A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Az Odettel töltött este után még jó sokáig agyaltam azon, hogy vajon mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel. Valószínűleg Viktor is észrevehette hezitálásomat mindennel kapcsolatban, ugyanis igen lassú válaszokat adtam neki. De nem tehetek róla. Kellett az idő nekem és a folyton kerepelő agykerekeimnek. Az elzárkózás azonban nem az én műfajom volt. Tapasztaltam már apám miatt, és nem akartam másnak is ezt. Éppen ezért is vettem utamat ebédszünetben a gyengélkedő felé. Tudtam, hogy ilyenkor aztán egy lélek sem lesz ott, még ha délelőtt ilyen-olyan indokból fel is keresnék a helyiséget, például akik aznap nem akartak órára menni, bár ezt az elgondolást sose tudtam megérteni.
Ahogy besétáltam a fertőtlenítőtől illatozó helyiségbe, gyomrom apróra szorult, és éreztem, hogy bármennyire is meg akartam védeni a szívemet, nem teljesen sikerült. Fújtam egyet, hogy csökkentsem a nyomást, arcomra a már jól ismert elhatározás került.
– Hello – köszöntem be a terembe, reménykedve, hogy majd valahonnan érkezik majd válasz, és tudni fogom hova kell mennem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy valószínűleg már a látványa is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne tegyem meg, amiért ide jöttem. Mert muszáj.
Beljebb sétálva megpillantottam. Apró mosoly suhant át arcomon, azonban gyorsan újra összeszedtem magam. - Maradj csak, nem akartalak megzavarni, csak jobb, ha tőlem hallod. Gyors leszek, ígérem - intettem neki kezemmel, hogy ha közelebb is akarna jönni, ne tegye. Ne tegye, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor képes leszek rá. – Abba kell hagynunk ezt az egészet. Kettőnket. Nem is kéne, hogy legyen – jelentettem ki határozottan. Közben fejemben Odett szavai visszhangoztak: szopat téged. Velem viszont ne játsszon senki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823392#post823392][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2020.12.21. 12:17[/b][/url]

Az Odettel töltött este után még jó sokáig agyaltam azon, hogy vajon mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel. Valószínűleg Viktor is észrevehette hezitálásomat mindennel kapcsolatban, ugyanis igen lassú válaszokat adtam neki. De nem tehetek róla. Kellett az idő nekem és a folyton kerepelő agykerekeimnek. Az elzárkózás azonban nem az én műfajom volt. Tapasztaltam már apám miatt, és nem akartam másnak is ezt. Éppen ezért is vettem utamat ebédszünetben a gyengélkedő felé. Tudtam, hogy ilyenkor aztán egy lélek sem lesz ott, még ha délelőtt ilyen-olyan indokból fel is keresnék a helyiséget, például akik aznap nem akartak órára menni, bár ezt az elgondolást sose tudtam megérteni.
Ahogy besétáltam a fertőtlenítőtől illatozó helyiségbe, gyomrom apróra szorult, és éreztem, hogy bármennyire is meg akartam védeni a szívemet, nem teljesen sikerült. Fújtam egyet, hogy csökkentsem a nyomást, arcomra a már jól ismert elhatározás került.
– Hello – köszöntem be a terembe, reménykedve, hogy majd valahonnan érkezik majd válasz, és tudni fogom hova kell mennem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy valószínűleg már a látványa is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne tegyem meg, amiért ide jöttem. Mert muszáj.
Beljebb sétálva megpillantottam. Apró mosoly suhant át arcomon, azonban gyorsan újra összeszedtem magam. - Maradj csak, nem akartalak megzavarni, csak jobb, ha tőlem hallod. Gyors leszek, ígérem - intettem neki kezemmel, hogy ha közelebb is akarna jönni, ne tegye. Ne tegye, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor képes leszek rá. – Abba kell hagynunk ezt az egészet. Kettőnket. Nem is kéne, hogy legyen – jelentettem ki határozottan. Közben fejemben Odett szavai visszhangoztak: szopat téged. Velem viszont ne játsszon senki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823394#post823394][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2020.12.21. 12:45[/b][/url]

Ma valószínűleg a negyedéveseknél brutális SVK vizsga lehetett, mert majdnem a teljes gárda megfordult. A legtöbbnek a hasa vagy a feje fájt, úgy jajveszékeltek, hogy csak na. Én meg, mint jó tanuló, gyógyitalnak kinéző színezett vizet adtam nekik, és csodák csodájára, mire kicsengettek, mindenki jobban lett. Akkora egy mágus vagyok, hogy olyat még nem hordott a hátán a föld. Ennek eredményeként az ebédidőt egy hátsó ágyon fekve kívántam eltölteni, képregényt olvasva, és teljes nyugalomban. A fehér köpenyt le se véve, mert ha jön valaki, akkor lássa, hogy mennyire szívdöglesztő doktorbácsi tanonc van itt, és okozzak egy jó napot neki.
- Hátul vagyok!
Kiáltok előre, amikor meghallom a hangját, nem érzem úgy, hogy bármi baja lenne, de ahogy a fényes papírból felpillantok, érzem, hogy félrever a szívem, oké, valami komoly baja van. Riadtan felpattanok, hogy közelebb menjek, de, ahogy felemeli a kezét megtorpanok, mintha egy erőmezőt húzott volna ezzel kettőnk közé.
- Picim... én megbántottalak valamivel?
Mert megeshet, hát mit tudjam én, hogyan kell ezt jól csinálni. Pont annyira először vagyok egy ilyen helyzetben, hogy ne legyek túl okos vagy túl pontos abban, hogy mit is kell csinálni. Érzem a feszültséget kettőnk között, és nem tudom, hogy mit tettem ellene, mégis a becézés, az csak neki szól, ösztönösen. Nagyon sok minden végigfut az agyamon. Nem vagyok orosz, nem iszom alkoholt, elmondott a családjának, de nem örült nekem. Nem akarom, hogy bántsák miattam, akár csak megjegyzésekkel is. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam rosszul, de látom, hogy bántja. Nem lépek közelebb, mert nem akarom, hogy megijedjen tőlem.
- Szóval, akkor szeretnéd, ha megint csak annyik lennénk, mint a pub előtt voltunk? Padtársak és vetélytársak?
Meg kéne kérdeznem, hogy miért? Valószínűleg, de jelenleg az agyam annyira sokkban van, hogy nem vagyok képes rendesen gondolkozni. Csak nézem őt, értetlen és emészthetetlen a fájdalom, ami most bennem van. Nem értem, hogy mi történik és miért történik, de nem akarom, hogy szomorú legyen, nem akarom ilyennek látni, mert, bár ilyet sem éreztem még, megrémít a bánat, ami az arcán van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823400#post823400][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2020.12.21. 15:10[/b][/url]

Az agyamban a gondolatok száguldoztak ide-oda, mintha csak még jobban meg akarnának zavarni, pedig már alapjáraton se voltam éppen biztos a dolgomban. Semmiben sem azóta az este óta. És ez jobban megrémített, mint azok a furcsa érzések, amiket kiváltott belőlem.
- Nem kell a színjáték, Somogyi. Tudom, hogy csak játszol velem – szembesítettem a tényekkel. Nem akartam így neki támadni, de most már mindegy volt. – Az egész egy nagy színjáték volt, és én bele ugrottam. Fejestől – bólintottam teljes bizonyossággal. Karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt. Anélkül vettem fel a védekező pozíciót, hogy én magam felfogtam volna. Anélkül okoztam magamnak fájdalmat, hogy tudtam volna róla.
- Valld be, hogy a pubban is csak egy játék voltam. Én voltam a kisegér, te meg a macska. Kihasználtad, hogy sokat ittam. Hogy jól mulattam. És azt is, hogy versengő típus vagyok – soroltam egymás után az indokokat, és közben elkezdtem fel-alá járkálni a kis szoba bejáratánál. Gyerünk Darya, mond ki. Itt a lehetőség.
- Azért vallottál nekem szerelmet, hogy összezavarj - jelentettem ki kertelés nélkül. Biztos voltam a dolgomban. Hiszen két alkalom után senki nem engedi le a falait és vall be olyan érzelmeket, amik eddig soha nem voltak az övéi. Az emberek nem csinálnak ilyet. Félig igaz mondatokat állítanak, nem mernek semmit kimondani, mert attól félnek, hogy bajuk esik. Így reagál valaki normálisan az érzelmeire.
- Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ne legyünk semmik. Neked itt az orvosi szakma. Meg a derby. Nekem meg a balett és a cirkusz. Nem is illünk egymáshoz – jelentettem ki, és idegesen a hajamba túrtam. Biztos voltam a dolgomban. És mégsem. Mintha folyton mellé nyúlnék, pedig az agyam tökéletesen tudná, hogy hány méterre, milyen irányba van a tárgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823401#post823401][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2020.12.21. 15:51[/b][/url]

Esküszöm, hogy nem értem, hogy mi folyik itt, de vagy nagyon jó színésznő és most éppen nagyon meg akar szivatni, vagy valaki mondott neki valamit. Mit vár? Hogy minden nap kimondjam, hogy szerelmes vagyok belé? Hát nem volt elég egyértelmű az az eset? Vagy... vagy. Ó igen, valamelyik, általam démonizált barátnője mondott olyat neki, ami miatt most úgy néz ki, mint akit az elmúlt napokban pincébe zárva kínoztam. Zseniális, remélem a bálon történtek után villámtempóban terjed majd el az, hogy én szarul bánok vele. A hajamba mélyesztve az ujjaimat, próbálok nem kiabálni, de azt nem tudom megállni, hogy ne emeljem fel a hangom. Nálunk így megy a kommunikáció, üvöltve.
- Azért mondtam, hogy szerelmes vagyok beléd, mert szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy nem tartasz jó embernek, de azért bazd meg, nálam is van egy egészséges határ a szivatásban!
Vagyis, magyarra lefordítva Picim, nagyon szépen szeretném, hogy ha ez csak egy vicc, akkor ezt itt és most befejeznéd, ha meg nem vicc, akkor megpróbálnál nem annyira leírni, mint amennyire éppen teszed, mert baromira nem esik jól. De visszafogom magam, igen, ez totális visszafogás.
- Táncolni hívtalak, hogy ne igyál, mert féltem, hogy valami idióta belerángat valami olyanba, amit nem akarsz, és nem láttalak annyira józannak, hogy egyedül maradhass. Haza akartalak hozni, de férfi vagyok, ha a kezed a nadrágomba dugod, akkor a vér az agyamból a farkamba tódul. Én nem nő vagyok, hogy szex közben összeírjam a holnapi bevásárlólistát meg felidézzem a híres bájitalfőzőket! Mocskosul részeg voltál, azt is csodálom, hogy emlékeztél rám!  
Azért jó, hogy ez kettőnk között nem mondjuk délelőtt történt, vagy éppen négy után, amikor az ideggyenge tanárok jönnek nyugtatófőzetért. Nekik is csodás műsort tudtunk volna szolgáltatni.
- Szóval úgy gondolod, hogy egy gyógyító ás egy balerina nem alkothat egy párt, azért mert, mert nem. Ez egy kibaszottul szánalmas érv Darya, és ezt te is pontosan tudod.
Észrevétlen lépek közelebb hozzá, de a tempón gyorsítok, mielőtt megszökhetne, és a fal és a saját testem közé szorítom, kezeimmel a feje mellett támaszkodva.
- Szóval nem kellek neked. Sem én, sem az érzéseim. Nem akarsz szexelni, veszekedni. Azt se akarod, hogy hozzád szóljak? Azt akarod, hogy észre se vegyük egymást?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823402#post823402][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2020.12.21. 17:10[/b][/url]

Nem ez volt életemben az első, amikor kiabáltak velem. És az sem, hogy ezt Somogyi teszi. Azonban most a szavai jobban fájtak, mint eddig bármikor. Hiszen egészen más, amikor azt üvöltik az arcodba, hogy „szerelmes vagyok beléd”, minthogy „kibaszottul nincs igazad”. És bármennyire is meg akartam mondani neki, hogy soha nem gondoltam, hogy nem jó ember, a monológ első fele jobban felkeltette érdeklődésem.
- Hogy szerethetnél valakit, akit nem is ismersz? - Bevallom, már én is felemeltem a hangom. Nem vitatkozni jöttem, mégis az ő hangjának emelkedésével nőtt bennem is a feszültség, amit nem bírtam visszafojtani. Hülyének nézett, mint valami rohadt kis elsőst, egy buta libát. Hiába, túl nagy a különbség köztünk, ez már egyértelmű volt.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán tévedés volt az egész. Hogy mégsem ő volt a rossz a történetben. Talán hibáztam. De aztán olyan dolgokat kezdett a fejemhez vágni, amik csak az első gondolataimat erősítették megint fel. Kezem anélkül lendült, hogy egyszerűen tudtában lennék annak, hogy mit teszek. Hatalmas csattanással érte a bal arcának bőrét.
- Ne gondold, hogy egy érzelemmentes szajha vagyok, aki mindenkivel lefekszik, ha kicsit többet iszik a kelleténél. És ne merd rám fogni a történéseket, mert ugyanúgy benne voltál, és képes lettél volna leállítani, ha akartál volna, de eszed ágában nem volt. Úgy felkentél a falra, mintha nem először csinálnád. Ja várj, nem is… – a szavak csak úgy pattogtak ki ajkaimról, mintha minimum el akarnám átkozni. Talán azt is akartam. Visszafolytott kiabálásra lehetett legjobban hasonlítani a hangokat, melyek elhagyták számat, és talán még arcom is belepirult az érzelmek sokaságába.
Hátráltam amíg csak tudtam, bár nem sok hely volt. Arcom elfordítottam, mintha csak attól félnék, hogy tekintetével kővé fog dermeszteni. Kezeimet a kettőnk között lévő szűk helyre csúsztattam, és hatalmasat löktem a mellkasán. Az sem érdekelt, ha fáj neki. - Szállj le rólam – sziszegtem. Szívem olyan hevesen dobogott a mellkasomban, félő volt, hogy percek kérdése és feladja a küzdelmet. Életemben először fordult elő velem, hogy féltem tőle. Hogy már nem csak szórakozás és marakodás volt, de hogy a kezem remegésbe kezdett és egy pillanatra tényleg átfutott az agyamon, hogy nem enged elmenni.
- Pontosan ezt akarom. Hogy többet ne gyere a közelembe - hangom meg-megremegett a mondatok súlya alatt, és szemeim homályosak lettek a pánik okozta könnyfoltoktól. Még mindig lázban égve fordultam a kijárat felé. Elfáradtam. Az érzelmeimbe, amelyeket mindig olyan jól elrejtek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=823406#post823406][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2020.12.21. 18:23[/b][/url]

- Nem tudom.
De mondhatnám, hogy azt hittem, erre majd együtt keressük meg a választ, hogy majd együtt megismerjük és elmélyítjük azt, ami kettőnk között van. Én bíztam benne, megtettem, amit kért, amíg távol volt, lezártam mindent, ami nem ő. Elköszöntem mindenkitől. Mert őt akartam, mert őt akarom. Érzem, ahogy a halántékomom dagadni kezd az ér, ami mindig megjelenik és lüktet, ha felbosszant, amit az egyik haverom csak a "kis Darya-nak" hív, hiszen senki más nem tudja előcsalni. Feladatam magam érte. De miért is? Igaza van, nem ismerem.
A pofon fáziskéséssel kezdi égetni az arcom, elkapom a kezem, és rászorítva a csuklójára, rántok rajta egyet figyelmeztetően, miközben sötét szemeim érzelemmentessé válnak, hideggé, mintha sosem lett volna benne élet. Olyan leszek, mint előtte, mint a pub előtt. Képes volt egyetlen pillanat alatt magába bolondítani, de ugyanilyen gyorsan képes vagyok ki is szeretni belőle, ha ezt még sokáig csinálja, de nem akarom, nem akarom elengedni az érzést, nem akarom elengedni őt.
- Akartalak, ahogy te is engem. Ebben ketten vagyunk. Mit vársz, hogy mit mondjak, hogy az a nő nem egy érzelemmentes szajha volt? Rendben, Kazanova, jó voltál, a legjobb. Győztél, mint mindig. Elégedett vagy?!
Tudom, hogy félelmetes vagyok, tudom, de nem teszek semmit. Nem érdekel, hogy megijesztem, mert ő is megijeszt engem. Nem értem, hogy mi történik, hogy ami történik, az miért történi. Tántorogva lépek hátra, ahogy ellök, és nézem, ahogy a kijárat felé indul. Felemelt kezekkel nézem őt, ahogy képes ilyet mondani nekem, és érzem, hogy összeomlik a világ körülöttem. Fogalmam sincs, hogy hol van az a Viktor, akit elkerülnek a drámák.
- Rendben, soha többet nem megyek a közeledbe. Ha jót akarsz, te is így teszel.
Hogy fenyegetem? Igen, de nem érdekel, azt akarom, hogy elmenjen, hogy kimenjen innen. Kezeim a tarkómra csúsznak, összekulcsolva az ujjaimat próbálom visszafogni magam, de nem megy. A következő pillanatban az öklöm üvöltve ütöm a falba, mielőtt lecsúsznék. Sírok? Nevetséges. Nem értem, hogy mi történik és fogalmam sincs, hogy miért éppen ez.