 A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely. Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát. A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább. Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban. Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt. A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve. A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet. A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak. Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember. Gyógyítók:
- Anastasia Strakhova
- Szentmihályi L. Izabella
- Thorsten Löwenherz
Gyógyítósegédek:
- Catherine Hope Brightmore
Kedves Diákság!1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen. 2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.
|
|
|
Ena  Már nem is emlékszem mióta ülök mellette el-elbóbiskolva. A gyógyítók néha megpróbáltak elküldeni paravánnal eltakart ágya mellől, de végül sikerült megértetnem velük, hogy hiába minden, nem megyek el, amíg fel nem ébred. A szemeim alatti karikák egyre sötétebbé váltak az idő múlásával, míg maguk a látószervek véreressé váltak a fáradtságtól. Hátradőlve a széken, karjaimat a mellkasomon összefonva hagytam, hogy az álmosságtól időnként leragadjanak szempilláim, hogy aztán megérezve, hogy éppen leesni készülök, ijedten feltekintsek és visszanyerjem az egyensúlyom. Aztán mindezt elölről. Valószínűleg neki is hasonló érzés lehetett, amikor én feküdtem egy ilyen ágyon, de nem kifejezetten örülök neki, hogy most már - ez ügyben - jobban megértem őt. Legutóbb ott hagyott az erdőszélen, miután jól lehordott, de sajnos a döntésem nem tudta megváltoztatni. Ha nem csak egy másolat akarok lenni, valami, ami kielégítő mértékben hasonlít a korábbi verzióra, mennem kell. Meg kell találnom azt az embert önmagamban, aki lenni tudok. Kipróbálni dolgokat, élvezni az életet. Megtudni mire vagyok képes. Nélküle is menni fogok. De szívesen magammal vinném. Önzőség tán részemről, de ez az új énem mer önző lenni. És ez valahol elégedettséggel tölt el. De előtte szeretném, ha felébredne. Ha meggyógyulna. Ha - most egy másfajta kérdésre, de - megint igent mondana.
|
|
|
Szvelovszky Norbert INAKTÍV
 Lovardatulajdonos || Horrorszerző offline RPG hsz: 76 Összes hsz: 79
|
Írta: 2018. július 17. 21:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729458#post729458][b]Szvelovszky Norbert - 2018.07.17. 21:30[/b][/url] Ena  Már nem is emlékszem mióta ülök mellette el-elbóbiskolva. A gyógyítók néha megpróbáltak elküldeni paravánnal eltakart ágya mellől, de végül sikerült megértetnem velük, hogy hiába minden, nem megyek el, amíg fel nem ébred. A szemeim alatti karikák egyre sötétebbé váltak az idő múlásával, míg maguk a látószervek véreressé váltak a fáradtságtól. Hátradőlve a széken, karjaimat a mellkasomon összefonva hagytam, hogy az álmosságtól időnként leragadjanak szempilláim, hogy aztán megérezve, hogy éppen leesni készülök, ijedten feltekintsek és visszanyerjem az egyensúlyom. Aztán mindezt elölről. Valószínűleg neki is hasonló érzés lehetett, amikor én feküdtem egy ilyen ágyon, de nem kifejezetten örülök neki, hogy most már - ez ügyben - jobban megértem őt. Legutóbb ott hagyott az erdőszélen, miután jól lehordott, de sajnos a döntésem nem tudta megváltoztatni. Ha nem csak egy másolat akarok lenni, valami, ami kielégítő mértékben hasonlít a korábbi verzióra, mennem kell. Meg kell találnom azt az embert önmagamban, aki lenni tudok. Kipróbálni dolgokat, élvezni az életet. Megtudni mire vagyok képes. Nélküle is menni fogok. De szívesen magammal vinném. Önzőség tán részemről, de ez az új énem mer önző lenni. És ez valahol elégedettséggel tölt el. De előtte szeretném, ha felébredne. Ha meggyógyulna. Ha - most egy másfajta kérdésre, de - megint igent mondana.
|
|
|
|
Dr. Evena Noxen INAKTÍV

offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 633
|
Írta: 2018. július 17. 22:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729471#post729471][b]Dr. Evena Noxen - 2018.07.17. 22:04[/b][/url] Nor Minden olyan sötét volt és meleg, mint egy fekete, füstös katlanban. A gerenda súlyát időm sem volt megérezni, azonnal elvesztettem eszméletem. Most puhaság vesz körül és hűvös fény hatol át szemhéjam védőfalán, mely eddig felemás színű szemeimet óvta. Lassan nyílnak fel és fókuszálnak az engem körbevevő környezetre, melybe egy alak is beletartozik aki mellettem ül egy fotelben. - Maga kicsoda? - kérdezem halk, a belélegzett füst vagy talán a lélegeztetőgép csövének nyomaként a szokottnál érdesebb, fáradtabb hangon. A fény bántja a szemem és mindenem fáj, különösen a bal oldalam és a fejem. Ezért pilláim függönyét lélektükreimre borítom. Gondolataim, mint apró puzzle darabok szép komótosan a helyükre csúsznak. Minden ködös még kissé, de kisvártatva a pára felszáll és újra tiszta lesz minden. Eszembe jut a torony és a mentés, és a balesetem részletei. Óvatlan voltam. Tudom ki ül a fotelben, de hagyom, hogy még egy kicsit azt higgye fogalmam sincs róla. Talán mert jobb volna ez az ártatlan tiszta tudatlanság, vagy mert nem tudom mit is mondhatnék. Úgy döntött el fog hagyni, meg fog futamodni, csak mert azt hisz nem felel meg az elvárásaimnak, vagy másokénak. Önzőbb mint hittem, azzá lett, vagy az volt mindig, nem tudom. Talán már nem is számít, mert a végén ismét én húztam a rövidebbet. A fájdalom belemar kulcscsontomba, összepréselem ajkamat miatta. Ezek szerint rosszabb a helyzetem, mint hittem.
|
|
|
|
Szvelovszky Norbert INAKTÍV
 Lovardatulajdonos || Horrorszerző offline RPG hsz: 76 Összes hsz: 79
|
Írta: 2018. július 17. 22:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729481#post729481][b]Szvelovszky Norbert - 2018.07.17. 22:35[/b][/url] Ena  Végre nyitja a szemét, bár ahogy rám néz, az megfagyasztja ereimben a vért. - Nem vagy vicces - morgom halkan, pedig tudom, hogy ő pont nem az a fajta, aki ilyen humorral próbálkozna. Nem is gondolom komolyan, tekintetembe félelem költözik. Figyelem arcát, kifejezéseit, próbálom elkapni a pillanatot, amikor kiderül, hogy tényleg csak ugrat, esetleg ez valamiféle bosszú azért, mert nem tudok maradni. - Szóljak a gyógyítóknak? - emelkedek fel félig a székből, elvégre csak addig akartam mellette szobrozni, amíg felébred. Hogy lássam a körülményekhez képest jól van. Valószínűleg amúgy sem lát szívesen, és most pihenésre lenne szüksége elsősorban. Közben pedig figyelmen kívül hagyom, hogy azt állítja nem ismer meg. Az igazat megvallva nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. - Szükséged van esetleg valamire? Ha gondolod, hozhatok be neked ruhát vagy... Valójában ötletem sincs mire lehet szüksége így pont az ébredés után. Valószínűleg arra, hogy ne beszéljenek ökörségeket mellette. - Nem akarlak zavarni - teszem még hozzá. - Esetleg visszajövök később.
|
|
|
|
Dr. Evena Noxen INAKTÍV

offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 633
|
Írta: 2018. július 17. 23:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=729489#post729489][b]Dr. Evena Noxen - 2018.07.17. 23:22[/b][/url] Nor Összezavartam. Örülnöm kellene mert egy mondattal kikészítettem, de nem vagyok boldog. Koránt sem, hiszen most itt fog hagyni, ahogy én őt az erdőben. Meddig tart még ez a lélekölő játszma? Míg mindkettőnk szíve darabjaira hull összerakhatatlanul? Vagy míg a gyűlölet tölti el megbocsáthatatlanul? - Rád van szükségem, de te önzőn és gyáván hátat fordítasz, mert félsz, hogy nem felelsz meg másoknak vagy nekem... - élénkülök fel és megragadom a kezét balommal. Bőre meleg, bársonyos tapintású ujjaim alatt, de érzem el fogom venni az erejét. Nem állítom meg a folyamatot, szemeim elsötétülnek és átjár az energia, melyet magamhoz vonok tőle képességem által. Ha már elhagy legalább magamban tudhassak egy részt belőle. A lenyomatát annak aki ő most, s aki ezáltal marad sejtjeimben mindörökké. - Melyikünk önzőbb a másiknál? Megmondjam! Én! - nézek egyenesen rá és elvetem magamtól a kezét, megszakítva ezzel életerejének megcsapolását. Nem tudom mennyit érez meg belőle, de nekem máris jobb a közérzetem, ám a gonoszul szerzet jó rosszra fordul, így inkább semmi se legyen az enyém. - A szerelem az elfogadásról szól, az egymásba vetett hitről, az áldozatokról, melyeket egymásért hozunk... - elhallgatok, szavaim szegik oly nehéz gondolatok, amiket megbánás nélkül kimondani nem tudnék, így nem is teszem. Jobb a csend, ha döntött már úgysem állíthatom meg. Annyit nem érek neki, hogy maradjon, hogy legalább megpróbáljon itt lenni. Úgy fest hát, hogy csak káprázat volt az egész, keserédes illúzió. De ami szép pillanat benne akadt, az megmarad nekem, s neki is talán. Menni vele, ugyan minek, ha mellettem itt nem talál megnyugvást máshol miért tenné?
|
|
|
|
Szvelovszky Norbert INAKTÍV
 Lovardatulajdonos || Horrorszerző offline RPG hsz: 76 Összes hsz: 79
|
Írta: 2018. július 30. 13:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=730557#post730557][b]Szvelovszky Norbert - 2018.07.30. 13:34[/b][/url] Ena  Ahogy általában, úgy most sem tudom kitalálni, mit is akarhat, mire vágyik igazán. Szavaira elönt a düh, de hagyom, hogy megragadja a kezem, nem húzom el tőle. Jól esik az érintése még ennyi veszekedés és rossz után is. - Nem attól félek, hogy nem felelek meg másoknak, hanem, hogy önmagammal nem leszek képes kibékülni. Nem vagyok az, aki régen. Valaki mássá váltam, és ezt az embert még nem ismerem. És egyáltalán nem segít, hogy itt mindenki vár tőlem valamit, amit lehet, hogy sosem fogok tudni megadni. Szeretném megismerni és megkedvelni azt, aki most vagyok, hogy el tudjam fogadni és hinni, hogy valaki más is képes szeretni őt. Önző vagyok, ez tény. Ez lehet, hogy egy új jellemvonás, ahogy a türelmetlenségem és a hirtelen haragom is az. De lehet, hogy mindig is bennem bujkált, csak elfojtottam. Mikor elkezdek beszélni, még teljesen átjár a düh, de lassan fáradni kezdek és ezzel együtt mintha a haraghoz kellő energiát is elveszíteném. Mikor elenged, kissé megszédülök, és csak ekkor jövök rá, mit is csinált. De nem zavar. Ha ezzel segíthetem a gyógyulását, többet is elvehet. - Az egymásért hozott áldozat - ismétlem halkan a szavait. - Szóval neked megfelelne, ha egy olyan férfi lenne melletted, aki képtelen elfogadni saját magát? Aki sérült, nem csak testileg, de elveszítette az önmagába vetett hitét is? Az a baj, hogy nem vagyok mártír alkat. És úgy gondolom, hogy te megérdemled, hogy egy teljes ember legyen melletted. Közelebb lépek hozzá, és most én fogom meg a kezét, ha hagyja. Ha, nem, akkor csak a tekintetét próbálom rabul ejteni. - A szerelem mindenkinek mást jelent. Van, akinek együtt jár a barátsággal, más a biztonságot keresi, és van, aki perzselő vággyal elégszik meg, de nincs szüksége mély lelki egybefonódásra. Nem mondhatod, hogy szeretsz, hisz jelenleg nem is ismersz. És én nem mondhatom, hogy szeretlek, mert jelenleg azt sem tudom, hogy én ki vagyok. De tudom, hogy fontos vagy számomra. Senki nem volt még ennyire az, mint te. Szeretném, ha velem jönnél. Ha velem együtt ismernéd meg azt, az embert, aki vagyok. Semmi ígéret, semmi elvárás. Csak egy új esély. Jelenleg csupán ennyit tudok nyújtani. Nem sok, de valami. Elengedem a kezét - ha egyáltalán foghattam -, hátrébb lépek. Nem a válaszra várok, inkább csak arra, hogy hozzá szeretne-e még valamit tenni. Én várni fogom egy megbeszélt helyen egy megbeszélt időpontban. És, ha nem jön el, egyedül indulok útnak, de a szívem egy része itt fog maradni vele.
|
|
|
|
Dr. Evena Noxen INAKTÍV

offline RPG hsz: 308 Összes hsz: 633
|
Írta: 2018. augusztus 1. 13:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=730775#post730775][b]Dr. Evena Noxen - 2018.08.01. 13:22[/b][/url] Nor Hallgatom és hagyom, hogy kezem megfogja, olyan jó érzés, mint régen. Megment engem, ő a menedékem. Ez az érzés segített túlélni, nélküle létezni és nem lépni át a határt, egy alkalmat kivéve. Nem volt hiba az sem, mert azáltal tudtam meg mennyire is szeretem őt és, hogy összetartozunk. Vállamba éles fájdalom hasít, ennek ellenére nem nyitom meg képességem kapuját. Maradjon ereje magában odaát. Nem szólalok meg, csak nézek rá felemás szemeimmel. Bármit is önt szavakba hangjából leginkább az önváddal vegyes félelem jut el hozzám. Ismerős, nagyon is az, de ezt nem fogom elmondani neki. Azzal még jobban összezavarnám. Feljebb csúszom az ágyon, hogy ülő helyzetbe kerüljek. - Úgy beszélsz magadról, mintha egy szörny volnál, akit nem tud szeretni senki, aki még önmagát sem tudja...Idegen lettél magadnak, elhiszem, de nekem nem. Én nem várok el semmit, és akkor is szeretnélek, ha azt sem tudnád ki vagyok. Veled lennék, még ha reményem sem volna, hogy valaha is emlékezni fogsz rám. - szólalok meg mégis halkan. Mindenem sajog, de előre hajolok, hogy közelebb lehessek hozzá és lássam a szemét. A kék tengert, amibe belenézve elvesztem ott a RedCorsetben - Mi összetartozunk... Bármi is történt, most újra itt vagy mellettem és ez nekem elég. Az fáj, hogy neked nem...Mi kell még, hogy elhidd, hogy ugyanaz vagy a lelked mélyén? Hogy a változások, amiket tapasztalsz csak apróságok a nagy egészben és nem tettek mássá. Egyáltalán nem - elöntik a könnyek a szemem, de ezek inkább a düh és a kétségbeesés cseppjei - Hirtelenebb lettél, kiszámíthatatlanabb, de életben vagy és mi ketten ezt is elviseljük. Együtt erősebbek vagyunk, mint külön... - hagyok némi időt számára, ám ő olyan dolgokat mond ezután, amitől fájó fejem elönti a keserű harag legvadabb gondolatárja. Koponyám lüktetni kezd és olyat teszek, amit ritkán szoktam, durván kitámadok - Úristen! Te azt hiszed, hogy mártírságból lopakodtam be hozzátok és vártam rá, hogy végre lássalak? Hogy áldozatnak tekintem, hogy veled legyek?! - lélektükreim metsző pillantásától még a legmelegebb szív is megdermedne most, azt hiszem - Ez olyan sértés, amiért ha nem itt lennék gondolkodás nélkül felpofoználak! HOGY MONDHATSZ NEKEM ILYET?! - üvöltök és összeszedve minden erőmet felkelek az ágyból, hogy legalább a méltóságomat megmaradottnak érezzem - SZERETNI TÉGED ÍGY VAGY ÚGY NEKEM NEM ÁLDOZAT!! ÉS NEM VÁROK EL TŐLED SEMMI MÁST CSAK, HOGY VISZONT SZERESS!! - továbbra is őrjöngök, és érzem az életerőm örvénylik testemben, akár egy megvadult folyó. Keveredik benne immár az ő és Jonas lenyomata is és ez megtorpanásra késztet. Mélyen kezdek lélegezni. Ki és be, ki és be, s csak azután folytatom, miután lehiggadtam. - Nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem, mert be fogom bizonyítani! - elé lépek olyan közel, amennyire csak tudok és mellkasára teszem a kezem - Vigyél ki innen! Most! - mondom és komolyan gondolom. Elegem van a kórházból. Végre ismét megtaláltam és nem engedem el, még ha ezért a szüleivel, vagy vele is kell szembeszállnom. Együtt távozunk. Valójában megszöktet, mivel nem hagyok neki más lehetőséget. Most nem. Nem tehetem. Nem veszíthetem el még egyszer...
|
|
|
|