A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=532023#post532023][b]Farkas Kamilla - 2015.10.17. 20:53[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=533239#post533239][b]Farkas Kamilla - 2015.10.22. 14:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=534132#post534132][b]Farkas Kamilla - 2015.10.24. 11:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=559371#post559371][b]Farkas Kamilla - 2015.12.30. 22:02[/b][/url]

Annak ellenére, hogy Lorcsanéni összerakta - és Kamilla megtapasztalhatta, mennyire nem szereti az eridon HVH - ja a kviddicses hadi sérülteket -, még fájtak a csontjai. És mindenki higgye el, annál rosszabb nincs, mikor az ember csontjai fájnak. Szóval választhatott, vagy elalszik, vagy összehányja magát - a kíntól -, és ő inkább az alvást választotta. És tulajdonképp nem is zavarta senki, éppen addig, amíg meg nem érkezett a francia népség díszpéldánya, neki meg a szeme fénye. Komolyan, először nem tudta mi van, tökre pánikba esett, hogy sérült a tüdeje, vagy valami, és bár az egész állapot csak addig tartott, ameddig kinyitotta a szemét, rossz volt. És kedve lett volna megütni Mihaelt. De úgy igazán, és ha meg tudta volna csinálni, meg is csinálja. Függetlenül attól, hogy a mestertanonc meg se érzi. Szuszog pár másodpercig, ameddig felfogja, hogy nem, nincs életveszélyben - igen, erre is csak ő képes, általában azt hallani Misiről, hogy mekkora egy félelmetes jószág -, majd ülő helyzetbe tornázza magát. Fáj neki, de amennyire ragaszkodik a másikhoz, ugyan úgy tiszteli is. Szóval megteszi.
- Utállak. - közli a nyilvánvalót - se -, megrázza fejét.
Elmosolyodik a rellonos szavaira, miközben felhúzza lábát.
- Szóval akkor jól játszottam. Kösz. - magától telhetően rávigyorog, mert azért ez mégis egy dicséretféleség, és még attól is kapja, aki megtanította, hát tiszta jó.
- Nyertünk? - persze, hogy ez most fontosabb mint ő, vagyis számára igen, aztán, hogy erről hogy vélekedik Saint - Venant, az már más. De amúgy nem hagyja figyelmen kívül az őt érintő kérdést, csak épp ez után reagál rá.
- Ja. Úgy tűnik. - bólint, szemei lecsúsznak az édességre, és azonnal be is indul a nyálelválasztása.
- Kapok? - biztos abban, hogy nem azért hozta el egészen idáig, hogy csak mutogassa és hagyják elolvadni, kárba menni azt a kis drágaságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=560065#post560065][b]Farkas Kamilla - 2016.01.01. 15:28[/b][/url]

Először még minden jól ment. A gurkók nagy részét sikeresen kivédte, bár volt csapattársa, akiről nem tudta leszedni - viszont ő sem egy szuperhíró. Majd kezdtek keményebben menni a dolgok, ő pedig tényleg igyekezett mindenhol ott lenni. Manót meg is mentette - minden reménye szerint -, és bár két vas között volt, mégsem az ölte le. Hanem amelyiket visszaküldték, és ha bár eredetileg nem is rá irányulhatott, mégis az ő hátában lelt áldozatra.
Az ez után következő pár másodperc, ameddig még tudott magától, kibírhatatlan volt. A csontjai reccsenése, az egész testében szétáradó fájdalom, a vérének lüktetése a fülében. Lassan homályosodott el minden, majd beállt a teljes sötétség. Fogalma sem volt arról, hogy leesett, hogy valaki elkapta, valamint arról se tud, hogyan juttatták el a gyengélkedőig. Az egész bensőjét átfonta az a csöpögős, meleg és talán túlontúl kényelmes pokol, amit mindenki érez mikor elájul.
Kamilla nem azért vesztette el az eszméletét, mert a törött bordája károsan roncsolt volna valamit - legalábbis nagyon reméljük, hogy nem történt ilyesmi. Kamilla előtt a kíntól sötétült ez az élet, a csont egyre erősödő fájdalmától, amely átterjedt mindenhova. Aki még nem érzett ilyet, annak valószínűleg túlzásként hat ez az egész, én viszont azt kívánom neki, hogy soha ne is érezze meg, milyen.
Az újra belé nyilalló hasogatás téríti ismét észhez. Összerándulnak izmai, arcát egyetlen, gyötrelem teljes grimasz húzza össze, viszont szemeit még nem nyitja ki. A lehunyt pillák alatt szinte azonnal összegyűlnek a sós könnyek, kieresztést kérnek, s mikor elszabadulnak lassan, vontatottan szánkáznak végig a lány arcán, hogy mikor leérjenek hol a hajába, hol az alatta levő párnába ivódjanak bele.
- Valaki csináljon már valamit. - halk, kétségbe esett nyöszörgés csupán, az sem biztos, hogy valaki egyáltalán meghallja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=579059#post579059][b]Farkas Kamilla - 2016.03.28. 14:35[/b][/url]

Felvont szemöldökkel hallgatja végig Mihael nyilatkozatát a játékáról, ám szája sarkában ott bujkál a mosoly, amely meg is jelen mikor a rellonos ujjai összekócolják a haját.
- Köszi. - ez még olyan kis nyugodt, olyan kis aranyos hangon mondja ki, megköszöni az elismerést, meg megköszöni, hogy egyáltalán foglalkozott vele annak ellenére, hogy játék terén ellenségek voltak. És ez után robban a bomba, Misi elkezdi taglalni a meccset. Amivel még nem is lenne baj, de abban az előadásban, amiben ő reprezentálja! Kamilla tudja, hogy valószínűleg most komolynak kéne maradnia, és végighallgatnia valami komoly arccal, de nem megy neki. Megrázza fejét miközben nem éppen halkan nevet fel, és nem hogy még abbahagyná, folytatja. Betölti vele a gyengélkedőt, és nem, nem igazán érdekli, ha valakit esetleg ezzel felébreszt vagy megzavar. Eddig csendben volt, és amúgy is, ennyi kijár neki.
- Az valójában egy összetett stratégiai művelet volt, húúú, ha tudnád, hogy mennyit gyakoroltunk rá. - jelenti ki vigyorogva. Amúgy erről szó sincs, az egész csak megtörtént, ő nem tudta megmenteni Mátét - amúgy nem mondhatni, hogy enné belülről a bűntudat, elvégre két navinés terelő volt azon a pályán -, ami aztán nem sikerült, és akkor nem igazán emlékszik mi történt utána, a lényeg, hogy jól lehúzta Flórát - ami amúgy tényleg nem volt valami szép dolog.
- Szóval vigyázzatok, ki tudja, mi lesz még a következő meccsen. - megvonogatja szemöldökeit, mintha ezzel rá tudna ijeszteni Mihaelre. - De nyugi, vége van. - megint csak rá mosolyog, még meg is paskolja a lábát.  Inkább áttereli a témát arra a bödönnyi kincsre amit a mestertanonc magával hurcolt, még mielőtt agyvérzést kapna, vagy valami. A válaszra ismét csak megemeli szemöldökét és levonja a következtetést, hogy kap belőle, remek. Aztán megint csak felnevet, de ezt azért már igyekszik visszafogni, szóval a végeredmény inkább hörgésnek nevezhető.
- Még a végén azt hiszem, hogy megszállt odafent a szentlélek. Lázas vagy, vagy magadtól törődsz ennyit velem? - nem mintha ellenvetése lenne a dolog iránt, sőt, igazából örvend neki. Bár nem vállalna be még egy zuhanást.
Azért kinyitja a száját, még a szemeit is becsukja, várva, hogy mikor ízlelheti meg az új gyógypapit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=585598#post585598][b]Farkas Kamilla - 2016.04.10. 20:35[/b][/url]

- És egyből essen is szét, nem? - most nem áll senki oldalán, Matt tényleg lehetne kisebb, Mihael pedig egy pöppet vissza is foghatná a száját - nem mintha ő nem így reagálna a helyében. Pontosan ezért nem is szól semmit érte, türelmesen végighallgatja, elrakja magában a dolgokat, neki aztán lehet panaszkodni, meg szidni, lehet mindent. Aztán a navinés fejét illető megjegyzéskor újra elkapja a nevetés, amit igyekszik azért visszafogni - megint -, ennek köszönhetően pedig megint csak olyan furcsa csuklás szerű hangot hallat.
- Tényleg képes lennél előttem felzabálni az egészet? - lebiggyeszti ajkait, mint aki nem hiszi el, pedig nagyon is kinézi belőle, sőt. Simán el tudja képzelni, hogy Misi majd nagyokat cuppog mellé, és hajtogatja, hogy milyen finom meg milyen kihagyhatatlan. És mikor Kamilla kér egy kicsit belőle, majd jól eljátsza, hogy ad neki, és az utolsó pillanatban pedig elkanalazza előle, és betömi a saját szájába. Ezen okból kifolyólag ki is tátja szépen a száját, mint baba az anyjának - a különbség csak az, hogy Misi nem az anyja, még csak nem is nő, és az anyák általában amúgy finoman teszik be a bébipapit a csöppségük szájába. Ez meg itt nem cicózik, beléhányja, aztán egyed.
Kamilla felvonva szemöldökét pillant rá, amolyan "komolyan, most komolyan?!" stílusban, aztán miután le is tudja a nyelni az adagot, megint csak beszélni kezd.
- Mintha nem bírnád a borsószemnyi agyam. Vagy mintha neked több lenne. - megforgatja szemeit, ahogy kanalaz, és nem, egyáltalán nem zavartatja magát amiatt, hogy Misi mennyivel nagyobb nála, meg rellonos, meg felsőbb éves. Valahogy ő nem tud ezek miatt félni tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610934#post610934][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 14:17[/b][/url]

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610939#post610939][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 15:17[/b][/url]

Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610983#post610983][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 17:38[/b][/url]

- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611128#post611128][b]Farkas Kamilla - 2016.08.05. 09:05[/b][/url]

- Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most jó. Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611373#post611373][b]Farkas Kamilla - 2016.08.06. 22:21[/b][/url]

A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.