A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=39396#post39396][b]Sharlotte Johanson - 2013.01.07. 21:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=207318#post207318][b]Sharlotte Johanson - 2013.12.01. 13:26[/b][/url]

Annyi még rémlik neki, hogy az első büntető milyen kellemesen alakult, és az is, hogy mennyire imádta akkor azt a bizonyos rellonos terelőt, levegőt alig kapott, és csodaként elkönyvelhető az is, hogy egyáltalán fent maradt a seprűn. Aztán volt még egy büntetője a rellonnak, de abból már alig van meg valami. Repül a kvaff, nyújtja a kezét, az  a hirtelen és éles fájdalom, és hiába akar a seprűhöz visszanyúlni, egyszerűen képtelen rá, mert elsötétül minden.
Amit lát, az sötétség, de csupán mert szemei csukva vannak. Él, minden bizonnyal, és ezt is csak onnan gondolja, hogy már-már szavakkal kifejezetlenül fáj szinte az egész felső teste, de jobbnak látja, ha most nem kísérletezik azzal, milyen lenne, ha mozogna, mert így is a tűrőképessége határait súrolja.
Fejében szépen lassan kialakul a káosz, ahogy ezerféle gondolat özönlik be egyszerre, hogy most mi van, mi lesz, és egyáltalán mi volt, azaz mi történt. Keresi az okokat, és közben feltűnik az is neki, hogy talán nem is olyan messze beszélnek mellette. Hát persze, a gyengélkedőn van, és belegondolva amilyen irtást végeztek a pályán, a játékosok egy bizonyos része, de leginkább a navine csapatának nagy része biztosan itt végezte.
Amit felismer, az Kristóf és Amira hangja, őket biztosra, már hogy egy kicsit nyugodtabban látja át a dolgokat. Persze képletesen, mert még mindig csak csukott szemmel hallgatja a néhány ággyal arrébb lévő emberkéket, és éppen azon van, hogy kinyissa végre szemeit, hogy ténylegesen felmérhesse a helyzetét. Neki ez a legfontosabb most, mert bizonyára nem akar sehova menni, és nem is tudna, az sem mellékes.
Akkora erővétel végül is nem kell neki ahhoz, hogy kitekintsen a fejéből, mint gondolta, de az, hogy csak a plafont látja, az egyre frusztrálóbb. Tisztában van vele, hogy kegyetlen lesz a mozdulat, ha már anélkül is meg tudna halni kitartás hiányában, de azért fejét jobbra fordítja hirtelen, hogy annyit ne kelljen szenvedni, és lássa az összegyűlt kis csapatot. Nem kell, hogy tudomást vegyenek róla, de tényleg, jó neki így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=213068#post213068][b]Sharlotte Johanson - 2013.12.12. 15:39[/b][/url]

Kivételesen nem azért volt számára kínszenvedés az elalvás, mert a gondolatok nem hagyták nyugodni. Jó, részben igaz, de simán ment volna, a fájdalom hátráltatta csak rendesen. Nem akart gondolkodni, sokkal inkább hagyni mindent, és aludni, mert akkor minden sokkal egyszerűbb, és nem kell foglalkozni a jelen problémáival. Viszont miért is lenne minimum ennyire jó? Hát már lassacskán hajnali kettő felé járt az idő, amikor miután már mindent átvett magában háromszor, unalmában elnyomta az álom.
Odabent persze teljes sötétség, de ennek is örül. Persze, ameddig élvezheti, hogy tényleg pihenhet végre, még ha kétes is ennek az állapotnak az időtartama. Csak akkor válik pontossá számára, hogy alig sikerült valami szunyálni, mikor egy kezet érez arcán, és amint a szavak is eljutottak hozzá némileg megnyugszik, és szemeit is hirtelen kinyitja. Esze ágában nincs sikítani, de ha nem Mihael lenne, aki zargatja, akkor az lenne a következő kérdés, hogy túléli-e. Na igen, az lényegtelen, hogy félholt állapotban mozogni is alig tud, de kinyírná, aki felébreszti. A fiú viszont kivétel, és ahogy ismerteti a tervét, Lotte szája is mosolyra húzódik. Már a hangvételéből is, de tényleg... milyen természetes helyzet már.
- Menjünk.. - azzal a lendülettel pedig - kicsit sem tartva attól, hogy az állapota nem engedné -, próbál felülni. Persze csak úgy sikerül, hogy lassan, fokozatosan, kezével kitámasztva magát. Aztán már csak a távolból hall hangot, lányé, ám rögtön nem ismeri fel, és a kegyetlen rossz fényviszonyok mellett is látja, ahogy az átok Misikét éri el. Azt most nem tudja felfogni, hogy ki és mit csinált, csak hogy Mihael összerogyott mellette, és most a földön fekszik.
Csakhamar a tettes is megjelenik, pontosabban előbukkan, mert ahogy felismeri, rájön, hogy tényleg, ő a közelben volt eddig is, de Emma is biztos lehet benne, hogy ha kicsit más lenne a helyzet... akkor kicsit másképp érezné most magát. Mert bizonyára minimum tudat alatt büszke magára, hogy megvédte háztársát, de Lotti annyira már nem örül neki.
- Most mit csináltál? Ja és.. köszönöm szépen! Hogy milyen aranyos vagy!.. - nem hangosan, inkább átlag beszédhangján szólal meg, tekintettel a még ott alvókra, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy szarkazmussal, és valamennyire leplezett dühtől telve forduljon háztársához. Nem érdekli, hogy más esetben mi lett volna, hogy akkor valóban köszönné - ha egyáltalán külső beavatkozásra lett volna szükség -, most ez a helyzet van, és szíve szerint üvöltene. Ezt nem a holléte miatt nem teszi meg, hanem mert csak rontana az amúgy sem pont jól alakult dolgokon. Szóval elnézegeti a fiút ott az ágya mellett, és mivel mozogni feleslegesen nincs kedve, előbb kitalálja mit kezdjen, csak ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.