A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=831957#post831957][b]Ombozi Boróka - 2021.05.29. 21:01[/b][/url]

Az utóbbi időben túlhajszoltam magam. Mióta Fenyvessy rájött, hogy ismét beiratkoztam egy szakra, még szorosabban próbál fogni, én pedig annál jobban akarok menekülni előle. Bevallom, azt hittem sokkal hamarabb le fogok bukni, így viszont már ő sem engedheti meg magának, hogy szabotálja. Feltűnő lenne, kérdéseket vetne fel és annak a rohadéknak nincs mása, mint a makulátlannak tűnő hírneve. Viszont lehet, hogy megnyertem egy csatát, de minden alkalommal elvesztek már egy másikat, mikor abban a palotának nevezett rohadt börtönben kell eltöltenem az időt.
Két napja hanyagolom a prefektusi feladataim, órákat is mulasztottam, amire nem vagyok épp büszke. Ahogy ő se, úgy én se engedhetem meg a kérdéseket, mert ha másnak nem is, nekem számolnom kell a következményekkel. Holnap este pedig ismét visza kell mennem hozzá és jelenleg nem fog úgy az agyam, hogy megfelelő kifogást találjak a kimaradásra. Még egy csatát vesztettem.
A folyosók már kihaltak, csak a lámpások silány fénye világítja meg őket, miközben szinte csak vánszorogva haladok a cél felé. Minden lélegzetvétel fáj, lépteim bizonytalanok és megállás nélkül ráz a hideg. Idejét nem tudom megmondani, hogy mikor aludtam utoljára ki magam, amiről a szemem alatti karikák tanúskodnak. Arra se volt erőm, hogy legalább ennek a nyomait elrejtsem.
Bevallom, ideges vagyok. Mióta a gyűrű az ujjamon van, illetve mióta ott kéne lennie, görcsösen kerültem a gyengélkedőt, most mégis kénytelen vagyok segítséget kérni, hogy lehetőeg sikerüljön túlélnem a következő napokat. Merlin a tanúm, sose gondoltam volna, hogy valaha Somogyi után fogok könyörögni, most mégis ezt teszem. Röhejes, hogy pont ő tudja a titkom, az pedig még inkább, hogy hajlandó vagyok bízni benne. El van cseszve az egész úgy, ahogy van.
Reszketeg lélegzetvételek közepette lépek be, tekintetem lassan végigjáratom a termen. Pár számmal nagyobb pulóverem összébb húzom magamon, ahogy meg-megrogyó térdekkel megindulok befelé, majd rogyok le az egyik ágyra, levegő után kapkodva. Előregörnyedve, a térdemre támaszkodva várok és őszintén remélem, hogy az aranyos nélkül is szerencsés leszek. Csak most az egyszer...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=831963#post831963][b]Ombozi Boróka - 2021.05.29. 23:21[/b][/url]

Aludni akarok. Mélyen, álmok nélkül csak a kellemes ürességben lebegni és csakis akkor felébredni, mikor minden rossz elmúlik, ami most az életemet uralja. Csak pihenni, kinyújtóztatni úgy a tagjaim, hogy ne feszüljenek meg fájdalmasan, úgy, hogy a gyomrom ne szoruljon össze a másnap gondolatára. Mégis, ha lehunyom a szemem, azonnal megrohannak az áruló gondolatok, a félelem, hogy nem fogom sokáig már bírni. Talán ezért edzettem többet és többet, fittyet hányva a testem könyörgésének. Gondoltam, én naiv, hogyha lefárasztom magam, akkor tudok majd nyugodtan aludni... Szóval én most már csak annyit szeretnék, hogy végre múljon el a remegés és úgy tegyek meg két lépést, hogy ne akarjon összecsuklani alattam a térdem. Annyira nem lehet nagy kérés...
Reszketegen sóhajtok, körmeimet a bőrömnek feszítem, marásukat mégis alig érzem. Csak koncentrálni próbálok, nem elveszteni szem elől a padló egyik négyzetét, legalább addig, míg végre ideér valaki, ami most egy örökkévalóságnak tűnik. Bármennyire is figyelek, mégsem hallom meg a közeledő lépteket, így túlságosan hirtelen ér a saját nevem. Megdermedek egy pillanatra, majd lassan engedem le a kezeim és vezetem fel kékjeim Somogyira, akinek az arcát meglátva reszketeg sóhaj szakad ki belőlem.
- Merlinre és az összes letűnt varázslóra, esküszöm, sose vártam ennyire, hogy a te képedet lássam... - hangom rekedten, kiábrándítóan gyengén veszik el a térben. A cipőmet lerúgva, nehézkesen tolom feljebb magam az ágyon, hogy hanyatt dőlhessek. Egyik lábam felhúzva, másik kinyújtva pihen, míg balomat átvetem a homlokomon, úgy próbálok Somogyira koncentrálni.
- Azért vegyél vissza, ez még nem a halálos ágyam - húzom el a szám a túlzott kedvességre, ami bennem inkább szánalomként csapódik le. Ha nem érezném magam ennyire rosszul, már tuti a képébe toltam volna a pálcám. - Ráz a hideg, gyenge vagyok... valószínűleg csak megfáztam. Csak adj valamit, amitől tudok pihenni - mondom, szinte csak suttogva a szavakat, immár lehunyt szemmel. Lehet, hogy néhány tünetet kihagytam, az eredeti kérdésére se tudnék pontos választ adni; honnan tudjam, hogy emiatt, vagy épp másért érzékeny a testem pár pontja? További szavak helyett inkább csak a jobbom emelem meg kissé, hogy feltűnjön neki a karkötőm. Pláne most nem kéne még egy allergiás baleset...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=831984#post831984][b]Ombozi Boróka - 2021.05.30. 19:40[/b][/url]

Merlinnek hála nagyon ritkán vagyok beteg és az esetek többségében akkor is teljesen önellátó maradok. Tény, hogy nálam a gyógyító bájitalok többsége ki van zárva az allergiám miatt, így lassabban regenerálódok, mint mágustársaim, de hogy ezt rajtam sose látni, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy már több, mint egy éve viselem Fenyvessy nyomait magamon, hol jobban, hol kevésbé és ezt egyetlen egy ember tudja, ő is azért, mert elmondtam. Emelt fővel viselem a megalázásom, ezért nem sejti senki, hogy mik zajlanak a zárt ajtók mögött. Egyedül Darik mellett engedem meg magamnak, hogy kevésbé legyek erős, hagyom neki, hogy törődjön velem és ez addig így is marad, míg nem firtatja a zúzódások és egyéb nyomok eredetét. Sosem engedem meg magamnak a gyengeséget, nem engedem, hogy egy percig is bárki sajnáljon. Pontosan ezért gyűlölöm, hogy most mégis ide kellett jönnöm, hogy szükségem van másra magamon kívül... és főleg, hogy ez az ember nem lehet más, mint Somogyi. Valamit tényleg nagyon rosszul csinálhattam az életem során, hogy őt érdemlem.
- Fogd vissza magad, csődör - morgok halkan épp csak ránézve a szemem sarkából. Nehézkesen helyezkedem el közben, a lomha mozdulatok mintha minden erőt kiszipolyoznának belőlem. Már csak azt remélem, hogy nem valami mágusnyavalya döntött le a lábamról, mert akkor tényleg esélyem sincs, hogy elegendő erővel lépjem át Fenyvessy küszöbét.
Lassan, mélyeket lélegzem, ahogy végre megtalálom a megfelelő pozíciót. Szemeimet lehunyom, jobbommal átölelem magam, hogy a pulóver puha anyaga hozzám simuljon, hátha melegebb érzetet kelt. Mégis egy pillanat jut csupán a nyugalomból és csendből, mert Somogyi szóáradata kínzó erővel hasítja ketté a teret. Amúgy is sápadt arcomra fájdalmas grimasz ül ki és halkan fel is nyögök. Nehézkesen az oldalamra fekszem és lábaimat felhúzom egészen a hasamhoz, kezemet a fülemre tapasztom, várva, hogy végre befejezze, hogy végre észrevegye magát. Sokat kérek...
- Ha tovább kell hallgatnom téged, inkább a halál - hangom inkább nyöszörgés, mint bármi más. Kékjeim lassan nyitom ki és már-már esdekelve pillantok rá. Most sehol sincs a máskor erős és magabiztos nő, nem maradt más belőle, csak egy megtört lény.
- Mindenem fáj, nehéz a légzés... - mondom végül nehézkesen. Remegő kézzel nyúlok előre, hogy megfogjam az övét. Nem szorítom meg, nem is tudnám valószínűleg, épp csak a karja köré fonom ujjaim. - Csak segíts... holnap vissza kell mennem - suttogom csak, hátha úgy kevésbé lesz igaz. Mégis már-már görcsösen számolom a még hátralévő órákat, perceket...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=832437#post832437][b]Ombozi Boróka - 2021.06.07. 19:32[/b][/url]

Ahogy lehunyom a szemem, az utolsó alkalom lebben fel kékjeim előtt, mikor itt jártam. Már több éve volt, pontosat nem is tudnék mondani. Emlékszem, ahogy berontottam, vérző kézzel és ordítozva követeltem az ellátásom. Az aranyos hiánya agresszívvá tett, Payne mégis képes volt kezelni engem - attól függetlenül, hogy majdnem megölt. Őszintén, szeretnék visszamenni azokba az időkbe, mikor a legnagyobb gondom az volt, hogy széttört egy üvegcse az ujjaim között. Mikor még a szerencse rabja voltam, de mégis, én alakítottam azt. Most, mikor már a hátam mögött tudhatom a függőségem, elvették a szabadságom, holott hatalmas küzdelmmel vívtam ki azt saját magammal szemben. Mára szinte semmim se maradt. Az életem Fenyvessy kezében van, a pyromágiám, az, amivel teljesen önmagammá válhattam, kialudt és csak Merlin tudja, hogy valaha visszatér-e még. A régi életemet akarom...
- Hát persze... alig várom, hogy egy rossz szó miatt ismét belém verje, hogy hogyan kéne viselkednem... - nehézkesen, ám szarkazmustól csöpögő hangon ejtem ki a szavakat. Ennyi ésszel fogalmam sincs, hogy hogyan lehet belőle gyógyító. - Legyen mazochista az, akinek házimanó az apja - fejezem be végül a morgást. Hiába érzem magam nagyon rosszul, a tüdőm ég minden egyes lélegzetvételnél, mégse vagyok képes ellenállni annak, hogy kifejtsem a véleményem.
Lassan nyitom ki a szemem, kissé erőlködve követem Somogyi mozdulatait. Még mindig szkeptikus vagyok, hogy jó kezekben vagyok-e, de nincs más választásom, mint bízni benne. Nézem őt és lassan beúszik Kazanova képe mellé. Komolyan a pofám leszakad, hogy visszament hozzá. Mondjuk tény, hogy egy fokkal kellemesebb társaságnak bizonyul így Somogyi, hogy ismét ebben a gusztustalan rózsaszín felhőben úszik, mint mikor én magam terveztem már kihajítani az ablakon, de... de. Hiába nem rólam van szó, a szerelem gondolatától még így is viszolygok. De Kazanova boldognak tűnik...
- Szóval néha használod az eszed is... - krákogom magam elé, majd szusszanok egyet. - Csak azzal foglalkozz, amiért jöttem... És maradok, de szólj, mielőtt megjelenne Strakhova vagy Rentai. Nincs szükségem felesleges pletykákra - mondat közben meg-megakadok, de még így is ellentmondást nem tűrő a hangom. Tekintetemmel nem engedem el Somogyit még pár pillanatig, majd egy reszketeg sóhajjal hunyom le szemeim, hogy legalább gondolatban felkészülhessek egy csodás álmatlan éjszakára, egy csodás társaságban...
- Nem leszek gyilkos - vágom rá azonnal. Viszont, mivel tudtam, hogy pontosan miről beszél, talán túlontúl egyértelmű lehet, hogy párszor eszembe jutott az őrült ötlete. Sosem tennék ilyet, lehetek bármennyire is rossz ember mások szemében. Az ilyesmi mindig utolérik az embert. Legyen bármennyire is kilátástalan a helyzetem, addig nem fogok süllyedni, hogy bemocskoljam a kezem.
- Ha nem lennék ennyire szarul, most tuti megint pofán vágnálak - mondom halkan, de meglepő módon ajkaim mintha mosolyra húzódnának. Kékjeim a kezeinkre fókuszálnak és próbálom eldönteni, hogy miért is nem húzom vissza magam mellé. - De ma este megteheted... - suttogom csupán, miközben lehunyom szemeim, mert egy kicsit elhiszem, hogy biztonságban vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=833022#post833022][b]Ombozi Boróka - 2021.06.24. 15:26[/b][/url]

Fáradt vagyok. Mind testileg, mind lelkileg belefáradtam az utóbbi hónapokba. Egyre nagyobb gyomorgörccsel lépem át Fenyvessy küszöbét, egyre nagyobb undort kell legyűrnöm és mosolyt erőltetnem az arcomra vele szemben. Nem akarom azt. Legszívesebben menekülnék, sosem néznék vissza, hiszen már nincs itt senki, aki maradásra késztetne. Se a szüleim, akik eladtak, ki tudja miért. Se a testvéreim, akik nem veszik észre a mosoly mögötti valóságot vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, mert miért is avatkoznának bele más dolgába? Se barátok, mert az a néhány is, akikkel rendelkezem, tökéletesen megvan nélkülem is. Egyedül talán Darik miatt fontolnám meg, az egyetlen személy miatt, aki végett még egyáltalán élőnek érzem magam. Menekülnék... ha tudnám, hogy Fenyvessy nem akadna a nyomomra. Vajon van még kiút?
Fáradt vagyok. Fáj mindenem, ráz a hideg, alig kapok levegőt. Egy részem könyörögne Somogyinak, hogy segítsen, bárhogy, bármilyen eszközzel, hogy elmúljon mindez. Kérlelném, hogy bújtasson el vagy csináljon bármit, amivel szabaddá válhatok ismét. Mégsem teszem. Magam elé tartom még most is az álarcom és ahelyett, hogy megköszönném, még most is oda-odacsípek. Bár tudnám miért vagyok még mindig ennyire makacs.
- Egy állat vagy, Somogyi... és a legfelháborítóbb, hogy erre büszke is vagy - mondom halkan, reszelős hangon. Lehunyt szemmel, reszketegen fújom ki a levegőt. Suta mozdulatokkal rángatom ki magam alól a takarót, hogy magamra teríthessem, hátha alább hagy tőle a testem remegése.
Nem akarok, mégis minden szavára figyelek, mintha csak abba kapaszkodnék. Mintha szükségem lenne valamire, ami itt tart, a jelenben, ott, ahol elméletileg biztonságban vagyok. Megjegyzését hallva akaratlan kezdek nevetni, de ahogy levegőt vennék, nevetésem szűnni nem akaró köhögésbe csap át. Feltornázom magam ülőhelyzetbe, görnyedt háttal próbálok erőt venni magamon és abbahagyni a már-már fuldoklásszerű állapotot, de mintha már a testem is ellenem dolgozna. Nem tudom mennyi idő telik el, nem érzékelem annak múlását, mire végre csillapodik az inger és szuszogva hanyatlok vissza az ágyra. Még, hogy biztonságban... már le se tagadhatja, hogy ki akar nyírni.
- Másból se... csinálok azt - suttogom erőtlenül, majd ráemelem a tekintetem. Egy darabig csak csendben nézem a ténykedését, próbálom értelmezni a mondatait, cselekedeteit, de hiába. - Ugyan  miért akarnál pont te... pont nekem segíteni? - hangom karcos, de élesen hasítja a levegőt. Tényleg tudni akarom. Sosem voltunk jóban, ha képes leszek elviselni, az csakis Kazi miatt lesz, ahogy valószínűleg fordítva is. Akkor miért vetemedne erre? Nincsenek hősök, akkor Somogyi miért akarná magára aggatni ezt a hazug címkét?
- Úgy, hogy kurvára nincs beelszólásod... a szülők megegyeznek a fejed felett. Többnyire a pénz miatt. Az üzlet miatt. A házasság mindenkinek előnyös, csak azoknak nem, akiket az oltár elé állítanak - a szavak szaggatottan, de indulatosan hagyják el ajkaimat. A sors iróniája, hogy én kértem. Én kértem az apám, hogyha majd készen állok, ő találjon nekem férjet és ő biztosított, hogy az én döntésem lesz a végső... végül csak döntést nem kaptam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=834058#post834058][b]Ombozi Boróka - 2021.07.10. 15:21[/b][/url]

Semmi kedvem a hülyeségeihez és bánatomra minden, ami elhagyja a száját, bődületesen nagy ostobaság. Se türelmem, se lélekjelenlétem nincs ahhoz, hogy kibogozzam a zagyvaságok közötti értelmet. Értem, hogy mire megy ki a játék, valahol még talán értékelném is, ha mondjuk egy fokkal kevésbé irritálóan tenné - legalábbis nagyon remélem, hogy direkt csinálja és nem tényleg teljesen sültbolond. Eddig megadtam neki a lehetőséget, igaz, egyikkel se tudott élni igazán. Ha végül kiderül az utóbbi, akkor biztosan józan észt fogok Kaziba verni és nem fogom visszafogni magam. De még megadom az esélyt Somogyinak. Beismerem vagy sem, tartozom neki legalább ennyivel. Frusztráló.
Kékjeimet lehunyom vigyora láttán. Bőven elég volt ennyi kézzel tapintható önteltség egy estére. Míg belőle árad, az egójának bűze marja az ember orrát, addig bennem épp csak pislákol az önbizalmam régi fénye. Már nagyon rég nem vagyok önmagam és amíg Fenyvessy markában vagyok, nem is lehetek az. Hiába próbálkozom, egy laza mozdulattal söpör el minden számára zavaró tényezőt, amit elé állítok. Merlinre, tudni akarom, hogy van-e bármi, ami gátat szabhat ámokfutásának. Tudni akarom és azonnal megcselekedni.
- Csikóhal - kékjeim emelem rá ismét, ahogy hangot adok hitetlenségemnek. Zagyválása kizökkent a gondolataim mocsarából és jótékonyan a jelenben tart. Egyre nehezebbé teszi, hogy elhiggyem, hogy szorult némi ész is a fene nagy koponyájába és az önteltsége nem szorított ki minden mást belőle. Lehetséges, hogy már csak a légüres térrel nézek farkasszemet? - Ha az elméletedet bármikor gyakorlatba akarnád fektetni, tudod hol találsz… A legtompább és legrozsdásabb fűrészt fogom használni - akadozva, gyenge hangon biztosítom segítőkészségemről, hogy a végére halvány mosoly költözzön sápadt arcomra. Azért biztató, hogy a csípősségemet még a fizikai gyengeség sem képes enyhíteni.
- Komolyan kérdeztem - mondom immár ismét komolyan, kékjeim az övéibe fúrva, bár képtelen vagyok sokáig rá koncentrálni. Az utasításra reszketegen sóhajtok, majd zokszó nélkül teszek neki eleget. Lehunyt szemmel ízlelem a bájitalokat, némelyik után megrándul az orrom, ahogy ellenállok a fintorgásnak. Ahogy eltávolodik, szinte azonnal nyelek egyet és érzem is nyelvem zsibbadását. Nehézkes mozdulatokkal emelem kézfejem a számhoz, hogy letöröljem, majd csak csukott szemmel hallgatom Somogyit és a válaszom érlelgetem, míg alábbhagy a kellemetlen érzés. Az kéne még ma estére, hogy elharapjam a nyelvem is.
- Álomvilágban élsz - vezetem fel fújtatva a tényeket. - Ez nem csak a pénzről szól. A befolyás, a hatalom az, ami mérvadóbb. Ha meg is tenném és számomra előnyösebb házasságot kötnék, de nem értene az iparághoz, amit a családom képvisel, csak a haragot szítanám - lassan, megfontoltan beszélek, olykor szüneteket hagyva, hogy levegőhöz is jussak. Nyelek egyet, majd sokkal halkabban folytatom, miközben kékjeim őt kutatják. - De már amúgy se tehetném. Zsarol mindennel, ami fontos számomra. És nála megvan mind a befolyás, mind a hatalom hozzá - keserű mosolyra húzódnak ajkaim. Be kell lássam, hogy elvesztem.