A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=775950#post775950][b]Catherine Shayleen Black - 2019.09.29. 19:34[/b][/url]

Hallgatja a történteket és egy széles mosoly kúszik fel lassanként az arcára. Érezte ő, hogy valami turpisság van a dologban és lám, igaza is lett. Narára mondjuk senki sem mondhatja, hogy égetnivalóan rossz, nem zavar túl nagy vizet és jól tanul, szóval csak néhány elvétett gyermeki csintalanság fordul elő. Meg néha ilyenek.
- És milyen bájital volt fontosabb, mint egy kihagyhatatlan, roppant izgalmas reptan? - érezni lehet a hangjában, hogy szavai ironikusak. Sosem szerette, ráadásul a kviddicstől is világ életében ódzkodott. Nem is csoda, vasággyal együtt negyvenöt-ötven kilósan sem gurkót ütögetni, sem a megütött vasak elől menekülni nem volt humora. Így is minden alkalommal rosszul volt, mikor Adriant vagy Aident látta játszani, pedig egyiküket sem nevezhetjük ügyetlennek a maguk posztján. - Egyébként nem jutott még eszedbe, hogy te is kviddicsezz? Mostanában megint aranykorát éli - persze hallott a kialakult feszültségről, meg ott volt Masa is, aki belerepült a saját gurkójába. Vagy magára ütötte? Akárhogy, semmiképp sem áll jól a játékosok szénája, arról nem beszélve, hogy az Unikornis-Squadron meccsen Panda baját is csúnyán ellátták, ahogyan Lili sem menekülhetett a gurkó elől. A nő szerint be kéne tiltani ezt a sportot az iskolákban, de ezzel ugye egyedül van.
A lelkesedés hallatán önkéntelenül is felnevet, mert valahogy el tudja képzelni az eridonost, ahogy áll a sok finomság előtt és vég nélkül válogat, mindenből kér egy keveset, de van, amiből egészen sokat és el sem bírja majd a kezében, hanem inkább bevásárlókosárban tolja maga előtt a hatalmas mennyiséget. Igen, ez a kép abszolút reális Shayleen szerint is. - Óóó, jó dolgok ezek. Én annyira nem vagyok vásárolgatós, de néhány új darab mindig fel tud dobni egy kicsit. Meg néha mást is... - észre sem veszi, hogy míg ezt kimondja, rákvörösre pirul. A legutóbbi meglepetése igen jóra sikerült és, bár nem sokáig maradt rajta a ruha, azért emlékezetes volt. Lehet megint be kéne újítania valamit és meglepni kedvesét egy merészebb darabbal. Talán később elmegy vásárolni. - Semmiképp se hagyd ki, állítólag nagyon finomak. Meg persze lehet, hogy a háztársaid is örülnének egy kis édességnek, nem tudom, kivel vagy igazán jóba, de mindenki szereti a finomságokat - eközben a bájital egyetlen elvesztegetett csepp nélkül kerül át Nara palackjába és már készen is vannak. Illetve csak majdnem, hiszen emellé mindig jár egy kis extra beszélgetés. A legutóbb vagy fél órát ücsörögtek, köszönhetően a Gyengélkedőn uralkodó csendnek és hullaszagnak. Na jó, hullaszag nem volt.
- Nem vagy semmi. Gratulálok! - elismerően biccent, miközben az üvegeket a lány felé nyújtja. - Valószínűleg Angliába megyek és hívtak Wales-be is. Ezen kívül... Azt hiszem elkísérem a páromat ide-oda, néhány jótékonysági vagy politikai estre, csupa hivatalos esemény - könnyedén huppan le az egyik székre és dobja át egyik lábát a másikon. Egyébként eszében sincs elhagyni a Bagolykövet, ahhoz valami nagyon nagy és nagyon megtisztelő felkérésnek kéne érkeznie, de ez nem valószínű. Vannak nála kiválóbb mágusok a földön, akik megváltják a világot, ő nem biztos, hogy valaha közéjük fog tartozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776100#post776100][b]Weiler Dante - 2019.09.30. 14:12[/b][/url]

Igazság szerint rosszabb volt a helyzet annál, mint ahogy felmérte a helyzetet odafenn a tanteremnél, amikor visszament. A varázslatnak köszönhetően, amivel védte magát, több kémiai reakcióból származó mérgező kipárolgást ugyan már nem lélegzett be, de az a kis dózis is elég volt ahhoz, hogy megterhelje a szervezetét. Muszáj volt viszont értesítenie egy tanárt, akinek elmagyarázta a helyzetet - miután légtisztító bűbájjal eltakarította a mocskot, amit a csúnya 'baleset' hagyott. Egy üres fiolába elzárt egy keveset, csak abból a célból, hogy idelenn a gyógyítók tudjanak majd valamilyen minta alapján dolgozni. Saját maga sajnálatos módon aligha tudott volna bármit tenni, bármilyen egészségügyi vagy gyógyító bűbáj a mágikus tehetségének hatáskörén kívül esik, olyannyira, hogy hiába próbálkozott évek alatt a végrehajtásukkal, sosem működtek. Még csak fel sem kavarja a körülötte lévő manát, nemhogy valódi hatást érjen el.
Ez is az alkimista hibája - szerinte, a kísértet maga is elismerte, hogy életében sem volt nagy hódolója e mágiaágnak.
Nyilvánvalóan a számonkérés őt súlytotta és kell majd némi plusz munkát végeznie a bájital szertárban (ezzel egyébként nincs problémája, hozzászokott a környezethez és vele járó teendőkhöz), végeredményben pedig az egész el lett könyvelve felelőtlenségből származó balesetnek.
Félreértés ne essék, nem jó szándékból mondta, amit, mindössze el akarta kerülni, hogy harmadjára is összeültessék a Machay fiúval, főleg ezek után. Ha a bájital és a nikotin reakciója nem lett volna olyan drasztikus, amilyen, akkor ezúttal biztosan olyan átokkal vagy erővel esett volna neki, hogy itt kössön ki. Hát, mindegy. A végeredmény ugyanaz, csak épp nem ő okozta, hanem Ábel saját maga. Amiatt viszont már megfedték Dantét, hogy miért nem segített lejönni a másiknak.
Vajon miért? Ahhoz már nem volt idegrendszere, hogy a probléma nagyon gyors megoldása mellett még 'lovagias' is legyen. Legrosszabb esetben, ha eszméletétvesztette volna, valamelyik arra járó összekaparja és leviszi. Mire saját maga lejött, addigra Ábelt már befektették egy ágyra itt lenn.

Második napja voltak benntartva, ebből az első napon Ábel vagy eszméletlen volt - vagy lázasan forgolódott az ágyában, valamiféle delíriumos félálomban; annak sem a jobb fajtájából. Dante ezen nem csodálkozott, a fiú állt közvetlenül az üst mellett, tovább és nagyobb mértékben lélegezte be a keletkező mágikus gázd, ami leülepedett a szervezetében. A gyógyítók komolyan dolgoztak rajta, hogy elkezdjen kiürülni, bár az azért elhangzott, hogy életveszélyes állapotban semmiképp sincs, már csak azért sem, mert időben ki lett rángatva.

- Fordulj körbe lassan. A karjaid tarsd el magadtól - érkezik az utasítás gyógyítói részről, Dante pedig eleget tesz a kérésnek, alsónadrágban fordul úgy körbe lassan, hogy körben a gyógyító fel tudja mérni a bőrének állapotát, lát-e valahol elváltozást. Ez már csak az utolsó ellenőrzést mostanra, előtte megnézte a szemét is, mértek lázat (még mindig van némi hőemelkedése), végigzongorázták a rutinvizsgálatokat.
- Rendben, egyelőre nem látok semmit. - Első kontroll nap pipa, bár megmondták, hogy nem fogják 48 órán belül kiengedni, amíg úgy nem látják, hogy lappangó tünetek sem kerülnek elő.
Miközben épp a gyengélkedőn viselt bő inghez hasonlatos felsőt gombolja vissza, hirtelen ötlettől vezérelve pillant át Ábel ágyára. Eddig legfeljebb kizárólag hallotta, mi van vele, de tüntetőleg próbálta kizárni, most sem éppen szándékos.. mondhatni csak megfeledkezett magáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776192#post776192][b]Machay Ábel Alexander - 2019.09.30. 19:19[/b][/url]

Merő túlzás lenne azt állítani, hogy voltam már hasonló állapotban, összességében egy ilyen mértékű túladagolásnak még csak a közelében sem jártam eddigi életem során - mégis, mintha felfedeznék valami furcsán és megmagyarázhatatlanul ismerőst a helyzetben.
Az elmúlt huszonnégy órából lényegében semmire nem emlékszem. Ha azt vesszük alapul, hogy most képes vagyok józanul gondolkodni - vagy egyáltalán gondolkodni -, mindenképp arra a megállapodásra jutunk, hogy valami egészen jó munkát végeztek rajtam ebben a kómaszerű állapotban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy teljes, emberi lényként esélyesen nem viselt volna meg ekkora mértékben. Minden bizonnyal hasonló hatása lett volna, valami gyengébb, elviselhető mértékben, viszont ezt a furcsa fél-negyed-háromnegyed hibridet, ami én lennék - mert valljuk be, bármeddig is vizsgáljuk a genetikám, arra az eredményre fogunk jutni, hogy, ugyan erőből lényegesen kevesebb jutott nekem, mint az normális lenne, ez még nem jelenti azt, hogy a negatívumokat ne kaptam volna meg - meglehetősen... Kiütötte.
Ha pedig mindez nem lenne elég, öntudatom legelső perceiben már rá kell jönnöm, hogy Weiler Dante lénye valamiféle hozzám kötött élő kísértetként üldöz. Még itt sem szabadulok meg tőle. A vékony idegszálakon átszalad az állkapcsaim megszorító inger, az épp csak arra elég, hogy az izmok érezzék, valamit tenniük kéne, ahhoz viszont már túl kevés, hogy valóban működésbe lépjenek. Átfut a fejemen, milyen lenne a kép, amiben drámaian átfordulnék a másik oldalamra, és roppant szenvedéseimről tanúbizonyságot téve nyöszörögve magzatpózba gömbölyödjek, amire majd mindketten felém fognak nézni és Weiler Dante fejében meg fog fordulni, hogy ez az ő hibája, de... Nincsenek tévképzeteim. Különben is túl sok fáradtságba kerülne mindezt végrehajtani, hát marad az, amit eddig is észrevétlenül csináltam: félig leszegett állal, összeszűkülő szemekkel nézem, ahogy vele foglalkoznak. Rámarkolva a gyengélkedő meglehetősen vékony takarójára húzom azt fel egészen államig, rövid szusszanással fészkelem bele magam a testem által felmelegített puha felületbe, befúrva orrom a fehér, klórszagú anyagba.
Kicsit lehunyom szemeim, élvezem ezt az átmeneti kényelmet két hőhullám és az egész elbaszódó tripp-közeli élmény között. Ajkaimon halvány mosoly bizsergető érzése tapad meg, végigszalad a gerincemen, majd amilyen hamar jött, olyan hamar távozik is. Valami gyenge, lemondó sóhajtásfélét hallatok, mielőtt elkapna a hányinger már fel is ébredek az előbbi milliőből - hogy aztán az első inger, amivel találkozom, ismét Weiler Dante legyen, ezúttal a figyelő tekintetével karöltve. Halk pfffff szakad fel torkomból, ahogy megforgatom szemeim, a mozdulattal már fordítva is arcom a párnába. Ssodálatos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776288#post776288][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.01. 08:55[/b][/url]

Az emberek egyik nagy, alapvető hibája, hogy nem fogják fel, mikor kell egyedül hagyniuk. Szent meggyőződésem, hogy már nincs semmi bajom, és elég lenne csak kialudnom az egészet, amit képes lennék megtenni otthon is - a gyógyítók persze teljesen más véleményen vannak erről, de hát mit tudhatják ők, én hogy érzem magam? Persze, tök sápadt vagyok, pár órája még vérben forogtak a szemeim a hőemelkedéstől, most pedig, a szervezet intoxikációs folyamataként izzadok, de... Hát, mindenki átesik ezen egyszer?
Jó, ideális esetben ezen pont nem, de hasonlón, és nem kell napokig egy iskolai gyengélkedőben rohadnia, hanem hazaküldik, felírnak egy-két dolgot ami beszerezhető a sarki patikából, és már meg is vagyunk!
Lassan már magamat is idegesíteni kezdem.
Ülő helyzetbe tolom magam az ágyban, a helyenként átnedvesedett párnát betuszkolom a hátam és fal közé, az átlagnál kissé hűvösebbnek ható kezeimmel hátrasimítom szintén nedvesnek ható hajam. Vetek egy fél pillantást az éjjeliszekrényen gőzölgő, tálnyi folyadékra - túlzás lenne levesnek nevezni, elvégre a gyomrom esélyesen nem birkózna meg egy emelt tápértékű élelemmel, így marad ez a... lé, meg a pirított kenyér -, elhúzom szám, a gyógyítói iroda felé fordítva fejem pedig arra a döntésre jutok, hogy ez végül is ráér addig, amíg nem köteleznek rá. Helyette kézbe veszem az Anna Karenina kissé már elhasznált első kötetét - ezt még Mihail dobta be két óra között -, a könyvjelzőhöz lapozok, majd felvéve egy olyan kényelmes testhelyzetet, amiben megtámaszthatom a fejem is, olvasni kezdem.
Ebben talán már nem fognak megzavarni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776319#post776319][b]Weiler Dante - 2019.10.01. 14:15[/b][/url]

Nincs arról szó, hogy még mindig ne lenne rohadtul dühös erre az idiótára, amiért ki tudja milyen hirtelen indíttatásból csak úgy tönkrevág egy bájitalt. Nemcsak, hogy tönkrevág, de azon melegében ezzel együtt még veszélybe is sodorja magát, mert az majd biztosan kifizetődik majd. Bár mégsem, túlzás lenne azt állítani, ‘ki tudja miért’ – a magyarázat viszont egyszerre röhejes és egyszerre valamilyen szinten.. nem, a másik jelzőt még gondolatban sem fogja kimondani, mert annak nincs különösebb negatív jelentéstartalma. Márpedig a történtek után Ábelről csak negatív latívuszokban hajlandó gondolni. Mielőtt megtette volna az idei tanév (pedig bőven év vége van, utolsó napok ráadásul) legmeggondolatlanabb mozdulatát, még azzal vagdalkozott, hogy Dantéval ellentétben nem végzett, azon a jellegzetes “figyelmen kívül ne merj hagyni” hangszínen, amit bár női szájból már hallott, de eddig sosem volt következménye annak, ha nem hallgatott rá. Hát, most tessék.

Az valóban nem fordul még csak meg halvány árnyékként sem a fejében, hogy az ő hibája lenne akár csak egy szemernyit is a szituáció, különösebb sajnálatot sem érez a másik fiú irányába. Sajnálni vagy szánni olyasvalakit lehet (vagy legalábbis ő ennél a határnál húzta meg erre való alkalmasságát), aki önnön hibáján kívül szélsőségesen rossz helyzetbe. Itt sokmindenről szó lehet bár, de idegenkezűségről aligha. Ettől függetlenül káröröm sem tölti el különösebben, pedig gondolatmenete szerint kijárna neki ebből a korrektnek nem épp korrekt, ellenben nagyon is jóleső reakcióból. Elvégre lehet, hogy a fenti szart végül ő takarította össze, már amennyire lehetett, de a hosszabbtávú következményeket Ábel viseli – jól megérdemelt módon szerinte. Mégsem érkezik a telt, kesernyésen derűs érzés, hiába figyeli az ágyon szenvedő mestertanonc alakját. Az a szemforgatás és pfffh, amit elkap, na az persze tipikus, mi más? Össze is ráncolja rá morcosan a homlokát, de egyelőre annyiban hagyja; maga előtt összefonja a karit, testtartása még mindig távolságtartást és elutasítást tükröz, most pláne, amikor majd legalább ilyen nonverbális jelekkel tudatalatt ellensúlyozni és balanszolni akarja majd kérdésének jellegét, tartalmát. Nem áll közvetlenül oda Ábel ágya mellé, de a sajátjáról felkel, hogy közelebb lépjen és ne kelljen a teljes gyengélkedőn keresztül átkiabálnia a szavait. Körbenéz, nem feltűnően és nem szándékosan fürkészi, mivel foglalatoskodik a gyógyító, viszont azért.. jobb lenne, ha nem lenne közönsége a kérdésének.

- Hogy érzed magad? – Az aggódás erős kifejezés lenne, de tagadhatatlanul érdekli, mennyire sikerült időben befognia Ábel száját még a második nagy lélegzetvétel előtt, esetleg már azzal az egy mozdulattal is elkésett. A kérdés tónusa sem gyengéd vagy leereszkedő, amennyire csak lehet tárgyilagos és távolságtartó marad annak ellenére, hogy végülis Ábel hogyléte felől érdeklődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776937#post776937][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.10.05. 12:19[/b][/url]

A kezem tökéletesen rendbe jött, semmi baja nem volt már szerencsére, de köteleztek rá, hogy menjek vissza kontrollra. Úgyhogy kelletlenül, de így tettem. Tudtam, hogy Shayleen lesz az ügyeletes gyógyító, aki még mestertanonc volt, amikor a Levita házvezető-helyettesi posztját töltöttem be. A torony összeomlása utáni táborozáskor történt köztünk egy kis affér, nem úgy viselkedett velem, mint ahogyan azt a pozíciómból adódóan jogosan elvárhattam volna. Azóta már megbocsátottam nekik ezt a hibáját, utólag valószínűleg ő is szégyellte a minősíthetetlen magatartását. Most viszont a sorsom a kezébe került, nehezen is barátkoztam meg a kiszolgáltatott helyzetbe kerülés gondolatával. De hát ez van, ha az ember gyógyítóhoz megy, ezért is próbáltam mindig elkerülni, hogy szükségem legyen rájuk.  
Bekopogtam a gyengélkedőn, válasz nem jött, úgyhogy benyitottam. Csend és hullaszag. Nem túl biztató a helytől, ahol elvileg meggyógyulnak az emberek. Biztos a hátsó szobában van Shayleen, elindultam a terem vége felé. Közben elhaladtam az ágy mellett, ahol feküdtem a sérülésem után. Megálltam egy pillanatra, és rátekintettem. Igen, rá fogok rakatni egy emléktáblát, valami olyan szöveggel, hogy itt gyógyították Várffy-Zoller Róbertet, miután puszta kézzel szétütött egy gurkót. Az ilyen legendás eseményeknek mégiscsak illik mementót állítani.
- Hahó! - húztam el résnyire a gyógyítói szoba függönyét. Bealudt talán, vagy mit csinál ez a nő?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776950#post776950][b]Catherine Shayleen Black - 2019.10.05. 13:22[/b][/url]

Rémesen érzi magát továbbra is, megmagyarázhatatlanul sokat gondol a titkos könyvtárban történtekre. Hogy lehetett ennyire buta? Egy könyv fölé hajolva igyekszik mindent megtudni a vélamágiáról és az az ellen való védekezésről, nem is kell neki sok idő, hogy megtalálja az ellenálló bájital receptjét. Egy biztos: nem hagyja, hogy az a fiú még egyszer így csapdába csalja, így hát el fogja készíteni a főzetet.
Gondolataiból egy érkező hangja rázza fel, azonban a "hahó" ellenére nem mozdul helyéről. Biztos egy újabb szimuláns. Nem jellemző ám rá ez a magatartás, most mégsem érez magában lelki erőt, hogy végighallgasson egy újabb kitalált sztorit arra hivatkozva, hogy az amúgy makk egészséges diák miért olyan nagyon beteg, hogy az egész órát itt töltse. A fenébe is, év eleje van, legalább ilyenkor járjanak be! Így hát csendes tudatlanságban lapoz egyet az előtte heverő könyvben, ez az idill azonban Robi megérkezéséig tart. Ahogy a elhúzza a függönyt, Shayleen felkapja a fejét és az utolsó pillanatban sikerül visszafognia magát, hogy ne üljön ki arcára, amit gondol. Mindig is tudta, hogy Várffy egy fennhéjázó, öntelt hólyag, de a gurkós eset minden határon túlment.
- Szia - elmosolyodik, tekintete a férfi arcáról egyenesen a kezére téved. Távolról jónak tűnt, de ki tudja. - Hogy érzed magad? - volt pár nehéz pillanata a gyengélkedőn, elvégre egy szilánkosra törő kezet nem egy pálcaintésre rak rendbe az ember. Az, hogy még a nagy Várffy-Zoller Róbert is némileg megtört a betegágyban fetrengve, ad némi bizonyosságot azt illetően, hogy ő is ember. Még ha istennek is hiszi magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776959#post776959][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.10.05. 14:04[/b][/url]

Catherine Shayleen Black

Csak meglett Shayleen, csupán annyi történt, hogy nagyon belefeledkezett egy könyvbe. Kemény meló gyógyítónak lenni, az egyszer biztos.
- Remekül vagyok, köszönöm. - húztam ki magamat. De tudtam, hogy a bemondás nem elég, alapos vizsgálatnak nézek elébe.
- Megvizsgálsz itt? Mert akkor leülök, ha nem bánod. - minél előbb túl akartam esni ezen az egészen, nekem ez a szoba is tökéletesen megfelelt ahhoz, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. Neki is álltam vetkőzni, gyorsan lekaptam az ingemet, szabaddá téve a felső testemet.
Közben akaratlanul is ránéztem a könyvre, meg tulajdonképpen érdekelt is, hogy mi lehetett benn olyan érdekfeszítő, hogy háttérbe szorítsa a munkaköri kötelességet.
- Vélamágia? Nem ez a legjobb könyv a témában, de bevezetőnek megteszi. - képtelen voltam magamban tartani a szót. Volt szerencsém megismerni pár vélát közelebbről is, bőven szereztem tapasztalatot a témában. Gyakorlati tapasztalatot. Nem úgy, mint általában azok, akik az ilyenféle vaskos könyveket írják.
- A meglepetés a legfőbb fegyverük. Rutin kérdése, és az ember szinte teljesen immúnissá válik. - ugyan nem kérdeztek, de elkezdtem beszélni a témáról, így kevésbé éreztem azt, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Egyszer, amikor odakeveredtem a pszichológushoz, akkor is minden másról beszéltem, sőt flörtöltem, pusztán azért, mert képtelen voltam elfogadni a páciens szerepét. Olyan lealacsonyítónak éreztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776966#post776966][b]Catherine Shayleen Black - 2019.10.05. 15:05[/b][/url]

A válaszra biccent egyet, bár mivel gyógyító, így tudja, a "jól vagyok" sokszor nem fedi az igazságot. Gyakran derül ki, hogy aki azt mutatja, remekül érzi magát, egy-egy vizsgálat során megtörik és aztán kibukik, hogy nem mondott egészen igazat.
- Csak nyugodtan, foglalj helyet - nem szokása idebent fogadni senkit, de mivel ez egy ellenőrző vizsgálat, nem tartja szükségesnek kimozdulni innen. Minden eszköz a rendelkezésükre áll a szobában is.
Nem kerüli el figyelmét a férfi kidolgozott felső teste, de természetesen Shayleen számára a tökéletes csakis Aiden lehet. Meg szakmai ártalom, hogy látott már pár hasonlót, nem most fog tőle zavarba jönni. - Tudsz esetleg ajánlani jobbat? - felvonja fél szemöldökét, miközben felkel, hogy Robihoz lépjen és kinyújtsa kezét, elkérve ezzel a férfi karját. Az utalás nem félreérthető, így nem ragozza túl. - Hát nem tudom, ha egy háromnegyed vélával találkozik az ember, szerintem a rutin nem sokat ér - elhúzza a száját és mondaná, hogy tapasztalat, de ezt az információt megtartja magának, úgyis levágós lehet, hogy miért kutat a témában. Nyilván egészen máshogy alakul minden, ha tudja, mivel van dolga, hiszen ezernyi módon el lehet kerülni azt, hogy hasson az ember lányára, ő viszont nem volt a megfelelő információ birtokában.
- Ez fáj? - közben ujjaival az alkar közepétől indul lefelé, erősen masszírozva a csontot, végig a csuklón és az ujjakon. Elég erős bájitalt kapott, nem valószínű, hogy lesz baja a kezével, de először jobb meggyőződni róla. Utána már megnézhetik, hogy bír el nehezebb feladatokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776972#post776972][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.10.05. 15:39[/b][/url]

Catherine Shayleen Black

Kényelmesen helyet foglaltam, és átadtam magamat Shayleen gondoskodó kezeinek.
- Például én is írtam pár esetről. Ráadásul az én stílusom nem olyan száraz, mint a többi idevágó könyvé. Szórakozva lehet tanulni belőle. - a kalandjaim nemcsak érdekfeszítő, de kifejezetten hasznos olvasmányt is jelentettek mindenki számára. Ezért tettem kötelező tananyaggá.      
- Háromnegyed véla? Az hogyan is jön össze? - próbáltam lejátszani fejben, hogy ki kivel feküdt össze, ami ezt a kombinációt adta ki, de megakadtam.
- Ne találkozz velük, ez a legtutibb recept. - mondtam ki a nyilvánvalót, mert az már egyértelművé vált, hogy Shaylennek gondjai akadtak a fajtájukkal, és azért érdeklődött a téma iránt.      
- Ha meg mégsem kerülhető el a találkozás, akkor használd a pálcádat, és menekülj. - ha képes az ember gyorsan reagálni, akkor nincs véla, aki hatalmába kerítse.
- Diákkoromban a tanodában hemzsegtek a szebbnél-szebb véla származású lányok. Ott volt például Egerszegi Nina. Még ma is csettintenem kell, ha eszembe jut. Pedig nem is volt szőke. A szőkék a gyengéim. - sztorizgattam, hogy ezzel is leplezzem az idegességemet.
- Nem fáj. Sőt, kifejezetten kellemes. Arany kezed van! - kacsintottam elégedetten. Ki ne élvezné, ha egy csinos nő masszírozza?
- Kicsit a vállamat is megnyomkodhatnád. Úgy érzem, bekötött, mert annyira óvtam az egész karomat. - tettem egy meglehetősen pofátlan kérést. Az indokom azért talán elfogadhatónak tűnt. Máskülönben gyorsan véget fog érni ez a vizsgálat, azt hiszem, mert ki leszek dobva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777331#post777331][b]Mikecz Emese - 2019.10.07. 13:47[/b][/url]

Nem mondanám, hogy a kastély összes helyszíne közül ez a kedvencem, most mégis a gyengélkedő felé vezetnek a lépteim. Persze tökre nyom a fejem, szóval elkelne valami fájdalomcsillapító lötty (mondjuk ha így folytatom lassan szabályosan ráfüggök a cuccra). De igazából hallottam hírét mindenféle pletykás portrétól, hogy Machay itt rohad egy ideje, és én erre… erre mi? Jövök és meglátogatom, mint egy aggódó barátnő? Hát nem, ezt a státuszt már jó rég óta magam mögött tudhatom. Szóval így akkor maradjunk csak annyiban, hogy továbbra is hazudok magamnak (is), és akkor mindenkinek kényelmesebb. Szuper. Csak valami gyógyszerért jöttem, de ha hallok egy jó sztorit, legalább nem unatkozom addig sem..
Kell pár perc, mire belépve végigpásztázom az ágyakat és tekintetem rátalál a mozgolódó rellonosra. Hát baszki tényleg nincs túl jó passzban így első ránézésre. Nem sokat tudok arról mi történt, de ha jól rémlik asszem Weiler is benne volt az ügyben.
- Hallod ember… Te tényleg elég szarul nézel ki - torpanok meg az ágy lábánál, elegánsan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy könyvet tart maga előtt, szóval valószínűleg éppen nincs túl kommunikatív hangulatában. Jó, mondjuk mikor van? Vagy hát lehet, hogy csak én fogom ki a rossz napjait? Engedélyt sem kérve (de nem is várva) kerülöm meg az ágyat, hogy a cipőmet lerúgva lehuppanjak a végébe, lábaimat törökülésbe pakolva.
- Na mondd már, mi volt ez az egész? Mindenhol csak félinfókat hallani - vigyorodom el, mert hát nem vagyok én annyira pletykamániás, de azért egy-két jó mesét szívesen meghallgatok, még akkor is, ha bőven nem csámcsogok rajta annyit, mint a többség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777844#post777844][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.12. 11:08[/b][/url]

Azt hiszem, szorul némi pontosításra az előbbi gondolatmenetem: eleve nem szeretnék találkozni, beszélni, egyszerűen csak érintkezni senkivel, de az exemmel duplán, sőt triplán sem. Erre mit ad Merlin?
Emesét.
Szám széle szkeptikus mosoly kezdeményezésébe rándul, megforgatom szemeim ahogy lapozok, majd mutatóujjam a lapok közé ékelve csukom össze a könyv borítóját. Akkor ennyit a nyugodt, meghitt, akadályok nélküli olvasgatásból. Szemöldököm ívesen homlokomra kúszik ahogy beszélni kezd - köszönjük Emese -, ajkaim még véletlenül sem kedvesen, hálásan, bármilyen és minden pozitív érzés tükröződésének teljes hiányában görbülnek fel.
Baszd meg.
- Kösz - ennél szebb bókot keresve sem kaphattam volna. Elvégre, pont erre van szüksége az embernek, miközben épp haldoklik, igazán sokat dob a szenvedő szervezet közérzetén, igen, szerintem is. - Ja, helyezd csak kényelembe magad - ha már így kérded. Persze kezdhetném azzal is, hogy már meg sem lep ez a fajta viselkedés tőle, de hazudnék. Legutóbbi tapasztalataim szerint Emese gyűlöl, ki nem állhat, ha tehetné, a világ legtávolabbi és legmélyebb pontjára költözne tőlem azért, hogy még csak a létezésem gondolata se érje utol, erre... Ezt csinálja. What?
- Komoly? - a kérdés ellenére az izgatottság, kíváncsiság vagy bármi más érzelem nélkül hangomban válaszolok. Nem érdekel, ez egy bentlakásos iskola, ahol minden történésre rávetik magukat csak, hogy feldobják kicsit az unalmas, összezárt, ingerszegény környezetet. Azon sem csodálkoznék, ha már egy tíz méteres troll támadott volna meg. - Na és miről szólnak a félinfóid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777849#post777849][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.12. 11:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777855#post777855][b]Weiler Dante - 2019.10.12. 13:12[/b][/url]

A kérdése egyszerű volt, nem válogatta meg túlzottan a szavait, hogy specifikusabban célzott legyen az érdeklődése - már önmagában az, hogy egyáltalán verbális útra lépett vele, nagy szó a viszonyukat tekintve. Ugyanakkor valóban érdekelte, mennyire volt komoly hatással Ábelre az, hogy közvetlen közelről akkora dózist kapott a kipárolgásból, aminek saját maga csak a töredékét kellett elviselje.
Ha ironizálni ilyen hévvel megy, akkor olyan nagy problémái mégsem lehetnek. Foghatnánk az Alkimistára is ezt a némileg kicsinyes belső hangot, de ez most kivételesen csupán Dante belső kommentárja. Kicsinyes, mert egyébként pont a bájitalokhoz való viszonylagos hozzáértése miatt sejti, a fiú szavai inkább leplezik a kényelmetlenség és rosszullét mértékét.
- Látom. - Ezt a részét nem reagálja le inkább bővebben. Nem tudtával valóban nem fertőzőek, a festben semmi olyan jellegű nem volt, ahogy azt a gyógyítóik megállapították, így az egyik ágy melletti széket fél kézzel maga elé pakolja és leül.
- Kifejezetten csúnyán köhögsz, bár ez legalább azt jelenti, hogy van mivel. Jól jártál. - Sejtette amúgy, hogy az elegy nagyon szerencsétlen mód károsra sikeredett, de csak miután az általa begyűjtött mintát megvizsgálták derült csak ki, mennyire. Még neki is lesz pár nap, mire a szervezete teszi a dolgát és kitisztítja a méreganyagokat. Gyanítja, hogy Ábelt jóval tovább bent fogják tartani, viszont legalább pontosan tudják, milyen anyaggal kell számolniuk.
- Időben feltettem egy bűbájmaszkot, így csak néhány levegővétel volt, pár nap és megleszek. Rád viszont kibaszottul mérges vagyok... - Valóban a maga módján még mindig dühös Ábelre, bár ennek jellege valamivel passzívabb és hűvösebb pillanatnyilag, nem az az impulzív méreg, amellyel a szekrénynek lökte vagy első alkalommal megütötte. Most így csak tényszerű adatként közli a dolgot, mégsincs az embernek kétsége felőle, hogy ne mondana igazat. Már-már azt várná az ember, hogy hegyibeszédbe kezdjek a bájitalokkal való óvatosságról, arról, milyen meggondolatlan volt Ábel, végül azonban mégis másra lyukad ki.
- I guess ezt ellensúlyozza az a tény, hogy nem omlott össze a tüdőd míg felelősségre vonható lettem volna. - Utána sem. Elsőre érzéketlenül gyakorlatias és önző kijelentés, másodjára is, valójában azért van az egész mélyén egyfajta burkolt megkönnyebbülés is, még ha halovány is. Nemlegesen megcsóválja a fejét.
- Máskor, ha nem tetszik valami, inkább öngyilkosság nélkül oldd meg. - Túlzás lenne azt mondani, hogy akár mindketten bele is halhattak volna, Ábel inkább saját magának okozta a nagyobb bajt, mint az üst mellett közvetlenül álló személy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777879#post777879][b]Catherine Shayleen Black - 2019.10.12. 21:22[/b][/url]

Ahogy Robi megszólal, Shayleen szemöldöke egészen hajáig kúszik szinte, mert alig bírja elhinni, hogy a férfi épp magát dicséri. Egyébként kéretlenül, tegyük hozzá. Nem kételkedik a jó szándékában, de talán érdemes az embernek magának eldöntenie, mi olvasmányos és mi hasznos.
- Mindenképp utánanézek - nem akar udvariatlan lenni, így nem mond ennél többet. Mondjuk attól, hogy Várffy-val nehéz egy helyiségben maradni, hiszen az egoja minden létező lényt kitúr onnan, még az is lehet, hogy jót mond. Egy próbát megér, maximum legközelebb jól megmondja neki, hogy közel sem olyan csodás, mint amilyennek képzeli magát. - Elvileg vértisztított - felsóhajt, miközben belekezd. - A családja célja, hogy tiszta vérű vélák legyenek. A háromnegyed véla egy véla és egy félvéla szülőből jön össze. Elvileg négy-öt generáció szükséges ahhoz, hogy teljes értékű vélákká váljanak - mondjuk, hogy ez miért jó, azt még senki sem tudta elmagyarázni Shayleennek. Mi több, ő sokkal inkább érzékeli negatívumnak a fajuk adta sajátságokat, bár tény, hogy amire képesek az erejükkel, az nem semmi. Vegyük csak Mihail-t, aki oly könnyedén babonázta meg különösebb erőfeszítés nélkül, hogy azóta is nyögi. Szerencsére Aidennek meg sem fordult a fejében, hogy azt higgye, a nő belement volna bármilyen körülmények között ilyesmibe. Még az is lehet, hogy komoly ügyet csinál majd belőle, bár erről próbálta lebeszélni. Nincs szükség a balhéra.
- Szívesen elkerülöm őket. Csak sajnos nincs rájuk írva - megvonja vállait. Nem ő kereste a bajt, az csak úgy... Jött magától. - Ismertem, igen. De tudtommal ő nem élt vissza a mágiájával, ellentétben másokkal, akik igen - nem volt sok kontaktja a modellel, de úton-útfélen bele lehetett botlani, hiszen a mai napig aktív. Persze azóta férjhez ment, de ettől még nem tűnt el a süllyesztőben.
- Örülök, hogy nem fáj - a bók hatására ugyan kissé szégyenlősen elmosolyodik, ez a görbe azonban tova is tűnik, mikor Robi folytatja. Szúrós pillantással néz a férfira, és kétszer is át kell fogalmaznia, amit mondani akar. - Majd a kedves barátnőd megmasszírozza az elvásott válladat - ez még a szebbik verziója annak, amit először gondolt. Elengedi a kezét és előveszi a kis stresszlabdát. Ezzel szokták ugyanis megtornáztatni a már kissé elmacskásodott tagot. Persze a nagy Várffy-Zoller Róbertnek nincs szüksége ilyesmire, de majd ha a kemény labdácskát össze tudja szorítani minden gond nélkül többször egymás után, akkor visszatérhetnek erre a kérdésre. - Elárulod, miért ütöttél bele a gurkóba ököllel, vagy ne is akarjam tudni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777970#post777970][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.10.13. 13:58[/b][/url]

Catherine Shayleen Black

Shayleen komoly tájékozódottságról tett tanúbizonyságot a vélákat illetően. Úgy beszélt, akár egy lexikon, le se tagadhatná, hogy levitás volt. Viszont aggasztónak tartottam, hogy a vélamágiával kapcsolatos visszaélésekre utalt. Komoly problémákat okozhatott, ha ebből tendencia lesz.
- Amúgy szívesen mutatok egy-két tuti varázslatot, hogy legközelebb ne legyen gondod. - ajánlottam fel a segítségemet. Gyógyítóként, pláne volt levitásként nem gondoltam volna róla, hogy nagy gyakorlati tudással rendelkezzen ilyen téren. És ezt könyvekből nem pótolhatta.  
Hiába kértem rá, a vállamat nem volt hajlandó megmasszírozni. Mindegy, fog ő még álmatlanul forgolódni, hogy kihagyta ezt a lehetőséget. Aztán adott egy stresszlabdát, nyilvánvalóan azért, hogy gyorsan más mederbe terelje a számára kellemetlenné váló helyzetet. Mos komolyan, miért kellett úgy odalennie egy kis masszírozástól? Könnyen elcsábulna, csakis ez lehetett az oka. Unottan kezdtem el nyomogatni a labdácskát.
- Győzni akartam mindenáron.  - rántottam meg a vállamat, a kérdésre, hogy miért ütöttem bele a gurkóba. Akkor és ott nekem egyértelmű volt, hogy ezt kell tennem. Egy kívülálló ezt nehezen érthette meg.
- Ismered az érzést, amikor valamiben mindenképpen nyerni akarsz? Mert akkor tudod, hogy miről beszélek. - Shayleen nem valószínű, hogy rajongott a kviddicsért, így azzal hiába példálóztam volna. De ha belegondol például abba, hogy egy levitásnak milyen fontos a házkupa megszerzése, akkor meg fogja tudni érteni az őrültnek tűnő tettem motivációját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778328#post778328][b]Mikecz Emese - 2019.10.17. 19:18[/b][/url]

Akkor most tegyünk úgy, mintha elkerülte volna a figyelmemet, hogy mennyire nem kívánt társaság a személyem egy gyógyuló Machay-nak, és ugorjuk át azt a részt, amikor azt mondja, hogy takarodjak.
A kösz-re csak elvigyorodom, tisztában vagyok vele, hogy nem túl sziporkázó bókot mondtam, de valahol talán élvezem(?), hogy szenvedni látom. Jó, nem nagyon, de egy kicsit igen. Lehet, hogy ez valamiféle újfajta perverzió?
- Ó, arra célzol, hogy esetleg zavarok? - kétkedő tekintetemmel találhatja szembe magát, amint szemöldököm a homlokomra szalad és a kellő hatásszünet után érkezem a folytatással és egy legyintéssel. - Ugyan már, mindig zavarok, akár félholt vagy, akár nem - szemeimet is megforgatom hozzá, hogy még egy kicsit hitelesítsek az alakításon. Fészkelődöm kicsit, közben szemügyre véve az éjjeliszekrényen lévő tálat, amibe innen nem látok bele, de gyanítom nem túl biztató a tartalma.
- Hát tudod, félinfók… a fele hiányzik, a másik meg hülyeség. De ahhoz elég, hogy felkeltsék a kíváncsiságom - billentem oldalra a fejemet. Nem vagyok nagy oknyomozó, de azért nem hiszek el mindent, ami szembejön, és igyekszem megválogatni a forrásaimat.
- Szóval nagyjából annyit tudok, hogy Weilerrel elintéztétek magatokat, mint ahogy ez látszik is - bökök itt rá - és nem sokon múlott, hogy valami komolyabb legyen az ügyből - vonom meg a vállamat, többnyire közömbösnek mondható mozdulattal. Azért nem vagyok teljesen érzéketlen és a halál engem is megérintene, ha itt lenne… De nincs szóval egy újabb szünet után ismét vigyorra húzódnak ajkaim.
- Úgyhogy jöttem, hogy megtudjam, Danténak vigyem a köszönővirágot, vagy neked sikerült ezt tenned magaddal?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778764#post778764][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.22. 19:15[/b][/url]

Egy pillanat erejéig tényleg megpróbálom elfojtani kikívánkozó mosolyom. Ajkaim szorosan egymáshoz préselem, valami apró csücsörítéshez hasonló mozdulatot is megkísérelek, ám végül mégis széthúzza őket az erő. Lehunyva szemeim hajtom hátra fejem az átmelegedett, foltokban izzadtságtól átnedvesedett párnára, majd oldalra fordul, koponyám, s amíg a hőemelkedéstől enyhe pírban játszó arcom a kissé kemény anyagra fekszik, kinyíló, barna - kissé vérben forgó - szemeimmel Dantét veszem fókuszba.
- Csajozni is így szoktál? - egyáltalán nem lenne indokolt ez a sziporkázó humorérzék tőlem, sőt, szenvednem kéne - ahogy azt az előbb is tettem, nagyon helyesen -, meg nyöszörögni valami forró teáért, mert édesanyám (legalábbis a helyét túlzott gyakorisággal átvevő bátyáim) ezt tanította.
Ehelyett viszont Weiler talán utolsó megmaradt idegszálain táncolni - sőt, mit táncolni, egyenesen ugrálni, egy korcsolyacipőben - sokkal szórakoztatóbbnak tűnik, és mint olyan, rövid távon le is köti a figyelmem. Én pedig olyan vagyok, mint egy macska, vagy, hogy mások hasonlataival éljünk, egy ötéves gyerek: amíg elfoglal valami, nem kell értem aggódni. - Mert akkor megértem, miért kerülnek ki a lányok, nem szeretik, ha a torkukból kijövő dolgokra teszel megjegyzéseket - kuncogni kezdek, a saját viccemen, aminek meg is van a maga következménye. A ritmikus kontrakciótól, a tüdőmben megmozduló lerakodásoktól pár, perceknek tűnő pillanatig nem kapok levegőt - ezért kezdek újra köhögni, majd, ahogy elmúlik az inger, lebiggyesztve ajkaim állom meg a mély lélegzetvétel kecsegtetését. Az most nem lenne túl célszerű.
Gondolatban elismétlem magamban, hogy ő kibaszottul mérges rám - az egyetlen dolog, amiért nem mondom utána ki hangosan a szavakat, mert akkor esélyesen rájönne, mennyire ellentmond ez a ténnyel, hogy éppen leült - ezzel pedig, ha nem is tudatosan, azt közvetíti, hogy hosszabb távon maradni szeretne. Ameddig nem kapom meg a könyveim, ő az egyetlen társaságom az egymást váltó gyógyítókon kívül, ha elüldözném, borzasztóan unatkozni kezdenék, az eddig eddig sem vezetett jóra.
- Köszönöm, bennem is felmerült a kérdés, hogy jól vagy-e - nyilván erős túlzás lenne azt állítani, hogy aggódtam, jelenleg az egyetlen akikért képes vagyok ilyen finom érzéseket táplálni, azok az otthon rám váró gyermekeim. Nyilván megkérem Szonját óránként többször is, hogy gondoskodjon róluk, a nővéremre egy darab követ sem mernék rábízni, ez pedig el is árulja, mennyire fényes a helyzet. - Bár a felelősségre vonás kissé erősen hangzik, úgy értem, engem például egyszer sem akartak kivágni innen, pedig... - lett volna rá alkalom. Szerencsére ezt nem is szükséges befejezni.
- Nem tudom mégis mire gondolsz - némileg fájdalmas mozdulattal forgatom meg szemeim. - Azt feltételezni, hogy túlélnék akár egyetlen napot is ebben a dohos kastélyban dráma nélkül... Ccc.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778779#post778779][b]Thomas Middleton - 2019.10.22. 21:36[/b][/url]

KAROLA és BÁLINT
délután a faháztól jövet | #knockknockGIF



Néhány perce még kint áztunk a viharbann és úgy is nézünk ki. Mintha ruhástul a tóba ugrottunk volna, azonban nem ez a legfurább a levitáson és rajtam, hanem az, hogy a lány függőleges helyzetben lebeg a föld felett. Én lebegtetem.
Sejtettem, hogy megérzi majd kifordult bokáját, ha útnak indítom, és ezt sajnálom is, viszont szerencsére terhelés nem éri a lábat. Az talán nem tesz jót, hogy áramlik bele a vér, dehát fejjel lefele csak nem hozhattam szegényt. Vízszintesen nem tudtam, otthagyni meg semmiképp sem akartam. Komolyan remélem, hogy nem csinálok ezzel semmi nagyon rosszat. Nem azért, mert majd kapok érte fejreolvasást, az nem érdekel, az viszont igen, hogy a póruljártunk jól legyen. Úgyhogy, amikor arról kérdezett, kap-e büntetést azért, hogy arra kószált, ahol nem kellett volna, annyit feleltem neki, hogy nem tudom, de ne törődjön most ezzel. Ebből is látszik, mennyire nem rutinos szabályszegő, hiszen amennyire el voltam foglalva azzal, hogy segítsek, eszembe se jutott, hogy prefektusként a bajbajutotthoz sietésen kívül egyéb feladatom is lenne.
Szabad, nem pálcát szorongató kezemmel bekopogok a gyengélkedőre, aztán hátratúrom csapzott hajam, amíg várom a bebocsátást, ajtónyitást. Ezúttal nem mint ellátandó érkezek, viszont ez cseppett sem vígasztal ebben a helyzetben. Nemsokára feltűnik az új gyógyító. Biccentek neki.
- Üdv! A... a hölgyet baleset érte odakinn, leesett valahonnan és... és nagyon ronda a bokája, mozgatni se tudja - köszönök és térek rögvest a lényegre, kicsit bár akadozva, mert ugyan elkezdtem átgondolni idefele, hogyan kéne összefoglalnom a dolgokat, azok aztán soha nem jönnek ki úgy, mint az ember tervezi. Minden esetre szerintem sikerült előállnom a legfontosabbakkal. Azt nem mondtam, hogy ki van ficamodva a bokája, mert eleve nem is tudhatom, hogy ki van-e. Mit értek én ehhez? Hagyjuk rá a szakemberre!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778781#post778781][b]Rentai Bálint - 2019.10.22. 22:10[/b][/url]

Thomas és Karola

Almát eszem és egy ceruzával dobolok az asztalon a gyengélkedőn. A gyakorlatom alatt az Ispotályban megszoktam a sürgés-forgást, ehhez képest a Bagolykő gyengélkedője így év elején, igazán nyugisnak tűnik. Még jó az idő, keveseknek van szüksége Kalapkúra bájitalra, és az egyéb gondok, amik felmerülnek öt-tíz percnél nem igényelnek több munkát. Szóval mondhatni unatkozom, de igazából nem. Bogi már vagy háromszor benézett hozzám, csakhogy közölje megbánom még, hogy itt kezdtem dolgozni és ne higgyem, hogy jobban szemmel tarthatom. Természetesen biztosítottam róla, hogy ilyesmiről szó sincs, de valószínűleg nem hisz nekem. Mindenesetre én élvezem most nagyon a kialakult helyzetet. Az egyetlen gond még a szállás... De az is meg lesz oldva, hamarosan.
Szóval dobolok az asztalon és rágcsálom az almámat, amikor is kopogást hallok. A ceruzát az asztalra ejtem, de az almám magammal viszem és nagyban rágva nyitom ki az ajtót. A fiú köszöntésére csak biccentek aztán oldalra döntött fejjel hallgatom, hogy mi a története. Kicsit gyorsabban nyelem le az almát, ami majdnem meg is akad a torkomon.
- Khm... Lebegtesd az ágyhoz kérlek - mutatok az almát tartó kezemmel a legközelebbi beteg ágyra, miközben a szabad kezemmel a mellkasomra verek, hogy lecsússzon az almafalat. Az almám, jobb ötlet a köpenyem zsebébe ejtem. Bár a varázsvilágban a gyógyítók talárt hordanak, nekem szimpibb a muglik fehér köpenye, így én abban vagyok most. Az ajtót becsukom mögöttük, aztán az ágy mellé sietek. Megmosom a kezeimet egy odakészített tálban, aztán a lányért nyúlok, hogy félig ölbe véve a duzzadt bokáját kímélve fektessem az ágyra.
- Szia! Én Bálint vagyok - kezdek bele, aztán a fiúra pillantok. - Jól tetted, hogy lebegtetted - és miután a lányt az ágyra helyezem a fiúnak is intek, hogy foglaljon helyet.
- Egy tízes skálán mit mondanál, mennyire fáj? - érdeklődöm a lánytól, a lábát bal kézzel továbbra is tartva, miközben egy adag párnát hívok magamhoz, hogy a sérült végtagot felpolcoljam, illetve a lány háta mögé is tegyek néhány plusz párnát, hogy kényelmesen ülhessen. Aztán ha ez meg van és válaszol, akkor gyengéden megtapogatom. - Hallottál valami reccsenést, kattanást, amikor leestél? Meg tudod mondani, hogy körülbelül, milyen magasról? Földet éréskor történt, vagy beakadtál valamibe? - kérdezek még tovább, s bár lehet ez így sok, kell ahhoz, hogy fel tudjam mérni a helyzetet. Természetesen el fogom végezni a szükséges varázslatokat is, de először szeretnék képben lenni. Persze, ha nagyon fáj neki, akkor előbb arról gondoskodom, hogy a kellemetlen érzést csökkentsem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778809#post778809][b]Bossányi Karola - 2019.10.23. 10:57[/b][/url]

Miközben Thomas lebegtetett, s próbált engem kijuttatni az erdőből, az átázott ruháimban vacogva, tűrve a fájdalmat azon gondolkodtam, hogyan is lehettem ilyen ostoba, hogy egyedül indultam az erdőbe gombát gyűjteni. Még ha jó idő is volt, akkor sem szabadott volna egyedül mennem, hisz bármikor történhet bármilyen baleset, és akkor már nem tudok mit tenni.
Felelőtlen voltam, hogy ezekbe a dolgokba nem gondoltam bele, csak hajtott előre a saját kis ostobaságom, s a bájitalok főzése iránti vágy. Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, akkor inkább el sem indulok. Bűntudatom is volt, mert ezzel nem csak magamat kevertem veszélybe, hanem a navinés prefektust is, akivel szintén történhetett volna baj. Még szerencse, hogy benne volt elegendő lélekjelenlét, s nem döntött úgy, hogy várakozzunk tovább.
- Sajnálom Thomas, tényleg- mondtam bűnbánóan, ahogy a gyógyító ajtaja elé értünk, s igazából nem is vártam választ, csak azt akartam, hogy tudja, nem akartam őt is veszélybe sodorni.
A lebegésből már kezdett kicsit elegem lenni, bármennyire is jó megoldásnak tűnt, nekem nagyon kellemetlen volt így lógatnom a lábamat, mert a lüktető fájdalom felerősödött.
- Szia, én meg Karola - köszöntem a fiatal gyógyítónak, akit korábban még nem láttam, de úgy hiszem, az elkövetkezendő napokban egyre többször fogom.
- Köszi Thomas, hogy eljuttattál ide - hálálkodva pillantottam a prefektusra, majd vártam arra, hogy mikor fejezi be a varázslatot, s mikor kerülök végre vízszintes állapotba.
Miután az ágyra kerültem, végre egy kicsit csillapodott a lüktetés, jó volt az, hogy nem mozdult a lábam. Amikor azonban Bálint megemelte, újra éreztem azt a kellemetlen feszítő, s lüktető érzést, mely még az arcomra is kiült.
- Tíz, tíz, tényleg nagyon fáj. - nyöszörögtem, s bár nem sírtam el magam, de könny gyűlt a szemeimbe, mert nem igazán voltam jó a fájdalmak tűrésében.
- Nem hiszem, nagyon dörgött az ég és minden gyorsan történt, szerintem nem hallottam, nem tudom...- bizonytalan voltam, s tényleg nem emlékeztem, csak arra, hogy hirtelen csapott le a vihar.
- Földet éréskor, fel akartam mászni a faházhoz, és azt hiszem a harmadik, vagy a negyedik létrafokról zuhanhattam vissza, a bokám befordult alám, és azonnal éreztem a feszítő érzést. - csúnyán be is dagadt a lábam, ha Bálint vizsgálódott, láthatta, hogy milyen hatalmas nagy duzzanat van a jobb bokám külső részén. A belső oldalt csúnya véraláfutás színezte.
- De nagyon fáj, eltört?- kérdően pillantottam Bálintra, majd a navinés felé fordultam.
- Thomas, szólnál majd valakinek a háztársaim közül? Vagy a házvezetőmnek? Csak hogy tudják, nem tűntem el- mivel én magam nem szóltam senkinek, hogy elsétálok, aggasztott az, hogy ha nem kerülök vissza estig, akkor értesítik a szüleimet, ezt pedig nagyon nem szerettem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778869#post778869][b]Thomas Middleton - 2019.10.23. 22:02[/b][/url]

KAROLA és BÁLINT
délután a faháztól jövet | #listeningGIF



Csak kedvesen megrázom a fejem, hogy ne butáskodjon. Nem tehet róla, nincsen semmi baj, nem kell sajnálkozzon. Nyílik aztán az ajtó. Különös, fel sem tűnik nekem a gyógyító muglis egyenruhája, pedig idegen a számomra, hiába láttam már a kevés filmek egyikében, amihez eddig szerencsém volt. Mondjuk az alma sem szúr szemet. Túlságosan lefoglal a varázslás és a helyzet megoldása. Bólintok az ukászra és óvatosan lebegtetem a lányt az ágyhoz. Ott megvárom a fiatal férfit, pislogva felé, mi legyen és vele összedolgozva helyezzük kényelembe a sérültet. Véget vetek a bűbájnak, amint a levitás leért a puha fekhelyre. Elrakom pálcám és igazgatom magamon ázott ruhámat. Megkönnyebbültet sóhajtok és elmosolyodom, amikor biztosít róla, jól cselekedtem az idehozással, annak módjával.
- Igazán nincs mit - bólintok a háláját kifejező Karolának, azonban már húzódom is hátra, az ágy végétől két lépésre figyelem az eseményeket.
- Persze, szólok, akinek szeretnéd - ígérem a kérésére. - De a házvezetőt úgyis értesítik - adom ezt a tudtára, talán beelőzve ezzel a javasférfit, aki ezt szintén megmondta volna neki. Meg a szüleit is értesíteni fogják. Nagyon friss a tapasztalásom erről. Pár hete itt hevertem, sokkal rosszabb állapotban, még ha nem is pont ebben az ágyban. Megvárom még, hogy megmondja, kinek szóljak, aztán...
- Szerintem el is megyek, intézem, nem zavarok, meg... megszárítkozom, ilyesmi. Aztán visszanézek - adom tudtukra gyorsan terveimet. Semmi értelme itt ácsorognom. Meg bácsikámat sem ártana értesíteni, hogy később érek haza. Be szeretnék még ugrani tényleg, megtudni, mi a helyzet, hogy van a lánnyal. Amennyiben ez rendben van nekik, én hamarosan magukra is hagyom őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778890#post778890][b]Rentai Bálint - 2019.10.23. 22:58[/b][/url]

- Idd meg ezt. Az íze nem a legjobb, de fájdalomcsillapításra kiváló - nyomok a lány kezébe egy apró fiolát, miután eligazítottam a párnákat a lába és a háta mögött. Leginkább azért, mert azt mondja fáj. A valóságban ez a bájital fele annyira sem hatásos, de bízom a placebo erejében.
- Értem - a jobb kezemmel az államat simogatom, miközben hallgatom a sztoriját és balról is meg jobbról is megnézem a lábát, időnként hümmögök, meg bólogatok. - Világos - állapítom meg, amikor a történet végére ér, aztán a kérdésére csak megvonom a vállam.
- Ezt ránézésre nem tudom megmondani. De mindjárt leellenőrzöm. - Azzal fordulok is, és egy szerkényből pólyát, néhány kenőcsöt, illetve gyógyító követ veszek ki, olyasmiket, amikről úgy gondolom, hasznosak lehetnek. Ezekkel aztán visszasietek és szépen lepakolom őket az éjjeli szerkényre.
Az értesítés kapcsán bólintok a fiúnak. Pont úgy van, ahogy mondta. Értesítve lesz mindenki. Ez a kötelező protokoll.
Aztán ahogy hátrál és a szárítást említi eszmélek rá, hogy mind a ketten vizesek. Jól van Bálint. Nem vagy bamba. Csak kicsit. Ehh. Na nem baj.
- Oh, bocsi... Nem kéne, hogy megfázzatok - azzal felkapom a pálcámat és mindkettőjükre szórok egy szárító bűbájt. A ruháik szinte rögtön gőzölögni kezdenek, és egy perc sem telik bele már szárazok.
- Ha már megkeresel valakit a háztársai közül, kérd hogy hozzanak két-három napra váltás ruhát, pár könyvet, meg... Mit szeretsz csinálni? - fordulok a lányhoz, egy könnyed mosollyal, de azért éreztetve, hogy bizony maradni fog pár éjszakára. Ha pedig megmondja mit is szeretne, akkor ismét a fiúra pillantok - Köszi.
Ha pedig Karola nem akar neki mást mondani, én útjára engedem, így jobban tudok Karolára koncentrálni.
- Mikor van a szülinapod? - érdeklődöm, miközben hanyagul meglengetem a pálcám a bokája felett. Érezhet némi csiklandozást, ahogy a bűbáj végig fut a lábfeje és a bokája körül. Olyan ez, mintha a bőre alatt hangyák mászkálnának. Kicsit zsibbadós, de hamar véget ér, én pedig könnyedén megállapítom, hogy nem a legrosszabbal van dolgunk.
- Szerencsés vagy. Nem tört el, és szalag szakadásod sincs. De eléggé meghúzódott-zúzódott. - Magyarázom, aztán egy kerek széket húzok magamhoz, hogy leülhessek, és kényelmesebb szemszögből vizsgálhassam tovább a lábát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=779165#post779165][b]Bossányi Karola - 2019.10.27. 16:47[/b][/url]

A gyógyító meglehetősen fiatalnak tűnt, korábban csak anyával egykorúaknál jártam, ettől függetlenül nem tartottam tőle, mert az arcvonásai , s a szavai alapján is nagyon barátságosnak tűnt.
- Jól van - bólintottam a felém nyújtott fiolára, melyen csak néhány pillanatig időzött el a tekintetem. Nem akartam elemezni, hogy mi is van benne, egyszerűen csak magamba döntöttem a kesernyés, gyógynövény ízekre hajazó anyagot, abban reménykedve, hogy ez talán majd elűzi a fájdalmat.
- Remélem, hogy nem, nem szeretnék gipszet és hetekig feküdni - mindezt inkább halkan motyogtam, hisz egyikük sem tehetett erről az állapotról, s amúgy sem tudták volna oly könnyedén megváltoztatni. S még ha volt is varázslat a csontok összeforrasztására, úgy hallottam, hogy az igen nagy fájdalommal jár, ilyesmire pedig nem voltam felkészülve, emiatt is rimánkodtam azért, hogy csak nehogy törés legyen.
Bálint, a gyógyító ténykedését követtem közben nyomon, aki mindenféle eszközt halászott elő a szekrényéből, amik egyelőre még nem tudtam, hogy miféle célt is szolgálnak. De egyelőre nem is kellett tudnom, habár az orvoslás nagyon is érdekelt. Még nem tudtam, hogy mi szeretnék majd lenni, ha elvégzem az iskolát, de a gyógyítás nagyon érdekelt. Eközben Thomas is megszólalt, ráemeltem a pillantásom, szegény haja csurom víz volt, nem beszélve a ruhájáról.
- Rendben, és még egyszer, köszönöm Thomas a segítséget, remélem, hogy nem leszel beteg - hálás mosollyal néztem rá, amikor a gyógyító egy váratlan, ám nagyon is jó ötlettel állt elő. Varázslatával egy-kettőre megszárította a ruháinkat, így már nem kellett nekem sem vacogva ücsörögnöm, s talán már Thomas is komfortosabban érezte magát. Bálint kérdésére elgondolkodtam, de nem akartam felsorolni a hobbijaimat, sem untatni, sem pedig várakoztatni nem akartam a navinést, aki már így is túl sok időt fecsérelt rám.
- Olvasni szeretek, és igazából bármilyen könyv megteszi, valamelyik szobatársam meg biztosan ad ruhát, ha megkéred, kihozza. - utóbbit már Thomasnak címeztem, s hozzátettem. - Menj csak nyugodtan - aztán mosolyogva integettem neki, s csak azután pillantottam Bálintra, ha már Thomas elhagyta a helyiséget.
- Rendes ez a srác, nem hagyott ott, azonnal segített- jegyeztem meg a gyógyítónak, majd tovább figyeltem, hogy mit fog csinálni velem, pontosabban a lábammal.
- November elején van - nem tudom, hogy csak beszéltetni akart, vagy tényleg érdekelte valamiért a születésnapom, de a figyelmemet nem tudta elterelni arról a furcsa, bizsergető érzésről a bokám környékén. Nagyon érdekes volt, de nem fájt, persze ebben talán a korábban elfogyasztott szer is segített.
- Zsibbad, ez elég érdekes érzés...-jegyeztem meg a vizsgálat végén, aztán amikor Bálint végre közölte, hogy nincs túl nagy baj, megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra.
- Nagyon örülök, ez jó hír. Féltem attól, hogy eltört, mert tudod szeretek táncolni és most talán indul egy csapat is, ahová csatlakozhatnék. Ez meg éppen most történt velem - sóhajtva mutattam a lábamra.
- Gipsz kell azért, vagy csak bekötözöd? - érdeklődve pillantottam a gyógyítóra, amikor hirtelen valami koppant az ablakon. Meg is ijedtem egy pillanat erejéig.
- Huh, ez mi volt? - remélhetően csak a vihar produkálta ezt a hangot, de az is lehet, hogy valami más okozta a koppanást.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=779245#post779245][b]Weiler Dante - 2019.10.28. 13:04[/b][/url]

Felvonja a szemöldökét, de végül csak rosszallóan megcsóválja a fejét, erre válaszolnia sem érdemes, egyrészt mert ha vicc, akkor amúgy is felesleges, ha pedig mégiscsak komoly lenne, akkor sem tartozik semmiféle elszámolással vagy magyarázattal a nőkkel kapcsolatos attitűdjéről. Az mondjuk tény, hogy Dante nem az a fajta diák, aki körül úgy hemzsegnének a lányok, mint olyasvalakik körül, akik időt és energiát fektetnek a népszerűségbe. Sőt, biztosan vannak olyanok, akik kifejezetten kerülik, de ezzel nincsenek különösebben markáns élményei - valahogy mindig volt valami, mikor arra volt igénye.
Empátiájáról tesz tanúbizonyságot, hogy csak a kuncogó hangnál állapítja meg teljes bizonyossággal, hogy csak viccelni akart a másik.
Kivárja a köhögőrohamot, ami bár rossznak hangzik, de ahogy hallotta, volt ennél rosszabb is már, és arra sem ugrott mindig egy gyógyító, így ő sem izgulja túl. Azért az előbbi megállapítását megerősíti ez a roham is. Maga előtt keresztbe fonja azért a kezeit, öntudatlan testbeszéd, teljesen kontradiktív valóban, míg a leülés egyértelműen érdeklődést fejez ki, a testtartása mégis kissé távolságtartó, mintha maga is egy határvonal mentén lépne egyet előre, néha pedig hátra - habár ennek egyértelműen nincs tudatában.
- Vannak fogalmaim róla, mennyire lehetett ez volna rossz néhány perccel több bent töltött idő után.. - Elnéz az ablak felé, mindenféle különösebb cél nélkül, elidőzik a függönyök mozdulatlan fodrain, majd néhány másodperc elteltével tekintete visszavándorol Ábel ágyára, közben hátradől a székben, súlypontját immár kényelmesebben a támlára helyezve.
- De az én hibám is, amiért ismerve a ... szokásaidat azzal kapcsolatban, mennyire szeretsz elejteni vagy lelökni dolgokat, engedtelek az üst mellett dohányozni. - Annak ellenére, hogy azt mondja, az ő hibája is, a hangsúlyából valahogy nem érződik ki a tényleges beismerés vagy elismerés, inkább kissé cinikus, mint őszinte.
- Bár így még valóban nem jelezték, hogy nem tekintenek lezártnak egy beszélgetést. - Mondhatná úgy is, hogy Ábel módszere több mint drasztikus volt - ugyan azt tényleg elérte, hogy Dante ne sétáljon csak úgy ki egy szó nélkül a teremből, az biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=779920#post779920][b]Rentai Bálint - 2019.11.03. 19:54[/b][/url]

Miután megszárítom őket,hagyom hogy megbeszéljék, mire lesz szüksége a lánynak. Igaz ez ráérne később is, de addig sem a fájdalomra figyel és a főzetnek is van ideje hatni. Aztán, ahogy megbeszélik a fontosabb dolgokat és a fiú lelép, én is neki állok a komolyabb munkának.
Varázslattal mérem fel a súlyosságot, és szerencsére így nem is okozok további fájdalmat.
- Kellemesebb, mintha jól megkergetném, nem? - nézek a lányra mosolyogva, bár jól nem tekergetném meg... Mugli kórházba, röntgenre küldeném, itt sem ártana, sokkal egyszerűbb lenne. De időigényesebb, az pedig, tekintve, hogy már jó ideje fájlalhatja, nincs.
- Hányadikán? - érdeklődöm tovább, mert a szülinapja kapcsán nem kapok elég pontos választ. De ha nem értené, miért kérdezem, akkor hozzáfűzök egy kisebb magyarázatot - Ezek a kövek gyógyító hatásúak, de csak akkor hatnak, ha a megfelelőt választjuk ki. És a születési dátumot ebben kulcsszerepet játszik. - Remélem így érteni fogja, hogy ez valóban fontos. Aztán ha válaszol, akkor szépen válogatni kezdek a kövek között.
- Gipszet nem. Egy kötést mindenképp és pár nap ágyhoz láncoltságot - felpillantok a kövek közül - Na nem szó szerint. De ha nem muszáj nem kéne terhelned. Gyorsabban gyógyul, ha pihensz.
A lehetséges köveket az ágyra teszem a többit visszalebegtetem a szekrénybe. Aztán egy tálat és egy kendőt varázsolok a kis asztalra. A kendőt a vízbe mártom, majd jól kicsavarom, hogy épp csak nedves legyen.
- Felhúznád a ruhád? Mármint... Térdig - Oké, ez hülyén hangzott, be kell vallanom, de nem feltétlenül vágnám szét, levarázsolni se szeretném róla mégis csak egy kislány és hát biztos nem örülne neki. Engem mondjuk nem érdekelne. De akkor is. Szóval ha ezzel megvan és a ruha már nincs útban, akkor gyengéden megtörölgetem a lábát. Aztán újra meg újra bevizezem a kendőt, majd kicsavarom és végül egy bájitalt öntök rá, majd azt helyezem a sérült lábra.
- Ez lejjebb viszi majd a duzzanatot. Ne ijedj meg, ha nem érzed majd a lábad. Ritkán, de előfordul. Teljesen normális. Viszont szólj ha megtörténik. - kérem majd szépen, gyengéden a lába alá is dugom a kendőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780405#post780405][b]Machay Ábel Alexander - 2019.11.09. 21:13[/b][/url]

Azt hiszem, Dante kevésbé éli a vicceim – az arca legalábbis erről foglalkozik, és, bár nem ismerem túl régóta, azt elmondhatom róla, hogy aligha szokta leplezni az érzéseit. Már amennyiben vannak neki.
Megforgatom szemeim és egy egészen megfáradt sóhajtást hallatok, valahogy úgy, mint amikor az embert már megint az anyja baszogatja, vagy amikor a bátyáim először találtak színes bogyókat a szobámban – vagy amikor meglátom a nővérem. Szeretném őszintén állítani, hogy elkezdtem megunni ezt az egész beszélgetést, az igazság viszont ennél sokkal rétegeltebb – én pedig, ha úgy vesszük, kicsit mindig is hipokrata voltam. Kezdem kényelmetlenül érezni magam ebben a beszélgetésben. Lehet, hogy csak túlgondolom, lehet, hogy az agyam és a testem gyenge ehhez az egészhez, soha nem voltam egy Erős Pista, lehet, hogy egyszerűen a véremmel jár, hogy nem vagyok képes elviselni ha nincs igazam – menjünk tovább, ha valami nem sikerül, ha valamiből vesztesként jövök ki. Ugyan nem tervez semmit elérni a szavaival, azok mégis nyakam köré tekerednek, hűvös, érdes pikkelyeik alatt a hirtelen jókedvem párhuzamosan hal el a köhögőroham utóhangjaival. Utálom azt érezni, hogy bárkinek is tartozom bármivel, és utálom, hogy ezt pont ő váltja ki belőlem.
- Rosszabb dolgokat is túléltem már – akármennyire hangzik ez baljósan, engem is meglepő módon még egyszer sem kerültem szertúladagolás közelébe – pedig sokkal, sokkal többet elszívok annál, mint amennyit a testvéremnek bevallok, és valahol tudom, milyen irányba tart ez az egész – és valahogy mindig akadt valaki, aki kiszedte a kezemből a kocsi kulcsát, ha részeg voltam. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Azt is hiszem, hogy ez nem tart örökké és már így is túl sokszor mutattam a középső ujjam az életnek.
Remek, most itt is fog maradni.
- Ne csinálj úgy, mintha felelősséggel tartoznál a tetteim iránt, mert... Nem – megrázom fejem, egyik szemöldököm megemelkedik, nem akarom, hogy ilyen kifejezésekkel éljen, nem akarom, hogy azt mondja, bármit is ismer belőlem, vagy, hogy bármivel képes lett volna befolyásolni a tetteim.
Hanyag mozdulattal emelem meg kicsit kézfejeim, ezzel helyettesítve a karkitárás mozdulatát.
- Guess akkor csak nem találkoztál elég határozott emberekkel.
Nem mintha én több lennék meggondolatlannál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780410#post780410][b]Machay Ábel Alexander - 2019.11.09. 22:07[/b][/url]

Összességében arra kellett rájönnöm, hogy, ha az örökös őrlődés drámaiságán túlnyúló okokat vesszük számításba, soha nem értettem igazán Emesét. Meggyőződésem például, hogy mindvégig csak azért akart összejönni velem, hogy a végén összetörhessem a szívét - ezt teljesítettem is. És akkor gyűlölni kezdett.
Most viszont fogalmam sincs, egészen pontosan mit vár el tőlem. Ismer engem és a türelmem határait, ugyan aligha láthatott ilyen helyzetben, azért azt össze tudja rakni, hogy az állapotomban hirtelen nem lettem egy sokkal empatikusabb jellem és, hogy nem fogom tárt karokkal várni miután elhord... Hát, nagyon sok mindennek.
Már most elegem van ebből az egészből.
- Arra célzok, hogy mondd el mit akarsz, aztán - takarodj - menj vissza ahonnan jöttél.
Nézd, azóta nem meglepő módon nem jó vele a kapcsolatom, nem véletlenül nem is kerestem soha a társaságát vagy beszéltem róla túl sokat. Úgy tűnik, ez nem egészen volt elég, tekintve, hogy vészesen rövid időintervallum alatt már másodjára talál meg a szarságaival - ez pont kettővel több mint amit egy kiegyensúlyozott lelkiállapot megkövetelne ever.
Szeretném elmondani, hova dugja fel a kíváncsiságát és hova menjen el vele, de guess what - erre sincs lehetőségem érdemben reagálni. Egyrészt Emese őrült, kiszámíthatatlan, összességében bármi lehet a következő lépése (ez a leírás félelmetesen ismerős is lehetne), és összességében, ha úgy döntene, meg akar ölni, aligha lenne erőm megvédeni magam. Másrészt, Emese rengeteget beszél.
- Akkor máris többet tudsz, mint amihez közöd van.
Meglep bárkit is, hogy agresszíven reagálok? Nem. Lapozzunk is tovább.
- Weiler feldugná a virágaid a seggedbe, Mikecz, azt hiszem ez köztetek elég plátói dolog lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780469#post780469][b]Bossányi Karola - 2019.11.10. 20:15[/b][/url]

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780635#post780635][b]Weiler Dante - 2019.11.12. 18:29[/b][/url]

- Felelősséggel… – némileg hitetlen a hangja, mintha Ábel valami nagyon valószínűtlen és szürreális kijelentést tett volna, kap is a kimondott szó egyfajta már-már rosszalló hangsúlyt. Végül a reakciót egy rövid fejcsóválás követi.
- Még csak az kéne, hogy tényleg felelősnek gondoljam magam, nem én csináltam, amit, az kizárólag a te sarad. Viszont
Ennél a ponton viszont előrébb dől ültében, arcvonásaiban a kíméletlen bizonyosság rajzolódik ki, ahogy folytatja, és kétség sem fér hozzá, az ő elképzeléseiben ez mint valódi, kivitelezhető és valid megoldás él.
- Egyszerűen csak meg kellett volna fogjalak már az elején, és odaszorítani valamihez, amíg nincs kedved mozdulni. – Nagyon is szilárd elképzelései vannak arról, mennyire tevékenyen tudná aszerint alakítani fizikai téren kettőjük dinamikáját, ahogyan ő azt elképzeli. Fizikailag erősebb valamivel, abban egész biztos. Ábel modora ugyan amilyen frontális tud lenni, annyira simulékonyan rá tud érezni pillanatokra bizonyos megszólalásaival – ez viszont nem számít, ha fizikai színtérre viszi akaratának érvényesítését. Talán tudna mit kezdeni a verbális hidegháborúval is, ugyanakkor a fiúval mindig tudatának szegletében toporog a sürgető inger a tettlegességre; hogy mindegy, csak markoljon, szorítson, tapintson, és ez a késztetés csak ezzel lakott jól, mással nem.
Nem mintha tudatában lenne annak, hogyan is hangzik ez valójában – vagy annak, hogy mennyi felszín alatt feszülő szándék hallatszódhat ki egyetlen mondatból. Nem, ez a válasz sokkal ösztönösebb volt annál, minthogy azt latolgatta volna, miként, mennyiféleképp lehetne értelmezni és hogy egyáltalán mi késztette arra, hogy ilyet mondjon.
Még most is, ahogy ültében beszél Ábelhez, azt a benyomást kelti, mintha megdöntött pozíciójából lendületet véve átnyúlhatna az ágy és szék közti távolságot legyűrve. Jobban átgondolva és felülemelkedve a kisugárzása adta következtetéseken azért megállapítható, hogy valójában nem készül ilyesmire, nincsenek megfeszülve az izmai lendületre készen.