36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 13. 19:39 | Link

Partay Alfréd Benedek


Úgy gondoltam, hogy teszek egy kis sétát az intézmény falai között, hiszen mióta itt vagyok, nem sok területet ismertem meg a kastélyból, pedig bőven lett volna mit felfedezni. Egyelőre még nem volt saját szobám, így nem igazán szerettem a közös hálókörletben lenni, ezért inkább tettem-vettem vagy mászkáltam, oda pedig csak aludni tértem vissza. Persze Kloéról sem feledkeztem meg, minden nap adtam neki enni és friss vizet, játszottam is vele, a nap többi részét pedig nyugodtan átaludta. Utam egyenesen egy folyosóhoz vezetett, ahol számos mozgó portré volt elhelyezve a falakon, tekintetemmel végigpásztáztam őket, de nem időztem el egyiknél sem, nehogy leszóljanak vagy megszólítsanak, ugyanis idáig a sima képekhez szoktam hozzá, melyek csak épp egy adott pillanatot örökítettek meg a portré alanyáról az utókor számára, tehát azok se nem beszéltek, se nem mozogtak. Itt még minden idegen volt számomra, kicsit zavaros volt az egész, noha Timi már megpróbált felkészíteni, hogy mivel számoljak itt, hiszen a varázsvilág nagyban különbözik az általam megszokott muglivilágtól. A folyosón továbbmenve páncélosok sora fogadott, olyan érzésem lett hirtelen, mintha visszatértem volna a középkorba, mivel az egész helyiség olyan hangulatot árasztott magából. Ahogyan előrehaladtam észrevettem, hogy egy kényelemesnek tűnő kanapé van a helyiségben, így gondolkodás nélkül belehuppantam és valóban kellemes volt rajta üldögélni, ezért úgy döntöttem, hogy elidőzöm itt egy kicsit. Jó volt megpihenni, végre hátrahagyhattam a gondjaimat és csupán a jelen pillanatra koncentráltam teljes erőmből. Maga a helyiség is tetszett minden bizarr dolgával összevetve, szerencsére a festmények is el voltak foglalva egymással a falakon, így nem fenyegetett az a veszély, hogy esetleg megszólítanak, tehát nyugodtság vett körül, melyért nagyon hálás voltam.
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 13. 20:09 | Link

Széplaki Alíz


 Céltalanul járom a kastélyt. Vacsora után valahogy nincs kedvem most egyből a szobámba menni. Lehet, a vizsgaidőszak teszi ezt velem, hogy többet járkálok, vagy lehet az is, hogy eddig is eddig mentem, csak nem egyszerre. Nincsenek órák, többet ülök egy helyben, néha jólesik a séta, a bóklászás. Nem is tudom, merre menjek, lehet, így a jó, arra megyek amerre a lábam visz. Ismerős a környék, erre van a bibircsókos banya portréja. Az a festett nőszemély milyen pletykás. Nem voltam eddig a céltáblája, a nyelvére még nem kerültem, ez számomra öröm. Valahogy azt a késztetést érzem, hogy oda menjek. Igaz, ott még nem voltam eddig egyszer sem, de sokat halottam a hölgyről, és a helyről is, ahol van. Nincs veszteni való, ésszel beszélek, ha van ott valaki. Pár sarokra van innen. Amikor rátérek a banya folyosójára. Innen úgy dereng, hogy valaki ülne, egy arra kialakított alkalmasságom. Szaporázom a lépteimet, hogy megbizonyosodjak erről, ezen a folyosón eléggé gyér a megvilágítás. Egy kanapé van a banya portréja alá téve, és ott egy lány ül elgondolkozva. Oda menjek e hozzá vagy nem, ez mozgolódik a fejemben. Az első opciót választom. Oda lépek hozzá, és megszólítom.
- Szia! Elnézést a zavarásért. Erre jártam, és látom, nem vagyok itt egyedül. Partay Alfréd Benedek vagyok, elsőéves Navinés. Leülhetek ide melléd? -
 Nem szeretnék rátelepedni a lányra, így ha azt mondja zavarom, én tovább is állok innen. Remélem, nem ezt fogja tenni, hanem beszélgetni fog velem. Állandóan hiányzik Nyeste, de neki is készülnie kell a vizsgáira, ezáltal nem akarom zavarni őt.
- Te is a legjobb helyet választottad a pihenésre, mint én. A Bibircsókos banya portréja alatti részt. Állítólag nagyon pletykás. Most biztos utál, hogy így beszélek róla. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy itt a festmények mozgolódnak, de egy idő után sikerült. Nem ez az egyetlen furcsaság ebben az épületben. Szerintem ezt te is észrevetted, így nem kell erről sokat beszélnem neked. -
 Beszélek neki itt minden félét, mondhatni fecsegek. Remélem, nem megyek az agyára, és szóba áll velem.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 13. 20:26 | Link

Partay Alfréd Benedek



Gondolataimból visszatérve egy fiú hangjára lettem figyelmes, aki hirtelen itt termett a helyiségben, akinek viszonoztam a bemutatkozást:
- Szia! Semmi gond, Széplaki Alíz vagyok, szintén elsős Navinés. Persze, foglalj helyet!
A napokban jó pár háztársamat sikerült megismerni, nagyon örültem, hogy egyre több diákot ismerek és idáig egyikük sem volt szemtelen, rossz indulatú, azok az emberek egyébként sem hiányoztak.
- Nem is tudtam, hogy pont egy pletykafészek alatt ülök. Nekem egyelőre furcsa ez az egész, a beszélő portrék, a sok mágia, a tantárgyak. -válaszoltam Benedeknek, hiszen nem tudhatta, hogy én csak nemrégiben ismertem meg a varázserőmet és előtte fogalmam sem volt erről a világról, éltem a muglik megszokott életét mindenféle varázslás nélkül.
- Hogyan tudank így létezni ezek a festmények? Nagyon természetfeletti az egész...-mondtam neki eltűnődve, hiszen ha valakit megfestettek, nem tudtam elképzelni, hogy utána a képmása valahogy tovább éljen bármilyen formában is, de ezek szerint itt semmi sem volt lehetetlen.
~ Vajon léteznek vámpírok is? ~ -gondolkodtam el magamban, mert mugliként az is egy mendemonda volt számos filmes adaptációval megízesítve. Nem akartam, hogy a fiú bolondnak nézzen, úgyhogy egyelőre nem tettem fel ezt a kérdést, de nagyon érdekelt, hogy milyen lények léteznek még ebben az univerzumban. Igaz tanultam már néhányról LLG-n is, mágikus állatokról és bestiákról, egyelőre még azt is nehéz volt feldolgozni számomra, de ahogy tapasztaltam, mindenhez idő kell, úgyhogy később biztosan minden természetes lesz számomra és egyre többet fogok tudni ezzel a varázslatos világgal kapcsolatban.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. március 13. 20:26
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 13. 20:59 | Link

Széplaki Alíz

 Átérzem a lány helyzetét, hiszen én is így voltam, amikor idekerültem. Egy teljesen más világ ez, ahhoz képest, ahonnan jöttem.
- Nagyon is tudom, mit érzel. Én is ebben a helyzetben voltam, mint amiben te. Igaz én varázslócsaládban nőttem fel, de teljesem a mugli világban éltünk, úgy ahogy ők. Jogosan teheted fel a kérdést, ez hogyan lehet. Édesanyám varázslócsalád sarja, de ő nem tud varázsolni, kvibli. Édesapám meg mugli. Így teljesen adott volt a helyzet. Így nőttem fel a varázstalan emberek közt, ami szerintem jó, abból a szemszögből, hogy teljesen máshogy látom őket, mint az ide járó diákok többsége. -
 Mesélem neki, én honnan jöttem, és miért tudom azt, amit ő érez, él most át itt elsőévesként. Megnyugtatom, nincs egyedül, meg fogja szokni ezt a helyet hamar.
- Nekem is idő kellett ahhoz, hogy itt minden másképpen működik, mint ahogyan megszoktam otthon. Nem lesz semmi baj, megszokod hamar. Segíteni fognak, fogunk, hiszen egy házban vagyunk. Szólj, ha segítségre szorulsz, amiben tudok, segítek. -
 Nekem is a festmények voltak az elsők, amiket meg kellett szoknom. Hihetetlen volt számomra akkor, hogy mozognak.
- Néha most is szokatlannak tűnnek a járkáló festmények. Sikerült megbarátkozni velük. Ha találkozol szellemekkel, ne ijedj meg nagyon. Vannak rendesek is köztük. Némelyik mogorva, de azok csak elmennek a diák mellett, maximum morognak valamit. Bántani nem bánt egyik sem. Találtak neked rendes szobát a házban? Vagy még mindig a gólyalakban vagy? Nem szerettem azt a szobát, valahogy nagyon érződik rajta, hogy átmeneti. Az ember nem szívesen van ott, csak aludni. -
 Nyugtatom meg Alízt, remélem sikeresen. Nem akarom nagyon megijeszteni, lehet ezzel a szellemes dologgal sikerült egy kicsit, de csak felkészítem, ne döbbenjen meg nagyon, ha találkozik velük.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 13. 21:19 | Link

Partay Alfréd Benedek


Figyelmesen hallgattam a fiú történetét, aki elmesélte, hogy hasonló életkörülmények között ismerte meg a varázslók világát. Valamennyire megnyugtató volt az a tény, hogy másnak is meglepetést okozott sok dolog és nem csak én álltam értetlenül például a mozgó festmények láttán, amit egyelőre egyáltalán nem tudtam hova tenni.
- Köszi, a Navine házba tényleg jó fej emberek járnak, legalábbis idáig akiket megismertem mind azok voltak. -feleltem Benedeknek, és reméltem, hogy mindez a jövőben is így lesz és nem hozza össze a sors szívtelen emberekkel, bár sejtettem, hogy ezt nem lehet elkerülni, de igyekeztem messziről kerülni az effajta személyeket.
- Ó, még szellemek is vannak? Hurrá! -kerekedett ki a szemem, hiszen ettől nagyobb képtelenséget senkitől sem hallottam, bár jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy jobb ha hiszek a fiúnak, hiszen ő van már itt régebb óta, szóval biztosan igazat mond. Nagyon elcsodálkoztam ezeken a dolgokon, hiszen a mugliknál a szellemvilág ismert fogalom, csak nem mindenki hisz benne és még nekem se volt alkalmam kísértetekkel találkozni, de ami késik, nem múlik, úgy látszik, hogy a kastélyban ez is elkerülhetetlen lesz, ha itt kísértenek.
- Egyelőre a gólyalakban vagyok, bevallom, nem igazán csípem azt a helyet, nagyon átmeneti jellegű és nem érzem a sajátomnak, de úgy néz ki, hogy év vége után beköltözhetek egy lányszobába, ahol egy Nati és egy Nyeste nevű lány lakik. Remélem, hogy jól kijövünk majd, idáig az előbbit ismerem, nagyon kedves lány, de állítólag a másik is nagyon barátságos, szóval remek lesz! Van egy cicám is, ő is velem költözik, Natinak pedig egy kutyája, vele már összeismerkedtem, aranyos eb. -válaszoltam kissé elnyújtva mondandómat és közben én is feltettem egy kérdést:
- Hogy jössz ki a háztársaiddal? Milyenek a többiek?
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 14. 17:15 | Link

Széplaki Alíz

 Látszik, hogy nagyon új itt. Nem is lehet szemrehányást tenni érte, hiszen én is ebben a cipőben jártam az ősszel. Hasonló érzések, kérdések fogalmazódtak meg bennem, és volt egy ember, aki segített, már az első pillanatoktól kezdve. Amikor kimondta, kikhez szeretne bemenni szobatársnak, akkor megütötte a fülem, Nyeste neve. A másik lányt nem ismerem, Alíz pedig őt ismeri.
- Nem kell a szellemektől félned, itt jó szándékúak vannak csak, és ritkán szoktak zaklatni embereket. Amióta itt vagyok, én is csak kutyafuttában találkoztam néhánnyal. -
 Mesélem a szellemekkel való kapcsolatomat, reménykedek abban, nem is lesz sokkal közelebbi viszonyom velük. -
- Megnyugodhatsz, jó helyen vagy itt a Navinében. Mindenki nagyon készséges, kedves. Maximum a rosszabb napjait élő diák lehet egy kicsit mogorva, de nem tiszteletlen, vagy bunkó a házban. A barátnőd szobatársát viszont én ismerem. Nagyon jó szobába kerülsz, azt garantálom. Az általad ismeretlen lány a barátnőm, innen tudom neked azt mondani, hogy kedves, megértő teremtés. Elfogultság nélkül tudom ezt mondani neked. -
 Innen tudom, hogy nagyon is kellemes emlékei lesznek majd arról a szobáról, arról az időről, amit el fog tölteni. Nem csak Nyeste miatt, hanem a másik lány miatt is, még így ismeretlenül is.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 14. 17:39 | Link

Partay Alfréd Benedek



Megnyugodtam, mikor a fiú elmondta, hogy a kísértetek itt nem rossz szándékúak, szóval szellemjárástól nem kell tartanom és ezek szerint ritkán jelennek meg, ami nagy örömködésre adott okot, mert például a sötétben nem szívesen futnék össze egy ilyen lénnyel, tuti, hogy a frászt hozná rám.
- Akkor jó! Vannak még itt olyan lények, amikkel esetleg még összefuthatok? -egyenesen rákérdeztem, mert sosem lehet tudni, hogy mire számíthat itt az ember, minden olyan rejtélyes és annyira más...
- Milyen kicsi a világ! Ennek örülök, Nati is dicsérte Nyestét, ő is pozitív dolgokat mondott róla. Már várom, hogy megismerjem! -mondtam a fiúnak lelkesen, mert akiről ennyi jót hallani, az bizony rossz ember nem lehet.
- Tudod már mivel akarsz később foglalkozni, vagy milyen irányban szeretnél továbbtanulni? -érdeklődtem Benedektől, mert sok diáknak már megvolt arról az elképzelése, hogy mi szeretne lenni a későbbiekben, én egyelőre még nem készültem fel erre, jelenleg ott tartottam, hogy megszokjam ezt az egész varázsdolgot.
Tekintetem közben a festményekre tévedt, melyek folyamatosan mozogtak, csevegtek egymással, igazi társadalmi életet éltek, kicsit vicces és egyben meghökkentő látvány volt az egész. Az intézményben, ahonnan jöttem nem sok képet raktak ki, nagyon kopár volt az összhatás, csupán néhány helyiségben volt a régi nevelőkről, a vezetőségről és magáról az épületről néhány komoly kép kifüggesztve, ami valljuk be, egyáltalán nem dobta fel a szobák hangulatát. Miután Timihez költöztem már sokkal otthonosabban éreztem magam, a saját ízlésem szerint rendezhettem be a szobámat és ezt a lehetőséget ki is használtam, a végeredménnyel pedig nagyon elégedett voltam.
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 14. 18:15 | Link

Alíz

 Jó látni, hogy van olyan dolog, ami nyugtató hatással van az új diákok számára. Legfőképpen azoknak, akik nem nagyon szoktak hozzá még a varázslathoz, meg ehhez a közeghez, mert muglik közül jöttek.
- Itt a kastélyban szellemek jelentik a furcsa lényeket leginkább. Azok a teremtmények, amelyekről LLG órán tanulunk, azok a kastélyon kívül, az épületet körülvevő területen vannak, az erdő mélyén. -
 Remélem, ezzel jobban megtudom nyugtatni, ezáltal minden kételyt sikerül szétoszlatni.
- Nyestéről mindenkinek jó a véleménye, és nem azért mondom, mert a párom. Nekem is csak jót mondtak, mondanak róla. Ez látszik is rajta, amikor beszélget vele az ember, hogy jóra való. Kicsit dadogósan beszél, őt ez zavarja. Szerintem egyáltalán nem probléma ez a dolog. Számomra legalább is nem. -
 Mesélek egy kicsit Nyestéről, de nem akarok túl sokat, nehogy az legyen, hogy olyat mondok, amit nem akar, hogy megtudja más. Amikor szobatársak lesznek, akkor majd megbeszélnek dolgokat.
- Azt még nem tudom milyen területen. Időm van még arra, hogy eldöntsem. Majd, amikor dönteni kell, akkor fogok. Mugli világ érdekel, lehet, ebbe az irányba fogok elindulni, de lehet más dolog is érdekelni fog, mire odajutok, hogy dönteni kell. -
 Mondom Alíznak a jövőre való terveimet, vagy annak a hiányát. Van még idő kialakulni ennek.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 14. 18:44 | Link

Benedek


Örömmel hallgattam, hogy más lénnyel itt nem igazán lehet találkozni, a veszélyesebb egyedek pedig az erdő mélyén élnek.
- Ez megnyugtató. Voltál már az erdőben, vagy az tiltott terület? -érdeklődtem, mert kíváncsi voltam, hogy lehet -e ott sétálni, nézelődni, mert szeretem a természetet és ha legalább egy része biztonságos a helynek, akkor egyszer el fogok oda látogatni.
- Az a fontos, hogy jó ember, a beszédhiba egyáltalán nem zavar, jobban zavar, ha valaki rossz indulatú. -fejtettem ki röviden a véleményemet, most már teljes megerősítést nyert számomra, hogy Nyeste tényleg egy jó lélek.
- Ezzel én is így vagyok, hogy még ráérek gondolkodni rajta, milyen irányba szeretnék továbbtanulni. Egyelőre az állatok érdekelnek a legjobban és a varázslás. -fejtettem ki Benedeknek az álláspontomat, mert úgy éreztem, hogy rengeteg időm van még ezen gondolkodni, egyáltalán nem hajt a tatár.
- Túlestél már a vizsgákon? Nekem már megvan mind, nagyon örülök, hogy végre letudtam a tanulási időszakot és egy kicsit fellélegezhetek, mert túl vagyok a nehezén. -mondtam boldogan, mert nagy kő esett le a szívemről, hogy évfolyamot léphetek és legalább nem kell amiatt aggódnom, hogy esetleg évet kell ismételnem. Timi ebben nem volt túl szigorú, nem dorgált volna meg ezért, de bennem volt azért a hajrá és a bizonyítási vágy is a jövőmről nem is beszélve. Szerettem a helyén kezelni a dolgokat, ha minden rendben van, ezért is könnyebbültem meg ennyire, mert tudtam, hogy jó úton haladok tanulmányaimban és esetleg valóban lehet még belőlem valami, ahogyan Tímea mondaná.
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 14. 19:06 | Link

Alíz


 Jó pont tőlem a lánynak, hogy szeret a természetben lenni. Egy közös pont bennünk. Azzal mindenki úgy van, hogy nem szereti a rossz indulatú személyeket.
- A kastély környékén elég nagy terület van, ahol sétálhatsz a természetben. Van itt tó, vízesés, rét, piknikező tisztás. Minden, ami kell- Szóval elég jó dolgunk van nekünk, itteni diákoknak. Majd meglátod, ha megismered Nyestét. Sokat leszel vele is, ha beköltözöl hozzájuk. -
 Szólok hozzá ezekhez a témákhoz. Nem sokat, az tény és való. Szerintem, már eleget beszéltünk erről.
- Elég jól sikerült a vizsgaidőszakom, nem panaszkodom. Egy vizsgával nem vagyok megelégedve, de minden sikerült, és ez a lényeg. Én is végeztem minden vizsgával, már nincs ilyen irányú kötelezettségem. Van elég szabadidőm. Örülök annak, hogy évfolyamot léphetek. Neked sok vizsgád volt? Nekem tíz tárgyam volt szorgalmi időszakban, de csak nyolcból volt vizsga. -
 Mesélek a vizsgaidőszaki tapasztalatomról. Nekem sem sok van, de erről tudok mesélni Alíznak. Mindenből lehet tanulni.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 14. 19:30 | Link

Benedek


A kastély környéke maga volt számomra a Kánaán, ugyanis ha jó idő volt időm nagy részét a szabadban töltöttem, mindig is jobban szerettem kinn lenni a friss levegőn mint benn. Az intézményben is inkább az udvaron tartózkodtam, ott nem volt meg az a bizonyos bezártságérzetem és egyébként sem szerettem az épületben lenni, minden zord volt és barátságtalan, nemcsak az emberek.
- Ez jól hangzik, akkor ezek szerint Nyeste is szeret a szabadban lenni, ez klassz! -mondtam lelkesen, mert legalább akkor nem mindig egyedül megyek ki, hanem lesz aki elkísér és legalább lehet jókat beszélgetni.
- Gratulálok a sikeres vizsgáidhoz! Azért elég sok tárgyad van, én ötöt vettem fel, ebből négy vizsga volt, ebből három K lett, egy pedig elfogadható, de önhibámon kívül, mert a Sudokura egyáltalán nem áll rá az agyam, sose ment, másban viszont jobb vagyok. Felvettem még a BBT, az LLG és a Mugliismeret tárgyakat, Repüléstanból pedig nem tettek fel vizsgaanyagot. -válaszoltam Benedeknek megkönnyebbülve, nagyon örültem, hogy túl vagyok minden megpróbáltatáson.
- Milyen tárgyakat vettél fel? -érdeklődtem, mert kíváncsi voltam, mely tárgyak érdeklik a fiút, mivel mindenkit más érdekel, én egyelőre megmaradtam az öt tárgynál, aztán év közben úgyis lesz lehetőség felvenni még akármennyit, ha úgy döntenék, hogy elbírok még néhánnyal vagy érdekelni kezd más is.
- Van itt házi kedvenced az iskolában? Én magammal hoztam a cicámat, Kloénak hívják, nagyon barátságos jószág, vörös házimacska. -vetettem fel az újabb témát, hiszen sok diákot láttam itt kis kedvenccel mászkálni, a legtöbbjük otthonról hozta őket, vagy a faluban vásárolta a kifejezetten erre szakosodott üzletben.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. március 14. 19:30
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. március 19. 13:01 | Link

Alíz

 Nagyon jó érzés látni Alízon, hogy mennyire jó érzi itt magát a suliban, a társaságban. Kivéve a bezártság érzetet, ezzel szerintem nem ő az egyetlen, amikor ide kerül, de majd beleszokik a dolgokba.
  - Egyszer elmehetünk a szabadba négyesben,. Ti hárman szobatársaiddal, mert szerintem bekerülsz abba a szobába, és én. Ahhoz az kell, hogy jó idő legyen, ne ilyen változékony. Itt a tavasz, és jön a jó idő is vele együtt. Persze ha kedved van hozzá. -
 A vizsgákról beszél, látom neki sem ment a művészetek vizsga. Nekem is pont ezzel a tantárggyal gyűlt meg a bajom. A legérdekesebb dolog, hogy ugyanaz a feladat nem ment nekem sem.
- Én kilenc tantárgyat vettem fel, de abból csak hétnek volt vizsgája. Év elején, mikor ide kerültem, csak öt tantárgyat vettem fel, útközben jött hozzá még négy. Nekem is a művészetek vizsga okozott gondot, hozzád hasonlóan a Sudoku okozott kellemetlenséget. Nekem is ez a tantárgy lett elfogadható, de a többi kiválóra sikeredett. Már meg van, melyik tantárgyat nem veszem fel azok közül, amelyeket idén. Még elválik mi lesz, majd amikor előttem lesz a tantárgy lista, kiválasztom az érdekeseket. Elég hamar sikerült letennem a vizsgáimat. -
 Mesélek a vizsgaidőszakomról, amit elég rövid idő alatt sikerült megcsinálnom. Magam is meglepődtem ezen, hogy ennek ellenére ilyen jól is sikerült.
- Nincs itt házi kedvencem, azt otthon hagytam. Van egy macskám, öreg kandúr. Egy idős velem, egy időben születtünk. -
 Rövid és tömör választ adok neki a háziállat kérdésére, valahogy ez így sikerült. ha jobban érdekli, biztos rákérdez.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 20. 19:19 | Link

Benedek


- Rendben, felőlem mehetünk! Szeretek a természetben lenni! -mondtam neki vidáman, és már el is képzeltem gondolatban, hogy milyen jól fogjuk magunkat érezni az szabadban négyesben a ragyogó napsütésben. Legalábbis mertem remélni, hogy addigra kisüt a nap is és közben megismerem majd Nyestét is és minden szuper lesz.
- Érdekes, hogy neked is a Sudokuval gyűlt meg a bajod. Simán el tudom képzelni, hogy másnak is ez okozott gondot. -tettem hozzá komolyan, hiszen sajnos sehogy sem jöttem rá a megoldásra, akárhogy is gondolkodtam rajta, végül feladtam.
Benedek kijelentette, hogy gyorsan letette a vizsgákat, ezzel én is így voltam, mert kis idő alatt letudtam mindent legnagyobb örömömre.
- Biztosan aranyos a macskád, egészséges egyébként? -érdeklődtem, hiszen az idősebb macskák nem mind tartják jól magukat, van amelyiknek a fogai hiányoznak, van amelyik már nem képes rendesen koordinálni magát, de persze akadnak kivételek is.
- Remélem, hogy gyorsan eljön a jó idő, szívesebben lennék most kinn, mint benn. -mondtam mosolyogva a fiúnak, ugyanis nagyon kikívánkoztam már, de tudtam, hogy még várnom kell kicsit, mert nem szerettem volna megfázni.
- Beszéltél már egyébként valamelyik portréval? Mennyire intelligensek? -kérdeztem kíváncsian, mert nem tudtam elgondolni, hogy vajon mennyi ész szorulhatott beléjük, igaz mindenféle dologról csevegtek, de nem lehetett igazán érteni, amit mondanak, mert sokan beszéltek egyszerre és sokszor egymás szavába vágtak. Ezt udvariatlanságnak tartottam, de mit jövök én ahhoz, hogy felülbíráljam a viselkedésüket, ők biztosan más szabályok között élnek, mint mi és ez a viselkedésükön is meglátszott.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet