36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 15. 18:44 | Link

|A robbanás után.|


Nyugtalanul aludt a gyengélkedő egyik ágyán, álmaiban teljesen összefüggéstelen képek villantak fel, mindegyike főként a robbanáshoz volt köthető, néha akadt egy-egy oda nem illő elem, mint például az álombéli önmaga előtt elugrándozó rózsaszínű nyúl. A nagy részük rossz érzéssel töltötte el őt, és ez annyira valósághű volt, hogy Jae szinte el is hitte, nem álom ez, hanem a valóság.
Levegő után kapkodva ébredt végül fel, és ahogy megpillantotta a plafont, rögtön rájött arra, hol is van. Az emlékképek sorra követték aztán ezt a felismerést. Ahogy Jin ott hagyta őt a szobában, a robbanás, az üvegszilánkok, a kétségbeesés, és végül ahogy egymásra találtak testvérével. Minjae nem hitt akkor a szemének, hogy tényleg bátyját látja, mikor már a fájdalomtól elbódultan szinte feladta a reményt. De Jinnie állt ott mégis, könnyes szemekkel, ahogy Jae is ugyanígy nézhetett ki, amikor felismerte az idősebbet. Aztán volt ám könnyekkel teli, sebek miatt felszisszenős ölelés a testvérek között. Azután, hogy megmenekültek és a gyengélkedőre kerültek, Minjae-t rögtön elnyomta az álom. Persze, csak miután megbizonyosodott arról, hogy Jinnie is rendben lesz.  
Normalizálta légzését, miközben feljebb csúszott az ágyon. Egy ponton felszisszent, a gerince még mindig ellenkezett a hirtelen mozdulatok ellen, szóval lassabban folytatta a fiú a helyezkedést. A támlának helyezett párnának dőlve megdörzsölte szemeit, majd megtapogatta arcát. Egy-két sebhelyet még érzett magán, valamint gyógyszerillatot - valószínűleg azt, amivel kezelték a szilánkok okozta vágásokat.
Nem érezte túl jól magát, de nem is igazán a fizikai fájdalom terhelte most meg. Az álomból visszamaradt rossz érzés csak nem akaródzott eltűnni.
Hozzászólásai ebben a témában
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 15. 19:03 | Link

-Miután felrobbant a torony-

Miután a gyengélkedőre lettünk szállítva, egyből bealudtam. Álmodtam. Nem szoktam. Tűz mindenhol, sikítások, és egyszer csak megjelent anyukám. Azt mondta, hogy minden rendben lesz, aztán rámesett egy könyvespolc. A kedvenc könyvem az orrom előtt koppant, majd a tűz martaléka lett.
Aprót sikítva ültem fel az ágyban. Nem üvöltöttem. Oldalra néztem, és majdnem leestem az ágyról, annyira megijedtem egy látszólag fiútól aki helyezkedett vagy valamit csinált, aztán sírva fakadtam.
Félek. Miért robbant fel a torony? Lehet direkt valaki miatt, akit meg akartak ölni? Mi van ha tovább folytatódnak ezek?
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 15. 19:49 | Link



Miután kijutottunk a megroggyant toronyból, a gyógyítók rögtön kezelésbe vettek mindenkit, akinek szüksége volt rá. Sokan egy karcolás nélkül kijutottak, sokan pedig nagyobb sérüléseket szenvedtek, és sokáig ápolásra és felügyeletre van szükségük. Én azok közé tartozom, akiket néhány napra a Gyengélkedőn látnak el.
Már jó néhány óra eltelt a baleset óta, a legtöbben alszanak. Fogalmam sincs, hogy jött álom a szemükre. Apu meglátogatott, ami némiképp megnyugtatott, és Will is azt javasolta, hogy aludjak, de az én szemem nem akar lecsukódni, pedig már éjfél is jóval elmúlt.
Az ágyamon fekve az ablak felé nézek. A beszüremlő fény félhomályba borítja a szobát, amiben sokadmagammal próbáljuk kipihenni a fáradalmakat, és a megpróbáltatásokat. Nem hiszem, hogy ez bármelyikünknek is könnyű lesz. A sérülések be fognak gyógyulni előbb-utóbb, de a lelkünkben okozott sebek nagy része nyitva marad majd. Az enyémben legalábbis biztosan.
Nagyon sok dolgot érzek egyszerre. Álmosságot, kimerültséget, félelmet, aggodalmat. Hiába vagyok már biztonságban, hiába fekszem egy meleg ágyban, a kezeim remegnek. Volt időm végiggondolni magamban a nap eseményeit, és őszintén, büszke vagyok magamra. Ez az egész azt bizonyítja, hogy van remény, ki tudok lábalni anyu halálának árnyékából. Hiszen nem roppantam össze, nem tepert le egy pánikroham sem, pedig bőven lett volna oka rá. Sőt, még arra is volt merszem, hogy Jinnel visszamenjek megkeresni a testvérét, aki él, jól van, többé-kevésbé, és most a velem szemközti ágyon piheg.
Igyekszem kiüríteni a fejemet, úgy bambulok a homályba. Pihennem kéne, de egyszerűen nem megy.
A csendet hirtelen megtöri Jae kapkodó légzése, majd egy közelében fekvő lány csendes sírása. Biztosan felébredt Jae motoszkálására.
Visszafordítom a fejem az említett két diák felé, és lassan felülök az ágyamon. Mindenem sajog, és a lábamba belenyillal a fájdalom, mire szinte némán felszisszenek.
- Minden rendben? - Suttogok Jae és Lily felé, közben a pálcám után nyúlok, és egy Lumossal halvány fényt varázsolok a terembe -, Nyugodj meg, nincs semmi baj. A gyengélkedőn vagyunk, itt már biztonságos - suttogom megnyugtatóan, elsősorban a szipogó lányt próbálva csitítani. Nem lenne jó, ha felébresztené a többieket.    
     
Utoljára módosította:Kelevitz Maja Nerella, 2018. július 15. 19:51
Hozzászólásai ebben a témában
Dolnay Camil
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 270
Írta: 2018. július 15. 20:10 | Link

Leharcolt levitások

A Levita tornya bedőlt. Nemcsak a keleti szárny, de az egész iskola megbolydult persze.
A tragédia kívülről nagyon látványos volt, szinte romantikusnak is lehetett volna nevezni, de Camil nem vetemedett volna ilyenre, hiszen éppen második otthonát látta behorpadni egy gyors pillanat alatt.
A tónál gitározgatott az ebédszünetet kihasználandó, egy új dallamot próbált összecsiszolni egy régi verssel, de két szótag között, egészen pontosan egy "e" hang közepette a torkára forrt a szó. A szája tátva maradt, az arca megnyúlt, a szeme kiszáradt a bámulásban. Mindenki a kastély felé rohant, persze ő is oda akart menni. Biztos ha alaposan elgondolkodik, akkor rájön, hogy nyilván a felnőttek éppen hogy hajtják kifelé onnan az embereket. De nem gondolkodott sokat. Rohantában, fél kezében lóbálva gitárját megacélozta a lelkét, és végignézett a torony maradványain, emberi testeket keresve. Azokat nem látott, szerencsére. Kettesével szedte a lépcsőket. Nem találta ki, mi hasznát veszik majd ott, a pálcáját sem vette elő, nem volt kész terve.
A Levita tornyáig ugyan nem jutott el, a toronynak a közelébe sem engedték. Idegesen nézett szét a többi holtra vált arcú diákon, végül a szobrozásnak értelmét nem látva leült a közelben egy zugba, és várta a híreket.
Délutánig várt, az órák elmaradtak. Velük, az ott lézengő, ücsörgő, toporgókkal nem törődött senki, mindenkinek fontosabb dolga volt. Nem hoztak le senkit, zajok sem hallatszottak. Így Camil füléig egyenes úton jutott el egy fiú ötlete, aki a gyengélkedőre készült. Nyilván ott van mindenki. Két pillanat alatt egész nagy delegáció verbuválódott a látogatóba igyekvőkből, Camil is közéjük vegyült, de a nyugati szárny második emeletére vezető lépcsősorról is lepattantak. Itt még néhány óra várakozás történt, pedig két meggyötört kinézetű tanár is igyekezett elhajtani őket onnan, mondván másnap lesz esetleg látogatás. A diákok gyakorlottan szóródtak szét, és vették fel a pont-erre-van-dolgom-de-tökre-jelentéktelen-vagyok-ne-is-törődjön-velem lesállásokat. Camil a gitárját hangolta egy falikárpit alatt a sötétben. Igen, végül is a gitárhangoláshoz elég hallani, nem kell látni, és mi sem kényelmesebb, mint a Nagy 48-as Koboldlázadás mozgó szőttesének támaszkodva vinnyogtatni a húrokat. A Lézengők néhány könnyebben felpaprikázódó tagja gyorsan elhallgattatta Camilunkat.
Végül két eridonos vette kezébe az irányítást, és míg az egyik elterelte az aktuálisan ott strázsáló tanár figyelmét - körülbelül azzal, hogy bezzeg kifele jön onnan egy csomó ember (talán a látogató családtagok) és különben is és miezmár... -, a szemfüles Camil a másik mögött pont be tudott osonni még néhány társsal a második emeletre. Két diákot sajnos ott kellet hagyni áldozatnak, akik önfeláldozóan marha nagy zajt csaptak, hogy elfedjék a menekülők cipőkoppanásait.
Nem volt annyi lélekjelenléte, hogy maga tervezze meg az utat a gyenguszig, szerencsére mindig akad egy talpraesett társ, aki elvezényli a többi traumatizáltat a célig.
Bejutottak, legalábbis az elsőként belógót nem tessékelte ki senki. Camil harmadikként kukucskált be az ajtón a kórterembe. Sötét volt, csak egy gyertyafény világított. Ha máris elment a gyógyító, az jó jel, nem?
Ahogy a - mint kiderült, pálcából érkező - fényben végignézett a sérülteken, mégis csomóba ugrott a gyomra. Szörnyen festettek. Nem csak kívülről, de azokon, akiknek nyitott szemén táncolt a pálcafény, láthatta - vagy látni vélte -, hogy belülről is.
Megnézett mindenkit, akit lehetett, hiszen ki ne lenne kíváncsi, melyik ismerőse hogy van, de most inkább megbánta, hogy betolakodott. Ezen nem agonizálhatott sokáig, mert az utána következő csellengő belökte őt gitárostul a szobába.
Utoljára módosította:Dolnay Camil, 2018. július 15. 20:13
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. július 15. 20:29 | Link

Robbanás a toronyban - Gyengélkedő

Hallom a tűz pattogását, és érzem a bőrömön a lángok melegét. Fülemben szinte felismerhetetlen zajok kergetőznek egymással, és én megfeszülve rándulok meg minden alkalommal, amikor mégis kiveszem, hogy egyik-másik mit akar jelenteni. Mobiliarbus Megremegnek a kezeim... Nem tudok felállni! Összeszorul a torkom... Lányok jól vagytok? Ijedten rántom meg a fejem, keresném a hang forrását, de elvesztem a nyomát a  hangzavarban...Ne hozd rám így a frászt! Erre a hangfoszlányra különösen erősen belémmar a bűntudat, levegő után kapok, és már szinte érzem, ahogy újabb adag füstöt szívok be, de...

De most nem érzem a szúrós szagot, helyette enyhén gyógyszerszagú, tiszta levegő áramlik be az orromon. Ekkor valaki sikít, és ez más, mint az eddigiek, sokkal valóságosabb, sokkal közelebb van. Belémmar a rémület, fogalmam sincs hova kerültem. Szinte hideg van, most hogy nem érzem a korábban égető lángokat. Hirtelen kipattannak a szemeim, s mint akibe rugót húztak, felülök, és körbeforgatom a fejem. Sötét van, és érzem ahogy folyamatosan szédülök, remegek. Fény villan fel az egyik oldalamról, de hogy melyikről, az összekuszálódik a fejemben. Lökdösődést hallok egészen közelről, és ajtónyikorgást. Nem maradok ébren addig amíg rájöhetnék kitől származnak a zajok. Sikítani próbálok, de nem jön ki hang a torkomon, és visszaszédülök a korábbi puhaságba.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:49
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2018. július 15. 22:44 | Link

A nagy bumm után

Sárkányokkal, lángokkal, füsttel teli álmot látok, ha időnként a fáradtság lezárásra kényszeríti szemeimet. Ébren tudom, hogy elmém csak ilyen módon próbálja feldolgozni a nem is oly régi traumát, és sejtem, hogy a pikkelyes lényeket a Noel elvesztése miatt érzett félelem miatt pakolja a többihez, de álmomban képtelen vagyok erre. Ott csak a rettegés marad és a tehetetlenség. Mikor kijutottunk a toronyból és megláttam őt, egyből hozzá siettem, nem érdekelt sem gyógyító, sem sérülés. Aztán csak szorongattam és sírtam. Soha életemben nem bőgtem még ennyit. De az, hogy ott volt, és belé kapaszkodhattam, megnyugtatott.
Most viszont a félhomályos teremben, ahol a többi diák mocorog a saját rémálmaitól hajtva, képtelen vagyok megnyugodni. A mellettem lévő ágyon Mária fekszik. Végre megtudtam a nevét. Annyira... szégyelltem magam a toronyban, hogy fogalmam sincs, hogy hívják. Akkor féltem, hogy nem is tudom meg.
Mikor Lily elsírja magát, nekem is elerednek a könnyeim. Hangtalanul, sűrűn pislogva hagyom, hogy folyjanak. Kijutottunk, mégis úgy érzem, hogy többet kellett volna tennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy ilyesmit éljenek át.
A toronyban magamra vettem a lányok megmentésének terhét, és képtelen vagyok lerakni. Pedig nagyon nehéz. A beszökő látogatók elől a takaróm alá rejtem az arcom, és megpróbálom eltüntetni a sírás nyomait. Én vagyok a bohókás Maróti lány, akit senki nem vesz igazán komolyan. Ebben a helyzetben nem viselkedhetek ilyen szánalmasan.
 - Hé, szerintetek hol fogunk most lakni? - kérdezem váratlanul, megpróbálva elterelni a figyelmet arról, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hangomon még kicsit érződik a korábbi sírás, de úgy teszek, mintha nem így lenne. - Lehet, hogy valami tök menő helyet kapunk. Én szívesen aludnék felhőágyon.
Képzelgek remélve, hogy valaki csatlakozik hozzám, és legalább ébren egy kicsit feledni tudjuk a történteket. Mielőtt visszaringatna minket az álom, hogy újra a kijáratot keressük a romos toronyból.
Utoljára módosította:Maróti Fanni, 2018. július 15. 22:48
Hozzászólásai ebben a témában
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 16. 19:12 | Link

-Miután felrobbant a torony-

Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Mikor egy lány, akit ha jól tudom Majának hívnak megszólít gondolom a mellettem lévő embert, és engem, csak bólogatok.
Aztán pár megnyugtató sor kúszik be egy Tankcsapda dalból a fejembe.
'Lazán csak kapaszkodj belém
 Tartanod nincs mitől, mer’ én  
 Azér’ vagyok, hogy óvjalak téged
 Az életed tengerén.'
Amikor féltem, a bátyám ezt mindig elénekelte. Aztán eltűnt nyom nélkül a húgommal. Remélem még élnek, én nem élném túl ha ők is meghalnának. Már inkább azért sírtam, mert nem tudom hogy hol vannak, a szüleim pedig már nincsenek ezen a világon. Sosem sírtam nagyon ez miatt, és most minden egyszerre így puff kijött belőlem könnyek formájában. Nem bírtam abba hagyni a sírást, csak sírtam és sírtam.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 16. 20:03 | Link

|Levitás gyógyulgatás.|

Nem nagyon volt lehetősége rendezni a gondolatait, vagy legalábbis megpróbálni valami szépre gondolni. A mellette lévő lány, akiről még nem tudta, ki lehet, hisz sötétben csupán körvonalakat látott, hirtelen aprót sikítva ült fel az ágyában, majd nem sokkal később sírni kezdett.
- Jajj, mi a baj, mi fáj? -  zökkent ki, a lányra fordítva figyelmét, de közben kezével ösztönösen a pálcája után nyúlt, ami egyelőre az éjjeli szekrénye tetején nem volt. Ekkor csatlakozott hozzájuk előbb csak Maja hangja, majd a pálcájából érkező fény végre engedte, hogy rendesen is lássák egymást. A kérdésre bizonytalanul ingatta a fejét, a Jae melletti ágyon fekvő lányra pillantva, akiről annyit tudott csak, hogy elsős. Maja szavaira ő is bátorítóan bólogatott, hátha így ketten meggyőzik a harmadik levitást arról, hogy minden rendben lesz, jó helyen van itt.
Valahogy ez Jae számára nem jelentett semmiféle biztonságérzetet. Jin felé pillantott, vagyis arra, amerre az ágyát sejtette, de vett észre egyelőre semmiféle mocorgást, még aludt.
Ekkor estek be valakik a Gyengélkedő ajtaján, Minjae feje is automatikusan az érkezők felé fordult, kis idő elteltével fel is ismerte Camilt. Intett neki halvány mosollyal, nem valami vidám társaságba csöppent az amúgy mindig jókedvű srác, egyelőre Jae nem is érzékelte, miféle gyászos hangulatot áraszthatnak, ami egyébként teljesen érthető is volt jelen esetben. Újabb mocorgás vonta el a figyelmét a levitás fiúról, ezúttal Fanni hangja ütötte meg a fülét.
Felhőágy.
Mellette az elsős lány sírdogált, ahogy Fanni szavaiból is kivehető volt, hogy ő sincs a legjobb passzban. Senki nem volt. Jae sem, de elterelte gondolatait saját problémáiról, most fontosabb volt mások megnyugtatása. Szemei aztán a Camil kezében lévő gitárra tévedtek, ezzel egyidőben pedig felcsillant a remény.
- Igen, óriási felhőágyon fogunk aludni. Olyan puha, belesüppedősben! - Csatlakozott Fanni előbbi mondatához, hátha ez kizökkenti a többieket is.
- De addig, Camil, nem gitározol valamit? Bár tudom, hogy éjjel van és a többiek alszanak... de csak egy bűbáj kell és nem zavarjuk őket, na? - nézett a srácra fáradt szemekkel, de lelkesen.
Hozzászólásai ebben a témában
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 16. 21:40 | Link



Hiába nyugtatgatom a lányt, és csatlakozik hozzám Jae is, csak nem akar elcsendesedni a sírása. Egy pillanatig úgy tűnik, megnyugszik, de újra rákezdi. Egyáltalán nem lep meg, és nem is ítélem el ezért. Ha nem sírtam volna ki már az összes könnyemet korábban, most én is a leányzóval tartanék.
Megpróbálom mozgásra bírni a lábaim, hátha azzal, hogy a lány mellé megyek, meg tudom nyugtatni. Szívszorító végignézni a többieken is. Mindenki leharcolt, a sírástól bedagadt szemekkel, kialvatlan tekintettel.
Már épp letornázom az egyik lábam, mire nyílik az ajtó, és pár ismeretlen diák csörtet be a szobába. Ingatom a fejem. Minek kell felverni a többieket is? Végre nagy nehezen a legtöbben álomba tudták sírni magukat, erre fel kell verni mindenkit? Nem mutatom a fejrázáson kívül semmivel a nemtetszésem, nincs erőm, se kedvem veszekedésbe kezdeni.
A lábamat visszatornázom a helyére, közben még mindig világítok a pálcámmal. Hátha a vendégek jelenléte eltereli a lány figyelmét a sírásról.
Fanni kérdésére nem válaszolok, de hálásan pislogok felé, bár kevés az esély rá, hogy a szoba másik felében látja ezt a gesztust. Én nem lakom a kastélyban, bárhová is kerül a Levita székhelye ezek után, nem sok időt fogok ott tölteni, de az ábrándozás talán segít megnyugtatni a többieket.
Jae ötletére csak elhúzom a számat, de végül is igazat kell adnom neki. Ha meg tudjuk oldani, hogy a többiek ne ébredjenek fel rá, akkor az ébren lévők hangulatát biztos feldobná egy kis zene.
- Valaki, aki fel is tud állni, tud valami bűbájt erre? - kérdezem, mert nekem se eszembe nem jut ilyen, se lábra állni nem igazán tudok, hogy bűbájokat szórjak az alvókra.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolnay Camil
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 270
Írta: 2018. július 17. 11:49 | Link

Leharcolt levitások

- Bocsi, bocsánat - sutyorogja Camil, és félreáll az útból. Hogy a többi látogató ki miatt jött, nem tudja, ő úgy összességében a levitások miatt. Mindenesetre tettestársai szétszélednek a kórteremben, a legtöbben pedig halk "jobbulást" kíséretében kiballagnak az ajtón, miután megállapítják, nem itt van, akit keresnek. Ő is arra gondol, jobb lesz inkább távozni, a sírás, a fojtott, fájdalmas hangok megrémítik. Mire is gondolt, amikor belopózott, hogy nem fog zavarni? Hát igen. Egy-két felkötött kart és bekötött fej alatt mosolygó megkönnyebbült szempárt vizualizált. Túl sok mesét olvasott.
Mielőtt sarkon fordulna, Minjae megszólítja. Tudatosul a kezében lógó gitár, belül nagy csata kezdődik. Gitározgasson, amíg itt mindenki hald... vagyis hát nagyon lassan gyógyul? De hogy mondhatna ellent egy betegnek? Végül Maja szavai győzik meg, aki már a csendvarázslaton gondolkodik. Két szavazat.
- Én tudok - motyogja félszegen az amúgy mindig derűs, barátságos Camil. Még toporog egy kicsit, lassan keresi csak elő pálcáját, közben próbálja elrendezni magában, hogy itt most felsőbb évesek előtt fog varázsolni. És még csak nem is órán begyakorolt varázsigét. Ha a ma délelőtti anyagból kéne dolgoznia, legfeljebb virágesőt intézhetne az itt fekvők ágya fölé. A Disaudiot egy idősebb levitástól tanulta, mert zenészként szüksége volt rá, hogy ne menjen a környezete agyára, amikor dallamokat próbálgatott a gitárján. Csak előkerül az a pálca, közben volt ideje tiltakozni bárkinek, aki a háta közepére sem kívánja a zenét.
Camil megköszörüli a torkát, és maguk köré kört vonva életbe lépteti a varázslatot.
Még ellenőrzi a húrokat, ehhez kell egy-két perc, aztán halkan pengetve belekezd egy bolondos dalba egy kneazle-háton lovagoló kisfiúról.
Hozzászólásai ebben a témában
Lukács Leila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 75
Írta: 2018. július 17. 19:22 | Link

Mindenki de főleg Lily

A robbanás óta nyugtalanul mangákat olvasott, majd mikor úgy érezte, eléggé éjszaka van, elindult a gyengélkedő felé. Előbb nem mert sehova se menni. félt hogy pletykákat hall, amiktől nyugtalan lesz.
A folyosón úgy ment, hogy megjátszotta a fejfájós-szédülőset, hátha úgy hagyják elmenni a gyengélkedőig. Senkivel se találkozott útközben, úgyhogy felesleges volt a megjátszása.
Mikor odaért a gyengélkedő ajtaja felé, mély levegőt vett, felkészült a legrosszabbra is.
Belépett, és körülnézett. Pár pillanat múlva megpillantott egy ismerős körvonalat, gondolta hogy csak az ő Liloja lehet. Halkan odalépkedett hozzá, és figyelt rá nehogy felébressze a többieket.
Mikor megbizonyosodott róla, hogy Lilo az, odaült az ágya szélére. Mikor megkérdezte Liltől a szomszédos ágyban lévő fiú hogy mije fáj, mármint Lilibesznek, pár szúrós pillantással jutalmazta az egyént, de csak azért mert eléggé féltékeny típus (most nem lenne rá oka, de na ő Leila, ilyen, így kell szeretni), majd Lilhez fordult.
   -Jól vagy? Úgy aggódtam! Mi történt? - hadarta gyorsan a japán szavakat, mert magyarul még mindig nem beszél olyan hűdejól, és Lilo úgy is érti, másnak meg nem kell.
Közben elkezdett egy srác zenélni, aminek Leila örült, mert Lilnek a zenétől mindig jobb kedve lesz.
Utoljára módosította:Lukács Leila, 2018. július 17. 19:23
Hozzászólásai ebben a témában

People aren’t perfect - except when they smile.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 17. 20:43 | Link

Miután felrobbant a torony

Fél percbe beletellett, mire rájöttem hogy a szomszédos ágyban lévő tőlem kérdezett.
   -A l-lábam. - szipogtam. Éreztem ahogy valaki ráül az ágy szélére, és pár másodperc múlva egy nagyon ismerős hang is csatlakozik valószínűleg ahhoz aki odaült az ágy végébe. Amint megpillantottam a tökéletes arcát, elszállt minden rossz kedvem és aggodalmam. Valahogy odaszenvedtem magamat hozzá, és szorosan megöleltem. Már nem sírtam.
   -Jól vagyok meg minden, csak nem tudok lábra állni. Fogalmam nincs. - válaszoltam a kérdésbombázásra, ami Leilámtól jött.
Kibontakoztam az ölelésből, és a szomszédhoz intéztem a szavaimat:
   -Bocsánat hogy megijedtem tőled! - aztán öleltem tovább Leusomat. Közben el kezdett zenélni egy srác, amitől csak még jobb kedvem lett.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lukács Leila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 75
Írta: 2018. július 19. 20:41 | Link

Mindenki de főleg Lily

Kicsit megnyugododott, hogy csak nem tud lábra állni. 'Csak'. Annak örült legjobban, hogy eszméleténél van. Valakitől azt hallotta, hogy van aki még mindig nem tért magához, és lehet hogy egy ideig nem is fog, de azért túléli. Aztán rájött hogy fázik. ~Jaaj nem hoztam pulcsiit!~ gondolta. Megnézte hogy Lilo jól van, el is mehet, akkor is ha valaki szerint illetlenség ilyen gyorsan lelépni.
   -Én megyek, ha nem probléma. - mondta halkan, továbbra is japánul, miközben kibontakozott az ölelésből, és elindult.
   -Sziasztok, jobbulást! - mondta kicsit hangosabban és magyarul, majd kisétált az ajtón.
Hozzászólásai ebben a témában

People aren’t perfect - except when they smile.
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 20. 19:29 | Link

|Levitás gyógyulgatás.|

Minjae is csak óvatosan mert mocorogni az ágyban, eléggé érezte már, hogy múlik a fájdalomcsillapító hatása. Nem csodálkozott tehát azon, hogy Lily-t is sírásra késztette a fájós lába. Szerencsére, voltak páran rajta kívül is, akik igyekeztek elterelni a lány gondolatait, ráadásul látogató is érkezett hozzá.
Az újonnan érkező szúrós pillantásait nem tudta mire vélni, hisz ő nem is csinált semmi rosszat. Ám nem sokat foglalkozott ezzel, azt még fél füllel hallotta, hogy a lány japánul beszélt, Jae meg is értette őt, hisz félig japán származásúak voltak a Jeong-fivérek. Nézte még egy darabig a szomszédos ágyon lévőket, Lily bocsánatkérésére csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Semmi baj. Örülök, hogy jobb kedved van. - mert úgy tűnt, hogy a látogató érkezésére tényleg jobb kedve lett a lánynak. Lopva Jinnie felé pillantott, nagyot sóhajtott, reméltem, hogy testvérének legalább nincsenek fájdalmai. Bár jó lett volna megölelni most őt, mégsem akarta felébreszteni, na meg eljutni a másik ágyig is nehéz mutatvány lett volna jelenleg. Ezután egy pár, rövidke pillanatig Maját figyelte, fontolgatta, hogy megkérdezi tőle, mi is történt velük a toronyban, és, hogy pontosan hogyan sérült meg a bátyja, de be kellett látnia, hogy erre nem ez volt a megfelelő alkalom. Talán majd holnap.
Figyelmét azután főként Camilnak szentelte. Úgy tűnt, végül belement a fiú abba, hogy zenéljen nekik, Maja kérdésére Minjae is elgondolkodott, ezzel egyidőben pedig ismét az éjjeli szekrényére pillantott. Ahogy teste engedte, úgy próbálta meg átvizsgálni a bútort, ám a pálcáját sehol sem lelte. Még mielőtt bevillanhatott volna neki, hogy valószínűleg a Levita torony romjai alatt feküdt valahol, hacsak ki nem hozta valaki... nos, még mielőtt emiatt pánikolhatott volna, Camil máris készen állt a bűbájra, nem sokkal később pedig megszólalt a gitár jól ismert hangja, mely egy Kneazle-ről szóló, mókás dalt kísért. A dalszöveg néhány helyen széles mosolyra késztette Jae-t, és úgy tűnt, mások is eléggé élvezték az előadást.
- Szia! - köszönt halkan a távozónak, majd visszafordult a gitároshoz.
- Ezt a dalt te írtad vagy tanultad valahonnan?
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. július 23. 00:24 | Link

∆ Levitás kaland ∆
Gyógyulgatás  - A tornyos gikszer utáni hajnal


Egy virágcsokorral a kezemben vágtatok egy elefánt méretű csivava hátán el a nyári naplementébe. Templetonnak hívják, és ahogy a kis tappancsai ledobbannak a földre, virágok nőnek utána, amikből szárnyas kígyók bújnak elő, majd fúrják magukat a földbe. Egy teljesen normális estének ígérkezik, így a kis táskaméretű Templetonnal leülök a tábortűzhöz, és nyárson sült neoncsöveket lógatok egy vödör vízbe. Én mindig mondtam, hogy a csivaváknak érdekes ízlésük van. Ahogy megsimogatom a kis fekete bolyhos bundáját, apró csillagok hullanak ki belőle, és csilingelve felszállnak az égbe, jó magasra, olyan magasra, hogy már nem is látszanak, egyedül mi tudjuk, hogy ott vannak. Hűvös este van, didergek a télikabátomban, így örülök amikor a nap első sugarai átmelegítenek. Templeton, a fekete százlábú mellé kucorodom, és elnyom az álom.

Noha nem vagyok egy korán kelő típus, most a nap első sugarai megmocorogtatják a szemhéjjaimat, és nagyokat pislogva nézek körül. A barátságos napfény halványan narancssárgásra festi a falakat. Vagy eleve narancssárgák lennének? Nem tudom. Ahogy körbenézek, megerősödik a gyanúm, miszerint a gyengélkedőre kerültem. Jobb oldalamon a fal van, az ágyam lábánál az ajtó. Bevillan egy kép, ahogy a sötétben alakok fodrozódnak a nyitott ajtó résében, de egy rövid borzongás kíséretében elhessegetem azt. Bal oldalamon ágyak sorakoznak, rajtuk kisebb-nagyobb gombócba kucorodott diákok.

Felülök az ágyban, átkarolom a térdeimet, és ekkor jövök rá, hogy remegek. Biztonságban vagy! Most már nincs semmi baj! - mondogatom magamnak, ahogy egy-két apró könnycsepp is elhagyja az arcom. Kezemen, térdemen kötések vannak, a jobb térdemen lévő kicsit át is vérzett. Érzem ahogy sajog mindenem, húzódik az arcomon, hátamon a bőr. Az éjjeliszekrényen találok egy vizes kancsót, és egy szájával lefordított poharat, úgyhogy óvatosan töltök magamnak, majd apró kortyokban megiszom. Remegő kezem miatt félrenyelek, és halkan köhögni kezdek, miközben igyekszem a kézfejemmel tompítani a hangot. Nem szeretnék senkit felkelteni.

Sóhajtva fekszem vissza, és az ütemesen emelkedő-süllyedő takarókupacok láttán kicsit talán el is mosolyodom. A közvetlen mellettem fekvő alakban Fannit vélem felismerni, de nem látom, hogy ébren van-e vagy sem. Elképesztően hálás vagyok ennek a lánynak, így számon is kicsúszik egy suttogásnál alig hangosabb szó.
- Köszönöm!
El fogom neki mondani még párszor, ha biztos vagyok benne hogy hallja is, de most egyszerűen kikívánkozott belőlem. Csendben visszatérek a többi sebesült bámulásához.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:48
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 24. 17:07 | Link



Ez a zenélés mégiscsak jó ötlet volt. Fogalmam sincs mikor, de elaludtam a gitár lágy hangjára, és csak most, órákkal később ébredek fel. Már hajnalodik, és a derengő napfény bevilágítja a szobát.
Ahogy kinyitom a szemem, már csukom is vissza. Az ablak felé fordulva ébredek, a fény pedig elvakít egy pillanatra. A fejemre húzom a takarót, amíg a táncoló foltok eltűnnek, és próbálom feleleveníteni a korábban történteket.
Arra még emlékszem, hogy a göndör hajú srác elvégezte a bűbájt, és zenélni kezdett. Közben egy lány is bejött a szobába, és Lilyhez rohant, akit végül neki sikerült megnyugtatnia. Ezek után már minden kiesett.
A sárga és lila foltok eltűnnek a szemem elől, én pedig kibújok a takaró alól. Melegem van, és a levegő is fogytán. Sokan vagyunk, hamar elhasználtuk az oxigént. Felülök az ágyban, óvatosan lelógatom a lábam a szélén, még mindig az ablak felé fordulva, háttal mindenkinek. Nem is tudom, ébren van-e valaki, de addig nem is érdekel, amíg nem nyitok ablakot.
A lábam már sokkal jobb, mint tegnap, bár lehet, hogy amíg pihenettem, és felpolcolva hagytam, kiáramlott belőle a vér, és ez az oka. De nem, Will kezelése hatásosnak bizonyul, mert ahogy rálépek, rögtön érzem, hogy szaladni is tudnék, ha akarnék. Persze nem akarok, és azért az fájna még, de feldob a tény, hogy javult. Közelebb lépek az ablakhoz, mezítláb, félrerúgva a - régen - fehér, most piszkos és vérfoltos cipőmet az útból. Elfordítom a kilincset és bukóra nyitom az ablakot.
Visszaülök az ágyra, és akkor látom meg a szöszke lányt, átellenben a szoba másik felén. Nyugodtan fekszik az ágyon, de megérzem a pillantását, ahogy a végignéz mindenkin, beleértve engem is.
Biztatóan elmosolyodom, és integetek, majd egy "szia" köszönést tátogok neki. Nem akarok hangosan beszélni, a suttogást pedig nem hallaná meg a szoba másik felében.  
 
Hozzászólásai ebben a témában
A kishölgy
Levita Házszellem


Kvízmester
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 388
Írta: 2018. július 28. 10:33 | Link

Levitások a gyengélkedőn

Aggódó tekintettel suhant végig a Nyugati szárnyban, a gyengélkedőhöz vezető folyosón. Nem gyakran van ilyen, tekintve, hogy egy általában jókedvű szellemlányról beszélünk, de a tegnapi események őt is nagyon megzavarták. Nem is értette pontosan, mi volt ez az érzés legbelül, de nem jó, ebben biztos volt.
Éjszaka meglátogatta már a gyógyulgató levitásokat, de senkit nem talált ébren, mindenki az igazak álmát aludta. Még Camil is, aki a gitárjával a kezében, lehanyatló fejjel csücsült a székén a szoba közepén. A látványa egyszerre keltett Hannában derültséget, és sértődöttséget is. Derültséget azért, mert egy ilyen testhelyzetben alvó diák nagyon muris, sértődöttséget pedig azért, mert feltehetőleg zenéltek, és őt senki sem hívta, pedig szeret mulatni a diákokkal. Jó, persze azok, akik hívhatták volna, mind itt feküdtek, de ez mellékes.
Nem állt meg a gyengélkedő csukott ajtajánál, hanem könnyedén továbbsiklott, először csak a fejét dugva át a csukott ajtón. Körbenézett, és boldogan nyugtázta, hogy páran már ébren vannak.
- Sziasztok! Hasatokra süt a nap! Víííííí - kiáltotta, és már teljes testével besiklott a szobába, körberepülve a magasban. A bent lévők akár meg is ijedhetnének tőle, hiszen váratlanul érkezett, de közben olyan édesen boldog képet vág, hogy a kezdeti ijedtség könnyen abbamarad.
Annak ellenére, hogy az éjjel olyan szépen és felnőttesen viselkedett, hogy hagyta aludni a megviselt kékségeket, most kíméletlenül berontott a szobába. Elvégre neki is kell a társaság, és már süt a nap, ideje felkelniük. Minek annyit aludni?
A két lány, akit már eleve ébren talált az érkezésekor, az ágyaikon ültek, vagy épp feküdtek. Hanna elrugaszkodott, és két pillanat múlva már Mária ágya szélén csücsült.
- Hogy vagytok? Hol vannak a gyógyítók? Képzeljétek, én is gyógyító szeretnék lenni, úgyhogy meg akarom kérni őket, hogy tanítsanak pár varázsigét, és akkor meg tudnálak titeket gyógyítani! - Hadart, és boldogan a feje fölé emelte vékony kis kezeit, a plafon felé repült, majd onnan Maja ágya végébe vetette magát.
Utoljára módosította:A kishölgy, 2018. július 28. 11:51
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. július 28. 16:36 | Link

Levitás kaland
A tornyos baki utáni reggel


Mocorgást látok a terem másik végében, amikor egy lány felkászálódik, majd kinyitja az ablakot. A hátamon fekve nézek rá, csak a fejem fordul felé, és közben halványan mosolygok. Az állott levegő, és a fekvők szuszogása álmosítóan hat rám, ezért örülök amikor egy gyenge kis fuvallat az arcomat éri. Ekkor felismerem a lányban azt, akitől akkor váltunk el, amikor Lily után siettünk. Ezek szerint ő is jól van. - fut át rajtam a megkönyebbülés.
Visszamosolygok, és integetek neki, majd én is eltátogok egy Jó reggelt!-et.

Felülök az ágyban, oldalra kicsúsztatom a lábaimat. Gyors pillantást vetek a bekötözött lábaimra, majd a talpaimat a hűvös padlóhoz nyomom, és a kellemes érzéstől jólesően felsóhajtok. Ekkor egy izgatott kiáltás hallatszik a hátam mögül, mire összerezzenek. A hang irányába rántom a fejem, mire egy aprót roppan a nyakam a hirtelen mozdulattól. Egy szellemlányt látok meg belibegni, vidám mosollyal az arcán. Eltelik pár pillanat mire felismerem.

Lecsüccsen az ágyamra, és vidáman mosolyog, miközben a környező ágyakon mocorogni kezdenek a többiek is.
- Egyre jobban. - válaszolok, miközben az arcomra átragad a Kishölgy mosolya. - Én még nem láttam erre jönni senkit, de még csak most ébredtem fel.

- Nekem nincs ötletem, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni. - motyogok magamban, nem tudom hallották-e egyáltalán. A gondolataimat megpróbálom elterelni ebbe az irányba, de a toronyban történtek továbbra is ott motoszkálnak a fejemben. Még mindig érzem a rémületet, és meg-megborzongok, ahogy a hajamból áradó füstszag megcsapja az orromat, de nem hagyom magamnak, hogy megint elgyengüljek. Nagy levegőt veszek, és mosolyra húzódik a szám, miközben elhessegetem magamtól az emlékeket, és csak arra koncentrálok, hogy jelenleg minden rendben van. Tudtommal. Nem tudom mi történt, és miért, és azt sem, hogy mióta nem voltam magamnál.
- Milyen nap van ma? Úgy értem... Mióta vagyunk itt? És tudjátok már, hogy mi történt? Maradt... Maradt esetleg bent valaki? - kérdezem nagyot nyelve, remélve, hogy valamelyiküktől választ kapok, és megtudok valamit.

Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. július 28. 16:48
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Lily Brown
INAKTÍV


Botanikus tanonc * Lizi
offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 545
Írta: 2018. augusztus 1. 14:18 | Link

Levikalandba csöppenés
outfit

Miután megtudakolta, merre vannak kedves háztársai, végre feléjük igyekezett. Valószínűleg lecsengett már a nagy bumm utáni fejetlenség, és felügyelés a gyengélkedő körül, így mikor felért a második emeletre, szerencsére senkivel sem találkozott össze. Mindenféleképpen meg akarta tudni mi van a többiekkel, és ha szabályt is szeg, be fog jutni a gyengélkedőre.
Az ajtó mögül semmi zaj nem szűrődik ki, de ez teljesen normális, hiszen még kora reggel van, valószínűleg mindenki alszik – már ha el tudtak aludni. Halkan nyomja le a kilincset, és benyit a reggeli fényárban úszó helyiségbe. Valaki még alszik, valaki már ébredezik a csiklandozó napsugarakra, de egytől egyig mindenki meggyötörtnek látszik. Észrevesz olyanokat is, aki csak látogatóba érkezett, valaki a gitárjával ül a kezében, valószínűleg ő is elbóbiskolhatott, és van, akik már beszélgetnek.
Közelebb merészkedem, és szemügyre veszem őket, hátha felismerek valakit, vagy talán megérzem, ki is az, aki a kékek házába tartozhat, de egyelőre csak egy ismerős arcot vélt felfedezni, őt is csak az emlékei mélyéről. A szellemlány egy ágy végében ült. A felismeréstől elmosolyodot, és már tudta is, nagyjából melyik irányba kell elindulnia.
- Sziasztok! Ne ijedjetek meg, nem a gyógyító vagyok, hanem ugyanolyan diák mint ti. Csak most érkeztem vissza a kastélyba - köszön vidám hangon a társaságnak a szőkeség, hozva némi boldogságot a külvilágból

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet