A meccs közelebb hoz - Leo és Axel

Már jócskán benne járunk a tavaszban, sőt szép lassan nyárba fordul majd az idő, de Cupidot ez cseppet sem zavarja. Sőt, buzog a tettvágytól, hogy minél több szerető szívet tudjon teremteni és mindent körbelengjen a csodás és mindent elsöprő szerelem. Ma is ilyen céllal indult el felfedezőútra. Mostanság egy kicsit kezdte úgy érezni, hogy a kastélylakókból mintha kezdene kissé kiveszni az egymás iránt érzett szeretet, mindenki csak magával van elfoglalva és a saját sorsát igazgatja, de közben nem figyelnek oda egymásra, a kapcsolatok kiüresednek. Ez mélységes szomorúsággal tölti el a kis szárnyas pufókot, így elhatározta, hogy ma annyi embert fog meglőni, amennyit csak lehetséges. Már reggel felkerekedett, hogy megkezdje a maga kis hittérítő körútját, de nem talált még csak lézengő diákokat sem a folyosókon. Csalódottan repkedett ide-oda, hogy most biztosan oda lesz az egész terve.
Nagy zsibongásra lett figyelmes, ezért elindult a hang irányába, hogy megnézze, mi folyik arrafelé. Ó, kviddicsmeccs van! Ennél jobb dolgot nehezen hozhatott volna útjába a sors! Összecsapta kövér kis mancsait, majd megindult az aréna felé. Eleinte csak a nézőtéren lőtt meg pár embert, de az egyik nyila véletlen mellé ment és egy gurkót talált el, aki ezáltal menthetetlenül szerelembe esett a talajjal és azonnal zuhanni is kezdett felé. A homlokára csapott a kezével, hogy hogy pazarolhatott el egy nyilat ilyesmire, így is kevés van már nála. Indult volna tovább, mikor is a játékvezető lefújta a meccset és mindenki szélnek eredt. Csalódottá vált és kicsit dühös lett Árminra is, hogy így elszúrta a kis szerelem-hadjáratát, de végül nem pazarolta tovább a drága idejét, tovareppent, vissza a kastélyba. Néhány percig tanácstalanul lebegett a plafon közelében, hogy hová is menjen, a diákok már mind szétszéledtek, mikor is eszébe jutott a gyengélkedő. Hát persze, ott ilyenkor mindig sokan vannak! Mivel ő maga nem tud ajtót nyitni, így meg kellett várnia, míg pár diák be nem akart menni, a fejük felett szárnyalt be a helyiségbe. Nem voltak annyian, mint amennyi emberre számított, de végül is arra jutott, hogy ez is több a semminél. Az egyik ágyon egy fekvő fiatalt pillantott meg, a mellette lévőn pedig egy másik fiú ült, beszélgettek. Huncut mosoly szaladt végig a száján, amint elővette a tegezéből az utolsó nyilát és az ülőre, Axelre irányította. Aztán elengedte a nyilat, az pedig huss, már bele is állt a fiú tarkójába. Nem az eddigi legjobb lövése, de biztos benne, hogy megteszi a hatását majd. Kacagott még egy aprót, majd kivárva a megfelelő pillanatot, kisurrant az ajtón.