Érzem, ahogy elveszek azokban a sötét, sötét szemekben, ami egy fél pillanatra rémületet szít bennem. Tudom, érzem, hogy Ő azt tehetne velem most, amit csak akar. Nem fonnám ujjaim között a cselekmény vezérfonalát, mert már a legelején kitépte azt a kezemből. Ijesztő, mégis alig várom, hogy megtörténjen. Forr a vérem, az alsóneműm már csatakos, bizsereg mindenem és kéjes mámor lesz úrrá rajtam, ha arra gondolok, hogy bármelyik pillanatban kiszaladhat a szorításomból az utolsó fonál is és én majd csak zuhanok, zuhanok és tudom, hogy Ő majd elkap.
Ujjaim végigszántják a barázdált izomkötegeket és attól félek, hogyha még több impulzus ér, a lábaim feladják a szolgálatot. Hirtelen megszámolni sem tudom, hogy hány fiúval voltam már együtt, mégis úgy érzem magam, mint egy szűz kis fruska. Hisz valahol igaz. Eddig fiúkkal voltam, nem férfival.
Elbűvöl az ereje, az évek tapasztalata, ami a vállát nyomja, a kissé bozontos szakáll, azok a tökéletesre gyúrt izmok... És ez most mind az enyém, csak ki kell nyúlnom érte...
A szavaira csak szélesebb vigyor szökik az arcomra, de szólni már nem tudok. Perzseli az ajkam a lehelete, a testem már az övéért ordít. Viszont a szavait nem tagadom, sőt. Én vagyok maga az ördög, a legveszélyesebb fenevad... erre az alkalomra biztosan. Hisz több nem lesz. Nem lehet. Hű vagyok az elveimhez.
Többet...
Felmondott. Egy pillanatra megijeszt a gondolat, hogy ezt miattam csinálta, de olyan gyorsan száll tova, ahogy jött. Reagálni sincs időm, már érzem az olyan rég áhított ajkakat. Lábujjhegyen csókolom, jobbommal a nyakába kapaszkodom, balom még mindig a hátába vájja körmeit. Tompán nyögök fel és harapok bele az alsó ajkába, ahogy megérzem a tenyerét magamon. Csupán azért nem rogynak össze érintésére a lábaim, mert erősen szorít a falhoz. Igen! Ilyen egy férfi!
- V-várj... - lehelem szaggatottan, amivel saját magam is meglepem. Lehet, hogy ő már nem dolgozik itt, de ha ezt itt folytatjuk, engem olyan gyorsan hajítanak ki innen, hogy felocsúdni se lesz időm. Rettenet gyorsan pörgetem fejemben a kastély tervrajzát, mert hogy én el nem megyek még a faluig, az is biztos. Tapasztalatom is van azért már e téren, így célirányosan indulok meg a lépcsők felé, miközben Jasont majdhogynem a nadrágjánál fogva húzom magam után. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, de már az első két lépés után lihegek, de ez nem a kondimnak szól. Valahol félúton állítom meg a másikat, hogy most én nyomjam a falhoz és pipiskedve ugyan, de mohó csókot követeljek tőle. Nehezen bírok magammal, de ismét elszakadok tőle és megyek tovább. Felérve a folyosóra gyors léptekkel haladok, majd olyan robajjal nyitok be a társalgóba, amire még a halottak is összerezzennének.
- Kifelé! - kiáltom el magam, kihasználva kissé a prefektusi mivoltom és immár pálcával a kezemben mutatok a kitárt ajtó felé. Nemigen mernek velem vitatkozni, így sebtiben összekapott cuccokkal, pár rosszalló tekintettel felfegyverkezve hagyják el a helyiséget az itt tanyázók. Hát én meg pont leszarom hogyan néznek.
Ahogy magunk maradunk, egy pálcaintéssel csukom az ajtót és egy bonyolultabb lakatolóbűbájt szórok rá. Végül a pálcát elsüllyesztem oda, ahonnan előkerült, és a ruhám kantárját kikapcsolva hagyom, hogy a szövet a földön kössön ki és két nagy lépéssel vetek véget a köztünk lévő távolságnak és ugrok a nyakába, hogy birtokba vehessem azt, ami nekem jár.