Lengyel Bencus (:

Nem realizálta szegény túl gyorsan, hogy őt most valóban egy egész komoly érzelmi szál fűzi az egyik évfolyamtársához, de már maga a felvetés is enyhén volt ironikus, az meg, hogy egyenesen röhejes.. Azt már meg sem érdemes említeni. És egyszerűen képtelen mit kezdeni ezzel az egésszel, emiatt folyamatos migrén gyötri hetek óta, amire pár napja összelopta magát fejfájás csillapítóval. Gondolkozott azon is, hogy meglátogatja Eris üzletét, ott minden bizonnyal találna erre valami hatásos gyógymódot - még ha nem is okvetlen legálisat - de legalább a feje nem akarna széthasadni minden áldott nap. A bogyói is már most kezdenek kifogyni, így a ma esti 2 pirula helyett egyet kapott be egy pohár vízzel megküldve és úgy döntött, hogy megpróbál valami olyan elfoglaltságot találni, ami talán még érdekes is lehet. Mint mikor a gagyi filmekben megjelenik a gondolkozó ember feje felett a világító villanykörte, Lillus is gyakorlatilag ilyen állapotban igyekezett fel a körletébe. Minden egyes szembejövő fiú előtt kislányosan lesütötte a szemét, miután felmérte, hogy nem, egyikük sem Ő. Szomorkásan vállat vont és haladt tovább a szobájába, ahol egy szürke farmernadrágot kapott a vékony kis lábaira és egy pöttyös, zöld blúzt. A tükörbe pillantva újfent elszörnyedve konstatálta, hogy még mindig olyan sovány, mint egy piszkafa, ajkait összepréselve elhúzta őket, majd haját sebtében befonva intett a bestiájának, hogy akkor irány a Keleti szárny folyosójára. Füles büszkén ballagott gazdája mellett, farka hátul úgy járt, mint a seprű, hasa ide-oda kilengett, füleit pedig minden egyes hangforrás irányába hegyezte, mígnem odaértek a banya folyosójára. A tablettája miatt már kezdett kissé kába lenni és felszabadult, gátlástalannak érezte magát, előtte aztán most nincsenek akadályok, sőt! Hozzá szokatlan módon nyilvánosan felnevetett az üres térrészen, aztán mint valami eszelős, az egyik őrt álló páncélt egy suhintással szétszerelte, majd a darabokat magára erősítve belebújt az őr álruhájába, kezébe véve annak a fegyverét - valami hosszú dárda szerű izé -, lecsapta magán a sisakot és beállva a többi páncél vonalába rezzenetlenül várta az illetőt, míg  a bestiája 2 őrrel arrébb csücsült le. Lillának nem fog nehézséget okozni mások lépteinek meghallása mérföldekre is, így a siker gyakorlatilag teljesen biztos. Azt mondjuk nagyon remélte, hogy nem Ő fog majd felbukkanni, már magára a gondolatra is megdobbant a kis szíve míg korholta magát egy hangyányit, amiért már megint Rá gondolt.

Merse.



 Eleinte ugyebár nem igazán volt kedvem vagy erőm bemenni az órákra, hátha összefutok Mersével, ami valljuk be - nem volt jelenleg a szívügyem. Az, ahogy ott hagyott, hogy nem is szemtől szembe mondta el a gondjait.. Lehet, vagy inkább biztos, hogy nem tudtam volna segíteni, de támogathattam volna! Aztán először belopóztam egy gyógynövénytanra - nem volt ott. Aztán egy számmisztikára - és azon se volt ott. Idővel az összes órán részt vettem, lassan kezdtem nem azon aggódni, hogy vajon be fog-e toppanni a fiú szép nagy rasztákkal, átható tekintettel, hogy felkínálja a legújabb teakülönlegességét. Hamarosan Kolf Krisztiánnal kezdtünk beszélgetni - habár beletelt egy pár hétbe, amíg a forró kása kerülgetése után elég tömören megkérdeztük egymást, hogy ugye te is szoktad üdvözölni a Holdat havonta. Néhány bájitaltanról ellógtam, esetenként Fela rajtakapott és már a jól ismert üldözős technikát vette fel, nálam legalábbis már kétszer bejátszotta, hogy majdnem utolért a futásban. Sütizni mentem egy mestertanonccal, megpusziltam egy manót a konyhán, táskát csináltam magamnak, befestettem a hajamat és a szemöldökömet is, és egy szó mint száz, veszettül jól éreztem magam ebben a bőrben. A búváros létem is kezdett a veszélyesről az élvezhetőbe áthágni, nem sokára itt lesz a tavasz, pillangók, napsütés.
 Önismeret, bájitaltan (hurrá), filozófia, MitVall, jó is! Szépen bepakolok a saját kezűleg feldíszített sárkányos táskámba és baktatok az első órámra, ami a második becsengetés után kezdődik - így nincs első órám ma. Azért ez egy felettébb kellemes érzés tud lenni. Ahha. Aztán beléptem a termen. Rögtön kiszúrtam Merse illatát. Már a folyosóról is éreztem valamit, de hát biztosan nem lehet Ő, hisz elszublimált! Utoljára karácsonykor láttam, azóta még egy bagolyra se méltatott! Beözönlök a harmadikosok egy részével az ajtón, de oda se kell pillantanom, hogy tudjam merre van. Krisztiánra réved a tekintetem, aki már vigyorogva vár és a mellette lévő üres széket megpaskolja=ott fogok ülni. Mersére nem is nézek, úgy haladok el mellette. Mégis.. érzem, ahogy emelkedik a pulzusom, orrom helyett számon veszem a levegőt, bizonyára ki is pirulok. Az egész órát szinte erőltetett figyelemmel ülöm végig, amit még Krisz is nehezményez.
 A csengő megszólalására határozottan megkönnyebbülve sóhajtok fel majd kezdek visszapakolni a táskámba aztán kisodródni a többiekkel. Mivel a fiút már nem látom, így azt hiszem, hogy már el is ment, azonban az ajtóhoz közeledve megint erősebben érzem a kölnijét.
- Nekem? Igen, persze. - meglepett a kedves stílus, amit megütött. Nem, mintha bunkónak ismertem volna meg, a világért sem, csak.. nem gondoltam volna, hogy szóba áll még velem valaha. Kicsi szívem megdobbant, ahogy kinyitotta előttem az ajtót, elmotyogtam egy köszönömöt, majd a folyosón a falhoz dőlve vártam meg. Diákság úszott el mellettünk, jó sokan csicseregtek, bla bla bla. Idegesen megigazítottam a hajamat, kiegyengetem a szürke pulcsimat és várom, hogy belekezdjen. Huh, nyugi Lilla, nem para, nem kell idegeskedni. Nyugi van. Jóság van.

Merse.


 

Merse.