36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. november 30. 21:52 | Link

Drágáim ♥ és Sziú bácsi;;


Mészárlás(Navine-Rellon meccs)után.
Nem igazán lehet szavakba önteni az érzést, ami eltöltötte jelenleg Lucát. Képtelen volt odafigyelni rendesen Kivára az öltözőnél, bent pedig a megmaradt emberei, hát, örült nekik, de képtelen volt bármit mondani. Mindenki azt kérdezgette, mi történt a pályán? Mi van azokkal, akik közben a gyógyító kezei közé kerültek. Luca hasonlóan volt, tanácstalan, belül széthullott, és nem mentálisan, hanem érzelmileg. Egész meccs alatt jól koordinálta a dolgokat, legalábbis úgy érezte, még az érzelmeket is megfelelően kezelte, de aztán amikor a csapattársai szemébe kellett utána néznie és érezte a félelmüket, a fájdalmat, a dühöt, az agressziót, ez a benne lévő aggodalmat csak még inkább felerősítette. Nem vesztette el a kontrollt, de nem is nagyon akarta korrigálni. Kedve lett volna darabjaira szedni valamit vagy valakit, vagy csak leülni és sírni, úgy, hogy szinte patakot képezzen a földre, de nem ment. Nem jöttek ki könnyek, nem tudott törni-zúzni, egyszerűen némán, amilyen gyorsan csak tudta lezavarta a Kivával való beszélgetést – ez volt a legkellemesebb a mai napon talán-, majd az öltözői teendőket és rögtön megindult a gyengélkedő felé. Igazából gondolkodás nélkül indult volna már a pályáról oda, de kötelességet sosem felejt, ez pedig az volt. Kifelé jövet rá sem néz az esetlegesen útjába kerülő rellonosokról, amilyen gyorsan tudja, szedi a lábát, és vele együtt próbálja magát is normalizálni.
Nagyon munkálkodik benne, hogy most még két pofont adna is az embereinek. Nagyon nem örül, hogy miatta ebbe sodorták magukat, egyik-másikkal még külön is számolni akar, de most az állapotukra a kíváncsi, hogy vannak és így tovább. Kezecskéi ökölbe vannak szorítva, miközben már csak egy folyosó választja el a céljától. Meg is torpan egy pillanatra, mély levegőt vesz, kifújja, elengedi ökle szorítását és gyorsabb tempóra kapcsol, hogy a hátralévő métereket pillanatok alatt lezavarja. Elég lendületesen nyit be, szemei pedig azonnal a termet kémlelik. Mikor sikerül elsőként Kristófot megtalálnia, a szíve két kihagyás után kezd újra járni, meg is borzongott, ahogy látta a pályán összegörnyedni, meg most látja ott feküdni. Legszívesebben kiáltozna és elmondaná, hogy milyen idiótaság volt, mikor elmondta a meccs elején, hogy mindenki maradjon épségben, ha lehet. Egyszerre ütné és ölelné, iszonyúan kavarog benne még a dolog, egy karcolás sincs rajta, de azt kívánja, bár lenne. Nézni sem bírja mit műveltek azok az állatok mérkőzés címen velük, ráadásul még itt is esélyes egyik másikkal összefutni. El is indul Krisi felé először. Ezerszer inkább lenne most a hőse helyében. Igen, mert ő az. Megmentette, hogy pontosan mitől, azt nem tudja és nem is akarja felvázolni magában. Nem nagyon foglalkozik vele, ki van vele, vagy ki nem. Odalépve nyúl a szabad keze felé, bár fel-felpillogva, de az alkarját megfogja, nem erősen persze. Nem nagyon szokott hozzá ahhoz, főleg ilyen állapotban, hogy kimutasson bármit, bár most meglehetősen rá lehet írva az aggodalom.
Érdeklődne, de egyelőre nem tud. Végig az arcát nézi, utána néz csak körbe, tekintete leginkább Adrin akad meg, akitől majdnem rosszul lett, ugyanis fogalma sem volt olyan dolgokról, amiről tudni kellett volna. A lányra is mérges, ma kire nem? Egyelőre várja mi van, de itt szeretne maradni, mindenkivel, sőt, ha itt kell maradniuk, Luca is maradni fog…a sziú bácsitól kér ágyikót is magának, ha kell. Várakozik, amihez egyébként türelmetlen, de most csak vár.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2013. november 30. 22:35
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2013. november 30. 22:54 | Link


Lassan öntudatomra ébredtem. A hangok, és a Gyengélkedő jellegzetes szaga (amit az utóbbi időben talán túl sokszor is tapasztaltam). Amint kicsit visszanyertem az éberségem, éreztem, hogy a bordáim és a bokám iszonyatosan fájnak és lüktetnek. Nem is sokáig tudtam azt álcázni, hogy nem vagyok ébren; halk nyögések szaladtak ki a számon. Egy kéz érintését is éreztem a bal alkaromon, amitől szúrni kezdtek a régi sebhelyek; emellett éreztem annak a gurkónak a nyomását a hátam közepén, amit Leonie küldött rám még anno. Szép kis fájdalomegyüttes.
Kezem kis nyögések közepette rögtön elhúztam a lány keze alól, hogy aztán jobb tenyeremet rá tudjam tapasztani. A sérülések fájdalma mellett rögtön dühös lettem, ahogy eszembe jutott Mihael arca, amint Dave ütőjét markolássza. Lucára néztem, s immár vörös fejjel szólaltam meg.
- Hol van az az idióta őrző? Hol van? - szűrtem a fogaim közt, noha tudtam, hogy nem tudnék megmozdulni sem nagyon fájdalmak nélkül. - És hol van David? Az az idióta f...
Káromkodásáradat zúdult ki a számon. Úgy szidtam Davidet, ahogy mást még sosem senkit. Miért kellett odaadnia azt a hülye ütőt annak az idegbeteg állatnak? Ideges sóhaj szaladt ki belőlem.
Az első tiszta gondolatom a dühön túl Amira volt. Hol lehet? Biztos halálra rémült, mikor látott lezúgni a seprűről; azt hiszem, ideges lehet rám, hogy Luca elé szálltam. Majd el kell neki magyaráznom, hogy nem tehettem mást. Az a gurkó behorpasztotta volna Luca koponyáját. Nem hagyhattam, hogy így történjen.
Végül a lányra emeltem a tekintetem.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? - kérdeztem, s végigmértem őt sérülés után kutatva; nem találtam semmi szembetűnőt. Maximum egy-két horzsolással, pár kék folttal megúszta... - És a többiek? Mi van a többiekkel?
Körülnéztem, s megláttam Adriát. Minket azonnal ide szállítottak. Adria mit keres itt? És... Đominic...?
- Davidék megúszták? - vicsorogtam végül.
Utoljára módosította:Földesy Kristóf Dominik, 2013. november 30. 22:58
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. november 30. 23:20 | Link

A meccs után
Krisi, Luca, Domi


Pocsék egy meccs volt. Mira sütőtöke tele van már azzal, hogy minden iskolabeli meccsen sikerül valami srülést okozniuk Kristófnak. A Bikáknál érdekes módon még nem amortizálták úgy le, hogy eltörjön a lába, meg a bordái, vagy a franc tudja, micsodája. Elég rendesen ki volt akadva, vegyes érezelmek dúltak benne, hiszen hálás volt Dominak, és közben mérges volt, amiért még ő is felálfozta magát, hogy Kristófot mentse. Üvölteni tudott volna, ha nem potyogtak volna a könnyei mikor odaért a két fiúhoz, akiket szépen a gyengélkedőbe szállítottak, hogy hamar ellássák a sérüléseiket. Természetesen a feketeség loholt velük, és egy pillanatra sem mozdult.
A fiúk egymás melletti ágyakra kerültek, így kettőjük között pont helyet tudott foglalni egy kis széken. Leginkább azzal volt elfoglalva, hogy Kristófnak beszéljen, és simogatta a karját, meg az arcát, de elég sokszor tette ugyanezt Domival is. Könnyes szemeit próbálta törölgetni, és egyszerűen nem figyelt másra, csak rájuk. Az kéne még csak, hogy még őket is elveszítse...
Mikor Chaske a terem másik oldalán munkálkodott, már elég sok idő telt el, így Mira felállt, és a holmiját a széken hagyva odasétált hozzá, hogy az állapotukról faggassa. Nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy Kristóf, és Domi is ájultan feküdtek, de mondott neki olyan dolgokat, hogy kicsit megkönnyebbült. Ez viszont csak akkor sikerült ténylegesen, mikor meghallotta párja morgolódását, és mocskos száját. Odakapta a tekintetét, és pillanatokon belül visszaszáguldozott hozzá.
Egy szót sem szólt, csak nagyon óvatosan magához ölelte a fejét, és arcát a hajába fúrta. Végigsimította az arcát, majd leplezetlenül gyilkos pillantást küldött a lány felé, akihez Kristóf beszélt. Valószínűleg ő volt az, akit megmentett.
-Soha többet ne csinálj ilyet... -majdnem hozzátette azt is, hogy inkább a csajszit kellett volna eltalálnia a gurkónak, de fogalma sincs róla, hogy ezek ketten milyen viszonyban vannak, és Krisi hogy reagálna, ha nyíltan elküldené a jó büdös francba. Egyébként egy percig sem foglalkozott azzal, hogy a törpe mit akar ott. Mira ujján van a gyűrű, így övé a jog arra, hogy elsődlegesen rá figyeljen a vőlegénye. Azt persze megvárta, hogy a kislány válaszolgasson, de a Davides dolognál megfogta Kristóf fejét, és maga felé fordította.
-Ide figyelj. Tudom, hogy a tesódék durván csinálták amit csináltak, de van még egy rossz hírem...már megint hálásak lehetünk Dominak -hangját kicsit visszavette, és egy nagyot sóhajtott, miközben fejével a fiú felé bökött. Már biztos, hogy ő is észrevette, hogy ő is ott fekszik, mellette. -Megmentett. Nem rémlik már, igaz? Utánad repült, és elkapott, mielőtt szétzúztad volna a koponyádat... -szemei ismét könnyekkel teltek meg, de nem vette el a tekintetét Kristóf szemeiről.
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. december 1. 10:25 | Link

Kviddics után…


Nem erre számítottam az első mérkőzésemen. A sérülés benne volt a pakliban, de az nem, hogy eszméletlenül fogok landolni. Igaz, hogy elkerülhettem volna, mert számítottam Krisi trükkjére, de mikor a srác zuhanni kezdett, akkor már más volt a gond. Az első ütés még rémlik, de a többi már nem. Fogalmam sincs, hogy mi történt utána a pályán, vagy egyáltalán mennyi idő alatt vittek minket a gyengélkedőre. Nem éreztem semmimet sem, nem hallottam, nem láttam semmit és senkit se. Olyan volt, mintha egy végtelen űrben lebegnék nulla gravitáción. A gond ott kezdődött, hogy tényleg csak lebegtem, és nem én irányítottam a testemet. Abban biztos vagyok, hogy élek, és abban is, hogy kómában vagyok. Már csak azért kell küzdenem, hogy minél hamarabb felébredjek belőle, és felépülhessek.
Kíváncsi vagyok, mennyi sérülést szereztem, de pár bordám minden bizonnyal eltört, mert Krisi eléggé nehéz egy figura. Erről pedig az ugrik a képbe, hogy vajon mennyi időbe telik, még valaki elmondja neki, hogy én mentettem meg. Fel vagyok rá készülve, hogy nem fogadja majd kicsattanó örömmel, főleg azért nem, mert nem bírja a fejemet. Én megtettem mindent, hogy normálisba hozzam a kapcsolatunkat, de nem nagyon jött össze. Noha, ezt a mentőakciót sem azért csináltam, mert ezzel akartam elérni azt, hogy Krisi elfelejtse a dolgokat, hanem mert nem akartam, hogy meghaljon. Elég magasról zuhant lefelé, a koppanást tuti nem élte volna túl, ha úgy érkezik a földbe. Így egy elhunyt fogó helyett, az akciómnak hála, két kómában lévő fogó lett.
Az űr kezd eltűnni, helyette egy puha ágyat érzek. Ebből le tudom szűrni, hogy a gyengélkedőn vagyok már, azonban szemeimet továbbra sem vagyok képes kinyitni. Hallásom még mindig tompa, ezért sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem. Kedvem támadna ordítani a fájdalomtól, mert hirtelen érzek éles szúrást a mellkasomban. Valószínű, hogy megmozdultam, és az egyik törött bordám van olyan helyen, ahol nem kellene. Bal kezemet lomhán mozdítottam meg, fejemet is megpróbáltam megmozdítani, de nem ment. Az biztos, hogy folyik rólam a víz, és a kezemen kívül nem tudtam mást megmozdítani.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 1. 11:42 | Link

Kis csapat, majd Đomi


    Sok mindent láttam már, de ilyen kviddics meccset még soha. Mintha az egész csapat megőrült volna, a kvaff karikákba dobása helyett pedig egymás befőttes üvegbe küldése lett volna a cél. Őszintén szólva meglepetés meglepetés hátán bukfencezett, kezdve azzal, hogy David az idegbeteg Mihael kezébe adta az ütőt, aztán folytatódott Miska kirohanásával – életemben nem láttam még ilyennek és bár nem vagyok ijedős, kivételesen tényleg hajszálon múlt, hogy magam alá piszkítsak tőle. A java pedig csak ezután jött. Kristóf lezúgott a tömegbe, eltalálta egy gurkó, minek következtében zuhanni kezdett, Đomi pedig utána száguldott, hogy megmentse. Ha jobban belegondolunk ez egy igazán szép dolog, bajtársias, satöbbi. Csak aztán meg elönt a düh és az aggódás, hogy hogy lehet valaki ekkora szerencsétlen, mazochista, vagy tudja a fene milyen. Ráadásul bár Mira után rohantam a pálya széléhez, a gyengélkedőre nem mentem végül.
    Az indokaim egyszerűek. Először is nem ilyen vagyok. Mármint mióta játszom anyucit, aki aggódik a gyerekéért, vagy ami még elképzelhetetlenebb, mióta aggódom én ennyire bárkiért is? Na tessék, itt az első indok. A másik, hogy hülyén érezném magam. Most őszintén, mi a francot keresek én Đomi ágya mellett? Elvileg nem vagyok senkije, legfeljebb a barátja, mégis ott ülni és a kezemet tördelni… Talán álszentségnek hinné. De talán nem is örülne nekem. Sőt, biztos hidegen hagyná, hogy én épp végtelenül odáig vagyok, mert összetörte magát. Vagy csak ezt akarom bebeszélni magamnak, hogy visszatartsam azt a mélyről jövő késztetést, hogy meglátogassam. Egyik verzió jobb, mint a másik és hamarosan rá kell jönnöm, hogy a pécsi kiruccanás óta nem vagyok egészen önmagam. Frankó.
    Nagy nehezen összelapátoltam a megmaradt önmagam szerteszóródott darabjait és elindultam a gyengélkedő felé. A fejemben már ezernyi verzió lejátszódott a találkozásunkat illetően. Na de mi a halálért izgulok? Csak beteget látogatni megyek, ennyi, semmi több. Szóval az agyam egészen nyugodtan leállhat. Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem és halkan benyitottam. A kisebb tömörülést látva nem is volt kérdés, hogy ott fekszik Kristóf. Elindultam feléjük a mellettük lévő ágyon pedig megpillantottam Đominicot. A szívem kihagyott egy ütemet, mivel még mindig eszméletlen volt. A kis csapat mellett elhaladva rájuk pillantottam egy halvány mosoly kíséretében.
- Jobbulást Kristóf! – szóltam halkan, aztán biccentettem a két lánynak is, pusztán az illem kedvéért, majd megálltam a másik fogó ágyának végén. Kezemet az ágy támlájára tettem, majd ujjaimat végighúztam rajta és Đomi mellé érve kezét óvatosan felemelve az ágy szélére ültem. Ujjaimat továbbra is az övére kulcsoltam, mert mondani nem tudtam semmit, ő pedig még nem tűnt beszédképesnek. Piszkosul rosszul nézett ki, de a történtek után ez nem is csoda. Hüvelykujjammal finoman megsimítottam a kézfejét és reménykedtem benne, hogy hamarosan felkel, mert le akartam szúrni a meggondolatlansága miatt, de épp ezért egy dicséret is kijárt neki. Hiába, az éremnek mindig két oldala van, most pedig még fogalmam sem volt, mi ketten melyiken vagyunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 1. 13:26 | Link

Meccs után

Annyi még rémlik neki, hogy az első büntető milyen kellemesen alakult, és az is, hogy mennyire imádta akkor azt a bizonyos rellonos terelőt, levegőt alig kapott, és csodaként elkönyvelhető az is, hogy egyáltalán fent maradt a seprűn. Aztán volt még egy büntetője a rellonnak, de abból már alig van meg valami. Repül a kvaff, nyújtja a kezét, az  a hirtelen és éles fájdalom, és hiába akar a seprűhöz visszanyúlni, egyszerűen képtelen rá, mert elsötétül minden.
Amit lát, az sötétség, de csupán mert szemei csukva vannak. Él, minden bizonnyal, és ezt is csak onnan gondolja, hogy már-már szavakkal kifejezetlenül fáj szinte az egész felső teste, de jobbnak látja, ha most nem kísérletezik azzal, milyen lenne, ha mozogna, mert így is a tűrőképessége határait súrolja.
Fejében szépen lassan kialakul a káosz, ahogy ezerféle gondolat özönlik be egyszerre, hogy most mi van, mi lesz, és egyáltalán mi volt, azaz mi történt. Keresi az okokat, és közben feltűnik az is neki, hogy talán nem is olyan messze beszélnek mellette. Hát persze, a gyengélkedőn van, és belegondolva amilyen irtást végeztek a pályán, a játékosok egy bizonyos része, de leginkább a navine csapatának nagy része biztosan itt végezte.
Amit felismer, az Kristóf és Amira hangja, őket biztosra, már hogy egy kicsit nyugodtabban látja át a dolgokat. Persze képletesen, mert még mindig csak csukott szemmel hallgatja a néhány ággyal arrébb lévő emberkéket, és éppen azon van, hogy kinyissa végre szemeit, hogy ténylegesen felmérhesse a helyzetét. Neki ez a legfontosabb most, mert bizonyára nem akar sehova menni, és nem is tudna, az sem mellékes.
Akkora erővétel végül is nem kell neki ahhoz, hogy kitekintsen a fejéből, mint gondolta, de az, hogy csak a plafont látja, az egyre frusztrálóbb. Tisztában van vele, hogy kegyetlen lesz a mozdulat, ha már anélkül is meg tudna halni kitartás hiányában, de azért fejét jobbra fordítja hirtelen, hogy annyit ne kelljen szenvedni, és lássa az összegyűlt kis csapatot. Nem kell, hogy tudomást vegyenek róla, de tényleg, jó neki így.
Hozzászólásai ebben a témában


Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 1. 16:11 | Link

Rellon-Navine meccs után.

Igazán gyönyörű volt ez az első mérkőzés, még jó, hogy nem ment pontokra - bár lehet, éppen az akadályozta volna meg, hogy mérkőzés végéig kibírják anélkül, hogy egymásnak esnének. Igaz, a mi lett volna ha- típusú kérdések mindig is fölöslegesek, az eredmény már úgyis megvan, láthatóan nagy a túlnépesedés a betegszobán. Talán még viccesen is hatna, ha nem került volna ide néhány szép kis sérüléssel, például egy törött térddel. Nem gondolta, hogy élete első hivatalos keretek között véget érő mérkőzése így fog véget érni, egy gyengélkedői ágyon, és még az sem kizárt, hogy eltiltják azok után, hogy szabálytalankodásra adta a fejét, és még csak nem is holmi enyhe, elnézhető formában. Erre a szülei nem lesznek büszkék, ha eljut hozzájuk, Chris pedig... abba jobb, ha bele se gondol. Vajon a seprű túlélte ezt az egészet? Valahol útközben kiesett pár mozzanat a nagy egészből, mintha csak egy puzzle darabjait próbálná összerakni. Nem emlékszik, hogy nekiment-e végül a terelőnek, vagy előbb csapták le netán ütővel, ez a rész teljesen kiesett, csak az biztos, hogy a gyengélkedőn van éppen és a plafont bámulja, közben meg eljut a fülébe néhány félmondat a többiektől. Néhány hang ismerősen cseng, de nem tudná megmondani, honnan. Káosz van az agyában amúgy is, és most mintha minden egyes mondat ráadásnak még egy-egy késszúrás lenne, úgy hasít az elméjébe, vagy talán a fülét zavarná az egész? Megpróbálja inkább lehunyni a szemét és nagy levegőt véve kizárni ezt az egészet. Most legszívesebben hátat fordítana az egésznek, és jó lenne magzatpózban eltűnni a takaró alatt, de amint megpróbálja, fel is szisszen. Nem éppen tűnik kivitelezhetőnek a terv, úgyhogy marad a hátán, és inkább nem akar azon gondolkodni, hogy mekkora hülyeséget csinált, meg de jó lenne, ha lenne itt vele valaki. Szép csendben azt kezdi számolni inkább magában, hány nap van még karácsonyig, mikor mehet végre haza - már persze, ha nem csinált akkora marhaságot, hogy már most hazaküldjék netán.
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot Asa Jacob Knight
INAKTÍV


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1065
Írta: 2013. december 9. 23:19 | Link

~ A meccs után ~


Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam ezt a mérkőzést. Noha nem szurkoltam egyik csapatnak sem, mert a Rellonban ott az illető, akiért dobog a szívem, és igazságtalannak éreztem volna a szurkolást. A kviddics pedig mindig is vonzott, de inkább nem álltam be a csapatba. Izgatottan néztem az összecsapást, mindaddig, amíg Axel zuhanni nem kezdett. Gyomrom összeszorult, és azonnal megindultam lefelé, ám mire leértem, már vitték is, gondolom a Gyengélkedőre. Követtem őket, mert ott akartam lenni mellette, mikor felébred. Mikor odaértünk, egyelőre nem mentem be… le kellett nyugodnom, különben megtalálom ütni azt a terelőt. Nem igazán érdekel az, hogy most a háztársam vagy sem, Axel épsége fontosabb. Vettem pár mély levegőt, azután lassan bementem a Gyengélkedőre. A bent lévőknek, csak egy intéssel köszöntem, az utam pedig egyenesen Axel ágyához vezetett. Leültem annak szélére, és aggódva néztem, hogy mikor nyitja ki a szemeit.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor láttam, hogy ébredezik. Felfele nézett, valószínű, hogy nem is vett észre, ezért nem is szólaltam meg egy ideig. Megpróbált oldalra fordulni, de nem ment neki, így maradt hanyatt fekve. Ekkor döntöttem úgy, hogy megszólalok.
– Remélem az esés észhez térített Kamikaze. –mérgesen ugyan, de bujkáló vigyorral néztem rá. Éreztetni akartam vele, hogy nem volt egy jó ötlet, hogy belemenjen a terelőbe, és kiüsse magát emiatt, de ugyanakkor örültem, hogy már végre felébredt. Fontos személy az életemben, és fogalmam nincs, hogy mi lett volna, ha komolyabb baja történik. A térde így is megsínylette, de a gyógyító rendbe fogja hozni. A lábadozásban meg segítek majd neki, feltéve, ha addig nem megy az idegeimre.
– Hogy érzed magad? –kérdeztem halványan mosolyogva, és megenyhülve a kérdést. Közelebb ültem hozzá egy kicsit, aztán megtámasztottam a fejemet a kezeimen. Ha nem lenne itt a fél kviddicses gárda, mást is mondanék neki, de egyelőre magamban tartom.
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 10. 21:21 | Link

Rellon-Navine meccs után - Elliot (na meg a többiek)

Lassan kitisztul a kép, abban meg határozottan biztos, hogy ez még nem a mennyország. csak a gyengélkedő kviddicsjátékosokkal, meg ahogy hallja, látogatókkal tele. Az első agyába ötlő gondolat máris az, hogy mekkora egy hülyeséget csinált, mert tudja, hogyne tudná, hogy azt az egészet nem kellett volna, az eredmény magáért beszél. Az oldalra fordulás is túl soknak tűnik, így marad a hátán, és töprengene tovább is azon, hogy de jó lenne, ha most itt lenne valaki, még akkor is, ha netán el kell viselni, hogy leordítják a fejét, amikor kiderül, hogy csak ő hitte azt, hogy egyedül van. A hangra először meglepetten pislog - valamiért hamarabb számított arra, hogy Runa lesz itt és sírva fogja elhordani mindennek, mint Elliot jelenlétére - majd hiába hallja, hogy bizony a fiú is mérges, nem lehet ezt nem hallani a hangján, felé pislog és megpróbál elvigyorodni, mintha semmi baja sem lenne. Az az ajakgörbület persze inkább hasonlít fájdalmas grimaszra, de ez már annyira nem is fontos.
- Kamikaze? Akkor aligha lennék itt. - jelenti ki, elvégre mégse öngyilkos merénylő, vagy mifene. A hangja még őt is meglepi, amilyen rekedt, meg is köszörüli a torkát, majd ismét Elliotra emeli a szemeit, főleg, ha már közelebb húzódott a fiú. Hirtelen, talán kissé, sőt inkább nagyon meggondolatlan módon még a kezét is kinyújtja, aztán amikor rájön, szusszant egyet és inkább megpróbál rátámaszkodva valamivel feljebb araszolni, hogy jobban lássa, ne csak a szeme sarkából. Fogait összeszorítva erőlködik kicsit, aztán pár centi után már megfelelőnek ítéli az elhelyezkedését, vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán ismét köszörül egyet a torkán és megszólal, ha már kérdezték.
- Nem ez a hetedik menny, de túlélem. Kicsit elvágták a szalagot... nyertünk? - kérdezi a végén, nem akar nyivákolni arról, hogy hol fáj és mennyire, mert az milyen lenne már? Pont Elliot előtt tűnni fel úgy, mintha ennyit se bírna elviselni? Az teljesen kizárt, és ha nem különösebben mocorog, amúgy is viszonylag jól elviselhető ez az egész állapot. Közben megpróbál körülnézni, ki van még itt, de a közelében nem látja a másik terelőt.
- A terelő... egyben marad? - kérdezi végül, mivel úgy ítéli, kár nézelődnie, a szomszédos ágyig lát csak, így inkább rákérdez. Maradandó sérülést nem akart volna azért okozni, bár lelki traumát lehet, hogy sikerült kiváltani, ki tudja.  
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. december 11. 19:23 | Link

Drágáim ♥, Axcell és Kivus, a megfékező erő;;


Az enyhe kifejezés lenne, hogy kissé feszült a meccset követően. De egyelőre a megfelelő szavakat sem találni rá, hogy mit is gondol és érez most pontosan. Egyszerűen lángol a tekintete, ha a szeme olyan ágyra téved, ahol egy rellonos pihenget, mert aztán biztos hatalmas problémáik vannak, miattuk jutottunk idáig, igazán nem kell adni a nagy halált… Ebben bőven benne van a mérge, de akkor is. Az első terepszemléje Kristófnál szakadt félbe, aki mikor magához tért, kissé visszariasztotta őt azzal, ahogy reagált, de teljesen megértette miért ilyen. Ettől függetlenül, hogy azt, amit megtett érte, mérges is rá, pontosan ezért, hiába mondta el mindegyiküknek, hogy mindenki magára vigyázzon, és nem csinálunk hirtelen akciókat, de úgy látszik, kicsit belegondolva, sokkal nagyobb baja lehetett volna, ha a fogó nem lép közbe…
- Nem tudom, de jobb is neki… De, te, miért csináltad?!
Ami a kérdést illeti, már ő is érzi a súlyát, de kellően indulatos ahhoz, hogy azért feltegye, inkább ő feküdne egyedül most ott, mint a csapatának a kétharmada. Nyel egy nagyot, mert neki is legszívesebben ilyen szép szavak kimondása esne jól, de _még moderálja magát. Eszméletlen, hogy ezek után egyébként volt képük még a meccs végén a büntetők alatt, ahhoz, amihez. Például annak a csajnak, akinek az alkoholos filctoll se jött le a képéről, vagy nem fürdik rendesen, vagy elég kevésszer néz tükörbe, utóbbit megértené, azt az arcot ő se nézegetné minden nap. A kérdésre csak bólint, igazából még az se említésre méltó, ha be is ütötte valamijét a többiekhez képest. Itt fekszik Lotte, Adria, Zsombi… a csapatának a nagyobbik része, ez igazán dühítő. Magát okolja, természetesen, de ezeken felül, ezeket a vadállatokat is, akik közül tekintete már kiszúrta Axelt, azt a nagyon okos hajtót, aki Micsi kettőt játszva érezte magát faltörő kosnak. Visszaemeli tekintetét Kristófra, hogy még feleljen, közben Amira is visszatér, amit követően majd magukra is hagyja őket, úgy is itt marad, beszél majd még Kristóffal.
- Nincsenek túl jó bőrben, aki megúszta, azokat elküldtem pihenni, azok meg… Gondolhatod…
Megforgatja szemeit, majd el is indul előbb Lotte felé, akin látja, hogy még nem teljesen van magánál, így hagyja is pihenni, hősiesen cselekedett, arról meg nem tehet, hogy az a szerencsétlen némber az erőszakkal kompenzálja a nyilván mogyorónyi agyát.
- Kitartás Sharlotte!
A szemlét követte Adria, aki ekkor kezdett ismét magához térni, ő volt az, aki a legjobban megrémítette Kristóf után, hiszen fogalma sincs mi is történt vele, végül is a meccs után megtudta mi a lány baja. Nagyon szidta magát, hogy így felengedte őt dobni, ráadásul nem is egyszer… ha tudta volna. Ekkor kezd benne tudatosulni, hogy egy elbeszélgetése biztosan lesz mindenkivel, egytől-egyig, mert ez, bár nagyon büszke rájuk, mait el is fog mondani, most az agyát túlságosan a bosszú kerítette hatalmába. Adri ágya szélén ülve kutatta Zsombit, akiről csak ekkor tudatosult benne, hogy mekkora baja is van. De a berögzülést mellőzve kissé, nem felé indul meg, hanem Adritól az egyik plusz párnát a kezébe fogva, szinte elborult tekintettel, az Elliottal ellentétes oldalról közelít, nem titkolt szándéka belegyömöszölni a párnával az ágyba azt, aki ennyire erősnek képzelte magát, most meg boldogan itt szenved a másik navinéssel, akire megvetőleg tekint, de ez meg részletkérdés. Az első reakciója, az, amivel nem finomkodik egy pofon Axel részére, ha fáj neki, ha nem, aztán már emeli is a párnát felé.
- TE IDIÓTA!
Ezzel a felkiáltással, ami annyira nem kiabálás, inkább csak egy erősebb kifejezése a ténynek, amivel reméli, hogy ez is tisztában van, igen, már csak tárgyként jelzi, még az emberi jelzőt se érdemli meg, egyébként meg reméli nem is sokáig gyarapítja ezen csoportot. De nem kell aggódni, maradt benne elég erő a többi rellonos felé is, nem, a saját életét cseppet sem félti, a többiekért viszont ölne… látszik is. Lehet, hogy ezt a viselkedését még a meccs utóhatása, az ott összeszedet és még dolgozó adrenalin műveli, az is, hogy később megbánó lenne, de most van, nem két óra múlva. Lehet, ha ezt látná a házvezetése, úgy rúgnák át másik házba, hogy a lába se érné a földet… A jelvényéről, a posztjáról nem is beszélve…
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Elliot Asa Jacob Knight
INAKTÍV


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1065
Írta: 2013. december 11. 20:11 | Link

~ A meccs után; Axel és a dühöngő Luca ~


– Örülj, ha van egy kitűnő gyógyító a suliban, és összekaparta azt a csöppnyi eszedet is, ami van. –továbbra is mérgesen közöltem vele a tényeket, de azért megkönnyebbültem, hogy végre felébredt. Egyáltalán nem értem, hogy minek kellett végrehajtani azt a hülye belemenést. Bőven elég lett volna, ha csak letaszítja a másikat, vagy inkább békén hagyja. De nem, Axelnak ütköznie kellett.
– Éld is túl, te lökött. Nem tudom, eljöttem onnan, miután landoltál a földön. –megráztam a fejem, és halványan mosolyogtam rá. Látszott rajtam, hogy már megnyugodtam, és elfogadtam a helyzetet. Az, hogy Axel szenved a fájdalomtól, hát megérdemli, mivel ő csinálta magának, viselje is el. Persze, még mindig másképpen cselekednék, ha csak ketten lennénk, de kénytelen meglenni az ápolásom nélkül.
– Nem láttam volna, hogy darabokban hoznák be, szóval biztosan egyben van. Valahol itt fekszik ő is, de egyenesen hozzád jöttem ide, nem figyeltem másra. –vontam meg a vállamat. Annyira rossz így látni őt… olyan, mint mikor én feküdtem a gyengélkedőn, csak én bőven később ébredtem fel a zuhanás után. Axel szerencsésebben megúszta az esést, és ha nem lenne most ágyhoz kötve, kapna tőlem egy atyai öklöst a gyomrába, amiért önként beutaltatta magát a gyengélkedőre.
– Szükséged van valamire? –észrevétlenül –mármint másnak észrevétlen, Axelnak nem– kúsztattam oda egyik kezemet az övéhez, és kézfejére tettem a tenyerem. Nem tudom, hogy más benéz-e hozzá, mindenesetre én itt leszek, és lesem minden kívánságát. Igaz, az is közrejátszik, hogy szeretem őt, de na. Ha egyszer játszhatom az aggódó szerelmest, akkor kapok az alkalmon.
Utána hirtelen történnek az események. A Navine csapatkapitánya ott terem Axel ágya mellett, és pofon vágja a fiút. Nem akartam átmászni Axelen, ezért felkeltem, hogy megkerüljem az ágyat, és lefogjam Lucát. Ekkor már párnával ütlegelte őt, ezért megfogtam a karját, és arrébb húztam onnan. Nem fogtam túl erősen, csak határozottan, hogy ne tudja kitépni magát a karjaim közül.
– Hagyd már békén. Legalább várd meg, még felépül. –morogtam a lánynak, és úgy álltam, hogy ne tudjon Axel közelébe férkőzni. – Normális vagy te? Oké, hogy felment benned a pumpa, de ne itt akard megbosszulni a hős lovagodat. –itt nem Kristófra gondoltam, mert egyből leesett a tantusz, hogy a sárgák fogója már foglalt, és nem Luca a jelölt. Ha kell, még pálcát is fogok a lányra, hogy nyomatékosítsam azt, hogy nem fogom Axel közelébe engedni.
Utoljára módosította:Elliot Asa Jacob Knight, 2013. december 11. 20:20
Hozzászólásai ebben a témában

Szabó-Kelemen Zsombor
INAKTÍV


bubi.
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 1011
Írta: 2013. december 11. 20:40 | Link

meccs után, mindenki, aki hall.

Gondolkoztam már az, hogy mi lenne, ha valami nagyobb baleset érne, esetlegesen olyan, aminek a vége egyben az én végem is. Aztán mivel ez a megfogalmazás még számomra sem volt teljesen érthető, így a kérdés átváltozott egészen egyszerűen. Mi lenne, ha meghalnék, csak úgy? Olyan hirtelen?
Igen, így már sokkal érthetőbb volt. És sokkal konkrétabb is. Legalább annyira konkrét, mint az érzés, amit éreztem, amikor Axel felém közelített teljes erővel, teljes dühvel és eltökéltséggel. Igen, azt éreztem, hogy most van itt a pillanat, az életemnek feltehetőleg vége lesz, ha csak nem történik valami isteni csoda. Mivel azonban se vallásos nem vagyok, sem hiszékenységgel nem áldott meg a sors, a deus ex machina közbeavatkozást valahogyan mégiscsak lehetetlennek tartottam; csakis magamra számíthattam. Magam sem tudom már, hogy hogyan, de annyira félre tudtam rántani a seprűmet, hogy az életem ne egy farúdra feltűzve érjen véget, főleg ne a levegőben, azonban a zuhanás nem kerülhettem el. Vagyis gondolom, hogy a földön értem a végemet, mivel magát a pillanatot már nem tudtam megvárni; az ütközés fájdalmaitól eszméletemet vesztettem.
De tényleg. Ha én akkor eszméletemet vesztettem, akkor mi van most? Minden olyan csendes, békés, fényes...lehetetlen, hogy nem fáj semmim. Lehetetlen, hogy nem történt semmi, ez pedig egy egyszerű álom....igen, minden bizonnyal meghaltam, ez meg a fehér fény, amiről mindenki beszél, aki visszajött, amiről könyvek regélnek, ami... Ami minden bizonnyal hatalmas baromság. Lehet, hogy elkábítottak. Lehet, hogy... Lehet, hogy ez fájdalom: lehet, hogy az az enyhe bizsergő érzés, ami terjed végig testemen, az a fájdalom előjele? Lehet, hogy a zizegés, amit a fülemben hallok, az ébredezésnek az első jeleit hívatott bemutatni? Minden bizonnyal, mivel a bizsergés erősödik, és minden másodpercben egyre jobban érzem, hogy ez nem is bizsergés, hanem fájdalom, éles fájdalom, ami az egész testemet szorongatja. A mellkasomon ül, a csontjaimig hatol, mígnem már megérzem, hogy hajam nedvesen, undormányosan tapad a halántékomra. Igen,  minden bizonnyal felkeltem, és ha mégsem hinném el - ugyan, ki ne hinné el, hogy él, amikor annyira fáj, hogy a testének olyan pontjait is felfedezi, amikről eddig nem tudott -, akkor Luca hangja megtöri az eddig beállt, apró zizegésekkel megzavart csendet.
És akkor minden eszembe jut. Az, hogy a fél csapatunk összetörte magát, az, hogy én miért kerültem ide... Jobbra fordítom a fejem, majdan balra is, mintha számítana valamit, de legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül. Bár ezt nézelődés nélkül is meg tudtam volna állapítani, hiszen a veszekedő hangok egészen könnyedén képesek a figyelmemet felhívni rá.
- Ne egymást öljétek, hanem hozzatok egy adag morfiumot! - sziszegem fogaim között. Feltehetőleg az arcomat is eltalálta valami - lehet, hogy én voltam, tulajdonképpen lényegtelen is -, mert még a beszéd is fájdalmat jelent. De azért remélem, meghallott valaki.
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. december 11. 23:42 | Link

Lotte - Meccs után, hajnali három körül

Pazar meccsük volt- röviden összefoglalva. Annyi minden történt, hogy megszámolni is sokáig tartana a két kezén, de a bunyó része egészen biztosan elraktározódik az agyában. Volt ott földet nyalás, ütés, könyöklés, rúgás szép számmal és sok leamortizált ember. Tekintettel a túlnyomó többségben navinés áldozatokra, inkább a késő éjszakát, pontosabban a hajnali három órát választotta színre lépése idejéül és most nyomja le a gyengélkedő kilincsét nagy sunyin. Akiket még itt ápol Uff, feltehetően már alszanak, de neki csak egyetlen személlyel van dolga: Lottéval. Ugyanis gondolt egyet és úgy döntött, jó poén lesz kilopni a navinés őrzőt a betegszobáról éjnek idején... és levinni a Rellon pincéjébe, mert megteheti.
Halkan, lábujjhegyen lopakodik az ágysorok mellett egész addig, míg Lotte ágyát ki nem fürkészi. Ugyan ritka gyér a fényviszony idebenn, de valahogy csak sikerült megtalálnia a csaj fekhelyét. Odalép mellé, egyik kezét Lotte szájára csúsztatja, hogy az ne sikítson, másikkal megtámaszkodik mellette, míg lehajol a füléhez.
-Nehogy visíts, vagy felkelnek a többiek...- Szinte leheli a szavakat, hogy csak a lány értse. Ha meggyőződött róla, hogy nem lesz itt, most egy rögtönzött sikoly party, elengedi a lányt, de nem egyenesedik fel mellőle, inkább tovább suttog.
-Jöttelek ellopni, mert ilyen király rendes vagyok. Viszlek a Rellonba.- A hangjából kibukik, hogy ha nem a gyengélkedőn volna lopás közben, vihogna a helyzeten. Szerinte marha vicces lenyúlni a Navine őrzőjét éjnek idején és vinni a zöldek közé nyaralni. Nem is nagyon kételkedik benne, hogy Lotte ne jönne, meg amúgy is, ha baja van vele, csak vállra kapja a kis pehelysúlyút és elviszi, kész.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. december 12. 12:10
Hozzászólásai ebben a témában

Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. december 12. 13:11 | Link

Adrim, meg Mihael és a többi


Már iszonyatosan izgatott, hiszen a hét végén utazna Szedresre, ahol gyakorlaton vehet részt, hála Véda néninek. Elmondhatatlanul hálás neki a lehetőségért, ráadásul ez biztosan döntő fontosságú lesz a jövőjét illetően, hiszen csinálja a tanári szakot is, de egyelőre döntésképtelen, hogyan lépjen ki a nagyvilágba. Talán ez majd segít dönteni. De mivel még ez messze, kicsit kiélvezi az utolsó hét dolgait, éppen ma játszott meccset háza csapata, amire ki is ment, hogy támogassa őket. De amit látott az kicsit sem tette boldoggá, sőt, a rá nem jellemző aggodalom átcsapott valami olyanba, ami által valakit jól meg tudott volna szorongatni. Pillanatok alatt kezdődött el az, hogy hullottak, mint a legyek a chemotoxtól a sárgák. Ez valami elképesztő. Mintha a rellonosok valami muszáj képzettel küzdenének, hogy minden mozgó egyedet, mozgásképtelenné tegyenek magukon kívül. Emma lélegzete előbb a navinés terelő megmozdulásaitól, majd a lepottyanó Lotte után Adri esetekor állt el. Hirtelen mintha egy ütemet kihagyott volna a szíve is, tudja mi baja a lánynak, de ez. A közelében helyezkedő eridonos CSK, akit még arról a bolond kviddicsről ismer, ahogy vége lett rohant az öltözőbe, nem tudni pontosan kihez, de ahogy tudja Adrival is elég jóban van. Emma még beszélgetett pár háztárssal, aki kint volt, majd igyekezett minél előbb a sérültek után indulni, ott nem igazán törődött másokkal, hiszen a legtöbbeknél voltak, egyből Adriát kereste, és mikor megtalálta az ágya mellé ült. Mikor a lány idekerült és megismerte nagyon a szívéhez nőtt, lehet néha attól olyan morcos rá, hogy anyja helyett is anyja próbál lenni Emma. Az ágya szélére könyököl, majd összekulcsolt kezeire helyezi az állát és vár, bár ahogy Uff tájékoztatta, nem fog ma már magához térni érdemben, szóval várni kell. Amíg ez megtörténik, szinte ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ő is marad, amire a reakcióra kíváncsi se volt igazán. Csak akkor mozdult el a lány ágya mellől, mikor egy kisebb csetepaté tört ki az egyik ágynál, de helyette az egyik kis navinéshez sietett, majd a gyógyítóért, hogy csináljon vele valamit. A fiút maximum látta már, de egyébként nem ismeri, viszont elég rossz bőrben volt ő is. Mikor sikerül odacsalnia a segítséget visszatér Adrihoz, ahonnan többet nem is igazán mozdul.
…Nehézkesen merült álomba, mikor már mindenki más is szunyókált a gyengélkedőn. Egyrészt ő akart itt maradni, de be kell látnia, nem egy kényelmes módot választott az együttérésre, mindenesetre éjfél után végre sikerült kellemes szuszogásba kezdenie. Elég rosszul alszik idegen helyen így még a légyzümmögés is felkelti, nem is meglepő, hogy ismét felébredni látszik, és automatikus reakció, hogy a pálcája, ami a kezében van az ágyon, emelkedik is a reccsenés és susmorgás irányába, nem igazán ismeri fel ki az, csak azt látja, hogy Lotténál matat. Könyörgöm, még a sérülteket se képesek nyugton hagyni legalább egy éjszakára? Már suhan is az átok, és bár nem tökéletesen, de biztos a sikerességében, hiszen miért ne sikerülne, gyakorolta már eleget. Ellenben a fáradtsága és mivel nincs ereje teljében, biztos benne, hogy nem lesz száz százalékos hatású.
- Dormiendana.
Tisztán és érthetően ejti ki, mivel a fiú kezei foglaltak, ideje sincs pálcát rántani, vagy elkerülni a dolgot, szóval legalább reggelig szunyókálni fog, bárki is az. Odalépdel az ágyhoz, hogy az összecsuklott és alvó egyedet megnézze, meg Lottéra pillantson, de csak a földön lévőhöz susog pár szót, mielőtt visszamenne Adrihoz. Igazából ezt csak hozzá kellett tennie, nem hinné, hogy érteni, hallani vagy felfogni tudja.
- _Ne piszkáld a háztársaimat éjjel a gyengélkedőn!


Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 12. 15:39 | Link

Mihael és Emma

Kivételesen nem azért volt számára kínszenvedés az elalvás, mert a gondolatok nem hagyták nyugodni. Jó, részben igaz, de simán ment volna, a fájdalom hátráltatta csak rendesen. Nem akart gondolkodni, sokkal inkább hagyni mindent, és aludni, mert akkor minden sokkal egyszerűbb, és nem kell foglalkozni a jelen problémáival. Viszont miért is lenne minimum ennyire jó? Hát már lassacskán hajnali kettő felé járt az idő, amikor miután már mindent átvett magában háromszor, unalmában elnyomta az álom.
Odabent persze teljes sötétség, de ennek is örül. Persze, ameddig élvezheti, hogy tényleg pihenhet végre, még ha kétes is ennek az állapotnak az időtartama. Csak akkor válik pontossá számára, hogy alig sikerült valami szunyálni, mikor egy kezet érez arcán, és amint a szavak is eljutottak hozzá némileg megnyugszik, és szemeit is hirtelen kinyitja. Esze ágában nincs sikítani, de ha nem Mihael lenne, aki zargatja, akkor az lenne a következő kérdés, hogy túléli-e. Na igen, az lényegtelen, hogy félholt állapotban mozogni is alig tud, de kinyírná, aki felébreszti. A fiú viszont kivétel, és ahogy ismerteti a tervét, Lotte szája is mosolyra húzódik. Már a hangvételéből is, de tényleg... milyen természetes helyzet már.
- Menjünk.. - azzal a lendülettel pedig - kicsit sem tartva attól, hogy az állapota nem engedné -, próbál felülni. Persze csak úgy sikerül, hogy lassan, fokozatosan, kezével kitámasztva magát. Aztán már csak a távolból hall hangot, lányé, ám rögtön nem ismeri fel, és a kegyetlen rossz fényviszonyok mellett is látja, ahogy az átok Misikét éri el. Azt most nem tudja felfogni, hogy ki és mit csinált, csak hogy Mihael összerogyott mellette, és most a földön fekszik.
Csakhamar a tettes is megjelenik, pontosabban előbukkan, mert ahogy felismeri, rájön, hogy tényleg, ő a közelben volt eddig is, de Emma is biztos lehet benne, hogy ha kicsit más lenne a helyzet... akkor kicsit másképp érezné most magát. Mert bizonyára minimum tudat alatt büszke magára, hogy megvédte háztársát, de Lotti annyira már nem örül neki.
- Most mit csináltál? Ja és.. köszönöm szépen! Hogy milyen aranyos vagy!.. - nem hangosan, inkább átlag beszédhangján szólal meg, tekintettel a még ott alvókra, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy szarkazmussal, és valamennyire leplezett dühtől telve forduljon háztársához. Nem érdekli, hogy más esetben mi lett volna, hogy akkor valóban köszönné - ha egyáltalán külső beavatkozásra lett volna szükség -, most ez a helyzet van, és szíve szerint üvöltene. Ezt nem a holléte miatt nem teszi meg, hanem mert csak rontana az amúgy sem pont jól alakult dolgokon. Szóval elnézegeti a fiút ott az ágya mellett, és mivel mozogni feleslegesen nincs kedve, előbb kitalálja mit kezdjen, csak ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Hozzászólásai ebben a témában


Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 12. 16:37 | Link

A meccs után - Elliot, majd Luca, meg a többiek.

Megpróbálja összeszedni magát. Talán teljesen más lenne a helyzet, és fájdalomcsillapítóért nyavalyogna kitartóan éppen, vagy valami hasonló elfoglaltsága lenne, de mivel Elliot van itt, most még fogcsikorgatva is azt igyekszik mutatni, hogy nincs komolyabb baja. Nincs a fenét, elég hülye volt ahhoz, hogy magának is szerezzen, de legalább biztosra ment, mert ha már két hajtóval maradt a Rellon, csak ne szedje le a többit egy túlbuzgó terelő sem.
- Örülök. Tényleg. Attól viszont... nem lesz jobb... semmi... hogy... morogsz. - jelenti ki nagyon okos fejet vágva mellé, csak a hangja rekedt még mindig, és azért a mondat tagolásán hallani, hogy nem megy ez olyan könnyen, mint szeretné. Könnyebb lenne megszámolni, hol nem fáj éppen, már ha egyáltalán van olyan porcikája, de hősiesen tűri az egészet. Egyelőre. Közben feljebb is tornázza magát pár centivel nagy nehezen, és ismét valami grimaszba torkolló vigyorra futja csak, de legalább próbálkozik, ha már lököttnek nevezik. Jó jel, legalábbis úgy értelmezi, hogy mégse színtiszta harag az, amihez most szerencséje van. Ha barátként is, de számít Elliotnak,  arra már annyira nem is figyel, hogy mi a válasz a terelőt illetően, ettől a konklúziótól ugyanis még a szívritmuszavar is beáll hirtelenjében nála, bár persze az is rásegít, hogy gyakorlatilag megfogja a kezét a fiú. Hirtelen megszólalni is elfelejt, csak a fejét igyekszik megrázni, amitől máris csúnyán nyilall a kulcscsontjába, fene tudja hogy mozdul, a következő pillanatban pedig arra eszmél, hogy pofon vágják. Bár nem ilyen téren igyekszik a szókincsét gyarapítani, azért az angol hasonlóság alapján nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjön, minek is nevezték. Nyel egy nagyot, miután már muszáj volt a nyelvébe harapni, hogy ne nyögjön fel a pofon eredményeként - fájt az is, aztán ismét nyugalmat próbál magára erőltetni, amennyire csak sikerül.
- Oh, a másik szuper...hős. Ugye tudod... hogy az idióta alap...vetően különlegest jelent? ... Bóknak fogom ... venni. - jegyzi meg, angolul, mert az önkifejezés úgy könnyebb továbbra is, hiába tanulja szorgosan a magyart. Kezdi zavarni ez a nagy lelkesedés, nehezen ugyan, de maga elé emeli a kezét, aminek az lesz az eredménye, hogy még a párnával való találkozástól is felszisszen. Ráeshetett a csuklójára ebből ítélve, de nem emlékszik a részletekre. Még jó, hogy Elliot félrehúzza a lányt, mert nem biztos, hogy egyébként sokáig bírná, hogy ne kezdjen ő is valami bájitalért könyörögni, amitől egy fokkal is jobb lesz.
- Most mész és... sorra felpofozol... minden rellonos játékost,... vagy csak én érdemeltem ki... ezt a figyelmességet? - nem bírja nem megkérdezni, egyébként is ez szokott lenni az ő nagy baja, hogy mindent megjegyez és megkérdez, szóval lehet mindjárt számíthat még egy pofonra, vagy többre, ki tudja.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2013. december 12. 18:42
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. december 13. 19:25 | Link

Kviddics után…
Nina, és akire még tudok figyelni…


Gyengének, és magatehetetlennek éreztem magam. Kézilabdában soha nem sérültem meg ennyire. Ott mindig megúsztam egy bokaficammal, és/vagy egy csuklótöréssel., de az is igaz, hogy ott nem zuhantam x méter magasból, nem tudom hány hm/h-s sebességgel. Rossz ötlet volt összehasonlítanom a kézilabdát, és a kviddicset, mert bőven más súlycsoportba tartozik a két sportág. Hogy a későbbiekben is játszani fogok-e, az a jövő zenéje lesz. Na, meg persze Dave döntése is közrejátszik majd, hiszen rajta múlik, hogy egyáltalán látni akar-e még a csapatban. Elvégre nem fogtam meg a cikeszt, mikor az lett volna a dolgom, hanem Krisi után eredtem, és megmentettem őt. Csak meg fogja érteni, hogy a navinés srác élete fontosabb volt, mint egy vacak ezüstszárnyakon repkedő aranygolyó.
A légzés nagyon fájt, a törött bordák megnehezítették az egyenletes levegővételt. Szemeim, még mindig csukva vannak, ordítani is képtelen vagyok, pedig nagyon szeretnék a szúró fájdalomtól. Az agyam csak kattog, de csak csend, és csend, és csend… se több, se kevesebb. Jó lenne már végre felébredni, és megtudni, hogy kik vannak még a gyengélkedőn, de legfőképpen azt, hogy Krisinek mennyire súlyos az állapota, hogy megérte-e az áldozatom. Remélem, hogy igen.
A nagy elmélkedésem odáig jutott, hogy sikerült megmozdítanom egy kicsit a bal karomat. Bele is nyílalt a fájdalom, ebből arra is rájöttem, hogy a dobókarom tört el két helyen is. Szuper, legszívesebben morognék miatta, meg ordítanék a fájdalomtól… vájunk: utóbbit meg is teszem, hiszen szemeim kipattantak még azelőtt, hogy megmozdult volna a karom. A rövid felordítást hamar lenyeltem, és fájdalmas szisszenésre váltottam. Szinte véresre haraptam az alsó ajkamat, de legalább tudatosult bennem, hogy már ébren vagyok, és a karom nincs egy darabban, amit jó lesz nem mozgatni. Körbenézek, meglátom Krisit a szomszédos ágyon, mellette Mirát is. Megkönnyebbülten veszek levegőt, miután látom, hogy a fogótársam életben van, aztán átnézek a másik oldalamra. Meglepetten látom, hogy éppen Nina fogja a kezemet, melyre egy halvány mosolyt engedek meg magamnak. Nehezen, és jó pár szisszenés után, de sikerül annyira feljebb tornáznom magam, hogy ne teljesen vízszintesben legyek.
– Oda… odaadnád a poharam? –mutatok ép kezemmel a víz felé, és persze kérdésem Nina felé irányult. Ha megkapom, akkor lassan kortyolgatom, mert a nyelés még ugyan megy, de elég fájdalmasan.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. december 22. 00:25 | Link

hadirokkantak

*Mondja nekem valaki, hogy normális dolog az, hogy tizenévesek önként és dalolva törik magukat tropára egy nyamvadt iskolai kviddicskupa miatt. Bár lehet, hogy lemaradtam valamiről, és puszta mazochizmusról szól ez az egész játék. A legviccesebb az, hogy egy normális meccsen többen és jobban megsérülnek, mint akkor, amikor anno olyan játszottak "buliból" , akik minden szempontból alkalmatlanok voltak a feladatra. Rajtuk legalább nevettem egy jót, és közben szép sorjában mindenkit elláttam.
Most viszont azt sem tudom, hová kapjam a fejem, rendesen feladja a leckét a sok sérült. Már a meccs közben, a pályán is volt egy-két játékos, akit elsősegélyben kellett részesítenem, aztán jöttek a súlyosabb esetek, és csak úgy potyogott a diákság a seprűről. Az ájult játékosok mind a gyengélkedőre kerültek, és csak egyre nőtt a számuk, ahogy az aggódó barátoknak és barátnőknek. Utóbbiakat legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, azzal hogy itt ülnek, hergelik egymást a meccs miatt, egyáltalán nem lesznek előrébb, csak az én munkámat akadályozzák. De még arra sincs időm, hogy kidobjam őket. Komolyan nem hittem, hogy valaha ilyet fogok mondani, de talán a legközelebbi kviddicseccs idejére felveszek segítőnek egy gyógyító tanoncot. Nem nagyon vagyok képben a felhozatal képességeit illetően, de már az is nagy segítség lenne, ha a sima törött csontokat összeforrasztaná helyettem valaki, vagy csak tömne mindenkibe egy adag fájdalomcsillapítót.
Apropó fájdalomcsillapító, jelenleg ebből kevergetek egy ipari mennyiségű adagot. Sajnos nem tudok mindenkinél ott lenni, nem tudom egyelőre, hogy kinek mennyire súlyosak a sérülései, pedig lassan minden ájult is magához tér, de legalább azt elérem, hogy senki se agonizáljon itt nekem folyamatosan. A főzetet aztán kiporciózom bögrékbe és egy pálcamozdulattal minden betegágyhoz odareptetek egy bögrét.*
- Fájdalomcsillapító, emberek, mindenki igya meg, aki úgy érzi, szüksége van rá! -* kiáltom bele az éterbe, mint mindig, most is feltételezve, hogy ha nem is érették meg, amit angolul karattyolok, azért leesik nekik, hogy nem megmérgezni akarom őket.  
Ezután kezdek neki, hogy egyesével foglalkozzam mindenkivel. Szép hosszú délutánnak nézünk elébe. Kezdődhet a seregszemle. Egy gyógyszerektől, krémektől, bájitaloktól, főzetektől, borogatásoktól és még egyéb gyógyászati cikkektől roskadozó kocsit tolva indulok el az ágyak között.  *

[Amira-Kristóf-Domi-Nina]

*Sztoikus nyugalommal magyarázom el Mirának, hogy nincs ok az aggodalomra, igaz ugyan Kristóf és Domi is eszméletlenül hever pár ággyal odébb, és még időm sem volt összeszámolni, hány csontjuk tört el, hogy a zúzódásokról és kék-zöld foltokról már ne is beszéljünk, de minden rendeben lesz. Alig hogy befejezzük a diskurzust, az említett jómadarak ébredezni kezdenek. Mirát követve én is az ő agyuknál termek, és kezelésbe veszem őket.
Kristóf első szavait meg Mira magyarázata hallatán - amit elvileg ugyan nem is értek - az égre emelem a tekintem. De ezt az apró momentumot leszámítva, nem foglalkozom vele, hogyan folytatódik a csevej, nekilátok inkább Kristóf vizsgálatának.
Két elég nagy fájdalomforrást is felfedezek a testén, elég egy pillantás, és szinte hallom, hogy a bordái és a bokája segítségért kiált. Mikor ilyen "egyértelmű" sérülésekkel találkozok, olyan mintha csak egy nagy tábla hirdetné számomra, hogy "héj, itt a bibi". Persze azért további vizsgálódásra is szükség, hogy felmérjem, mégis hány bordája tört el és nem-e aszimmetrikus a légzése. *
- Eltört két bordád és egy megrepedt, plusz még ugye a bokád... - * mondom félig Kristóféknak, félig csak úgy magamnak. Nem hangzik tl jól, de lehetne sokkal rosszabb is. Óvatosan megtapogatom a bokáját, hogy mégis mennyire  vészes a törés - ha közben bevette a fájdalomcsillapítót, ezt szinte csak bizsergésnek érzi. Egyik sérülés nem tartozik abba a kategóriába, amit egy pálcaintéssel meg lehetne oldani. Máris elkezdtek a kocsin kutakodni a megfelelő orvosság után.
Előveszek egy kis műanyag pohárkát, amit egy kesernyés ízű bájitallal töltök meg. És ez a kotyvalék, a gyógyulás igazi kulcsa, ugyanis hasonló hatása van, mint a pótcsont rapidnak. Csak éppen nem csontot növeszt, hanem a már meglévők tökéletes összeforrását segíti elő és gyorsítja fel. Mindez persze ugyanúgy fájdalommal jár. Újabban kezdtem el ezt használni, mert megdöbbentő, hogy ebben az iskolában milyen gyakoriak a törött csontok, és a diákok többsége nem szereti a lassabb, de sokkal természetesebb gyógyulási módot választani. *
- Tessék, ezt idd meg, fájni fog a gyógyulás, de holnap már óvatosan terhelheted a bokád. De egyelőre az a lényeg, hogy pihenj. - * adom át neki a poharat.
Amikor Kristóffal végeztem Dominikhoz fordul, aki mellé időközben odatelepedett Nina. Csak egy lemondó sóhajjal konstatálom, hogy lassan nem tudom követni, ki kivel van, mit csinál. Igazából nincs is kedvem ezzel foglalkozni.
Miközben Domi a vízből kortyol, gyorsan felmérem a helyzetet. Már első pillantásra biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabbul járt, mint Kristóf. Nem tudom, mit csinált magával, de ő aztán tényleg összevissza törte magát. A bordái mellett, neki a bal karja tört ripityára. Odaadom neki a fájdalomcsillapítót, mert láthatóan nagyon szenved. Ezután kezdem el részletesebben megvizsgálni a töréseit. A karja annyira nem vészes, a csontforrasztó folyadék egy éjszaka alatt rendbe tesi, bár elég fájdalmas procedúra lesz. Ahogy a légzését meghallgatom, azonban már komolyabb problémával találkozom. *
- Nagyjából ugyanazt tudom, mondani, mint Kristófnak. Eltört három bordád, a bal karod meg három helyen is. Neked sem szabad most nagyon mozognod - * magyarázom, miközben neki is öntök a csontforrasztóból. De mielőtt odaadnám neki, egy másik főzetet is előkotrok, és ebből is öntök neki egy adagot. *
- Ne ijedj meg, de lehet, hogy neked kissé tovább fog tartani a felépülés, mert levegő szorult a mellhártyaüregedbe. De ez majd fel fog szívódni, ez a főzet ebben segít, és megakadályozza a szövődmények kialakulását - * mivel Domi egyedül valószínűleg nem is tudná meginni az orvosságot, és egyébként sem szabad nagyon fickándoznia, a poharakat Ninának adom. Ha már egyszer itt van tegye hasznossá magát, és segítsem Dominak. *
- Még visszanézek rátok! - * ez egyszerre szól Dominak és Kristófnak is, majd tovább tolom a kocsit a következő beteghez.*

[Axel-Elliot-Luca][Zsombi]

*Éreztem én, hogy abból csak a baj, lesz, hogy ennyien itt vannak és hogy nem tudok odafigyelni rendesen mindenkire. Miközben a betegekkel foglalkozok, egészen el is felejtem, hogy két szemben álló csapat tagjai fekszenek most itt, és attól függetlenül, hogy a többség hadirokkant lett, a meccs még mindenki számára egy friss emlék. Gondolhattam volna, hogy túl komolyan veszik a sportot, de naiv módon annál több intelligenciát feltételeztem róluk, hogy képesek legyenek még ezek után is ölre menni.
Csak a csattanásra kapom fel a fejem, amikor az egyik navinés fruska pofon üti az egyik rellonos sérültet. Mire odasietek, már egy másik fiú fogja le az agresszív leányzót. Magamban kalapot emelek a srác előtt, amiért a körülményekhez képest ilyen emberi hangon beszél hozzá. Azért mégsem ment el mindenkinek az esze. *
- Kisasszony, most azonnal menjen kifelé, gondolja át, hogy hol van és mit csinált! Ha lehiggadt és tud normálisan viselkedni, visszajöhet. - * ellentmondást nem tűtő hangon közlöm vele, hogy mit akarok. Nem emelem fel a hangomat, még az arcomról sem lehet leolvasni, hogy mit gondolok, azon kívül, hogy nem akarom látni a lányt. Ha kiment - márpedig kimegy legalább pár percre, ha nem akarja, hogy én dobjam ki, úgy hogy vissza nem jöhet - újra a betegekkel foglalkozom. Axelt biztosítom róla, hogy mindjárt jövök, de közben ahhoz a fiúhoz megyek, aki az imént tért magához és máris morfiumot követel. Elvégre valami fontossági sorrendet kell állítani, és Axel már egy ideje magánál volt, arra is van ereje, hogy Lucának válaszolgasson, van mellette valaki és adjon neki a korábban az éjjeliszekrényre reptetett fájdalomcsillapítóból, röviden kibír még néhány percet nélkülem. *
- Tessék -* Zsombi ágyához lépve felveszem a bögréjét és megitatom a fájdalomcsillapítóval. Ezután sorra veszem, hogy mi minden történt vele. Arra már nem emlékszem, hogy ez a gyerek konkrétan hogyan esett le a seprűről, akkor már valószínűleg nem is néztem a meccset, hanem a korábbi sebesültekkel voltam elfoglalva. De az egyszer biztos, hogy elég brutális ütközést szenvedhetett el. A fél arca és a szája fel van dagadva, méretes lila folt van kialakulóban a szeme alatt, valószínűleg esés közben a seprű vagy Axel jól behúzott neki egyet. Az oldalán is van egy elég súlyosnak tűnő zúzódás, illetve eltört a jobb alkarja is. Mivel tényleg elég gyanúsak a kék-zöld foltjai, alaposabban is megvizsgálom.  Ahogy megtapogatom a zúzódás környékét, majd Zsombor hasát, aminek kemény a tapintása. Valószínűleg belső vérzése is van. De hogy konkrétan melyik szervvel van a gond és milyen súlyos, azt csak további vizsgálatok során tudnám megállapítani. Erre sort is fogok keríteni, majd ha egy kicsit tisztult a helyzet, és mindenkit láttam már. Ugyan ilyen várakozó státuszban van Adria is, akinek a szívbetegségével nem tudok néhány pillanat alatt megbirkózni. *
- Van egy pár csúnya zúzódásod, eltört a jobb karod, és belső vérzésed is lehet. Most kapsz gyógyszert a lila foltokra, a csontforradáshoz meg a vérzésre de még visszajövök, hogy jobban megvizsgáljalak. - * közlöm a navinéssel és már el is kezdem kiporciózni neki a bájital adagokat. Amíg nem tudom, hogy mennyire súlyosak a belső sebei, célzott kezelést nem tudok alkalmazni, a főzet csak az állapotának romlását hivatott megelőzni, csökkenti a vérzés mértékét bárhol legyen is az. Odaadom neki a nem túl gusztusos italokat, majd korábbi ígéretemhez híven visszatérek Axelhez.
Úgy tűnik a rellonos kisebb sérülésekkel megúszta, mint Zsombor. Az igazán csúnya sérülése csak a szilánkosra törött térde, az ilyen típusú törések gyógyításához még a csontforrasztónak is több idő kell, és fájdalmasabb is a folyamat. Ezen kívül ő is szerzett egy adag kék-zöld foltot, illetve sikerült olyan szerencsétlenül esnie, hogy megrepedt két bordája és eltörött a csuklója. Mindezeket a megállapításokat neki is felsorolom, úgy hogy  mindenki másnak is tettem. Majd megkapja a már szokásosnak mondható kezelést. Az ő felépülése sem lesz sétagalopp, egyrészt a fájdalom miatt, másrészt pedig Axel térde is csak másnapra lesz rendesen használható.

[Sharlotte]

Szegény Sharlotte-hoz - aki szép csendbe tűri a megpróbáltatásokat, akit senki nem próbál megtámadni, és akiről nem is tudom, mikor tért magához - az utolsók között jutok oda. Úgy tűnik nincs olyan rossz bőrben a lány, nem tört el semmije, nincsen tele zúzódásokkal. Mint kiderül, hasba rúgták és ezután nem sokkal elvesztette az eszméletét. Nem vagyok túl optimista a helyzettel, túl szép is lenne, ha csak a fájdalomtól lett volna rosszul. Megvizsgálom a hasát és nála is hasonló tünetekkel találkozom, mint Zsombinál, ugyanaz a megfoghatatlan diszharmónia árad a testéből.
- Úgy tűnik belső vérzésed van. - közlöm vele tárgyilagos hangon. Mostanra már csak a legszükségesebbek elmondására szorítkozom. Ezzel pedig háromra nőtt a második fordulóba jutottak száma. Vagyis rá, Zsombira és Adriára fog további kivizsgálás és speciális kezelés várni.
Körbenézek mindenki és némi büszkeséggel állapítom meg, hogy ettől a három kivételtől eltekintve mindenkit gyorsan sikerült összefércelnem. Így aztán most rajtuk "visszafelé" sorrendben haladok újra. vagyis ha már itt vagyok, Lotte alaposabb vizsgálatával kezdem a dolgot. Egy picit magára hagyom ugyan, amíg előszedem a mágikus ultrahanghoz szükséges eszközöket és nekilátok a diagnózis felállításának. percekig molyolok a kapott információkkal, míg biztosan azt mondhatom, hogy bizony a bal veséje vérzik. Ennek tudatában nem is késlekedek, nekilátok a megfelelő főzet összekeverésének, amely elállítja a vérzést és összeforrasztja az adott belső szervet. A főzet ugyanis, amit használok néhány adalékkal kiegészítve a csonton kívül más szövetek gyógyulását is segíti.
Zsombira is hasonló eljárás vár.


[Sharlotte- Misi mókus - Emma]

Hosszú, és fárasztó egy nap volt. Mióta itt dolgozok ma került be a legtöbb beteg a gyengélkedőre egyazon ok miatt. Rám is rám fér az alvás, alig hogy elvonulok a lakrészembe és bedőlök az ágyba már mély álomba is szenderülök. Nem aggódok azért, hogy közben bármi is történne a betegekkel, a gyengélkedőn lévő bűbájok ugyanis szinte minden szabálytalan levegővételről tanúsítanak. Így például azonnal felkelt a jelzőberendezés, amikor nyílik a gyengélkedő ajtaja. A látogatási idő már rég lejárt. Máris kirepül az álom a szememből és teljesen éberré válok. Odamegyek a gyengélkedő ajtajához, de nem lépek ki a helyiségbe, csak a sötétből figyelem ki az és mit csinál. Nem kicsi a meglepetésem, amikor Misit ismerem fel a éjszakai látogatóban. De nem kapcsolom le azonnal, mert jobb szeretném kivárni, hogy mégis minek jött ide és mit akar. Nem hallom, hogy miket mond Lotténak, de a testbeszéd is elég nyilvánvaló. Van egy olyan érzésem, hogy soha, de soha nem fogom megérteni Misit. Bár nem is akarom. Legnagyobb elképedésemre, mielőtt bármit is tehetne a rellonos, néhány ággyal távolabbról egy átok repül felé. Teljesen elfelejtettem, hogy megengedtem Emmának, hogy idebent maradjon. Ezek alapján nem is tudom már, hogy jó döntés volt-e. Nem bírom elviselni, hogy a gyengélkedőn átkozódjon bárki is. Ugyanakkor meg tudom érteni Emma döntését. Eljátszok a gondolattal, hogy kimegyek hozzájuk, végül azonban meggondolom magam és inkább visszamegyek aludni. Úgy tűnik Emma kézben tartja a dolgokat helyettem is.


//Ha valamit/valakit kihagytam, bárkinek bármilyen problémája, kérdése van küldjetek füstjeleket Wink //
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. december 23. 13:34 | Link

Vadócka, részben zöldségek és törzsfőnök bá'.

Miután Lucát útjára engedtem az öltözőnél, még egy darabig ott ácsorogtam az ajtótól nem messze és hallgattam, ahogy a csapatával beszélget. Kellemes volt, nem kiabált velük, hallatszott mondjuk rajta, hogy eszementül dühös, de tudtam, hogy nem a sajátjaira mérges, hanem az ellenfélre, és meg kell hagynom, teljesen jogosan. Csapatkapitányként átérzem azt a felelősséget, ami a vállán nyugszik, hogy úgy érzi, felelős az egész csapatért és annak testi épségért. Természetesen lehetetlen felelni ennyi ember maximális biztonságáért és ezt neki is tudnia kellett már az elején. Ennek ellenére is felemelőnek tartom, hogy vannak még ilyen felelősségteljes emberek, mindig megmelengeti a szívemet, mikor a fiatalabbak is képesek ilyesmikre.
Miután kiácsorogtam magamat az öltözőknél, a hidegre való tekintettel inkább behúzódtam a kastélyba én is. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy merre veszem az irányt, megindultam felfelé a nyugati szárnyba, a gyengélkedő felé. Úgy gondoltam hogy nemes gesztus lenne meglátogatni a lesérülteket, főleg Adrit szerettem volna látni. Tudok arról valamennyit, hogy nincs teljesen rendben az egészségi állapota, van valami szívbaja, vagy nem tudom mi, már csak ezért is szeretném megnézni, hogy mi van vele. Szép lassan elindulok felfelé a lépcsőkön, egyiket veszem a másik után, míg fel nem érek a második emeletre. Ott nem nehéz már megtalálni a gyengélkedőt, szenvedéseim örök helyszíne. Mondjuk azt, hogy túlságosan jól ismerem már ezt a helyiséget és a nem szívesen, de túl gyakran visszatérő vendégek közé tartozom. Egy-két jobban sikerült meccs után egyfeszt itt végzem. Nem túl kellemes.
Ahogy benyitok a gyengélkedőre, nem éppen mindennapi látvány tárul a szemem elé. Vagyis olyan tekintetben mindennapi, hogy félholtra vert és sebzett emberek fekszenek szétszórva mindenfelé, de az azért nem éppen a legszokványosabb jelenet, ahogy egy pöttöm leányzó éppen felképel egy cula Rellonos srácot. Először lefagyok egy pillanatra, nem igazán tudom, hogy most mi is van, aztán csak megindulok nagy léptekkel a patália felé. A másik gyerek, aki az ágy szélén ült, most lefogja Lucát, de ahogy melléjük érek, egy erélyes könyökmozdulattal orrba verem a gyermeket, az ágy felé lököm, majd átveszem a lánykát. Na, ne tessék már taperálni mindenkit. Aztán Axel kezd el magyarázni a Navinés csk-nak, már én is kellően fel vagyok pumpálva agyilag annyira, hogy visszaszóljak neki.
- Hát tudod, meg is érdemelnétek, ha nektek ezt jelenti a kviddicsezés - hadarom el a tulajdon anyanyelvemen, spanyolul a srácnak, közben egy pillanatra sem engedek a megvető pillantásomból. Ha értette, akkor értette amit mondtam, ha meg nem, akkor így járt, nem mondom el máshogyan.
Számomra váratlanul megjelenik a törzsfőnök, akit már egészen jól ismerek a sok itt tett látogatásomtól és ellentmondást nem tűrő hangon közli Lucával, hogy bizony időszerű lenne távoznia a gyengélkedő köreiből. Nem várom meg, hogy a kislány reagáljon, villámgyorsan átvetem a vállamon és egy "Már itt sem vagyunk"-félét mormolok el az indiánnak, miközben gyors ütemben kiviharzok a helyiségből, félvállamon a kis csomagommal. Nagy csattanással csukódik mögöttünk az ajtó, szó nélkül, sebesen viharzok végig a folyosón, nem törődve azzal, hogy Luca mennyire kapálózik, majd mikor a távolabbi végébe érünk, végre elengedem a túszomat.
- Nem vagy teljesen normális - jegyzem meg, de ez inkább hat egy elismerésnek a fél mosollyal a szám szegletében, mintsem szidásnak.
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. december 25. 02:22 | Link

Csak úgy magányában, főleg Uff bácsira várva

*Az egész kviddicsmeccs abból állt, hogy a Navine csapatát megalázzák, péppé verjék, és csúfos vereséget mérjenek rájuk. Senki, de senki nem állította meg a zöldeket, vagy szólt rájuk, hogy „hé, szabálytalanok vagytok”. Az egész csalódás volt a számára, pláne, hogy 3 rádobásból mindössze egyetlen egyszer sikerült betalálnia a kvaffot. Nem kellett volna… nem szabadott volna ennyire túlhajtania és felhúznia magát, de egyszerűen bizonyítani akart. Az egész gyerekkora arról szólt, hogy ő sokkal kevesebbre képes, mint bárki más, neki nem szabad azokat csinálnia, mint a kortársainak. Talán ezért is kezdett el inkább fejre gyúrni, mint testre, mert nem mozoghatott úgy, ahogy szeretett volna.  Aztán amikor már lehetett volna sem vágyott rá, egészen a kviddicsig, ami miatt majdnem csúnyán megsérült a mai napon. Nem került volna ilyen helyzetbe, hogy a nagy izgalomban nem ránt egyet a karján és meg tudja inni a teljes fiolát abból a borzalomból, mert talán akkor hatott volna annyira, hogy nem lesz magatehetetlen. Hiába próbálta lekormányozni a seprűjét a talajra, sajnos már nem volt annyi ereje, hogy véghezvigye.  Már nem járt annyira messzire a biztonságot jelentő földtől, amikor azt érezte, hogy mindene elnehezedik, a szíve kiszakad a helyéről és körbe-körbe forog vele a világ. Behunyta a szemét és várta a fájdalmas ütközetet - csak remélni tudta, hogy előbb veszíti el az eszméletét, minthogy landoljon. Ám nem így történt, hiszen egy ismerős hangot hallott, majd pedig valami furcsa bizsergést érzett a testében: Robi megmentette attól, hogy teljesen összetörje magát, s épségben érkezett a földre. Szerencse, mert a keze már így is eléggé megzúzódott Bennettnek hála, aki egy jól irányzott mozdulattal pár percre hatástalanította a szőke lányt.
Az útra már nem nemigen emlékszik, minden olyan ködös. A gyengélkedőn néhány másodpercnyi hangfoszlányt néha elkap, de nem igazán tudja, hogy mi történik vele, vagy, hogy merre van.*
Utoljára módosította:Újvári Adria, 2013. december 25. 15:53
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. január 5. 19:28 | Link

Đomi - kicsit megkésve, ezernyi sorry. ><

    Elég aggasztóan néztek ki a gyengélkedőre behozottak. Többen nem is voltak eszméletüknél, mint ahogy Đomi sem. Mondjuk ezután a meccs után nem is csoda, hogy ki lettek ütve, totális leamortizálás lett a vége. Egyik csapat sem lett kímélve, volt itt zöld és sárga egyaránt. Az a csoda, hogy ezek után egy helyiségbe eresztették őket, a látogatók valószínűleg nem lesznek ilyen nyugodtak. Én mindenesetre Đomi ágyán foglaltam helyet, kezét pedig enyéimbe fontam. Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mi a szöszt keresek én itt, de mielőtt meggondolhattam volna magam az ágyon fekvő Rellonos megmozdult. Egy pillanatra megállt a szívem, de szerencsére annyi lélekjelenlétem mindig volt, hogy ne lássák rajtam, mi zajlik bennem. Már épp azon agyaltam, mit mondhatnék, mikor Đomi megelőzött. Hála az égnek.
- Persze – megfogtam a vizet és odanyújtottam neki. Átvillant egy emlék az agyamon, de mielőtt komolyabban elmélyedtem volna, megérkezett a doktor urunk. A diagnózist hallgatva nehéz volt nem vágni egy fintort. Az egyszer halál biztos, hogy amit kviddicsen csináltak, az profi munka volt. A kezembe nyomott poharakat megfogtam és némán bólintottam. Felesleges volna bármit is kérdezni, vagy mondani, amit tudnunk kellett, azt most megtudtuk.
- Te egy hatalmas hülye vagy – suttogtam neki halvány mosollyal az arcomon. Hősiesség ide vagy oda, most aztán lesheti, mikor kelhet fel még egyszer. Viszont a dolog másik fele, hogy ha ő nincs, Kristófnak reszeltek. Lemondó sóhajjal pillantottam a kezemben lévő orvosságokra. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy ápolónő és mivel ilyet ritkán csináltam – utoljára akkor, mikor versenyszerűen balettoztam -, így kicsit nehezemre esett a dolog. Fel kellett idéznem az elveszett rutint.
- Ezeket most megiszod és csendben maradsz. Problémákat… - kezdtem, de rájöttem, hogy kézfeltartással nem tudja jelezni, ha pedig most ezzel fejezem be a mondatomat, az elég morbid vicc lesz. – Na mindegy, majd inkább figyelek – csóváltam meg a fejem, majd ha Đomi engedte, lassan megitattam vele a löttyöket. Nem hinném, hogy jó ízük volt, de ha segítenek, egy literrel is kap tőlem mindegyik itt heverő. Mikor mindkét pohár üres lett, letettem őket a mellettünk lévő szekrényre. És beállt a csend. Remek, szeretem, mikor ilyen kellemetlenül fesztelen a hangulat, amolyan „az egyik nem tud beszélni, a másik meg nem tudja mit mondjon”. Mivel nem mondhatnám, hogy a szavak embere vagyok, így csak újra megfogtam Đomi kezét. Wáoh, ha így haladunk, szerintem legközelebb már mehetek oviba. Mondjuk addig nincs gáz, míg nem húzogatjuk egymás haját…
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet