A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=501892#post501892][b]Ethan R. Saint-Venant - 2015.08.01. 00:15[/b][/url]

Az embereknek van egy nagyon rossz szokása. Nem mindenkinek, épp csak egy töredéküknek, nem is túl feltűnő, de onnantól, hogy a pillantásunk elkapja a mozdulatsort, mindig arra fog figyelni onnantól. Ez amolyan törvényszerűség. Mint amikor feltűnik másnál a vokális tikk, ami egész addig nem is realizálódott - attól a pillanattól fogva a fülünk ki lesz hegyezve a szakaszosan érkező hümmögésekre. Ez a rossz szokás nem más, minthogy idegességünkben, töprengés közben a szánk belső részét harapdáljuk. Talán azt remélve, hogy az apró fájdalom segít majd fókuszálni. A gyengélkedő egyik ágyán ül, hátát a támlának vetve, miközben foga közé csippent egy apró bőrdarabot. Nem mintha nem sértette volna már fel korábban.. most pedig ez a rossz szokás nem hagyja, hogy a szervezet tegye a dolgát és begyógyítsa felszíni sérülést. Nyelvével végigsimít az alsó fogsorán és a biztonság kedvéért az éjjeli szekrényén heverő asztalkára pillant. Ez most nem egy túl forgalmas éjszaka, rajtuk kívül senki más sincs itt, mostanra Barbi is elment és csak ők maradnak. Nem biztos benne, hogy ez a legjobb ötlet.
- Komolyan nem vagy normális. Azt hittem, hogy vannak dolgok, amiket csak úgy .. nem tennél meg. De nyilvánvalóan alulbecsültem az elszántságod.
Nem egészen az elszántság szót akarta használni, és a hang is, amellyel kipréseli az ajkai közül, inkább formálja a "vérszomj" kifejezést. Egyáltalán nem álmos, mindent tudna most tenni, csak épp aludni nem. Nem itt, nem most, nem Mihael társaságában. A szájáról már letörölték a vért és a zúzódást is ellátták, az a sérülés már a múlté, de az agyrázkódással, amit kapott, már nem tudtak ilyen gyorsan elbánni - így is-úgy is benntartották volna még kivizsgálásra.
- Ha legközelebb így nekem jössz.. nem, fogalmam sincs mit teszek, hogy őszinte legyek.
Még fenyegetőzni is kimerült és túl rossz hozzá a közérzete. Annak örül, hogy erről most Rémi nem tud. Képtelen lenne kezelni a gyengélkedőbe berontó öccsét ebben az állapotban. Szokásos összeszedettsége, a makulátlan kinézet és jólfésültség oda; haja borzas, a gyengélkedő hálóruhája pedig bő rá és a legkevésbé sem komfortos.
- Különben is, milyen varázslatról beszéltél végig?
Tulajdonképpen lenne tippje, gyakorlatilag biztos benne, hogy mire gondol Mihael, de az ő szájából akarja hallani. Nem kockáztatná meg, hogy egy félreértésből adódóan saját magát buktassa le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=504707#post504707][b]Ethan R. Saint-Venant - 2015.08.13. 13:49[/b][/url]

Őszintén szólva ő nem vár halálos ítéletre, eszébe sem jut, hogy úgy, mint Mihaelt, őt is megbüntetnék. Hogy miért? Végül is Ethan ebben a szituációban nem más, mint puszta áldozat, elvégre nem ő kezdeményezte a verekedést, mindössze megvédte magát! Azt is úgy, hogy nem ütött vissza, csak meggátolta, hogy unokatestvére újabb rohamot intézhessen ellene.
Nos, hogy ez a csontok eltüntetésével történt a másik fiú lábában, egy másik kérdés, amiről nincs értelme hosszabban cseverészni. Details. Puszta részletek. A lényeg, hogy a terv bevált, mert Mihael nem érezte szükségét a további földön kúszásnak csak azért, hogy az amúgy csúnyán megtépázott állkapcsának állapotán tovább rontson. Egy szó, mint száz, gyanútlanul húzódik valamivel arrébb az ágyon, illetve húzza arrébb a lábát, hogy Barbi odaférjen - annak biztos tudatában, hogy Mihael meg lesz büntetve annak rendje és módja szerint. Aztán a nő belekezd és...
... hát nem is tudja hirtelenjében, hogy mit gondoljon.
- Elnézést, de lehet, hogy nem értettem jól. Szóval - a mostanra rendbetett állkapcsa parányit megfeszül; nem agresszívan, inkább azoknak az önkéntelen mozdulata ez, akik nagyon megütköznek vagy elgondolkodnak valamin.
- Szóval arra kötelez, hogy még annál is több időt eltöltsünk, mint amennyit eddig, ami meg kell jegyeznem, tényleg csak a miheztartás és a tisztánlátás végett, hogy nem kevés idő, tekintve, hogy együtt nőttünk fel.. tehát még többször kell annak a társaságát élveznem, aki nincs egészen huszonnégy órája, hogy megpróbálta kiverni az állkapcsomat.
Igen, úgy érzi, hogy ez egy remek summázata annak, ami az imént történt. Csak éppenséggel nem tetszik neki, ami nem látványos fintorok formájában ül ki az arcára, hanem egy diplomatikus szemöldökemelés képében.
- Eszemben sincs ágálni a feladat ellen - majd az apokalipszis egyik előszele lesz az, amikor Ethan egy rangban felette állóval pöröl face to face - de ha életünk kicsit több, mint 20 éve nem volt elég ahhoz, hogy ne érjenek meglepetésszerű támadások, akkor nem egy gyerek fog kisegíteni a bajból.
Meg aztán, igyekszik előre gondolkodni, kicsit már előre tart attól, Rémi mit fog ehhez szólni. És amúgy is Mihael, mint apa? El sem tudja képzelni, hogy ebből bármi jó kisüljön. Elnéz a terem másik vége felé, ahol Mihael ül és most először nem utálkozó, hanem valamiféle segélykérő pillantást küld neki. Ebbe ő nem mehet bele. Ugyanúgy megszívja, mint ő, most először "közös" az ellenség amit nem akarnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=514131#post514131][b]Ethan R. Saint-Venant - 2015.09.06. 18:46[/b][/url]

Lapos oldalpillantást vet Mihael nehézkesen vádló szavaira. Mindketten elég lestrapáltak és fáradtak is ahhoz, hogy pattogó, gördülékeny párbeszédet folytathassanak egymással, helyette marad az - őket leszámítva üres - gyengélkedőben uralkodó csönd. Igyekszik átérezni a fiú felháborodását, talán valahol, mélyen egy egészen parányit jogos is az, amivel Mihael végül rátámadt. Azonban...
- Teljesen ártalmatlan varázslat, semmiben sem befolyásolt.. volna. Ha nem akarsz elárulni.
Le sem tagadja, hogy mit tett, ám most rajta a sor, hogy fejével teljesen a másik felé fordulva állja unokatestvére tekintetét, anélkül, hogy akár megrezzenne. Nincs bűntudata. Nincs benne a haragnak az a hullámzó, fékezhetetlen és szinte bőrön érezhető orkánja, mint ami Mihaelt jellemzi. Hűvös és tárgyilagos, s csak a halkan, vontatottan kiejtett szavak mögött sejtet magából valamit a neheztelés.
- Nem bántam meg. Pont bebizonyítottad, hogy a lehető legtökéletesebb döntés volt részemről, hogy rád tettem.
Nem veszi fel Mihael vagdalkozó fenyegetéseit, igen, megértette a mostaniból, hogy képes lenne rá a másik, nem kell verbális megerősítés hozzá, vagy ilyen-olyan cifra metafora és körülírás. Visszaejti fejét a párnára és elcsigázottan hátratúrja a haját, ujjaival fésülve bele a sötét tincsekbe. Félig lehunyt szemekkel hallgatja tovább a jól ismert passzusokat.
- Erre még ne fogadj, előttünk az élet egymás kicsinálására.
Fanyar cinizmus vegyül a hangjába, ahogy felszusszan a konklúziót leszűrve.