Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=476773#post476773][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.15. 18:22[/b][/url]

Túl a vizsgákon, végre teljes nyugalomban teszem meg a jól megszokott hétvégi kis túrámat. A délelőtt nagy részét lent töltöttem a faluban, találkoztam Lillával is, megint nagybevásárlást tartottam a cukorkaboltban, pótolni kell a rohamosan fogyatkozó édességkészletet. Bár annak is elfogyott már a fele az együtt töltött idő alatt, de nem számít, ezzel még kihúzom valahogy pár napig, aztán ott van a dugi adag vészhelyzet esetére, és ha még az is elfogy, hát kénytelen leszek befejezni az egész napos hátsó meresztést, és ellátogatni a konyhára a manókhoz, térden csúszva könyörögni nekik némi süteményért.
Hátizsákom pántjaiba akasztott hüvelykujjal, idült vigyorral a képemen dúdolgatok magamban a folyosón, épp visszavonulót fújnék a mai napra, a klubhelyiséget megcélozva. Olyannyira a történtek, és leginkább Lilla hatása alatt állok még így is, hogy nincs a közelemben, hogy teljesen kimegy a fejemből mi is a mai nap jelentősége. A nemzeti ünnepünkön kívül, természetesen. Gondtalanul sétálgatok, azzal szórakozom, hogy a folyosó köveinek vonalán haladjak, aztán hogy csak a kövekre léphetek, néha kibillenve az egyensúlyomból. Elég idiótának tűnhetek egyébként. Egy húszas évei elején járó férfiú, aki olyasmivel játszik, amivel a nála tizenöt évvel fiatalabbak szoktak, körülbelül. Eddig sem törődtem túlságosan azzal, ki mit gondol rólam, pár ember kivételével, ők pedig pontosan tudják, hogy nem vagyok teljesen százas, asszem túl is tárgyaltuk a dolgot.  
Még a sutyorgás sem jut el a tudatomig, ami az épp mellettem elhaladó diákoktól származik, így nem is segítek magamon, hogy legalább valamennyi időm legyen felkészülni az elkövetkezendőkre, pedig ha egy kicsit odafigyelnék, tutira leesne, miről van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=476775#post476775][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.15. 18:29[/b][/url]

Nos, a kellemes békeidőknek hamar lőttek, kis híján orra bukom, amikor meghallom a hátam mögül érkező éles hangot, amint határozottan a nevemet kiáltja. Egy pillanatra sem kell elgondolkodnom azon, kihez tartozhat, és már azelőtt tudom, hogy kivel fogok szembetalálkozni, amint megfordulok, mielőtt a szemem sarkából megláthatnám a szőkét, dühösen lépdelni egyenesen felém.
 És igen, ebben a minutumban hatalmasat koppan, amint leesik, miről is van szó és a fogaim között szűrve átkozom magam egy sort, amiért ennyire figyelmetlen voltam. Kicsit sem leplezve a szándékomat lesek körbe menekülő utat keresvén, persze esélyem sincs a lány ellen, no meg, a halogatás nem sokat segítene ezen a beszélgetésen. Mintha egy felvételen nézném, úgy tudatosul sorban minden külső tényező, ami mellett vakon elhaladtam az elmúlt pár percben. Ó, én idióta! Sejtettem, hogy túllövök a célon az interjú Mich-ről szóló részével, de eddig is túléltem valahogy.
Meglepetten szisszenek fel a bicepszemet szorító ujjak nyomán, és nézek a lányra hatalmas, ártatlan kiskutya szemekkel. Hogy ezután mi jön, azért nem vállalom a felelősséget, és tudom, hogy a lehető legrosszabb reakció, amit jelen esetben produkálhatok, és valóban elbúcsúzhatok az életemtől. Hm, szép volt, köszönöm a lehetőséget! Mindenkit szeretek, viszontlátásra! Ja, hogy mit reagálok? Biztos, hogy tudni akarod? Felröhögök. De olyan jóízűen, nem kínomban, tehetetlenségemben vagy attól, hogy tényleg berezeltem. Persze ezek közül mind érvényesül valamilyen mértékben, de nem. A nevetésem abszolút szívből jön, szinte még be is könnyezek.
- Ugyan már, Mich, ez csak egy cikk! És elengednél? Kezd fájni… - nézek a még mindig a karomat szorongató kezére, ami apró méretéhez képest elismerésre méltó erőt tud kifejteni. Az persze, hogy a lehető legjobb helyen kerítünk sort erre a kis konzultálásra, szintén csak most realizálódik. Remek!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=476802#post476802][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.15. 19:30[/b][/url]

Talán meggondolatlanul ejtettem ki a számon azokat a bizonyos szavakat az interjún, bár a túlélési esélyeimet azért sikerült közben kikalkulálnom, és a legkevésbé sem váratlan, hogy drága szőkeségünk totálisan kiakadt. Csak jó lett volna mondjuk a mai napot négy fal közt tölteni, és kivárni, amíg kicsit csillapodnak a kedélyek, esetleg még tükör előtt gyakorolni a védőbeszédemet, de hát, ember tervez...
Abba kéne hagynom a nevetést, amint Mich arckifejezése változik egy hangyányit harsány hangom hallatán. Micsoda alliteráció! Khm, szóval… igen, kellene, mégsem megy. Ismeritek az érzést, nem? Amikor tudod, hogy nem szabad, de egyszerűen képtelen vagy visszafogni magad. Nos, valami hasonló játszódik le éppen bennem, de nézzük a jó oldalát, életem utolsó perceit is jó hangulatban töltöm. A lány ujjai alatt egyre inkább lüktető eret, meg a fokozatosan egyre zsibbadóbb karomat leszámítva, kellemetlen érzés és a szabadságérzetem sincs a magaslatán a vasmaroknak köszönhetően. Ki gondolná, hogy ilyen erős...
- Az én drága Lillám…? Hogy… mi…? Itt miért tud mindenki minden olyasmiről, amiről még én sem tudok, he? – akadok fent ezen egy pillanatra, mintha a mondandója második felét meg sem hallottam volna, és valóban, a tudatomig nem egészen jutott el. Sőt, mi több, az eredeti témáról is megfeledkezem egy kicsit, bosszankodok magamban egészen addig, amíg valami erőteljesen meg nem kocogtatja a tudatom szélét, ráébresztve valamire, ami miatt megint széles vigyorra húzódnak az ajkaim, és még egy kis kuncogás is belefér.
- Te aggódsz valaki miatt. Csak nem...?! – izgatottan nézek a lányra, és bár tudom, hogy semmit sem fog mondani, villámgyorsan hárítani fog, talán fel sem veszi a megjegyzésemet, mint ahogy én is tettem a csókos résszel, mindenesetre minden vonását fokozott figyelemben részesítem, hátha észreveszek valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=476908#post476908][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.15. 21:01[/b][/url]

És mindezt feltétlenül ezen a folyosón kell megbeszélnünk? Igen, időközben a remek helyszínválasztás is eljut a tudatomig, lopva körbe is futtatom a tekintetem a folyosón, bár tök mindegy, az iskolának igen kevés szeglete van, ahol a titkok nem jutnak illetéktelen fülekbe, és hát, ez a legkevésbé sem az. Ezzel nyilván a Saint-Venant lány is tisztában van, de ahogy látom, nem igazán foglalkoztatja. Jó, engem nem zavar különösképpen a kamuvallomásom vonzata, hogy újabb pletykaalapot adjunk kapásból, szóval nem teszek megjegyzést erre vonatkozóan.
A vigyorom helyét egy pillanat alatt morcosan összepréselt ajkak veszik át, na nem, mintha akkora titok lenne, ami a pályán történt, a büfé környékén lézengők közül minden bizonnyal jó páran láthatták a csókot. Ettől függetlenül kiakasztó, hogy előbb kezd terjengeni az információ arról, hogy együtt vagyunk, mint hogy én magam megbizonyosodhatnék erről, ugyanis… nem, kimondva nincs köztünk semmi.
- Akarom tudni, mégis honnan tudsz te erről? Mindegy, inkább ne gyere a „megvannak a kapcsolataim” szöveggel – meglepően jól utánzom a hangszínét és az említett szöveghez illő arckifejezését, közben ujjaimmal mutatva az idézőjelet. Nincs miért letagadnom az állítását, így nem is teszem. Tessék, Bagolykő, újabb csámcsognivaló kis falatka. Mindenkinek ez kell, tudom én.
A karomon tovább szoruló marok nekem már bőven elég árulkodó jel, még ha a kisasszony tökéletes pókerarca meg sem rezdül a szavaimra. Nem engedheti meg, hogy hibázzon. Az a kifejezetten idegesítő vigyor Mich minden egyes szavával egyre szélesebb lesz, és az elvetemült gondolat, ami most még formálódás alatt van a fejemben, tutira a vesztemet fogja okozni, ha eddig még meg is úsztam volna egy kis karszorongatással.
- Nem- e? – harapok az ajkamba, hogy elfojtsam a vigyorom, majd kihasználom minden előnyét a meglepetés erejének. A kezem szorosan a lány derekára simul, nem épp óvatos mozdulattal nyomom a hozzánk közelebb eső falhoz, a másik kezem, amit eddig szorított pedig valahol a válla, nyaka vonalában támaszkodik a falnak, nem hagyva túl sok lehetőséget a menekülésre egyik irányból se. Mindeközben pedig olyan szenvedéllyel csókolom meg, ahogy az csak telik tőlem, derekán lévő kezemmel végigsimítok az oldalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=477069#post477069][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.15. 23:10[/b][/url]

Mennyi esély van arra, hogy a lány most már dühösebb, mint amikor meglátott a folyosó másik feléről, és utánam kiáltott? Márpedig eléggé úgy tűnik, hogy eléggé kihúztam a gyufát. Heves vérmérséklet ide vagy oda, gondolta volna a franc, hogy ennyire a bögyébe kerülök egy hülye interjú miatt! Hiszen mindennapos, hogy ugratjuk egymást ilyesmivel, már önmagában az is csoda, hogy nem boronáltak össze minket. Pedig fiú-lány még csak nem is találkozhat anélkül, hogy ne kiáltanák ki őket rögtön szerelmeseknek, ehhez képest pedig mi röhögünk, ugratjuk egymást, Mich-en tesztelem a csajozási praktikákat, amijeim egyébként nincsenek és soha nem is használok ilyesmit, de jó buli szokott lenni, ezért mindig kitalálok valami hülyeséget.
- Ha így lenne, nem akarnál menten felrobbanni. Vagy engem felrobbantani. Mindegy, ismerd be, hogy született tehetség vagyok! – legyintek a beszólásra, és fényezem még kicsit magam, ugyanakkor tudom, hogy ezzel még inkább szétkapná az arcom, ha tehetné. Túlságosan csinos az hozzá, hogy bántson, tudom én… huh, még jó, hogy ezt nem mondtam ki hangosan.
Hiába erősebb, mint amit kinézne vékony, törékenynek tűnő alkatából az ember, mégiscsak egy fejjel magasabb és kétszer szélesebb vagyok nála, így nem nehéz akarata ellenére sakkban tartanom. Bár nem is tiltakozik különösebben, leginkább valami rúgkapálásra számítottam, arra nem igazán, hogy viszonozza a csókot… _így. Meglepettségem max egy pillanatra érezhető csak, aztán már egész testemmel a lánynak simulva folytatjuk, egészen bele is feledkezem az egész hirtelenségébe.
- Felmerült benned ilyesmi? – már épp kikérném magamnak, hogy én, a levitás Don Juan – igen, olvastam – akár csak képes lehetnék arra, hogy rosszul csókoljak, miután eltolt magától. Aztán a térde szép ívben lendül, és pontosan ér célt. Összegörnyedek, a hasamra szorítom a kezem, küszködök, és nem tiltakozom, ahogy tesz pár távolodó lépést.  – Durván szereti… - nyögöm az épp elhaladó, leplezetlenül bámészkodó diákoknak, meg a közelben lévő döbbent portrénak, aztán amint járásképessé válok, elsántikálok a tetthelyről.