31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 27 28 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 14. 22:35 | Link

Round 2
Valamikor délután


Csak nem rég tért magához. Egész eddig ki volt ütve, ami talán nem teljes egészében köszönhető az éjszakai... balesetnek. Mostanában elég keveset és rosszul aludt amúgy is, most legalább volt alkalma kipihennie magát. Persze, legalább valami jó is kisül ebből a helyzetből... bár tény, hogy tökéletesen meglett volna eme pozitívum nélkül is. Elég jól bírta a félig kialvatlan állapotot. De ugye ez a helyzet már nem áll fent és mint az ilyenkor lenni szokott, az élet természetesen most is Hüdrát játszott. Levágják a fejét és kettő nő a helyébe... kipihent, de a feje katyvasz és a talpa is sajog még egy kicsit. Bájitalok ide, vagy oda, amekkora ütést elszenvedett, örülhet, hogy még él. Ha csak egy kicsit lejjebb éri a fém hideg keménysége, a halántékát találta volna telibe. Így elméletileg megúszta egy erősebb agyrázkódással. Ó igen, rettentő hálás érte.
A plafont bámulja, miután végre magára lett hagyva és leerőszakolták a torkán a keserű bájitalok sokaságát, hogy helyrerázzák. Bár esküdni merne, hogy csak rosszabbul érzi magát tőlük. De próbál nem törődni ezzel. Nem tud másra gondolni, mint a tegnap estére. Újra és újra lepörög előtte az események sokasága, hogy ebbe fájdul már meg a feje. Elemzi magában a történteket, higgadtan próbál rájönni, hogy mi a fenét csinált rosszul. Mi mást kezdhetett volna azzal a Nettével, aki... idegen számára. Hisz nem az a lány volt, akivel elüti az unalmas perceket. Inkább hasonlított egy veszett, űzött vadhoz, mint egy emberi lényhez. Amit azért férfiasan bevall, még őt is megijesztette. Viszont képtelen megfejteni, hogy mi volt a az egész és mit tehetett volna másképp. Természetesen ezek frusztrálják a leginkább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Antoinette Myra Blackburn
INAKTÍV


Magyar Mennydörgő
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 5648
Havasi Bence Milán
Írta: 2015. október 14. 23:02
| Link

#sajnálom #hoztam csokit #zavarodott

Nem tudom mi történt az este folyamán, csak foszlányokra emlékszem. Rémlik, hogy rosszat tettem, hogy bántottam a barátom és kiráz a hideg akárhányszor arra gondolok, milyen rettegés kerített hatalmába.
A gyengélkedőn ébredtem, az a pontja még megvolt az események sorozatának, hogy égő párnák, szilánkok közepette segítségért kiáltok. Néhány idegen alig néhány perccel azután, hogy felébredtem, kérdések százait zúdította a nyakamba, mit tettem, miért tettem, hogyan...nem sok információval tudtam szolgálni, én csak azt mondtam el, amire emlékeztem.
Mindkét kezemet fehér kötés fedte, a tenyerem sajgott ahogy megemeltem a poharamat. Felzaklatott a két idegen, hát még az, hogy megláttam Bencét tőlem néhány ágynyira. Oda akartam menni hozzá, de nem engedtek, leküldtek a körletbe, hogy szedjem össze magam és keressem meg a házvezetőt, majd ő rendezi a továbbiakat.
Utóbbinak nem tettem eleget, helyette a konyhába lopóztam be, csupán két bögre habos kakaóért. Legalább ennyivel tartozom a barátomnak, ha már egyszer úgy fejbe vágtam, hogy ki is terült.
Halkan lépkedek, csak zoknit viselek a lábamon. Krémszínű nadrágom nem vágyik a kakaóra, így próbálok minél gyorsabban, de óvatosan besurranni a gyengélkedőre. Egy igazi kommandósnak érzem magam, komolyan, ahogy elsuhanok az ápoló háta mögött, és már nem állít meg senki a fiú ágyáig. Kissé oldalra biccentett fejjel méregetem, aztán leteszem a bögréket a kis szekrényre.
Ébren van. Néma csendben nézek rá, lassan emelem felé a kezem, hogy finoman végigsimítsak a fején és arcán. Láthatja az arcomon, hogy az érzelmi katyvasz jelenleg legszembetűnőbbje a bűnbánat.
- Nem tudom mit tettem, de sájnálom - súgom neki. Lopva a hátam mögé pillantok, az ápolónő észrevett, de fejcsóválással elintézte és nem parancsolt ki a teremből. Szusszanva húztam magam alá a fémlábakon álló kis széket.
- Ülj feljebb, hoztám kákaót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 14. 23:25 | Link

Round 2
Valamikor délután


Őt szerencsére nem zaklatták. Legalább is még nem, hisz egész eddig ájultan feküdt, majd az ápolónő nem engedte, lévén pihenésre van szüksége. Pihenés... esélytelen ezt a tevékenységet folytatni, ha folyamatosan a miérteket keresi. Képtelenség csillapítani háborgó gondolatait, főleg, hogy egyedül lett hagyva velük teljesen. Eléggé feszélyezetten érzi magát amúgy is a helytől, sosem bírt megmaradni a mugli kórházakban sem. Oké, lehetne mondani, hogy ez más, de lényegében mégis csak ugyan az. Legszívesebben elhúzná a csíkot azonnal, de ereje sincs felkelni. Fizikailag szerencsétlenebbnek érzi magát, mint valószínűleg eddig bármikor. Pedig csak a fejét érte az ütés. Csak...
Viszont nem hülye, sejti, hogy ennek lesz még utóhatása. Biztos, hogy ki fogják faggatni őt is a történtekről és hát fogalma sincs, hogy mit mondhatna egy ilyen szituációban. Persze, nagy általánosságban kapásból felvázolná a komor, valós helyzetet, mindenféle érzelem nélkül. De most az is került bele... Nettét a barátjának tartja és ahogy az éjszaka látta... az nem volt normális. Ezt finomítani talán nem is igazán lehetne. De ezt csak nem adhatja elő, mert ki tudja mit csinálnának vele. Ő meg egyedül maradna. Legalább is ami a barátokat illeti. Bár ez nagyon önzően hangzik, talán az is. De tényleg csak önzés van mögötte, megint csak magára gondolna? Már maga sem tudja.
Hatalmas sóhaj kíséretében temeti arcát a tenyerébe. Még mindig ugyan azt a mázsás súlyt érzi a végtagjaiban, mint akkor. De azon sem lepődne meg, ha csak a képzelete hitetné el ezt vele.
Nem tudatosul benne egyből, hogy valaki áll mellette. Lassan fordítja kissé oldalra a fejét és engedi le a karjait, hogy felnézzen rá. Normálisnak tűnik.
- Félőrült módjára tomboltál. Én meg próbáltalak leállítani. - Csak halkan beszél, egyrészt a hely mintha ezt követelné meg, másrészt meg zavarják a hangosabb zajok. Viszont hangja ugyan olyan kimért, mint máskor.
- Tedd le, most nem menne. - Tart attól, hogy ahogy lemegy, úgy jönne vissza egyből. Most már biztos nincs jól, ha még erre is nemet mond. Viszont kissé feljebb tornázza magát, amibe belelüktet a feje kissé.
- Szóval... nem emlékszel semmire? - Az viszont elég nagy pech. Szüksége van válaszokra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Antoinette Myra Blackburn
INAKTÍV


Magyar Mennydörgő
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 5648
Írta: 2015. október 14. 23:51 | Link

#felidézés #könnyek

Nem számolok a következményekkel, nem is fogom fel, hogy valami tényleg furcsa és rossz dolog történt az éjjel. Így, hogy a sztorinak csak egy pici részére vagyok képes visszaemlékezni...nem gondolok bele. Az érdekel csak, hogy Bence rendben van-e, az sem érdekel, hogy a bögrék túl melegek a kötés alatti sérüléseimnek. Egyáltalán mi van alatta? Varratok? Tapaszok? Csak egy-két karcolás? És hogy szereztem? Annak ellenére, hogy saját magamnak is rengeteg kérdésem lenne, minden háttérbe szorul a barát ágyánál megállva.
Kíváncsi vagyok, hogy érzi magát, mi történt vele. Szeretném feldobni a hangulatát a mindkettőnk kedvenc italával, de tagadhatatlanul meglepődök amikor nemet int rá. Értetlenül állok a helyzet előtt, mert eddig bármikor, bármennyit.
Félőrült módjára. Visszhangzik a fejemben amit válaszolt, de nem értem. Hisz nem vagyok az, szedem a gyógyszereimet rendesen, pihenek eleget... Eszembe jut, hogy egész nap szét akart menni a fejem, rosszul voltam és az a váza is, a rókacsaláddal a kandallóban landolt. A bögrékre szegezem a tekintetem, ajkaimat összeszorítom, mintha ez megvédene a ténytől; valami nincs rendben velem.
Hang nélkül, a fejem jobbra-balra mozgatásával adom tudtára nemleges válaszom. Abból semmire, amiből rájöhetnénk, mi volt ez az egész és mi váltotta ki az ellene elkövetett támadást. Nem feltételezem, de lehet, hogy nem is bennem van a hiba, hanem csak önvédelem volt...
- Tudom, hogy belehánytam a vázába, azt beledobtam a tűzbe...jöttél, és csak fények, a fülem sípolása, sikítás... Rettegtem... - behunyt szemmel idézem fel az eseményeket, mindeközben összehúzom magam a széken és előre-hátra hintázok. Megremeg a hangom, védekezően ölelem magam körül. - Feküdtél a földön, lángolt egy párna...kiesett a kezemből valami és minden csupa vér... - Kezemet az arcomhoz emelem, abba fojtom a kitörő sírást. A könnyek eláztatják kötött pulóveremet, próbálok megnyugodni, de egyelőre nem megy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 15. 00:18 | Link

Round 2
Valamikor délután


Megakad kissé a tekintete Nette bekötözött kezein. Kíváncsi, hogy mennyire kaszabolta szét végül a tenyerét a megannyi szilánk. Hogy begyógyították máris, vagy ennek idő kell. Egyáltalán nem ért a mágikus orvostudományhoz, hiába félvér, ezidáig semmi köze sem volt ehhez a világhoz. Csupán tompa lüktetést érez a talpában, ami hasonlóan nézhetett, vagy néz ki most is, mint Nette keze. Fogalma sincs, túl megerőltető lenne elhajolni odáig és megvizsgálni magának. Az az egyszerű kérdés sem jön ki a torkán, hogy hogy vagy?. Pedig most talán még érdekelné is. Hogy mit érez. Mit érzett tegnap, hogy mégis mi váltotta ki belőle ezt az egészet. Igazából most tudatosul benne, hogy szinte egyáltalán nem is ismeri a lányt. Na nem mintha alapesetben ez zavarná, szó sincs ilyesmiről, sőt. Nagyon is jól megvan a békés tudatlanságban. Viszont ezt a helyzetet nem lehetne normálisnak nevezni.
Csendben figyeli Nette minden egyes mozdulatát és hallgatja a beszámolóját. Minden egyes szót legalább kétszer megforgatja magában, mielőtt tovaengedné az éterbe, a megsemmisülés mocsarába. Mit mondhatna erre? Ha most felvilágosítja, hogy mi is történt pontosan, tuti, hogy még inkább kikészül és nem tudna vele mit kezdeni. Az igazat megvallva már most sem tud. Látja, hogy sír, hogy zokog, mégis csak ott fekszik félig ülő helyzetben, bámulja, de nem moccan meg. Nem mintha félne, hogy megint ugyan úgy járna a fene nagy segítőkészségével, hisz... Nette most teljesen más frekvencián mozog, mint tegnap. Erőteljesen szívja be a levegőt és engedi ki. Túlságosan feszélyezi ez a helyzet.
- Mégis mitől rettegtél? Senki sem volt ott rajtunk kívül. És azt üvöltözted, hogy "megöl, megöl"... Vadállat módjára zúztál, megsebezted saját magad, aztán leütöttél. Majdnem kinyírtál Nette... - Mindezt képes olyan lelki nyugalommal végigmondani, hogy a profik megirigyelhetnék. Persze a lehető leghalkabban beszél, nem járna jól, ha bárki is hallaná ezt a beszélgetést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Antoinette Myra Blackburn
INAKTÍV


Magyar Mennydörgő
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 5648
Írta: 2015. október 15. 00:38 | Link

#vallok #de igyál

Három hónapon keresztül erőlködtem azon, hogy visszanyerjem az emlékeimet. Emlékezni akartam, elmenni az RBF vizsgámra és visszarázódni a saját életembe. Nem akarok tizenegy évesként újra megélni mindent.
Hiába küzdöttem, végül feladtam, most pedig újra erőltetem a fejem. Pedig már tudhatnám, hogy nem segít semmi, ami nincs, azt nem lehet előkotorni sehonnan, maximum a véletlen úgy hozhatja... A remény, meg annak a halála.
Élnem kell azzal a kis morzsával, ami megragadt és ahogy kimondom a szavakat és a sírás átveszi az uralmat, kissé bepánikolok legbelül. Gyomrom kis gombóccá szűkül, mert tudom, hogy következményekkel járhat mindez. Kicsaphatnak, bezáratnak, ágyhoz kötnek...mindenféle lehetőség eszembe jut abban a néhány másodpercben, míg a könnyeimet törölgetem. Nem akarok elmenni, máshol újrakezdeni, itt már van barátom és talán nem fog azon elbukni ez a dolog, hogy véletlenül majdnem kinyírtam, ahogy ő fogalmazott.
Néhány perc elteltével kezdek megnyugodni. Bence olyan néha, mint egy nyugtató kapszula. Már csak egyszer-egyszer hüppögök, a fejemet csóválva nézek a szemébe.
- Talán tőled - vonom meg a vállam, hisz kár ezt firtatni. Gyorsan nézek körbe, majd közelebb húzom a székem hozzá, hogy amit mondok, azt még véletlenül se hallhassa meg senki más rajta kívül. - Elaludtam a kandalló előtt. Egész nap fájt a fejem, hallom ezeket a hangokat, sikoltozik, sokan vannak. Beszedtem a gyógyszereimet, és aludtam - a fejemben levő sokaságról ezidáig nem beszéltem senkinek. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e ennek valami haszna most, de jobb ha tud róla, hátha hasznos.
- Idd amíg meleg - bökök éles témaváltásként a bögrék felé. Ha most mégis úgy dönt, hogy kéri a sajátját, segítek neki és a kezébe adom, majd a magam kakaóját a számhoz emelem. Kijár a boldogsághormon.
Utoljára módosította:Antoinette Myra Blackburn, 2015. október 22. 16:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 15. 20:49 | Link

Színlelt "beteg" <3


Egyetlen pozitívumot tudhatok magaménak, amit a hét folyamán sikerült összekaparintanom. Most már határozottabban tudom definiálni az idegösszeroppanás szót, mivel testközelből tapasztaltam.
Nem voltak jó éjszakáim az utóbbi időben, ami szó szerint rám van írva, mert életemben nem láttam még ekkora táskákat szem körül, főleg nem magamon, és már csak kávé előtti és kávé utáni idő létezik számomra.
De mára ennek vége, ahogy megtudtam, végre feltornászhatom magam Bencéhez, megyek is a konyhába, hogy beszerezzek minden dolgot, ami segíti a miharabbi felépülését, és igen, még az utolsó két órámról is lemondok ezért, ami esküszöm, nem szokásom. A kedvem is határozottan jobb, amit sem én, sem mások nem tudnak mire vélni, ami csak azért furcsa, mert azt se tudom, miért foglalkoztat annyira ez az egész. Oké, kedvelem, oké, szeretek vele lenni, de ez még nem elég ok arra, hogy félőrültként stangáljak, mikor megtudom, hol kötött ki. A miért meg már nem is érdekel, pedig az első kérdésem általában az lenne, és igen, mindez számomra irtó fura.
Na, most viszont egy jókora papírzacskóval lavírozok a folyosókon, majd mikor biztos is vagyok abban, hogy szabad, nem törődve semmivel, tépem fel a gyengélkedő ajtaját, majd szememmel háztársam keresésébe is kezdek.
- Hah, tudtam, hogy csak színlelsz - köszöntöm, mikor megtalálom, aztán ahogy egyre közelebb lépek, fokozatosan jövök rá arra, ez az állítás mennyire nem igaz. Sebaj, én nagyon igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy amúgy velem minden oké, és egy kicsit se viselt meg a tudat, hogy idekerült.
- De nem... nem úszod meg, Fela megígérte, hogy amint kijössz, veled is megíratja a dogát - teszem le mellé a zacskót, s csak azért nem részletezem, mi van benne, mert az illatokból ő maga is rá tud jönni.
Aztán gondolok egyet, és a pálcám segítségével tessékelem közvetlen az ő ágya mellé, azt az üreset, majd le is dobom magam rá. Igen, képes vagyok röpke két perc alatt is otthon érezni magam.
- Egyébként semmiről nem maradtál le... vagyis de... találkoztam egy majdnem pucér évfolyamtárssal, fel volt lógatva az egyik páncél dárdájára... Komolyan, baromi találékony emberek vannak itt - húzom el a szám a plafont bámulva, és tovább agyalok.
- Ja meg az egyik levitás elájult, mikor mandragórát ültettünk, nem vette fel elég gyorsan a fülvédőt... látnod kellett volna, dőlt, mint a dominó - azt meg senki ne kérdezze tőlem meg, mikor hadováltam össze ennyi hülyeséget egyszerre.
Utoljára módosította:Sólyomfi Helena, 2015. október 15. 20:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 16. 16:14 | Link

Round 2


Türelmesen kivárja, míg Nette lecsillapodik, bár eléggé frusztrálja most a helyzet. Hiába, máskor ilyesmi meg sem kottyan neki, most mégis zsong a feje, szédül és egyszerűen képtelen tisztán gondolkodni, ami rettentően zavarja. Megijeszti valamennyire, hisz világ életében erre a képességére támaszkodott. Mindig higgadtan, tiszta fejjel képes volt átlátni bármilyen helyzetet és megoldani önerőből. Most viszont képtelen erre. Képtelen megérteni a helyzetet, hogy mi is történt pontosan tegnap és miért. Nem tudja összerakni a puzzlet, túl sok darabka hiányzik és képtelen megtalálni őket.
Viszont kívülről ez a fajta káosz, ami most benne uralkodik, nem látszik. Kifejezéstelen arccal bámulja a plafont, talán csak szabálytalan légzése kelthet gyanút. Lassan húzza fel a lábait és lazán összekulcsolja őket. Talpát érzékenyen érinti a felületi érintkezés, de nem érdekli. Csak szeretne elrejtőzni az érthetetlennek tűnő gondolatai elől. Nyugalmat akar, ami nem akar jönni. Lehunyja kissé a szemét és próbál csupán egy dologra koncentrálni, de persze eredménytelenül. Halkan sóhajt fel és lassan Nettére emeli tekintetét. Fogalma sincs, hogy mit tehetne egy ilyen helyzetben azon kívül, hogy vár. De mire bármi is megfogalmazódhatna benne, érzékeli, hogy a lány kezd végre megnyugodni, így kissé ő is felenged.
- Tőlem? - Meglepi a kijelentés, ő ezt nem tudja ennyire félvállról venni, amíg meg nem érti. És erre csak még több lehetőség, eshetőség robban az elméjébe, amikkel egyelőre nem tud mit kezdeni ismételten. Csak a probléma az, hogy kiűzni sem tudja őket a gondolataiból.
Csendben hallgatja Nettét és magában elemzi a hallottakat. Bámul maga elé, ahogy próbál logikát találni benne és egy teljes egésszé összerakni minden információt. A felszólításra is csak aprót biccent és nyújtja a kezét, ha a lány odaadja neki a bögrét. Viszont egy darabig csak nézi a barna finomságot és a kezét melengeti.
- Hangokat hallasz? Miféléket? És mióta? - Halkan kérdezi, de úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb jelensége. Majd sóhajt egyet és elnagyolt mozdulatokkal túr az elaludt hajzatába.
- Kitalálunk valamit, oké? - Hogy mire mondja? Mindenre. Azért annyira képes felmérni a helyzetet, hogy Nette nincs könnyű helyzetbe. Mások csak azt látják, hogy rátámadt, aminek ki tudja milyen következményei lehetnek. És amint megért minden egyes apró darabkát, képes lesz megoldani a helyzetet. Mint mindig...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 16. 18:37 | Link

Hadováló Látogató


Pár napra ágyhoz szögezték, hogy biztos minden rendben legyen fejtájékon. Hiába, csak egy ütést kapott, de azt elég erősen, ami elég volt ahhoz, hogy bekavarjon egy-két dolgot. Még mindig nehezen megy a koncentráció, aludni is csak a bájital miatt tudott valamicskét, amit az ápolónőtől kapott, miután hajnali egy környékén már nem csak forgolódott álmatlanul, de tehetetlenségében nyöszörgött is. Nem szokása az ilyesmi, viszont eléggé szét volt már esve akkorra. Csapongó gondolatai fonalát saját maga sem tudta követni, elveszett a rengetegben, ami ijesztő. Számára túlságosan is. Mostanra viszont normalizálódott kissé a helyzet, de lehet csak annak a rettenetes színű-szagú-ízű löttynek köszönhető, amit nem olyan rég le kellett erőszakolnia a torkán. Viszont már a talpa olyan, mint újkorában. Hogy valami pozitívum is legyen mondva.
Egy könyvet olvas, amit Nettével hozatott fel magának. Vagyis az ajtóig ő hozta, mert újra már nem engedték be hozzá és sejti is az okát... Még mindig túlságosan kusza a helyzet és még mindig ezen őrlődik, hogy mihamarabb megfejtse magában a homályos részeket és megoldják mindezt. De nehéz. Túlságosan is és ez eszméletlenül frusztrálja. Nem tud mit tenni. Nem tud tervezni, mert nincs teljesen tisztában az előzményekről és fogalma sincs a következményekről...
Ahogy megpillantja Lénát, szusszan egy aprót és már azt pörgeti magában, hogy mit mondjon neki a történtekről. Fogalma sincs, hogy megy-e a pletyka, vagy egyáltalán hallott-e bármit is. De Nettének biztosra állította, hogy megoldják. És sajnos ez merőben összeütközik most azzal, hogy igazat mondjon...
- Ez teljesen egyértelmű. - Kap egy hevenyészett mosolyt mellé a lány, miközben félig ülő helyzetbe tornázza magát. Igazából a kisebb tapaszon kívül a fején nem sokat látni, csak, hogy valamivel sápadtabb az átlagosnál. De ez akár még a fényviszonyokra is fogható. Viszont ami sokkalta szembetűnőbb, hogy nem ugrik rá a zacskóra, mint vadász a vadra. Tegnap óta nem igazán van étvágya, úgy érzi, hogyha elkezd enni, azzal a lendülettel jön majd vissza.
Csendben hallgatja a lányt és próbálja fel is fogni amit mond, több-kevesebb sikerrel. Viszont az első perctől leesik neki, hogy valami itt nincs rendben. Főleg, hogy faggatva sincs, hogy mégis miért van itt. Bár ez még magyarázható lenne azzal, hogy talán valaki felvilágosította már őelőtte. Viszont ez a sok felesleges információ... ez már kevésbé tetszik neki. Oldalvást tekint végig rajta, megállapodva az arcán.
- Léna, minden rendben? Elég ramatyul nézel ki. - Bagoly mondja... viszont az eszébe sem jut, hogy talán miatta ilyen. Hisz miért lenne? Él és virul, sokakat még ez sem érdekel, akik elméletileg közelebb állnak hozzá... már ami a vérszerintiséget jelenti...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. október 17. 20:53 | Link

Bencus

Ha felkukkantunk a gyengélkedő felé vezető folyósóra, egy igen dühös szőkét pillantunk meg, ahogy a terem felé viharzik. Pletykálnak ezt, pletykálnak azt, és ő jobbnak látja utánajárni a dolgoknak. Igazából halvány lilája nincs arról honnan és hogyan szedte össze a kis rellonost, csak úgy valahogy megismerkedtek, azután meg valahogy kialakult az a fura dolog, ami Kamilla meg az állítólag bunkó zöldek között szokott lenni. Kicsit családias, olyan csipkelődő, beszólogatós, de mégis, egy kicsit talán érezhetően szeret teljes az egész. Vagyis ő úgy érzi, és ameddig ő kötődik a másikhoz, igazán magasról tesz arra, hogy hogy jön le a második félnek.
Jelenleg épp azt szemlélhetjük, amint jó becsületesen betrappol, szemeivel Bencét keresi, majd aprót sóhajt, amint meglátja azt az ágyon fetrengeni. Egy hangyányit ellazulnak izmai, mert ha lélegzik és ébren van, akkor nem lehet akkora baja. Legalábbis mostanra. A többit majd kideríti. Mély levegőt vesz, rendezi vonásait, majd beletúrva szőke tincseibe indul meg a fiú ágya felé, hogy utána jól levágja magát mellé.
- Most nincs kaja. Elfelejtettem. - sóhajt fel ismét, beismerve ezt a végtelen nagyságú hibát. Mert azért ismeri már annyira ezt az embert itt, hogy tudja, mekkora egy éhenkórász, és ont most nem hoz neki egy finom kis melegszendvicset.
- Hogy vagy?- pislog rá, ahogy halványan elmosolyodik, s hátradől a székben. Ha Milán most azt hiszi, hogy megúszhatja, hát akkor nagyon téved. Itt kérem szépen kihallgatás lesz, ki volt, hol volt, miért volt, mi lett vele, hányadikos, melyik ház, és hogy fáj – e. Mindez persze többször, ahogy azt a jó testvéreknél szokás, addig, ameddig ki nem nyögi a válaszokat.
- Úgy nézel ki, mintha legalább kétszer kimostak volna.- jelenti ki összeráncolt homlokkal, nehogy már megadja azt a válaszlehetőséget, hogy „jól, semmi bajom, csak pihengetek itt mert jól esik”.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. október 17. 21:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Antoinette Myra Blackburn
INAKTÍV


Magyar Mennydörgő
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 5648
Írta: 2015. október 18. 16:32 | Link

#ne folytassuk #kitessékelés #búcsú

Nem válaszolok. Eszem ágában sincs belemenni egy olyan feltételezésbe, amit nem hinnék teljesen valósnak. Ugyan, miért akart volna ő bántani, miért menekültem volna előle? Nem tudhatom, de érzem. Hisz ha nem érezném, hogy nem akart rosszat, most nem ülnék mellette és nem mondanék el olyan dolgokat, amik nagy titkok.
Szeretném megkülönböztetni a valóságot a képzelgésektől és jó lenne tudni, hogy mi van a fejemben. Helyre akarom tenni, de csak kétségbe vagyok esve, mint egy elveszett kölyökróka az erdőben, aki az anyja segítségére vár.
Meg ahogy én azt hiszem...hiába nyomom a kezébe a kakaót, nem szabadulunk attól, ami van. Szavak nélkül rázom meg a fejem. Inkább a forró italt kortyolom ahelyett, hogy belemennék a témába. Elég gondja van neki most így is, hát még nekem mennyi lesz...ez még csak a kezdet, úgy sejtem.
- Köszönöm - mondom alig hallhatóan, rá nézve. Halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében és ezzel legalább valamiféle kellemes érzés is szétárad a végtagjaimban.
- Mit mondtak a fejedre? Meddig maradsz itt? - kérdezem kíváncsian. Ezek után muszáj lesz egy finom vacsorával jóvátennem amit műveltem vele. Remélem, hogy hagyni is fogja, és nem kerül el olyan messziről, amilyenről csak tud.
Mély levegőt veszek, arcomról letörlöm a még kifolyt könnyeket. Azt hiszem megnyugodtam - legalábbis egy időre. Míg válaszol, kortyolok a kakaóból, de eléggé megugrok amikor az ápoló megfogja a vállam. Igazán szólhatott volna, hogy jön. Szívem egyszerre gyorsabb ütemben kezd el kalapálni, majd' kiugrik a helyéről. Le is rakom enyhén remegő kezeimből a bögrét és nézek rá.
- Kaptok egy percet a búcsúzkodásra, aztán hagyjuk pihenni a fiút. Eltüntetjük a sebeidet is, rendben? - kedves, búgó hangon beszél hozzám, mosolyogva. Kedvességét nem igazán tudom viszonozni, csak bólintok, mire a nő elindul előre. Nézek utána még pár másodpercig, majd sóhajtva nézek vissza a barátomra.
- Szükséged van valamire? Nasira, kakaóra...könyvekre, vagy bármire? - kérdésem közben felállok, tétován lógatom magam mellett a karjaimat. Szeretnék neki segíteni bármiben amiben csak tudok. - Nem szabadulsz tőlem.
Az az egy perc gyorsan letelt, én meg nem akartam, hogy ezek után kitiltsanak a gyengélkedőről, tőle. Az utolsó szavak után intettem neki és elindultam a nő felé, még néhányszor hátranézve Bencére.
Sziszegtem miközben leszedte a fehér gézt a sebeimről. Akkor láttam meg, hogy tele van apró, mély vágásokkal a tenyerem, az a kötés pedig beleragadt néhol. Fölé tartotta a pálcáját, ezzel együtt pedig az összes vágás felszívódott, majd ugyanezt végrehajtotta a másik kezemen is, és szabad utat kaptam kifelé.
Az ajtóban megálltam néhány másodpercre. Szusszanva néztem a lüke felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 19. 22:57 | Link

Kami


Mintha Kamilla tökéletes ellentéte lenne; teljesen nyugodt, csak úgy, mint általában. Legalább is kívülről nagyon is így tűnik, ahogy bele van mélyedve a rúnatan könyvébe. Be fogják vele pótoltatni a dolgozatokat a lehető leghamarabb, ő meg nem akar leszerepelni. És mégis... vagy fél órája ugyan azt a lapot bámulja, ki tudja hanyadjára próbálja elolvasni azt a két cikornyás betűkkel lejegyzett szót. Vagy egész egyszerűen már nem is próbálja. Nem is tud igazán koncentrálni most még az írott szövegre sem, túlságosan frusztrálja az elméjében dúló vihar. Valami más lett odabent, mióta magához tért ezen az ágyon. Valamiért képtelen megragadni a saját gondolatait, képtelen rájuk fókuszálni. Mintha csak egy szappant próbálna az ember vizes kézzel megfogni, valahogy mindig kicsusszan az ujjai közül. Viszont ezzel nem tud mit kezdeni, bármennyire is szeretne. Minél inkább rákoncentrál egy-egy gondolatfoszlányra, annál jobban úgy érzi, hogy elveszik a saját elméjének mocsaraiban. Mert most nincs ott más, csak a süppedős, lassú halálra csábító ingovány. És ez megrémiszti, túlságosan is, hisz mindig az elméjére, a gondolatainak logikus folyamára támaszkodott. Mégsem szólt erről még senkinek. Bízik benne, hogy ez csak az agyrázkódás egyik csúnya mellékhatása.
A mozgolódásra felfigyel és ahogy megpillantja a szőkeséget, a könyv már a szekrényen is köt ki, ő maga meg tornázza magát ülő helyzetbe, hogy úgy üdvözölje már a lányt.
- Nem baj, most úgy sem hiányzik. - Érdekes, hogy bárki jön hozzá, minimum egy bögre kakaóval teszi. Kellemes változatosság most az üres kezeket látni, ami azért őt ismerve elég furcsa. De ez ténylegesen az egyik mellékhatás, ami elmúlik. Csak jobb lenne minél előbb, mielőtt még eltűnne az éter bugyraiban.
A kérdésre első körben már reflexből vállat von. Érzi, hogy itt nem kertelhet, nem beszélhet mellé. Lelki szemei előtt feldereng a filmekben jellegzetes látvány, ahogy egy sötét szobában ül egy asztalnál és egy lámpával égetik ki a retináját, válaszokra sarkallva. A megjegyzésre viszont haloványan igaz, de elmosolyodik.
- Végre valaki nem... kertel. - Kissé nehézkesebben találja a szót, amin szusszan egy erélyesebbet, úgy magának. Amúgy köszöni szépen, annyira nem szörnyű látvány. Persze sápadtabb, mint általában és a szeme alatti sötét foltok kialvatlanságról árulkodnak, de az a tapasz a halántéka felett egészen mutatós darab. Viszont végül csak halkan kezd beszélni, maga elé bámulva.
- Már jobban, azt hiszem. A talpam már begyógyult és a szédülés meg a hányinger is enyhült sokkal. Csak megfigyelésre tartanak itt, holnap már mehetek. - Gyorsan lehadarja a dolgokat, csak azután pislog fel Kamillára. - Mit beszélnek? - Ha a lány itt kötött ki, akkor biztos beszélnek és nagyon is érdekli, hogy mit. Na és kivételesen nem maga miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 19. 23:50 | Link

Round 2


Ahogy meglátja Nette reakcióját, csak sóhajt egyet lemondóan. Nem, nem fogja most faggatni, nem is lenne rá képes. Viszont a probléma valós, ami már mondhatni mindkettejüket érinti, így biztos, hogy nem is fogja annyiban hagyni. És talán nem is baj, hogy kicsit jegelve lesz a téma. Hiába kapott volna választ a kérdéseire, képtelen lett volna velük bármit is kezdeni. Csak a feje sajdult volna bele az erőlködésbe, hogy egy normális és összefüggő gondolatmenetet, egy teóriát felállítson. A másik fele pedig az, hogy bizonyos részletek valószínűleg a feketeségbe vesztek volna. Milyen ironikus, hogy a kedvenc napszaka az éjszaka, mikor a sötétség jótékonyan fed be mindent, érintése lágy és kellemes. Mégis a fejében kialakuló sötét foltoktól rettegés fogja el. Bár inkább a tehetetlenség frusztrálja, hisz eddig mindent maga oldott meg. Hogy valami túlnőhet rajta... abba belegondolni sem mer.
A kérdésre lassú mozdulatokkal von vállat, majd végre egy aprót bele is kortyol a kakaóba, ami igen nehezen akar lecsúszni a torkán. Inkább vissza is ereszti a bögrét az ölébe és csak bámul bele a fodrozódó italba.
- Még túl sokat nem mondtak. Erős agyrázkódást... szenvedtem, ezért bent tartanak pár napra megfigyelésre. Azt még nem tudom pontosan meddig. - Néhol nehezebben találja a szavakat, de próbál úgy viselkedni, mintha ez normális lenne. A gyógyítónak sem mondott erről semmit. Fél. Fél, hogy mi lenne akkor vele. Akkor túl valóságossá válna ez az egész.
Feltekint az ápolónőre, ahogy észleli a mozgást a látómezején, majd tétován bólint az utasítására. Ismét Nettére pillant, majd a kérdéseken elgondolkodik.
- A tankönyveim. A sürgősebbek. - Már amiből dolgozat, vagy bármi ehhez hasonló várható. Persze örülne pár olvasmánynak a tananyagon kívül is, de túl megterhelő lenne végiglapozni fejben a listát, hogy mit is szeretne. Így inkább hallgat. A kaját pedig le sem reagálja, valamiért most erre gondolni is rossz. De legalább ez biztos, hogy elmúlik... ugye?
A megjegyzésre alig láthatóan elmosolyodik, majd formál egy-két szót, már hang nélkül. Valami megerősítés féle, hogy kitalálnak valamit. Megoldanak minden problémát. Már Nettéét valahogy. De előbb helyre kell pakolnia magában jópár dolgot és rá kell jönnie, hogy mégis mit tegyen a változások fényében...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2015. október 21. 16:38 | Link

Ethan


Hosszan, súlyosan megül közöttük a csend, ahogy a gondolatok, a vádak, a sérelmek kitöltik a teret. Egyfelől ott a tény, hogy Ethan engedély nélkül bűvölte meg Mihaelt. Másfelől Mihael valóban bebizonyította, hogy szükséges a bűbáj, mert szemrebbenés nélkül elárulta volna az unokaöccsét. Súlyos kár nem származott volna a pletykálkodásból… ezúttal. De ettől még a tény tény marad: a kipofázás megtörtént.
Egy ideig képes állni Ethan higgadt-hideg pillantását- de csak egy ideig. Agya egy hátsó szegmense tisztában van vele, hogy nem tud észérvet felhozni, ami igazolná tette jogosságát. Ekkor tegyük azt is hozzá, hogy Mihaelről van szó: ösztöni gyűlölete és undora saját rokona iránt sokkalta erősebb, semhogy őszintén bánja, amit majdnem megtett. Száját elhúzza, szemeit összeszűkíti, úgy mered továbbra is Ethanre, de néha már pislog közben. Nem tudja kifogástalanul viszonozni a farkasszemezést.
- Mintha olyan k**** nagy dolog lenne, valóban. Tudom, tudom, ne gyere a kioktatással. Presztízs és család és imázs. Ismerem a sztorit, lespórolhatod. Ebből áll ki az egész rohadt életed. Egy színpadi kompozíció, csak a végén nem tapsol meg senki. – Morgása egyre halkul, szisszenésekkel átszőtt nyögések tarkítják- a helyére növő csontok megnehezítik a létezését is jelen pillanatban, de hogy panaszkodni és fájdalomcsillapítót kérni nem fog, az is biztos. Iszonyatosan büszke és ostobán makacs; nem akar gyengeséget mutatni, még ha nyilvánvaló is, hogy nem viseli jól a lábfoltozást. És persze nyugodtan befoghatja a száját: majdnem kirúgta a rokona állkapcsát, annak sem lehet leányálom átvészelni az éjszakát úgy, hogy még aludni sem mer emellett a labilis rohadék mellett.
- Ma éjjel inkább ne... Elég volt ennyi. Ápolgasd a bájgúnár pofád inkább. Jó éjt! - Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, befordul az oldalára és az éjszaka további részét próbálja a lehető leghalkabban átvészelni a párnába fojtva az esetleges fájdalmas nyögéseit. Egyikük sem fog aludni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2015. október 22. 13:15 | Link


... a mindent tudó levitás

- Legalább harmincszor tört már csontom, ha nem többször, ne nekem magyarázd el, milyen érzés - ezzel pedig végleg lezártnak tekinti a beszélgetés ezen vonalát. Ha majd egyszer lesz ereje és ideje hisztis kislányokkal foglalkozni, akkor folytathatják ezt a diskurzust, most azonban nagyon nincs.
Szerencsére a fiú humoránál marad, Rebeka pedig mindezt egy újabb mosollyal honorálja. Nem fogok ódákat zengeni róla, de valóban, jól áll neki a mosolygás. No meg persze a "mindjárt kicsinállak te pancser" is, csak nem feltétlenül ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Mindeközben az első negyedórás gyógyítás megkezdődik és lassanként véget is ér. Hihetetlen, hogy egyesek milyen kíváncsiak és milyen meglepően sokat tudnak. Az a parányi öt perces béke és csend, amire annyira vágyott is elrepül, mert Arnold tulajdonképpen végigdumálja. Csak azért nem forgatja meg a szemeit, mert így is elég durván néz ki vérvörösen, nem kéne adni a dolognak még egy pofont. A második kör végeztével ismét leroskad a székre és óvatosan megtapogatja a sérült testrészt. Ez a következőben meg is lesz.
- Figyelj, nekem ebből semmi előnyöm nem származik. Migrént kapok és még hallgathatom is, ahogy be nem áll a szád - egy gonosz vigyor ül ki arcára, de nem nagyon engedi, hogy a levitás szóhoz jusson. De nem ám. - Nem azért teszem, hogy ellenszolgáltatást nyújts. De vegyük úgy, hogy jössz nekem eggyel - vállat von, majd ismét talpra áll. Sokkal rövidebb a szünet, mint tervezte, de érzi, hogy a feje valóban lüktetni kezd. Ha nagyon sokáig vár, nem fogja tudni befejezni a műveletet. Így hát el is kezdődik az utolsó etap, ami már húsz percesre sikerül, de ha minden igaz, sikerrel zárja az eddigi nyűglődést. Ujjait erősen halántékához szorítja, szemeit lehunyja, egy pillanatra meg is borzong. Muszáj leülnie.
- Várj még egy keveset, mielőtt ráállsz. Körülbelül fél óra múlva olyan lesz, mint újkorában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. október 22. 14:11 | Link

Bencus


Komolyan feléledt benne az anyatigris, vagy legalábbis valami olyasmi. Lehuppan, körbenéz, felméri a terepet. Igazából nem nagyon tudja felfogni, hogy Bence hogy képes most is tanulni, mármint ő nem tanulna, ha egyszer itt feküdne, az is biztos. Meg alapjáraton is csak akkor teszi le a puha popóját a székre, ha már vészesebb a helyzet. Meglepi a reakció, azt hitte, hogy a fiú éhes, vagy valami ilyesmi. Nem úgy képzeli el az ispotályi kosztot, mint egy ötcsillagos szállodáét, ugyan akkor meg is könnyebbül, mert legalább nem kell látni a szomorú arcot. Gondolj már bele, egy kissé átrendezett fej, lebiggyesztett ajkakkal, meg ilyenek.
A kijelentésre elmosolyodik, vállat von.
- Nem vagyok az az ember. - szemeit továbbra is a mellette ülőn tartja, keresve bármi jelet, ami azt mutatja, hogy az állapot rosszabb, mint azt bevallja. Hiába, paranoiás a lányka, meg elég bizalmatlan is az emberek felé, főleg ilyen téren. Bólint, ahogy most a falat tanulmányozza, vállat von. Szerinte felesleges lenne most konkrétumokat mondani, ha kijön, úgyis biztos tudni fogja, mi járja.
- Tudod, hogy van ez. Megvágod az ujjad, és már azt terjesztik, levágták a kezed. Amúgy azt hittem, hogy fél lábbal a koporsóban állsz. - összeráncolja homlokát miközben beszél, hangja halk és rekedt, mint annak aki sokáig nem nyitotta ki a száját.
- Kinél húztad ki a gyufát? - a kérdés szinte kiverte az oldalát, meg úgy alapból, nem Kamilláról beszélnénk, ha nem mondja ki. - Ne gyere nekem azzal, hogy ő is megkapta a magáét, mert nem hiszem el. - arcára ismét halvány mosoly ül ki. Ezzel nem megsérteni akarta a fiút, csak azért mégis, elég kis szalmajellegű alakja van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. október 22. 14:47 | Link

Kami


A meglepődöttségre nem tud mást reagálni, minthogy vállat von. Nem is érti, valahogy mindenki ezen akad meg, hogy nincs étvágya. Oké, fura, hisz tényleg róla van szó, akinek alapjáraton jöhet akármikor akármi, ha kajáról van szó. Viszont most egyszerűen képtelen bármit is magába erőszakolni. Keveredik benne az agyrázkódás miatti hányinger a kialvatlanság miattival, egyszerűen úgy érzi, hogyha bármi is lecsúszik a torkán, azzal a lendülettel jön is vissza. De ez majd elmúlik. Legalább is ezt mondták.
A megjegyzésre haloványan ugyan, de ő is elmosolyodik. Hiába, nem bírja, ha kertelnek vele, jobban bírja az őszinteséget, még ha durva is. Ugyan ezt képviseli, másokkal sem viselkedik másképp, mint amit elvár. Viszont vannak olyan helyzetek, mikor könnyebb kicsit ferdíteni, vagy épp elhallgatni egy kicsit az igazságból. Ez most is így van. Ahogy a kérdést meghallja, oldalvást pillant Kamira, majd vissza az ölében heverő kezeire. Mindegy, hogy mi történt, ő nem hibáztatja Nettét. Nem volt önmaga, valamitől rettegett, ő meg rosszkor volt rossz helyen. De járhatott volna rosszabbul is... És talán Kamilla pont ezt a részét látná a dolognak nem azt, amit ő. A mérleg mindenkinél másfelé billen inkább. Ezért nehéz, hisz nem akar még több konfrontálódást maga körül. Kivételesen tökéletesen ellenne a csendes nyugalom tengerén, egy andalgó kis ladikban egyedül. Csak egy kicsit, csak addig, míg kitisztul a feje és nem akar teljesen elveszni a saját elméje fogságában. Túlságosan is káosznak érzi, ami most odabenn kavarog benne. A legrosszabb az egészben, hogy segíteni is képtelen ezen, egyszerűen képtelen megragadni a gondolatainak fonalát. Tovasiklanak a koncentrációja gyenge markából és újak, még kuszábbak veszik át az előzőek helyét.
- Ő is... rosszul nézett ki, de nem... miattam. - Habozva szólal csak meg, miközben beletúr bozontos hajzatába, pótcselekvés gyanánt. Nehezen találja a szavakat olykor, ami igen furcsa, hisz róla van szó.
- Egy szaktársamnak... rohama volt és próbáltam segíteni, csak én jártam rosszabbul. - Akadozó mozdulatokkal von vállat, hisz ezt igazából még magával is el kell hitetnie. Van ebben igazság, de nem a teljes. Főleg, hogy nem a józan ész diktálta a tetteit, ami például egy idegennel szemben tökéletesen helytállt volna. Nem, nem szólt egyből tanárnak, nem keresett segítséget, próbálta ő megoldani a helyzetet. Persze tanult a hibájából...
- De jól vagyok. Mondjuk. Alig alszom, zakatolnak a... gondolataim, de túléltem. - Megenged magának egy silány mosolyt mellé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. október 24. 11:52 | Link

Öcsipók

- Végül is.. Megértem. Azt hiszem. Mármint, amikor az ember beteg, nincs étvágya. - bólint végül, ahogy talán mintha próbálná magát meggyőzni. A tekintete ellágyul, ahogy rá néz, kedveli a kölyköt, az egészséges keretek között. Fogalma sincs miért és honnan, de az utóbbi időben valahogy megérzi, ha nincs valami rendben azokkal, akik közel állnak hozzá, vagy kezdenek közel állni. Az egész érzés annyira.. Fájdalmas is, de közben meg nem is, annyira meghatározatlan. Mint amikor összerándul a gyomrod, na valami olyasmi. Az pedig, hogy nem mondja el az egész történetet, mert Kamilla tudja, hogy így van, csak ront a helyzeten.
- Rohama volt. - ismétli el, felvonva szemöldökét. Remek, ez egyre jobb. Egy félig eszement ember mellett tudni a fiút, hát nem valami kellemes. És az eszementet most nem átvitt értelemben kell érteni, hanem rendesen, ahogy le van írva. Nem kell belegondolni semmit.
- Miért nem szóltál senkinek? - a hangja halk, ám cseppet sem szemrehányó, inkább szomorú. Ő nem az anyja, hogy felháborodjon ilyeneken, ő csak ő, aki kész mellette lenni még akkor is, ha Bence meg fog őrülni, és valakinek kordában kell tartania. Bár ő még nem tudja, milyen kapcsolat van Bence meg a rohamos között, én már biztos vagyok benne, hogy ha megtudja sem fogja annak a lánynak a közelébe engedni, főleg, ha ne adj Merlin a fiú leépül. Inkább kirabolja a rellonból, és bevonszolja a saját házába, és ami a gondolatot illeti, ő nem tehet arról, hogy mindig a lehető legrosszabbra gondol.
Megrázza fejét. Nem, nincs jól. Ha valaki, hát akkor ő pontosan tudja milyen az, amikor egyszerűen képtelen az ember aludni, és az minden, csak jó nem.
- Megkérdezném, hogy tudok-e segíteni, de az a baj, hogy szerintem nem tudok. - elhúzza száját, ahogy előre dőlve támaszkodik meg térdein. Tenyerei felfelé mutatnak, szinte kérve, hogy a másik belecsúsztassa kézfejét.
- Ne csinálj többet ilyet. Hogy nem tudod mit kell tenni, de cselekszel. Sokkal rosszabb is lehetett volna belőle. - dünnyögi, és ha most hallaná magát, biztos forgatná a szemeit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 24. 19:56 | Link

Színlelt beteg



Igazából nem is értem, mit keresek én itt. Persze Bence fontos nekem, de mégse vagyok se rokon, se családtag, hogy csak úgy beszambázzak hozzá, és tényleg úgy érzem, ehhez aztán vajmi kevés jogom van.
Félúton még egyszer vissza is fordulok, de aztán valami mégis arra késztet, hogy ha már elindultam, nézzem is meg.
Persze, hallottam dolgokat arról, hogy valaki segítségért kiáltott a KH-ban, a hely meg úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, de hogy őszinte legyek, nem igazán foglalkoztat az egész, már azon túl, hogy a barátom a gyengélkedőn van.
Nem festek valami prímán, ha ez nem lenne elég, majdhogynem látástól vakulásig tanultam, vagy olvastam, mert komolyan gondoltam, hogy azért is feltornászom magam egy bizonyos szintre. El is értem, legalább is a tanárok többsége szerint, merem azt feltételezni, hogy még a belefektetett erőfeszítésem is díjazták, mintha párnak ez is látszott volna tekintetében egy kósza pillanatra.
Mikor meglátom, kicsit megnyugszom, azért annyira rosszul nem fest, ahogy a lelki szemeim előtt láttam, noha a jótól is messze leledzik az állapota.
Felvonom a szemöldököm, mikor látom, még csak hozzá se nyúl a kajához, mikor máskor az lenne az első.
- Jó, nem színlelsz - biccentek, levonva a következtetést, hogy ezek szerint tényleg nincs valami jól.
Úgy döntök, inkább beavatom abba, mit hagyott ki, mintsem arról érdeklődnék, vele mi van. Egyrészt, mert nem tudom, mennyire akarja felhánytorgatni idekerülésének okát, és ha róla van szó, nem szeretném, hogy hazudjon nekem, mert gyanítom az igazságot úgysem mondaná el.
Másrészt, mert így is zűrös hetem volt, bár soha nem fogom bevallani neki, baromira aggódtam miatta, vagy úgy egészében csak az járt főleg a fejemben, hogy mi van vele. Ez nem olyasmi, amit egy lány csak úgy kinyöghetne, nem?
- Hagyjuk azt, hogy velem mi van... inkább azt mondd, mire van szükséged... kajára láthatóan nem - sóhajtok fel, kerülve a szemkontaktust, mert nekem némivel több idő kell ahhoz, hogy kitaláljak valami hihető kamuszöveget.
- Mikor jöhetsz ki? - na igen, ez már sokkal jobban érdekel, szerintem neki se ez lett a legkedvesebb helye, ráadásul a gyógyító is böki a szemem, valami tuti nem kóser vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Rui Mendes Dias
INAKTÍV


Mikulikánus.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 114
Írta: 2015. október 25. 17:11 | Link

Mínea

Falak. Mennyi féle, fajta, nagyságú, színű fal létezik! Vagy vegyük azt, hogy egy-egy ilyen épületet oldalról megtartó elhagyhatatlan hozzávaló hány éves. Mennyi ezer meg egy dolgot láthattak, megélhettek és tapasztalhattak! Példának okáért itt, a Bagolykő gyengélkedőjének falai, sőt, a plafonja! Itt-ott foltos, fent néhány repedés, és ha igazak az itt terjengő szóbeszédek, akkor valaki felvarázsolt egy muglik által használt kütyüt: egy olyan műanyag csillagot, ami magába szívja a fényt, és ha már sötétség uralkodik a szobában, akkor az világít. Igaznak tűnik: lámpaoltás után valóban fénylik ottan valami cucli, és mily véletlen: épp csillag alakban. Hát én most jobb híján itt fekszem ez után a tárgy után kajtatva, pedig fényes nappal van, délután 4-5 óra fele. Mióta Mínea ide bedugott, azóta mintha 180 fokot fordult volna az egész életem. Az első 2-3 napban konstans ki voltam ütve, ami nem is csoda: lázam volt, vert a víz, légszomjam volt, étvágytalanság. Amikor épp magamnál voltam, akkor legalább 2 az imént felsoroltak közül jelen volt. A negyedik napra enyhültek a tünetek, képes voltam egy huzamban aludni 8 órát, tiszta volt az agyam (legalábbis néha). Egy hét leforgása után már csak az étvágytalanság és némi levertség volt jelen. Az ápolónő mesélte, hogy be szokott járni hozzám egy csodaszép lány hosszú, barna fürtökkel, elegáns megjelenéssel. Azt mondta, hogy szokott hozzám beszélni. Hogy le szokott ülni az ágyam szélére, megfogja a kezem és csak beszél. Nem hallotta, hogy mikről (na persze), de mindig csak olyankor jön, mikor ki vagyok ütve. Bizonyára szépeket mondott és bíztatott: nem egyszer fordult elő, hogy mosolyogva keltem, ültem fel az ágyban. Mintha még meleg lett volna mellettem az ágy, mintha még éreztem volna a parfümjét, de.. ez is bizonyára csak egy tünet. S hogy ne csavarodjak be még jobban, így a plafont fixírozom, számolgatom a repedéseket és keresem azt a csillagszerű tüneményt, ami éjszakánként világítani szokott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. október 26. 19:02 | Link

Rui és valamikor majd Robi

Sötétség, zsibongás. Homályos, fényes villanások. A fejem annyira lüktet, nem csodálkoznék rajta, ha épp szétrobbanni készülne. Újra sötétség, kivehetetlen hangok, egy férfi mély basszusa valahonnan a messzi távolból mintha szólongatna, amibe kapkodó, kétségbeesett, magasabb hang is vegyül. Aztán fokozatosan elhalkulnak. Végre. Szerettem volna őket megkérni, hogy fogják már be, mert megbolondulok, annyira éget a fájdalom, de valamiért… egyszerűen képtelen voltam kinyitni a számat, és megtenni. Pedig a gondolataimban tisztán és mogorván csengett a hangom, de ők ebből nyilvánvalóan mit sem érzékeltek. Most a mély, fekete ürességben lebegek, mintha álmodnék. Egészen kellemes érzés. Kár, hogy mostanában közel sem ilyen könnyedek az éjszakai fantáziáim.
Amikor legközelebb meghallom a hangzavart, és pár erőtlen próbálkozást is teszek arra, hogy kinyissam a szemeimet, rájövök: elájultam. És amint megérzem azt az eget rengető, egész testemet átjáró zsibbadást, szúrást, fájdalmat, tudom, hogy újra el fogom veszteni az eszméletemet. Még mielőtt ez bekövetkezik, meghallom a hangomat. Idegen hang, keserves nyögés, és ha tudnék, egészen biztos, hogy ordítanék. Helyette megállás nélkül mantrázom: ájulj el, ájulj el, ájulj már el!
Kemény, kényelmetlen matrac nyomja a hátamat, mire legközelebb tudatomhoz jutok. A fülemben süketítő dobolásként hallom az ereimben pumpáló vért, és tényleg, mintha csak kicsi híja lenne annak, hogy menten szétfeszüljön a koponyám. A fény bántja a szemeimet, még mindig sürögnek-forognak körülöttem – nagy gáz lehet, de egyelőre nem vagyok abban az állapotban, hogy visszaemlékezzek, mégis mi történt. Mi okból vagyok a gyengélkedőn? Mi fáj annyira, hogy eszeveszetten markolom az alattam lévő lepedőt, vagy épp valakinek a csuklóját? Nem tudom, nem tudok semmit, csak… múlna el minden. Vége lehetne, felőlem akár örökre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rui Mendes Dias
INAKTÍV


Mikulikánus.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 114
Írta: 2015. október 26. 19:24 | Link

Mínea


Félig elszenderedtem már, mire hatalmas zsibongás és hangzavar kíséretében, futólépésben behoz valaki egy szerencsétlent. Van rajtuk valami kviddicstalár is.. mintha ma lett volna a Rellon edzőmeccse. Szent ég, ha..ha Őt hozták be..
Nagy okosan úgy döntöttem, hogy megvillantom a kockáimat a jónép előtt: lerúgtam magamról a takarót – ami a földre pottyant –, majd csupasz lábakon elbotorkáltam az ágy irányába, ahova lepakolták az első és egyelőre egyetlen versenyzőt. Na, caplassunk el addig! Míneának bizonyára nem esett baja. Nem rá vallana. Ő annál temperamentumosabb, okosabb és..
Azt a kutya meg a mája! Ennél cifrábban nem is kiálthattam volna fel, miközben félrelöktem a gyógyítót és az ott tébláboló embereket – mindezt egy susogós, térdig érő, pirosas sportnadrágban. Épületes látványt nyújthattam. Sebesen megfogtam Mini kezét, arca fölé hajoltam s még épp meg tudtam csókolni a homlokát, mielőtt arrébb taszítottak volna. Persze elsőre nem tudtak arrébb tessékelni, erővel legalábbis nem, aztán elmagyarázták nagyon gyorsan, hogy pihenésre és legfőképp a gyógyítóra van szüksége. Karba font kézzel hátráltam pár lépést, és aggódva figyeltem minden egyes apró mozdulatát a segítő kezeknek.
Már este 10 óra is elmúlt, mire az utolsó látogatót is kiparancsolták. Mínea az én ágyamhoz képest a másik sorban feküdt, 3 fekvőhelynyire, jobbra az enyémtől. Csendben odalopakodtam, igyekezve minél kisebb zajt csapni a mezítlábas lépteimmel. Mini ágya szélére ültem, aki már át volt öltöztetve a helyi egyenruhába és nyakig be volt bugyolálva takaróval. A keze kilógott. A kezét simogattam a hüvelykujjammal.
- Öcsém, még egy ekkora eszelőst, mint én. Remélem helyre jössz. Én már jól vagyok, bár gondolom a felét se hallani annak, amit mondani. Jó itt a kaja. Nem ez érdekel, mi? Hallottam, mi történt veled. Nem semmi. Nincsenek neked suicid hajlamaid? – kicsit elnevettem magam, talán kínomban. – Felépülsz és minden király lesz. Mi lenne, ha elmennénk egyszer a játszótérre? Vagy.. – olyan régóta meg akarom kérdezni tőle, de .. nos, nem nagyon futotta rá eddig. Már jó ideje spórolgatok apró dolgokon.. – Mi lenne, ha egyszer elmennénk vacsorázni? Valami előkelő helyre. Ketten. Én fizetnék. Bár gondolom nem hallod, de arra gondoltam, hogy .. szóval hátha tetszene.
Utoljára módosította:Rui Mendes Dias, 2015. október 26. 20:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. október 26. 20:46 | Link

Rui

A helyzet még nagyon sokáig változatlan. Ha őszinte akarok lenni, be kell valljam, fogalmam sincs, tényleg minden egyes alkalommal elájulok- e, vagy csupán másodpercek telnek el, olyan áldásos pillanatok, amikor nem érzek semmit. Tudod, mintha… mintha meghaltam volna. Ennyire azért mégsem törhettem magam össze, soha a büdös életben nem fordult elő ilyesmi. Nem jellemző rám a meggondolatlanság, túlzott vakmerőség ugyan előfordulhat, de mégis… Talán az lenne a legjobb, ha meg sem próbálnám kideríteni a fekete foltok hogyan s miértjét, sokadszorra is megpróbálom helyette megmozdítani szemhéjamat, felmérni, kik vannak körülöttem. A gyógyító, esetleg valami ápoló, gyakornok, Robi.
A hirtelen felismeréstől újabb fájdalmas nyögés hagyja el ajkaim, és kétségbeesetten igyekszem a tudatosság mezeje felé sodorni magam, felkelni. Felülni, és beszélni. Persze nem hagyják. Vagy egyáltalán nincs is erőm megtenni, de az egészen biztos, hogy nem engednék, hogy most azonnal értekezzek a csapatkapitánnyal, mi a helyzet és sajnálkozzak az idióta ötletem miatt. Felmegy a pulzusom, a halántékomat olyan erővel ostromolja a fájdalom szívverésem ütemében, hogy szívem szerint üvöltve könyörögnék valami szerért, ami csillapítja szenvedésem.
Nagyon csúnyát ütköztünk. Tudtam, hogy Várffy esetén túlságosan kockázatos ez a manőver. Tudtam, és mégsem tágítottam. Túl nagy volt a kavarodás. Emlékszem a csattanásra, sőt, hogy az adrenalin olyannyira tombolt bennem, hogy még megfordítottam seprűmet és azt az átkozott skarlát bőrlabdát kerestem. Aztán mintha egyszerre kezdett volna minden, mindenhol rettenetesen fájni. Hogy lezuhantam- e? Talán. Nem tudom. Elvakít a kimerültség. Mintha valaki homlokon csókolna. Biztos képzelődöm. Zsibbadok, egyre gyorsabban csúszok abba a korábban már említett, nagyon kényelmes állapotba, ahol nincs senki, nem érzek semmit, elfelejtek mindent.
Ismerős hang üti meg a fülem, és ahogy tisztul a kép – bár szemeim még csukva –, ernyedt kézfejemen érzem a tapintását. Simogat. Kedvem lenne elmosolyodni, és sírni. Hát persze, hiszen Ő végig itt volt. Erőlködnöm kell, hogy felfogjam a mondandóját, és különösen nyugtatóan hat a hanglejtés, az akcentus, még a helytelen fogalmazás is.
- Az nagyon jó lenne – halk suttogás csupán a hangom, de mosoly bujkál benne, még ha fizikai valójában ez annyira nem is mutatkozik meg. – Örülök, hogy jobban vagy, és hogy nem is olyan rémes itt. Vagyis, gondolom – résnyire nyitom szemeimet, feljebb tornászni meg sem próbálom magam. – Viszont én szörnyen nézek ki, igaz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rui Mendes Dias
INAKTÍV


Mikulikánus.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 114
Írta: 2015. október 26. 20:59 | Link

Mínea

Ohohóó, ember, hát hall engem! Körülnéztem, hátha szólni kéne valami orvosnak.. vagy nem. Félig feltérdeltem az ágyra, közelebb hajoltam Minikéhez és hosszan megcsókoltam a homlokát. Nem tudom, hogy fájt-e neki, de nagyon reméltem, hogy sikerült olyan vigyázva megoldanom, hogy ha fájdalmat is okoztam neki, csak minimálisan. Eztán ismét visszaültem az ágyikóra, ám most már közelebb hozzá. Apró, finom kis kezét számhoz emeltem, azt is megcsókoltam. Kedvem lett volna sírni. Hogy jól van. Hogy rendbe fog jönni. Hogy nem esett – az átlagoshoz képest – komolyabb harci sebesülése.
- Nana, csak nem beszélünk! Bajod lesz, elszállnak a hangszalagjaid meg ilyenek.. Szóval igen, vacsora. Előétellel, hatfogásos főétellel, desszerttel meg pezsgővel. – tartottam egy kis szünetet, majd a szemébe néztem – ugyan, kisasszony, magácska mindenhogy szép – mosolygok rá. Némi kis bundát növesztettem az elmúlt napokban, bár azért Csubakka még nem irigyelte volna meg. Lassan mint egy arab jeti… Ott nincsenek jetik, mi? – Tudod, gondoltam valamire. Elég sok időm volt mostanában.. Amúgy ha pihenni akarsz, akkor szólni, és elhallgatok. – ötletem se volt, hogyan bökjem ki neki itt a .. dolgokat. A kezét ellenben végig simogattam.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. október 26. 21:43 | Link

Rui

Vajon előfordult már korábban, hogy ispotályban ápoltak? Minden épeszű ember jobb szereti elkerülni az ilyen helyeket. Az más kérdés, hogy… ha nem itt lennék, valószínűleg végleg megszűntem volna a Föld színén bóklászni, Ruival karöltve. Mindketten rendesen kicsináltuk magunkat.
Hogy a bódítószerek tesznek- e ilyen hihetetlenül fáradttá, vagy a nem szűnő fájdalom, amit végig megpróbált valahogy elviselni a testem, nem tudom. Megmozdul a mutatóujjam, de csak azért nem árulom el ezzel magamat, mert még előtte megszólalok. Rekedtes a hangom, száraz a torkom, talán nem is szabadna most erőltetnem ezt a beszélgetés dolgot. De alig fél napja bizonyítottam, hogy nem feltétlenül az ésszerűség a cselekedeteim mozgatórugója. Ha komolyabb mozdulattal úgy igazán próbálkozni sem merek, legalább a fejem fordítom el éppen csak annyira, hogy szemtengelyferdülést se kapjak a folyamatos oldalra kacsintgatás miatt. Halvány mosolyféleség ül a szám sarkába a csókokra, bár a puszta létezés is fájdalmakkal jár, nem adom jelét, hogy bármennyire is tetézte volna ezt a fiú. Laposakat pislogok, miközben hallgatom. Be sem áll a szája. És rendkívül szeretem ezért.
- Ennyi kaja nem is fér belénk! – a hangszálakra vonatkozó megjegyzést csak úgy lazán elhessegetem, mintha meg sem hallottam volna. – El tudom képzelni, mennyire. Bár… gondolom annál már egy fokkal jobb, mint ahogyan behoztak. – Darabokban, igen, pontosan így értettem. Érzem, hogy aggasztania kellene a bizonytalanságának, de egyszerűen… kimerült vagyok hozzá.
– Folytasd, kérlek - ólomsúlyúnak érződnek a pilláim, de kíváncsian tekintek rá, közben pedig közelebb küzdöm a kézfejét, csak annyira, hogy ujjaimmal befurakodhassak az ő ujjai közé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rui Mendes Dias
INAKTÍV


Mikulikánus.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 114
Írta: 2015. október 26. 21:59 | Link

Mínea

Lehet agyamra ment ez az itt töltött pár nap. Lehet valami szert kevernek folyamatosan az ételembe, megmérgezték a levegőt, vagy álmomban hangok suttognak nekem. Lehet megőrültem. Elment az eszem. De nem tegnap fogalmazódott meg bennem először a gondolat, amit most mindenáron ki akarok bökni neki. Mégis hogy vághattam hozzá olyan ocsmányságokat, olyan alantas és rettenetes dolgokat, amiket normális, épeszű ember nem hogy agresszívan reagálna le, de még feljelentést is indítana? Hogy mehetett el az a maradék, csipetnyi eszem is? Hogy lehettem ilyen alávaló gazfickó..
Ujjai enyémbe fonódnak, mire egy alig hallható sóhaj hagyja el ajkaimat. Ha meghallják itten az ápolók, hogy mi itt trécselünk és pletykapartit folytatunk, olyan agymosást kapunk, hogy csak na! Mégis, ennél nincs jobb alkalom, hogy ezt a valamit végre elmondjam. Innentől játszhatunk már nyílt lapokkal, nem? Épp itt az ideje.
- Tudod, őő.. – hajamba túrtam a szabad végtagommal. Karomon a kígyó alakú tetoválás egy pillanatra megrezzent, de nem csinált semmi többet: se nem lépett közbe, se nem bátorított. Hagyta, hadd tegyem, amit jónak látok. – Ha lesz egyszer gyűrűm, akkor majd azzal is.. – hát ez maga a katasztrófa. A totális káosz. Nem mellesleg direktbe magyarul beszélek neki. Ez az ő anyanyelve, és ilyen helyzetben azt hiszem, hogy ez követelmény. Számomra legalábbis. – Mi lenne, ha egyszer majd őő.. szóval ha nem kapsz jobb ajánlatot, akkor valamikor .. – a manóba már, kellett nekem belekezdenem! Most meg bénázok össze meg vissza, szana meg szét. Mély levegő. Ahogy a hadseregnél. Épp az imént kértem meg a kezét tulajdonképpen.
És ilyen a mi szerencsénk: egy gyógyító ruhába csavart tag a hozzánk távolabbra eső bejáratnál megjelenik, pálcáját maga elé tartva, melyből kis fénycsóva világítja meg neki az előtte álló utat. Ránk esik a fény. Észrevett, most pedig jön, lerángat az ágyról és elparancsol egy másik, külön szobába.
- Hm? – addig azonban nem kelek fel innen mellőle, amíg nem kényszerítenek rá. Már hallom, ahogy dohog magában a nénike, én viszont teljes nyugalommal pillantok Míneára és hajolok hozzá kicsivel közelebb.. – szeretlek
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. október 26. 22:32 | Link

Rui

Összeszaladnak szemöldökeim a nagy koncentrálásban, ahogy próbálok rájönni, mire is akar kilyukadni a fiú. Abban a hiszemben kutakodom a szavai értelmét keresve, hogy a fogalmazással van gond, a nyelvtani, tökéletes helyességgel még előfordulnak nehézségek. Nem is igazán gondolok bele abba, hogy csak tétovázik, nem tudja, hogyan kezdjen neki, hiszen… Rui mindig is határozott volt, legyen szó bármiről. Aztán végül is kihámozom, mit akar egy gyűrűvel majd egyszer, ha nem kapok jobb ajánlatot, és kis híján keservesen felzokogok.
Minden lány arról álmodik, hogy valamilyen módon rendkívüli lesz, amikor megkérik a kezét, valahogy… monumentális. Szép helyen, valami váratlanul kreatív módon, vagy hát, nem is tudom, annyira sohasem gondoltam bele. De senki sem találná megfelelőnek, hogy állig betakarva, összetörten, kék-zöld foltosan, ilyen kiszolgáltatott helyzetben történjen a lánykérés, és mégis… Végiggördül az első könnycsepp az arcomon, aztán követi még pár. Azok után, amiken keresztülmentünk ketten, sohasem hittem volna, hogy lesz olyan pillanat, amely felülkerekedik az összes többin. Gyengélkedő és sérülések ide vagy oda, ez a legmeghittebb és egyben legszomorúbb momentuma csekély életemnek.
- Én… - amint bármi értelmeset kinyögnék, megjelenik egy gyógyító. Ha meglátja, hogy sírok, a legrosszabbat fogja feltételezni, és azonnal elparancsolja mellőlem a fiút. Szabad kezemmel megtörlöm az arcomat, a másikkal pedig erőtlenül kapaszkodom a hosszú művészujjakba.
- Mindazok után, amit tettem… tényleg komolyan gondolod? – muszáj rákérdeznem. Ha feltételezés volt részéről és most árulom el magam, nem érdekel. Rui nem érdemli azt, amit vele tettem, én pedig nem érdemlem azt, hogy még ezek után is így szeressen. Marcangol belülről a bűntudat, az egyre csak növekvő undor, amit magam felé érzek. És mindennek ellenére itt ez a fiú, a nyílt, válaszra váró tekintettel, amit… nem tudok megadni neki. Egyelőre. – Én is szeretlek. Visszatérünk rá, amint kiengedtek mindkettőnket! – a hangom halk, reszketeg a fojtogató sírástól. Szeretném minden kétség nélkül kimondani, hogy igen, de nem lehet. Amúgy is pillanatokon belül különválasztanak minket, és nekem még… szükségem van arra, hogy megbékéljek magammal, leküzdjem démonaimat és bizonyítsak.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rui Mendes Dias
INAKTÍV


Mikulikánus.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 114
Írta: 2015. október 26. 22:53 | Link

Mínea

Tekintve, hogy eddig összesen egyszer estem át olyan beszélgetésen, ahol utalást tettem valami komolyabb ajánlatra, könnyebben ment, mint hittem. Az első lány, óóó, hát a kelleténél talán jóval hamarabb ugrott a nyakamba és sírt és össze-vissza beszélt és miegymás, majd ezen jelent után 2 héttel bevallotta, hogy neki már van valakije és most költöznek össze. Na, egy évvel erre rá ismertem meg Minit. Ez volt már 2 éve, ha emlékezetem nem csal. A lélegzetem is visszafojtottam most a várakozás nehéz pillanataiban. Hogy mire vártam? Nos, magam sem tudom pontosan. Nem voltam különösen felkészülve semmire, inkább csak vártam, hogy ledöbbentsen a lány.
A könnyei megijesztettek. Ha egy lány sír, az sosem jelent jót, és amúgy is kutya kötelességem lenne megvigasztalni – egyik pontja a legionáriusi szerződésemnek ez volt. Nem találta a szavakat, s az összezavarodottság kiült az arcára. Ekkor sürgetett meg mindent a fénynyalábbal érkező gyógyító, aki sietős léptekkel ügetett felénk, de így is legalább fél percébe tellett, mire az ágyhoz döcögött. Próbáltam kizárni a tudatomból ezt a betolakodót. Mini darabos, lassú mozdulattal megtörölte könnyező szemét, nekem pedig 250-re ugrott a vérnyomásom egy másodpercen belül.
Hogy.. jaj, ez a lány. Kedvem lett volna ölbe kapni, vagy a hátamra venni, vagy csak egyszerűen agyonpuszilgatni ahol érem, de persze csak ültem ott, mint egy RTL riporter, akit kiküldenek az autópálya szélére télen és megfagyott szegényke.
- 1-1 az állás. Én voltam a hülye, te pedig nem tudtál mit kezdeni velem. – ha józan lettem volna, legalább a nap 80%-ában, akkor mindez történhetett volna másképp. Pillanatokon belül ideér a nő. – Olvasd el. – bájos, susogós nadrágom zsebéből egy papírfecnit csúsztattam a kezébe, kézfejét megcsókoltam, és még mielőtt elkezdte volna személyre szóló tréningjét a gyógyító a betegek pihenésével kapcsolatban, felálltam a Rellonos ágyáról, és kötelességtudóan követtem a nőt azon kijárat felé, amelyikből megjelent. – Hé! – gyors megpördültem a tengelyem körül, kezeim széttártam s a lány ágya felé fordultam. Mindeközben pedig folyamatosan hátráltam. – Ne dobd fel a pacskert, cunikám! – visszafordultam, szembe néztem a betolakodónk korántsem kedves arcával, és végül tovakullogtam vele.
A cetlin nem állt túl sok. Egy vers, melyet Pilinszky János írt, s pusztán 4 sor. Címe: az átváltozás. Sokat keresgéltem, hogy miként mondjam el neki röviden, tömören, lényegre törően mindazt, amit megváltoztatott bennem. Azt hiszem, fejezi ki a legjobban – bár mire elolvassa, már nem vagyok ott. Akár most teszi meg, akár csak nappal.


Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mr. Casper Frost
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2015. november 11. 12:04 | Link

Kami


Nem felel Kami megállapításaira. Kivételesen ezt a dolgot nem gondolta túl, egyszerűen csak beletörődött. Hisz ahogy magához tért elmondták neki, hogy az agyrázkódás járhat étvágytalansággal, így ha más nem is, legalább ez tisztán és érthetően a helyére kattant. Ezen kívül is van elég dolog, aminek kirakós darabkái a homályba vésznek és mintha sohasem akarnának a helyükre kerülni, hogy kiadják az egész képet. Egyes gondolatfoszlányok, mintha nevetve csúsznának ki elméjének markából és csupán benyomásokat hagynak maguk után, ami még több kérdést vetnek fel benne. Mindez mára már szinte valami kegyetlen ördögi körré nőtte ki magát, amitől legbelül retteg, de persze kifelé nem mutatja. Hozzá van szokva, hogy csak magára számíthat, de valahol sajnos tudja, hogy ez nem olyan dolog, ami saját maga meg tud oldani. Megfordul a fejében, hogy megpróbálja ebbe a kusza fekete lyuknak tűnő dologba beavatni, ami most a fejében uralkodik, de elveti az ötletet. Valamiért nem szeretné, hogy ennél jobban aggódjon. Amúgy is furcsának tartja, hogy van, aki aggódik miatta.
Bólint a megjegyzésre. Máshogy nem tudja definiálni anélkül, hogy Nettét bajba sodorná. Hiába, hogy végül is miatta van most itt, nem volt önmaga a lány. Ezért is képtelen neheztelni rá, vagy bármi ilyesmi. Nem, valamiért egész közel került a lányhoz, mint barát és amúgy is megígérte, hogy megoldják.
A kérdésre elgondolkodik. Vagyis próbál. A gondolatok cikáznak a fejében megállíthatatlanul, csak egyszerűen képtelen egyet is megragadni a tömérdek fonal közül. Így csak kényszeredetten a hajába túr és vállat von.
- Nem tudom... Azt hiszem... nem gondolkodtam, vagyis... nem hiszem, hogy... időben találtam volna... bárkit is. - Beszéde szaggatott, néhány szó nehezen formálódik meg benne. Ijesztő, túlságosan is ijesztő.
Utólag mindig mindenki okosabb. Bár furcsa, hisz alapjáraton az ilyesmi hidegen hagyja, nem épp az a roppant mód segítőkész fajta. Viszont ez a történet valamiért arra ösztökélte, hogy ő maga tegyen valamit. Képtelen megmagyarázni, hogy miért, főleg, hogy általában sosem cselekszik felelőtlenül. Meg is sínylette ezt az egy dolgot.
- Tényleg nem... tudsz. - Kényszeredetten elmosolyodik kissé. Akkor sem mondaná, ha Kami bármiben is tudna, ahhoz túlságosan is magának való. Viszont annyit megtesz, hogy odaadja a kezét, ha ezt szeretné a lány.
- Megpróbálom, de... nem ígérhetek semmit. - Bár tényleg azon lesz, hogy ne essen még egyszer ilyen hibába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2015. november 12. 22:51 | Link

Gareth
meccs után nem sokkal

Repülő fogók – zuhanó fogók. A kép, ami még utoljára él a fejében, aztán onnan egy nagy, zavaros, összemosódott massza, semmi más. Valami, ami mélyen nyomott hagyott benne, vagy éppen rajta, de olyan mélyen, hogy ő sem éri már el. A zúgás a fülében, a sötétség a szemei előtt talán egy olyan támpont, amire még támaszkodni tud, így nem is nagyon igyekszik kilépni az állapotból. Igyekezete ellenére hamarosan egy kellemes, nyugodt, lüktető hang furakszik elméjébe. Majd mellé egy másik, furcsa, kissé más ritmusú. Eltelik némi idő az áldásos zsibbadásban még, mire rájön, hogy az életfunkcióival kezd képben lenni. Ver a szíve és lélegzik, aprókat szusszantva olyan, mintha éppen álmodna.
A legédesebb, leghosszabb álma azonban pillanatok alatt változik kínzó rémálommal, ahogy lassan visszatér a testérzékelése. Apró ráncok jelennek meg a homlokán, szemöldökei megremegnek. A fájdalom tudata villámcsapásként éri, kellemetlen meglepetésként hasít elméjébe. Apró szusszantással nyugtatja meg magát és próbálja megnyugtatni megőrült idegvégződéseit. Úgy érzi, mintha minden egyes idegszála riadóztatná, életben akarná tartani. Ennyire életben kell őt tartani?
Félig van még csak magánál, amikor hallja a zajokat, és azt hiszi, otthon van. A furcsa elgondolás még inkább megnyugtatja, valahogy az ágy is puhább, a takaró is könnyebb és finomabban melegíti őt. Még a fájdalom gondolata is elviselhetőbb, a zaj viszont annál szürreálisabb. Nem tud kiszűrni semmit, így tökéletesen egyértelmű számára, hogy felkapcsolva hagyta a tévét, elaludt mellette. Iszonyat régen nem volt már otthon, ilyesmi pedig még régebben történt vele, régi reflexei azonban felélednek és az ágyon lassan, darabos, fájó mozdulatokkal kutatni kezd kezével a távirányító után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 27 28 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet