A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=596990#post596990][b]Ombozi Noel - 2016.05.28. 19:21[/b][/url]

Lorelai K. Riviera

Magabiztos mosolyába mintha árnyalatnyi szégyellőség költözne a jó tanács hallatán, egy fél pillanatra még szemeit is lesüti. Úgy tűnik, számára az, hogy mestertanoncként jár itt először sokkal inkább egy kellemetlen fiaskó, mint olyasvalami, amire méltán lehetne büszke. Hát hogy a fenébe tudta mindig megúszni?!
Gondolatai válaszokat várva ostromolják kusza, egyre sápadtabb emlékeit, szája széle meg-megrándul néma merengése alatt. Pedig nem egyszer megsérült, de... de valahányszor hozzáértő gyógyító segítségére szorult, ő akár egy makacs öszvér, inkább a feketepiacot jól ismerő Kowaihoz fordult. Egy alkalommal olyan mélyre süllyedt a gyógyszerszükség miatt, hogy könyörgésre vetemedett, majd pedig dühében - mivel a lány többször is elutasította - életében először teljes testét felgyújtotta.
A felismerésre tekintete ismét élénkké válik, ajkai kiszélesednek. Az arca felderül, vonásai újra markánsak lesznek.
- A bíróság... - ismétli meg az emlékeiben kutató nőt, s pillantását ráemelve kiegyenesedik. Látja az arcára kiülő értetlenséget és a felé irányuló vibráló feszültséget is érzékeli, így jobbnak látja megválaszolni a még fel sem tett kérdést. - Igen, én vagyok az a srác.
Noel csípőjét az ablakpárkánynak dönti, ujjait lábai előtt kulcsolja össze, s kissé megbillentett fejjel figyeli az egyébként egyre ismerősebbnek tűnő arcot. Az arc pedig továbbra is értetlen, a nő mozdulatai óvatosak, lassúak. A fiatalember megmerne esküdni arra, hogy valahol már találkozott a gyógyítókisasszonnyal. Ez biztos.
Aztán a barna tekintet rászegeződik, mire a rellonos mestertanoncban abban a szent minutumban megáll az ütő. Igen, ezekre a szúrós szemekre tökéletesen emlékszik. Méghozzá ragálytan óráról.
- Tanárnő! - a nővel egyszerre hördül fel, azonnal ellökve magát a párkánytól. Száját eltátja, szemöldökeit úgy ráncolja, mint aki még éppen nem rakta össze a képet, de aztán csak sikerül... Hú de ciki!
- Ombozi Noel vagyok, tudja, ... izé - bal mutatóujjával ráérősen megvakargatja pajeszát - éppen időt nyer magának-, majd előrébb lépve egy elegáns mozdulattal kinyújtja a kezét. Udvariasan, nem feltűnően mentve a menthetőt. - Csak - mutat a haja és szőrös arca felé - levágattam a hajam meg nem borotválkoztam meg. De... hú ha - elneveti magát kínjában, jobb tenyerével végigsimít egész arcán. - Gondolhattam volna, hogy itt találom Önt. El kell mondjam, tök jó ez a hely, a hangulat is kiváló, és amilyen pompásan kézben tartja itt a dolgokat, hát... Tanárnő, minden elismerésem.
Komolyan bólogatva pillant körbe a gyengélkedőn, beszéd közben kezeivel sűrűn gesztikulál, majd megkerülve Riviera kisasszonyt elindul az ágyak között, hogy a hármas számú betegnél megállva belekapaszkodjon az ágyvégi rácsba. Megmozgatja, stabil.
- A berendezés is... - fejét hátraveti, a mennyezetet kezdi bámulni, mintha onnan remélne segítséget - hát hm, olyan amilyen, de... - a tanárnőhöz fordul - oké, abbahagyom, csak ne haragudjon, hogy indokolatlanul benéztem. Légyszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=597330#post597330][b]Podmaniczky Ádám - 2016.05.29. 21:47[/b][/url]

Ezt az érzést valahogy senkinek sem kívánom. Sosem jó az, ha valami történik az ember óráján. Sok diák van, akik azért tesznek, hogy szabotálják az órákat. Viszont ezeket az ember az évek folyamán egyre jobban megtanulják kezelni. Én még igen kezdő vagyok, de mondhatjuk úgy, hogy remek mestereim voltak, hiszen tanáraim számos leleményes válasszal tudták visszaverni a lázongó diákságot. Szóval bevallom őszintén, van, amikor elég jól le tudom kezelni a helyzeteket, van, amikor meg nem.
Ez a mostani? Fogalmam sincs, hogyan oldottam meg. Nem tudom, hogyan kerültünk ide, minden annyira ösztönösen ment. Magamban körülbelül ezredszer adok hálát Merlinnek, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem estem pánikba, vagy csináltam valami nagy hülyeséget. Csak most, ahogy már túlvagyok az első sokkon, most, hogy már Csani biztonságban van, érzem, ahogy remeg a kezem. Eddig kifelé tekintettem, így most zavartan rejtem a zsebemben, miközben a betegágy felé fordulok. Mintha valami nagy titkot rejtenék el. Pedig csak ember vagyok, semmi több, és ezt igazán nincs okom szégyellni.
- Ne tedd, erről nem tehetsz.
Nyugalmat erőltetek a hangomba, és egy mosolyt az arcomra. Közelebb lépek, majd leülök az ágy szélére, vigyázva, nehogy a lábát találjam el, nem kellene neki még egy Ádámnyi súly is a lábára, elég ijedelem volt már ma.
- Az idősebbik nővérem pánikbeteg.
Ettől függetlenül rég nem láttam már ilyet, és Andine is jól van, szóval tényleg régen volt már utoljára, hogy cselekednem kellett, és akkor sem voltam egyedül. Azt hiszem, ezzel az előbbi információval csak magamat akartam nyugtatni.
- Gyakran van rosszulléted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=601866#post601866][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.12. 22:16[/b][/url]

Nem szerettem a gyengélkedő szúrós, bántóan tiszta bájitalszagát, sem egymáshoz túl közel zsúfolt ágyait, azonban csendjét - mert a paravánok árnyékában puha, mély némaság kucorgott - igen. Egy félhomályos sarkat "béreltem", ahogy a javasasszony mondja mindig, s bár az égadta világon semmi sem tette enyémmé, lassan annak éreztem.

Ru tulajdonképpen elveszett a fehér párnák és paplanok közt, beleolvadt a tolltengerbe és voltaképp nem bánta, hogy megint beteg, hogy az immunerősítő bájitalok alig valamit segítenek, hogy egyedül lehet, sőt, még a kórházi koszt sem zavarta. Itt nem keresték, nem zaklatták, sokszor észre sem vették, ez lett hát apró elefántcsont-tornya, balkézre a gigászi, gyógyteával teli bögrével, oldalán a nem is annyira titokban becsempészett kacsacsőrű plüssel.

Aki a lélek orvosságait keresi, hogyan ír receptet?

Mennyi a csönd halálos dózisa? Szabad éhgyomorra idegen gondolatokat fogyasztani? Ajánlatos lenyelni a könnyeket? Mennyi vízben oldandó fel a bánat? Mennyi a nevetés ajánlott napi adagja?  Mik a bátorság mellékhatásai? Hogyan tárolandó a szeretet? Érzékeny-e a fényre az őszinteség?  

Süppedős a csend, amit legfeljebb az ölében heverő könyv lapjainak surrogása tör meg egy-egy pillanatra, ő pedig el-elkalandozik, ujja lecsúszik az aktuális sorról, hogy furcsa, apró mozdulatokat tegyen, mint aki zongora billentyűit simogatja. Kicsit kábák, álmatagok ezek a rezzenések, talán itt lenne az ideje a következő adag lázcsillapítónak is, mégsem szólítja a gyógyítónőt, elvégre nem fáj semmije, csak a gondolatai zümmögnek nyugtalanul, folyton fészkelődve, egymáson keresztbe-kasul tekeregnek, kibogozhatatlanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=602606#post602606][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2016.06.16. 21:38[/b][/url]

A budapesti kórtermek szúrós, jellegzetes kálium-permanganát szaga társulva a betegséget hol keserű, hol édeskés szagával minden este régi jó barátként lopódzott ki a gyógyszeres üvegek fehér műanyag kupakja alól. A másodpercek ezreléke alatt volt gondolatban képes a nevességtől repedezett fehér diszperzit festékréteg tragikus látványát felidézni, olyannyira, hogy a kattogó-sípoló intenzív osztály szomszédos hangjait is mintha visszaverték volna a barátságos, sárgára festett falak a hálóterme csöndes magányában. Amilyen gyorsan pedig jött, olyan gyorsan tova is szalad, ahogy az apró, lencseformájú zöld kis tabletták a vízzel lecsúsztak a torkán. Néha kibontotta az üveget, csak úgy.
A megszokás hatalma, a keményre vasalt fehér huzat sokszor hiányzott a feje alól, ahogyan a zárhatatlan fém kisszekrény fiókjának nyikorgása is, amikor este zsebkendőt keresett, ahogyan a mellette fekvő ágyon hangosan szuszogó lakótársa hangjai is. Ilyenkor nem tudott elaludni, olyannyira nem, hogy tüneteket produkált. Érezte, ahogy a testét átjárja valami meleg - lába elzsibbat, halántékánál lüktetett a fájdalom -, s mire észbe kapott volna, már a gyengélkedő felé botorkált.
Nem volt az igazi - hiányzott a keserűség és fásultság visszaverődő  dobogása a falakról, meg hát nem is fehér volt -, de az illat olyan ismerős volt, olyan megnyugtató és biztonságos, hogy a szimptómák azonnal enyhülni kezdtek. Mire az ágyhoz ért, addigra teljesen jól volt, de az első, tiszta, mély lélegzet akkor hagyta el ajkait, amikor végignyúlt a fehér huzaton; a hazaérkezés sem töltötte volna el ekkora megkönnyebbüléssel. Pár percig - másodpercek vagy órák is lehettek, mindkettőt ugyanannyira lehetségesnek tartotta - csak feküdt, hallgatta a saját szívének lüktetését a fülében. Aztán feje oldalra fordult; a szomszédos volt valaki. Ha szerencséje van, majd horkol éjszaka. Ha nem, akkor talán nem marad fenn olyan sokáig. Nem szól hozzá. Miért is tenné?
Lehunyja szemeit, újra mélyen beszívja a bájitaloktól ismerős levegőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=603303#post603303][b]Szikszai Csanád - 2016.06.20. 16:25[/b][/url]

Túléltem, s csak ez számít. Túl, mert a tanerő ott volt, és segített, vagyis… Felesleges kerülgetni az igazságot: megmentett a haláltól, és ezzel elnyerte azt a tiszteletet, amit nem sokaknak adatik meg. A gyengélkedő, mely egy hideg kriptának tűnik, cseppet sem javít a hangulatomon. Tudom, hogy itt nem érhet baj, vagy ha mégis, akkor is kapok segítséget, de nem kívánom a tanerőnek azt, hogy még egyszer cselekedjen. Sejtem, hogy megtenné, hiszen elsőnek is megtette, de akkor se lehet valami kellemes helyzet. Az őszinte szavam után, egy mondatot hallottam, amit számtalanszor már életem során.
– Az lehet, de mégis felelősnek érzem magam… –erőltetetten mosolyogtam rá, mert ez az igazság. Velem születetett betegségeim vannak, amiről tényleg nem én tehetek, de akkor is érzem azt, hogy felelős vagyok azért, mert hazavágtam az órát.
– Kellemetlen lehet az is. –ha még csak az asztmával kellene megküzdenem, én is boldogabb lennék, de nem. Ám ezzel az információval már el tudom könyvelni, hogy nem csak a véletlen műve, hogy Podmaniczky tanár úr tudta, hogy miként kell cselekednie. Remélem a nővérének kevésszer kellett segítenie, és rajtam is ez volt az első és egyben utolsó alkalom is. Időközben arrébb húzódtam, hiszen leült mellém, én pedig nem akartam az ágy végébe szorítani, ezért is hagytam neki helyet, hogy kényelmesebben elférhessen.
– Szerencsére már nem, most viszont nem tudom, hogy miért tört rám a roham. Örökké hálás leszek magának. –s tényleg, mert az életemet köszönhetem neki. Azt viszont nem kérdezem meg, hogy mivel hálálkodhatok, mert úgy is ki fog táncolni, mint mindenki más szokta. Majd kinyomozom, hogy mik a kedvencei, és miből szenved hiányt. Ha ez megvan, meglesz a megfelelő ajándék is.
– Az órai anyagot bepótolom ám, becsszó. –most már valamivel vidámabb mosolyfélét eresztettem meg felé. Ezt muszáj volt elmondanom, elvégre tényleg nem azért történt ami, hogy megússzam az egészet.
– Egyébként mióta tanít itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=605000#post605000][b]Podmaniczky Ádám - 2016.06.26. 12:33[/b][/url]

- Ugyan, ez nem olyan, amiről tehetsz.
Felelem szórakozottan. Nem is értem, hogy miért hibáztatja magát. Ez nem olyan, amiről bárki tehet. Meg kell tanulni vele együtt élni, és mindenkinek tiszteletben kell tartani. Ettől igazán nem lesz kevesebb ember, sem olyan, akinek szégyenkeznie kell emiatt.
- Ez természetes.
Érzem, hogy zavarban vagyok. Örökre hálás. Nagy szavak ezek. Jóleső, de nagyon zavarba ejtő szavak. Szerencse, hogy pont nála történt, a sors kegyes volt Csanádhoz, és kegyetlen hozzám, hiszen ilyet nem szívesen él át az ember. Nem akarok belegondolni abba, hogy mi lenne, ha nem értenék hozzá. Mit tettem volna akkor? Így is remeg mindenem, kétségbe vagyok esve, és nem akarok arra gondolni, hogy mi lett volna, ha... mégis újra és újra felrémlik előttem a legrosszabb eshetőség.
- Nem árt, vizsgaanyag lesz.
Vagyis gondolom, hogy az lesz. Hirtelen az se jut eszembe, hogy mi is volt a mai órán, hogy mit beszéltünk, milyen téma volt. Csak az van előttem, ahogy Csanád rosszul lesz. De legalább vidámabb, nyugodtabb az arca. Ez azért jó. Remélem, hamarosan az év szívverésem is normalizálódik.
- Ez a második tanévem. Igazából még tanulok, de mivel nem volt tanár, ezért nem hangoztatja senki, hogy gyakorlótanár vagyok, csak a bérem.
Nevetek fel kicsit. Bár nem vicc, tényleg kevesebbet keresek, illetve bármikor eltanácsolhatnak, ha valami miatt nem felelek meg.
- A következő félévben lesz a záróvizsgám, és ha megfelelek, akkor hivatalosan is tanár leszek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=605290#post605290][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.27. 22:25[/b][/url]

Mint annyiszor, megrezzen az ajtó nyílásakor - nem is az ide el sem hallatszó hangra reagál, hanem magára az újonnan érkező jelenlétére, mely rést talál kábaságán és tudatába kúszik. Ujjai letévednek a sorokról és nem is kapaszkodnak vissza, a paplan felszínét kaparásszák nesztelen, míg mozdulatlanul is az ismeretlen fiú felé fordul, lélegzet-visszafojtva figyelve.

Az idegen úgy sétál be, mintha haza érkezne - épp csak nem töröl a küszöbön lábat, vagy akasztja fel a kabátját, hogy kibújjon a cipőjéből. Fellélegzik, csontjai ásítanak és izmai lusta macskaként nyújtóznak, halkan dorombolva, ahogy elfekszik az ágyon. Furcsa. Ízlelgetem a szót, ujjaim köré csavarva dallamát, hogy kibogozzam, mitől olyan más, visszafejtve. Mert a nyugodt felszín alatt ott érzem valami nyomát, ami átdereng az érzelmek alkotta legfelső rétegen - halovány, de kétségtelen disszonancia. Vajon le tudnám hántani a külső héjat, hogy jobban halljam?

Mielőtt kinyúlhatott volna, a másik hirtelen mozdult, felé fordulva, s bár nem láthatta őt a paravántól, Ru torka szinte ösztönösen összeszorult egy másodpercre. Megpróbált mélyebbre süppedni a tolltengerbe a láthatatlan pillantás elől, igyekezett annyira csendben maradni, amennyire ez lehetséges, még ha iszonyatosan hangosnak is érezte most minden szívdobbanását, minden lélegzetvételét.

Amióta emberek közt járok, meggyűlöltem azt, ahogy rám néznek, ahogy a tekintetük tapogat. Nem látnak semmit, mégis ítélkeznek felettem, egy semmitmondó test vonalai, színe alapján, elérhetetlen ideálokhoz hasonlítva és cetliket aggatva a nyakamba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=606835#post606835][b]Szikszai Csanád - 2016.07.04. 22:51[/b][/url]

Csak bólintottam. Amint mondott, hogy erről nem én tehetek, az igaz, csupán az érzés mégis bennem van, és hát… ez így szívás. Vajon kinövöm valaha az asztmát, és lesz pár nyugodt évem, vagy mindig végig fog kísérteni!? Költői kérdés, amire csak az idő adhat választ, azzal viszont még nem tanultam meg kommunikálni. Milyen jó is lenne, ha képes lennék rá. Megkérdezném tőle, hogy mi is történt azon az éjszakán, mikor elhagytak a szüleim. Gyermeki álmok, melyek nem kerülnek felszínre, és megválaszolatlanul lapulnak tovább az álmok földjén… Hisz most jó ötletnek hangzik, még visszakoznék, ha odakerülne a sor, hogy megkérdezhetném. Néha jó a tudás, de jobb a tudatlanság. Most viszont, hogy jobban érzem magam, nem kerüli el valami a figyelmemet. Igaz, már hamarabb is észrevettem Podmaniczky proffon, hogy valami nem stimmel vele, de akkor még nem mertem megkérdezni. Most viszont erőt vettem magamon, és felé fordultam.
– Jól van? Hívjam az indián bácsit? –kérdeztem némi aggodalommal a hangomban. Remeg, és leolvasható az arcáról, hogy valami nyomasztja. Az indián bácsi (aki amúgy a gyógyító, de indiánnak néz ki) biztosan segít rajta, de ha tudok, akkor én is. Persze, nem értek az ilyen lelki dolgokhoz, csupán a látható sérüléseket tudom ellátni, de a remegés az nem ilyen. Nehogy most ő legyen rosszul, mert velem nem járna jól, és a bűntudat kergetne utána.
– Fel nem tűnt volna, hogy nem teljes értékű tanár, s szerintem ez jó is. Nincs az, hogy emiatt kevesebbnek tartják, vagy ilyesmi. Én örülök, hogy a diákja lehet. A vizsgához pedig sok sikert kívánok, és remélem, hogy még sokáig lehetek még a diákja. –mosolyom őszinte, talán életem során az egyik legőszintébb, amit megeresztettem egy tanáromnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608076#post608076][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.11. 19:03[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608274#post608274][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.12. 18:51[/b][/url]

Még látja egy pillanatig a javasasszonyt. Valamennyire képben is van, hogy mi történik, de inkább nem nyitja ki a szemét, az túl macerás volna, és jobban szereti a lebegő, tudattalan állapotot, így nem is igyekszik kimászni belőle. Elég gyakorlottnak számít a dologban az átlag tizenévesekhez képest, úgyhogy tudja, hogy az egészben az ébredés a legrosszabb, így tudatosan nem törekszik felé. Legalább alszik egy jót, azt már nem is érzi, hogy ágyban van és borogatás kerül a homlokára.
Azt viszont már nehezen tudja ignorálni, hogy arrébb rakják a lábát, beszélnek hozzá és rázogatják a karját. Nagyot szusszant, mert fáradt sóhajra nincs ideje. Nem igaz, hogy az embernek még haldokolni sincs ideje az enyhe agyrázkódástól!
Nem parázik, nem stresszel. Nagyon lassan nyitja ki az egyik szemét, azt is hunyorítva. Ahogy várja, pontosan annyira süti ki a szemét a normál fényviszony, itt, a gyengélkedő csendjében. Remek kedve lehet a javasasszonynak, hiszen nem elég, hogy a vacsoráját zavarták meg, még akkora banális baromság miatt is, mint amit Ákos művelt. A vakító fény lassacskán kevésbé bántja a szemeit, cserébe viszont sokkal inkább erőt vesz rajta a tompa, behatárolhatatlan fejfájás, enyhe szédülés. Csak akkor lopta volna be jobban magát mindenki szívébe, ha ájulás előtt még kidobja a taccsot is, de arra sajnos már nem volt ideje.
 - Eléggé úgy néz ki - válaszolja pimasz, féloldalas mosollyal az ajkán. Nocsak, a szőke hősnője még mindig itt van, nem elég, hogy kimentette az oroszlán barlangjából, hova tovább, még aggódik is érte. Ó igen, már most érzi, hogy a lánnyal megütötte a főnyereményt, és nem szabad hagynia, hogy letévedjen a helyes útról. Melyik is a helyes? Hát persze az, ami Ákos imádata felé vezet, na meg persze az a verzió, amikor elkezd vakon bízni benne, hova tovább, talán ő lesz élete első nagy szerelme. Sok verzió lejátszódna Ákos fejében, ha éppen nem töltené ki gondolatai helyét a fejfájás.
 - Talán kicsit jobban beütöttem a fejem, mint gondoltam - ismeri el, hősi mártírként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608822#post608822][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.16. 08:58[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608873#post608873][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.16. 14:00[/b][/url]

 - Amiatt nem kell aggódnod, a véremben van - válaszolja, aprót szusszantva elégedetten. A legjobb dolog a pofátlanságában és gátlástalanságában, na meg persze a férfi létében, hogy nem akar a sorok közé látni. A ködös utalások nem működnek nála, ahogy az egyértelmű utalások sem. Nem lát túl sokat semmibe, legalábbis nem többet, mint ami valójában van benne. Na meg persze akkor is jól jönnek ezek a tulajdonságok, amikor egy gúnyosnak szánt megjegyzést kell bóknak venni, mint most.
Figyeli a fészkelődő szőkeséget, és már éppen szóra nyitná a száját, hogy ennek nem lesz jó vége, amikor... lecsusszan az ágyról és a földön landol. Ákos pedig kicsit megemeli magát, az ágy takarásából felbukkan a feje, úgy néz a földön csücsülő Vandára.
 - Vagy csak felkeresni egy remek jóst, melyik komoly tevékenységbe fogsz legközelebb belerokkanni: az ülésbe, vagy a járásba? - kérdezi, egyik szemöldökét megemelve. Most már egyértelmű számára, hogy Dália az a tipikus bájos kislány, akiért az ő korabeli fiúk odáig vannak. Bármit megadnának, hogy rá mosolyogjon, hogy foghassák kicsit a kezét. Ilyen lányokra szokásuk az összes zsebpénzük elkölteni, csak azért, hogy pár perccel többet csodálhassák őket. Valószínűleg a legtöbb 14-15 éves fiú, aki nem vak, így viselkedne vele. Kedves, gyönyörű, jól el lehet vele hülyéskedni. Bájosan mosolyog és édesen ügyetlen.
A probléma az egyenlettel csupán annyi, hogy Ákost ezek a tulajdonságok nem úgy hatják meg, ahogy gondolnánk. Ő csupán egy remek lehetőséget lát benne, amit kár volna kiaknázatlanul hagyni.
Ahogy a lány feláll, ő lerakja a fejét, sóhajt egyet a fájdalomra, ami végigszalad a fejbőrén. Figyeli, ahogy Vanda átül a másik ágyra, onnan néz rá, kissé zavartan mosolyog.
 - Nem muszáj ám itt maradnod velem - mutat rá a tényre, tökéletesen megjátszott előzékenységgel. A legviccesebb, hogy tudja, mire vágynak az emberek körülötte, hogyan viselkedjen, ő mégis mindig azt csinálja, amire ő vágyik. A legtöbb esetben, legalábbis.
 - De örülnék, ha nem kellene kettesben maradnom a szipirtyóval. Alig várom, hogy jöjjön és forgassa a szemét...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=608911#post608911][b]Podmaniczky Ádám - 2016.07.16. 18:14[/b][/url]

- Hm?
Egy kis ideig nem figyelek arra, hogy mi is történik körülöttem. Elmerülök a gondolataimban, és mikor visszatérek, egyből orvost akarnak hívni hozzám. Az állapotom azonban teljesen normális, és bár mostanában sokszor előfordul ez, attól még nem vagyok beteg, csupán szerelmes. Amióta Abi mint társ van jelen az életemben, gyakran elkalandoznak a gondolataim. Ilyenkor olyanokon elmélkedek, mint: „Milyen szép volt tegnap, amikor megcsillant a haján a fény” vagy „Vajon mit csinálhat most éppen?”
- Jól vagyok, csak elgondolkoztam.
Elgondolkoztam… na persze. Nem éppen ez az igazság, de hát nem fogom ecsetelni, hogy olyan szerelmes vagyok, mint még soha. Azt hiszem ilyen az a bizonyos első szerelem, de nekem az sem volt kirívóbb a többinél. Ez a lány azonban, teljesen kikészít érzelmileg.
- Köszönöm, remélem valóban sokáig élvezhetem még a tanítást.
Szeretem a választásomat, szeretek tanítani, így nagyon jól jött ez a lehetőség. Mellette ott van a cukrászda, amit szintén nagyon szeretek, hiszen ott a szervezés mélyebb bugyraiba is belevethetem magam. Ezen kívül imádom, hogy az ott dolgozók többsége újító szellemmel veti bele magát mindenfélébe, amit a fejembe veszek, hogy simán a gondolataimat kibontják, realizálják. Olyan szuper most ott a csapatom, hogy nem tudok egy rossz szót sem szólni.
- Viszont ehhez az is kell, hogy most pihenj egy nagyot. Én nem is zavarok tovább, hamarosan amúgy is kidobnának innen. Csak akkor kelj fel, ha már tényleg jól érzed magad.
Mosolyodok el szélesen, és biccentek egy aprót is felé, mielőtt kisétálok a gyengélkedőről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=609279#post609279][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.18. 15:39[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=609986#post609986][b]Egerszegi Ákos - 2016.07.24. 23:09[/b][/url]

 - Nagyon is el tudom képzelni rólad... de ezek után magamról is - állapítja meg egy rövid, keserű nevetés közepette. Valahogy nem tud most olyan jóízűen nevetni ezen a poénon. Főleg, hogy szétmegy a feje és még mindig forog vele a világ picit. Úgyhogy homályos tekintetét inkább próbálja a lányra fókuszálni, ő egy egészen stabil pontnak tűnik jelenleg. Legalábbis olyannak, amit érdemes nézni.
Ennek ellenére felajánlja neki, hogy távozhat. De abban a pillanatban érzi, hogy ez akár érzéketlennek is tűnhet. Meg amúgy is, miért küldené el? Jó helyen van itt, nagyon is, legalább mattot ad a javasasszonynak és ha szüksége van valamire, megkérheti őt. Vanda válaszára elmosolyodik, úgy pillant rá.
 - Amint szükségem lesz az egyedüllétre, szólok - a mondat közben ismét az az apró mosoly ül a szája szegletébe. A legtöbb ember csibészesnek írná le, viszont ennél sokkal több rejlik mögötte. Akkor mosolyog így, amikor tudja, hogy számára egészen más jelent ez, mint a másiknak. Természetesen szólni fog - mert sosem tűrné el, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő gondolta, kitervelte. Mégis, úgy tűnik, mintha csak nagyszájú lenne, rátermett, vagy éppen csak tiszteletben tartaná a lány kérését. Egyik sem nyert igazán.
 - Maradjunk annyiban, hogy nem mindenkinek vagyok a szíve csücske - mosolyog újra, ezúttal is hasonlóan. Hát persze, hogy nem az, hogyan is lehetne? Igenis vannak emberek, akiknek szíve csücske ő, de abban sok munkája és ideje van. Tervezgetés, önkontroll, néha nyögvenyelős erőlködés. Pontosan ezért reagál olyan érzékenyen arra, ha valaki megpróbálja ezeket a személyeket elvenni tőle. Mert a legtöbb, egészséges embernek nincs nehéz dolga azzal, hogy kapcsolatokat alakítson ki, legyen az bármilyen eredetű. Neki ez viszont nem megy természetszerűleg.
 - Picit elálmosodtam - állapítja meg végül, mert egyre hosszabbakat sikerül pislognia és érzi, hogy az izmai lassan elernyednek. Nyugalom és pihenés, erre van most szüksége. - De nem zavarsz, ha itt maradsz - teszi hozzá, féloldalas mosollyal az arcán. Utána kénytelen engedelmeskednie a súlynak és lehunynia szemeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610095#post610095][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.27. 10:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610932#post610932][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.04. 13:48[/b][/url]

Kamilla
The Globe Newsroom

Hallotta, amit az iskolában suttognak, pletykát, hogy Kamilla megsérült a faluban és egy ismeretlen srác hozta be a gyengélkedőre. Azt is hallotta, hogy talán a felügyelők nem véletlen vannak itt. Különböző összeesküvés-elméletek születtek szörnyetegekről, bérgyilkosokról, és egyéb félelmetes garázdálkodókról. Persze senki nem tudja a történetet, azt sem, hogy mi történt. A házban csak Kamilla nyomait találták meg a kiérkező tanárok. A megtaláló sem látott senkit a lányon kívül. Így az egynapos szenzáció hamar véget ért és mindenki el is felejtette.
Egy embert kivéve. Kamillát.
Nem tudja, végül is mi vette rá, hogy még a gyengélkedőn meglátogassa, hiszen nem akarta zavarni. De olyan furcsa, megmagyarázhatatlan érzése támadt, mintha éppen most itt lenne a helye. Mintha ez lenne a helyes cselekedet. Nem tudja megfogalmazni a legtöbb érzését, de általában hallgat rájuk és jól teszi.
- Szia - köszön a lánynak halkan, amikor látja, hogy nem alszik. Nem nagyon tervezte megzavarni a pihenését, de a javasasszonynak nem volt kifogása az ellen, hogy idejöjjön. Közelebb lép az ágyhoz, félig felül rá, másik lábát lent támasztja a talajon. Végigpillant a lányon és nagyjából próbálja felmérni, mennyire érzi magát rosszul a történtek után. Történtek? Azt sem tudja, mi történt, vagy egyáltalán történt-e valami. Abszolút sötétben tapogatózik, és jelenleg a képessége sem siet segítségére.
- Hoztam neked egy kis édességet - mondja végül, mielőtt még arról kérdezősködne, hogy érzi magát. Biztosan a háta közepére kívánja már ezt a kérdést. Amúgy azt sem tudja, egyáltalán szereti-e a csokoládét, de az eladó a boltban azt mondta, egy remek ajándék lesz egy betegeskedő hölgynek. Úgyhogy a lány felé nyújtja a tábla édességet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610934#post610934][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 14:17[/b][/url]

Akárhányszor kikérdeztek, nem tudtam semmi újat sem mondani. Bementem, nem láttam, ki volt még bent, próbáltam elbújni, lementem a pincébe, és onnantól nem emlékszem semmire. Az első nap egyszerűen borzalmas volt, mindenki tudni akarta, mi van, hogy érzem magam, nincs-e szükségem valamire.
Annak ellenére, hogy be vagyok zárva ide, nem vagyok süket, és előbb vagy utóbb hozzám is eljutnak a pletykák. Most előbb. Nem értem, mit vannak ki ennyire az emberek, a több mint felük biztos nem is ismer, csak most én vagyok a szegény Kamilla, akivel rossz dolog történt, és most mindenkinek sajnálnia és szeretnie kell. Egy hét múlva azt se fogják tudni, ki a halál az a Kamilla.
Leteszem a könyvet az ágy melletti éjjeliszekrényre, majd a nyakamig húzom a takarót. Nem akarok aludni, mert akkor újra a házban leszek. Nem akarok ott lenni. Nem akarok emlékezni. Szusszanok, hosszan engedem ki a levegőt, majd inkább a fejemre húzom a paplant, s nyöszörögve gömbölyödöm össze alatta. Úgyse hallja senki. Annak ellenére, hogy néha jó a magány, most kifejezetten hiányolom a társaságot. Még ha nem is akar velem beszélni, hogy itt legyen. Hogy legyen valaki mellettem. Hogy ne legyek egyedül.
Amikor meghallom a köszönést abbahagyom a mocorgást, és ameddig nem érzem az ágy süppedését, nem is vagyok biztos benne, hogy nekem szólt. Kidugom a fejem, egy egészen halvány, vitaminhiányos mosoly jelenik meg az arcomon. Fáj a fejem.
- Szia - felküzdöm magam egy emberi pozícióba, felhúzom térdeim, majd átölelve őket támasztom állam rájuk. Ha ez ilyen könnyen megy, akkor most azt kívánom, hogy ne legyenek rémálmaim. Vagy, hogy mire hazamegyek, legyen egy Egerszegi Nina nevű anyám.
- Köszi - határozottan egészségesebb mosoly társul az újabb megszólalásomhoz, ahogy elveszem a csokit, és ki is bontom. A csokoládé édes. A csokoládé boldogsághormonokat termel. Nekem pedig boldogságra van szükségem.
- Kérsz? - felé nyújtom a tábla szabad végét, hogy törjön magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610937#post610937][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.04. 14:58[/b][/url]

Kamilla
The Globe Newsroom

A takaró alatt egy apró gombóc mozgolódik. Akaratlanul is mosolyt csal az arcára a szenvedés, még így, látatlanban is. Ráköszön a lányra, majd végül félig le is ül mellé. Ekkor Kamilla úgy dönt, a látványával is megörvendezteti Gergőt. Valójában igen, így sokkal könnyebb volna beszélgetni.
- Nem, köszönöm - utasítja el a csokit kedvesen. Nem csupán udvariasságból, hanem mert ő nem szokott ilyesmiket enni. Még emlékszik Aisha meglepett fejére, amikor azt mondta, sosem ivott még kólát. Azóta a pár korty óta nem tért vissza hozzá, és nem is tervez. Az italfogyasztása valahol leragadt a sör-szörp-szóda-csapvíz négyesfogatnál, az étrendje pedig az egyszerű, és a csokinál jóval természetesebb ételeknél. Inkább nem mereng ezen sokat, mert annyit tudna enni, mint két falu összesen, és ha csak ételre gondol, elkezd korogni a gyomra. Úristen, mennyire jól esne most neki egy hatalmas adag lekváros palacsinta...
- Tudod már, mikor mehetsz el innen? - érdeklődik végül, de nem arról, hogy mi történt, vagy hogy érzi magát. Látja a lányon, hogy nem tesz jót neki az itt fetrengés, a bezártság érzése. Nem mintha túl sok gondja lenne a gyengélkedővel, de nagyon nem tetszik neki a hangulata. Valószínűleg a sok szenvedés, fájdalom érzése hagyta rajta a nyomát a helyiségen. A legtöbb ember számára ez nem jelent semmit, vagy csak egy apró rossz érzést kelt bennük, Gergő viszont egészen másképp működik.
 - Hoztam pár könyvet is a könyvtárból - jut eszébe, és lehajol az ágy mellé letett hátizsákjához, hogy előhúzza belőle a szerzeményeit. - Bár nem igazán ismerem az ízlésed, inkább klasszikusokat hoztam.
Bár lehet, hogy ezzel sem trafált mellé, ebben nem kérhette ki senki segítségét. Nem tudja, Kamillát mennyire fogja szórakoztatni a Monte Christo grófja, az Üvöltő szelek, esetleg a Büszkeség és balítélet. Gergő a maga módján élvezte mindegyiket. Ezen a ponton pedig bekapcsol rég elfeledett, vagy talán soha sem létező humorérzéke.
- Gondoltam hozok egy-két orosz mesterművet is, de a Háború és béke nem fért el. Úgyhogy a Bűn és bűnhődést hoztam - szusszant fel jókedvűen az egyhangú címeken. Valami és valami, ha egyszer, valaha ír egy regényt, biztos ehhez hasonló címet ad neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610939#post610939][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 15:17[/b][/url]

Hát, ha nem, akkor hát nem. Megvonom a vállam, most nem fogom erőnek erejével lenyomni a torkán, se semmi. Visszahúzom a kezem, leteszem a csokit magam mellé, letörök egy sort, aztán elkezdem kockánként felfalni. Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben azok a szomorú, szenvedő nők akik a világ gondjaival küzdenek. Vagy csak megjött nekik.
A kérdésre megrázom a fejem, lenyelem a falatot.
- Remélem minél hamarabb - válaszolom elhúzva szám, a fiú mögötti falra pillantva. Nem szeretek itt lenni. Úgy érzem magam, mint valami nyomorék, pedig nekem semmi bajom, tényleg. Csak most már duplán nem tudok aludni, de ehhez már tökre hozzászoktam, tényleg. Nincsenek pszichés bajaim, se semmi, szóval amit itt csinálok, hogy fekszem az ágyban és olvasok, otthon is ugyan így meg tudnám tenni. Mindegy.
Könyvek. Szeretem a könyveket, bár ezt elég kevesen tudják rólam. De igazából eddig még nagyon senki nem is kérdezte, szóval nem volt akinek elmondanom.
- Köszönöm - megint elmosolyodva veszem el a könyveket, a Büszkeség és balítéletet meg át is rakom a szabad kezembe, hogy felmutathassam.
- Elsőben imádtam Darcy-t - a kezemben levő könyvre pillantok, majd megcsóválva fejem teszem le a többihez. Ez igazából egy ilyen kis felesleges tény, és valószínűleg nem is érdekli, de azért valahogy csak tudatnom kéne vele, hogy szeretem azokat amiket hozott. Soha nem voltam jó a köszönetnyilvánításban, sem pedig abban, hogy megfogalmazzam az érzéseim, ez tény.
- Francba - vérszegényen ugyan, de most még ezen is tudok nevetni. Ami azt hiszem jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610976#post610976][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.04. 17:04[/b][/url]

Kamilla
The Globe Newsroom

- Lehet, hogy a javasasszonynak kellett volna inkább ajándékot hoznom - szusszant egyet lemondóan. Nem mintha hinne benne, hogy azzal bármit is el lehetne érni nála. Lorelai jelenléte elég konstans, hamar beivódott a kastély köztudatába. A rettegett boszorkány a gyengélkedőn, aki akkor is jót akar neked, ha szerinted ez nem kifejezetten jó, vagy nem is annyira örülsz neki. Vagy inkább csak utálatos szipirtyóként emlegetik, pedig amíg a házvezető-helyettese volt, ő nem kifejezetten így ismerte meg a nőt.
- A fenébe, a Bridget Jones könyveket is ott felejtettem - sóhajtja végül, ismét próbálva poénkodni. Nem mintha ő maga ismerné a sztorit mélyrehatóbban, de ha jól rémlik, egyszer valaki nagyon lelkesen mesélt a sztoriról. Mondjuk nem tudja, Kamilla mennyire szereti a reménytelenül romantikus történeteket, vagy a tipikus csajos könyveket. Talán kissé izgalmasabbak, mint az orosz realizmus remekművei.
- Ne bánkódj, akad még a könyvtárban végtelen hosszú, unalmas könyv. Lehet inkább tankönyveket kellett volna hoznom, nem? - kérdezi, de nem gondolja komolyan. Nem mintha nem tartaná hasznos időtöltésnek a tankönyvek olvasgatását. Révén, hogy mugli származású, neki szórakoztatóbbak, mint bármely fantázia, bármilyen tündérmese. Pont ezért szeret olyan sok időt a könyvtárban tölteni és annyit olvasni. Mert végre van lehetősége, hogy művelt legyen és kicsit több annál, ami. Gyarapodjon valamivel, fejlessze magát. Számára ez pedig igazán sokat jelent.
Miközben lerakja az üres hátizsákot, vissza a helyére, véletlen lelök valamit a földre. Az apró cipők az ágy végében hevertek, egy műanyag zacskó védelmében. Gondolkodás nélkül hajol le, hogy összeszedje őket és mire megérzi, milyenek is, már késő.
Nem lett volna szabad hozzáérnie. Egy pillanatra ott találja magát a kísértetházban. Finoman lépked a deszkán, óvatosan, fel a lépcsőn. Leveszik, a lépcső tetején hagyják, látja Kamillát elmenni. Aztán látja... egy pillanatra látja őt. Üvegeket és egyéb törmeléket hord a lépcsőre. A félhomályban alig látja vonásait, csak azt, ahogy felpillant, és a mosolyt... a mosolyt az arcán.
Majd újra a valóságban van, Kamilla mellett. Darabos, furcsa mozdulatokkal veszi fel a cipőt és rakja vissza az ágy végébe. Valaki tényleg ott volt Kamillával. Csapdát állított neki. Valószínűleg megvágta a lábát. De miért tenne ilyet bárki is Kamillával? Mivel szolgált rá?
Megköszörüli a torkát, próbál nem furcsán viselkedni.
- De komolyan, ha szeretnél valamit még, akkor csak szólj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=610983#post610983][b]Farkas Kamilla - 2016.08.04. 17:38[/b][/url]

- Persze, biztos csak amiatt tart itt bent - megcsóválom fejem, a mosoly lassan tűnik el az arcomról. Tulajdonképp elég nehéz felfelé görbíteni a szám. Most. Mostanában.
Amúgy nekem kifejezetten nincs bajom a gyógyítónénivel, annak ellenére, hogy az első idekerülésem során határozottan kiderült, hogy nem szívleli a kviddicses sebesülteket. A legutóbbi meccsemen pedig két gurkót is sikerült beszereznem, de szerencsére ott helyben össze tudtak szedni, szóval nem kellett befeküdnöm. Igen, zseni vagyok, tudom, csak egy profi szed össze két vasat egyszerre.
Újabb, még mindig gyenge és halk nevetés. Nem tudom, hogy most azért csinálja-e ezt, mert ilyen hátrányos helyzetben vagyok, vagy mert ő ilyen. Igazából nem nagyon ismerem Gergőt, de ezt az utóbbi percekben már meg is bántam. Szóval majd ha helyrejövök - nem mintha bajaim lennének -, ezen mindenképp változtatnom kell. Ha tetszik neki, ha nem.
- Nem szándékszom itt leélni az életem - hát ez elég gyenge lett, határozottan nem működik még ez a viccelődés dolog az agyamban. Bár elég sok dolog nem működik rendesen az agyamban, lehet lassan be kéne zárniuk egy elmegyógyba.
Hallom, ahogy valami leesik, és már épp mondanám, hogy hagyja csak, nem fontos felvennie, aztán figyelem ahogy lenyúl érte, és megpillantom a cipőm. Egy pillanatra lefagyok, koponyám mögött megjelenik a lépcső, ahogy tapogatózva mászok le rajta, ahogy megvágom a lábam. Nyelek, aztán a film megszakad mikor megszólal, pislogva rázom meg a fejem. Semmi baj. Nincsen semmi baj.
- Máris sokkal több dolgot hoztál, mint az itt megforduló emberek összesen - közlöm, és itt nem feltétlenül csak a könyvekre meg a csokira gondolok. Végre valaki, aki nem kérdez rá percenként, hogy mi történt, meg, hogy mondjam el a legpontosabban mi volt, meg, hogy biztos jól vagyok-e. Megint mocorogni kezdek, ezúttal megfordulok, kinyújtom a lábaim és elfekszek, fejem befúrva Gergő ölébe. Felpislogok rá, és remélem, hogy nem zavarja, vagy valami.
- Annyiszor mondtam már neked, hogy köszönöm, félek, hogy kezdi elveszteni a jelentését - egy pillanatra szomorúan elmosolyodok, aztán a kis görbület el is tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611034#post611034][b]Szikszai Csanád - 2016.08.04. 21:40[/b][/url]

Tisztán láttam, hogy remegett, de természetesen hárít. Én meg jól nevelt vagyok, és inkább nem feszegetem tovább a témát, mert ha rám tartozna, akkor elmondta volna. Legalábbis szerintem, aztán meg lehet mellélövök az elméletemmel. Így csak apró mosollyal az arcomon bólintottam, hogy értettem a dolgot. Abban viszont egyetértettünk, hogy még sokáig szeretnénk, ha tanár maradhatna, s ehhez e megjegyzést is hozzátett még.
– Ebben van valami. Még egyszer köszönök mindent, s úgy lesz. Viszontlátásra! –köszöntem el illedelmesen, s miután kilépett a gyengusz ajtaján, elnyúltam az ágyon. A mennyezetet kezdtem el bámulni, mintha érdekes dolog lenne ott, de csupán a pislákoló fényeket véltem felfedezni. Időközben a bogyómat is bevettem, és hát mit ne mondjak, eléggé elnyomott a fáradtság. Percek kérdése volt csupán, de már húztam is a lóbőrt, pontot téve a nap végére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611112#post611112][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.04. 23:52[/b][/url]

Kamilla

- Megértem, biztos szívesebben feküdnél már az ágyadban - jegyzi meg, az itt maradással kapcsolatban. Nem is tudja, miért mondja ezt ki egyáltalán, olyan egyértelműnek tűnt neki. De meg kell szoknia, hogy a legtöbb ember felé hiába hiszi azt, hogy egyértelmű dolgokat kommunikál, gyakran abszolút nem sikerül neki. Most pedig csak annyit próbál mondani: megértelek. Igen, ezt elmondhatná így is, egy szóval, ahogy jellemző volna rá. De ezt az emberek érzéketlennek titulálják, sokkal kevésbé veszik komolyan, mintha végül kifejti, mit akar mondani.
A következő mozdulattal véletlen lelöki Kamilla személyes tárgyait az ágy végéből. Valamiért elaludt az ébersége, nem érezte, hogy azokat a cipőket nem szabad megfognia. A legtöbb embernek egy pár ártatlan sportcipő, semmi különleges nincs benne. De Gergővel és Kamillával nem így van. Neki emlékeket suttog a fülébe, megmutatja neki, mi történt vele. Mi hagyta rajta ezt a sötét nyomot, és miért nem létezhet most a világban semlegesen. Ő pedig félig látja az arcot és fogalma sincs, mi a francot kezdjen ezzel a homályos alakkal. Talán fel tudná ismerni, ha nagyon akarná, hasonló körülmények között. De fogalma sincs kicsoda. Úgy dönt, sokkal jobb lesz, ha egyelőre ezt megőrzi magában, titoknak. Túl sok szörnyű titkot hord már a szíve alatt és túlságosan régóta, de vannak, amelyektől nem tudna megszabadulni akkor sem, ha akarna.
Az ébreszti fel az erőteljes merengéséből, ahogy Kamilla helyezkedik és ahogy finoman elfekszik, az ölébe rakja a fejét. Elmosolyodik a gesztusra és finoman kisimít a lány arcából pár hajtincset. Szinte fél hozzáérni, most főleg úgy tűnik, mintha a legkisebb érintéssel is összetörhetné.
- Nem szükséges mondanod - válaszolja végül, mosollyal az arcán. Bár Kamilla nem tudja és igazából Gergő sem érti teljesen, de többet érzékel a világunkból, mint az átlag ember. Nem tudja azt mondani, hogy Kamilla hálás, mert nem tudja megfogalmazni mi az, de ismeri az érzéseit, ami árad belőle, ha megpróbálna ráhangolódni, talán a hangulatát is kitalálhatná. De nem kifejezett szándéka. Ilyenkor mindig úgy érzi, mintha a másik akarata ellenére ellopna valamit. Legyen az egy emlék, egy érzelemfoszlány, azt meg akarják tartani maguknak, ő mégis beleüti az orrát. Hogy mennyiszer keverte már bajba a sok titok... hogy mennyire elszúrta a Seth-tel való kapcsolatát is.
Mély levegőt vesz, lassú szusszanással fújja ki. Az ablakon van a tekintete, de kicsit messzebbre lát annál éppen. Átlát a falon, elmereng ezen az egész furcsaságon, ami vele történik. Már éppen elkezdene róla beszélni, de túlságosan random dolognak tartja, és most Kamilláról van szó, nem róla. Visszanyeli a mondandóját.
- Figyelj, a nagypapám még nagyon régen tanított nekem valamit - kezd bele végül, pedig nem szokott sztorizgatni. Mégis reméli, hogy Kamilla megérti majd, mit akart mondani vele és neki is legalább annyira hasznos lesz. - Ha valaki hoz neked egy ajándékot és nem fogadod el, kihez fog tartozni? Ahhoz, aki hozta. Ez a legtöbb dologra igaz. A sértésre, a félelmekre, a terrorra. Ha elfogadod, a tiéd lesz, és hatalma lesz feletted. Ha nem, akkor azé marad, aki hozta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611128#post611128][b]Farkas Kamilla - 2016.08.05. 09:05[/b][/url]

- Vagy akárhol máshol - bólintok, oldalra pillantva, hátha történt itt valami új. Behoztak valakit, vagy nem is tudom. Bár elég valószínűtlen, hogy bekerüljön egy emberke és ne begyük észre. De azért az ember reménykedik, na, mert hiába jó társaság Gergő, szerintem nem akar itt maradni éjjel - nappal, ameddig bent kell ülnöm. Csak.. Ne akarjon. Főleg ne éjjel. Csak ne éjjel - na jó, azért nem épp akárhol - elfintorodva ismerem el, hogy azért nem lenne minden hely jobb mint ez. Mert amúgy tényleg nem borzasztó, csak nem tudom. Az emberek rossz dolgok jönnek ide, mint például én, és akkor már nem olyan jó. Ez nagyon értelmes lett.
És olyan kedves, és olyan aranyos, hogy legszívesebben megölelném. Pedig nem szoktam csak úgy megölelni embereket, tényleg. Mert azzal is kifejezek valamit, ami az enyém, és az én fejemben van. Mert egy ölelés nem csak abból áll, hogy a másik köré fonod a kezeid, és amúgy egy érzéketlen tuskó kő vagy, egy ölelésben rengeteg érzelem van. Amikor már úgy érzed, hogy a szavak nem üresen csengenének, és köszönetet akarsz mondani, és ki akarod fejezni a ragaszkodásod, hogy hálás vagy, hogy örülsz neki. Hogy tudasd, hogy biztonságban vagy, és, hogy biztonságot adsz. Szóval elég sok dologról szólnak az ölelések, pedig az emberiség több mint fele erre lehet nem jön rá. Vagy az is lehet, hogy nekem jelentenek ennyit.
Viszont szó mi szó, Gergő ölelése most elmarad. Talán majd máskor. Helyette inkább az ölébe fekszem, és nem igazán izgatom magam azon, hogy a következő pillanatban valami szuperféltékeny lány rám ugrik és kikaparja a szemem meg a mindenem amiért ezt mertem tenni. Lehunyom szemeim ahogy hozzáér a bőrömhöz és kisepri azokat a tincseket, és igazából ezért is köszönetet akarnék mondani. Mert ez így most jó. Nem sok dolog szokott jó lenni az életemben.
Amikor megszólal, újra felnézek rá, lefelé görbülnek ajkaim.
- Ott voltam - jelentem ki viszonylag halkan, de ahogy kimondom, meg is bánom. Ez így túl egyszerű, negyedét se fedi le annak, amit ki akarok fejezni - nem csak fizikailag, hanem minden egyes legapróbb részemmel, az összes idegszálammal - persze értem én mit akar mondani, de... Ha az az ajándék ráég a bőrödre és bevésődik a koponyád belső falába, nem tudod visszautasítani. Nem tudom visszautasítani. Egy pillanatra remegés fut át rajtam. Azt hiszem túl sok rossz dolog történt már velem ahhoz, hogy ezt el tudjam engedni.
- Ez az egész annyira.. Nehéz - elakadok, amíg keresem a megfelelő szót, és lehet, hogy nem is ezzel tudnám tökéletesen kifejezni magam, de ez az egyetlen elfogadható, ami eszembe jut.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611367#post611367][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.06. 21:34[/b][/url]

Kamilla
E szó jó, csönd vagyok, csönded vagyok
Ha rám így kedved van, maradhatok

Hagyja, hogy a lány finoman elfeküdjön az ölében, és igazából nem lepődik meg annyira. Az emberekkel nincs sok tapasztalata, de az állatokkal annál több. A sérült vad bizalmatlan, de ha elhiszi bármiről, hogy biztonságos, a közelében akar maradni. Árnyékába bújni. Mert a sérült vad két dologgal foglalkozik: hogy meggyógyuljon és ne sérüljön meg legközelebb.
Valahogy így működhet ez az emberekkel is. Bár igazából csak találgatni tud, általában bejönnek az ilyen tippjei. Azért kíváncsi, vajon van-e bárki más, aki tudna Kamillának védelmet nyújtani. Őt nem ismeri igazán, talán nem is bízik meg benne annyira, minimum azt mondaná magára, hogy szerény vigasz most a lány számára. Talán jobb, mint a semmi.
- Miért voltál ott? - kérdezi végül, ahogy hallgatja a lány magyarázatát. Mert ez a legfurcsább pont a történetben. Lehet, hogy Kamilla elméjével csak egy kopogószellem játszott, lehet, hogy ő is csak azt látta. Annyi furcsaságot mesélnek arról a házról. Ki megy oda, estefelé, egyedül? Miért megy be? Miért nem menekül az első adandó alkalommal? Tulajdonképpen csak úgy felötlött a kérdés Gergőben, ösztönösen. Mégis nagyon jogos.
Amikor hallja a lány magyarázatát, érzi, hogy ez más. Nem egyszerűen nehéz, annál picit többet jelent most ez a szó. Viszont nem tudná ő sem megfogalmazni az érzést, így nem is haragszik a lányra. Azt sem akarja elmondani, miért érti, mire gondol. Tulajdonképpen kicsit mulatságos is, ahogy az emberek azt hiszik, ő tudatlan. Nagyon sok szempontból az, be kell vallania. Sosem fogja megérteni az emberek lelkesedését a közösségi média, vagy bizonyos étel- vagy italmárkák iránt. Viszont van sok dolog, amit nagyon is megért.
- Nekem sajnos nincsenek ősi bölcsességeim, amikkel segíthetnék - kezd bele a mondandójába, egy bocsánatkérő mosollyal az ajkain. - De gondolkozz el azon, amit mondtam és értsd jól. Segíteni fog.
Egészen biztos benne. Pontosan azért, mert kipróbált módszer, és nem csak nála vált be, hanem könnyedén felismeri ezt az élet más területein. Vagy legalábbis... az ő életében van valami, amiben igazán hihet és erőt adhat neki. Ha másért nem, ezért segít neki, ha bármilyen nehézségbe ütközik, ami valljuk be, nem túl ritka nála. De sosem volt ilyen állapotban még, mint Kamilla, sosem aggódott érte a környezete, sosem kapott lesajnáló mosolyokat és műkedvességet. Ez is valami.
- Ha jobban érzed majd magad, meglátogathatnád a lovasudvart is - említi meg, csak úgy mellékesen. Azért csak Kamilláról beszél, mert ő mai napig ott tölti a szabadideje javát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=611373#post611373][b]Farkas Kamilla - 2016.08.06. 22:21[/b][/url]

A kérdésére szinte egyszerre rándulnak össze az izmaim. Hogy miért voltam ott? Fogalmam sincs. Mert hülye voltam? Túlságosan is sablonos lenne azt mondani, hogy mert úgy éreztem kezd rendbe jönni az életem és eleresztettem magam. Pedig tulajdonképpen ez történt. Jött Balázs, lett egy apám, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Hát nem lett.
- Nem tudom - ismét lehunyom szemeim, egész halkan beszélek. Azt hiszem ez tulajdonképp többről szól, mint hogy bementem abba a házba. Nem mentem volna be, és nem maradtam volna bent, ha nem hiszem azt, hogy tudom mi vár rám. És nyilván nem hiszem el, ha nincs Melinda. Aki már részesített pár jóságban. Viszont most nem akarok az anyámra gondolni, ahogy azokra a dolgokra sem, amiket művelt.
Felpillantok rá, és tudod van az a ragályos dolog, hogy mikor valaki mosolyog, akkor te is elkezdesz mosolyogni. Na, most pont ez történik, pedig általában nem szoktam ilyeneket csinálni. Mert valahogy mindig ott van az a kerítés, ami egy bizonyos pontig közel enged embereket, viszont azon a ponton el is űzi őket. Mert vannak dolgok, amiket még nem vagyok kész elmondani, sem feltárni. Lényegében mert még én sem dolgoztam fel őket, és azt hiszem nem akarok senki mást terhelni velük. Viszont az is igaz, hogy félek. Rengeteg dologtól félek, az elhagyatottságtól, attól, hogy megtudják és kinéznek. Elmennek. Lesajnálnak.
- Köszönöm. Mindent - szusszanok, ismét lehunyom szemeim. Újra elmosolyodom, egy kicsit még bólintok is.
- Ki nem hagynám.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mit ad Lori, viszont tudok tőle aludni, és ez jó. Lebegni a semmiben, a csendben, ami azt hiszem fekete és talán meleg, de mivel semmi, így fogalmam sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=621188#post621188][b]Hunyadváry Borbála - 2016.09.23. 14:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=621726#post621726][b]Kaelyn Westfall - 2016.09.25. 09:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=621816#post621816][b]Hunyadváry Borbála - 2016.09.25. 14:30[/b][/url]