Bea és Chaske

Április 1. este


   Az biztos, hogyha nem húzunk fel kapucnis pulcsikat, nem egy kisebbet elijesztettünk, és még több nagyot nevetésre késztettünk volna az ide tartó utunk alatt. Siettünk, ahogy tudtunk, egyrészt remélve, hogy így kisebb az esélye neki, hogy elkapnak, másrészt pedig azért csak nem szerettünk volna elporladni, amíg eljutunk a gyógyítóhoz. Hallottam róla néhány pletykát, állítólag valamilyen szinten félelmetes, és közel sem olyan személy, akit az aggódó szülők egy iskolába helyeznének el gyógyítóként. De hát mi most eléggé rá vagyunk kényszerülve bárkinek a segítségére, aki egy kicsit is ért a bájitalokhoz, és vissza tud minket varázsolni a régi, fiatal önmagunkba nyuszifogak meg minden nélkül, tehát nem igazán vagyunk abban a helyzetben, hogy válogathassunk. Legalább mivel a pletykák szerint nem is nagyon beszél a bácsi magyarul, nem fog mindenféle keresztkérdést feltenni, és ezzel csökken a lelepleződésünk kockázata. Még akár arra is gondolhat, hogy egyfajta diákcsíny volt, így bolondok napja alkalmából.
   Szorosan Bea mögött lépek be, az ajtót gyorsan be is csukom, szerintem egyikünknek sincs szüksége felesleges nézelődőkre. Elvégre egy kicsit feltűnő lenne, ha azt beszélnék, két igencsak idős nénit láttak belépni az iskolán belül található gyengélkedő ajtaján. Bár igaz, nem sokan járnak erre, hacsak nincsenek rákényszerülve, mint mi, és/vagy nem kergette őket ide büntetőmunkára az egyik kedves kis prefektus.
   A miután megszabadultam a kapucni után a pulcsitól is, körülnézek a helyiségben. Régen jártam erre, valahogy a közelmúltban részint nem voltam eleget a kastélyban ahhoz, hogy bármilyen kalamajkába keveredjek, ezen kívül meg igyekeztem elzárkózni a fizikai sérülésektől. Ebből is látszik, hogy mint mindenki, én is változok. Megérzem ezt a számomra orrfacsaró szagot, ami a kórházakat, rendelőket és alapból, az orvosok, gyógyítók jelenlétét jelzi, és elfintorodok. Követem Bea pillantását, és a kezdeti sokk után elvigyorodok. Hihetetlen, hogy a rellonosok ennyire nem értik a tréfát, és mindenféle bűbájjal felszerelték az irodát.
   - Nem, nem maradhatunk így, de azért én még mindig azt mondom, hogy megérte.
   Válaszolom neki. Nem vagyok már annyira kétségbeesve, legalább szereztünk magunknak (és a sárkánykáknak) egy mozgalmas napot. Na meg itt állunk, nem lehet már túl messze a segítség. Azért tény, hogy Zoénak megmutattam volna magamat, életünkben talán először különbözőek vagyunk. Ennek ellenére talán nem lenne célszerű idő előtt elporladni, ezért mikor úgy érzem, a vigyorgásból elég volt, odasétálok a Bea melletti ágyra, és lehuppanok rá.
   - Szerinted mikor végzünk?
   Tudom, hogy annak ellenére, hogy a gyógyító teljesen nem lehet tisztában vele, hogy mit is tettünk, amiért ez a büntetés, azért nem lesz túl könnyű a visszaváltoztatásunk. Főleg, hogy kiknek a bűbájaival állunk szemben. Őket ismerve egy nagyon is hosszú, és nem biztos, hogy fájdalommentes folyamat lesz. Csodás kilátások.