36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rhédey I. Pandora
INAKTÍV


× Panda ×
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 185
Írta: 2018. december 27. 21:16 | Link

    
¤ ¤ ¤


Az ünnepek érdekesek voltak nekem mindig, nem kifejezetten vallási vagy nagyon megszokott hagyományok útján ismertem. Voltak szokások és közösségi elvek, amiket be kellett tartani. Például huszonnegyedikén déltől a faluban sem lehetett dolgozgatni nem még munkahelyeken. Ha valaki mosott vagy főzött, azt már kinézték, előre mindennel el kellett készülni és csak huszonhatodikán indult újra az élet. Mit szerettem ebben? Azt a teljes huszonnégy órát, ami nekem járt. Pont ebbe esett a szülinapom, amire minden évben ugyan az volt a kívánságom. Édesapámmal elmentünk a közeli hegyekbe túrázni, ha az idő engedte állatokat nézni és madáretetőket feltölteni.Idén nem pont így alakult, mondhatni el voltam előre kenődve, huszonkettedike van és még az se volt biztos, hogy haza tudok utazni. Félretettem a vonatjegyem árát, de semmi levél nem mondta, hogy várnak is. Rosszul éreztem magam, meg attól is, ahogy a talált tárgyas dobozom cipeltem. Kiselejteztem reggel a dolgaim és sok dologra bukkantam, amit még sosem láttam. Út közben meg-megállítottak páran és aki, amit felismert odaadtam, hogy ja, igen találtam. Igen, manókkal, mert azok rokonai vagyok, természetesen. Nem, nem viseltem jól és legszívesebben sikítottam meg toporzékoltam volna minden házimanós megjegyzésre, mégis csendesen csak mentem tovább. Addig, míg egy fiú ki nem tette elém a lábát - direkt - én meg megbotlottam és a dobozom egy része kiborult. Inkább leguggoltam felszedegetni.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. december 27. 21:40 | Link

Pandi

Még mindig nem mentem haza, majd csak holnap indulok. Egy-két dolgot még muszáj beszereznem, egy szép varázslattal készülök az otthoniaknak, és még itt meg kell csinálnom, a Törvény miatt. Ehhez viszont a Kins és Kensből óhatatlanul szükséges pár apró bigyó, meg néhány tipp. Tudom, nem lesz olcsó, de megéri, végül is a szüleim fizetik ki maguknak, csak én leszek a futár. Persze a varázslás már én művem lesz. Ami mostanában viszont nem jutott eszembe a faluba battyogások közepette, mint most is, az az órám. Néhány hete egyszerűen eltűnt, egy mugli óra volt és nagyon szerettem. Még apa adta tavaly, azt mondta ez nem zavarodik össze, mert nem elektromosság működteti, hanem az, hogy megyek. Na, ez a mugliknál már biztosan mágiának számít. tudom, hogy voltak rugós változataik az órákból, amiket időnként fel kellett húzni, de azt apa tudta, hogy sok értelme nem lenne. Mindegy is, a lényeg, hogy máig nem jutott eszembe már egy hete, a nagy rohanásban az az óra. Most sem tulajdonképpen csak megláttam, ahogy egy kistermetű szőke csajszit elgáncsol egy srác és kineveti, majd elfut. A lányka pedig nem szól vissza, csak elkezdi szedegetni a dobozából, ami kihullott. Oda is megyek segíteni neki, de ekkor eláll a szavam. Ott az órám, biztos, hogy az enyém, éppen ebben a pillanatban teszi vissza a szőke kobold, vagy manó lányka... vagy én nem is tudom, lehet, hogy csak mélynövésű, sosem voltam az LLG mintapéldánya.
- Szia! Minden oké? Láttam a srácot, elég bunkó volt - először mégiscsak a segítséggel kell kezdenem, mielőtt megkérdezem, hogy honnan vette el az órámat, vagy hogyan jutott hozzá. Az egyik lábamról a másikra váltottam folyamatosan, mintha a szél fújdogálna, valójában csak ideges voltam.
- Amúgy szerintem az egyik, amit felvettél az az én órám - köszörülöm meg a torkomat. - Elloptad tőlem? - a jobb kezem már idefele jövet is a zsebembe lévő pálcámat markolta, hátha jobb belátásra ell bírni a bunkó srácot. Most viszont inkább csak a megnyugtatás a cél, persze jó lenne, ha nem törném el közben a szorításomban.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Rhédey I. Pandora
INAKTÍV


× Panda ×
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 185
Írta: 2018. december 29. 00:59 | Link

    
¤ ¤ ¤


Azt hiszem a csendes tűrés és a hallgatás néha nagyon is a véremben van. Édesanyám állítólag így szállt szembe a családdal, azzal a bizonyos vihart hozó szótlansággal és békés várakozással. Meg gondolom az is sokat dobott a dolgon, hogy kedvelték őt sokan a világon és segítettek neki elmenekülni, mikor arra volt szükség. Nem sok dologra emlékszem a vele való kiskoromból, de a képek, amiket mindig visszanézek azt mutatják, hogy gyakran kamatoztatta a határozottan szép és csodás kinézetét. Én ha tudnék se hiszem, hogy ezzel operálnék. Nem hiszem, hogy holnap ki fog derülni, hogy én is ilyen elbűvölős vagyok, mert az a vélavér annyit ér. Nem hiszem, nekem minden az életem nehezítéséhez adott eddig csak hozzá.
- Nincs gond - mondtam szinte fel se nézve a dolgokból és megvonva a vállam. Nem szerettem, mikor azt éreztem, hogy valaki sajnál. Sóhajtottam egyet csak azután néztem fel. Éppen belecsúszott a dobozba egy pár fülbevaló és egy óra, mikor hozzám szólt ismét, egészen összerezdültem és inkább csak azért mert még mindig nehezen szokom meg, mikor szembesítenek bármivel. Bármivel, amit nem is értek.
- Hogy mi? - néztem fel értetlenül átkarolva a dobozt és fel is állva. - Ezek... talált tárgyak a kastélyból. Lehet a tiéd, nem tudom, de szívesen odaadom - turkáltam bele, hogy kiszedjem, amit az előbb beletettem és ez beletelt pár másodpercbe. Kellemetlenül éreztem magam, szerintem egész felszaladt a meleg az arcomba, éppen csak ki nem vörösödtem, hogy a picit megremegő kezem kikotorta végre a karra valót. Megnéztem még egyszer a tenyeremben, nem volt igazán ismerős végül a tenyerem felfelé fordítva nyújtottam oda, meg kicsit felfelé. Hozzá képest is igencsak alacsonyan voltam. - Miért hiszed hogy loptam? Én csak találtam dolgokat, gondoltam így egyben jó lesz - részigazság. Tényleg csak úgy nálam teremtek, de sejtem, hogy hogyan...
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2019. január 5. 15:11 | Link

Pandi

Sajnálom a kis termetűeket, rajtuk mindenki keresztülnéz, vagy éppen nem érdekli őket. Pedig sok apróságot ismerek, akik normálisak, sőt, sokkal normálisabbak, mint nagy cula társaik. Ezért is siettem segíteni a lánykának, akit a Rellonos srác poénból elfektetett, és a doboza tartalma pedig szerteszét hullott. Szóval bennem van ilyen hősies pofonbekapás is más helyett, de amikor megláttam az órámat, mindjárt nem tetszett annyira az egész helyzet. Persze továbbra sem tetszik, ha egy alacsonnyal kiszúrnak, de lehet, hogy visszább kell vennem a segítségnyújtási hajlandóságomból bizonyos esetekben.
- Talált tárgyak? - húzom fel a szemöldökömet, amikor a kisördög a fülem mögött megjelenik, a lánykára mutogatva, ezzel egy időben hangosan a hallójáratomba üvölti, hogy: Tolvaj! Én biztosan nem hagytam el az órámat, mert kábé le sem veszem, igen ritka, akkor is csak este, és reggel már kattintom is fel. Valahogy hozzám nőtt az évek alatt, és majdhogynem rosszul érzem magam, ha nincs nálam. Talán ennek is köszönhető, hogy nem vagyok túl jó hangulatban mostanság, na meg az erkély-jelenetnek is. De most talán javíthatok a hangulatomon. Szinte kikapom a kezéből az órámat és azonnal felteszem, valóban megnyugtató a hűvös fém érintése. Kicsit sóhajtok egyet, amikor rákérdez, hogy miért gondolja, hogy ellopta. Hát már a visszakérdés is gyanús kicsikém!
- Így egyben jó lesz? He? - nézek rá értetlenül. Az ellopott, vagy összeszedett talált tárgyait egy dobozba pakolva hurcolja? Ne már!
- Mivel sehol sem teszem le az órámat és az egyik szünetben tűnt el két óra között... Nyilván nem bemászott a dobozodba, ahol a többi tárgy van. Nyilván azok is beugráltak oda - rázom meg a fejem kétkedően, de végül is a lényeg az, hogy megvan a cucc.
- El akartad adni, vagy mi? Miért kellett neked? - kérdezek vallatónak gondolt hangsúllyal. Sok mugli filmet láttam ám, biztosan sikerül. Nem.


Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Rhédey I. Pandora
INAKTÍV


× Panda ×
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 185
Írta: 2019. január 7. 15:28 | Link

    
¤ ¤ ¤


A beszédesség nem mindig nagy erősségem, most is leginkább csak figyeltem a fiút még azon voltam, hogy a cuccaim és a maradék önbecsülésem is mellé felszedjem majd pedig a dobozomba pakoljam. Volt itt minden. Kesztyűk, sálak, hógömb, egy dobozolt nyaklánc, egy óra, egy nagy boríték és némi egyéb, műanyag kacat is, amikről azt sem tudom mik vagy mire jók. Az itteni diákoknak nagyon furcsa dolgaik vannak. Pár napja például láttam az egyik szobatársamnál valami furcsa evőeszközszerűt, ami olyan volt, mint egy olló, ő meg a szeméhez nyomkodta. Ki érti mik ezek?
- Igen, sokszor látom őket, tudod alacsonyan vagyok, észreveszem a pad alatt, a széken, az ablakpárkányban - vontam meg a vállam. Igazából a sálat például az egyik üres teremben egy széken láttam meg elsőre. Bár arra nem emlékeztem, hogy magammal is vittem, de ma reggel ez is a szobánkban volt. Szerencsére nem olyan feltűnő mert Blue szekrényében minden is van, a vörös meg sosem kérdez a másik oldalról.
- Igen, gondoltam így leviszem a tanárihoz, elteszik és ha keresik, ott megvan - mondtam neki látva az értetlen arcot. Szerintem teljesen egyértelmű, hogy vagy oda, vagy a gondnoknak kéne, de utóbbit nem ismerem és fogalmam sincs hova kell hozzá menni. Persze meg is kérdezhettem volna már, de nem tettem. Mindenesetre én próbálkozom jól cselekedni.
- Nem vagyok szakértő, de szerintem az órák nem ugrálnak - húztam össze a szemeim ahogy rá néztem. Éreztem, tudtam mit mondd ezzel, de nem. Csak nem, közel sem éreztem ezt a bűnömnek, amit próbál rám kenni. Nem is találkoztunk még, honnan vesz ilyeneket? - Miért kellene nekem? Van saját órám. És képzeld, pénzem is, amennyi kell. - Nyilván nem sok, de eszem ágában sincs kiárusítani ezeket.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2019. február 25. 22:56 | Link

Pandita Cheesy

Komolyan mondom eláll a szavam, amikor ez a pöttömci ártatlan képpel magyarázkodik nekem. Nem szoktam levenni az órámat órán - hehe -, szóval nem igazán hiszem, hogy ő az alacsonysága miatt "talál" ilyen dolgokat. Az is furcsa, hogy mostanában az a alacsony lányok társasága vesz körül: Masa, Nóra, Lorin, Sára, Annabella és most izéke, aki még nem mutatkozott be. Ez is gyanús nem? Jó, én sem, de most nem én vagyok a hunyó, ipi-apacs, volt itt egy gyógyító apacs. Kicsit túlságosan is rászállok és próbálom megtörni, de úgy látom, hogy vagy nagyon profi hazudozó, vagy tényleg ártatlan. Szóval továbbra is ott vagyok, ahol a Diffindo szakaszt. Ajj, mit csináljak most ezzel a törpe tolvajjal?! Igen, még nem győzött meg.
- Na, jó, végül is nem árullak be, mert visszaadtad önszántadból - simítok rajta végig, hiszen régi családi örökség, és nagyon értékes. A fenét! Tavaly kaptam, de szeretem és kész!
- Akkor egyébként nem értem, hogy miért csórsz el dolgokat, ha mindened megvan. Bár az órát nem látom a karodon... - mutatok a bal alkarja felé kissé szkeptikusan. Fura, hogy említi, hogy van órája, de nem hordja, hiszen, akinek van, az általában nem veszi le, csak ha nem vízálló. De mivel általában ide muszáj rúnáztatni, egy kis plusz pénzért azt is ráteszik.
- Persze úgy könnyű csórni, hogy ilyen kis ártatlan cuki pofid van, ki hinné, hogy ragadós a kezecskéd? - hát ez elég béna. Próbálom oltani, de még egy kis átkot, vagy kócbűbájt sem kapott tőlem. Nem vagyok én az a kemény, fasza gyerek, akinek hiszem magam. Jó lenne ezen változtatni, persze nem most, egy védtelennel szemben, aki láthatólag próbálja menteni a menthetőt. Ez sem valami fair dolog tőlem, de ezt már nem tudom visszaszívni.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Rhédey I. Pandora
INAKTÍV


× Panda ×
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 185
Írta: 2019. március 1. 16:30 | Link

    
¤ ¤ ¤


Hallgat, méreget és furcsán néz. Nem mintha ez új lenne, sajnos elég jól ismerem már az ilyet és nem mondhatnám, hogy kellemes görcs áll a gyomromba és a torkomba. Nyelek is egyet, majd kicsit csalódottan meredek a padlóra. Nem sóhajtozok, még csak nem is folytatom azt, amit elkezdtem történetként. Ha akar hinni, fog, ha nem, akkor nem. Mi az igazság? Leginkább én sem tudom mindig, ami bánt, de ha ezt teregetném mindenhol, csak több bélegem lenne, mint egy gyűjtőnek.
- Miért ne adnám vissza a talált dolgokat? Ezért is viszem a tanáriba, ők jobban ismerik a tulajdonosokat - böktem a fejemmel abba az irányba, amerre a folyosó elvinne az oktatóink irodáihoz. Ha van talált tárgyas rész, vagy bármi hasonló, akkor nekem még sosem meséltek róla, de előbb vagy utóbb biztos megmondanák. Gondolom.
- Mert nem karóra. És nem csórok el semmit - ismételtem utána a szót, de annyira idegen volt és csak következtetni tudtam, hogy ő amúgy a lopásra akar vele célozni. Erről majd valami értelmes embert egyszer meg kell kérdeznem mit takar. De most nem igen érek rá erre. A doboz súlya nem csak a kezeim, de a gyomrom is nyomta. Csak oda akartam adni a tanároknak, hogy minden oda kerülhessen, ahova való.
- Ártatlan és cuki? - néztem elég bután rá, mert ilyet se sűrűn hallok, már hogy legtöbbször semmilyen jelzőt, ami nem teljesen pejoratív - ezt  aszót meg ismerem, igen. Lehet most se értette jól, csak a hangsúlyt nem értettem? Bonyolult. - Nem ragad a kezem, megmostam éppen mielőtt elindultam lefelé - tettem hozzá nagyon okosan és ügyesen. Nyilván ha eddig fura voltam, most majd nem leszek. Mert hát ki ne mosna kezet, hogy ne ragadjon?
- Csak fogd az órád, vagy amit szeretnél, én elviszem a helyére és többet látnod sem kell - fújtattam nagyot és mérgesen fel is kaptam a dobozt az ölembe.
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2019. április 12. 13:09 | Link

Pandita Cheesy

- Mondjuk azért, mert nem jellemző a tolvajokra és a helyükben én pont ugyanezt mondanám - magyarázom meg neki, kissé felemelt szemöldökökkel. Nem semmi ez a lány, most vagy ilyen naiv, vagy ennyire hülyének néz. harmadik variáns egyelőre nem jut szemebe, a véletlen lopásban nem igazán hiszek.
- Persze, te nem - vonok vállat szkeptikusan, de amúgy tényleg. Ha egy ilyen csinos törpicsek kérne dolgokat, még lehet, hogy oda is adnák neki. Oké, az órámat nem.
- Szóval bókolni is tilos neked - ingatom meg a fejem, pedig ez legalább szokott menni, ha más nem is nekem.
- Hjaj, ne, szó szerint értettem - csapok a homlokomra és húzom le az ujjaimat az arcbőrömön. Ez fárasztó volt. - De ha viccnek szántad, tetszett - még ha nem is azt mutattam ki. Azért ez most övön aluli találat volt, KO-val végződött.
- Tényleg válogathatok? - ez most megdöbbentett, mert eszem ágában sincs más cuccai között... legalábbis nem láttam semmi olyat, ami tetszene.
- Amúgy Bence vagyok és nem haragszom már - vonok vállat, de azért kitudakolom tőle a nevét. - A te neved mi és melyik házban vagy, és... máskor, ha kell kölcsönadom inkább - mosolyodok el, miközben meglóbálom előtte az órát, majd elsüllyesztem a zsebembe.
- Meg később, ha van kedved dumálni, nyugodtan megkereshetsz - na, hogy ezt miért mondtam, még magam sem tudom, hiszen tolvaj törpivel van dolgom.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Rhédey I. Pandora
INAKTÍV


× Panda ×
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 185
Írta: 2019. április 13. 19:56 | Link

    
¤ ¤ ¤


- Már elmondtam, nem vagyok tolvaj - sóhajtottam tényleg elég keserűen meredve már a padlóra. Nem volt kedvem hadakozni vagy vitázni, nem ő az első, aki meggyanúsít, és abból, ami néha van, biztos nem is az utolsó. Ettől még nem hazudtam, hogy nekem nem kellene semmire az órája, ha pénzre lenne szükségem van két kezem meg lábam, el tudok menni keresni munkát. Meg igazából ezen már nem kell fájjon a fejem. - Bók? - kérdeztem elég értetlenül, tényleg nem értettem most mi is történik. Előbb olyan elutasító, haragos és gyanúsító volt, ebbe nem fér semmi dicséret, se felém se úgy amúgy. És nem is tűnt nekem úgy, hogy erre érdemes lennék szerinte. Igaza volt abban az otthoni barátaimnak, hogy lehet hogy nem vagyok olyan teljesen, mint ők, de olyan sem, mint az emberek. Nem fogom én megérteni mindig, mi is zajlik.
- Mi - meredtem rá nagy szemekkel, aztán kicsit elvörösödve néztem másfelé, áhhá, vicc. Érdekességeket tanulok ma is, bár ezt valószínűleg el fogom felejteni, általában nem azért nevettetek meg embereket, mert olyan mókás tréfákat ismerek. Inkább van valami, amiben már annyira eltérek, hogy az röhejes.
- Ne haragudj, nem úgy értettem - kértem végül elnézést az előbbi indulatért egy nagy sóhajjal. - Csak azt mondtam, ha más is a tiéd, nyugodtan keresd ki, azt legalább már nem a tanároknak kell kiokoskodni - vontam picit a vállamon. Én tényleg úgy gondoltam, hog átadom nekik, ők pedig majd jól kiokoskodják mi és hova való, és senkinek nem lesz ebből kára.
- Navine - mondom, mikor a mondandója végére ér, aztán hirtelen ráncolom össze a nózim - már nem a nevem, nyilván, az a házam. Szóval én meg Pandora - mondtam végül a nevem is, majd megingattam a fejem a felajánlásra. Nem ismétlem meg magam, hogy nincs rá szükségem, és emlékeim szerint - én igyekszem bízni magamban - nem is akartam elvenni vagy eltulajdonítani.
- Ez kedves tőled - billegtem kicsit, aztán csak a dobozt jobban megmarkolva kicsit kínosan éreztem magam, így megkerülve elkezdtem elindulni tovább, aztán még megálltam. - De ugye erre van a tanári, azt jól mondták?
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2019. április 22. 17:02 | Link

Pandita Cheesy

Hát persze, hogy nem az, nem tolvaj. Csak egy csomó ember elveszti a tárgyait, amit ő meg megtalál. Kezdek kételkedni a szavaiban, valahogy nem áll össze az egész. Most akkor tudja, hogy tolvaj, de nem direkt, vagy mi? Emiatt nem tolvaj? A világ egyik bíróságán sem hinnék el ezt, hacsak nincs erre valamilyen hatósági papírja. Na, mindegy, majd figyelek a szőke legközelebbi közeledésére, és jól elzárok előle mindent. Vagy néha felkeresem és megérdeklődöm, hogy nála van-e az elveszett Bagolyház, ehhehe. Az, hogy visszakérdezget, már meg sem lep, inkább nem magyarázok, mert örülök, hogy meglett az óra.
- Ja, vagy úgy. Akkor nem kérek semmit, másom nem tűnt el, amiről tudok - vonok vállat, de azért még jól kifaggatom. Elvigyorodok a nevére, majd, hogy ne nézzen teljesen hülyének neki is elmondom, az éppen támadt gondolatomat.
- Akkor, ami a kezedben van az Pandóra szelencéje? Azért remélem nem veszélyes - vigyorgok, és nem is akarom megbántani, csak eszembe jutott. Szerencsére a fura ajánlatomat egy nagyon nagyszerű lépéssel lépte át, amiből bármi is kisülhet majd. végül ott hagy, én pedig egy rövid elmélkedés után szintén elindulnék, ha nem szólalna meg mögöttem a csilingelő hangja.
- Igen, pont arra. Elkísérjelek? - ajánlottam fel neki hirtelen, bár kezd úgy tűnni, mintha nem akarnám elengedni. Szó sincs róla, csak túl kedves vagyok sokszor, ami biztosan a káromra válik egy idő után majd.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet