36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 18. 16:47 | Link

Felagund professzor
előzmény

Tekintve, hogy a denevérekkel vagyok elfoglalva, váratlanul ér a testem köré tekeredő béklyó, bár maga a tény, hogy Felgund "leterített", már kevésbé meglepő. Fájdalmas nyögés és puffanás vágódok el kőpadlón. Elég korlátozott a mozgásterem, de azért igyekszem úgy esni, hogy ne az arcomat, hanem inkább csak a vállamat zúzzam szét.
A hisztérikus kacagásom gyorsan elhal és átfordul néma, könnyek nélküli zokogásba. Bár még én sem tudom rendesen definiálni, hogy mit is akar jelenteni a rázkódás, amit produkálok. Már nem tudok mit reagálni a történekre. Elképzelem, milyen szánalmas és egyben nevetséges látványt nyújthatok gúsba kötve fekve a padlón, piszkosan, csatakosan, a tüskés növénytől meg a denevérektől szerzett karcolásokkal és egyéb apró sebekkel borítva. Mindennek a tetejében pedig a karjaim már teljesen elzsibbadtak, kérdéses, hogy egyáltalán meg tudnám-e még őket mozdítani, ha nem lennék megkötve. A tehetetlenség és tudatlanság nagyobb félelemmel tölt el, mint az, hogy nincs tovább: szembe kell néznem a prefesszorrnal és a büntetéssel.
Igyekszem erőt venni magamon és amennyire lehet megnyugodni. Csak most jövök rá, hogy egészen kimelegedtem a hajszában, és a levegőt is hangosan sípolva veszem. Nincsenek ábrándjaim afelől, hogy Felagund mennyire értékelné, ha hagynám elhatalmasodni a kezdődő hisztériás rohamot. Megpróbálok minél kevesebb zajt csapni, hogy érzékeimmel könnyebben koncentráljak a tanárra. A férfi hangja nyugodtan cseng, de azért egy pillanatra sem hiszem, hogy teljesen elült a vihar. Feszülten várom, hogy jöjjön már ide, essünk túl az egészen. Alig, hogy ezt végig gondolom, már meg is hallom a léptei meg a botja kopogását, aztán egy reccsenés és még egy.
- Neeeeeee! A pálcám! - kiáltok fel dühösen, belevágva az öreg szavába. Hagyom, hogy a bennem szunnyadó melodimágia felszínre törjön és a hangomba vegyüljön, ahogy éles, magas frekvencián hosszan kitartva a hangot fejezem ki ellenkezésemet a pálcámat ért támadással szemben. Egy pillanatra elfelejtem, hogy a meccsnek már vége és "hol a helyem". Elönt a pulykaméreg, nem is gondolom végig, hogy mit csinálok - ma éjszaka már sokadjára -, utólag pedig már nem tudom visszaszívni a hangomat. Megint rémült kifejezés költözik az arcomra, ahogy tudatosul bennem, hogy mit csináltam. Nem akartam, nem volt szándékos... de a hirtelen harag meg a melodimágia nem valami nyerő párosítás. Félve sandítok Felára, hogy megállapítsam mennyire sikerült erősre a gemitus. Most már azt sem mondhatom, hogy nem támadtam meg a professzort, mert a mágikus hanghullám minimum egy enyhe fejfájást vagy rosszullétet okoz a tanerőnek. Bár ha szerencsém van, azt hiheti, hogy mindez csak a korával jár...~Most már a Rocharddal való legközelebbi találkozásom miatt is aggódhatok..~ Gondolom keserűen, még ha Fela bá most nem is vesz elő a melodimágia miatt, Rochard tutira érzékelte, hogy varázsoltam - még ha komoly kárt nem is okoztam senkiben.
- Én... Ön... - nem tudom, mit kellene mondanom, csak zavartan hebegek-habogok.
A saját szerencsétlenségem egy rövid időre szinte feledteti, hogy egyébként meg vagyok kötözve és minden kis karcolásom fájdalmasan lüktet - csak arra térek vissza a valóságba, hogy eltűnnek a béklyók. A hirtelen fény miatt hunyorgok egy sort, de ahogy hozzászokik a szemem, elképedve bámulom a karomat. Mi tagadás, nem valami szép látvány. Nem merek felnézni Felgundra, miközben az szitkozódni kezd, amivel csak még egy lapáttal tesz a nyomorúságomra. Igazságtalannak érzem a szavait. Még ha egyáltalán lenne gyógynövénytan és tanulnám is, miközben a sötétben próbálok elkerülni egy átkot, nem valószínű, hogy előbb nekiállnék beazonosítani minden növényt. Azt nem tudom meg, hogy konkrétan hogy is sikerült így elbánnom magammal, vagy hogy mire számíthatok, de jobbnak látom megtartani magamnak a kérdéseimet. Miközben Fela néhány percre egyedül hagy, hasizomból ülő helyzetbe tornázom magam. Megpróbálok felállni is, de az nem sikerül, így csak ülve várakozok.
Nem tudom, Felagund mit dörzsöl a homlokomhoz, de mintha enyhülve a viszkető fájdalom. Örülök, hogy nem is kell a járással próbálkoznom, hanem a professzor azonnal a lebegtetést választja.


Nagyon hosszúnak tűnik az út az üvegházból a nyugati szárny második emeletére, amit ráadásul - számomra - kínos csendben teszünk meg. A gyengélkedőre érve a professzor egy ágyra irányít, ekkora a méreg még jobban szétterjedt a testemben. A megérezésünkre a gyógyító is felbukkan, kissé nyúzottan, de élénk szemekkel jön megkérdezni, hogy mi történt. Felagund közli vele, hogy nincs szükség a segítségére, ennél már csak azon lepődök meg jobban, hogy a gyógyító ezt további kérdezősködés nélkül tudomásul veszi, rám alig vet két pillantást és magunkra is hagy minket. Nem tűnik valami nagyon elkötelezettnek a munkája iránt, pedig ha minden igaz, mestertanoncként lesznek vele gyakorlati óráim. Bár, ilyen GYNT tudással talán tényleg nem ártana átgondolnom a terveimet...
- Professzor úr... akkor, ez most... milyen méreg és mennyire súlyos? - kérdezem kissé félénken, az ernyedt végtagjaim felé pillantva. Lehet, hogy jobban kéne tartanom attól, hogy milyen büntetés vár rám, de jelenleg mégis jobban izgat a testi épségem.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 18. 22:33 | Link

/Turnman Katalin/

Felagundot egyetlen másodpercig sem érdekelte a lány pálcája, teljesen jogosan tette, amit tett. Egyáltalán nem szerette volna, ha nekiáll esetleg még hadonászni vele, házvezetőkhöz járkálni pedig még ennyi kedve se lett volna. Jó helyen van ott az üvegház padlóján, majd ha másnap jön rendbe tenni a dolgokat, szépen kidobja a kukába, elégeti, felrobbantja… vagy valamit csinál vele. Katkót azonban kicsit jobban megviseli a fadarab elvesztése, s valami irtózatosan magas visítást hallat. Ettől megint annyira felmegy benne a pumpa, hogy legszívesebben visszakézből lekeverne egy pofont neki, de akkor minden bizonnyal együtt repülnének az iskolából. Fejfájásra való jeleket nem tapasztal, s először nem is igen érez semmit, csak egy pillanat múlva vesz észre valami nedveset az orra alatt. Méghozzá az orra vérét, ami ettől a hülye nyivákolástól eredt el.
- Jobb lenne, ha befogná a száját! Mégis mit képzel, he?! A következő ilyen baromságnál kap egy kábító átkot, aztán nem lesz gondom magával holnapig!
Sebastian nem igazán ismeri az Eridon házvezető tanárát, nem sok közös programban vettek részt ezidáig. Nem is tud róla sokat, csak hogy valami énekléssel összefüggő, lári-fári tudományt oktat. Amúgy sem vette ő sohasem komolyan a varázslással szorosan összefüggő tárgyakat, azt, amiben meg még kornyikálni is kell, még annyira sem. A lány biztosan az egyik tanítványa lehet, az is a rosszabbik fajtából. Talárja ujjával letörli a vért az orra alól, nem igazán törődve azzal sem. Van belőle jó pár neki, majd az asszony kimossa szépen otthon, és minden rendben lesz.
Igazán nem érti ő ezeket a mai fiatalokat. Az rendben van, hogy bejön ide randalírozni, de, hogy nekiessen a tanárának egy pálca miatt? Lemegy a faluba és körülbelül öt perc alatt vehet másikat… persze, ha az anyagi kerete megvan rá. Azt meg nem igen hinné, hogy aki ide jár iskolába egzisztenciális problémákkal küszködne. Jó, vannak azért olyanok is, de azokat meg valamennyire a tanoda is kisegíti ilyen esetekben. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Sebastian megpróbál rendes lenni vele és segíteni, még a történtek után is, inkább hisztizik. Rohadtul elege van már ezekből a diákokból.

Az út az üvegházból a nyugati szárnyig valóban csendben telik. Felagund nem igen akar ezek után beszélgetni a lánnyal, s magában fortyog inkább. Közben azon is elgondolkozik, vajon miféle szankciókkal illethetné őt, s a legkülönfélébb büntetőmunkák jutnak az eszébe. Az esszéíratás érdekes módon azonban, meg sem fordul a fejében. Régen pedig nagyon bevett szokása volt, de az egy másik generáció volt. Azok még komolyan vették ezeket a feladatokat, s nem röhögtek azon, ha azt mondta mínusz húsz pont, ha nem készül el a munka. A legnagyobb szégyen volt, ha valakitől pontot vontak, nem ám még húszat! Most mi van? Valaki ír öt sort egy általa kitalált lényről az LLG tanárnak, aztán már be is nyelheti azt a húsz pontot. Nevetséges. Ahogyan nevetségesnek tartja az idei pontverseny alakulását is. Elképedve nézte, ahogy egyik nap még a Levita vezet 1000 ponttal, másik nap a Navine húz el 800-cal. Fontos-fontos dolog a pontverseny, de azért kollegái is lehetnének csak egy árnyalatnyival szigorúbbak, hogy ne kelljen már minden szir-szarra pontokat osztogatni. Vonni mindenesetre már nem fog semmit Katkótól, úgysem oszt vagy szoroz. Plusz még a nevét sem kérdezte meg, pálcájának sötétjében pedig nem működik valami jól a beépített arcfelismerője.
Ami megnehezíti még az utat, az a sötétség. Lévén pálcájával éppen a lányt szállítja, az övét pedig eltörte, kénytelenek a sötétben bebotorkálni. Nem mintha a professzor nem ismerné tökéletesen az utat, saját szobája is a gyengélkedő közvetlen közelében található. Sajnos. Amennyi diák ott megfordul az ügyes-bajos dolgaival… hihetetlen. És idegesítő. Pontosan ezért esik jól számára kimenni néhanap az erdőbe, ahol a létező legnagyobb csend várja a Mágustanoda környékén. Ott nincsenek ordítozó diákok - vagy épp tanárok -, és nem kell hallgatnia a festmények állandó susmogását sem. Maximum egy-egy madár énekét, vagy a természet egyéb zajait, amihez teljesen hozzá van szokva.
Végre valahára elérik azonban a gyengélkedőt, ahol rögtön meg is jelenik az a kimondhatatlan nevű sarlatán. Mikor Felagund meglátta a hirdetőtáblán először ezt a nevet, nem is akart hinni a szemének. Tény, hogy a Bagolykő sosem volt túlzottan szerencsés javasasszonyok terén, hiszen egyik sem bírta itt tovább egy évnél, de hogy ennyire elkeseredettek legyenek azt nem gondolta volna. Természetesen egyből meglátogatta az igazgató urat és panaszt emelt, hogy miféle embereket nevez ki erre a pozícióra, de süket fülekre talált. Azóta sem igen ápol jó viszonyt az illetővel, így hangos szavakkal azonnal el is küldi.
- Takarodjon innen, majd én ellátom! Nem ért maga úgysem semmihez, csak a kuruzsláshoz!
Tsosie nem is szól egy szót sem, csak bólint egyet és otthagyja őket. Megszokhatta már az öreg stílusát, s, hogy valószínűleg sosem fogja elismerni a munkásságát. Még csak az kéne. Sebastiannak mindig is bejárása volt a gyengélkedőre, hiszen tudása bármelyik javasasszonyéval vetekedhetne. Ettől függetlenül sosem érzett magában szemernyi elhivatottságot sem egy efféle szakma iránt, nem az ő tisztje, hogy más hülyeségét helyre hozza. Csinálják csak azok, akik tényleg kedvüket lelik benne.
Katkó végre elfekszik az ágyon, s a megvilágítás is olyan, hogy végigmérheti teljes egészében kivel van dolga. Kérdését legszívesebben elengedné a füle mellett, de végtére is joga van tudni mi történik vele.
- Velő bogyónak hívják a növényt, amelynek az éretlen termésébe sikeresen belefetrengett. Kezdeti fázisban bénulást okoz, ahogyan azt maga is észrevehette, majd szépen lassan elkezdi elzárni a légutakat, belülről fojtva meg ezzel áldozatát.
Hangja megint teljesen nyugodtnak hangzik, az sem hatja meg, hogy a diák lehetséges haláláról beszél. De nem véletlenül ilyen higgadt… tudja jól, hogy melyik szekrényben, s pontosan melyik polcon található a méreg ellenszere. Habár, ha éppen nincs készleten belőle, az jelenthetne némi problémát.
- Ó, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy van ellenszere! Megint ez a fránya feledékenység…
Jegyzi meg egy kevés kárörvendéssel hangjában. Remek élmény volt néznie a lány elképedt arcát, amikor a fulladásról beszélt úgy, hogy ő maga közben a füle botját sem billegette, s az ágy mellett állva a legcsekélyebb jelét sem mutatta annak, hogy bármit is tehetne, ami a javulására szolgálna. Pontosan tudja mennyi ideje van, mielőtt a méreg elkezdi kifejteni utóbb említett hatását, s szeretné ennek minden apró percét felhasználni, hadd érezze át egy kicsit tetteinek következményét a prefekta.
Ekkor tűnik fel neki ugyanis egy csillogó jelvény a lány mellkasán, melyet meglátva egy picit elmosolyodik. Végre ráakadt egy darab tökéletes büntetésre. Oda is nyúl érte, és leveszi azt róla.
- Azt hiszem erre nem lesz már többet szüksége. A házvezetőjével majd tudatom, hogy keressen egy alkalmasabb személyt, egy ilyen felelősségteljes pozícióra.
A prefektusi jelvényt talárja zsebébe helyezi, kulcscsomója mellé. Ő maga sohasem látta el ezt a feladatkört diákként, de házvezető-helyettesi majd házvezetői rangjában elég sok embert fosztott meg, illetve ruházott fel vele. Ügyet sem vet arra, hogy ez mennyire fogja esetlegesen rosszul érinteni a lányt, előbb kellett volna gondolkodnia.
Sóhajt egyet, s nagy erőt véve magán megindul az egyik, fiolákkal tömött szekrény irányába. Elforgatja a zárban a kulcsot, és ki is veszi a lilás löttyöt tartalmazó üvegcsét. Nagy szerencséje volt, hiszen éppen az utolsó darab a polcon, elkészítése pedig sokkal több időt venne igénybe, mint amennyi ideje Katkónak hátra van, a fulladásos tünetek produkálásáig. Lazán becsapja a szekrény ajtaját, s kezében a fiolával visszaindul az ágy felé...
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 18. 23:15 | Link

Kati és Fela bá’

Ki tudja már miért, talán még Yarista sem, de a mai este eléggé elhúzódott odakint. Elment a cukrászdába és csodák-csodájára Allegrát pillantotta meg kifelé bámulva az üzletből. Gyorsan kifizette a sütit és az italát, majd kirohant senkit nem kímélve az ajtón és a nyomába eredt az edzőjének. Nagyon ritka vendég a Bagolykőben, legalábbis Yar alig szokta látni, és ha látja is, nincs ideje odamenni hozzá. Edzésen meg nincs idő beszélgetni, utána meg már Yarnak nincs kedve. Ez van, nagyon ritka, amikor leülhet a lánnyal egy kis csevejre. Most viszont lekanyarodott azon a sarkon, ahol a lány eltűnt, de nem találta meg őt. ~ A fenébe! ~ Mérgelődött, de ekkor mintha három sarokkal arrébb megint látta volna, úgyhogy most már gyorsan kezdett el futni. Haladt egyre jobban, közelítve a célpontot, mint egy mugli filmben, de legalább egy óra eltelt, mire elég közel ért a célpontjához.
- Helló Legra! – üdvözölte ziháltan a lányt, aki megfordult felé, hogy Yar ledöbbenhessen. Egyáltalán nem Allegra Black állt vele szemben, hanem egy teljesen ismeretlen nő.
- Kinek szólított kedvesem? – kérdezte az őszbe csavarodó hajú hölgy, Yar pedig átkozta magát, főleg azért, mert hibája a takarodó elmúlását vonta maga után.
- Sajnálom, csak összekevertem a világ legjobb kviddicsjátékosával – mondta mosolyogva, majd egy viszláttal és egy intéssel már a kastély felé is iramodott, otthagyva az idős döbbent hölgyet. Most már csak a rellonos fogdmegeket kellett kikerülnie, a többinél talán ki tudja magát magyarázni valahogy (jó vicc, de egy próbát megér a nem rellonosoknál). Ahogy oson visszafelé, észreveszi, hogy kinyílik az üvegház ajtaja. ~ Hehe, nem csak én járok tilosban, ha ezt az öreg tud… ~ A mondatot már nem tudja befejezni, mert Felgaund professzor akkor lép ki az üvegházból, valakit lebegtetve! Majdnem kilép a búvóhelye mögül annyira meglepődik, de aztán mégis megőrzi az önuralmát. Egy hosszú hajú valaki lehet, mert lelóg a haja, ahogy lebegve viszi a tanár úr „áldozatát”.  A kíváncsiságát nem tudja félredobni, így követi a párost viszonylag messziről. Felagund prof nem szokott szórakozni, de, hogy valakit így elgyepáljon… arról voltak kétségei. ~ Lehet, hogy evett valamit egy öngyilkosjelölt? Akkor meg mákja van… ~ Morfondírozik, ahogy sarokról sarokra követi őket. Elérkeznek a gyengélkedőig, ahol látja a diákok által csak Uff bácsinak hívott gyógyítót, de aztán az is elmegy. Már csak arra kíváncsi, hogy ki az áldozat, miközben Felagund ossza az észt. Amikor meghallja Kati hangját megdermed, és hitetlenkedik. Róla aztán semmi ilyet nem tud elképzelni. ~ Lehet, hogy megtámadták prefiskedés közben? ~ Gyúl fény az agyában, de aztán gyorsan ki is oltja azt, nehogy lebukjon. A beszélgetésből csak pár szót csíp el, azért tart Felagundtól, aki megbüntetné azért is, ha rossz ásónyomot tenne egy veteménybe. Azért erről szó sincs, csak nem bünteti meg az öreg, mert takarodó után van, és igazán jól teljesít az órákon is. Nyilván ez semmit sem jelent, de ha már megbünteti az öreg, akkor talán az enyhébbik büntetést fogja megkapni. De a fájdalmas hangok nem hagyják nyugodni, ezért beront Katihoz és elképedve nézi a lány csúnya foltjait.
- Merlinre! Prof, remélem, megmenti! – egy kicsit meg is löki az öreget, reméli, hogy annyira azért nem, hogy el is essen, de hát mégiscsak a legjobb barátjáról van szó.
- Mi történt veled? Valami eszetlen rád támadott, mikor tilosban járt, igaz? – reménykedik ebben a verzióban, mert Katinál mást nem nagyon tud elhinni. Ekkor jut el a tudatáig egy apró csattanás, ami közvetlenül a professzor mellől érkezik. „Rögtön” odakapja a fejét és látja, hogy egy lilás színű folyadék ment szét a padlón.
- Ez mi volt? Bocsánat professzor, nem volt szándékos, csak a barátom… Ugye nem lesz baja? – érdeklődik egy cseppnyi aggodalommal a hangjában és beharapja az alsó ajkát. Nem akarja kimutatni a valódi érzelmeit, hogy mennyire aggódik valójában, tudja, hogy ez Felagundnak nem tetszene, de nem is érdekelné. Volt már ilyen találkozásunk máskor is, akkor sem hatotta meg a dolog.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. augusztus 18. 23:56
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 19. 01:25 | Link

Nem maga a tény, hogy darabjaira hullott a pálcám, idegesített fel ennyire. Majd veszek egy újat Bogolyfalván. Azért durrant el az agyam, mert nem értem, mi szükség volt erre. Oké, hogy ő a tanár, de akkor sincs joga tönkretenni a pálcámat, vagy akármilyen tulajdonomat. A másik, ami nagyon felvitte bennem a pumpát a gúnyos megjegyzés volt. Ettől függetlenül tudom, hogy nem kellett volna melodimágiát használnom, és hogy egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy még nekem álljon feljebb, de nem tudtam visszafogni magam. Igazság szerint be kell vallanom, hogy némileg elégtétellel töltött el, ahogy Felagund orra alatt megjelent az első kövér vércsepp. De nem volt időm, sem lehetőségem kiélvezni ezt a picinyke revánsot, Felagund szavai elvették tőle a kedvem. Mivel nem szerettem volna a továbbiakban eszméletlen résztvevője lenni az eseményeknek, így befogtam a számat.


A gyengélkedőn már jobban biztonságban érzem magam, mint odakint az üvegházban Felagunddal kettesben. Csak nagyokat pislogok hallgatva, ahogy az öreg professzor elküldi Uff bácsit. Némileg bántotta a piciny lelkemet, ahogy Felgund mind ezidáig  beszélt velem, de nem gondoltam volna, hogy ugyanilyen stílusban szól a "kollégáihoz" is. Nem tudom eldönteni, hogy ez csak azért van-e, mert nekem már előzetesen sikerült jól az ideire mennem, vagy alapjáraton is ilyen. Eddig biztos voltam benne, hogy velem is csak azért lekezelő és undok, mert mérges, de már nem vagyok benne biztos. Csak azt tudom, hogy sokkal szimpatikusabb ember volt, amíg a bájitaltan órákon a diákság hozzá nem értését taglalta, és nem konkrétan velem beszélt úgy, ahogy. Van még mit fejlődjön az emberismeretem.
Csak félve merek kérdezni, és látom a professzoron, hogy nem is szívesen válaszol. De válaszol, és ez a lényeg, legalább, hogy mi van velem. Rémültem, félelemtől tág pupillákkal pislogok Felagundra, aki totál szenvtelenül közli, hogy mindjárt elzáródnak a légútjaim és megfulladok. Csak nyelek egy nagyot, de nem merem feltenni a kérdést, hogy "most akkor mi lesz?", csak várom a folytatást, mert kell lennie folytatásnak. Egyrészt megkönnyebbülök, amikor közli, hogy van ellenszer, de ugyanakkor egy sötét arckifejezés is átsuhan a képemen. Kezd nagyon idegesíteni Felgund stílusa. Mintha nem lennék már így is elég nyomorultul. Ó, és persze ahelyett, hogy elindulna azért a bizonyos ellenszerért, még szívózik velem egy sort. Észreveszi a jelvényemet. Az önelégült mosolya nem sok jót ígért, érzem, hogy mi fog következni, és nem is kell csalódnom, Fela bá színpadiasan elkobozza tőlem a plecsnit. Szégyenkezve elfordítom a pillantásom a férfiről, de egyébként nem adom jelét, hogy mellbe vágott volna a dolog. Igaz, hogy jószerével prefektus vagyok, mióta idekerültem, teljesen hozzá vagyok szokva a tisztséghez tartozó kötelességekhez és privilégiumokhoz, de nem élem meg drasztikus változásnak, hogy Felgund ezt most elveszi tőlem. Sosem ragaszkodtam igazán a prefektussághoz, és jogosnak is érzem, hogy egy ilyen kirohanás után leváltsanak.  
Fela nagy kegyesen mégis elindul a szekrény felé, hogy idehozza az ellenszert. Ami ezután jön, meg már viccnek is rossz. Yarista ront be a gyengélkedőre sápítozva, aggódva, és egyenesen belerohanva Felagundba. Hitetlenkedve pislogok a fiúra - időközben odáig jutott a méreg, hogy a szemhéjaimon meg a számon kívül semmimet sem tudom mozgatni. Nem értem, hogy az fenébe keveredett ide, meg ha a folyosókon kószált is, hogy jutott eszébe, hogy megnézze mi történik. Most ő is ugyanúgy büntetőmunkát fog kapni, mint én. Na, jó, ő talán valamivel könnyebben megússza, bár Felagundnál sosem lehet tudni. Már épp válaszolni készülök a kérdésére - bevallva, hogy mekkora barrom vagyok, és közben jól leteremtve őt, amiért idejött -, amikor én is meghallom, ahogy a fiola szilánkokra törik. Kell vagy fél perc, amíg eljut a tudatomig, hogy Yar éppen az ellenszert tette tönkre. Ebben a fél percben csak üres tekintettel bámulok magam elé, átengedve Felangundnak a lehetőséget, hogy közölje Yarral mekkora idióta.
Aztán eljut a tudatomig a tény, hogy meg fogok halni. Legszívesebben megütném Yart, vagy legalább a párnámat darabokra cincálnám, de minthogy egyikre sem vagyok képes felüvöltök. Nem érdekel, hogy Fela az előbb emiatt kábító átokkal fenyegetett. Kábítson el, mit bánom én. Jobb is meghalni, ha nem vagyok a tudatomnál. Nagy levegőt veszek és velőtrázó, fájdalmas, egy sebzett vad artikulálatlan ordítása szakad fel a torkomból. Elöntenek az érzelmek, félelem, düh. Tudnom kéne kordában tartani az erőmet, hiszen itt van Yar és a medál, amit tőle kaptam, a kabalám. De hogyan tudna pont a vele eltöltött hétvége, a barátságunk gondolata megnyugtatni, amikor miatt fogok meghalni. Egyenesen Yart célzom meg a hullámokkal, bár túlzás azt állítani, hogy képes vagyok rendesen célozni. Beérem bármivel, amiben sikerül kárt tennem, amit sikerül darabokra cincálnom. Valahogy muszáj levezetnem a feszültséget. Túlságosan megrémít a halál gondolata ahhoz, hogy akár csak egy pillanatra is józanul gondolkodjak. Volt ellenszer, nincs ellenszer. Számomra csak ennyi az egész.
A kiáltásom elcsendesedik, könnyek gyűlnek a szemembe, majd patakként csorognak végig az arcomon. Yart keresem a tekintetemmel. Nem akartam igazán bántani...én csak... ~ Ez életem legelcseszettebb estéje!~
- Meg fogok halni...? - Felagund felé pislogok, a hangomban még ott csendül a remény, és a professzortól várom, hogy eldöntse a sorsomat. Az nem lehet, hogy tényleg csak ennyi, hogy kész, vége, megfulladok. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg nehezebben veszem a levegőt, vagy már csak beképzelem a dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 19. 12:54 | Link

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Sebastian sosem törődött igazán azzal, hogy mennyien kedvelik őt, az iskola diákjai vagy épp tanárai közül. Hiszen egyáltalán nem ez a fontos. Tudja magáról, hogy jó abban, amit csinál, a világ is tudja róla ezt, így nem vágyik elismerő szavakra, ölelésekre és önfeledt mosolyokra senkitől. Teszi a dolgát, igyekszik minél nagyobb tudásanyagot átadni az ifjaknak, és ennyi. Nem kell, hogy szeressék, nem kell, hogy dicsérjék a módszereit, majd ha felnőnek úgyis rájönnek, hogy néha a szigor az egyetlen járható út, amivel sikereket lehet elérni. Felagundnak egyszerűen ilyen a jelleme… nem fog ő senki kedvéért sem máshogy beszélni, ugyanúgy leteremtené az iskola igazgatóját is, ahogy Katkót, ha úgy hinné neki van igaza. Sosem jópofizik senkinek, nem nyal, nem áll be a sorba, szimplán csak hidegen hagyja ki, mit gondol róla. Éppen emiatt nem fogja érdekelni az sem, ha a lány számára ezek után kevésbé lesz szimpatikus az öreg… na és, akkor mi van? Az órájára ugyanúgy járnia kell, a feladatokat ugyanúgy meg kell oldania és vizsgáznia is kell a tanév végén. Az, hogy ezt milyen szájízzel teszi nem sokat nyom a latba.
A prefektusi jelvényét sem jókedvéből kobozta el a professzor. Azok után amit Katkó megengedett magának ez még egy enyhe következmény. Természetesen a büntetőmunkáját is kitalálta már a lánynak, bár előbb célszerű lenne, ha túlélné a ma estét. Zsebéből előveszi az általa gyűjtött szakállas mendérke nevű növényt, s egyetlen mozdulattal a szemétbe hajítja. Az egész idióta incidens miatt nem ért rá időben, a megfelelő módon konzerválni azt, s így már nem ér semmit. Még egyszer viszont esze ágában sincs neki begyűjteni, majd megteszi helyette az ex-prefektus...
... talán nem is egyedül. Yarista robog be ugyanis a gyengélkedőre, a maga egyáltalán nem kedvelhető stílusát bevetve. Az öreg ügyet sem vet a köszöntésére, csak felhúzza egyik szemöldökét, ahogy ránéz. Észrevéve Katkót rögtön megindul felé, mit sem törődve azzal, ha ezen nemes cél érdekében át kell gázolnia Felagundon. Meg is lesz ennek a böjtje, ugyanis Sebastian a lökéstől kiejti kezéből az utolsó adag ellenmérget tartalmazó fiolát. Egy pillanatra az benne is megfagy a vér, semmi esetre sem öregbítené a hírnevét, ha az ő kezei között halna meg egy diákja.
- Aggodalomra semmi ok fiam, végül is csak az utolsó üvegcse volt.
Közli immár teljesen higgadtan Yaristával. Mindez azonban nem tart tovább pár másodpercnél, mivel a lány utolsó erejével úgy dönt, ordít még egy keveset. Az előbb sem sült ki sok jó a dologból, most azonban hála Istennek, nem ő a célpontja. Ettől függetlenül amilyen gyorsan csak tudja füleire tapasztja a kezét, s megpróbál a létező legmesszebb elhátrálni, a viharos gyorsasággal szétrobbanó üveges szekrények és fiolák éles szilánkjai elől. Ez az este valóban nem úgy alakult egyikük számára sem, ahogy eltervezték, az egyszer biztos. ~Már megint azt a rohadt melodimágia...~ Gondolja magában az öreg, s megfogadja, ha legközelebb összefut Kahlillal megmondja neki a magáét, hogy hogyan tartsa féken a diákjait, mert ez már nem állapot. Egyszerűen nem tartja normálisnak azt, amit a lány csinál, s csak őszintén remélni meri, hogy gyermekei közül egyikük sem vesz részt hasonló mágiák tanulásában. Nem biztos, hogy önfeledt lenne az öröme, ha esetleg egy otthoni veszekedés alkalmával ilyesfajta hangok törnének elő Biancából; Milant viszont egyenesen pofán röhögné, ha meghallaná tőle. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy életerős férfiak akár magas, akár mély hangon ordibálva intézzék el ügyes-bajos problémáikat egymás között. Számára ez rendkívül idegen, s reméli, hogy még sokan vannak így ezzel, a jó ízlésű varázslók közül.
Egy pillanatra meg is kell kapaszkodnia az egyik ágy szélében, hiszen megszédült egy kicsit, de nagyobb baja nem esett szerencsére. Nem úgy, mint Yaristának, de hát ő megérdemelte... magának kereste a bajt. Érdekes egyébként, hogy akárhányszor összefut órán kívül a fiúval, valahogy mindig büntetőmunkával végződik a találkozás. Ma sem lesz ez másként, még ha csak egy „barátja” testi-lelki épségéért aggódva érkezett is ide.
- Az a bohóc, vagy sámán, vagy micsoda, minden bizonnyal hálás lesz magának ezért a rumliért, én viszont jobban örülnék, ha ez nem fordulna elő még egyszer.
Pillant megvetőn Katkóra. Nem emeli fel a hangját, nem látja értelmét. Nem neki kell majd összetakarítania, az az idióta meg csak hadd dolgozzon. Az ő készletei biztonságban vannak szobájában, illetve a szertárban, így semmiféle kárt nem szenvedett el. A gyengélkedőnek pedig amúgy sem nyújt sok segítséget, mióta ezt a pojácát alkalmazzák. Persze, ha az igazgató úr kéri, nem tagadhatja meg egy-egy bájital vagy kenőcs elkészítését, de nem szívesen, inkább csak kötelességből teszi. Másrészről viszont némi elégtétellel is eltöltik a hasonló szívességek, hiszen ebből tudja, hogy Tsosie már megint képtelen volt megfőzni valamit, s ezért volt szükség az ő szakértelmére. A lány halkan megszólal, s felteszi a nap talán legégetőbb, s legfontosabb kérdését. Felagundból akaratlanul is feltör egy aprócska nevetés, s közelebb sétál Katkó ágyához.
- Ó aranyom, talán azt gondolta hagyom meghalni itt? Korábban kell ahhoz bárkinek felkelnie, hogy túljárjon az én eszemen!
Pusztán azért volt képes a legutolsó percig higgadt maradni, mert tudta, hogy ha minden kötél szakad, akkor is támaszkodhat a pálcájára, s a saját maga által feltalált varázslatra. Egy jó évtizeddel ezelőtt alkotta meg a bűbájt, amikor rendkívüli módon elmerült a mérgek tanulmányozásában. Ez is vált aztán, az egyik szakterületévé. Tisztában van vele, hogy a velő bogyó mérge a duplahatású mérgek, röviden DHM, kategóriába tartozik, melynek kezdeti ciklusa akár két óránál tovább is eltarthat. Érdekes módon ezeknél a mérgeknél csak a kezdeti ciklus létezik, utána rögtön a végstádium következik, így a varázslat is csak az első szakaszban alkalmazható sikeresen. Letekeri botjának markolatát, hogy elővehesse ismét a pálcáját, és hozzákezdhessen a kicsit bonyolult varázslathoz.
- Ha élni szeretne, ne nagyon próbálkozzon ilyen sikításokkal újra, és maradjon egy helyben. Ja... ez nem is lesz olyan nehéz feladat.
Mosolyodik el újra, mikor rájön, hogy mekkora hülyeséget mondott, tekintve, hogy a lány jelenleg teljesen le van bénulva. Nem igazán tudna elszaladni, még ha szeretne sem. Lehunyja először is a szemét, melynek az utolsó mozdulatig csukva kell maradnia. Első körben egy nagy végtelen jelet rajzol úgy, hogy az lefedje a lány egész testét, a feje búbjától egészen a talpáig. Közben elképzeli Katkó érrendszerét, maga előtt látva a főbb vénákat és ereket, az abban folyó vért, s egyúttal a benne keringő mérget is. Ezt követi egy nyolcas rajzolása, melyet kifejezetten csak Katkó hasi részére vonatkoztat, csukott szemmel is megtalálva azt. A következő kép, melyet rajzolás közben maga elé képzel, már csak a vért és a mérget ábrázolja. Látja, ahogy a szervezet megpróbál tenni valamit az idegen anyag ellen, mindhiába. El kell azonban képzelnie, hogy a méreg valamiért mégis elkezd kiürülni a véráramból, hogy a lány felépülhessen. Amint végez ezzel a mozdulattal is, hirtelen tágra nyitja a szemét, pálcáját egyenesen a lány szívére irányítva leír egy kört, majd annak közepébe pöccint egyet, s kimondja a varázsigét.
- Venenum Excolio!
Fejében közben végig az elmúlt képsorok rajzolódnak ki, hiszen fontos, hogy a létező legerősebben koncentráljon erre. Érzi, hogy a varázslat sikeres volt, hiszen kezébe iszonyatos fájdalom szökik, olyannyira, hogy még a pálca is kiesik a kezéből. Hátratántorodik, s levegő után kapkodva huppan le a szomszédos ágyra. A varázslat egyike a legkimerítőbb és legtöbb koncentrációt igénylő bűbájoknak, amiket ismer. Nem véletlen, hogy eddig minden diák kérelmét elutasította, aki szerette volna megtanulni tőle. Csak a legrátermettebbekre, s a bájitalok világa iránt legelkötelezettebbekre hajlandó átruházni ezt a tudást. Ilyen diákkal pedig, még nem sokkal találkozott a Mágustanoda falai között.
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 19. 17:32 | Link

Kati és Fela bá’

Hiába, soha sem volt túl meggondolt, ha a barátairól volt szó. ha pedig Katáról, akkor még sokkal jobban nem gondolta meg a cselekedetei várható kimenetelét, nem beszélve a későbbi következményekről. Amikor meghallotta a legjobb barátja nyögését nem tudott tovább uralkodni magán, tudatában volt annak, hogy Felagund valószínűleg nem fogja csak úgy elengedni, mert ő csak segíteni akart. Arra nem gondolt, hogy a professzor már rajta van az ügyön és valóban csak kicsit ment neki, de a professzor nem számíthatott ilyen közeli találkozásra az exrellonossal. Mindenki tudja, hogy milyen mogorva az öreg és ha véletlenül megdicsér valamit, azt jobb, ha aláíratja vele és kiteszi a falára, mert az évtizedes esemény nagyjából, és büszke lehet rá. Nem beszélve arról, hogy Felagund prof elég szókimondó, így inkább elkerülik vele a találkozást a diákok, Yarista szerint még a tanárok is. Viszont nagyon nagy koponya, akármennyire nem emberbarát is a jelleme, ezért Yarista kedveli az öreget, már amennyire tudja. Persze megtanulta már, hogy nem mondhat ilyet, mert Felagund azt is utálja, így az egy alakalom kivételével, nem is alkalmazza nála ezt a dolgot, mert minek. Tehát ilyen vészjósló előjelek ellenére is meglökte a professzorát, aki kiejtett valamit a kezéből, és nagy robajjal pattant szét. Amíg Yarista aggódva kérdezősködött kiderült, hogy az ellenszer utolsó fiolájáról van szó.
- Ba… - ugyan befejezte az egyszavas mondatot, ami önkéntelenül is kicsúszott a száján, de leírni is szégyen ezt a káromkodását. Teljesen leverte a víz egy pillanat alatt és elfehéredett, amikor Felagund elmondja, hogy mi volt az és az öreg sem lett ettől a ténytől túl jó színben.  Viszont nincs ideje ezzel foglalkozni, mert a beteg barátja felkiált és borzasztó fizikai fájdalmat okoz neki, meg a környező üvegpolcokat és bennük tárolt anyagokat egy sikítással töri millió darabra. Yarista beleesik az egyik ilyen polcba, szanaszét vagdosva a bőrét és ruháját. Hangos kiáltást hallat ő is, csak ez a fájdalom másnak nem jár problémával. Egyelőre bent marad a szekrénybe ülve és megnézi magát. Még csak mérges sem tud lenni Katára, mert egy merő vér. A legfeltűnőbb változás, ami a testén látszik, az a kulcscsontjából kiálló 30 centis üvegdarab, aminek a végéről a saját vére csorog le. Tudja, hogy Kati melodimágia tanonc, úgy gondolja, hogy ez az lehetett. Mindenhol meg van vágva, az arca, a lábai, a karjai, és a teste is szerzett kisebb sebeket, de a kiálló üvegdarab jelenti a legnagyobb problémát. Matatni kezd a talárja zsebében és szerencséje van. A Boszorkányfű-kivonatnak nem esett baja, így megmenekülhet a hosszú gyógyulástól. Remegő kézzel pattintja le harmadjára a kupakját és a seb felé tartja. Tudja, hogy ez nem lesz egyszerű művelet, úgyhogy rácseppent egyet a sebre és abban a pillanatban egy nagyon hangos – de férfias – sikollyal kirántja az üvegdarabot. Könnyek gyűlnek a szemébe a fájdalomtól rövid időn belül, de a hadművelet sikeresen zárul, ahogy a seb is. Becsukja a fiolát és elteszi, miközben Felagund valami pálcamágiát végez el Katán. Gőze sincs, hogy mi ez, sosem hallotta, de valami nagy erejű lehet, mert nem két másodpercig tart. Lassan feltápászkodik és megnézi a közepes sebeket magán, majd be is gyógyítja azokat az animágia órán elsajátított varázslattal.
- Sanareum profundisque vulneribus! Obturatio sanguis! – a másodikkal már a vérzéseit állítja el, és látja megtántorodni ebben a pillanatban az öreget. Már ugrana oda, de sikerül a professzornak leülnie az ágyra. Yarista el is indult és fájdalomba forduló véres arccal lassított vissza csigatempóba, majd húzva a lábát odament a Béna Hármas szuperhőscsapat utolsó tagjaként.
- Megmarad a barátom? – kérdezi őszinte aggodalommal a szemeiben a professzortól, miközben néhány szisszenéssel lehajol Felagund pálcájáért, és odanyújtja neki. Mivel nem tud Katihoz máshogy odaférni, megtámaszkodik az ágykeretben, némi vért csöpögtetve a bénult lányra és mosolyt próbál erőltetni az arcára, sikertelenül.
- Mi történt? – kérdezi, már ő sem tudja hanyadjára, láthatóan cseppet sem érdekeli az, hogy az előbb majdnem elvérzett. Persze még most is folyik belőle a fémes ízű életlé, de nem érzi magát fáradtnak, tehát minden rendben. Fáj neki, de minden rendben.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 20. 20:56 | Link

Nem vagyok valami jó stressz helyzetek megoldásában.  Rendszerint képtelen vagyok higgadtan, tiszta fejjel gondolkodni ilyen esetekben.  És stressz alatt most nem a vizsgákra, vagy egy kínos beszélgetésre gondolok, hanem például arra, amikor egyszer megvadult a tükörterem és a fél világgal arrébb élő bátyán hívogatott a tükrön keresztül. Na, az elég rémisztő volt. De közel sem annyira, mint magatehetetlenül feküdni a gyengélkedőn annak tudatában, hogy ellenszer híján a bennem munkálkodó méreg hatására el fogok patkolni. Azért ilyesmi nem minden nap esik meg az emberrel.  Néhány pillanat pedig iszonyat kevés ahhoz, hogy feldogozzam a tényállást. Látom megsemmisülni az utolsó fiola ellenszert, és semmi egyéb életmentő alternatíva nem jut az eszembe, tehát igen, kétségbeesésemet üvöltés közepette juttatom a világ tudtára. Kár is erre racionális magyarázatot keresni.  Befejezem az üvöltést, mivel nem szeretnék maradandó sérüléseket okozni Yarnak . Egyelőre azonban még magammal vagyok elfoglalva és nem vele. Még Felagund szavai, és megvető pillantása sem hatnak meg. Lehet, hogy nem ordibálok tovább, de egy cseppet sem lettem nyugodtabb és félig-meddig szinte már önkívületben vagyok. Ez az egész este egy rossz vicc. Hüledezve meredek Felagundra, amikor a kérdésem hallatán csak felnevet. Nem tudom mire vélni a reakcióját és a sejtelmes válasza sem enyhíti a kínjaimat. Nem vagyok legilimentor, fogalmam sincs, mit forgat a fejében a professzor. De így külső szemlélődőként a higgadtságát és a megszólalásait leginkább az őrület első jeleiként tudom értelmezni. Más lehetőségem viszont nincs, mint erre az őrültre bízni magamat. Nem kerül sokba betartani a prof által mondottakat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis hogy akar meggyógyítani, és eléggé meglepődök, amikor előveszi a pálcáját. Sosem hallottam még olyan varázslatról, amivel ki lehetne vonni a mérget az ember testéből. Látva, hogy Felagund milyen szakértelemmel dolgozik, kezdek megnyugodni, hogy mégiscsak túlélem az éjszakát.  Kicsit félelmetes ugyan, ahogy az öreg szeme hirtelen felpattan és a szívem felett mozgatja a pálcáját, de miután kimondta a varázsigét, én is érzem, hogy sikeres volt a művelet. Persze, a méreg nem tűnik el csak úgy egyik pillanatról a másikra, hanem csak szép lassan visszafelé kezd el lejátszódni a bénulási folyamat, ahogy a méreg fokozatosan távozik a szervezetemből.
- Köszönöm, professzor úr - rebegem hálásan a szomszéd ágyon ülő férfi felé pislogva. A varázslat végrehajtása láthatóan eléggé megviselte az öreget, és én is kimerültnek érzem magam. Most, hogy nem kell már az életemért aggódnom, hirtelen hatalmas súllyal nehezednek rám az este történései. Fizikailag is el vagyok fáradva, a meggondolatlan melodimágia használat is energiaigényes dolog, ehhez jön az események lélektani vonulata meg az érzelmi hullámvasút, amin amúgy is egész nap ültem. Nincs más vágyam, mint aludni egyet és nem gondolni semmire, de tudom, hogy még odébb van, mire ezt megtehetem.
Yar is újra felbukkan az ágynál - csurom véresen. Azonnal elönt a szégyen és a bűntudat, hiszen miattam történt mindez. Magamhoz képest azonban elég önzőn viselkedek, mert a kérdésével nagyon könnyen kiszakít a kezdődő önmarcangolásból. Gyorsan túllendülök azon a témán, hogy akár el is vérezhetett volna, és hevesen nekiállok elmagyarázni, hogy mi történt.
- Ákos elhagyott. Érted, csak így. Vagy is nem, mert írt egy levelet, hogy el kell költözniük, úgyhogy ennyi. Arra nem volt képes, hogy elém álljon és szóban közölje. Ja, de közben meg olyanokat írt, hogy még mindig szeret. Meg sem magyarázta rendesen, hogy miért megy el. Meg egyébként is, az, hogy elköltöznek, még nem kéne, hogy azt jelentse, hogy szakít velem. Mindketten betöltöttük a tizenhetet, most fogok hoppanálási tanfolyamra járni, a szabad hétvégéken simán találkozhatnánk. De szerintem ő erre nem is gondolt. Amúgy is mindig ezt csinálta! Sosem beszéltük meg rendesen, ha valami baja volt, vagy nekem volt bajom. De akkor is szeretem, és... és nem tudom elviselni, hogy csak így egyik napról a másikra itt hagyott... - a végére már egészen lehalkul a hangom, majd halk szipogásba fulladnak a szavaim. Yarista valószínűleg nem ilyesmire számított, amikor feltette azt a bizonyos kérdést. De mentségemre szóljon nőből vagyok, számomra ez volt a fontosabb, és nem az, hogy bújócskáztam ezt sort Felával az üvegházban, közben beleborultam a velőbogyóba - egy életre megjegyeztem magamnak a növényt - aztán Fela lekapcsolt és elhozott ide. Ezekről a dolgokról inkább nem is akarok beszélni, csak elfelejteni szeretném őket.
- Te jól vagy? Úgy sajnálom. Nem akartam, csak... megijedtem és kiborultam és nem tudtam, mi lesz velem - váltok gyorsan témát, visszakanyarodva oda, hogy majdnem kicsináltam az ex-rellonost.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 21. 21:51 | Link

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Felagundon koránt sem az őrület, sokkal inkább a magabiztosság és a cinizmus jelei mutatkoznak. Végig teljesen biztos volt abban, hogy sikerül megúszniuk Katkóval ezt azt incidenst, maradandó következmények nélkül. Ha nem lett volna az, és idióta módjára neki áll pánikolni, akkor lehetett volna őrültnek nevezni. Mindez azonban egyáltalán nem jellemző az öregre, minden helyzetben igyekszik megőrizni a hidegvérét, s óvni magát a felesleges idegeskedéstől. Ilyen korban már a nem a legjobb, ha az ember azzal mérgezi a szívét, hogy folyton zabos valamiért. Ez is az egyik oka annak, hogy szabadidejét szereti egyedül tölteni, hiszen olyankor senki nem háborgatja, s azt teheti, amit igazán szeret. Számára ez jelenti a kikapcsolódást, nem az, ha romba döntheti az üvegházat. Persze, van, hogy ki kell élnie a sok elfojtott dühöt, erre jelentenek remek alkalmat diákjainak kihágásai. Ilyenkor is egy kicsit felszabadul, s igyekszik kihasználni minden egyes percet, amit fegyelmezésükkel tölthet. Katkóval ma ez sajnos másként alakult, de egyáltalán nem mondható, hogy a professzor hibájából. Nem is fontos, lévén hamarosan újra fognak találkozni, s az a találkozás reményei szerint kevesebb problémával jár majd. Nem mintha egy másodpercig is bízna abban, hogy a lány nem képes mindent tönkre tenni a viselkedésével, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Ha viszont rosszul teljesít a büntetőmunkán, ott helyben kaphat másikat. A sor pedig ugyanúgy folytatódhat, egészen addig, míg kellő eredménnyel nem zárul.
Miután sikeresen kigyógyította a lányt a méreg okozta bénulásból, erős gyengeség lesz úrrá rajta. A varázslat valóban rendkívül megerőltetőnek bizonyult, így szüksége van pár percre, míg képes újra felállni. Közben meghallja Yarista hangját, aki számára idegen szavakat kántálva gyógyítja saját magát. Kimondottan érdekesnek véli a dolgot, s el is tervezi, hogy rákérdez a dologra.
- Miféle varázslatok voltak ezek fiam?
Veti oda neki, még mindig zihálva egy kicsit. Katkó köszönetéből egy percig sem kér, ránézve csak biccent egyet. Yarista közben egy kedves gesztus keretében átnyújtja neki a földről felszedett pálcáját, melyet Felagund ismételten egy bólintással nyugtáz. Nem nagyon szereti, ha mások taperolják a fadarabot, de nem ad hangot mindennek most. Sétabotja markolatát így már vissza tudja helyezni, sokkal kényelmesebb fogást és nagyobb biztonságérzetet nyújtva ezzel. Sokkal egyszerűbb így hordania a pálcáját, hiszen így mindig vele lehet, anélkül, hogy talárjában kellene turkálnia utána. Nem mintha olyan sokszor előkerülne az eszköz, jobban szereti saját szakterülete trükkjeit bevetni.
- Megmarad, miért ne maradna? Értek ahhoz, amit csinálok. Az estét ugyan itt kell töltenie megfigyelésre, majd szólok annak a féleszűnek. Plusz rá kellene nézni majd a vágásokra, horzsolásokra, egyéb kisebb sérüléseire is. Ilyenekre már nem pazarlom az erőmet.
Válaszol a fiú kérdésére. Most, hogy kicsit kipihente magát az ágyon ücsörögve, alkalmasnak látja az időt arra, hogy végre felálljon, közölje a büntetőmunka tényét a fiatalokkal és nyugovóra térjen. Arra, ami következik viszont végleg nem számított. Yarista nyugtázva a választ, melyet adott neki, rögtön Katkóhoz fordul, a lány pedig egy olyan mesébe fog bele, amit az öreg rohadtul nem akart hallani. Undorában visszahuppan az ágyra, nem is hiszi el, hogy ez vele történik. Ez az egyetlen oka, hogy nem lő kábítóátkot egyből a lányra, különben biztos megtenné. Egyszerűen nem létezik, hogy valaki az ő társaságában nekiálljon az idióta szerelmi drámáiról beszélni. Legszívesebben abban a percben elhányná magát, vagy inkább lehányná a két illetőt. Undora és mélységes megvetése az arcára is kiül, sokkal jobban és szembetűnőbben, mint ezelőtt. Mindazok után, amit ma látott, ez az, amitől a legjobban kiakad. Eltörpül a bénító méreg, az utolsó fiola eltörése, vagy akár az üvegház rongálása is emellett. Szimplán csak ezért a monológért, amit a lány előad, kellene, hogy agyon-vissza büntesse. „Elhagyott”, „szeret”, „betöltöttük a tizenhetet”, ismételgeti magában cinikusan az öreg ezeket a kifejezéseket, s legszívesebben hahotázni támadna kedve saját nyomorúságos helyzetén. Komolyan fontolgatja, hogy saját magát kábítja el inkább, s ebben az ágyban tölti az éjszakát, csak ne kelljen több ilyen idiotikus, gyermeki sóvárgást meghallania. Ha rajta múlna, az egész iskolában betiltana mindenféle párkapcsolatot, szerelmi románcot és bugyuta, nyálas viselkedést. Mi szükség van erre egy iskolában? Elvégre is ez egy tanintézmény. Az emberek azért küldik ide a gyerekeiket, hogy azok megtanuljanak valamilyen szinten főzeteket készíteni, a pálcájukkal bánni, megismerjék a történelmüket és hasonlók. Nem azért, hogy megtalálják életük párját, akivel később majd hetedhét országra szóló lakodalmat tartanak, pláne tizenhét évesen! Nem várja meg, míg Yarista akár levegőt tudna venni Katkó kérdésének megválaszolása előtt, s helyéről felpattanva odasétál az ágyhoz.
- Most, hogy befejezte ezt a horrorisztikusan vérfagyasztó történetet, szeretném elmondani a büntetőfeladatukat. Tekintettel arra, hogy maguk miatt tönkrement a növény, aminek a gyűjtésére a mai este indultam, Önök fogják azt beszerezni az erdő mélyéről helyettem. Bagolyban fogom értesíteni magukat, melyben leírom majd, mit hozzanak magukkal, illetve, hogy melyik nap, hol és hány órakor találkozunk. Természetesen csak maguk mennek be az erdőbe, én kint fogom várni Önöket. Amilyen szabályszegők maguk itt ketten, biztosra veszem, hogy remekül ismerik már az erdőt. Ellenvetést nem fogadok el, ne akarjanak nekem megint keresztbe tenni.
Ismerteti velük a feladatot, s figyelmezteti is őket egyben. Esze ágában sincs akár egyetlen percet is tovább eltölteni a két gyerek társaságában, így fogja magát, sarkon fordul és botjának hangos kopogásával hagyja el a gyengélkedőt. Szerencse, hogy nem lakik messze, hiszen akármennyire is próbálta palástolni kimerültségét, biztosan lehúz majd valami bájitalt, ha visszaér a szobájába. Egyrészt, hogy megszűnjön a kezében érzett lüktető fájdalom, másrészt, hogy nyugodtan tudjon aludni az éjjel. Szó sincs arról, hogy megrázta volna, ami történt, s fel sem merül benne, a „mi lett volna, ha...?” kezdetű kérdés, szimplán csak valóban megerőltető volt a varázslat, amit végrehajtott. Fejlesztgetnie is kell még a későbbiekben, az most már biztos. Talán több ilyen esetre volna szüksége, hogy még inkább gyakorolni tudjon, bár ezt nem valószínű, hogy túl etikusnak tartaná az iskola vezetősége. ~Bánom is én... ~  gondolja magában, mikor lenyitja szobájának kilincsét, s egy pillanat múlva már mögötte vágódik be erőteljes hanggal, az a bizonyos ébenfa ajtó.

//Köszönöm a játékot, maguk folytassák csak nyugodtan, ameddig akarják! Hamarosan találkozunk!//
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 26. 14:05 | Link

Kati és a távozó Felagund prof

Ami megtört, az megtörtént, Yarista nem tudott ellenállni a melodimágiának. Más kérdés az, hogy sikeresen meggyógyította magát, amennyire csak tudta. Ha most jobban lelkiismeretes lenne, biztos azon gondolkodna, hogy a legjobb barátja miért akarta tulajdonképpen megölni. De úgy van vele, hogy biztos meglesz rá a megfelelő magyarázat. Az első szavak mégsem a lánytól jönnek, hanem a professzortól.
- Animágián tanultam professzor úr, tudja, elég sokszor megsérülök gyakorlás közben. Bár ez kissé keményebb volt, mint az én sérüléseim általában, de túlélem – nyugtatja meg a professzorát, ha ideges lenne, bár egyáltalán nem tűnik annak, inkább csak kimerültnek. Ez érthető, mert egy nem egyszerű varázslatot hajtott végre, és ez által kiküszöbölte az ő hibáját.
- Nem kételkedtem a szakértelmében professzor – teszi még hozzá, miközben visszaadja a tanerő pálcáját, amit a varázslat után veszített el. Yarista örömmel nyugtázza, hogy kati rendben van, legalábbis kezd visszatérni az alapszíne. Láthatóan a lány is megnyugszik, mert már nem hisztériázik – Yarnak nagyon úgy tűnt, hogy ez történt -, nem értette, hogy mitől volt halálos veszélyben Kati, ha a professzor simán megmentette. Illetve ha nem is simán, tökéletes magabiztossággal, ami azt jelenti, hogy a barátja nem volt veszélyben. Nos, ami ezután jön, meghökkenti Yaristát, még a szája is „o” betűt formáz egy pillanatig a döbbenettől. Kiderül, hogy Ákos elhagyta Katit, méghozzá nagyon sietősen. A fele szöveget fel sem fogja Yarista, mert úgy tudta, hogy Kati és Ákos szuperül megvannak, a lányt még soha sem látta ennyire boldognak, és ennyire elkeseredettnek sem, mint most. Hirtelen nem is tudja, hogy hogyan reagáljon, mert úgy szeretne, hogy az a barátjának jó legyen. Szidja Ákost, vagy próbálja vigasztalni, esetleg mindkettő? Nem volt még ilyen helyzetben Katival kapcsolatban, így nagyjából a saját tapasztalataira tud építkezni, de tudja, hogy egészen más jellemek ők ketten, így elég nehéz lesz megtalálni a jó utat. Már éppen szólna, mikor a professzorra pillantva nem jön ki hang a torkán. Mély undor ül az öreg arcán, és ezt a pillanatot választja az elmenetelre. Távozása előtt még megosztja, hogy mi lesz a büntetőmunka mindkettőjüknek – ez ugye nem érte meglepetésként a fiút -, de a munka hallatán kicsit beleborzong a dologba. ~ Már megint az a francos erdő. Mindenképpen ki akarnak nyírni, úgy tűnik. ~ Bosszankodik egy sort magában, majd Felagundnak bólintva elfogadja a kirótt feladatot, nem mintha lett volna más választása. Talán jobb is lenne akkor kommunikálni Ákosról és a szakításról, de ahogy Katira néz, aki éppen meg akar halni lelki fájdalmában, inkább úgy dönt, hogy itt marad, legalább, amíg Uff bácsi rendbe rakja őt is, elbeszélgethetnek. Amíg a prof be nem vágja maga mögött az ajtót, addig nem szólal meg, csak egy jó minőségű zsebkendőt ad a lánynak, hogy azzal törölje meg a könnyeit, előtte úgysem kell szégyenkeznie emiatt.
- Egy gonddal kevesebb – elmosolyodik, miközben megkapja a kérdést és a bocsánatkérést is. Az ágy szélére ül és próbál mosolyogni kedvesen, amennyire csak lehet.
- Nyugi, túlélem. Bár azért sokszor nem kéne alkalmaznod ellenem – vigyorog egy picit, majd sóhajt egy nagyot.
- Szóval elhagyott, szó nélkül és nem ad magyarázatot. Vagy valami ilyesmit vettem le. Nem gondoltam volna róla, amennyire én ismertem egy szerény gyerek és inkább rólad képzeltem el, hogy ha egyszer szakítotok, te fogod megtenni ezt a lépést. Sajnálom, hogy így alakult veletek, mert tudom, hogy szeretted – fejezi be ennyivel, mert nem akarja, hogy túlságosan is feltépje a még be sem hegedt sebeket.
- És mi volt a proffal? Valahogy nem illik a képbe Ákos és a Fela együtt. Mit törtem össze és mitől akadtál ki? Nem hiszem, hogy Ákos volt az oka…  – most már kimondja a az öreg becenevét, amit a diákok használnak. Remélhetőleg nem jön vissza valamiért, nem kellene meghosszabbítani a büntetését. Nagyon kíváncsi, hogy mi ez az egész és miért is kapott Kati büntetőmunkát.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 26. 23:11 | Link

Az életveszély elmúlik, ami azért nagyot dob a hangulatomon(befejezem az értelmetlen hisztériát), de összességében még mindig nem vagyok teljesen önmagam. Yar kérdése hallatán teljesen másra asszociálok, mint amit a helyzet sugallna, és sikerül is újra belelovalnom magam a szakítás témába. Yar nagyjából úgy reagál, ahogy elképzeltem, Felagund arcán viszont merő undor és megvetés tükröződik, ami meglepő módon nem hat meg. Igen, ebből is látszik mennyire kifordultam ma este magamból. Én, aki egyébként mindig hatalmas jelentőséget tulajdonítok neki, hogy vajon ki mit gondol rólam, a tetteimről, most egyszerűen nem foglalkozok Felgunddal. Általában kínosan ügyelek rá, hogy jó benyomást tegyek és az emberek ne nézzenek totál sötétnek, de épp elég elcseszett ez az estém, ahhoz, hogy ne érdekeljen az öreg véleménye. Sőt, igazából még nekem áll feljebb. A saját viselkedésemmel természetesen nem számolok, csak azt sérelmezem, hogy Fela milyen érzéketlen. Megfordul a fejemben, hogy ezt közlöm is vele, de nincs hozzá merszem, és a lelkem mélyén érzem, hogy nagyon megbánnám a dolgot, mert egész biztos, hogy holnap már nem így fogok gondolkodni.
A büntetésünk hallatán csak egy szemvillanással jelzem, hogy mennyire nincs igaza a professzornak abban, hogy nagy szabályszegők lennénk. Fura is belegondolni, hogy az itt töltött négy évem alatt eddig még soha nem is voltam büntetőmunkán. Maga az ötlet, hogy az egyik éjszakánkat(mert nyilván akkor kell gyűjteni a növényt, ha egyszer sikerült találkoznom Felával) az erőben bóklászva kell töltenünk, nincs a kedvemre. Mondjuk, pont ez a büntetőmunka lényege... Attól függetlenül - vagy pont azért - , hogy ha nem muszáj, inkább nem megyek az erdőbe, egyáltalán nem félek a helytől. A tusát is túléltem, akkor egy hétköznapi éjszaka sétagalopp lesz - az elképzeléseim szerint.
Fela végül elhúzza a csíkot, aminek rettentően örülök, és így kettesben maradok Yarral. De valójában a fiú társaságához sem sok kedvem van. Nem is értem, minek kellett ide jönnie, több kedvem van a saját nyomoromban dagonyázni, mint vele - vagy bárki mással - beszélgetni a mai estéről. Ugyanakkor tudom, hogy ez elég bunkó és önző gondolat, ezt magamban némiképp kompenzálva bocsánatot kérek a melodimágia miatt. Tényleg sajnálom, mert egyébként soha nem lennék képes ártani Yaristának. A vigyora biztosít afelől, hogy tényleg nem haragszik rám.
- Soha, de soha többet nem fog ilyen előfordulni - ezt még muszáj hozzátennem a témához. Komolyan is gondolom a szavaimat, egyszerűen nem szabad hagynom, hogy még egyszer így elveszítsem a fejem, mint most. Eddig is tudtam, hogy nem szabad, de mivel sosem történt meg korábban, bele sem gondoltam, mit tehetek a másikkal. Igazából még most sem akarok belegondolni, mit tehettem volna, ha Yar kevésbé jártas az öngyógyításban.
Yar visszatér az Ákos-témához, ami jelenleg elég zavaros terület számomra. De még erről is szívesen beszélek, csak hogy elodázzam azt, hogy el kelljen mesélnem, hogyan kerültem a gyengélkedőre.
- Nem teljesen szó nélkül, mert írt egy levelet. Annyi a magyarázat, hogy el kell költözniük és nem mondhatja meg hová, de egyébként még mindig szeret. Most komolyan ezzel mit kezdjek? - fakadok ki.
- De lehet hogy igazad van... ha nem megy el, lehet hogy előbb-utóbb én szakítottam volna vele... nem tudom, de mindegy is, mert itt hagyott - teszem hozzá rövid hallgatás után.
Bármennyire is próbálom húzni-halasztani Yar mégiscsak előhozakodik a nem kívánt témával. Elsötétül az arcom, minden porcikám azt sugallja, legszívesebben küldenék egy kábító átkot Yarra, csak hogy elhallgattassam, vagy ami még jobb és hosszú távon is kifizetődőbb lenne egy Exmemoriam-ot. Néhány percig küzdök magammal, hogy egyszerűen csak válasz nélkül hagyjam-e a kérdést, vagy még le is teremtsem Yart, amiért megszólalt... Végül azonban egy nagy, mélyről jövő sóhajtás kíséretében kegyesen úgy döntök, megmagyarázom a történteket. Már csak azért is, mert ebben a kastélyban a falak minden négyzetcentiméterének legalább három füle van, tehát jobb lesz, ha tőlem hallja a sztorit, nem valamelyik lepcses szájú festménytől.
- Szóval... - veszek egy nagy levegőt - alapvetően ki voltam akadva Ákos miatt, és aztán este eszembe jutott, hogy mi egyszer virágokat ültettünk az üvegházban,  és úgy döntöttem kimegyek oda... Érezted már úgy, hogy annyira tehetetlen és elkeseredett vagy, hogy egyszerűen muszáj törnöd-zúznod? Hááát, én fogtam magam és szétrobbantottam egy cserepet. Fela valószínűleg akkor jött a virágszedésből és meghallotta a zajt. Bejött és...őőő.. én közben beleestem a velőbogyóba - megforgatom a szemeimet és kifigurázom Fela stílusát - , aminek a termése éretlen állapotban elég erősen mérgező, nekem meg ugye lett pár nyílt sebem... szóval a méreg kezdeti stádiumban bénulás okoz, aztán fulladásos halált. A fiolában, amit eltörtél, az utolsó adag ellenszer volt... És oké, hogy Fela érti a dolgát, de azért rendesen megijedtem.  - ezzel be is fejezem a sztori felvázolását. Tudom, hogy elég hiányos a mesém, de képtelennek érzem magam rá, hogy elmondjam, ami az üvegházban történt. Ahhoz túlságosan is szégyellem.
- Figyu, iszonyat fáradt vagyok...Nagyon sok időnk lesz még ezt megbeszélni az erdőben, de most inkább aludnék - próbálom finoman közölni Yarral, hogy nem akarok többet mondani az estéről és hagyjon békén.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 28. 12:59 | Link

Kati

Nem gondolta volna, hogy valaha Katitól kap egy ekkora „átkot”, ami fizikai sérülést is okoz, de gyorsan túlteszi magát rajta. Nagyon szereti őt, mint barátot, túlságosan sokat jelent ahhoz a lány, hogy most durcáskodjon, vagy éppen felhúzza magát a történteken. A lényeg, hogy mindenki életben maradt, a mogorva professzor pedig inkább eltávozott, hallva, hogy milyen „jelentős problémák” léptek fel Katánk életében. Ismerve –és látva – Felagundot, mélyen meghatotta és a szívére vette, hogy ilyen dolog történt a navinés prefektussal. Még fel is nevetne ezen a gondolaton, ah éppen nem a halál torkából hozták vissza volna a barátját, bármennyire is elbagatellizálta azt a bájitalprof.
- Ennek szívből örülök, úgy gondolom elég volt egyszer – mosolyog tovább, hátha ezzel kissé megnyugtatja barátját, még mellé is telepedik. Mivel Kati nem rugdossa le egyelőre, így kényelembe is helyezi magát jobban, és ellazul. Közben a fejét vakargatja, amíg a navinés előadja az „Ákos-ügyet”. Utána kifejti ő is a véleményét, hátha akad benne valami olyan okosság/okoskodás, ami érdekli a lányt.
- Nem tudom, hogy mi lett volna, csak… mondani akartam valamit – húzza el a száját a fiú. Viszont nem hagyja nyugodni Felagund beszállása a témába, nagyon kíváncsi, hogy hogyan is találkoztak és miért mérgeződött meg a lány, amiért büntetőmunkát kaptak. Persze az üvegházba nem lehet bemenni engedély nélkül, de Kati prefektus, szóval ki lehetett volna magyarázni valahogy. Kiderül, hogy nagyon téves következtetéseket vont le az ügyből, sőt még hálás is kell legyen Felagundnak, amiért jókor volt jó helyen. Majd megköszöni még egyszer. Sok minden gondolat kering a fejében, néhol helyesel, néhol megdöbben, de nem vág Kati szavába, amíg a lány be nem fejezi a sztorit.
- Velőbogyó? Te jó ég  - elhúzza a száját, jó szokásához híven.
- Amúgy hogyne lenne olyan, hogy törnöm és zúznom kéne? Meg is csinálom általában – vonja meg a vállait. Nem egyszer fordult már elő, még a levita gólyalakját is felfordította, amikor egy elsős ráöntött a takarójára valami ismeretlen szagú zöld löttyöt poénból. Ezért aztán megbüntette az elsőst a lakhelye szétszanálásával, és az övét is rendbe kellett tennie a fiúcskának.
- Értem már a kiakadásod is, meg, hogy miért akartál hirtelen megölni. Szóval féltél egyedül a szellemvilágban és velem nem unatkoztál volna – fel is nevet a végén, bármennyire morbid is a poén, majd homlokon csókolja a lányt, mintha a kishúga lenne.
- Örülök, hogy mindenki megúszta – sóhajt egy nagyot, de ekkor Kati arra kéri, hogy hagyja magára, bármennyire is körmönfont a fogalmazási módja.  Yar most nem szórakozik a navinéssel, pedig egy pillanatra el akarta játszani a sértődöttet, de aztán meggondolta magát.
- Oké, pihenj csak. Ha kellek, csak szólj, vagy üzenj – kacsint a lányra, majd elindul kifelé. Az ajtóban még ránéz Katira kicsit elgondolkodva, majd egy mosolyt küldve a lány felé otthagyja a gyengélkedőt úgy, hogy UFF bácsi még nem is látta. ~ Majd megkeres később. ~

-= Köszönöm a játékot^^ =-
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet