36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 20. 00:25 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Úgy tűnik, a "semmi baj, jól vagyok" a tanárok számára annyit tesz, hogy "mindenem fáj, mindjárt meghalok", legalábbis rögvest a gyengélkedőre tereltek, miután elárultam, hogy az egyik minisztériumi ember odébb akart lebegtetni az útból, amikor a Levita torony omlásnak indult, a varázs-baj elhárító pedig nem tudta tovább rajtam tartani a bűbájt és a földre zuhantam. Viszont egy karcolás sem lett rajtam, csak pár tagom sajog kicsit attól, ahogy leestem és eldőltem. De nem voltam magasan előtte. Ezt persze bizonygathattam a profnak, akkor is ideküldött.
Úgyhogy most itt vagyunk Zsombival, mintegy sárga kakukktojások-ként, hiszen a gyengélkedőt főleg a szerencsétlenül járt levitások tarkítják. Alig lépünk a terembe, máris tessékelnek minket egy szabad ágyhoz. Ez valami ilyen kinyithatós fajta. Túlterheltség van, kellett pár pluszt hozni. Szóval el se mondhatom, hogy én különben jól vagyok, máris leültetnek és ott hagynak. Körbepillantok a nyöszörgő szfinxeken, majd barátomra nézek.
- Remélem, hamar megvizsgálnak és mehetünk! - osztom meg ábrándképeimet Zsombival. Közben azért markolászom meg dörzsölgetem kicsit fájó oldalamat meg combomat. Csak egy kevés húzódás meg ütődés lehet.
- Te jól vagy? - kérdezem meg tőle azt, amire eddig nem volt alkalmam itt a nagy események közepette. Közben az ide-oda cikázó gyógyítókat meg egyéb, önjelölt segédeket figyelem, valamint a póruljártakat.
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 21. 20:12 | Link

Folytatódjék a lábatlankodás


Miután megtalálta barátját, egész gyorsá váltak a történések. Egyik tanár kezéből kerültek át a másikéba. Mindenki faggatta őket, Zsombi meg egyszerűen egyikre sem tudott felelni. Azt sem tudta, hogy éppenséggel mit keresett a levitatoronynál, és mi volt ez az egész. Azt sem sejtette, hogy a fejéből miért fojt vér. Valószínűleg ebből arra következtettek, hogy valami komolyabb sérülést szenvedett. De nem. Ez szokott így lenni vele. Az emlékezés sosem volt az erőssége, és sokszor kimaradtak fontos órák, néha teljes napok.
Mégis a legrosszabb az volt, hogy ennyien tartózkodtak a teremben. Az egyetlen ember, akit ismert és akiben megbízott, az Thomas volt. De ennyi ember előtt képtelen lett volna megkérdezni tőle, hogy pontosan mi is történt. Helyette a körülötte sürgő-forgó embereket nézte, és a karját fogta. Vörös volt, és égetően fájt, mintha valami forró dolog nyomot hagyott volna rajta.
Thomas mondatára komolyan biccentett, ezzel kifejezve, hogy nagyon is egyetért vele. Nem lett volna rossz megszabadulni ettől a sok embertől.
Már épp felkészítette magát lelkileg, hogy megszólaljon, és - ha tömören is -, de válaszoljon a feltett kérdésre, amikor az egyik segéd odalépett hozzá, és valamit a halántékához nyomott. Zsombi felszisszent, mire a lányka pökhendin ránézett. Zsombi azonnal lehajtotta a fejét. Érti ő, hogy fertőtlenítés meg minden, de azért igazán szólhatott volna neki. Aztán a karját kezdte el vizsgálni. Nem tetszett ez neki. Folyton csak vele foglalkoztak, miközben a többiek sokkal jobban rászorultak a kezelésre.
Közben odasandított Thomasra. Nem akarta szemelől téveszteni barátját. Csak ő tudott neki választ adni erre az egészre.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 21. 23:56 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Nem hamarkodja el a választ, azt meg kell hagyni. Azonban én aztán nem fogom siettetni. Megértem, hogy zavart. Én is az vagyok. Lehet, fel se fogta, amit kérdeztem. Legalábbis nagyon úgy fest, mint aki most ébredt fel valami álomból. Ha sokáig nem válaszol, legfeljebb érdeklődök újra. Tényleg szeretném tudni, mi vele a helyzet.
Eljutnak hozzám mondattöredékek, félszavak arról, hogy elvileg komolyabb sérülést senki nem szenvedett és hogy stabilizálták a tornyot. Elmosolyodom, ezt hallva, és már éppen kérdezném barátomtól, hallotta-e ő is a jó hírt, amikor kezelésbe veszik. Alig egy pillanat múlva pedig hozzám is odalép egy gyógyítósegéd és megkérdezi, mi történt velem. Elmesélem neki is a lebegésem és leesésem regéjét, nem felejtve ki az elmondásból hősies barátomat sem. Azt a részt a jótékony homályban hagyom, amelyben nekiállt viaskodni a minisztériumi varázslóval. Én hiába adózom ámulattal háztársamnak miatta, szerintem más talán nem nagyon díjazna efféle engedetlenséget.
- ... Zsombi segített felkelni és elindultunk, amikor... - folytatom azzal, hogy egy prof ideküldött. De rájövök, ez a része talán már nem olyan lényeges.
- Csak egy kicsit fáj az oldalam meg a lábam, de semmi komoly - bólogatok, előadva ugyanazt a bizonygatás, amit már a tanerővel is megejtettem. Lassan a mestere leszek. Azonban tényleg úgy vagyok vele, mint barátom is: jobban örülnék, ha nem engem ápolgatnának, hanem inkább azokkal törődnének, akik tényleg rászorulnak. Ne fecséreljék ránk az időt! Jól vagyunk, szívesen átadjuk a helyünket.
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 24. 22:39 | Link

Folytatódjék a lábatlankodás


Miközben a fején lévő sebet tisztították, addig ő ámuldozva hallgatta barátja meséjét. Komolyan ez történt? Komolyan Zsombi képes volt, és odament az őrhöz? Egyszerűen nem tudta elképzelni saját magáról. Hiszen lássuk be, az ápolók szűk körében sem tudott beszélni, nem hogy a legnagyobb káoszban egy hivatásos emberrel...
Miután megnézték mind a karját és a fejét, megkérdezték tőle, hogy minden rendben van-e, mire ő csak ő összetette három ujját, és fel-le mozgatta. Ez jelnyelven az "igen"-t jelenti, és remélte, hogy kezelője ennyire ismeri ezt a kommunikációs formát.
Úgy tűnt, hogy igen, hiszen adott egy ragtapaszt a fejére, és elküldte azzal, hogy az "enyhe agyrázkódás meg majd elmúlik". Be kell vallani, hogy ez nem hangzott épp biztatóan, de biztosan voltak súlyosabb esetek. Így csak lecsússzant az ágyról, és a soron következő lánykát felsegítette rá. A kékbe öltözött helyettesének ruhája koszos volt és néhol véres is, ami nem kecsegtetett sok jóval. Bár ránézésre az nem a sajátja volt, de Zsombi nem akarta megvárni, amíg kiderül. Barátja felé nézett, és ha ő is kész volt, együtt indult ki vele.
- Mond csak, igaz amiket mondtál? Rólam meg az őrről?
- kérdezte meg az első dolgot, ami hirtelen a sok közül kivált. Pedig nem ez volt a legsürgetőbb, de mégis ez bukott ki a száján.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 25. 00:09 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Megvizsgálnak és végül ők is belátják, hogy tényleg semmi komoly. Azt hiszem, lehetne ez a mottóm vagy rávarrathatnám a pólómra lassan, amennyiszer ma előkerült ez a frázis. Kapok azért valami kis adag kenőcsöt hűsítőnek a fájó tagjaimra, úgyhogy az apró tégellyel a kezemben csatlakozok Zsombihoz, aki elég fura dolgot kérdez. Összevont szemöldökkel hallgatom. Hirtelen nem is értem, aztán arra jutok, hogy biztos csak azt furcsállja, hogy nem mondtam el a gyógyítósegédnek a teljes igazat. Bár akkor sem értem, miért így kérdezi.
- Jó, tudom, nem mondtam el mindent. Csak gondoltam, jobb, ha azt azért nem árulom el, hogy... hát hogy milyen keményen szembeszálltál vele értem - mosolygok barátomra, ahogy visszagondolok arra, tényleg milyen hevesen a védelmemre kelt. Az ápolónknak persze ezt csak úgy adtam elő, hogy háztársam megkérte a minisztériumi mágust, hogy ne lebegtessen el. Pedig az igazából egy koránt sem gyenge fenyegetés volt.
- Lehet, nem örülnének neki, ha ilyet hallanának. Nem akarom, hogy megüsd a bokád - szabadkozom tovább amiatt, hogy a finomított verziót adtam elő, hiszen még csak nem is sejtem, hogy Zsombi azért érdeklődik mindezekről, mert számára is olyan új volt a történet, mint a gyógyítósegédnek. Miközben bandukolunk kifele, visszafogottan nézelődöm, fürkészve a sérülteket.
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 28. 22:15 | Link

Folytatódjék a lábatlankodás


Egy pillanatra minden levegő kiszalad a tüdejéből, mintha gyomorszájon vágták volna. Az arca teljesen elsápadt, és üveges tekintete Thomas arcizmait fürkészte, hogy várja a csattanót, ami majd bizonyítja, hogy az egész csak egy vicc volt.
Megfogódzkodott a falban, kezdte rosszul érezni magát. Persze nem olyan fizikai értelemben. Inkább szellemileg. - Én biztos nem... képtelen lettem volna.... - motyogta maga elé, aztán ránézett barátjára. - Hogy érted pontosan, hogy szembe szálltam vele? - kérdezte teljes sokkban. Minden annyira instabil lett hirtelen, azt sem tudta miben higgyen, és miben ne. Hogy csinálhat olyat, amire igazából nem is lenne képes? Talán hipnotizálták? Mert ez az ébredés nagyon is arra hasonlított.
- Megkérhetnélek, hogy meséld el az egészet nagyon részletesen? Ne hagyj ki semmit a meséből - kérte Zsombor komolyan, ahogy kezdett visszatérni belé az élet. Úgy érezte kezd elmenni a józan esze. Eddig is voltak pillanatok, amiket elveszített, néha napok is. A szülei halála óta. De megtanult velük együtt élni. Viszont az, hogy most nekiment valakinek, és nem is emlékszik? Ilyen nem lehet. Mert ez olyan, mintha nem is ő lett volna, hanem valaki egészen más.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 29. 00:11 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Nem mondhatnám, hogy nem ijedek meg barátom arcát látva, aztán meg főleg akkor, amikor a falnak kell támaszkodnia, hogy talpon maradjon. Utána nyúlok, mert félek, összeesik. Kezem azonban megáll előtte, hiszen látom, tartja magát. Mond valamit halkan, amit nem igazán értek. Szemöldökösszevonva hajolok közelebb, azonban a kérdését már tisztán kiveszem, hiszen hozzám intézi. Érteni viszont egyre kevésbé értem a helyzetet. Úgyhogy hagyom szépen a szemöldökeimet összevonva. Jók lesznek még azok úgy egy darabig szerintem.
- Rendben - megyek bele rögvest a kérésbe.
- Csak... nem akarsz leülni? - javaslom neki, egy üres székre mutatva a gyengélkedő bejárata mellett. Az az igazság, legelőször azt hittem, mégis érte valami sérülés, amit az orvos nem vett észre és ez okozza a bajt. Bár igazából az, hogy úgy tűnik, nem emlékszik arra, ami történt, akár agyrázkódás tünete is lehet. Talán jobb lenne idehívnom egy gyógyítót, de először teljesíteni fogom, amit kért. Akár leül, akár nem.
- Szóval az a mágus a Varázs-baj Elhárítóktól lebegtetni kezdett engem, mert útban voltam, mire te felszólítottad, hogy engedjen el és valami olyat is mondtál neki, hogy "jobb lesz, ha nem kötekszik velem" vagy ilyesmi - próbálom felidézni a pontos történéseket, csak hát éppen a levegőben úsztam arrébb és egyébként is sok esemény volt körülöttünk.
- Aztán beomlott a torony, a bűbáj hatása meg véget ért, szóval leestem és te jöttél felsegíteni - érek a mesélésem végére, ám töprengő arcomból kivehető, hogy még morfondírozok, nem hagytam-e ki semmi fontos részletet. De szerintem nem. Azért figyelem Zsombit, elégedett-e vagy kiváncsi még valamire.
- De... miért? Mi a baj? - kérdezem meg, kicsit vontatottan, miért kért meg rá, hogy részletesen meséljek el neki olyasmit, aminek mindketten tanúi voltunk, hiszen egyenesen velünk történt.
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 30. 22:57 | Link

Folytatódjék a lábatlankodás


A falba kapaszkodott, gyengének érezte magát. A világ körbe-körbe forgott körülötte, és egy maró érzés a tüdejében nem akarta elengedni.
- Nem, csak kérlek mesélj - csukta be szemét, hogy lélekben felkészítse magát arra ami jön, bármi is legyen az. Szorított rajtuk egyet, arca grimaszba fordult, majd kisimult és Thomasra nézett, jelezve, hogy kezdheti, ő már kész van.
És mégis mikor ténylegesen hallgatta hogy miket csinál, azt érezte ez neki sok. Soha az életben nem érezte magát annyira bátornak, hogy még csak felemelje a hangját. Vagyis ez azért hazugság volt. Csak a szülei halála óta nem. A szülei halála. Már megint. Valahogy mindig ide vezetik vissza őt a szálak. Valami akkor megváltozott benne. Azóta vannak a kiesések, hogy nem tud megszólalni ismeretlenek előtt... Vagy valami nagyon eltörött benne, vagy egyenesen megőrült azon az estén, csak elfelejtettek szólni neki.
- Én erre képtelen lettem volna - jelentette ki magabiztosan. - Biztos nem kevertél össze valakivel? Szerintem ha meglátom azt a nagy káoszt, az első dolog, hogy azonnal lelépek onnan! - Szavai hangsúlyosak voltak, mögöttük nagy hit terpeszkedett. Hisz máshogy nem lehet. Vagy mégis?
Egy sürgő forgó lányka lépkedett el nem messze tőlük, és ez azonnal eszébe juttatta a fiúnak, hogy mennyi ember is veszi őket körbe.
- Menjünk valami csendesebb helyre, valamit el kell mondanom! - Nem volt benne biztos, hogy készen állt rá, de a másik olyan kétségbeesetten hallgatta és nézte, hogy nem hagyhatta csak úgy lógva. És amúgy is, már eltelt azóta kicsivel több, mint három év. Thomas volt a legnagyobb bizalmasa, és ez olyan dolog volt, amit az ilyen embereknek jó elmondani, mert megértik.
Utoljára módosította:Csonka-Ramholcz Zsombor, 2018. július 30. 22:58
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 5. 00:00 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Összekeverni őt valakivel? Mégis hogy keverhettem volna őt össze valakivel? Ha még csak egy pillanatra láttam volnam, ahogy éppen megtesz valamit, azonban események hosszú sora az, ami történt és amit el is meséltem neki. És végig ő volt az. Ha csak valaki nem vette fel az alakját. Amit miért tett volna bárki? Főleg miért állt volna ki értem az ő bőrébe bújva? Na jó, nem is kombinálok tovább, csak nézem barátomat értetlenül. Az nagyon jól megy.
- Ó... rendben. Oké, menjünk - illetődöm meg kicsit a komolynak ható szavaktól. Elképzelésem sincs, vajon mit akarhat nekem elmondani, azonban én kétségtelenül meg fogom hallgatni. Körbepillantok, majd ismét háztársamra.
- Ha rosszul lennél, támaszkodj rám, jó? - kérem azért még meg erre, hiszen teljesen fordítottan ülünk a seprűn azzal, hogy pont akkor bandukolunk el a gyengélkedőről, amikor éppen kezd rossz bőrben lenni. De mi már csak ilyenek vagyunk. Odamegyünk a katasztrófa kellős közepébe, hogy aztán ott lábatlankodjunk, amikor pont hogy teret kéne adnunk, most meg a gyógyítói segítségtől távolodva állunk neki gyengélkedni. Legalább mindezt közösen tesszük és a rossz szándék teljes hiányában. Ettől navinés a navinés, nem? Apropó Navine: a klubhelyiségünket célozzuk meg, mint azt a helyet, ahol elmondhatja nekem, amit szeretne. Legyen az bármi is.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet