A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Lorelai K. Riviera

A gyengélkedő ajtaját életében először, most szúrja ki, éppen Warrenhez igyekezvén egy újabb kötelező találkozó miatt. Hogy eddig hogy kerülhette el figyelmét a kviddicsesek talán legfontosabb helyiségének egyszerű, környezetébe olvadó bejárata, maga sem tudja. Mint ahogy azt sem teljesen érti, hogy az itt töltött öt, olykor igencsak ínséges, küzdelmes éve alatt hogyan nem jutott még ide. Vajon Kowai sem járt itt soha? Ez egyáltalán nem menő... sőt, hi-he-tet-len gáz!
Gondolatára még el is kuncogja magát, s rövidre nyírt szakállán ujjaival végigszántva lenyomja a kilincset.
- Hali - szendvicse utolsó falatján csámcsogva lépi át a küszöböt, s csörtet végig az ágyak között egészen az ablakig. Az ajtót már csak sarkával löki meg, hogy becsukódik-e, az már nem rajta múlik. Ráérős sétája alatt halk, de annál kifinomultabb megjegyzéseket tesz.
- Minimum lepusztult trollodúra számítottam - bohókásan megingatja a fejét, majd megáll a párkánynál. Közel hajol hozzá, végighúzza rajta az ujját, hátha poros, természetesen, aztán, mikor elég tisztának ítéli meg ahhoz, hogy új ingével érintkezhessen, rákönyököl. - Hm, nem is rossz a kilátás.
Nem mondhatni, hogy nyugtalan az idegen hely, vagy az ott tartózkodó fekvőbetegek miatt, egyedül csak az zavarja, hogy nem sietett elé egyetlen manó sem, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Pedig hát ez volna a minimum, mind tudjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=592413#post592413][b]Ombozi Noel - 2016.05.07. 20:39[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

A gyengélkedő ajtaját életében először, most szúrja ki, éppen Warrenhez igyekezvén egy újabb kötelező találkozó miatt. Hogy eddig hogy kerülhette el figyelmét a kviddicsesek talán legfontosabb helyiségének egyszerű, környezetébe olvadó bejárata, maga sem tudja. Mint ahogy azt sem teljesen érti, hogy az itt töltött öt, olykor igencsak ínséges, küzdelmes éve alatt hogyan nem jutott még ide. Vajon Kowai sem járt itt soha? Ez egyáltalán nem menő... sőt, hi-he-tet-len gáz!
Gondolatára még el is kuncogja magát, s rövidre nyírt szakállán ujjaival végigszántva lenyomja a kilincset.
- Hali - szendvicse utolsó falatján csámcsogva lépi át a küszöböt, s csörtet végig az ágyak között egészen az ablakig. Az ajtót már csak sarkával löki meg, hogy becsukódik-e, az már nem rajta múlik. Ráérős sétája alatt halk, de annál kifinomultabb megjegyzéseket tesz.
- Minimum lepusztult trollodúra számítottam - bohókásan megingatja a fejét, majd megáll a párkánynál. Közel hajol hozzá, végighúzza rajta az ujját, hátha poros, természetesen, aztán, mikor elég tisztának ítéli meg ahhoz, hogy új ingével érintkezhessen, rákönyököl. - Hm, nem is rossz a kilátás.
Nem mondhatni, hogy nyugtalan az idegen hely, vagy az ott tartózkodó fekvőbetegek miatt, egyedül csak az zavarja, hogy nem sietett elé egyetlen manó sem, hogy hogyléte felől érdeklődjön. Pedig hát ez volna a minimum, mind tudjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=592436#post592436][b]Lorelai K. Riviera - 2016.05.07. 21:04[/b][/url]

Ombozi Noel

Egyszerűen ki nem állhatom a kviddicsszezont. Főleg, hogy tavasszal ilyen szeszélyes az időjárás. Nem elég, hogy a diákokat felengedik, hogy hihetetlen magasságokban repkedjenek egy seprűn egyensúlyozva, vasgolyókat is küldenek közéjük, plusz néha jól megfáznak. A legutóbbi meccs után is mennyit ápolgattam őket, bezzeg odafent mindenki szuperhősnek képzeli magát, de itt a gyengélkedőn egy megfázásba bele akarnak halni.
Lassan, a következő meccsig viszonylagos nyugalom száll a gyengélkedőre. Egy-két felelőtlen diák fekszik csak bent, akik nem tudnak alkalmazkodni a tavaszi időjáráshoz és a kviddicsen felül is sikerült megfázniuk. Általában szeretnék kihúzni a gyógyulási időt, de sajnos amióta én dolgozom itt, nem nagyon van lehetősége a diákoknak egyszerű lógásra és szimulálásra.
Megakad a tekintetem egy fiatalemberen, miközben teszek-veszek és megnézem a diákokat, hogy érzik magukat. Csak úgy bejön, be sem csukja rendesen maga mögött az ajtót. Letörli az ablakot - ami mellesleg igazán kedves tőle, máshol is takaríthatna -, majd az ablakba könyököl és kibámul rajta. Összevonom a szemöldökeimet és felé pillantok. Az arcomról könnyedén leolvashatóak a gondolataim, miszerint: mi a franc?
- Elnézést, fiatalember - szólítom meg, ahogy közelebb megyek hozzá, egy műszeres tálcával a kezemben. - Nem szeretnék túl kíváncsiskodó lenni, de ön most azért jött be a gyengélkedőre, hogy pucsítson?
Jobb ötletem nincs erre, ugyanis gyönyörűen megvillantja férfiúi formáit, miközben az én ablakomban... izé, a gyengélkedő ablakában bámészkodik. Vagy még az is felmerült bennem, hogy talán tervezi leengedni a lepedőkből összeeszkábált kötelet a hercegnőjének, addig itt vár a megmentésre. Ki tudja, amióta ebben az iskolában dolgozom, semmin nem lepődök meg.
- Megértem, hogy szereti, ha attraktívnak találják és kedveli a figyelmet, de látja ott azt a hölgyet a hármas ágyon? - mutatok a kérdéses irányba. - Azt hiszem mindjárt kiesnek a szemei, ami nem gond, de ha közben szívrohamot is kap, az már az én felelősségem.
Irreálisan sok, már felnőtt diákban kell visszafojtanom mostanában a férfiúi ösztönöket. Vajon benne van a munkaköri leírásomban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=592444#post592444][b]Ombozi Noel - 2016.05.07. 21:37[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

Összehúzott szemekkel figyeli az ablakon túli világot - az iskola helyenként megvilágított udvarát -, várja a már említett, iránta érdeklődő házimanó felbukkanását, s közben azon mereng, hogy bár megevett jó néhány csirkehúsos szendvicset, kissé mintha mégis éhes maradt volna.
Aztán, csak úgy a semmiből megszólítja egy hang. Nem manóféle, sokkal inkább emberi eredetű, kedves természetű, vékony, dallamosan csilingelő női hang, mire lassan felemeli és feltételezett irányába fordítja fejét. Helló, cica.
- Hát csókolom - köszön kisvártatva, miután végignézett a nő kezében várakozó izén, s kellőképpen megszeppent annak túlzottan is intimnek tűnő látványától. Merlinre fogadok, hogy azokkal a dolgokkal embert lehet ölni!
Tekintete a tálcáról felkúszik az egyelőre ismeretlen kisasszony alakjára, megbiccentett fejjel végigjárja annak dombocskáit, majd mikor végül felér, s megállapodik az őt vizslató szempáron, köhint egy elegánsat.
- Még soha nem jártam itt, aztán gondoltam... hm, tudja, épp útban voltam a felügyelőmhöz... - közben gyorsan kipillant a hármas ágyon fekvő lányra - ...mert kötelező, rendszeres randevúzgatást ítélt meg nekünk a bíróság... - kacsint egyet a somolygó betegnek, majd fél karjával a párkányon könyökölve kezdi fürkészni az előtte álló gyógyítót.
- Ha letette ezt a... tálcát, akkor szívesen be is mutatkozom - mondja egy halvány mosoly kíséretében. - Csak, hogy az archoz tartozzon név is. A jövőben tudja, kit keressen.
Nem, nem flörtöl. Csak önmagát adja. Az pedig tudvalevő, hogy minden kapcsolat ennél a sarkalatos pontnál kezdődik. A bemutatkozás fontos és illendő, Noel meg egyébként is híres udvariasságáról. Már egy pillanatra sem választja el zöldes tekintetét a szemben álló nőről, nagy valószínűséggel azt el is felejtette, hogy rajtuk kívül más is tartózkodik a helyiségben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=592498#post592498][b]Lorelai K. Riviera - 2016.05.07. 23:39[/b][/url]

Ombozi Noel (a.k.a. Doctor Love)

Amikor a betolakodónk felpillant és rám néz, még kevésbé tudom, milyen rendezvényen vagyunk is pontosan. Értetlenül nézek rá, és majdnem el is ejtem, ami a kezemben van. Veszek egy mély levegőt és sóhajjal együtt fújom ki. Jobban össze kell szednem magam, elvégre már (sajnos) nem vagyok egy tizenéves kis fruska. Bizony, néha még emlékeztetnem kell magam, ki is vagyok. Azt hiszem, nem tett nekem jót, hogy annyi időt töltöttem az eridonosok között, teljesen kifordítottak önmagamból.
- Nocsak, még sosem járt a gyengélkedőn? Tartsa meg a jó szokását - adom neki a kedves tanácsot egy helyeslő biccentés kíséretében. Annyira nem bírom a felelőtlen diákokat, akik sosem vigyáznak magukra. A legborzasztóbb dolog, amit elkövethetnek, hogy zokni nélkül járkálnak, mezítláb. Hát sosem tanította meg nekik az édesanyjuk, hogy így lehet a legkönnyebben felfázni? Hogy ez mennyire nem egészségesebb? Nekem kell a fejükbe verni? Mondjuk biztosan ki akarják használni, hogy itt nincsenek szülői felügyelet alatt. De az nem jelenti azt, hogy nem tarthatom rajtuk a szemem...
- A bíróság - ismételem meg, kissé oldalra fordítva az fejem és érdeklődően felvonom az egyik szemöldököm. Kutatok az emlékeimben, emlékszem, hogy volt egy problémás diák az iskolában, aki... mit is csinált? Nem tudom, nem emlékszem, de aztán Dwayne elkapta és elég komoly következményei voltak, azt hiszem. Lehet, hogy ő volt az? És mi a francot csinált? Nem tudom, a jelentéktelen pletykákat könnyedén kiszűri a memóriám. Pedig az életben egyszer még hasznos információ is lehetne.
Továbbra is mély értetlenség tükröződik az arcomon. Ahogy ez a srác viselkedik, mintha nem is tudom, mit akarna. Van valami abban, ahogy rám néz, amitől iszonyat furcsán érzem magam. Lassú mozdulattal rakom le a tálcát, miközben nem veszem le róla a tekintetemet. Kissé bizalmatlanul nyújtom felé a kezem.
- Lorelai Riviera, gyógyító, ragálytan tanárnő, örvendek - mutatkozom be neki, és ettől csak még, még furcsábban érzem magam. Mi a jó fészkes fenék akar ez tőlem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=596990#post596990][b]Ombozi Noel - 2016.05.28. 19:21[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

Magabiztos mosolyába mintha árnyalatnyi szégyellőség költözne a jó tanács hallatán, egy fél pillanatra még szemeit is lesüti. Úgy tűnik, számára az, hogy mestertanoncként jár itt először sokkal inkább egy kellemetlen fiaskó, mint olyasvalami, amire méltán lehetne büszke. Hát hogy a fenébe tudta mindig megúszni?!
Gondolatai válaszokat várva ostromolják kusza, egyre sápadtabb emlékeit, szája széle meg-megrándul néma merengése alatt. Pedig nem egyszer megsérült, de... de valahányszor hozzáértő gyógyító segítségére szorult, ő akár egy makacs öszvér, inkább a feketepiacot jól ismerő Kowaihoz fordult. Egy alkalommal olyan mélyre süllyedt a gyógyszerszükség miatt, hogy könyörgésre vetemedett, majd pedig dühében - mivel a lány többször is elutasította - életében először teljes testét felgyújtotta.
A felismerésre tekintete ismét élénkké válik, ajkai kiszélesednek. Az arca felderül, vonásai újra markánsak lesznek.
- A bíróság... - ismétli meg az emlékeiben kutató nőt, s pillantását ráemelve kiegyenesedik. Látja az arcára kiülő értetlenséget és a felé irányuló vibráló feszültséget is érzékeli, így jobbnak látja megválaszolni a még fel sem tett kérdést. - Igen, én vagyok az a srác.
Noel csípőjét az ablakpárkánynak dönti, ujjait lábai előtt kulcsolja össze, s kissé megbillentett fejjel figyeli az egyébként egyre ismerősebbnek tűnő arcot. Az arc pedig továbbra is értetlen, a nő mozdulatai óvatosak, lassúak. A fiatalember megmerne esküdni arra, hogy valahol már találkozott a gyógyítókisasszonnyal. Ez biztos.
Aztán a barna tekintet rászegeződik, mire a rellonos mestertanoncban abban a szent minutumban megáll az ütő. Igen, ezekre a szúrós szemekre tökéletesen emlékszik. Méghozzá ragálytan óráról.
- Tanárnő! - a nővel egyszerre hördül fel, azonnal ellökve magát a párkánytól. Száját eltátja, szemöldökeit úgy ráncolja, mint aki még éppen nem rakta össze a képet, de aztán csak sikerül... Hú de ciki!
- Ombozi Noel vagyok, tudja, ... izé - bal mutatóujjával ráérősen megvakargatja pajeszát - éppen időt nyer magának-, majd előrébb lépve egy elegáns mozdulattal kinyújtja a kezét. Udvariasan, nem feltűnően mentve a menthetőt. - Csak - mutat a haja és szőrös arca felé - levágattam a hajam meg nem borotválkoztam meg. De... hú ha - elneveti magát kínjában, jobb tenyerével végigsimít egész arcán. - Gondolhattam volna, hogy itt találom Önt. El kell mondjam, tök jó ez a hely, a hangulat is kiváló, és amilyen pompásan kézben tartja itt a dolgokat, hát... Tanárnő, minden elismerésem.
Komolyan bólogatva pillant körbe a gyengélkedőn, beszéd közben kezeivel sűrűn gesztikulál, majd megkerülve Riviera kisasszonyt elindul az ágyak között, hogy a hármas számú betegnél megállva belekapaszkodjon az ágyvégi rácsba. Megmozgatja, stabil.
- A berendezés is... - fejét hátraveti, a mennyezetet kezdi bámulni, mintha onnan remélne segítséget - hát hm, olyan amilyen, de... - a tanárnőhöz fordul - oké, abbahagyom, csak ne haragudjon, hogy indokolatlanul benéztem. Légyszi.