Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=548321#post548321][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2015.11.30. 22:15[/b][/url]

Szeretek prefektus lenni, arról viszont fogalmam sincs, hogy Emma néni mit ivott, mikor kinevezett a jelvény birtokosává. Mindenesetre nem ellenkeztem, bolond is lettem volna, hiszen így egész éjszaka járhatom a folyosókat, minden következmény nélkül. A legcsudijobb pedig az, hogy olyasmiket láthatok, amiket nappal nem biztos, hogy észrevennék. Ezek a dolgok, amik nem is dolgok, hanem inkább lények, vagy… szellem, igen az lesz az. Szellemek, akik átlebegnek a falon, és eltűnnek. A kíváncsiság vezérelt, és már osontam is az egyik után, mikor megpillantottam a folyosó közepén. Érdekelt, hogy hova is megy, de az jobban, hogy miként is megy át a falon úgy, hogy semmi baja nem esik. A varázsvilág furcsa dolgai ezek, amikre kell válasz, és én vagyok az, aki meg is keresi ezeket. Próbáltam a lehető leghalkabban követni, –egyáltalán hogyan hallanak? – hogy ne vegyen észre, de mikor megállt a lebegésben, –ezt se értem, hogyan művelik, én is akarom a művészetét– és megfordult, gyorsan ugrottam be az egyik páncél mögé. Az ütő is megállt bennem, de mikor kikukucskáltam a mozgó fém mögül, megnyugodva nyugtáztam, hogy a szellem lebeg tovább úti célja felé. Kiléptem fedezékem mögül, és követni kezdtem a célpontomat. Mikor befordult a folyosó végén, sietősebbre vettem a lépteimet, és szerencsémre, meg nem is, pont láttam, hogy átmegy a szemben lévő falon. Csalódtam, de mivel láttam hol ment át, nem álltam meg. Körbenéztem nem e figyel valaki, és mivel senki nem volt a közelben, elindultam. A fal előtt álltam meg, és kerestem rajta valamit, de azt senki nem kérdezze, hogy mit, mert magam sem tudom. Valami jel biztos van, ami miatt át tud menni a szellem a falon, de nem találtam meg. Végül hirtelen jött ötlettől vezérelve mentem hátrébb, és nekifutásból próbálkoztam, hátha átjutok a falon. Mondanom sem kell, hogy nem jutottam át, helyettem a vízszintesbe kerültem, és mindenféle színben pompázó csillagok lebegtek a szemeim előtt. Egy biztos: futás hatására nem nyílik meg a fal, itt biztosan más lesz a kulcs, de mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=565076#post565076][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2016.01.22. 20:44[/b][/url]

Ha nem lesz egy hatalmas nagy púp a fejemen, akkor szivacsból készült a fal. Elég erős szivacsból, ami azt illeti, mert eléggé fájt, mikor nekiszaladtam. Ráadásul nem voltam egyedül, ugyanis egy másik srác lépett elő az egyik páncél mögül. Azt a kérdést már fel sem teszem magamnak, hogy miért is nem vettem észre, mert a válasz egyszerű: más dolgom volt éppen. Látszólag ő is beverte valamibe a fejét, meg valamit kérdezett is, de nem igazán fogtam fel, hogy mit. Szédültem, csoda, hogy nem jött vissza a vacsorám még mellé. A segítő kezet elfogadtam, habár a hirtelen felállástól a falnak estem, csodálatos módon megszédülve. Vállal támaszkodtam neki, jobbommal fejemet fogva, ahol a sérülést benyakaltam. Aztán kapcsoltam, hogy válaszolni is kellene a srácnak, aki éppen felszedett a földről.
– Nincs is jó íze, és valami olyasmi. Erősebbnek bizonyult, mint láthattad. –erőltetetten vigyorogtam Kevére, mert időközben felismertem a srácot. A vigyorgás meg a fájdalomtól volt kikényszerített, habár nem ezzel kellene most foglalkoznom. Elsősorban azzal, hogy a szellem hova lett, és csak azután azzal a ténnyel, hogy a háztársam takarodó után van itt, meg még ki is nevetett. Enyhítő körülmény az, hogy felsegített, de mikor számon akartam kérni, hátraugrott. Megfordultam, és abban a pillanatban én is ugrottam egyet, csak én megint a falnak ütköztem… Komolyan összeveszek egy fallal, és még le is győz. Na szép. A szellem röhögve tűnt el, Keve meg kérdezni kezd, de a fejem fogása jobban lefoglal, főleg hogy meleg és ragacsos valamit kezdtem érezni.
– Szuper, vérzek. Amúgy haver, ez egy szellem volt, vagy mi a szösz. A lényeg, hogy a lebeg, meg eltűnik úgy a falakban, hogy semmi bajuk nem lesz. Erre akartam rájönni, hogyan csinálja az iménti tag, de helyette szétcsaptam a fejemet a falban. Egyébként te mit keres itt kint? –jó pár szisszenés, mikor piszkáltam a sebemet, de annyi lélekjelenlétem van még, hogy beszélgessek a háztársammal. Majd utána eljutok a gyengélkedőre… valahogyan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=594322#post594322][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2016.05.16. 12:30[/b][/url]

Ha nem fájna a fejem, jobban mondva nem vérezne, akkor még én is nevetnék a kialakult helyzeten, de így csak fájdalmas szisszenések hagyják el a számat, és tudatják Kevével, hogy élek. Ja, még élek, bár lélekjelenlétem kevesebb van, mint eddig. Az is csodaszámba megy, hogy még nem estem össze. Szívás lenne prefektus létemre.
– Én se önszántamból kóstoltam meg. Kergettem a társunkat, aztán ő eltűnt a falban. Érted? csak úgy shuuu, átment rajta… azt hittem nekem is menni fog, nem jött be. –pedig sokkalta egyszerűbb lehetne az élet, meg az órára járás is, ha át lehetne menni a falon. Nem lenne az, hogy elkésel, mert meg kellett kerülnöd a fél birtokot, hogy eljuss a másik terembe.
– Inkább a csini nővérkét keressük meg. Az az indiánszerű hapsi ijesztő, és a hideg ráz minden alkalommal, ha látom. –ez most nagyon úgy hangzott, mintha sűrű vendég lennék a gyengélkedőn, de ez egyáltalán nem így van. Csak, hát akárhányszor odakerültem, mindig at indiánfazon bukkant fel, mintha más nem is lenne ott. Pedig ekkora suli nebulóállományát biztosan nem egyedül látja el, és csak én lehetek olyan baromi peches, hogy mindig őt fogom ki.
Keve nevetni kezdett a szellem kifejezésre. Igen, tényleg vicces… lenne, ha nem a saját szemeimmel láttam volna a… lényt? Jobban átgondolva a helyzetet, tényleg röhejes, de sajna ez a valóság. A nagy fejtegetésére felröhögtem volna, ha nem hasított volna éles fájdalom a fejembe. Hozzá vagyok szokva az esés-keléshez, de ahhoz nem, hogy szétcsapjam a fejem a falban. Elég szépen belementem, csodálom, hogy még nem ájultam el… pedig a szélén vagyok már. – Ha vicc lenne, nem szaladtam volna fejjel a falnak… Drót lehet, de ez határozottan nem egy lepedő volt. Valami itt nem stimmel, de hogy mi, azt nem tudom… Derítsük ki, csak előbb nézzünk be a gyengélkedőre. Mindjárt leesik a fejem. –természetesen csak képletesen, de még mindig nem egy jó dolog, ha az ember veszekszik egy fallal, vagy az?