A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720498#post720498][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.04.14. 21:05[/b][/url]

Az utóbbi időben, amíg eltűntem, elég sok dolog történt. Átalakult az életem. Kezdjük ott, hogy magányos farkasként gépiesen csinálom a dolgaim egy pár hónapja, az otthonomban (ami most a hajó) még mindig egy illegálisan hozzám kerülő mágikus tárgyat őrizgetve. Jó, mi?
Talán ez lehet az egyik oka, hogy nem vettek fel az Akadémiára. Nem vettek fel. Minden kiválóan sikerült - fizikai alkalmassági, elméleti, minden, kivéve... kivéve a pszichológiai tesztet. Az alapján nem vagyok alkalmas, ezt pedig azóta is nehezen heverem ki. Emiatt pedig gyógyítóira mentem, ugye. Nem vagyok... nem vagyok túl boldog. Ha valamit nem tudok, azt meg tudom tanulni. De egy pszichológiai teszt... azt nem tudom kijavítani csak úgy.
Tehát, mivel elkezdtem az egyetemet, a gyakornokoskodásom is folytatódik itt, a Gyengélkedőn, egy-két könnyebb eset már akkor sem okozott gondot, mikor csak egy hete kezdtem a mestertanoncit. Igazán furcsa, hogy már nem a kék nyakkendőmben mászkálok, hanem csak... csak úgy a saját ruhámban.
Ahogy arra számítani lehet ebben az iskolában, ismét egy verekedés illetve párbaj két szerencsés túlélőjét kaptuk estére. Szinte rezignáltan kérdezem ki az eridonos srácot, mi történt, de eléggé ijedtnek látom, mikor kérdezem, vagy legalábbis bevallani nehezére esik neki az eseményeket. Bár ki tudja, lehet csak adja az ártatlant, vagy csak szégyenli, hogy elverték. Vagy arra vár, hogy ne figyeljek oda, és akkor megint nekieshessen az áldozatnak.
Csak akkor fordulok a másik ágyhoz - melyet gondosan elfüggönyöztünk természetesen -, mikor elláttam a srác sérüléseit. Mikor átcsúszok a függönyök közt (nem szeretném, ha véletlenül is balhé lenne, ha csak egy pillanatra is észreveszik a másikat), az újdonsült szemüvegemet kissé feljebb nyomom az orromon, hogy jobban lássam a papírt, ami előttem van. Igen, eljött a szemüveg időszaka is. Túl sokat olvasok sötétben.
- Szervusz, Dante - köszönök neki felpillantva a papírból. Mit ne mondjak, egy-kétszer megfordult már köreinkben, így nem kell bemutatkoznunk egymásnak. Tegezem, mert képmutatásnak érezném, hogy alig húsz-huszonegy éves létemre nagy magázódásba fogjak. - Egy oldalról hallottam már az egészet, de megtennéd, hogy pontosítasz, mi találta el a karod? Ő nem tudta felidézni - utalok a függöny túloldalán lévő delikvensre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=720523#post720523][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.04.14. 22:38[/b][/url]

Kissé oldalra hajtom a fejem, ahogy Dante megszólal, és enyhén elmosolyodom. Igen? Azt mondod, nem kell? Mindig meg vagyok áldva ezekkel az idióta kisiskolásokkal, hihetetlen. Egyik bunkóbb, mint a másik. De persze... a gyakorlat az gyakorlat.
- Nos, azt is feltételezhettem volna, hogy egyszerűen csak a hátadba térdelt és ráestél a kezedre, de azért kedves próbálkozás volt. Most maradj nyugton. - Felelem, miközben a karjához nyúlok, és megnyomkodom pár helyen, persze csak finoman, hogy úgy nagyjából felmérjem, mennyire rossz a helyzet. Aztán persze az ifjú már megint megszólal (tényleg, ilyenkor harminc évesnek érzem magam, azért hívom így, hogy ifjú), és nem kedvelem az arroganciáját. Ugyanilyen arrogáns volt Sebby is, mikor megismertem, annak se lett jó vége.
- Te is összeforraszthatod, ha szeretnéd, feltételezem, ha ennyire evidens számodra minden, ez is menni fog. - Nincsen kifejezetten támadó él a hangomban, sőt, szinte békésen felelem neki. Ezt Márktól tanultam, a nevelőapámtól, ő szokott ilyen birkatürelemmel hozzáállni az afféle kedves betegeihez, mint Dante.
A pálcámat előhúzva végül bűbájokat kezdek motyogni, kellő magabiztossággal, sőt, szinte már unottan. Ez a csonttörés dolog - a múltkor, mikor... kicsit rosszul sikerült az aeromágia-kísérletem, a saját csontom is összeforrasztottam, igaz, az csak egy helyen tört el, nem minimum három, mint Dante esetében.
- Sajnos kénytelen leszek sínt tenni a karodra, legalább három helyen eltört. - Közlöm a lehető legsemlegesebben, miközben egy fájdalomcsillapító/érzéstelenítő bűbáj után elkezdem pálcával összehegeszteni a csontokat. - Ne mozgasd, jó? - kérem, érződik is a hangsúlyomból, hogy ez annyit tesz, "kíméljük meg egymást a dolgok megnehezítésétől". Nem mondanám, hogy annyira sziszifuszi munka ez, de azért valamennyi odafigyelést igényel, így oda is koncentrálok.
Maximum egy percnyi varázsolgatást követően leeresztem a pálcám, hogy ellenőrizni tudjam, jó munkát végeztem-e - ehhez pedig ismét az szükséges, hogy hozzáérjek a karjához. Gondolom, nagyon örülni fog neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=726549#post726549][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.06.25. 21:08[/b][/url]

Hát persze, tök mindegy. Megeresztek egy mosolyt, de ez már kevésbé őszinte, mint az előzőek - mint ahogy már oly sokszor bebizonyosodott, ezen a gyakorlaton nem a szakmai részek esnek nehezemre, hanem az emberekkel való bánásmódot kell megtanulnom. Gyakorolni, gyakorolni.
Jó ötlet volt gyógyítónak menni úgy, hogy a legtöbb embert valamiért nem kedvelem. Persze, nagyon jó ötlet volt. Ezt minden alkalommal elismétlem magamban, mikor Dantéhoz hasonló egyedekkel találkozom.
Amikor ismét arrogánsan szól, pár pillanatig nem válaszolok, csak végzem a dolgomat. Idegőrlő lehet panaszkodó kamasznak lenni. Saját magának nehezíti meg az életét.
- A fenébe, még a végén be kellene zárnunk a Gyengélkedőt - jegyzem meg szarkasztikusan, de még mindig a mosollyal a szám szegletében. Szerencsére már nem kell sokáig elviselnem ezt a srácot, mindjárt készen vagyunk, de a fejemet merném tenni rá, hogy találkozott már ez a gyerek Sebbyvel, amikor Sebby olyan korú lehetett, mint ő. Egyszerűen túl sok a hasonlóság. A különbség az, hogy neki nem ugorhatok vicsorogva minden egyes szavára.
Nem mozog, így hamar fel is kerül a sín a karjára, előveszem a pergament, hogy feljegyezzem a dolgokat - mert igen, ez az adminisztráció is a gyakorlathoz tartozik, és ha ennyit fognak íratni velem a továbbiakban is, az én eddig precíz írásképem is "doktorossá" fog válni.
- Akkor végeztünk. Az éjszakát itt kell töltened, reggelre már be fognak forrni annyira a csontok, hogy biztonsággal elengedjünk. Kérdés? - szegezem még oda, csak hogy ne maradjon semmi véletlenül sem megvitatlanul, majd ha Dante úgy dönt, nem szeretne tovább zaklatni, leülök egy székre, hogy rendesen megírjam ezt a rohadt papírt. Is.
Az éjszaka általában eseménytelenül telik, a meleg időre való tekintettel azonban nekem sokszor szenvedés az egész. Még szerencse, hogy van beépített légkondim, nevezetesen én magam - mikor a legtöbben már az igazak álmát alusszák idebent, megrezegtetem a leget, pár fokkal levéve a szoba hőmérsékletét. Pokoli meleg van. Kiskoromban nem ehhez szoktam hozzá, s azóta sem tudtam akklimatizálódni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=730665#post730665][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.07.31. 14:58[/b][/url]

Amióta Sethnek elvették az érzelmeit és Viktor... meghalt, nem érzem magam éppen jól a bőrömben. Az egyetem kemény, a gyakorlatok még inkább, nagyon sok minden történik egyszerre, és egyszerűen... fáradtnak érzem magam. Iszonyatosan fáradt vagyok.
Ma úgy jöttem be reggel, hogy egy hatalmas bödön kávéval a kezemben integettem Willnek, és szerencsésen kilocsoltam a felét, tehát sejtem, hogy a napom nagyjából ilyen mederben fog telni. Na nem úgy, hogy nem fogok tudni figyelni - egyszerűen csak sütnek belőlem a negatív gondolatok, mert kezdek már én is mindenbe belefáradni úgy, ahogy van.
Délelőtt pedig sokszor elég nagy a dömping a Gyengélkedőn. A meleg nem csak az idősebb tanárokra van hatással, hanem a fiatal diákokra is - ha nem is lesznek rosszul, legalább figyelmetlenebbekké válnak, ami mondjuk SVK-n vagy LLG-n biztosan nem jön jól, és akkor keletkeznek a balesetek. Meg még meleg is van. Szerencse, hogy a Gyengélkedő mindenféle hőhűtőkkel van ellátva, de mikor belépek az ajtón, én is rásegítek, hogy a bűbáj még jobban szuperáljon - aeromágiával friss, hidegebb oxigént járatok át a termen, hogy mindenki, aki bent van, komfortosabban érezze magát.
Nem sok idő telik el, és tényleg roham lesz, sorra jönnek a kiszáradt, alacsony vagy épp magas vérnyomású emberek, akik rosszul lettek ebben a hőségben, én pedig arra gondolok, hogy egy hőhűtőt azért nem olyan nehéz ruhára rakni, nem? De persze... nem mindenki gondolkodik...
- Igyál sok vizet, és ma pihenj le a klubhelyiségben, ott hűtve van minden - mondom a navinés kis gólyának, aki verítékben úszva keveredett ide tíz-tizenöt perccel ezelőtt. Már semmi baja sincsen, látom rajta, csak meg van rémülve. - Fürödj le, ha jobban érzed magad, és egyél szőlőcukrot. - Ezek azok a tanácsok, amiket még adni tudok a teljes ellátás után. Mást nem.
Következő... Egy helyenként virító zöld foltokkal tarkított lány, nem néz ki túl jól. Odamegyek hozzá és a társához, aki pulcsiban van ebben a melegben, úgyhogy rögtön ráfújok egy kis hideg levegőt.
- A helyedben azt levenném, különben nagyon gyorsan rosszul leszel - szólok oda a srácnak, aztán a lányhoz fordulok. - Szia, Szépvölgyi Richárd vagyok. Elmondod, mi történt veled? - Kérdem tőle, miközben közelebbről is szemügyre veszem a foltjait, egyelőre úgy, hogy még nem érek hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=736299#post736299][b]Szépvölgyi Richárd - 2018.10.07. 18:10[/b][/url]

Az éjszaka általában eseménytelenül telik, amennyiben nem alakul ki tömegverekedés a folyosón, vagy nem kószál valaki védtelenül az erdőben és találnak rá a deffenzorok - az ilyen esetek pedig mindig kellemetlenek és stresszesek, de nem annyira, hogy ne tudjuk végezni a dolgunk. Szerencsére azért ez egy ideje kevesebbszer fordul elő, mint régebben.
Unottan pakolom elő a sakktáblám - annyira nem nagy a tömeg, mint lehetne, alig nyolcan-kilencen vannak most a gyengélkedő ágyain, és mindegyikük békésen alszik. Mikor lejjebb veszem a hőfokot, jó pár légzés egyenletessé válik, a forgolódók lassan lenyugszanak.
Enyhén világító sakkfiguráim nem zavarják a pihenni vágyókat, csak éppen derengenek, hogy jobban lássam őket, és ne romoljon tovább a szemem. Magammal játszom, ezzel szórakoztatom magam. Néha Will is beáll, ha éppen nincs dolga.
Persze, ha valami adódna, nyilvánvalóan teszem, amit kell, hiszen én örülök a legjobban, ha van valami munka, amivel el tudom ütni az időmet - a mostani betegek közül viszont egyikük sem súlyos eset annyira, hogy kitüntetett figyelmet kelljen szentelni rájuk.
Egy ideig békésen sakkozgatok, és már vagy kétszer legyőztem magam, és megint vesztésre állok a sötéttel, mikor halk motyorászást hallok az egyik ágy felől. Tekintetemet felemelve keresem a baj forrását - ugyanis ez a motyorászás nyögdécseléssé, káromkodássá erősödik. Szemöldökömet összevonva állok fel halkan a székemből, hogy Dante ágya felé vegyem az irányt. Végigpörgetem magamban ismét, ahogy kezeltem, és minden bizonnyal hibátlanul tettem - nem értem akkor, hogy fájhat neki, hiszen még mindig kell hatnia a bűbájoknak.
- Valami baj van, Dante? - kérdezem tőle csak halkan, hogy ne ébresszem fel a körülötte lévőket az ágya mellé érve.