A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=864343#post864343][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.05.28. 21:30[/b][/url]

Végre. Képes voltam én összeenni mindent, csak hogy fájjon a hasam, így boldogan pattanok fel a házunk asztalától. Ki is érdemelve ezzel pár furcsa pillantást, mert előtte közöltem nagy boldogan, hogy fáj a hasam.
- Megyek a gyengélkedőre - igen, mert az ember mindig már-már szökdécselve megy oda. De én szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az. Csak megérzi ezt valaki, nem? Oké, persze hogy hittem másokat is annak, de náluk ezt nem éreztem. Persze nem ronthatok ajtóstól a házba, és köszönhetek, hogy szia apu. Sőt anyu kifejezetten a lelkemre kötötte, hogy meg ne próbáljak megint valakit hazacipelni, hogy ő az én apám, mert vele együtt rak ki. Jó, arra is volt már példa. Legutóbb a kérdésre, hogy honnan szedtem össze, azt feleltem a Blahán, aztán kiderült, nem is sötét a haja, csak koszos. Voltak kudarcaim, na. De ezt...ezt tudom, hogy nem az.
Előhalászom a zsebemből azt a képet, aminek nálam se kellene lennie, mert hát elégettük. Anyu meg naiv, ha azt hiszi, egy szóra feladom. Találkozni akarok az apámmal, és nem tudom megmagyarázni, miért, de tudom, hogy a három koppintás után, ő fog ajtót nyitni, és a szokásos csillogó, csodálattal rámeredő tekintettel találkozik, ahogy szinte minden nap.
- Fáj a hasam - rebegtetem meg a pilláim, és nem várok invitálást, bemegyek én magamtól, ismerem már jól a járást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=864366#post864366][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.05.29. 09:59[/b][/url]

Az a baj, hogy már rövid időn belül produkáltam egy csomó tünetet, szóval vagy szintet kellene lépnem valahogy, vagy befejezni ezt az egészet. Nos, az utóbbira képtelen vagyok. Minél többet beszélgetek a férfival, annál biztosabb vagyok abban, ő az apám. Múltkor már azt is észrevettem, ugyanúgy vonjuk fel a szemöldökünket, és tuti, hogy láttam hátul a nyakánál az anyajegyet, ami ugyanott van, ahol az enyém. Ez pedig nem lehet véletlen. Most is a képet szorongatom, mindig azt szorongatom, ha idejövök, de sose mutatom meg, mert nehéz lenne kimagyarázni, ha tényleg ő van rajta. És azt mégse zúdíthatom a nyakába, hogy tizenöt évvel ezelőtt lőtt egy bakot, aminek az eredménye, itt mosolyog rá csillogó szemekkel. Meg akkor anyunak is el kellene mondanom, hogy nem hagytam abba, aztán leshetem, hogy elvisz a divathétre. Nem, nem... abszolút nem éri most meg felfedni a lapjaim, bármennyire is szeretném.
- Szerintem tuti dió volt valamiben? Arra allergiás vagyok, maga is? - pedig az a diós süti tényleg finom volt, kár hogy tényleg allergiás vagyok rá, de... legalább fáj a hasam, meg szerintem most már az arcom is kezd felduzzadni, csak ahogy szokott. De esküszöm, megéri.
Közben ki is pattan a fejemből egy ötlet. Anyuék szerint irtó kreatív tudok lenni, most is csak úgy osonok oda a polchoz, amin különböző fiolák vannak, és remélem azt hiszi, hogy már most tudom, hogy gyógyító lesz belőlem, így csak a jövőm alapozom meg a túlzott érdeklődéssel. Amúgy eszembe sincs. Egyszerűen fogalmam sincs, mi akarok lenne, de ahogy a zene is mondja, ej, ráérünk arra még. Tényleg, azért akartam egyszer a könyvtárba menni. Azt mondták az egy vers, kíváncsi vagyok.
- Hmmmm, olyan négyes, de lehet hármas... vagy ötös - nézek rá cseppet bizonytalanul, mert fogalmam sincs, mennyire fáj.
- Nincs itt olyan LSD, vagy NSF, vagy mi? Az a cucc, amivel a fájást mérik - legalább is Borcsa néni szerint, anyunak is olyannal mérték a fájást, mert neki is fájt a hasa. Ahogy elér a felismerés, rendesen elsápadok és úgy nézek a gyógyítóra.
- Úristen, ugye nem vagyok terhes? Jó, ha a biológiát nézzük, biztos nem vagyok, de ez a kastély furi, mi van ha belém raktak egy gyereket úgy, hogy észre se vettem? Hát mászkálnak itt olyanok, akik kockásat vesznek fel csíkoshoz, tuti ilyenre is képesek - oké Zsanna, mély levegő, csak nem akar veled senki ennyire kiszúrni. Mert az tuti, hogy ha babával megyek haza, anyu rácsot szerel az ablakomra, meg az ajtómra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=864394#post864394][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.05.30. 10:03[/b][/url]

- Dió - biccentek boldogan, mert ez legalább nem hazugság. Jó, alapjáraton oda is figyelek, hogy semmi olyat ne egyek, de ez határozottan nem alap eset.
- Talán ki kellene vizsgáltatnia magát, elvileg öröklődhet az allergia... vagyis a netdoki azt írja - osztom meg vele nagy büszkén, hogy már pedig én utána jártam, épp csak nem figyelem, mi hagyja el a szám. Azonban szeretek vele beszélgetni, ez jót jelent nem?
- Mellékcselekvés? - bökök a fejemmel a tollára, amivel folyamatosan dobol, aztán a felismeréstől megint úgy csillan fel a szemem, mintha most kaptam volna egy újabb charmot a karkötőmre a Pandorából. Van rajta sok, de sose elég.
- Az nekem is van, meg a számat is szoktam rágcsálni, ha épp nagyon izgulok - osztom meg vele nagy örömömben, mert hát újabb hasonlóságot véltem felfedezni, ez pedig tényleg nem lehet véletlen. Ő AZ. Ő az apukám. Tudom.
Csak cukin pislogva megvonom a vállam, mégse mondhatom, hogy a fele épp csak be van kamuzva, és törés csak azért nincs, mert Lencsu nem volt hajlandó lelökni az erkélyről, bármennyire is könyörögtem neki.
- Óh.... de lehet nem is kell, vagy lehet be kellene mennem oda a büdi helyre - húzom el a szám, mert a kórház se tetszik természetesen. Túl sok a fehér, túl sok a zöld, és a fertőtlenítő szagától meg émelygek. Jó, tényleg finnyás vagyok kicsit.
Amikor arra kér, hogy üljek le, megfeszülök, de szinte azonnal szót fogadok, és mint egy jó kislány, foglalok helyet. Elkerekedik a szemem, és kezd fogyni a levegő körülöttem, mikor megosztja a gondolatait. Érzem, hogy ez nem jó, valamit gyorsan ki kell találnom, mielőtt még pszichológushoz cibál. Semmi bajom, de azok még képesek, és rám aggatnak valamit.
- Nem, nem szó sincs ilyesmiről. Mindenki nagyon kedves, bár a suli leragadt valahol a középkorban, és nem hiszem el, hogy olyan nagy eretnekség lenne beüzemeltetni pár liftet, de teljesen rendben vagyok - hadarok természetesen, egyből védekezem, és nagy szemekkel pislogok rá, mert rossz úton jár, de aztán pár hosszú másodperc után, mégis sóhajtok egy nagyot. Akkor bökjük ki.
- De megígéri, hogy köztünk marad? - nyilván nem kezdek bele, amíg meg nem esküszik, nem mondja el senkinek.
- Az apukám. Itt dolgozik a suliban, és még csak a létezésemről sem tud. Anyu fiatal volt, és hát... határozottan nem tervezett húszévesen, de hát - széttárom a karom, hogy jelezzem, mennyire is érdekli a fentieket, mit tervez, vagy épp nem tervez az ember.
- Még ő se tudja, ki az apám, vagyis... ha ott áll előtte akkor igen, de amúgy még a nevét se, durva buli volt azt mondja. Nekem csak egy képem van, de tudom, hogy ő az, mégse állhatok elé azzal, hogy szia apa, amíg nincs a kezemben olyan izé.... bizonyíték - jut eszembe a szó, mégis szomorúan sóhajtok, és a lábaim lóbálom, a padlót nézem, mert tényleg nem tudom, mit tehetnék.
- De tudom, hogy ő az, mert az ember ezt megérzi. Cipeltem már haza hajléktalantól elkezdve taxisofőrt, csak mert hasonlított ahhoz a képhez, de azok nem ilyenek voltak. Most teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az apukám, csak... lehet emiatt fáj annyit a hasam, mert fogalmam sincs, hogy mondjam ezt el neki, vagy mit csináljak, hogy legyen a kezemben valami, ami miatt hisz nekem - biggyesztem le az ajkam, és hatalmas önuralomra van szükségem, hogy a könnyem ne csorduljon ki, de tartom magam természetesen, épp csak a szám rándul meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=864510#post864510][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.06.04. 15:44[/b][/url]

- Jó, akkor allergiás valamire? Bármire? Engem nem ér ám mondani - szögezem le egyből, bár nem lepődnék meg rajta, ha már lassan herótja lenne attól, hogy folyton az én vigyorgó képem kerül a látóterébe.
- Elsős vagyok csak. Lövésem sincs, mi érdekel. Jó, Kornél... meg Wout... meg Lencsu ötödikese, akivel elment fagyizni. Remélem tényleg nem kviddicses, rossz lenne lebeszélni róla a bff-em - sóhajtok fel, még a hajam is csavargatom, mert ezek az igazi problémák, kérem szépen, pontosan olyanok, amik egy korombelit érdekelhetnek. Gondolom én.
- És így jobb? Hogy ficánkol? Engem anya leállít, deee... ott van a - mutatok a kartonomra arra a részre, amit az a bunkó doki írt rá.
- ADHD azt mondta, pedig Merlin a tanúm rá, nekem semmi bajom, csak szeretek nem unatkozni, meg sok minden van a fejemben... ha nem mondom ki, előbb-utóbb megfájdul tőle, a dokit meg nem is érdekeltem, pedig egy csomó mindent elmeséltem - duzzogok. Persze, hogy duzzogok, hát nem is figyelt rám, csak olyan hülyeségeket kérdezgetett, meg minden áron tudni akarta, anyának van-e pasija. Tuti bejött neki az anyukám, de szerencsére a nőnek van ízlése, és egy métert nem menne el a vén fószerrel, nem hogy kávézni.
- Jó, elkísér? Ha megint buták lesznek, én elküldök mindenkit a fenébe, és szólok az anyukámnak - könyörgőn tekintek rá, és fel is vázolom a következményeket, még a világért se vallva be, hogy amúgy rendesen félek a fehér köpenyesektől.  
- De ez sok... onnan lentről, oda fel... aztán még van, hogy a nyomi lépcső gondol egyet, és elmegy... - rázom a fejem, hevesen gesztikulálva is, mert engem ne mosolyogjon ki. Ez a probléma a világgal, itt a felnőttek mindent letudnak egy legyintéssel. Annyira szomorú.
Mesélésbe kezdek, de nagyon nehéz, mert figyelnem kell, hogy még véletlenül se kösse össze ezt a nagy egészet, mert a bünti is nagy lesz, ami emiatt kapok otthon. De annyira tudom, hogy ő az, hogy legszívesebben a képébe üvölteném. De nem tehetem, mert elijesztem.
- Hát magával beszélgetek, nekem elég - megvonom a vállam, miért kéne ide külsőst bevonni? Meg lehet azok el is kotyognák.
- Vagy ők tudnak segíteni, hogy tudjak olyan bizonyítékot szerezni? Mert akkor egye fene, beavatom én őket - sóhajtok fel némi hezitálás után. Ha tényleg tudnak segíteni abban, hogy a problémám megoldódjon, akkor megér egy rácsot az ablakomra.
- Őőőőő... én csak azokat a pletykákat figyelem, amik rólam szólnak... vagyis figyelném, ha szólnának - ráncolom a homlokom, és megint lóbálni kezdem a lábam.
- Miért az Ön apukájával mi a helyzi? - pislogok kíváncsian, sokkal jobb, ha tőlem hallom, mint az, hogy megzsaroljak egy festményt, és kiszedjem belőle.
- Elmegyünk sütizni? Ott a cukrászda sokkal jobb hely, mint ez a szoba. Tessék csak megnyugodni, én nem akarok magától semmit... hát az apám lehetne - szögezem le, elsőre még fel se fogva, mi hagyja el a szám.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=864940#post864940][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.06.25. 13:49[/b][/url]

- Még szerencse. Anélkül még lehet élni - gondolom én, aki abszolút nincs oda a herkentyűkért. Két kezem összetenném, ha azok lennének tiltó listásak, és nem a dió, ami miatt egy csomó sütiről le kell mondanom... mondjuk amiket amúgysem ehetek, csak nagy titokban, mert az anyám kitér a hitéből.
- Nem szeretem ezt a másokat zavar dolgot. Miért van az, hogy mások velem foglalkoznak, zavarja őket mindenem? Én teljesen keresztül tudok nézni rajtuk, és megtartani magamnak a megjegyzéseim - ez nem kifakadás, ez egy szomorú, felettébb halk kérdés. Igen, megtapasztaltam már az iskola árny oldalát is. Nem, nem vagyok  népszerű, nem is áhítozom ilyesmire. Arra vágyom csupán, hogy aki nem kedvel, sétáljon el mellettem anélkül, hogy belém rúgna. Úgy egyébként, ahogy azt én is teszem másokkal.
- És mégis mit tudna segíteni? - forgatom meg a szemeim, nem leplezve, mennyire tartom a pszichológusokat. Pont annyira, mint a coachokat. Mindkettő pénzért beszél beléd valamit, ami addig nem volt, de majd most lesz. Anyával is el tudták hitetni, hogy egy fej saláta meghosszabbítja az életét, és akkor a többiről ne is beszéljünk.
- Mármint...most? És itt? És csak így? - egy pillanat alatt sápadok le, és érzem, nehezebb a levegővétel. A szoba pedig forogni kezd, meg kell kapaszkodnom valamibe. Még szerencse, hogy itt vagyok. Félreértés ne essék, nagyon szívesen engedem, hogy vért vegyenek tőlem, csak ne tűvel. Hirtelen csábítóbb a gondolat, hogy feltépjem az ajtót, kiszaladjak és többet vissza se jöjjek, de nagyot sóhajtva veszem tudomásul, ez kell... erre szükség van.
Hát mit meg nem teszek én, csak hogy...
- Jó - csüggedten ülök le, de úgy mint akiből az élet is kiszállt hirtelen.
- Igazából nyomozni nem is kell. Én majdnem biztos vagyok abban, hogy Ő az apukám - vallom be csendesen, még a fejem is lehajtom. Ez már amolyan reflex, tudom már, hogy ez tabu téma. Jóformán senki nem érti meg, és engem néznek hülyének.
- Rossz érzés, ugye? Pedig tök jó életem van, tényleg... más ölne ezért az életért, és mégse teljes, nem vagyok boldog. Jó, anyunak van egy pasija, de az egy görény - fújom fel magam, mert ő a másik tabu téma, és az oka annak, hogy a kviddicseseket élből kerülöm.
Persze próbálom rávenni, hogy menjünk el, hátha levedli a hivatalos köntöst, és többet megtudhatok róla, de miért is lenne az ennyire egyszerű?
- Wouttal? Ön szerint eljönne velem? - csak egy pillanatra kalandozok el, de tényleg. Woutnak még a neve is ezt a reakciót váltja ki belőlem, de... a fiú se egyszerű eset, és feltételezem pont ezért sikerült levennie a szandimról.
- DNS vizsgálat? - kérdezem motyogva, ízlelgetem a szavakat, és ahogy turkálok az elmémben, felcsillan a szemem, mert az tényleg segíthet.
- Az anyukám még oké, megoldom, viszont az apukám... - ficánkolni kezdek, mert érzem, hogy szorul a hurok. Akárhogy keresem, nincs több verzió, nincs több fogódzó, amibe kapaszkodhatnék, így egy mély sóhaj után felnézek a gyógyítóra.
- Adna mintát Mr. Löwenherz? - teljesen megszeppenve, szinte alig hallhatóan teszem fel a kérdést. Még levegőt se veszek, annyira figyelem a reakcióját.
- Mert szerintem Ön az apám - és hogy ne tűnjön úgy, hogy csak a szavakkal vagdalózom, óvatosan nyújtom felé azt a képet, ami gyűrött, a széle már hiányos, de most is végig a kezemben volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=865004#post865004][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.06.27. 12:14[/b][/url]

- A felnőtteknek tényleg sokkal egyszerűbb - közlöm vele azt, amit leszűrtem, egy nagy sóhaj kíséretében. Most még talán irigylem is, amiért neki már nem kell ilyesmikkel foglalkoznia. A helyzet az, hogy a diákok olykor nagyon szemetek tudnak lenni, és ok nélkül bántani valakit, csak mert....nekik nem szimpatikus. Talán ez az, amit sose fogok megérteni, főleg nem egyet érteni vele.
- De nekem nincs problémám. Már azt az egyet leszámítva. Én jól vagyok - ez nem bizonygatás, ez tényközlés. Nyílt vagyok, közvetlen - talán túlságosan is -, nem gubózok be, és nem bújok a sarokba sírni. És nem török össze attól, hogy egy akadály kerül elém, hanem próbálom leküzdeni. Szerintem ez olyasmi, ami okán elmondhatja az ember, hogy ő jól van.
- Oké... biztos lehetnék még ennél is jobban - megvonom a vállam, mert ahogy eddig tapasztaltam, mindent is lehet még tovább fokozni, de miért siessek, ha nekem ez így most jó? Tudom, hogy leszek majd nem jól is. Anyu sose engedte, hogy álomvilágban éljek, és rajta is nem egyszer látni, hogy mélypontra kerül, hogy nemes egyszerűséggel fogja magát, és összezuhan, de pont az a szép az egészben, hogy utána látom, ahogy felkel. Sosem hagyja el magát.
- Én nem félek semmitől - jön a reflex válasz, hirtelen és hadarva, mint egy tipikus védekezés, még dacosan ki is húzom magam, hogy ugyan már...
- Csak mikor belém szúrják, az olyan, mintha meglékelnének, és ....meg.... - kezdek el habogni, mert más nem igazán jut eszembe, már a tényt leszámítva, hogy én nem félek... én rettegek a tűktől. Persze anyám szerencséjére, mert ha nem így lenne, már biztos tele lennék varrva.
- Mert... lehülyézett, és csak az állatokkal foglalkozik. Ha lenne itt valami Pet Café, oda tuti el tudnám cibálni, de így... és persze pont ő tetszik, miért is tetszene más? - akadok ki, még a kezeim is megerednek, és tellegetni kezdek velük a nagy hevesség közben. Ezen a ponton nem érdekel amúgy, hogy akarja-e hallani, vagy mennyire érdekli az én magánéletem, már ha lehet esetemben magánéletről beszélni.
Nem szeretem mederbe kezd el folyni a beszélgetés, és érzem is, ahogy a kényelmetlenség érzése szépen lassan rám telepszik. Fú, de nem szeretem ezt. Visszább is veszek a vehemenciámból. Bárkivel szívesebben beszélgetek erről, mint vele, hisz jórészt, neki is köze van hozzá. Talán ilyen az is, mikor valakinek be kell vallanod az érzéseid? Miért ennyire nehéz?
Ahogy a DNS vizsgálatra terelődik minden, tudom, hogy lassan jön a végjáték. Hetekig ültem ugyanitt, beszélgettem vele, még nevettünk is, most meg minden hirtelen olyan nyomasztóvá válik, hogy csoda, nem kap el a pánikroham. Azonban tudom azt is, nem odázhatom tovább, el kell neki mondanom. Felkészítettem magam már arra, hogy szépen közölni fogja, hogy ez szuper, de amúgy nem kér belőlem, de egyszerűen fogalmam sincs, milyen lenne ezt az ő szájából hallani. Még csak gondolni se merek rá, hiába lebeg az is ott, mint egy opció.
Nagyot nyelek, mikor megakad és rám néz. Már nincs ott az a hiperaktív buzgómócsing, meg vagyok szeppenve, és szeretnék nagyon apróra összezsugorodni, hogy még csak ne is lásson.
Összerezzenek, mikor másodszor szól a manónak, de én nem merem szólásra nyitni a szám, pedig...pedig tényleg bírnám, ha ezt másképp is meg lehetne oldani. Tudom, hogy beszélnem kellene, vagy mondanom valamit, de képtelen vagyok. Most legalább a Gyengélkedő, tényleg gyengélkedő hatását kelti, és nem egy társalgóét, ahová bejárok fecsegni egy kicsit. Megyek a manóval a paraván mögé, és behunyom a szemem. Összepréselt ajkaimon mégis csak kicsúszik a szisszenés, mikor a hideg spray ellenére is érzem ahogy a tű belém szúródik, de valahogy most még ez is eltörpül. Rendesen traumának kellene megélnem, hogy vér kerül belőlem egy, vagy franc tudja hány kémcsőbe, mégis csak az jár a fejemben, mit gondolhat most. Miért nem szólal meg. Komolyan, mondaná, hogy ne bolondozzak, vagy hogy esélytelen, mert körül van metélve - jó, olvastam, hogy valakiknél ez szokás -, vagy hogy vallási képtelenség, bármit. Csak ez a csend ne legyen.
- Én... azt hiszem végeztem - szinte csak suttogok, ahogy előbukkanok a paraván mögül, de csak a padlót fixírozom, miközben lassan haladok az ajtó felé. Tudom, hogy most le kell lépnem.
- Viszlát.... Mr. Löwenherz - furcsa kimondani a nevét, sose szoktam félig tudatosan. Féltem, hogy egyszer csak kicsúszik a számon, hogy apa. Egyetlen pillanat, annyit engedek meg, hogy ránézzek a férfi arcára, aztán tényleg feltépem az ajtót, és sprintelek vissza az Eridonba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=868429#post868429][b]Löwenherz Zsanna - 2023.10.13. 10:41[/b][/url]

Érzem én, hogy Kori ölel, azt is, hogy Laca is itt van mellettem, mégsem jobb. A sírást még csak abba se tudom hagyni, annyira bánt ami történt, hisz Merlin a megmondhatója, én csak egy ártatlan viccnek szántam, hisz a mestertanonc mondta azelőtt, hogy már amúgy is ellőtték ezt a poént. Mondjuk... talán megvárhattam volna a sztori végét, de most már mindegy.
Egy szó nélkül battyogok Anti bácsi mellett. Volt idő, mikor szökdécseltem a gyengélkedőig, és rendesen vártam, hogy odajussak, sőt... tettem is érte, de ez most nem az. Most fáj menni, és túlságosan gyorsan is tart odaérni. Szegény apus, remélem nem kap infarktust, hisz még akkor sem voltam ennyire szétesve, mikor megtudtuk, hogy ő az apám. Ott igazából boldog voltam, ami a jelenlegi állapotomról egyáltalán nem mondható el.
Hálás vagyok Anti bácsinak, ő részletekbe menően vázolja fel a jelenlétem okát, és ahogy Rudi bácsi történetéhez ér, újra rám tör a zokogás, mert a mellkasom is elnehezedik, és a levegő is alig jut el a tüdőmig. Én tényleg nagyon sajnálom, és nem ezt akartam, de... valószínűleg ez már senkit nem hat meg.
A sírást még akkor sem bírom abbahagyni, mikor az ajtó csukódik, és a házvezető-helyettes itt hagy engem az apámmal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=868760#post868760][b]Löwenherz Zsanna - 2023.10.23. 14:38[/b][/url]

Tényleg nagyon pocsék a kedvem, de a sírás alább hagy legalább. A nem is kedves Kedves prof persze nem rest. Betűre pontosan felvázol mindent az apámnak, egyetlen egy momentumot sem hagyva ki, nehogy bármit is szépíteni tudjak. Elhiszi nekem bárki is, hogy az elvett jelvény a legkisebb bajom ezzel az estével? Egy tanárt lehet miattam is kirúgnak, hát éljen ezzel együtt bárki is.
Vontatottan  vonok vállat, ahogy apu próbálja megtalálni a megfelelő szavakat. Tény, erre még köztünk nem volt precedens. Én nagyon igyekeztem neki mindig a legjobb oldalam mutatni, és nem elmesélni neki az apróságokat, amik miatt büntibe kerültem, vagy leszúrtak. Senki sem beszél ilyesmiről szívesen ugyebár, így megértem, hogy míg Kedves profnak ez nem volt semmi új a nap alatt, apu teljesen le van sokkolva.
- Honnan tudjam? - tudom, hogy a szemeim még csillognak, és még a mosoly sincs az arcomon, de ráemelem apura a tekintetem, ami legalább annyira tanácstalan, mint amilyen az övé lehet.
- Anyu sose büntetett meg semmiért. Ő tudta, hogy azok ott a hülyék - mutatok az ajtó felé, amit nemrég tépett fel a házvezető-helyettes. Pontosan rá is célzok, mert ezt ennyire felfújni... na mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=869155#post869155][b]Löwenherz Zsanna - 2023.11.04. 17:49[/b][/url]

Furcsa egy helyzet ez, de nem váratlan egyébként. Sajnos van egy sanda gyanúm, hogy apu ebbe is hamar bele fog edződni, mivel... nem bírok megülni a fenekemen. Valahol azért vicces, hogy így tanácstalanul meredünk egymásra, csak közben tudom, ha lenne támpontom se biztos, hogy segítenék neki. Hát melyik gyerek szereti a büntit?
- Szerintem karriert csináltam - biccentek egy aprót, de ezt inkább jelnek fogom fel. Talán nekem nem kell prefektusnak lennem, de... úgyis vissza fogom kuncsorogni, ha már egyszer megkaptam.
- Anyud kegyetlen. Én meghalnék, ha elvennéd az új szemhéj púderem - kerekedik el a szemem, hisz mi másra asszociálhatnék festék szó alatt? A pilláim is tökéletesen állnak most is az új spirálom miatt, hát meghalnék, ha úgy kellene kilépnem a házból, hogy nem vagyok patika.
- Ez elég erős... de oké - egyezek bele, mert bár fáj már most, de túlélhető. És valahol azért sejtem, hogy apus még vajszívű más szülőhöz képest.
Le is ülök a kedvenc székemre, és ásítok is egyet, mert összességében fárasztó egy este volt ez.
- Megvárhatlak itt? Az milyen lötyi? - már pattanok is fel, ahogy látok egy újabb üvegcsét. Most már felhatalmazva érzem magam arra, hogy turkáljak a gyógyszeres üvegek között, bár már a múltkor is rám szólt, hogy legyek óvatos. Viszont mit tegyek, ha egyszerűen érdekel?
- Van már valami az ADHD-re is? Láthatóan nem akarom kinőni - húzom el a szám, hisz most is ezerrel pörgök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=869187#post869187][b]Löwenherz Zsanna - 2023.11.05. 21:34[/b][/url]

- Nem pont erről, de ez is jó lesz - vonok vállat, kicsit talán be is egozva hirtelen. Persze ez csak rájátszás, hisz mindenki azt gondolja, szeretnék Bella nyomdokaiba lépni, erről viszont szó sincs. Nekem bőven elég az, ha a maréknyi barátaim szemében menő vagyok. A többiek nem érdekelnek.
- Gondolom, neked is fájt, hogy nem tologathatsz nehéz korongot egy fa bottal - mert hogy ennyit sikerült megértenem a jégkorongból, meg azt, hogy ha neked vágják, az nagyon tud fájni.
Azért én is elmosolyodok, és ezen a ponton piszok szerencsésnek érzem magam. Azért látom apun, hogy ő sem gondolja, hogy ez annyira durva lett volna.
- Amúgymeg... valami nyomi behozott egy pónit! Az azért tényleg durva volt - persze, hogy egyből felhozom, hisz amellett eltörpül az én kis tréfám. Megakadok viszont azon, amit kér. Egyből a fejem rázom, és még a homlokom is megráncolom, mert azt azért nem.
- Figyu? Én nagyon szívesen hozok neki sütit, de... biztos, hogy nem fogom elhívni sehová. Ő egy fiú. Aztán meg félreértené, és azt hinné, randizni akarok. Az meg biztos, hogy én senkit nem hívok el randizni, az a fiúk dolga - jelentem ki dacosan, mert ebben meginghatatlan vagyok. Abba már inkább nem mennék bele, mennyire is tartom magam késznek ilyen randizásokra. Semennyire.
Könnyen elterelődik a figyelmem, de valószínűleg apusnál is megszólalt a vészcsengő, ahogy észreveszem ugyanis a lötyit, már teszi is el. Mi ez, ha nem ösztönös szülői reakció?
- Még egy orvos? Nem megyek - fintorgok, mert nem szeretem őket.
- Akihez anyu vitt, az is egy bunkó volt. Azt mondta, hogy csak figyelemhiányom van... chh... - megforgatom a szemem, mert én meg pont úgy láttam, több figyelmet kaptam, mint amennyit szerettem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=869999#post869999][b]Löwenherz Zsanna - 2023.12.19. 21:55[/b][/url]

- Nem akarok figyelmet, oké? Nem akarok az ügyeletes helyi menő lány lenni, sem ilyesmi... én nyomi vagyok, és szeretek nyomi lenni, kevés baráttal, de legalább igazi barátokkal - tárom szét a karom, talán most először adva hangot annak, mennyire nem akarok abba a skatulyába kerülni, ahová egyébként szánnának. Nekem tökéletes minden úgy ahogy van, az évnyitó csak egy aprócska ballépés volt, aminek most a következményét szívom. Az viszont rosszul esne, ha apám egy Bella típusú lánynak látna, aki minden reggel azért kel fel, hogy más figyelmét felkeltse. Megvolt, megkaptam azt a nyamvadt figyelmet, túl korán is... nem kell... elegem van belőle.
- Passz, ezek a levitások űrlények, franc tudja még mi kerül elő - és nem, nem csak azért mondom, mert megnyerték a házkupát, amit még csak ellopni se sikerült. Tényleg űrlények.... még a Saint-Venant is, esküszöm.
- Persze apa, bocsánatot kérek - amúgy is szándékomban állt, mert Beni aztán az égadta világon semmiről nem tehet, egy kis idő múlva el is mosolyodok.
- Hallod, megcsinálta. Halál laza a srác, meglátszik, hogy hozzánk került - azért a büszkeség felcsendül ám a hangomban, noha a tudom, hogy apu nem osztozik majd velem ebben.
- Kössünk alkut... én elmegyek dokihoz, te veszel nekem olyan vulkános sütit, ami a múltkor is beterítette a plafont - nyújtom én a kezem, aztán amint megtörténik a beleegyezés, megyünk is. Hosszú nap volt ez, enni meg úgysem volt időm, szóval szinte biztosra veszem, hogy apus vesz nekem sütit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=873687#post873687][b]Löwenherz Zsanna - 2024.02.13. 20:11[/b][/url]

Olyan precízen egyensúlyozok a két forró csokival, hogy rendesen büszke vagyok magamra. Ez van. Ha apu dolgozik, én ki nem hagyom, hogy meglátogassam, valahogy szeretem a gyengélkedőt. Főleg most, hogy nem úgy kell ott üldögélnem, hogy neki fogalma sincs arról, hogy a lánya vagyok. Az az időszak nem volt túl jó, rendesen kijöttek tőle a pattanásaim is, de azóta... azóta a bőröm makulátlan. Én mondom.
Na meg unom ezt a Valentin hülyeséget, mindenki azzal van elfoglalva, ki kit hív el, meg ilyenek. Nem tudom, miért kell akkora dolognak lennie. Épp csak befordulok, de rendesen elkerekedik a szemem. Szerintem valaki meglátta a tűt, amivel vért vesznek. Szóval nem sietek, nem én leszek az új Wonder Woman. Domit még látom is elsüvíteni, még a fejem is utána fordul, de megvonom a vállam. Csak nem egy szatír. Akkor szomorú lennék.
A következő döbbenet tárgya Sallow. Szépen meg is állok a küszöbön, mert addig be nem megyek, míg meg nem bizonyosodok róla, hogy nem veszett, vagy valami. Ki tudja mit szedett össze az erdőben.
- Forró csokit? - oké, apunak hoztam, de a lány meg úgy tűnik, szüksége van rá.
- Miért kiabálsz? Egeret láttál? - vonom össze a szemöldököm. Én nem félek tőlük, szerintem cukik, de tudom, hogy másnál kiverik a biztit. Mivel mást nem látok bent, élek a gyanúval, hogy vagy Sallow volt, vagy Domi választhat másik pályát, és felcsaphat opera énekesnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=873759#post873759][b]Löwenherz Zsanna - 2024.02.14. 21:15[/b][/url]

- Kicsit ellentmondásos vagy, nem gondolod? - halkan nevetek, tényleg. Még csak nem is zavaróan, épp csak le tudom rakni az egyik forró csokit, és nyúlni érte. Nem hiányzik, hogy miattam itt padlót fogjon, akkor aztán tényleg le nem mosom, hogy véla vagyok. Csak tudnám, ki kezdte el terjeszteni ezt a hülyeséget, bár... még mindig jobb, mintha azt terjesztenék, herpeszem van. Bár... azt meg úgyse hinné el senki, még hogy nekem herpesz, egyetlen apró mitesszerem nincs, ne vicceljünk.
Azért aggódva nézek a lányra, mert... tényleg nem fest túl jól. Nem, igazából nem akarom tudni, mi történt. Lehet kapott egy szeletet a karma tortából.
- Megmaradsz? - kérdezem meg pár pillanat múlva, csak aztán engedem el, ha helyesel. Felsóhajtok, mert már várom, hogy a fejemhez vágjon valami... rá jellemzőt, amitől tudom, hogy tényleg minden oké, és az univerzum is visszabillent a mederébe, de nem.
- Lassabban Sallow. Forró csoki. Forró - most már nem bírom ki, felnevetek, ahogy látom, úgy húzza le, mintha valami rövid lenne, aztán már csak a fejem rázom. Flúgos ez a lány.
És ebben egyre biztosabb vagyok, mikor fog és cibál. Tisztázzuk, ha nem sokkolódnék le annyira, hogy köpni-nyelni nem tudok hirtelen, rendesen kikérném magamnak, mert nem vagyok én rongybaba. Így most csak pislogás nélkül meredek rá, a kérdést hallva pedig a táblára mutatok az ajtó mellett, amin dr. Thorsten Löwenherz neve áll.
- Apukám... - és még csak nem is hazudok. Tényleg hozzá jöttem.
- Figyelj, én aztán nem akarok beleszólni, de... ha szarul vagy, tényleg jobb lenne, ha megvárnád... Domi seggét később is szétrúghatod, tudom, hol szokott lógni - eresztek meg egy halvány mosolyt, mert valahol sejtem, hogy a következő napirendi pontja az lenne.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=873900#post873900][b]Löwenherz Zsanna - 2024.02.18. 20:13[/b][/url]

Persze hogy csak pislogok, hisz tökre nem értem, mi lelte a rellonost. Mármint érted, elküld a francba, de a két lábán nem bír megállni. Én meg csak nem vagyok akkora görény, hogy így egyedül hagyjam, noha kétség kívül megérdemli egyébként.
Teljesen normális magyarázattal szolgálok arra, mit keresek én itt, az ösztönös kérdésére még jól fel is fújom magam. Igen, kicsit azért fáj.
- Nem, Sallow. Képzeld az én apám imád engem, és büszke rám - pedig én tudom... mármint Theonál tanultam abból, hogy ilyesmi ne hagyja el a szám, de ha egyszer ő sérteget, én miért ne okozhatnék neki fájdalmat?
- Az anyám is - tetézem hát, épp csak nem téve hozzá, hogy ők ezt külön-külön teszik, mert az meg engem nem zavar. El nem tudom képzelni, hogy anyu és apu sértetlenül legyenek egy fedél alatt. Apu szerintem pikkel anyura, anyu meg szerintem nem becsüli túl sokra az apámat, de... ez még mindig jobb, nem?
- Felőlem aztán. Viszont egy valamit tudok. Nem fog egy gyógyító se utánad szaladgálni egy három oldalas kérvénnyel, hogy legyél kedves megmaradni ott a seggeden, ha szarul vagy. Okkal kerültél ide, gondolom. És most mázlid volt, de lehet a következő lépcsőfordulóban nem lesz, hanem valaki szépen végig fogja nézni, ahogy padlót fogsz... amennyire bájos jelenség vagy - nem bírom megállni, a végére csak odaszökik a gúnyos mosoly az arcomra, sőt még a kezeim is összefonom a mellkasom előtt, úgy dőlök a falnak.
- Gyerünk. Menj csak - biccentek a fejemmel a folyosó felé, de egy tapodtat se mozdulok. Vele nem fogok tartani, könyörögni se azért, hogy kivizsgáltassa magát. Ha szenvedni akar, ki vagyok én, hogy elvegyem tőle a lehetőséget?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=875317#post875317][b]Löwenherz Zsanna - 2024.03.21. 10:52[/b][/url]

Tudom, hogy le kellene lépnem, és hagyni a rellonost, had szenvedjen csak magának. És tényleg. Sokkal szívesebben ecsetelném Bálintnak, hogy Blair miért menőbb, mint Serena, és Georgina Sparks miért akkora red flag. Szavam nem lehet, mert a fiú tisztességesen szenved mellettem, mostanában egyre gyakrabban. Barátok vagyunk.
Nem veszem fel a gúnyt, inkább elkönyvelem, hogy Sallow tényleg nincs jó passzban. Egy ilyen kijelentés után az ember lánya, minimum azt várja tőle, hogy pálcát ránt, erre meg... és még a hangja is szar.
- Nem érdekel, csak nem vagyok egy rohadék - széttárom a karom, nem kell itt komoly lelki vívódásokra gondolni. Gondolhat rólam bárki bármit, azért egy embert, aki láthatóan alig áll a lábán, csak nem fogok egyedül hagyni. Már ha ugye észreveszem, mert az akarva-akaratlan megesik velem, hogy átsiklik rajta a figyelmem, hát most is annyi minden kavarog a fejemben, hogy kész mission impossible Sallow szurkálódására koncentrálni.
- Tessék. Meg bírod inni normálisan is? - nyújtom neki a forró csokit, de kapok az alkalmon, hogy egy kicsit én is gúnyolódhassak. Annyit megér az két pohár.
- Nagyon szarul csinálod, ugye tudod? - töprengek ám, mielőtt egy nagy sóhaj kíséretében, elhúzva a szám, de leguggolok mellé. Nem, ülni nem fogok. Bőven elég, hogy az undi falnak kell vetnem a hátam, azt nem tudnám benyelni, hogy a fenekem a padlóhoz érjen. Tökre nem higiénikus.
- Mármint.. ez a... Sün. Ideig-óráig működik. Hogy élből löksz el mindenkit. Eleinte még ott a kihívás, főleg egy eridonosban, hogy majd ő megmutatja, és bejut a falak mögé. Tényleg. De ha folyton visszapattan, egy idő után fel fogja adni. Mások talán még sokkal előbb. És akár hiszed, akár nem.... egyedül lenni piszok szar és félelmetes, nem tudod... mert mázlid van, és mindig akad az utadba valaki, aki felül a vonatra - nem nézek rá, és halkan is beszélek. Nem mintha tudnám egyébként, miről beszélek, csak... gondolom.