A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=711301#post711301][b]Weiler Dante - 2018.01.09. 13:22[/b][/url]

Az ébredés egyáltalán nem filmbeillően fokozatos vagy lassú. Sehol a kamerákkal érzékletesen megmutatott egyenletes pislogás, amellyel a feleszmélő rácsodálkozik a felette terülő plafonra. Az ő szemei egyszerűen csak kipattantak, mintha még az eszméletvesztés előtt felhalmozódó adrenalin maradéka enyészne el ezzel az utolsó energialökettel. Pedig ez már a képzelet játéka, ez már nem a mágia kavargó, irányíthatatlan vihara, csak a rémület visszhangja. Először még arra sem csodálkozik rá, hogy hogy van, csak felül. Ezután futnak be az érzékelésből származó információk, illetve a dolgozott adatok, minthogy: puha matrac van alatta; a berendezés nem az üres terem képét mutatja, melyre utoljára emlékezett; nincs egyedül.
Rögtön az az első, hogy lenéz a kezeire, részlegesen meg is nyugszik, miután nem lát semmi változást.
Legalább ennyi, de az arcoddal még mindig lehet valami - szólal meg benne a pesszimista hang, amely lehetne a sajátja is, de csak szokásos utasa kommentálja az eseményeket elméjének anyósüléséről. Ujjbegyeivel kitapintja az állkapocs vonalát, a járomcsontot, a szeme alatti ívet. Nincs természetellenes tapintása, a szokásos enyhén kiszáradt bőr fogadja - és ugyanazok a vonalak, amelyek minden arcmosás alkalmával. A látása is úgy tűnik, visszatért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=712366#post712366][b]Weiler Dante - 2018.01.22. 11:19[/b][/url]

Nem úgy ébred, mint aki egy jóleső, kiadás alvás után tér magához, lassan fokozatosan. Nem csoda, hogy majdhogynem rögtön éberen (bár még mindig a kimerültség jeleit érezve a testében) hallgatja a megszólaló tanárt. Nem túl meglepő, hogy itt van, tulajdonképpen kötelessége ügyelni rá ebben az esetben. Mondjuk nem sok tanárral találkozott eddig az iskolában, akik kizárólag a kötelességeikkel foglalkoztak volna, szóval... talán egy kicsit mégis meglepő. Kár, hogy pillanatnyilag a figyelmét teljesen más téma köti le.
- Elvileg nem kellett volna, hogy korai legyen. - Kapar a torka, pedig biztos benne, hogy nem kiáltozott. Vagy csak nem fogta fel? Remélhetőleg nem hozta magát olyan kínos helyzetbe, minthogy valaki előtt hangot adjon az akkor érzett kétségbeesésnek. Remélhetőleg a pánik csak belső mentális területekre korlátozódott. A megjegyzést leszámítva viszont nem vitatkozik. Valójában még ezt sem dacos módon jelentette ki, hanem olyan tényként, ami felől ő maga egész biztos. Dante tudja a legjobban, hogy nem lógta el az előkészületeket.
- Egy pillanatra azt hittem, hogy a saját varázserőm fog összepréselni. - Furcsa szóhasználat, nem is biztos benne, hogy ez a legjobb kifejezés rá, de hasonló érzés volt. Meglepettség, keveredve egyfajta természetes félelemmel, meglepettséggel és enyhe dühvel. Elvégre ez az erő az övé, hogyan merészel ellene fordulni? Az utolsó kérdésre csak komor arccal bólint.
- Értve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720495#post720495][b]Weiler Dante - 2018.04.14. 20:36[/b][/url]

.. pedig nem mondhatja, hogy olyan gyakran keveredett volna az ominózus végzős bál óta verekedésbe vagy párbajba. Egyébként sem szokta ezeket kezdeményezni, nem keresi a bajt. A provokációba is csupán akkor áll bele, ha rossz lábbal kel fel. Ma rossz lábbal kelt, és tényleg, a másik fél igazán kitartó volt. Nem érti, hogy miért kell ennyire erőltetni, ha tudják ők is, mi lesz a vége.
Egy csonttörő átok eltalálta a bal karját, ezt a sérülést be kellett vállalnia, mert pálcát még mindig nem akart fogni, ahogy a varázserejét sem kívánta használni már egy ideje. Örülhetett is a másik fiú, hogy emiatt volt ideje átkozni, cserébe ezalatt Dante legyűrte a távolságot kettejük közt, kicsavarta a kezéből a pálcát, és onnantól igazából nem kellett sokat erőlködnie, még törött kézzel sem. Nem hiába varázslattal támadt az ellenfél, a fizikai fölény teljesen egyértelmű volt. Utána addig ütött - majd mikor a földre került az eridonos, rúgott, míg az már nem könyörgött, hogy hagyja abba.
Hiába, ha nem erősíted meg bennük, hogy nem éri meg, visszajönnek.
Ő is hasonlóan vélekedik erről, a tapasztalat ezt igazolja, bár az emberek mindig alul tudják múlni az elvárásait. Azt gondolná, hogy a bál után békénhagyják, de mindig vannak ellenpéldák.
Nagy elővigyázatossággal szeparálták el őket egymástól, merthát a gyengélkedőn kötött ki az az eridonos felsős is, akivel a "szóváltás" történt. Őt ott látjk el, Dante pedig a helyiségnek egész a másik végében vár a sorára, elfüggönyzött ágynál, nehogy "felzaklassa" a másik felet. Ez is jellemző - valahogy mindig kihozzák az egészből, hogy ő a hunyó. Pedig a baljós kisugárzásáról igazán nem ő tehet.
Hát, mindegy. Neki sem rossz, hogy nem kell a gyengélkedő lábadozó népét bámulnia. Mozgásképtelen karját maga mellett pihentetve hátát az ágy táblájának veti, és vár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720520#post720520][b]Weiler Dante - 2018.04.14. 22:18[/b][/url]

Remélte, hogyha már ellátják, akkor nem egy gyakornok fogja tenni, hanem egy valódi gyógyító. Erre idejön a srác, akit még emlékszik, hogy nem egyszer látott a folyosón az iskolai talárban - amit mondjuk ő meg folyamatosan "elfelejt" felvenni. Most tényleg ő fogja ellátni?
Nem sok bizodalma van az érkezőben, fel is vonja az egyik szemöldökét kétkedőn, mikor fiú oldalra hajtva a függönyt beslisszol mellé.
- Eltört a karom. Nem kell nagy dedukciós tehetség ahhoz, mi talált el. - Mormogja egykedvűen egyfajta elzárkózó szkepticizmussal a hangjában. Mintha már az, hogy Richárdnak ezt meg kellett kérdeznie, megingatta volna a bizalmát a hozzáértésében.
Ami nem igaz, de az egyébként sem volt, nehéz lenne elrontani valamit, ami eleve nem is létezett.
- Mindegy, legyen meg a sikerélménye, hogy egy varázslat sikerült, forraszd össze a csontot, aztán haladjunk. - Nincs túl jó kedvében. Ilyenkor mindig rájön, hogy alapesetben akár ő maga is képes lett volna begyógyítani egy törött kart, de nemcsak, hogy mostanság komolyabb varázslatokat sem nagyon használ, de a gyógyító mágiákhoz eleve nem is értett soha. Egyszerűen nem sikerülnek - bosszantó másokra utalva lenni, ez csapódik le a mostani viselkedésében is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720666#post720666][b]Weiler Dante - 2018.04.15. 21:53[/b][/url]

- Tök mindegy, törött kar, törött kar mindkét esetben. - Flegmán vállat von, a mozdulat elején még mind a két válla mozdul, a felénél azonban az egyik megbicsaklik, ahogy rájön, hogy hoppá, ahhoz sérült csontok kapcsolódnak. Lassan kifújja a levegőt. Viszonylag magas a fájdalomküszöbe, emiatt nem aggódik különösebben, de még úgy sem kellemes. Kinyújtva hagyja a karját, úgy, hogy ne érje nagy terhelés. Sőt, tulajdonképpen semmilyen terhelés ne érje. Most még viszonylagos türelménél van, jót tett, hogy levezethette az energiáit az Eridonoson.
- Össze is forraszthatom, csak akkor kénytelen lennék jelezni az iskolavezetőség felé, hogy a gyengélkedő szarra sem alkalmas. - Nem mintha valaha venné a fáradtságot, hogy tényleg megkeressen bárkit, akárkit az ügyben, de a szenvtelen, kilengések nélküli hangtónus, amellyel a szavakat ejti kifejezetten hitelessé teszik akarva-akaratlanul. Számára egyszerű a kérdés: a gyengélkedő, mint helyszín és annak "alkalmazottai" azért vannak, hogy ellássák a sérüléseket. Akár tetszik, akár nem. Azt pedig nem áll szándékában a fiúval megosztani, hogy az ilyesfajta varázslatok számára nem opciók.
Az érzéstelenítő bűbáj hatására először csak enyhén bizseregni kezd a karja, aztán nem sokat érez abból, amit a másik ténykedik, csak tompán szűrődnek át az érzékelésén az ingerek.
- Jól hangzik. - némi szkepticizmus kiérződik a hangjából, a három hely azért némileg kellemetlen váratlansággal éri. Érezte ő, hogy fáj, mint a pokol, de legfeljebb kettő helyet tippelt volna meg. Lehetett volna rosszabb is, ez hamar begyógyul - érkezik a kommentár a gondolatai közt, amely lehetne a sajátja is a maga kifacsart nemtörődömségével, de csak állandó "utastársa" fűz megjegyzést a dolgokhoz. Lepillant a mostmár nem is tudja hanyadjára a karján matató kezekre és.. tényleg szükség van erre? Eh. A napja-estéje már így is el van rontva, jól ismeri, hogy megy ez itt, most még benn fogják estére tartani, amíg legalább annyira nem forrnak össze a csontok, hogy szabadabban mozgatni tudja a sínbe tett kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=730899#post730899][b]Weiler Dante - 2018.08.02. 05:28[/b][/url]

Annyira nincs különösebb kérése vagy kérdése, hogy mindezek után fogja magát és egy beleegyező mormogással elfekszik az ágyon. Más dolga már úgysem lesz most itt, minthogy hátradőljön, és hagyja, hogy a gyengélkedő praktikái tegyék a dolgukat.
Látod, ezért megéri a balhé? Egy tömegszálláson összezsúfolva aludni, nagyon jó mondhatom.
Kuss.
Azzal átfordul a másik oldalára, nem mintha fizikailag egyáltalán lehetséges lenne, hogy a gondolataiban szabadon randalírozó hangtól is el tudjon. Egy ideig még tétlenül tölti az idejét, mert a többi beteg szuszogása teljesen ellehetetleníti, hogy nyugodtan elaludjon - ám végül a fáradtság mégis erőt vesz rajta.
Valamikor az éjszaka közepén, igazából nem is ébred fel, csupán a mágikus baleset végett megváltozó szervezete érzékeli a hőmérsékletet. Furcsa félálom-szerű állapotban van ilyenkor, valahol az álom és az ébrenlét határán. Először csak visszagördül a jobb oldalára, ösztönösen magára húzva még jobban a takarót, de nem elég, így is bőven a kényelmes ingerküszöb alá esett a helyiség hőfoka. Morgósan-szenvedősen elnyom egy tompa káromkodást, amelynek tartalmát felfogja a párna és a takaró, így Ricsi csak a mozgolódást és hangokat hallja a részlege felől, akár hiheti azt, hogy nem várt módon a rellonosnak valamiért fájdalmai vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=746202#post746202][b]Weiler Dante - 2019.01.11. 23:43[/b][/url]

Szépvölgyi Richárd

A helyiség levegője hidegnek és száraznak hat számára. Bár öntudatlan állapotában nem tudatosul benne, mi történik a szervezetével. Életműködéseinek ritmusa megváltozik, mérséketlen lassul ugyan, de épp eléggé, hogy a ritmushoz szokott test tiltakozzon ellene. Bőre érintésre hűvösebbnek hat, vérnyomása alacsony, koponyájának hátsó szekciójára ismeretlen erő fejt ki enyhe nyomást - ez a megfoghatatlan prés pedig nem engedi a tudatának, hogy kitisztuljon, visszarántja egy felszínes alvási fázis annál mélyebb mocsarába. Nem hallja az alkimista hangját sem, s bármennyire örülne, ha ezt tudná, hogy lehetséges előidézni ezt a létállapotot, ez most csak újabb lehetőséget vesz el az éberség visszanyerésétől.
A szeme nyitva, talán valamiféle összeszedetlen gondolatmenet is lassan végiggördül benne, de nem kapcsolódik össze az éber tudattal. A nappali és éjjeli ember közti átmeneti pont ez, mikor lenyomjuk a reggeli ébresztőt, de később nem emlékszünk rá. Mikor a reggeli csengetésre ajtót nyitunk valakinek, de még az álombeli gondolatmenetet folytatjuk szóban. Cselekvés, amely mögött áll valami szándék, ami hozzánk tartozik, de a nappal fényénél nem tudjuk felidézni azt.
Érzékeli, ahogy fölé hajolnak, ebből a közelségből hallani a ruha szövetének sűrlódását, megérzi, ahogy kissé besüpped a matrac széle. Ép karjával reflexszerűen nyúl ki abba az irányba, megragadva Richárd karját. Szorítása nem erős, könnyedén ki lehetne húzódni belőle. Egészen addig, míg a tapintás új érzékelésének hála meg nem érzi a másik jóval magasabb testhőjét. A hidegnek érzékelt szobában, azon a szűk négyzetméteren, amely elérhető távolságban van számára, a fiú bőre a legmelegebb pont, s ahogy ezt az információt adaptálja, ujjai szorosabbra fonódnak. Fogása határozottabb lesz, majd egy teljesen váratlan mozdulattal rántja maga felé a gyógyító tanoncot, a hirtelenség végett valószínűleg kibillentve az egyensúlyából. Merthogy.. ha ez sikerül, a mozdulatsor folytatása talán még váratlanabb - Weiler Dante jellemét, előéletét, habitusát ismerve bárki erőszakra, fájdalomra számítana a rántásból, azonban mindössze annyi történik, hogy maga mellé húzza az aeromágust.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776100#post776100][b]Weiler Dante - 2019.09.30. 14:12[/b][/url]

Igazság szerint rosszabb volt a helyzet annál, mint ahogy felmérte a helyzetet odafenn a tanteremnél, amikor visszament. A varázslatnak köszönhetően, amivel védte magát, több kémiai reakcióból származó mérgező kipárolgást ugyan már nem lélegzett be, de az a kis dózis is elég volt ahhoz, hogy megterhelje a szervezetét. Muszáj volt viszont értesítenie egy tanárt, akinek elmagyarázta a helyzetet - miután légtisztító bűbájjal eltakarította a mocskot, amit a csúnya 'baleset' hagyott. Egy üres fiolába elzárt egy keveset, csak abból a célból, hogy idelenn a gyógyítók tudjanak majd valamilyen minta alapján dolgozni. Saját maga sajnálatos módon aligha tudott volna bármit tenni, bármilyen egészségügyi vagy gyógyító bűbáj a mágikus tehetségének hatáskörén kívül esik, olyannyira, hogy hiába próbálkozott évek alatt a végrehajtásukkal, sosem működtek. Még csak fel sem kavarja a körülötte lévő manát, nemhogy valódi hatást érjen el.
Ez is az alkimista hibája - szerinte, a kísértet maga is elismerte, hogy életében sem volt nagy hódolója e mágiaágnak.
Nyilvánvalóan a számonkérés őt súlytotta és kell majd némi plusz munkát végeznie a bájital szertárban (ezzel egyébként nincs problémája, hozzászokott a környezethez és vele járó teendőkhöz), végeredményben pedig az egész el lett könyvelve felelőtlenségből származó balesetnek.
Félreértés ne essék, nem jó szándékból mondta, amit, mindössze el akarta kerülni, hogy harmadjára is összeültessék a Machay fiúval, főleg ezek után. Ha a bájital és a nikotin reakciója nem lett volna olyan drasztikus, amilyen, akkor ezúttal biztosan olyan átokkal vagy erővel esett volna neki, hogy itt kössön ki. Hát, mindegy. A végeredmény ugyanaz, csak épp nem ő okozta, hanem Ábel saját maga. Amiatt viszont már megfedték Dantét, hogy miért nem segített lejönni a másiknak.
Vajon miért? Ahhoz már nem volt idegrendszere, hogy a probléma nagyon gyors megoldása mellett még 'lovagias' is legyen. Legrosszabb esetben, ha eszméletétvesztette volna, valamelyik arra járó összekaparja és leviszi. Mire saját maga lejött, addigra Ábelt már befektették egy ágyra itt lenn.

Második napja voltak benntartva, ebből az első napon Ábel vagy eszméletlen volt - vagy lázasan forgolódott az ágyában, valamiféle delíriumos félálomban; annak sem a jobb fajtájából. Dante ezen nem csodálkozott, a fiú állt közvetlenül az üst mellett, tovább és nagyobb mértékben lélegezte be a keletkező mágikus gázd, ami leülepedett a szervezetében. A gyógyítók komolyan dolgoztak rajta, hogy elkezdjen kiürülni, bár az azért elhangzott, hogy életveszélyes állapotban semmiképp sincs, már csak azért sem, mert időben ki lett rángatva.

- Fordulj körbe lassan. A karjaid tarsd el magadtól - érkezik az utasítás gyógyítói részről, Dante pedig eleget tesz a kérésnek, alsónadrágban fordul úgy körbe lassan, hogy körben a gyógyító fel tudja mérni a bőrének állapotát, lát-e valahol elváltozást. Ez már csak az utolsó ellenőrzést mostanra, előtte megnézte a szemét is, mértek lázat (még mindig van némi hőemelkedése), végigzongorázták a rutinvizsgálatokat.
- Rendben, egyelőre nem látok semmit. - Első kontroll nap pipa, bár megmondták, hogy nem fogják 48 órán belül kiengedni, amíg úgy nem látják, hogy lappangó tünetek sem kerülnek elő.
Miközben épp a gyengélkedőn viselt bő inghez hasonlatos felsőt gombolja vissza, hirtelen ötlettől vezérelve pillant át Ábel ágyára. Eddig legfeljebb kizárólag hallotta, mi van vele, de tüntetőleg próbálta kizárni, most sem éppen szándékos.. mondhatni csak megfeledkezett magáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776319#post776319][b]Weiler Dante - 2019.10.01. 14:15[/b][/url]

Nincs arról szó, hogy még mindig ne lenne rohadtul dühös erre az idiótára, amiért ki tudja milyen hirtelen indíttatásból csak úgy tönkrevág egy bájitalt. Nemcsak, hogy tönkrevág, de azon melegében ezzel együtt még veszélybe is sodorja magát, mert az majd biztosan kifizetődik majd. Bár mégsem, túlzás lenne azt állítani, ‘ki tudja miért’ – a magyarázat viszont egyszerre röhejes és egyszerre valamilyen szinten.. nem, a másik jelzőt még gondolatban sem fogja kimondani, mert annak nincs különösebb negatív jelentéstartalma. Márpedig a történtek után Ábelről csak negatív latívuszokban hajlandó gondolni. Mielőtt megtette volna az idei tanév (pedig bőven év vége van, utolsó napok ráadásul) legmeggondolatlanabb mozdulatát, még azzal vagdalkozott, hogy Dantéval ellentétben nem végzett, azon a jellegzetes “figyelmen kívül ne merj hagyni” hangszínen, amit bár női szájból már hallott, de eddig sosem volt következménye annak, ha nem hallgatott rá. Hát, most tessék.

Az valóban nem fordul még csak meg halvány árnyékként sem a fejében, hogy az ő hibája lenne akár csak egy szemernyit is a szituáció, különösebb sajnálatot sem érez a másik fiú irányába. Sajnálni vagy szánni olyasvalakit lehet (vagy legalábbis ő ennél a határnál húzta meg erre való alkalmasságát), aki önnön hibáján kívül szélsőségesen rossz helyzetbe. Itt sokmindenről szó lehet bár, de idegenkezűségről aligha. Ettől függetlenül káröröm sem tölti el különösebben, pedig gondolatmenete szerint kijárna neki ebből a korrektnek nem épp korrekt, ellenben nagyon is jóleső reakcióból. Elvégre lehet, hogy a fenti szart végül ő takarította össze, már amennyire lehetett, de a hosszabbtávú következményeket Ábel viseli – jól megérdemelt módon szerinte. Mégsem érkezik a telt, kesernyésen derűs érzés, hiába figyeli az ágyon szenvedő mestertanonc alakját. Az a szemforgatás és pfffh, amit elkap, na az persze tipikus, mi más? Össze is ráncolja rá morcosan a homlokát, de egyelőre annyiban hagyja; maga előtt összefonja a karit, testtartása még mindig távolságtartást és elutasítást tükröz, most pláne, amikor majd legalább ilyen nonverbális jelekkel tudatalatt ellensúlyozni és balanszolni akarja majd kérdésének jellegét, tartalmát. Nem áll közvetlenül oda Ábel ágya mellé, de a sajátjáról felkel, hogy közelebb lépjen és ne kelljen a teljes gyengélkedőn keresztül átkiabálnia a szavait. Körbenéz, nem feltűnően és nem szándékosan fürkészi, mivel foglalatoskodik a gyógyító, viszont azért.. jobb lenne, ha nem lenne közönsége a kérdésének.

- Hogy érzed magad? – Az aggódás erős kifejezés lenne, de tagadhatatlanul érdekli, mennyire sikerült időben befognia Ábel száját még a második nagy lélegzetvétel előtt, esetleg már azzal az egy mozdulattal is elkésett. A kérdés tónusa sem gyengéd vagy leereszkedő, amennyire csak lehet tárgyilagos és távolságtartó marad annak ellenére, hogy végülis Ábel hogyléte felől érdeklődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777855#post777855][b]Weiler Dante - 2019.10.12. 13:12[/b][/url]

A kérdése egyszerű volt, nem válogatta meg túlzottan a szavait, hogy specifikusabban célzott legyen az érdeklődése - már önmagában az, hogy egyáltalán verbális útra lépett vele, nagy szó a viszonyukat tekintve. Ugyanakkor valóban érdekelte, mennyire volt komoly hatással Ábelre az, hogy közvetlen közelről akkora dózist kapott a kipárolgásból, aminek saját maga csak a töredékét kellett elviselje.
Ha ironizálni ilyen hévvel megy, akkor olyan nagy problémái mégsem lehetnek. Foghatnánk az Alkimistára is ezt a némileg kicsinyes belső hangot, de ez most kivételesen csupán Dante belső kommentárja. Kicsinyes, mert egyébként pont a bájitalokhoz való viszonylagos hozzáértése miatt sejti, a fiú szavai inkább leplezik a kényelmetlenség és rosszullét mértékét.
- Látom. - Ezt a részét nem reagálja le inkább bővebben. Nem tudtával valóban nem fertőzőek, a festben semmi olyan jellegű nem volt, ahogy azt a gyógyítóik megállapították, így az egyik ágy melletti széket fél kézzel maga elé pakolja és leül.
- Kifejezetten csúnyán köhögsz, bár ez legalább azt jelenti, hogy van mivel. Jól jártál. - Sejtette amúgy, hogy az elegy nagyon szerencsétlen mód károsra sikeredett, de csak miután az általa begyűjtött mintát megvizsgálták derült csak ki, mennyire. Még neki is lesz pár nap, mire a szervezete teszi a dolgát és kitisztítja a méreganyagokat. Gyanítja, hogy Ábelt jóval tovább bent fogják tartani, viszont legalább pontosan tudják, milyen anyaggal kell számolniuk.
- Időben feltettem egy bűbájmaszkot, így csak néhány levegővétel volt, pár nap és megleszek. Rád viszont kibaszottul mérges vagyok... - Valóban a maga módján még mindig dühös Ábelre, bár ennek jellege valamivel passzívabb és hűvösebb pillanatnyilag, nem az az impulzív méreg, amellyel a szekrénynek lökte vagy első alkalommal megütötte. Most így csak tényszerű adatként közli a dolgot, mégsincs az embernek kétsége felőle, hogy ne mondana igazat. Már-már azt várná az ember, hogy hegyibeszédbe kezdjek a bájitalokkal való óvatosságról, arról, milyen meggondolatlan volt Ábel, végül azonban mégis másra lyukad ki.
- I guess ezt ellensúlyozza az a tény, hogy nem omlott össze a tüdőd míg felelősségre vonható lettem volna. - Utána sem. Elsőre érzéketlenül gyakorlatias és önző kijelentés, másodjára is, valójában azért van az egész mélyén egyfajta burkolt megkönnyebbülés is, még ha halovány is. Nemlegesen megcsóválja a fejét.
- Máskor, ha nem tetszik valami, inkább öngyilkosság nélkül oldd meg. - Túlzás lenne azt mondani, hogy akár mindketten bele is halhattak volna, Ábel inkább saját magának okozta a nagyobb bajt, mint az üst mellett közvetlenül álló személy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=779245#post779245][b]Weiler Dante - 2019.10.28. 13:04[/b][/url]

Felvonja a szemöldökét, de végül csak rosszallóan megcsóválja a fejét, erre válaszolnia sem érdemes, egyrészt mert ha vicc, akkor amúgy is felesleges, ha pedig mégiscsak komoly lenne, akkor sem tartozik semmiféle elszámolással vagy magyarázattal a nőkkel kapcsolatos attitűdjéről. Az mondjuk tény, hogy Dante nem az a fajta diák, aki körül úgy hemzsegnének a lányok, mint olyasvalakik körül, akik időt és energiát fektetnek a népszerűségbe. Sőt, biztosan vannak olyanok, akik kifejezetten kerülik, de ezzel nincsenek különösebben markáns élményei - valahogy mindig volt valami, mikor arra volt igénye.
Empátiájáról tesz tanúbizonyságot, hogy csak a kuncogó hangnál állapítja meg teljes bizonyossággal, hogy csak viccelni akart a másik.
Kivárja a köhögőrohamot, ami bár rossznak hangzik, de ahogy hallotta, volt ennél rosszabb is már, és arra sem ugrott mindig egy gyógyító, így ő sem izgulja túl. Azért az előbbi megállapítását megerősíti ez a roham is. Maga előtt keresztbe fonja azért a kezeit, öntudatlan testbeszéd, teljesen kontradiktív valóban, míg a leülés egyértelműen érdeklődést fejez ki, a testtartása mégis kissé távolságtartó, mintha maga is egy határvonal mentén lépne egyet előre, néha pedig hátra - habár ennek egyértelműen nincs tudatában.
- Vannak fogalmaim róla, mennyire lehetett ez volna rossz néhány perccel több bent töltött idő után.. - Elnéz az ablak felé, mindenféle különösebb cél nélkül, elidőzik a függönyök mozdulatlan fodrain, majd néhány másodperc elteltével tekintete visszavándorol Ábel ágyára, közben hátradől a székben, súlypontját immár kényelmesebben a támlára helyezve.
- De az én hibám is, amiért ismerve a ... szokásaidat azzal kapcsolatban, mennyire szeretsz elejteni vagy lelökni dolgokat, engedtelek az üst mellett dohányozni. - Annak ellenére, hogy azt mondja, az ő hibája is, a hangsúlyából valahogy nem érződik ki a tényleges beismerés vagy elismerés, inkább kissé cinikus, mint őszinte.
- Bár így még valóban nem jelezték, hogy nem tekintenek lezártnak egy beszélgetést. - Mondhatná úgy is, hogy Ábel módszere több mint drasztikus volt - ugyan azt tényleg elérte, hogy Dante ne sétáljon csak úgy ki egy szó nélkül a teremből, az biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780635#post780635][b]Weiler Dante - 2019.11.12. 18:29[/b][/url]

- Felelősséggel… – némileg hitetlen a hangja, mintha Ábel valami nagyon valószínűtlen és szürreális kijelentést tett volna, kap is a kimondott szó egyfajta már-már rosszalló hangsúlyt. Végül a reakciót egy rövid fejcsóválás követi.
- Még csak az kéne, hogy tényleg felelősnek gondoljam magam, nem én csináltam, amit, az kizárólag a te sarad. Viszont
Ennél a ponton viszont előrébb dől ültében, arcvonásaiban a kíméletlen bizonyosság rajzolódik ki, ahogy folytatja, és kétség sem fér hozzá, az ő elképzeléseiben ez mint valódi, kivitelezhető és valid megoldás él.
- Egyszerűen csak meg kellett volna fogjalak már az elején, és odaszorítani valamihez, amíg nincs kedved mozdulni. – Nagyon is szilárd elképzelései vannak arról, mennyire tevékenyen tudná aszerint alakítani fizikai téren kettőjük dinamikáját, ahogyan ő azt elképzeli. Fizikailag erősebb valamivel, abban egész biztos. Ábel modora ugyan amilyen frontális tud lenni, annyira simulékonyan rá tud érezni pillanatokra bizonyos megszólalásaival – ez viszont nem számít, ha fizikai színtérre viszi akaratának érvényesítését. Talán tudna mit kezdeni a verbális hidegháborúval is, ugyanakkor a fiúval mindig tudatának szegletében toporog a sürgető inger a tettlegességre; hogy mindegy, csak markoljon, szorítson, tapintson, és ez a késztetés csak ezzel lakott jól, mással nem.
Nem mintha tudatában lenne annak, hogyan is hangzik ez valójában – vagy annak, hogy mennyi felszín alatt feszülő szándék hallatszódhat ki egyetlen mondatból. Nem, ez a válasz sokkal ösztönösebb volt annál, minthogy azt latolgatta volna, miként, mennyiféleképp lehetne értelmezni és hogy egyáltalán mi késztette arra, hogy ilyet mondjon.
Még most is, ahogy ültében beszél Ábelhez, azt a benyomást kelti, mintha megdöntött pozíciójából lendületet véve átnyúlhatna az ágy és szék közti távolságot legyűrve. Jobban átgondolva és felülemelkedve a kisugárzása adta következtetéseken azért megállapítható, hogy valójában nem készül ilyesmire, nincsenek megfeszülve az izmai lendületre készen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=781692#post781692][b]Weiler Dante - 2019.11.24. 18:09[/b][/url]

A pillanat lendületében nem gondolt igazán bele, mit mond vagy azt hogyan mondja mégis. Talán egy fokkal kevesebb önkontrollal vagy ha csak egyetlen pillanattal előrébb gondolkodik, máshogy válogatta volna meg a szavait. Amennyiben igazán őszinte akarna lenni magával - ami jelen helyzetben nem igaz -, el kellene ismernie, hogy nem volt ez annyira téves szóválasztás most sem. Valahol tisztában van ezzel, de már nem szívhatja vissza, és ahogy Ábel folytatja a maga mondandóját, előrébb helyezkedve és szándékosan feszítve egyre inkább a húrt, kezdi úgy gondolni, hogy nem is akarja.
Némileg azért összezavarja a fiú, még ha ezúttal nem ül ki az arcára és gesztusaira egyértelműen. Ábel néha úgy kiengedi a karmait mint valami macska, az arca felé kap, megpróbálja megkarmolni, aztán itt vannak ezel az alattomosan közeledő, már-már egysajta offenzív flörtnek tűnő gesztusok, és egyszer csak azok a karmok az ingébe kapaszkodnak úgy, hogy ha akarná sem tudná letépni magáról. Mintha lehetne ésszerűen kezelni ilyen ambivalens provokációt...
Eredetileg semmilyen fizikai cselekvésre hajtó szándék nem bújt meg a szavai mögött, de ahogy Ábel szándékosan csökkenti a távolságot, ráadásul a lehetséges következmények teljes tudatában piszkálja fel az indulatait, hamar változtat ezen a tényen.
Amikor kinyúl és az immár kartávolságon belülre kerülő Ábel nyakára simul a keze, az az eddigi csendes, de frusztráló sürgetés mintha elégedetten parázslana fel benne. Ez nem ugyanaz a fajta fogás, mint amivel korábban sietve, agressziótól elvakulva ragadta meg a fiút, habár hasonló nyers ösztönösség vezérli. Akkor kifejezetten a nyakát fogta, tenyerének alsó negyede a gégét nyomta, szorításra és roncsolásra készen. Most valamivel fentebb fogja hosszú ujjai féligmeddig Ábel ívelt állkapcsával párhuzamosan futnak két oldalt. Határozottan tartja, nem sok - leginkább semmi - gyengédség nincs a mozdulatsorban, ugyanakkor nincs megfelelő fogása sem ahhoz ezúttal, hogy konkrétan fájdalmat okozzon.
- Nem igazán értelek. - A legnyersebb őszinteséggel engedi a szavakat útjára, nem is szégyelli a tényt, elvégre nem túlzottan könnyítik meg egymás dolgát abban, hogy bármiféle közös nevezőre jussanak.. a miben is? Merthogy a világon nem kényszeríti semmi most sem arra, hogy egyszerűen otthagyja a másikat - mint általában az összes fárasztónak ítélt problémát maga körül. És mégis helyette kinyúl, az arcát fogja, érzi az ujjai alatt a szenvtelen mosoly árnyékát.
- Egyszer kiállhatatlan, pofátlan kis görcs vagy, máskor szemrebbenés nélkül felajánlkozol. - A mondat végén kis szünet után mondjuk biccent egyet, mintegy tisztelegve a mondat első felének, szavak nélkül téve hozzá, hogy igazából utóbbi esetben is egy pofátlan kis görcs. Legszívesebben lelökné egy nagyon magas szikláról - ugyanakkor el is fogadná a szerinte egyébként kifejezetten meggondolatlan felajánlást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=783846#post783846][b]Weiler Dante - 2019.12.16. 11:39[/b][/url]

Féligmeddig meglepi, hogy semmiféle ellenállást nem mutat a másik. Számított rá, hogy a fenyegető mozdulatra netán majd kihátrál belőle: a lehetősége ugyanis meglenne rá. Nem tartja olyan erősen, alapvetően kettejük pozíciója is Ábel számára előnyösebb ebben a pillanatban. Mégis helyette azt a megadó súly érzi a kezére nehezedni, amellyel Ábel beledől a fogásába. Egy pillanatra megfeszül az állkapcsa, ahogy fogait egymáshoz préseli, azt is lehetne gondolni, hogy pillanatnyi dühe horgadt fel megint a fiú iránt valamiért - valójában egy kicsit megfoghatatlanabb a helyzet, legalábbis számára. Ábel megadása, még ha csak látszólagos is, a megadó gesztust érezni az ujjbebegyein, egyben az, tenyere alatt érzi lüktetni a fiú pulzusát, eltölti egyfajta nehezen meghatározható sürgetéssel, ugyanakkor elégedettséggel is. Ez az elégedettség az, ami talán leginkább meglepi vagy amit legalábbis nem tud hova tenni.
Ábel megjegyzésére csak felvonja az egyik szemöldökét, arral a fajta arckifejezéssel néz rá vissza, mint mikor valaki valami igazán magától értetődő információval rukkol elő.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy szórakozol velem. - Nincsenek kétségei afelől, hogy Ábelt nem drámaian mély motiváció hajtja a vele való szenvtelenségre. Pont úgy tűnik inkább, mint aki a maga impulzív módján játszik, és mindig épp azt csinálja, amitől a legnagyobb elégtételt várja. Érdekes módon, bár nem mindennapi, hogy így tartson bárkit, pláne nem egy fiút az ujjai szorításában, nem hat természetellenesnek még ez a mostani különösen bizalmas pozíció sem.
- Amit nem értek, hogy miért tetszene, ha komolyan venném.
Márpedig Ábel jelen pillanatban is erről tesz tanúbizonyságot. Erről tett akkor is, mikor megszólalt párszaszájul. Jelleméből adódóan Dante egyébként is nehezen kapható a hagyományos, egyszerű évődésre, sőt, mikor Ábel messzire megy és valóban felpiszkálja az indulatait, az ember ösztönei mindig is a szélsőségek skáláján mozogtak.
- Ha pedig nem, akkor mi értelme van próbálgatni a toleranciám? - Enyhén szólva sem volt kedves Ábellel már az elejétől kezdve, a fiú pontosan tudja, hogy Dante természetétől nem áll messze az erőszakosság, sem az, hogy azt fizikai formába öntse.
- Az is szórakoztatni fog, ha a végére érek? - Még ő sem biztos benne, mit tenne akkor.. vagy egyáltalán milyen messze vagy milyen közel is van ehhez az emlegetett képzeletbeli határvonalhoz. Néha úgy gondolja, bőven bírja még, máskor biztos benne, hogy egyetlen hang vagy gesztus választja el attól, hogy elpattanjanak türelmének utolsó szálai is. Beszéd közben lassan megmozdítja a mutatóujját, jobb fogást találva, ujjai alatt a súrlódó bőr tapintása ismét emlékezteti, milyen közel vannak már megint, sőt arra is ráébreszti, hogy valahol út közben ő maga is előrébb dőlt. Majdhogynem bántó az a teljes szókimondás, amivel rákérdez a dolgokra, de mindig is egyszerbb volt a maguk valóságában artikulálni a kérdéseket. Tisztább, kevesebb nyűggel jár és a maga módján effektív tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=783901#post783901][b]Weiler Dante - 2019.12.16. 19:51[/b][/url]

Valahol azért hitetlen ezzel kapcsolatban, amit Ábel mond - tőle legalábbis annyira távol áll az "ismeretlen" és a "kényelem" kifejezés, a "szórakozás" relációjában pedig még inkább, hogy nehéz elképzelnie, valóban ilyen vakmerő a másik. Nem kerülik el a figyelmét Ábel reakciói, egy része legalábbis egyértelműen észrevehető ebből a közelségből. Ez a feszültség is ismerős neki, bár kétség kívül nem hozzá hasonlóan férfiakkal élte meg, sokkal inkább akkor, mikor egy lány kívánósan fölé gördült. Ahhoz hasonlít az atmoszféra, annak a légkörnek a szikrái rezzennek a levegőben, mégsem pontosan ugyanaz. Ez sokkal nyomottabb, visszafogottabb, elfojtottabb annál, ebben van valami elemien ösztönös és őszinte, ugyanakkor szenvtelenül hazug és öntagadó. Nehéz ugyanakkor kitapogatni a saját dinamikusan változó korlátait, mikor úgy tűnik, bizonyos ingerek vagy benyomások sokkal hamarabb triggerelnek kritikus pontokat.
- Túl optimistán hangzik; majdhogynem naivitásnak.
Igazából egyáltalán nem elégedett. Aligha kapott az amúgy homályosan megfogalmazott kérdéseire választ, helyette Ábel megint kerülőutakon fogalmazott. Ez az elégedetlenség kiül a tekintetére is, de ezúttal nem sarkallja azonnal arra, hogy elhúzódjon teljesen. Eh. Határozottan zavarja a hiányérzet, azt várta volna - elvárta volna az ennél egyértelműbb válaszadást. Nem mintha Ábel megadott volna bármit eddig, amit várt volna, akár kimondatlanul, akár tudatosan akarta - akár tudat alatt. Hogy jogos-e ezt felróni neki? Abszolút nem. Hogy ettől függetlenül ebből erednek-e a frusztrációi? Abszolút. Ő egyébként a hülye, hogy nem fogja meg és egyszerűen kényszeríti rá. Az erőfölény végső soron, úgy gondolja, az övé lenne. Már mikor azt gondolta volna, elenyészett belőle az erre való hajlam, hála a Machaynak kénytelen rájönni, hogy mindössze egy határozott kiváltó ok hiányzott.
Dantéban nincs meg az a merész felajánlkozás, amivel Ábel a tenyerébe döntötte az arcát, így mikor megérzi a fiú ujjait az arcán, a tartása feszültté és bizonyos fokon felkészültté válik. Az a fajta felkészültség ez, amikor nem tudod pontosan, mire számítasz, mégis az izmaid, érzékeid igyekeznek ösztönösen elébemenni az ismeretlennek. Igen, határozottan nem kényelmes és főleg nem szórakoztató, ahogy azt Ábel mondta. Mielőtt a másik le tudná feszíteni Dante ujjait, a fiú még utoljára, mintegy öntudatlan figyelmetetésként még utoljára feszesebben fog rá, végül azonban elengedi és egy félig kérdő-félig számonkérő pillantást vet Ábel alkarjára - majd a szemébe nézve is.
- Lehet valami abban, honnan is ered az orosz rulett... - Nem gúnyolódik, teljesen komolyan gondolja. Az eddigiek alapján jelenleg ugyanúgy tudná elképzelni, hogy megismételje azt a csókot, amit a szertárban követelt ki Ábeltől - de azt is, hogy a torkát szorítsa tovább, mint akkor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=784920#post784920][b]Weiler Dante - 2019.12.22. 12:13[/b][/url]

Egy ideje már - mióta kinyúlt az arca felé és ujjai közt tartja Dante állkapcsát ebben a közelségben olyan, mintha Ábel valóban egy fegyvert tartana egyenesen a halántékához. Egy fegyvert, amelynek nincs ugyan minden tára megtöltve, de az esélyei mégiscsak rosszabbak ötven százaléknál. Legalábbis egy normális ember így fogná fel azt, hogy bizonyos reakciókat csikarhat ki a másikból. Annak fényében végképp, hogy elméletileg kifejezetten utálják egymást. Vagy hasonló. Ilyesmi. Az biztos, hogy Dantét alapjaiban irritálja Ábel jelenléte, amiért folytonos válaszreakciókat követel tőle, szótlanul.
Egyébként is feszült a légkör azóta, hogy a közelséget immár Ábel gyűri le, és hogy Dante előbbi mozdulatsorát ezúttal fordított helyzetben ismétli meg a negyedvéla. A reakcióik közti kontraszt szembeötlő és egyértelmű: míg Ábelnek van elég rugalmas szenvtelenség és játékosság, hogy akár gúnyosan is, de az érintésébe simuljon, Dantéban semmilyen még csak látszólagos hajlam sincs a meghunyászkodásra. Nyilvánvaló, hogy fizikai fölényét nem szívesen és kifejezetten csak ideiglenesen volt hajlandó feladni, míg Ábel valamilyen, bármilyen válasszal szolgál számára, még ha az nem is verbális.
Nos, bizonyos válasz érkezik, az tény.
Nehéz lenne megállapítani, hogy a fiú véla vére az, ami alapvetően a türelmén és önuralmának utolsó szálain táncol folytonosan vagy már önmagában a személye az, amely valami érthetetlen kémiai láncreakció eredményeképpen azt az sürgetést és agressziót váltja ki belőle, amit. Az viszont egészen bizonyos, hogy a vélamágia olyan, mintha benzint öntetének egy instabil, félig kész, kísérleti bájitalba, majd az egészre lángoló gyufát dobnának.
A kis hülye ezt már magának csinálta - visszhangzik a fejében valahol messze a gúnyos kommentár, de már alig figyel rá, csak tudat alatt visszhangzik benne ez a "mentség". Valójában nem érdekli különösebben, kinek a felelőssége az, ami következik, kit érdekelnek ebben a pillanatban ilyen elvont, megfoghatatlan fogalmak? Ami jelenleg a legfontosabb, és amelyre minden hűvösen lángoló figyelme összpontosul, az az, hogy elvegye, amit akar.
Netán viccelt? Nem számít. Meggondolta magát? Késő. Csak játéknak szánja? Akkor új szabályok lesznek.
Váratlanul ragadja meg Ábel kezét az állkapcsánál és miközben elhúzza magától úgy szorít rá, hogy az már talán fájdalmas is, a mozdulatsort azonban ezúttal bármiféle habozás nélkül viszi tovább. Ültében egyik lábát úgy tolja hátrébb, hogy nagy lendülettel tudja fellökni magát, és azzal a hirtelenséggel hajol előre, amilyennek a krokodilok csapnak ki a folyóból, tavakból a vízparton gyanútlanul tébláboló növényevőkre.
Bal térdével Ábel ágyára támaszkodik, a fiú kezét továbbra sem engedte el, a csuklójánál fogva szegezi a fekhely matracához. Szabályosan hátrarántja fekvő helyzetbe, miközben fizikai fölényét kihasználva és érzékeltetve fölé magasodik. Nem a fiút akarja meggyőzni, nem akar meggyőzni senkit, maga a felvett pozíció tényleges hatalmi dominanciája az, ami egyfajta előzetes elégedettséggel tölti el és máris könnyebben veszi a levegőt, így. Ez már sokkal jobban tetszik. A pulzusa a fülében dobol, koncentrációja és minden feszültsége, porcikáinak minden sürgető erőszakossága egyetlen pontba összpontosul, egyetlen gondolatba, szándékba, cselekedetbe. Szabad kezével a negyedvéla hajába túr, hosszú ujjai erősen ráfognak a barnafürtökre, tenyerébe tökéletesen illeszkedik a fiú tarkója, ahogy tartásával immár e mozdulatok fölött is kontrollt nyer.
Ábelt újra megcsókolni nagyjából olyan érzés lehet, mint a hirtelen beadott adrenalin injekció első rúgása a szervezetbe. Végtelenül feleslegesnek tűnnek most azok a körök, amiket eddig futottak egymással - és amit a tudatalattija már most tud, hogy fognak még eztán is -, de most ebben a századmásodpercben, ebben a szenzációban, amit összepréselődő ajkaik jelentenek és ahogy nyelvével bebocsátást követel magának, nagyon is úgy tűnik, hogy valójában most van helyén minden. Az indulatai a lehető legtökéletesebb formát öltik a mozdulataiban, ahogy Ábel fölé hajol, lefogja, az ágyhoz szorítja és elveszi, amit a fiú úgy, azzal a merészséggel ajánlgatott. Bár hevének aligha vannak gyengéd aspektusai, mégis ebben a hirtelen felszított támadásban ott bujkál a tagadhatatlan és elleplezhetetlen, ösztönös vonzalom, amint épphogy csak ésszerű kordában nehéz tartani. Most épp lehetetlen is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=788213#post788213][b]Weiler Dante - 2020.01.07. 20:32[/b][/url]

Nem is igazán arról van szó, hogy Ábel hogyan tud a szituáció felszínén maradni, nem, az már régen odaveszett, nagyjából akkor, mikor egy amúgy is pattanásig feszülő pillanatban nyúlt a vélamágiájához. Onnantól kezdve nem az a kérdés, hogy fenn tud-e maradni, hanem az, hogy a fenébe fog visszaúszni? Bizonyos szempontból akár rémisztő is lehet, sőt, tulajdonképpen mélyebben belegondolva valóban rémisztő az az erő, amellyel leszorítja a másikat. Ez nem óvatos, udvarias vagy tapogatózó gesztus, amely kikéri a másik véleményét - és jó kérdés, vajon elengedné-e Ábelt, ha az megpróbálna ellenállni. Tartásából és megfeszülő izmaiból ítélve: nem.
Nem engedi feljebb emelkedni Ábelt, legalábbis az első mozdulatát még csírájában elfojtja, mikor könyökével feltámaszkodna. Bár tiszta szavakként, tudatos gondolatként nem fut át a fején, de színtiszta szándéka szerint a fiú mostmár megeszi amit főzött magának. Ezt aztán rögtön elégedettség kíséri, ahogy érzi a negyedvélát ellazulni maga alatt, majdhogynem megadóan. Nem ringatja magát tévképzetekbe mégsem, Dante nem enged a fogásán. Épp csak annyira ereszkedik lejjebb, hogy ezzel még közelebb kerüljön Ábelhez, de még mindig megtartsa mind az egyensúlyát, mind a fizikai kontrollját.
Ha Ábel ki akar bontakozni abból a korlátozott helyzetből, amibe saját magát sodorta, az, hogy még rá is harap Dante alsó ajkára, kétség kívül az egyik legrosszabb döntésnek bizonyul, mert nemhogy elengednék, de a csuklóját körbefogó ujjak mintha még szorosabbra fűződnének. Ahogy felnéz Dante tekintetébe, az meglepően tudatosnak tűnik, szó sincs vörös ködről, ugyanakkor egyértelmű, hogy az ösztönök súgta érvek és indíttatások sokkal meggyőzőbbek lehetnek most, mint eddig valaha. Ahelyett, hogy elhajolna, még előrébb dől, könyökével majd alkarjával Ábel válla mellett az ágyra támaszkodik. Lélegzetét érezni a fülcimpán és a nyakhajlat felső ívén, olyan közel hajol.
- Kellemetlen meglepetés fog érni, ha azt hiszed, hogy ezek a játékok mindig neked megfelelően fognak alakulni. - A hangja tónusokkal mélyebb, szavaiból pedig kiérezni, hogy amúgy esze ágában sincs eleget tenni a "kérésnek". A fizikai fölénye is megvan, minden adott ahhoz, hogy ennek a jelenetnek valami igazán csúnya vége legyen, aminek köze sincs igazi konszenzushoz. Légzése lassan visszaáll lassú, egyenletes ritmusra, ugyan nem zihált feltűnően amúgy sem, de messze volt a szabályos ritmustól.
Egyetlen határozott és gyors mozdulattal tolja fel magát, mielőtt még meggondolná az elhatározást. Nem tudja, hogy a vélamágia az oka vagy sem, de egy kicsit még mélyen, annyira mélyen, hogy magának sem ismeri be, de még őt is megijeszti az az ösztönös szándék, amit Ábel vált ki belőle. Ha pedig még ezt fokozva provokálják, csak nehezebb lesz valamiféle képzeletbeli palackba elzárni mindezt. Fenyegetésnek hangzik, a szavainak azonban inkább figyelmeztető szerepe. Merev, feszes mozdulatokkal egyenesedik ki és lép el az ágytól. Annak kezének ujjait, amellyel Ábel csuklóját fogta megmozgatja, a stabil tartástól egy kicsit elzsibbadtak. Vet még egy utolsó pillantást a másik rellonosra, mielőtt a hajába túrna hátraigazítva a szálakat és valamivel összeszedettebb megjelenést kölcsönözve magának, végül további magyarázat vagy szó nélkül visszatér a saját ágyához és helyéhez.