36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 17. 12:39 | Link

Olivér


Laposakat pislogva térek magamhoz. Felülök és körbenézek, de nem tudom, hogy hol vagyok. Ismeretlen a környezet, és ez tuti nem a Szanatórium, de nem is valaki másnak a szobája. Olyan, mintha valami kórházba lennék. De mégis mit keresek én egy kórházba?! Semmire sem emlékszem, és pláne arra nem, hogy miért kötöttem én itt ki. Lerúgom magamról a takarót, és szörnyülködve veszem tudomásul, hogy egy fehér hálóing van rajtam. Hát az is biztos, hogy ezt nem én húztam fel magamtól. Rám ilyet csak erőszakkal adhat valaki. Ekkor tudatosul bennem, hogy valaki átöltöztetett. De ki és miért? Megpróbálkozom felállni, de azzal a lendülettel valami szörnyű fejfájás kerít hatalmába. Visszarogyok az ágyra, és becsukom a szemeimet. Fejemre húzom a takarót, és várok, hogy végre elmúljon a fejfájás. Megpróbálom elterelni a figyelmemet, és inkább azon kezdek el gondolkodni, hogy hogyan kerültem ide. Lassan de biztosan előbukkannak képek. Nina. Veszekedés. Ütés. Rosszullét. Bejárati csarnok. Ájulás. Lassan, nagyon lassan összeteszem a tegnap történteket, és még jobban elbújok a takaró alá. Most úgy érzem magam, mint amikor 8 éves voltam. Akkor is mindig így próbáltam elbújni a gondok elől. A tegnapi nap pedig egy nagy gond volt.
- Jaj ne! - olyan hirtelen ülök fel, hogy újra belesajdul a fejem, és meg is szédülök. Lábaimat felhúzom, és egyik kezemmel megtámaszkodom rajta, majd homlokomat a kitámasztott kezem tenyerébe fektetem. Hirtelen félelem uralkodik el rajtam. Méretes gombóc keletkezik a gyomromba, és másik kezemet is a homlokom kitámasztására használom fel. Összegörnyedve, felhúzott lábakkal, a homlokomat fogdosva ülök és csak az jár a fejemben, hogy "Ugye nem szólak apáéknak?! Ugye nem?! Nem szabad megtudniuk!". Akaratom ellenére kigördül egy könnycsepp a szememből. Egyrészt mert félek attól, ami rám vár, ha a szüleim megtudják, hogy mit műveltem. Másrészt attól, hogy lehet, hogy majdnem meghaltam. Vagyis ha valaki nem rángat be ide, akkor tuti alulról szagolnám már az ibolyát. Bárki is volt az elkövető, hálával és minimum egy köszönöm-mel tartozom neki.
Csendben, becsukott szemmel ülök a sötét gyengélkedőn. Sehol senki. Miért nincs itt ilyenkor valaki? De lehet, hogy jobb is így. Mindenki hagyjon békén. Senkit nem akarok most, ilyen állapotba látni.  
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 17. 12:42
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 17. 16:03 | Link

Sofia


Az elmúlt napokban uralkodó viszonylagos nyugalmamnak már nyoma sincs. Persze, eddig sem volt teljes mértékben egyszerű az eset, hiszen ott voltak a háttérben a nagy dolgok, mint például Dávid és a bandája. A kisebbekkel igyekeztem nem is nagyon foglalkozni, egészen addig, amíg a Sofia kontra Nina balhé híre el nem jutott hozzám. Nem érdekelt, hogyha veszekednek rajtam - sőt, inkább csak jót tett -, az sem, hogyha verekedésig durvul a dolog, de az, hogy az egyikük a gyengélkedőn köt ki, már kezd sok lenni. Főleg, hogy Sofiáról van szó, és ezzel csak még inkább sebezhetőbbé teszi magát Dávidéknak. Normál esetben - vagyis, hogyha nem figyelnék minden lépésünket ölési szándékkal -, valószínűleg élvezném az egészet, és nem érdekelne, hogy mennyire teszi tönkre magát miattam. Most azonban nem tűnt elviselhetőnek az egész, legfőképpen mivel tisztában voltam vele, hogy mi is sodorta ide Sofiát.
Talán másnak magától értetődő lenne, hogy a balhé, a verekedés, vagy az érzelmi stressz volt rá ilyen hatással, akár még arra is ráfognák a rosszullétét, hogy kialvatlan, esetleg túlontúl feszült az iskola miatt. Annak azonban, aki jártas az ehhez hasonló dolgokban, azonnal feltűnik, hogy valami nem stimmel. Eléggé jól ismerem Sofit ahhoz, hogy tudjam: nem az a könnyedén ájulós fajta. Így az előbb felsoroltakat kihúzhatjuk a lehetséges gondok közül, és számításba véve, hogy Dávidék még mindig lent garázdálkodnak a faluban, már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi a baja valóban.
Mintha nem lenne így is éppen elég problémám, neki is most kell eldönteni, hogy bele akar keveredni az egészbe, ráadásul a rossz oldalról. Abból kiindulva, amit a bandáról tudok, könnyedén el tudom képzelni, hogy szándékos volt. Ha nem róluk lenne szó, ráhagynám Sofiára, azonban Dávidékat én hoztam a nyakára, nekem is kell elintéznem, hogy békén hagyják őt. Na meg, hogy ő is békén hagyja őket, ami így belegondolva sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint fordítva.
Fekete farmert, fehér V nyakú pólót és egy fekete bőrdzsekit viselve viharzok keresztül a nyugati szárnyon. A körülményekhez képest nyugodtnak és megfontoltnak mondanám magamat. A gyengélkedő ajtaján belépve azt bevágom magam mögött, nem törődve vele, hogy megzavarhatok bárkit vele. Tsosie nincs itt, ebben biztos vagyok, különben érezném a jelenlétét. Nem mintha a gyógyító sok vizet zavarna. A lépteim visszhangot vernek a terem némaságában, ahogy Sofia ágya felé tartok. Nem kezdek el rögtön beszélni, inkább az ágya végéhez sétálok, és karjaimmal megtámasztva magamat a kis mozdítható asztalon, ráemelem a pillantásomat. Hosszú, néma percek után nyitom csak szólásra a számat.
- Hogy lehetsz ennyire idióta? - Hangom halk, de a maga nyugodtságában kissé talán fenyegető. Napok óta nem aludtam normálisan, ez a szemeimen is meglátszik. Pont erre nincs energiám. Nem tervezem kioktatni őt, egyrészt nincs jogom hozzá saját magamból kiindulva, másrészt az ő élete, azt csinál vele, amit csak akar. Egészen addig, amíg bele nem avatkozik az én dolgaimba.
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 17. 16:24 | Link

Olivér


A behunyt szemmel történő csendben ücsörgés meghozza gyümölcsét. A fejfájásom lassan alább hagy. Azt nem szeretném tudni, hogy az indián vagy fene se tudja milyen származású hapsi, mit művelt velem. Gondolom kaptam egy jó kis gyomormosó valamit. Nem ismerem az ő módszereit, így inkább nem is szeretnék tovább tippelgetni. Szörnyen szomjasnak érzem magam, és minimum 3 liter vizet be tudnék most nyakalni, de még csak a közelben sem látok valami ihatót. Gyógyszerek és felismerhetetlen színű löttyök mindenfelé. A mellettem lévő kis asztalon is áll egy pohár, benne valami zöld színű trutyival. Nem tudom mi az, de nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Még a szaga sem jó. Itt érzem az ágyban ülve.
A nyugodtságom nem tart sokáig, ugyanis egyszer csak kicsapódik az ajtó, majd beront rajta valaki. Megrázkódom kissé, amikor az ajtó hatalmas csattanással be is csukódik, majd Olivér hangos trappolással tart felém.
- Na már csak ez hiányzott... - suttogom magam elé, miközben törökülésbe helyezkedem. Kissé megigazítom az irtó szexi fehér hálóinget, majd egy hangos sóhaj tör fel belőlem. Meg sem fordult a fejembe, hogy esetleg Olivér meg fog látogatni, így attól se féltem, hogy tőle is kapok fejmosást. Na de miért is kapnék? Nyilván a doktorbá' nem regélte el az iskola diákjainak, hogy Sofia Denaro mit művelt. Az várható, hogy az igazgató, Markovits és Lyra meg fogják tudni, de rajtuk kívül csak a szüleimnek mondhatják el. Na de Olivért nem kell félteni. Nem most jött le a falvédőről, valamint bármennyire is szeretném tagadni én is és ő is... túl jól ismerjük egymást.
Olivér megáll velem szemben az ágyam végében és csak szúrós szemmel méreget. Állom a tekintetét, és le sem veszem róla a szemem. Kérdése hallatán csak unottan megvonom a vállam.
- Hát látod...pontosan így. - válaszolom, majd ölembe fogom a kispárnát, és az kezdem el babrálni, de még mindig Oli szemeibe nézve.
- Nem értem mit vagy úgy oda. Ne most kezd el játszani az aggódó havert, vagy akármi is vagy nekem. - rosszallóan megcsóválom a fejem. A monológ folytatása szinte szorongatja a torkomat, de nem akarok megint műsort rendezni, mint múltkor. De tudom, hogy olasz temperamentumomból kiindulva, nem fogom tudni befogni a számat. Nem értem mit keres itt Olivér. Napok, sőt hetek óta nem hallottam róla semmit. Nem keresett, én pedig még mindig vagyok annyira csökönyös, hogy nem megyek utána. Nyilván oka van annak, hogy most itt áll velem szemben, és attól tartok nagyon jól tudom, mi az ok: Dávidék. Sajnálom ők voltak kéznél, így őket kellett használnom. Ingerülten kapom fel jobb kezembe a kispárnát és egy határozott mozdulattal küldöm meg Olivér felé. Minden mérgemet beleadtam, de sejtem, hogy félre fog hajolni becsapódás előtt.
- Fogalmad sincs, hogy miért csináltam mindezt, ugye?! De még mielőtt félreértenéd... nem miattad... - Nem állt szándékomban öngyilkos lenni. Ezt mindenképpen tisztáznom kellett vele, még mielőtt félre éri a dolgokat. Senki, még Olivér se ér annyit, hogy ilyesmit műveljek magammal. Mindez csak az én feledékenységem miatt történt, és azért, mert nem tudtam mit művelek.
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 19. 15:41 | Link

Sofia


Nem vagyok dühös, csupán enyhén feszült. Az arcom teljes mértékben érzelemmentes, az elmúlt évek alatt sikerült tökéletesítenem ezt a kifejezést - vagyis inkább kifejezésmentességet. Amíg pillantásaink némán összefonódnak, szinte tapintható a feszültség közöttünk, mintha a néptelen gyengélkedőn is a néhány percen belül egymás fejéhez vágott szavak visszhangoznának. Kicsit olyan, mintha várnánk a kitörni készülő viharra, de talán közöttünk mindig is így volt. Sofiát nem olyannak ismertem meg, amilyennek mostanában mutatja magát. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor következett be a változás, de megtörtént. Higgadt és megfontolt rellonosból átment egy hisztis, felelőtlen libába, olyanná vált szinte, mint a többi. Határozottan nem díjaztam a dolgot, eddig is azért ő volt az egyetlen, akinek a társaságában huzamosabb ideig meg tudtam maradni, mert képes volt nem túl idegtépően viselkedni. Úgy tűnik, hogy ennek a képességének nyoma veszett, talán ő maga sem tudná pontosan megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nekem fogalmam sem volt, és jelenleg kisebb problémám is nagyobbnak tűnt, minthogy vele és ezzel a marhasággal foglalkozzak.
Az első percekben egy szót sem szólok hozzá, arcom mindvégig megmarad a maga kifejezéstelen valójában. El nem tudom képzelni, hogy hogyan keverte magát ide. Azaz, nem igaz, pontosan tudom, hogy hogyan és miért került ide, egyszerűen csak azt esik nehezemre elhinni, hogy miért kellett neki úgy viselkednie, ahogy bárki más tenné. Olyannak tűnt, mint egy dacos gyerek, ahogy nem voltam hajlandó elmesélni neki a történetet, tett valamit, amivel úgy gondolta, hogy rávehet erre. A határozottságommal azonban semmi sem történt, eldöntöttem, hogy nem fogom neki elmondani, mibe is keveredtünk pontosan, és tartom is magamat ehhez. Azzal neki sem tennék jót, és magamra is csak bajt hoznék. Hallgathatnám megint a szentbeszédet, prédikációt, és őszintén semmi kedvem sem volt hozzá. Túlságosan is sokszor hallottam az elmúlt időszakban, túl sok ember szájából.
- Elhiheted, hogy nem miattad aggódok. - Hangom gúnyos, ahogy megszólalok, ajkaim köré egy beképzelt félmosoly kúszik. Hogyha szép szavakkal nem tudtam őt leállítani, majd így talán sikerül. Viszonylag régen beszéltem így vele, ő is azok közé az emberek közé tartozott, akik közelében igyekeztem moderálni magamat. Cserébe természetesen kaptam is valamit. A könyörgés nem az én stílusom, és, hogyha neki ez kell, hát legyen.
- Nem érdekel, hogy miért csináltad, Sofia. A lényeg, hogy csináltad. - Vállat vonok, a pillantásomat még mindig nem fordítva el róla. Szavaim hűvös éllel visszhangoznak a néptelen terem falai között. Tudom, hogy tudja, nem kellett volna, mégis megtette, és ezzel nem csak saját magát ölette meg majdnem. A nőknek van ez a "csakazértis" elvük, amit én sosem fogok megérteni. Hogyha valaki nemet mond nekik valamire, ők a végsőkig elmennek, csakhogy bizonyítsák az igazukat. Mit nekik egy-két átok a hátukba?
- Ha idő előtt meg akarod öletni magadat, csak rajta. De én nem fogok hozzá asszisztálni. - Én ettől a pillanattól mosom kezeimet. Így is éppen elég nehéz magamat és Vandát életben tartani, hogy Ophelia eltűnéséről ne is beszéljünk, nincs szükségem rá, hogy még Sofi is buta liba módjára folytonos életveszélybe sodorja magát, és rám ruházza a felelősséget. Én is végeztem. Egy utolsó pillantás után fordítok neki hátat, és elindulok a gyengélkedő ajtaja felé.
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 19. 20:58 | Link

Olivér


Olivér olyan szinten közömbös, hogy az már szinte fáj. Lehet nem is a közömbös a legjobb kifejezés rá, hanem inkább a bunkó. Igen, ez a legjobb. Kissé rosszul érint, hogy ennyire hidegen hagyja, ami történt. De akkor mégis miért van itt? Nálam ez a kettő nem fér össze. Azt mondja, hogy nem érdeklem, nem foglalkoztatja, hogy mit művelek, mikor művelem, és kivel művelem. De ennek ellenére itt áll az ágyam végébe, és lekezelő, bunkó módon viselkedik. Hát ezért nem kellett volna idetolnia a pici popsiját. Mindenre szükségem van most, csak erre nem.
- Ha ennyire lesz**od, hogy mi van velem, akkor mégis mit keresel itt? - teszem fel a nagy kérdést, amire kíváncsi vagyok milyen választ vagy éppen kifogást fog kitalálni.  Újabb kérdés merül fel bennem, amikor azt állítja, hogy nem érdekli, hogy miért csináltam. Remélem a kis Drága nem gondolja azt, hogy direkt akartam alulról szagolni az ibolyát. Tiszta vizet kellene öntenem a pohárba minél hamarabb, még mielőtt híre megy ennek az egésznek, és én leszek az iskola öngyilkosjelöltje. Na az végképp nem hiányozna.
- Olivér. Azért tisztázzuk, hogy nem direkt műveltem ezt. Elnéztem az adagot és ennyi. - próbálom menteni a menthetőt, de látom már esélytelen. Hallgatom, amit Olivér mondd, de már fel se fogom. Azon gondolkodom, hogy mit is kellene most kezdenem ezzel az egész kialakult helyzettel. De ekkor Olivér hátat fordít, és távozóra fogja. Na ezt nem hagyhatom. Lerúgom a takarót magamról, és mezítláb sietek utána. A fehér undorító hálóing lebeg utánam, és legszívesebben letépném, mert úgy idegesít. Miért nem egy sima fehér pólót adtak?! Azzal ki is lennék békülve. Amúgy is olyanba alszok a saját szobámba.
- Most azonnal állj meg! Ki ne merj menni azon az ajtón! - parancsolok rá Olira. Vannak szituációk, amikor bírja ezt, de lehetséges, hogy most nem olyanok a körülmények. De nem érdekel!
Amint utolérem megragadom a karjánál fogva, és a tőlem telhető legnagyobb erővel próbálom megállítani. Újra rám tör a szédülés és a fejem is sajogni kezd. De nem érek rá ezzel foglalkozni. Most sokkal komolyabb dolgom van, mégpedig megállítani Olivért. Ha sikerült megállítanom, akkor elkezdem húzni a karjánál fogva, hogy felém forduljon. Ha ez is sikerül, akkor jobb kezemet a nyaka köré fonom, lábujjhegyre állok és ha tetszik neki, ha nem, megcsókolom. Viszont most mindenféle szenvedély mellőzök, inkább a gyengédség és érzékiség uralja a terepet. Nem akarom elveszíteni, még úgy sem, hogy tudom, nem az enyém. De valahogy üres lenne az életem nélküle. Nem lenne ki miatt idegeskednem, hisztiznem. Bár sokkal nyugisabb volt, amikor még nem éreztem iránta semmit. Vagy, hogy elnyomtam az érzelmeimet. Mostanában is ez a cél, és ezért folyamodtam ahhoz, ami ide sodort.
Másik karomat a mellkasára teszem és finoman tolni kezdem hátrafelé, hogy minél messzebbre kerüljön az ajtótól. Nagyon remélem, hogy hátrálni is fog, ha nem, akkor valami mást kell kitalálnom.  
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 21. 23:01
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 22. 12:32 | Link

Sofia


Nem túlzottan érdekel, hogy a rideg szavaim milyen hatást keltenek Sofia érzékeny lelkében. Sosem voltam az az ember, akit érdekeltek mások érzelmei, vagy, aki egyáltalán belegondolt, hogy milyen hatással volt az emberekre. Természetesen ez alól kivételt képeznek azok a bizonyos esetek, amikor nagyon is tudtam, milyen a hatásom. Akkor általában ki is használtam a befolyásomat a lányokon. Azonban azt a szituációt nem lehetett ehhez hasonlítani. Sofia ostoba libaként viselkedett, és ezzel az egyetlen megmozdulásával is romba dönthette volna az egészet, amit mi Vandával hosszú hónapok alatt kiviteleztünk. Hónapok. Furcsa volt belegondolni, hogy már milyen régóta folyt ez a macska-egér hajsza. Hogyha Pécset is beleszámítjuk, akkor évek óta. És mégis, nem haltunk meg, sőt. Most persze bonyolódott a helyzet, egyedül voltam Dávidékkal szemben, de nem bántam. Így legalább nem kellett másra odafigyelnem, tehettem amit csak akartam. Mármint akkor tehettem volna, hogyha Sofia nem áll az utamba. Ezt viszont újra és újra megtette, ment a saját feje után bele sem gondolva a következményekbe.
- Eljöttem elmondani, hogy még egy ilyen, és jó eséllyel nyíratod ki magadat. Meg engem is - morgom a választ, még mindig nem fordítva el közömbös pillantásomat róla. Az ő életével azt csinál, amit csak akar, azonban az enyémet így is éppen elég tényező veszélyezteti. Egy felelőtlen, szinte már gyerekesen viselkedő libára semmi szükségem. Nem is értem, hogy mit vár, mit fogok válaszolni. Sosem volt közöttünk semmi egymás kölcsönösen való kihasználásán kívül. Legalábbis az én részemről nem, az ő része meg nem érdekelt. Szíve joga volt azt érezni, amit csak akar.
- Nem az érdekel, hogy hogy kerültél ide. Az a lényeg, hogy kitől vetted. - A faluban és közelében Dávidékon kívül nem volt más, aki ilyenekhez juttathatta Sofiát. Ismertem a környék összes sötét és zűrös területét, egyiken sem volt megtalálható semmi ilyesmi. Szóval a forrás csakis a pécsi banda lehetett, és éppen ez volt a baj. Megtettem mindent a bálon, hogy kijuttassam onnan őt, erre önszántából sétált vissza a karjaikba. És ezzel nem csak saját magát veszélyeztette.
- Mert akkor mi lesz? - Hangom gúnyos, mint általában, semmit sem tehetne ellenem, amivel megállít. Ezzel a parancsolgatásával pedig tudhatná már, hogy nem ér el semmit. Mint minden rendes lázadó rellonos, én sem hagytam magamat irányítani senkinek. Nem ő lesz az első, aki ezt a bevált rutint megváltoztatja. Amúgy sincs hozzá semmi joga, ahogyan senki másnak sem.
Kelletlenül fordulok felé, arcomon egy kérdő grimasszal. Ahogy közelebb lép, és megcsókol, nem reagálok, néhány pillanat után pedig türelmetlenül fejtem le a nyakamból a karjait. Nem voltam olyan hangulatban, hogy csak ezzel meg tudjon puhítani. Eszemben sincs visszacsókolni, inkább eltolom magamtól, és gúnyosan nézek rá.
- Komolyan? - Felvonom a szemöldökömet. Általában én vagyok az, aki így akarja elkerülni a beszélgetéseket, ő most arra használja a testiséget, hogy megállítson. Nem túl nagy sikerrel. - Nincs kedvem ehhez a sz**sághoz. - Kisebb problémám is nagyobb volt, mint a hirtelen hangulatingadozásaival foglalkozni. Fáradt voltam, leterhelt, és szükségem volt egy kiadós alvásra.
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2014. május 22. 13:33 | Link

Olivér


Hamar kiderül, hogy mi is a látogatásának az oka. Egy szemforgatással jelzem, hogy leesett végre a tantusz. A kezemet a homlokomra csapom, és kicsit ott hagyom.
- Már értem! - rosszallóan megcsóválom a fejem, és a takarómat kémlelem. Megköszörülöm a torkom, karomat összefonom a mellkasom előtt.
- Annyira, de annyira egy szemétláda vagy! Most is csak MAGADRA gondolsz! Ugorj már le az edógról az IQ-dra! Nagy öngyilkosság lenne! -
Annyira felhúzott, hogy azt elmondani nem tudom. Hogy lehettem ekkora naiv, buta lány? Hogy hihettem azt, hogy miattam van itt? Természetesen ismét csak magát félti, csak magam miatt van itt. Mindig csak ő, ő, és a változatosság kedvéért csak Ő!
- Semmi közöd hozzá, hogy én kivel és mit művelek! Attól vásárolok akitől csak akarok! Nőj már fel, és zárd le a saját dolgodat! Ami pedig az enyémet illeti, ahhoz neked ku***ra nincs közöd! -
Dühöngök, és a tőlem telhető leggúnyosabb stílusommal beszélek vele. Elegem van belőle! Elegem van ebből az egészből, ami köztünk folyik. Tisztába vagyok vele, hogy csak kihasznál. Én pedig voltam akkora idióta, hogy ezt hagytam is neki.
- Ha ennyire a terhedre vagyok, akkor inkább örülnöd kéne neki, hogy itt kötöttem ki. Sőőőt! Lehet neked az lett volna a legjobb, ha...! - Lehet ez már kicsit átlépett egy bizonyos határt, de annyira kikívánkozott. Tudom, hogy Olivért ez mind hidegen fogja hagyni, de a fejéhez kellett vágnom. Muszáj volt kimondanom amit érzek és gondolok. Hangom eközben elérte a legnagyobb decibelt. Kiabálok. Nem úgy nőiesen, hanem úgy olaszosan. Néha még egy-egy káromkodást is elmormolok, miközben szép nagy mozdulatokkal "mutogatok".
Felpattanok az ágyból és utána viharzok, miközben ráparancsolok, hogy álljon meg. Erre ő ismét csak lekezelő, pökhendi módon reagál rá. Szemeim szikrákat szórnak, miközben megragadom a karját és felém fordítom. Még most se akarom elveszíteni, és megpróbálom visszatartani, miközben az eszem ordít velem, hogy ne műveljem ezt. Viszont ha másra nem is volt jó ez a csók, de legalább egy "szép" búcsúnak. Olivér leszedi magáról a kezemet, én pedig hátrálok két lépést.
- Sz**ságra? - kérdem, de immár nem kiabálva. Szomorúnak érzem magam, mert ennyire nem érdeklem. Ennyire nem foglalkozik velem és az érzéseimmel, pedig szerintem teljes mértékben tisztába van velük. Nem mutatom ki, hogy mennyire fáj ez az egész műsorszám, amit mi most itt produkálunk.
- Hát akkor takarodj innen Séllei Olivér! - hangom nyugodt, kissé talán halk, de közben határozott - Ez a sz*r... már nem kíváncsi rád! -
Arcom közömbös és még a szememből se tud egy érzelmet se kiolvasni. Olivér mostantól megszűnt létezni számomra. Elindulok az ágyam, felé de hirtelen megtorpanok és még visszafordulok pár pillanatra.
- Egy nevet lehúzhatsz a listádról. - mondom teljesen komoly, rezzenéstelen arccal, majd egy nem éppen baráti pillantást vetek még rá. Egy fintorral az arcomon végigmérem, majd visszasétálok az ágyhoz. Ő pedig csinál amit akar.
Utoljára módosította:Sofia F. Denaro, 2014. május 22. 13:35
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 24. 12:39 | Link

Sofia


- Most azt hiszed, hogy nagyon szellemes vagy, ugye? - Felvonom a szemöldökömet, de nem is igazán izgat. Felőlem hisztizhet, kiakadtat azon, hogy olyan vagyok, amilyen. Én sosem ámítottam mással, mindig is beismertem, hogy egoista vagyok. Úgy gondolom, hogy a ház nagy hányada úgy van ezzel, mint én. Sosem hazudtam azt senkinek, hogy rendes, törődő vagyok, éppen ezért gondolom azt, hogy Sofinak nincs joga a kiakadásra. Nem mintha kellene neki jog hozzá, anélkül is képes volt megtenni szinte mindent. Nem érdekel, hogy dühös, ahogy az sem, hogy nyilvánvalóan meg van sértődve. Nem azért jöttem ide, hogy ezt hallgassam, vagy, hogy egyáltalán érdekeljen.
- Akkor van hozzá közöm, mikor belefolysz az én dolgaimba. - Nem is érdekelt volna egyébként az egész helyzet. Ha nem rajtam keresztül találkozott volna Dávidékkal, és, hogyha nem őket használta volna, mint forrást. Így viszont túlságosan is nagy volt a kockázat. Túl sok minden forgott kockán, és egyre nehezebb volt titokban tartani az egészet. A titkok kiderülése pedig súlyos következményekkel járt. Talán volt a szavaiban igazság, le kellett volna zárnom már hónapokkal, évekkel ezelőtt. De az egész sokkal bonyolultabb és összetettebb volt annál, minthogy néhány szép szóval túl lehessen esni rajta. Plusz, hogyha le akartam volna zárni, az egyet jelentett volna a találkozással. Amiből esélyes volt, hogy nem keveredtem volna ki élve.
Képtelen vagyok visszafogni a nevetésemet a következő szavainak hallatán. Ez az egész kezdett átmenni túlontúl drámaiba, az én ízléshatáromat már régen túlléptük. Hiszti, hiszti, hiszti. Úgy tűnt, hogy ez alól a tulajdonság alól a nők körében nincs kivétel, hiába is gondoltam, hogy van. A nevetés kicsúszik az ajkaim közül, szárazon, annak ellenére, hogy tudom, hogy ezzel csak még több kioktatásnak lehetek részese.
- Nem kell túldramatizálni mindent. - Még mindig ott ül az arcomon az arrogáns kifejezés és egy apró, gúnyos mosoly a szám sarkában. Nem tehetek róla, egyszerűen képtelen vagyok továbbtolerálni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy rátesz egy lapáttal még a fáradtság is, ami hetek óta kíséri az életemet, de még a szokásosnál is türelmetlenebbnek érzem magamat.
- Már itt sem vagyok. -Emelem fel megadóan a kezeimet. Jobb dolgom is akad annál, minthogy itt töltsem feleslegesen az időmet. Sofia mostanában nyilvánvalóan nélkülözi az értelmes gondolkodást mint tevékenységet, én pedig nem fogok ennél többet tenni annak érdekében, hogy ne történjen semmi baja. Magamhoz képest így is elég erősen próbáltam leállítani. De, ha nem, hát nem. Az ő dolga, hogy mit kezd az életével, nekem abszolút semmi közöm sincs hozzá. Szerencsére.
- Jó, már úgyis untam. - Hanyagul vonok vállat, és fordítok hátat neki, majd sétálok ki a gyengélkedő ajtaján. Nem éppen azt értem el a látogatásommal, amit akartam, de legalább a drámamennyiség egy hányada eltűnt az életemből.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet