Zalán

Altea

Zalán

Altea

Zalán

Altea

DokThor bácsi


A makacssága az egyik olyan személyiségjegye, ami miatt ma ott tart az életben, ahol. Nagyon fafejű, de ez kell ahhoz, hogy a nehézségek ellenére is kitartson, és hogy félre tudja tenni az érzéseit, amik sajnos időnként előtörnek, és olyankor nehezen tudja kezelni az érzelmeit. Az utóbbi években félretette az érzeseit, a fájdalmát és emiatt nehezen fejezi ki magát, nem is szívesen beszél ilyenekről.
- Svájcban lakunk, egyedül szoktam itt lenni Pestseholsén, ha épp úgy van. - Elég sokszor fordul elő, hogy itt kell maradnia az edzések miatt, meg alkalmanként órákra is bejár, mint ahogy ma is tette. A családjának jelentős része viszont valóban Budanekeresden lakik, viszont a nagyapját meg a nénikéit és bácsikáját jobb, ha nem keverik bele. Nem túlzottan szimpatizál a családja magyar ágával, azt meg kell hagyni. Sosem beszéltek róla, hogy miért költöztek el a szülei, de a nagyapját elnézve nincs is kérdése.
- Maradok. - Reméli, hogy Volkov nem fog beállítani a gyengélkedőre, sem pedig a többi tanár. Félő, hogy ennek még visszhangja lesz, főleg, hogy Rosales szedte össze, aki meg igazgató-helyettes. Valószínűleg lőttek az itteni gyakorlási lehetőségeinek, vagy ha mégsem, akkor tilosban teheti innentől.
Próbálja megőrizni a méltóságát és elzárni a könnycsapot, de elég nehezen megy, újból és újból erősebben potyognak a könnyei. Végül úgy dönt, hogy nem beszél, ha nem mondja ki az érzéseit, sokkal könnyebben tudja kontrollálni azokat.
Hihetetlen, hogy ennyire nem képes uralkodni az érzésein, elvégre ezek nem valósak, csak a fejében léteznek.
- És akkor mi lett utána? Hogy élte túl? - Nem dramatikus lány ez az Inez, de el nem tudná képzelni, hogy egy sérülés vagy bármi miatt ez a sok munka mind a szemétbe kerüljön és ne adjon esélyt se magának. Valószínűleg be is csavarodna a csalódottság és a szégyen miatt.
- Rendben. - Sóhajtja kimerülten. Úgy érzi, hogy ezt a harcot elveszítette, mind a férfivel szemben, mind pedig önmagával szemben is. Kudarcot vallott edzés közben, ráadásul itt sem volt képes normálisan kiállni magáért. Úgy érzi, hogy nem érdemli meg a pihenést, de ha tovább kellene edzenie kiesne alóla a lába és összerogyna.
Száját húzva ugyan, de elfogadja a bájitalt. Tudja, hogy szüksége van rá, bármennyire is tagadni próbálja. Enyhe melegség járja át a testét, a sírhatnéka sokat csökken.
- Bűntudatom van, ha nem edzek. - Motyogja az orra alatt, ahogy kicsit imbolyogva átvonul az ágyakhoz. Olyan ez, mint a walk of shame. Reméli, hogy nem sokan hallották itt a gyengélkedőn ezt a kiborulást, mert elsüllyedne a pince alá szégyenében, ha kiderül.
- Nem vészes. - Azt továbbra sem kockáztathatja meg, hogy a férfi eltiltja a VB-től, mert bármennyire is átment már ezen és tudja mennyire pocsék érzés, attól még gyógyító, akinek az elsődleges dolga, hogy az ilyenekre reagáljon.
Engedelmesen követi a Dokthor bácsi utasítását, és csak abban reménykedik, hogy ennek a rémálomnak vége lesz holnap délutánra.

DokThor úr

Zalán
one more thing that comes around to bite you in the @ss

Altea

Zalán

Altea

Minden érkezőnek, aki a Nagyteremből menekül
(Évnyitóból tömegkatasztrófa)

Izzy

Cassius
de mindenki más is

---

---

---

---

---

Kis Laura Grace

Ez a nap is ugyan úgy indult, mint az összes többi. Reggel kipihenten felkeltem, reggeliztem, tanultam, majd ebédeltem, utána tanultam és most elindultam a könyvtárba. Igen tudom, hogy odakint nagyon jó meleg idő van, de nem szeretem ezt a tikkasztó hőséget és az ódon kastély falai mögött hűvösebb az idő. Szóval a Levitából kilépve utam a Nyugati szárny, első emeletére vezet, ahol a könyvtár helyezkedik el. Elég sok folyosón és lépcsőkön át sétálok célomhoz és már a nyugati szárny, első emeletére vezető lépcsősor utolsó fokához érek, amikor megbotlom és vézna testem -engedve a fizika törvényeinek- hatalmas erővel zuhan előre. A becsapódást kezeimmel tompítom, de a térdeim így is megsérülnek a hosszú fekete nadrágom alatt. Persze a becsapódás és kínomban elengedett jajgatásomra többen is felfigyelnek, de senki nem jön oda segíteni. Egy kicsit még fekszem a padlón, majd lassan felállok és érzem, ahogy a térdemen keletkezett sebből elindul a vérem. Tudom, hogy egy emelettel feljebb van a gyengélkedő, bár még sose jártam ott pedig már párszor közel kerültem a földhöz és most nem is tudnék visszamászni a Levitába, ezért megindulok az emeletre. Sántikálva és erősen kapaszkodva egyesével veszem a felfelé vezető lépcső fokait, hogy utána meggyötörten érkezzek a gyengélkedőbe, ahová kopogás nélkül lépek be.
-Hahó, van itt valaki? -teszem fel a kérdést, majd elindulok az egyik üres ágy felé sántikálva. Ám, a hatalmas ablakokon át beszűrődő fény eléggé megrémít. -Úr Isten, látom a fényt! Haldoklom! -kell egy-két perc amíg realizálom, hogy ez nem az a fény, de lábaim annyira fájnak, hogy szinte halálomon vagyok. Talán jobb, ha folytatom utam az előbb már kinézett ágy felé és lehuppanok rá. Megpróbálom lassan felhúzni a nadrágom szárát, hogy jobban szemügyre vehessem a jobb lábamon keletkezett sebet, de annyira fáj az egész művelet, hogy fogaimat összeszorítva se sikerül beteljesítenem tervemet és csak elfekszem az ágyon. Majd a fájdalom okozta könnycseppeket letörlöm arcomról, nehogy gyengének nézzen itt valaki, bár elég alacsony a fájdalomküszöböm, szóval így is gyorsan ki fog derülni, hogy az vagyok! De addig megpróbálom tartani a látszatot.