36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 15:31 | Link

Adam Kensington
{ A késő éjjeli csatangolás...  Cheesy}


A nap eléggé lustán telt. Szünet volt, mindenkinek így a számomra is megadatott az a kényelem, hogy nem kellett naphosszat a könyveim felett ücsörögnöm. Na nem mintha nem szerettem volna hisz a reggelemet saját könyveim olvasásával, felfedezéssel töltöttem, míg a délutánomat a könyvtár töltötte ki. Kerestem valamit, ami fontos lett volna a számomra, de még nem leltem meg. Azonban nem adhattam fel, fontosnak éreztem a megtalálását, hisz segíthet nekem. Ahogy kutattam a megannyi könyv között egy címre lettem figyelmes. Régi, kissé megkopott könyvecske volt, nem láttam sok hasznát ám a címe megragadott. Belelapoztam, majd elmosolyodva lapoztam az elejére vissza. Egy regény volt, azonban nem tudtam miért de megragadta a figyelmemet. Így belekezdtem az olvasásába kényelembe helyezve magam felpillantva a járkáló könyvtárosnőre, aki kedvesen rám mosolygott amit viszonoztam. Nem ez az első, hogy betértem ide, de mindig is jó helynek bizonyult ha ki akartam kapcsolni a nyüzsgést ami körülvett. A könyvtárba nem azért jár az ember, hogy kiabáljon, hanem tanulni, olvasni, vagy csak álmodozni. Jó az utolsó talán nem éppen igaz, de biztos megesett már sokakkal, hogy egy könyv olvasása közben elkalandozott és belemerült a gondolataiba, arról álmodozva milyen lehet annak a hősnek a helyében lenni akiről olvas, vagy abban a különleges világban. A könyv érdekes volt, teljesen elvesztettem miatta az időérzékemet és ezzel együtt teljesen hidegen hagyott a külvilág is. Nem érdekelt, hogy ki mikor ment el, ki maradt, ki kölcsönzött ki valamit. Ezek lényegtelen dolognak tűntek akkor. Nem akartam kikölcsönözni a könyvet, így itt olvastam, de mint sokakkal, velem is megesett, hogy elálmosodtam, majd egyik pillanatról a másikra elragadott az álom. Nem is teljesen emlékeztem arra, mire riadtam fel, talán arra, hogy becsapódik az ajtó a közelben, vagy talán csak úgy simán riadtam fel. A könyv az asztalon az asztalon hevert ahova ejtettem elalvás előtt és persze az én fél profilom is az asztalon pihent míg fel nem egyenesedtem amiatt, hogy felriadtam. Körbepillantva senkit sem vettem észre elsőre, de végül észrevettem, hogy mégsem vagyok egyedül. A könyvtárosnő rám pillantott, majd odasétált és kedvesen, de megdorgált azért, hogy itt szundítottam el, majd nyomatékosan megkért arra, hogy legyek olyan kedves és tegyem a könyveket a helyére, majd menjek a szobámba. Én a kérésének hűen visszatettem mindent a helyére oda ahonnan elvettem őket, majd sietősre fogtam a lépéseimet, mert a tekintete persze egészen a folyosóig kikísért. De ott végül vehettem egy mély levegőt, majd körbepillanthattam. Nem is tudtam hirtelen merre forduljak, tekintettel arra, hogy nem rég ébredtem és valljuk be olyankor nem vagyok túlzottan aktív és fitt. Ahogy nézelődtem végül elindultam arra amerre gondoltam, hogy jó lesz, de a Bibircsókos banya folyosóján kötöttem ki. Hát nem éppen erre kellett volna mennem!Sebaj! Szórakozottan néztem körbe, hogy vajon most is itt van és várja, hogy valakit leleplezzen, vagy pletykát terjeszthessen róla. Még az egyik diáktól hallottam hogy járt miatta. Kíváncsian indultam el a folyosón, persze tudtam, hogy nem jó ötlet, mert ennek akár büntető is lehet a vége ha rajtakapnak, de sose jártam még kint azután, hogy lement volna a nap és ne lett volna tilos. Tehát végigsétáltam a lehető leghalkabban megszemlélve a képeket. Nem  sok kép lakója volt itthon, ami miatt az egész olyan elhagyatottnak tűnt. Mintha direkt elmentek volna, én meg lehetek egyedül. Odasétáltam az egyik páncélhoz, majd megszemléltem azt érdeklődve a kevéske fényben amit persze az ablakon beszűrődő fény adott. Nem lett volna nehéz fényt csinálnom, de akkor meg lebuktam volna ha erre jár valaki. Inkább a megnyugtató félhomály, mint egy büntető azért, mert tilosban járok. A páncélok itt nappal is zavaróak voltak, de így a gyér világítás miatt ijesztően hatottak, pláne azért, mert egymás után ugyanakkora távolságra voltak. Elléptem a felém magasodó páncél árnyékából, majd tovább sétáltam és leültem a kényelmes, süppedős kanapéra eldöntve, hogy egy kicsit még nem térek vissza a szobába ahol valószínűleg Sierra már elfoglalta az ágyamat én meg aludhatnék a földön, vagy lökhetném le, de akkor biztosan megharagszik rám a hercegkisasszony. Komolyan, egy ilyen kényelem mániás macskát nem hordhat a hátán a föld! De úgy néz ki, hogy mégis és én vagyok a gazdája! Felsóhajtottam, majd az ablak felé pillantottam amin beszűrődött némi fény hála a holdnak.
- Amúgy sem voltam valami álmos! - magyaráztam be magamnak motyogva magam elé. Azért egy pulcsi elfért volna, de amikor még eljöttem nem este volt. Ilyenkor átkozom el magam azért, hogy nem kötök egyet a derekamra legalább az ilyen esetek elkerülése miatt.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 21. 16:04
| Link

Nem sokkal azután sétálok be a könyvtárba, hogy a rellonos diák kilépett onnan. Csak éppen én máshonnan közelítettem, így éppen nem akadtunk össze az ajtóban. Azonban részemről csak néhány kötetet jöttem odaadni Tildának meg néhány szót váltani, és már indulok kifelé a teremből. Ahogy a folyosóra lépek, most másfelé veszem az irányt. Ahányszor a kastélyba látogatok, mindig megragadom az alkalmat, hogy újabb és újabb részleteit fedezzem fel. Ilyenkor szabad kalandoznom, hiszen elmúlt takarodó, már mindenki ágyban van. Elvileg...
Hamarosan észlelem, hogy nem vagyok egyedül ezen a folyosórészen. Éppen egy festményt tanulmányozok, amikor felfigyelek az illatra, a lélegzetvételre, a szívdobbanásra és minden egyéb árulkodó jelre, amely egy halandó közelségére hívja fel figyelmemet. Tanár? Prefektus? Vagy ismét egy tilosban járó diák? Fiatalnak érzem. Inkább az utóbbi lehet. Hm. Legjobb volna visszafordulnom, és arrafelé hagyva el az iskolát, amerről jöttem. Ám ehhez semmi kedvem. Tovább ballagok tehát, hanyagul megkötött bakancsos lépteimmel, bizarr árnyként haladva a lovagi páncélok, keretezett műalkotások között, mígnem megpillantom a leányzót. Nem szólok hozzá, és nem nézem Őt soká. Éppen csak rápillantok, és sétálok tovább ráérősen, zsebre tett kézzel.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 17:17 | Link

Adam Kensington
{ Az idegen! Smiley }


Kissé fázósra sikeredett a helyzet, de senki sem kapott rajta azon, hogy tilosban járok. Bár, nem lepett volna meg, ha holnap a portré elmondja valakinek. Vagy talán ma? Nem is érdekelt ebben a helyzetben annyira, hogy  hosszabb ideig törődjek vele. És akkor mi van? Rellonos vagyok, vagy mi! Nem félhetek egy kis büntetéstől! Persze magamban azonban kissé zavart, hogy ezt teszem. Nem erre neveltek, és ha anyámék... megráztam a fejem, majd az ajkamba haraptam, csak hogy eltereljem a gondolataimat. Na még az kellene, hogy ezen is aggódjak. Itt helyben kapnék idegsokkot, ha csak egy kicsit is tovább agyalnék ezen! Mély lélegzetet véve pillantottam körbe az üres folyosón újra, de senkit sem hallottam jönni. Lehet ezt a folyosót nem is ellenőrzik! Mekkora mázlim lenne vele! Már éppen lenyugodtam volna amikor egy koppanásra, majd egy újabbra lettem figyelmes. Távoli volt, de biztos voltam abban, hogy lépések. Abszolút, sőt ahogy egyre közelebbről jött, úgy kezdtem el parázni amiatt, hogy mi van ha egy tanár az. Na jó, majd csak kiötlök valami jó kis sztorit neki arról, hogy hogyan is volt ez az egész! Ám nem kis meglepetésemre nem egy tanár jött erre, legalábbis én tutira nem mondtam volna annak. Egy férfi volt, de nem olyan átlagos... Azonban még nem láttam túl jól, de ahogy közel ért és rám pillantott, majd elfordult egy pillanatra kirázott a hideg, ötletem sem volt miért. Lehet mert ismeretlen volt a fickó, vagy talán mert paráztam attól, hogy mi van ha tanár? De nem állt meg, nem szidott le, hanem tovább indult én meg meglepetten néztem utána egy két másodpercig. Ez vajon kicsoda lehet, és mit keres itt? Felkeltem, majd utána iramodtam viszonylag hamar beérve.
- Várjon már! - mondtam mellé érve – Kicsoda maga? Mert nem tűnik tanárnak ebben biztos vagyok... - mondtam meggyőződve a saját igazamról anélkül, hogy még válaszolt volna. A fickó tényleg nem tűnt tanárnak. Talán a faluban lakik? Na jó, lehet nem volt jó ötlet zavarnom, ki tudja most mit zúdítottam magamra. Gratulálok Cat, remek! Tényleg remek, megszólítasz egy teljesen idegen férfit, késő este a kastélyban és még csak nem is parázol be tőle. Felsóhajtottam, de ha nem állt meg hát tartottam az iramot, ha pedig megtette én is megálltam kérdőn pillantva rá, nem kis mértékben kíváncsian. Valljuk be, nem éppen voltam egy félős típus, de ki tudja lehet kellett volna. Nem is tudtam eldönteni miért, de a férfi számomra furcsa volt. Jó, nekem mindenki furcsa, pláne az, ha hosszú a haja és férfi úgyhogy meg se kell ezen lepődni.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 21. 18:01
| Link

Ahogy közeledtem a lány felé, éreztem, ahogy egyre emelkedik a pulzusa, amiből immáron egyértelműen leszűrtem, hogy egy diákról van szó, aki bizony éppen megszegi a házirendet. Minderről végképp meggyőződtem, amikor egyetlen pillanatra arcára tekintettem, elhaladva előtte. Beijedt rendesen. Persze, sötét valóm nem nyugtatta meg, a tény viszont, hogy nem egy tanár vagyok, aki a kihágásért megbünteti, addigi aggodalmát elűzte. Nagy megkönnyebbültsége csak felerősíti kíváncsiságát és egy meglehetősen merész lépésre sarkallja...
Éppen csak lassítok hosszú lépteimen, ahogy utánam ered és hozzám szól. Ráérősen fordítom felé sápadt arcomat, és nézek le rá furcsa fényű szemeimmel. Alaposan végigmérem, miközben sétámat olyannyira vontatottra veszem, hogy végül megállok.
- Neked is szép estét... - bólintok, miközben kiejtem cinikus, maró szavaimat rekedtes hangomon. Nem üdvözlésre óhajtom megtanítani, hiszen azt a legtöbb esetben teljesen feleslegesnek tartom. Egyszerűen a jó modorra szeretném felhívni a figyelmét, ami szerintem a legfontosabb dolgok egyike, és amit Ő most egyértelműen hanyagol a rámenős kirohanásával.
- A könyvtárat látogattam meg. - adom meg válaszomat, elpillantva kicsit az említett helyszín felé, majd ismét letekintek a lányra, teljesen semmilyen, elsimult, már-már közönyös vonásokkal.
- A faluban lakom. - teszem még hozzá.
- Vége az ellenőrzésnek? - emelem meg érdeklődőn fekete szemöldökömet.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 18:33 | Link

Adam Kensington
{ aki megtanít az illemre!  Cheesy }


Nem éppen arra számítottam, hogy egy köszönés lesz a válasz még ha ez a köszönés eléggé maróra sikeredett is tőle. Meg is lepett vele rendesen és sikeresen el is szégyelltem magam. Remek! Tényleg... Felsóhajtottam, majd az idegenre néztem, aki megmondta miért volt a kastély falai között, én pedig még annál is jobban elszégyelltem magam, mint az előbb. Felsóhajtottam, majd az idegenre pillantottam, aki időközben megállt.
- Igen és sajnálom, hogy csak így magára törtem. - mondtam tényleg komolyan gondolva a szavakat amik elhagyták a számat. - Illetve azt is, hogy nem köszöntem, ez azért illő lett volna. - folytattam a bocsánatkérésemet. - kezdhetnénk előröl?- tettem fel az egyetlen kérdést ami az eszembe jutott hirtelen, és nem tűnt tolakodónak, vagy sértőnek. Most, hogy megtudtam ki a fickó, mármint nagyjából be tudtam határolni sokkal nyugodtabb lettem, de azért megfigyelve őt nem sokáig voltam az. Volt benne valami... valami amit nem tudtam volna szavakba önteni. Rémisztő? Vagy talán... ijesztő? Nem, nem valamiért inkább... más Enyhén megráztam a fejem, mert ostobaság lett volna ezen rágódnom. Mégis csak egy bagolyfalvi, aki éjszaka... na várjunk. Éjszaka közepén az ember nem jön könyvtárba... furcsa. Érdeklődve néztem rá, hogy mégis miért ilyenkor jön ide, de megkérdezni nem akartam. Lehet megsértettem volna, vagy felidegesítem  már ha eddig nem sikerült, de ami megint csak nem tűnt jó ötletnek. Most is úgy voltam vele, hogy talán jobb lenne ha nem zargatnám, de sajnos egyre jobban kezdett érdekelni.
- Izé.. be sem mutatkoztam-jutott az eszembe. - Catherine – nyújtottam kezet neki barátságosan, ha már előbb merész és meggondolatlan, na meg illetlen voltam. Legalább ennyi jó modor szoruljon belém, hogy bemutatkozom neki. Na nem mintha ő megtette volna az előbb, de én vagyok a fiatalabb, így az illem mindenféleképpen megkövetelte azt, hogy én mutatkozzak be előbb. Így legalább valamennyire helyre hozhatom a hibát amit vétettem azzal, hogy csak úgy rátámadtam. Így utólag eléggé ostoba tett volt, de senkinek sem ismertem volna be, ha kérdezi! Azonban minél tovább figyeltem a férfit, annál különcebbnek tűnt, mintha még a szeme is olyan furán.. Már megint hülyeségeken jár az agyam. Komolyan tutira a fényviszonyok teszik! Ne képzelj már be minden ostobaságot, mert hülyének fog nézni! Korholtam le magam gondlatban és ezzel egyetemben újra az idegenre emeltem a tekintetemet.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 21. 19:15
| Link

Szavaim megteszik hatásukat. A túlbuzgó kis boszorkány lehiggad és ráébred, hogy az imént eléggé letámadott. Félreértés ne essék, koránt sem sértett meg és semmiféle dühöt nem érzek. Évszázadokkal ezelőtt leszoktam az ilyesmiről. Mármint arról, hogy számomra idegen- vagy viszonylag idegen illetők szélsőséges érzelmeket legyenek képesek kiváltani belőlem ilyen apróságokkal. Néha felhúzom magam, ám ez az esetek elég kis hányadában esik meg.
Bocsánatkérésére és az újrakezdés ajánlatára bólintok egyet. Részemről benne vagyok, és már meg sem lepődöm rajta, hogy egy varázslótanonc nekiáll ismerkedni velem. Azon csodálkoztam volna, ha csak elköszön és faképnél hagy.
- Adam. - mutatkozom be magam is egy biccentéssel, miközben az jut eszembe, vajon hányan ismernek fel a Bagolykőből és a faluból amiatt, mert készült velem egy interjú az Edictumba és nemrég pedig a főszerkesztője lettem, aminek nyomán szintén akadt benne cikk rólam. Bevallom, nem néztem adatokat az olvasottságról, így még megközelítőlegesnek sem mondanám a becsléseimet azzal kapcsolatban, vajon mennyien forgatják a lapot és ezen személyek mekkora része tud beazonosítani. Bár igaz, elég felismerhető vagyok.
- Nem félsz, hogy elkapnak? - kérdezem nyugodt, érdeklődő hangon, békésen nézve lefelé a tilosban kalandozó lánykára, a folyosó közepén állva. Persze, eszem ágában sincs bemártani. Ez szerintem lesüt rólam.
Hozzászólásai ebben a témában

Bibircsókos Banya
INAKTÍV


Olaj, vászon - 1656
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 56
Írta: 2014. szeptember 21. 19:33 | Link

A két tilosban enyelgő


Ezen az éjszakán nem csak ez a párocska nem tud aludni. Kedvenc festményünk ugyanis szörnyű detékfájást kapott attól, hogy napközben itt a diákok kinyitogatták az ablakokat, így rájött a huzat. Most a doktorok portréjához igyekezett, hogy orvosságot kérjen, de sokkal izgalmasabbnak tűnt a két tilosban beszélgető egyed, így megfeledkezve fájdalmáról, most egy alvó zsiráf mögül hallgatózik, hátha elcsíp egy-két érdekes beszélgetést, vagy felfedez egy titkos viszonyt, vagy bármi zaftos dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában


Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 20:12 | Link

Adam Kensington és a Bibircsókos Banya
{ A nagy lebukás...  Cheesy }


A férfi akiről kiderült, hogy Adamnak hívják eléggé visszafogott volt, nem tűnt nyíltnak erre a beszélgetésre. Talán azért, majd feltartottam, vagy mert nem akart beszélgetni, esetleg még azért, mert ilyen a stílusa. Nem ismertem, nem tudtam eldönteni, mert eddig még sosem láttam.  Vettem egy apró lélegzetet, hogy kérdezzek tőle, de megelőzött, mert ő tett fel egy kérdést még azelőtt, hogy megtehettem volna. Persze, hogy a tilosban járásom került szóba, nem volt meglepő.
- Hát, ami azt illeti egy kicsit, de nem tehetek róla. Én is a könyvtárban voltam és hát elaludtam egy könyv felett, a könyvtárosnő pedig nem akart felkelteni.- néztem le a padlóra zavartan a kérdés miatt. Nem örültem neki, hogy rajtakapott, de csak nem árul be. Nem tűnik olyannak, de nem ítélek elsőre, úgyhogy még nem bíztam el magam.
- És, hogyhogy ilyen későn jött a könyvtárba?-kérdeztem próbálva leplezni a kíváncsiságomat, kevés sikerrel. Nem éppen volt egyszerű a dolog, ráadásul nem vagyok benne elég gyakorlott ahhoz, hogy tökéletesen űzzem. - Mármint ha nem baj, hogy megkérdeztem... - próbáltam menteni a menthetőt, majd az ajkam kezdtem rágcsálni idegességemben. Nem nagyon tudtam, hogy álljak hozzá, lehet az lenne a legjobb ha nem zavarnám, de még sose láttam itt és kíváncsi is voltam, ami nem meglepő dolog, ha azt nézzük, hogy Adam eléggé furcsa jellemnek tűnt.  Félre pillantottam és eligazítottam egy tincsemet ami zavart. Nem nagyon akartam ránézni, mert tudtam, hogy megint illetlen voltam vele, mivel nem a közeli ismerősöm, nem kellene kérdésekkel bombázom arról mit csinál és mikor. Joga van ilyenkor mászkálni, nekem meg nem. De ha nem találkozunk, akkor valószínűleg már visszasiettem volna a szobámba. Viszont találkoztunk így az egész egy kicsit más lett. Ráadásként rám tört az az érzés, hogy valaki, vagy valami figyel. Oké, kezd egy kicsit zavaró lenni a helyzet. Mély levegő Cat, ne parázz már. Nyugtatgattam magam, majd visszapillantottam a beszélgetőpartneremre, de az érzés, hogy valaki figyel nem hagyott nyugtot nekem. De csak ketten voltunk a folyosón, leszámítva a festményeket, meg a páncélokat. Vagy nem? Nem nagyon tudtam eldönteni...
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine és a Banya
Írta: 2014. szeptember 21. 23:53
| Link

Ez Tildára vall. Csak a legvégső esetben tessékel ki bárkit is a könyvtárból. Mondjuk ha már egy ideje az igazak álmát alussza az egyik köteten, az megfelelő indok. Végighallgatom a történetet, majd az érkező kérdést, amely természetesen nem lep meg. Egyáltalán. Lesütöm kissé a szemem, és már éppen felelnék, amikor figyelmes leszek valamire. Úgy tekintek körbe, mintha egy neszt hallottam volna, ám másról van itt szó. Főleg a hatodik érzékem dolgozik most, amely -akárcsak a többi- meglehetősen fejlett. Végigtekintek a festményeken, és rájövök, miről lehet szó. Nyilván az egyik keretlakó figyel minket. Nos... tegye csak!
- Nappal nem tudok jönni. - adom meg végül válaszomat a rellonosnak, letekintve rá. Nagyjából ezt feleltem a könyvtárosnak is, amikor érdeklődött. Nem tudom különben, ebből mennyire következik a fajom. Akad, akinek egyből összeáll a kép, míg másoknak soha. Pedig alakom, tulajdonságaim, szemeim fénye mind elég jellegzetesek.
- Szoktál társalogni a festményekkel? - váltok témát, szemöldököm finoman összevonva, ám koránt sem terelésként, csak az ismeretlen megfigyelőnk kapcsán merült fel bennem, a varázslótanoncok vajon milyen viszonyban lehetnek a falon élőkkel. Úgy veszem észre a boszorkányon, szeretne velem beszélgetni még egy keveset. Részemről valóban nem vagyok éppen egy túl közlékeny illető, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek beszélgetni, vagy hogy zavarna egy kis esti eszmecsere a folyosó közepén egy diáklánnyal.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 22. 01:30 | Link

Adam Kensington
{ A gyanús férfi..  Cheesy }


A kérdésem nem lepte meg, valószínűleg nem én lehettem az első aki ezt megkérdezi tőle. Éppenséggel nem lepődtem meg rajta. Valószínűleg a könyvtárosnő is megkérdezhette már tőle, meg még ki tudja hány diák akivel összefuthatott a folyosón, vagy tanár... Azért érdekelt, miért is jár ilyen későn ide, de valószínűleg nem kapom meg az igazi választ, vagy csak részlegesen. Már majdnem kiböki, amikor valamiért körbetekint én pedig ijedten pillantok arra amerre nézett. Lehet hogy tanár? Nem, nem hallottam senkit se jönni, de akkor mi lehet?... Nem tudtam eldönteni, mert kizökkentett a válaszával. Mi az hogy nem tud? Egy picit megdöntve a fejem oldalra néztem rá elgondolkozva ezen a válaszon pár másodpercig.
- Szóval, akkor ha nem tud jönni az vagy azért van mert fényérzékeny, vagy mert akkor dolgozik? -kérdeztem, majd szórakozottan mosolyogtam rá.-  Vagy egy vámpír, több ötletem nincs.-  jelentettem ki, majd elnéztem tőle újra körbepillantva a folyosón, de most sem láttam itt rajtunk kívül senkit. Visszapillantottam a társaságomra kíváncsian. Ha tippelnem kéne, a kinézete alapján nem a munka az, ami miatt nem jár be nappal, meg munka nem mindig csak nappal van!Néha vannak műszakváltások, meg ilyesmik. Próbáltam megfejteni, de annyira azért nem egyszerű a képlet mint azt sokan hiszik. De más nem lehet az oka, így maradt két választási lehetőségem. Vámpír, vagy pedig betegség. Hát az első eléggé ritka, halottam még apámtól arról, hogy élnek tényleg vámpírok, de hogy összefussak akár csak eggyel is szinte lehetetlen. Legalábbis szerinte. A második lehetőség pedig azért nem stimmelt a képletbe, mert nem tűnt betegnek, de ki tudja. Lehet csak azért nem látom, mert gyér a fényviszony. Újból megszemléltem, ezúttal tünetesebben, az arcát, a szemeit, majd inkább elnéztem. Ez majdnem olyan mintha stírölném. Felsóhajtottam, majd az ajkamba haraptam erősen. A kérdése volt a megmentőm a kínos helyzet miatt.
- Szoktam, mármint az otthoniakkal beszélgettem már. Rajta van a nénikém az egyik festményen és mindig jó tanácsokat ad. Már ha éppen nem hisztis. Komolyan, egy kép hogy lehet hisztis? -sóhajtottam fel megkönnyebbülve. - Az itteniekkel viszont még nem beszélgettem és valljuk be, lehet hogy pár diáktársam furcsán nézne rám ha egy kép előtt ácsorognék és a barátomként tekintenék rá, vagy mint egy jó beszélgetőpartnerként.- jegyeztem meg belegondolva ebbe. Igen, valószínűleg eléggé sokan lenéznének érte, pláne az én házamból. De ki tudja, az is lehet, hogy mások is csinálnak ilyesmit, de én még nem láttam.
- Hát, az az igazság hogy nem járok ide olyan sok ideje, hogy tudjam melyik portréval érdemes beszélgetni- néztem vissza Adamre, majd a portrék felé pillantottam- Na és sok itt sincs amikor erre jár az ember...- tettem még hozzá a mondandómhoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 22. 09:40
| Link

Érdeklődve hallgatom a találgatásait arról, vajon miért nem tudok nap közben eljönni a könyvtárba. Noha az érdeklődés nem igazán fedezhető fel sápadt vonásaimon. Azokon az általános letargiám ül. Kifejezésem lágy és tökéletesen semmitmondó. Tekintetem régi fénye így különösképp áthatónak tetszik. Persze, az ötletekre nem reagálok. Éppen csak pislogok néhányat. Nem is sejtem azonban, hogy hamarosan újabb találgatásokra fogok okot adni a rellonosnak...
Fejemet finoman oldalra biccentve fogadom elbeszélését a festményalakokkal való kapcsolatáról, és egyáltalán nem hoz zavarba, ahogyan méricskél engem. Teljes mértékben átlátom a különbségeket, mikor van az, hogy egy ember tanulmányoz engem, vagy épp a szemét legelteti rajtam, esetleg egyenesen flörtöl velem. Jelen esetben inkább csak az elsőről van szó, meg talán kicsit a másodikról. Eltekintek a képek felé, ahogy magyaráz róluk, és hirtelen észlelem, hogy az egyik lovagi páncél helyezkedik egy keveset egyenes tartásában, ám helytelenül mozdul, és kiengedi kardját ujjai közül. Na már csak az hiányozna, hogy csörömpölve a földre hulljon mellettünk, amivel nem pusztán a diák bukna le, hanem én is, ahogy itt csevegek Vele az éjszaka közepén.
Egy szempillantás az egész. Úgy termek ott a páncélnál, nem messze tőlünk, mintha teret ugrottam volna, pedig egyszerűen csak ez a sebességem. Mire a lány ráeszmél, hogy nem állok előtte, már kezemben fogom a dőlni készült fegyvert markolatát és a páncélnak nyújtom, amely átveszi és csak bólint egyet hálásan. Biccentek neki, aztán visszanézek Catherinere.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 22. 22:54 | Link

Adam Kensington
{ A vámpír! Cheesy }


Felpillantottam rá, kíváncsian mit reagál a találgatásomra, de valahogy sejtettem hogy semmit sem fog. Úgy tűnt Adam-et nem zavarta sem az, hogy betegnek tituláltam, sem pedig a vámpírra utaló megjegyzés. Merőben érdekes volt, de megpróbáltam azzal ami számomra szinte lehetetlennek bizonyul, a kíváncsiság legyőzésével. Igazából azt hihettem volna, hogy nem is figyel, de valamiért tudtam, vagy pontosabban sejtettem, hogy ezzel a semmitmondó kifejezéssel az arcán született! Elmosolyodtam a gondolatra, megjegyezve magamban mennyi hülyeség fordul mg az agyamban mióta vele szóba elegyedtem. A festményekkel, pontosabban a válaszommal pedig úgy éreztem teljesen és végérvényesen sikerült magamat leégetnem, legalábbis lényegesen nagy butaságnak tűnt a végén mindent elmondani. Adam eltekintett a festmények felé amikor magyaráztam neki róluk, ennél nagyobb érdeklődést nem kaptam tőle. A következő percben, vagy talán pillanatban pedig eltűnt! Komolyan, eltűnt, mintha ott sem lett volna. Meglepetten pislogtam párat körbenézve, hogy most hova tűnt amikor megpillantom az egyik páncélnál amint annak a kardját nyújtja vissza. Hát ezt... Hogyan?! Merült fel bennem rögtön a kérdés. Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban meg már nem. Nem kellett volna sok hozzá, hogy a padlóról szedjem össze az állam, ha le tudna esni annyira, hogy ez megtörténhessen.
- Iz... te...- nem tudtam szavakba foglalni amit mondani akartam mert még mindig annyira meg voltam lepődve. Becsuktam a számat, majd vettem egy mély levegőt és majdnem hogy újra tanulva a beszédet kérdeztem meg.
- Te, most hogyan kerültél oda.. az egyik... az egyik pillanatban itt voltál előttem a másikban meg.. eltűntél - nyögtem ki az utolsó szót nagy nehezen, mert annyira hülyén hangzott. De logikusabban belegondolva, talán mégsem.
- Hű, te szóval fura vagy, mármint- nevettem el magam idegesen- Te nem vagy ember! Jaj, ez olyan hülyén hangzik!- tettem a homlokomra a kezem, pedig valójában fejbe akartam magam ütni. - Szóval te... te, te egy... vámpír vagy? Mármint ne haragudj meg, de nem mész ki nappal, meg aki ilyesmiket csinál arra nem csak én mondanám azt, hogy furcsa!Vagy hogy vámpír!- mondtam legyűrve magamban a késztetést, hogy hátrálni kezdjek meg olyan ostobaságokat tegyek, mint például azt, hogy elrohanjak. Ha bántani akart volna biztosan megtette volna már! - Hű...- szólaltam meg újra, de nem tudtam tovább mondani a mondatot mert egyszerűen nem tudtam mit mondjak neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 23. 00:16
| Link

Lesütöm kissé a szememet, ahogy a rellonos álmélkodó arcával találom szemben magamat. Egyelőre még nem fogta fel teljesen, mi történt. Mindenesetre nem sétálok vissza hozzá, hadd emésztgesse a dolgot. Kisvártatva végül ráébred, mire mutatnak az összefüggések. Részletesen elém tárja gondolatmenetét, bár ismerném anélkül is, hogy megosztaná velem. Na nem azért, mert a fejébe nézek, hanem mert már az sem szükséges a számomra, hogy pontosan tudjam, ilyenkor mi játszódik le a halandókban. Mindig érdekes tanulmány.
- Az volnék. - bólintok nyugodtan fajom meghatározására a lánynak, aki zavarában és izgalmában tegeződő formára váltott. Megesik. Elég sűrűn megesik. Ahogyan az szintén, hogy a vámpírságomra rájövők nem sikítással és hanyatt-homlok meneküléssel reagálnak, hanem inkább lelkesedéssel és kedélyes csodálattal. Mint Catherine. Így hát nem látom okát, hogy biztosítsam róla, nem fogom bántani. Nem úgy tűnik, mint aki ettől félne. Pedig jogosan félhetne, de jobb, hogy nem teszi, hiszen tényleg nem igazán kell.
- Nem találkoztál még fajtámbelivel? - emelem meg sötét szemöldökömet, ahogy pár lépésre állok a diáktól a sötét folyosón magas, sápadt, üdén szétálló hajú valómban. A feltett kérdésemre tudom ugyan a választ, csak szeretném, ha nem váltana át ez a jelenlegi, békés izgalommal teljes helyzet valami kényelmetlenbe. Ha most folytatnám a hallgatást, vagy hirtelen tovább állnék, az ilyesmikhez vezetne. Tette már párszor.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 13:33 | Link

Adam Kensington
{ Az áldozat akit letámadott egy kíváncsi természetű leányzó..  Cheesy }


Adam kicsit sem tagadta le hogy vámpír! Sőt be is vallotta teljesen nyugodtan, mintha mondjuk azt mondta volna, hogy igen, az ég kék Catherine! Nem kis meglepetés volt, hogy az itt álló férfi egy vámpír. Sosem találkoztam még olyannal mint ő, ami nem volt meglepő, ha valaki ismerte a családi hátteremet. De ebbe nem akartam épp belegondolni, inkább az előttem álló lényt, vagy embert, vagy valami kettő keverékéhez hasonló egy férfinek kinéző Adamet bámultam. Ez kész! Egy vámpírral beszélgetek az pedig lazán a szemembe is mondja! Jó oké, kikészültem! Nagy levegőt vettem, próbálva épkézláb magyarázatot adni magamnak erre az egész helyzetre. Addig eljutottam, hogy nem fog bántani, mert eddig nem bántott pedig megsértettem elég durván a személyes terét. Szóval valószínűleg egy jó vámpír. Na jó, oké jó vámpír, ez majdnem úgy hangzik mint egy házi tigris, vagy egy házisárkány! Azok is cukik, de azért ne vidd haza, tartja a mondás. Míg ezen töprengtem, vacilláltam mit tegyek megkérdezte találkoztam-e már hozzá hasonlóval.
- Nem dehogy, te jó ég! - mondtam nem kicsit lepődve meg a kérdésén. - Még csak 14 vagyok és nem éppen engednek ki otthonról sötétedés után, és nem tudok róla, hogy lakna felénk olyan mint te, mármint vámpír.- magyaráztam neki nem kicsit hadarva.
- Ez... tudom hülye kérdés lesz, ne ölj meg érte vagy ilyesmi, csak megakarom mert.. csak úgy, nem tudom megmagyarázni, gondolom nem én vagyok az első aki megfogja, de...- mondtam és elindultam oda hozzá összeszedve ennyi bátorságot, hogy ha már elmondta mi ő és eddig nem bántott akkor ne álljunk majdnem tíz, vagy húsz méterre egymástól- Szóval.. ahogy tudom a vámpírok- álltam meg előtte – Vért isznak! Na kimondtam. Szóval te is, de ugye.. nem bántottad a könyvtárosnőt...-kérdeztem meg, mert szegény egyedül volt ot bent egy vámpírral.- Bocs, már megint hülyeségeket kérdezek tőled és belegázolok a magánszférádba, de, te, szóval nehéz megfogalmaznom- sóhajtottam és felnéztem rá. Tutira megint sikerül hülyét csinálnom magamból, de már nem annyira érdekelt.
- Én úgy tudom, hogy a vámpírok... mármint amit hallottam vért isznak, gonoszak meg ilyesmi. Mond csak félsz attól a keresztény izétől..mi is az. Ja igen kereszttől? Meg a fokhagymától? Vagy nem? Tényleg megharapsz embereket és megölöd őket, vagy nem? És tényleg hideg vagy? Dobog a szíved? - szegény elárasztottam kérdésekkel, de tudni akartam. - És tényleg vannak ilyen, izé, agyaraid? Hű, az előbb meg eltűntél és... -mutogattam, majd mély levegőt véve rámosolyogtam bocsánatkérően- Ne haragudj, csak még nem találkoztam olyannal mint te! És bevallom kíváncsi egy természet vagyok- tettem hozzá ha már így lerohantam a kérdéseimmel. De azért, valószínűleg sejtethette milyen vagyok, mert ennyi kérdést tettem fel neki csak úgy.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 24. 14:08
| Link

Állok tovább a folyosó közepén laza terpeszemben, magam mellett lógatva hosszú karjaimat, arcomba lógó tincseim mögül fürkészve a teljesen izgalomba jött lányt. Felém indul és csak mondja és mondja. Míg Ő mozdulatsorok hadát hajtja végre, és az érzelmek egész skálája vonul fel gyermeki arcán, addig én mindössze pislogok egyet olykor, különben meg sem rezdülök. Hagyom a diákot, hogy elárasszon engem kérdéseivel. Végigvárom. Nem tartom hülyének és nem zavar a viselkedése. Tökéletesen érthető, és hozzászoktam már az évszázadok alatt. Amit most Ő előad, az még egészen visszafogott azokhoz képest, amikkel már találkoztam.
- Nem bántottam Tildát. Igyekszem senkit sem bántani. - bólintok, megkezdve válaszadásomat a hosszú kérdéssorra. Mindezt nyugodtan ejtem meg, csöndesen szólva rekedtes hangomon.
- Vérrel táplálkozom, igen, de nem iszom senkiből csak úgy. Előbb az engedélyét kérem. A fajtársaim nagy része nem így tesz. Nem véletlen hát, ha gonosznak mondanak minket. Nem fogom védeni magunkat. - vállalok közösséget a többi vámpírral, annak ellenére, hogy ahogy elmondtam, én sok mindenben eltérek a legtöbbjüktől.
- Nem félek a kereszttől, sem a fokhagymától. Harapás útján iszom az emberekből, igen. A szemfogaim evéskor húzódnak elő, vagy ha az ösztöneim azt diktálják. Nem kell megölnöm azt, akiből táplálkozom. Alapvetően nem is szoktam így tenni. - halkul egy kicsit még jobban hangom, és lesütöm a szemem, hiszen ahogy válaszomból kitűnik, bár nem jellemző rám, öltem már embert. Visszatekintek aztán a lányra.
- Tényleg hideg vagyok. A szívem pedig nem dobog, mivel nem kell pumpálnia bennem a vért, áramlik az ereimben magától. - zárom válaszaim sorát. Úgy hiszem -a sorrendiség igénye nélkül ugyan, de- feleltem minden kérdésére. Fürkészem még pár hosszú pillanatig Catherinet, körbetekintek kicsit a sötét folyosón, aztán lenézek rá ismét.
- Hálás volnék, ha ez a találkozás kettőnk közt maradna. Legalábbis a körülményei. - közlöm Vele lágy hangon. Nem hiszem, hogy nagy gond lenne abból, ha kiderülne, hogy nem annyiból áll a könyvtárlátogatásom, hogy egyenesen odamegyek, aztán dolgom végeztével már hagyom is el az iskola területét, de érdemes nem nagy dobra verni, hogy éjjelente a tanoda folyosóit járom. Mondjuk minden bizonnyal a leányzó nem sokaknak meséli majd el, hogy takarodó után itt kószált. De azért biztos, ami biztos.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 24. 14:33 | Link

Adam Kensington


Mindenre megkapom a választ Adamtől és ebből elég sok minden ki is derül. Nem teljesen olyan, mint amilyennek leírják a vámpírokat, de vegyük figyelembe, hogy ez már nem az a kor, amikor a vámpírokat nagydobra verik. Például az egyik szorgalmi alapján a tévéről mugliismeretre azt írták, hogy kimehetnek a napra. Jó ez tuti biztos hülyeség, mert Adam is megmondta, hogy nem mehet ki, de azért van amiben hasonlít arra amiket halottam, és van amiben nem kicsit tér el. Azt mondja, nem öl meg embert, de azt kiszúrtam, hogy biztosan tett már ilyen, de vagy nem önszántából, vagy talán mert nem tehetett mást. Nem volt annyira lényeges információ, hogy jobban belekérdezzek és nagy eséllyel ez zavarná. Mert valljuk be volt olyan udvarias, hogy minden egyes feltett kérdésemre kielégítő választ adott a kíváncsiságomnak megfelelően, tehát már ennek is örülnöm kellett volna. Na persze örültem is, ma is megtudtam valami érdekeset a számomra, így egy kicsit sem panaszkodhattam. Azonban volt itt valami, ami még érdekelt volna, de ezt inkább annak kellene megválaszolnia, aki mondjuk hagyja, hogy egy vámpír megharapja. Az érdekelt, hogy miért hagyják? Barátságból? Szeretetből? Miért? Egy pár másodpercig azon voltam, hogy rákérdezek, majd inkább elnyomva a késztetést a kérésére koncentráltam, azonban sok minden foglalkoztatott még. Ha megválaszolnak valamit, általában az amiről tudomást szerzek, mindig újabb kérdést vet fel.
- Nem kell aggódnod, nem szeretnék bajt hozni sem a te, sem az én nyakamra azzal, hogy elárulom ezt az egészet valakinek, de ha valahogy ebből a beszélgetésből bármi is kitudódik az biztos, hogy nem miattam lesz- tettem le a nagy esküt neki, majd rámosolyogtam. Sejtettem, hogy nem örülne neki, ha kitudódna, hogy itt császkál az éjnek egy elég késői idején és egy diákkal társalog, aki éppen tilosban jár.
- Ja és örülök, hogy nem etted meg a könyvtárost, de ugye nem buktatsz le te sem. Mármint azért mert itt téblábolok kint este. Mivel te felnőtt vagy... ki tudja mennyi ideje, lehet hogy több száz éve, neked tuti jobban hisz majd bármelyik tanár mint nekem, hogy azért nem mentem vissza mert elaludtam a könyvtárban.- néztem rá. Ahogy így megjegyeztem, hogy mennyi ideje is élhet, már megint eszembe ötlött egy kérdés, de ezzel sem akartam zargatni. Nem biztos, hogy önszántából lett vámpír, ha azt vesszük, valaki biztosan átváltoztatta őt. Habár nem tudtam megítélni, ő volt az első élő, vagy nem annyira élő és lélegző egyed akivel összefutottam eddig.
- Öhm, nem zavar, ha még valamit megkérdezek?- néztem rá, fel a szemeibe kérdőn. Hát igen, eddig csak úgy letámadtam vele, de most meg megkérdezem, hogy szabadna, vagy nem. Nem voltam épp a helyzet magaslatán, ha úgy nézzük.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 24. 19:19
| Link

- Nem, dehogy. Ettől nem kell tartanod. - rázom meg kissé a fejemet arra a felvetésre, hogy esetleg lebuktatnám a kis szabályszegőt a professzorok előtt. Nem egy tilosban járó diákkal akadtam már össze az eddig Bogolyfalván töltött hónapok alatt, ám egyiket sem nyomtam fel közülük. Minek tenném? Eleve nem nagyon értek egyet a takarodóval, mint olyannal. Ezt persze, nem kötöm a rellonos orrára.
- Mondd csak! - biccentek egy aprót, ahogy Catherine udvariasan megérdeklődi tőlem, faggathat-e még egy keveset. Mondjuk elég nagy a kontraszt az iménti kérdésárral, amit rám zúdított, bármiféle finomkodó engedélykérés nélkül. Azonban, ahogy máson sem, ezen sem akadok fenn. Csak várakozón fürkészem.
Egyáltalán semmi bajom vele, ha valaki érdeklődik a fajom iránt vagy akár irántam és ha ennek hangot is ad, nem átallva egy rakat kérdéssel letámadni. Tudom, hogy másoknak mindez milyen különleges -igazából nekem is az mind a mai napig, és igazából kedvem lelem abban, mennyire lázba jönnek tőle. Szeretem a lelkesedést, még ha én magam látszólag nem is gyakorlom. Legalábbis nem úgy, ahogy azt elvárják. Pedig szinte minden felcsigáz, csak éppen a vonásaimban ez meglehetősen lágyan mutatkozik meg.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 26. 13:54 | Link

Adam Kensington


Nagy megkönnyebbülés volt a számomra, hogy nem árul be, habár sejtettem, hogy nem teszi majd meg, de mindenről jobb megbizonyosodni azelőtt, mielőtt valami ilyesmit kijelent az ember.
- Akkor jó, mármint ennek örülök, mert nem lenne jó, ha lebuknék- jegyeztem meg, kíváncsian várva, hogy mit mond a másik kérdésemre ami alapvetően amúgy hülyeség volt, mert már egyszer letámadtam a kérdéseimmel.
- Szóval, azt akartam kérdezni, hogy ha megkérdezed mielőtt... megharapod, akkor van valaki olyan, aki megengedi, hogy megharapd? Miért engedik meg?- kérdeztem meg amit szerettem volna és érdeklődve néztem rá- Mármint tudod, azért nem hiszem, hogy sokan örülnek neki, ha a nyakukba harapnak. Az alapvetően egy eléggé...-próbáltam megfogalmazni- Mindegy, gondolom érted mire szeretnék kilyukadni.- mosolyogtam rá, majd a portrék felé pillantottam, de nem volt semmi változás. Mindenki aludt, már aki itt volt. Aki nem, annak a portréja üresen, elhagyatottan árválkodott a falon. Visszapillantottam Adamra várva mit válaszol. Ez tényleg érdekelt, mert nem sokan mehetnek bele abba, hogy megmarja őket. Jó, talán vannak olyanok, de biztos nem értettem volna meg a nézőpontjukat, ha csak nem szeretetből teszik. Az teljesen más helyzet. Ha szeretsz valakit, tegyük fel őt szereti valaki akkor az már egy olyan dolog, ami miatt van az egésznek értelme. Vagy talán vannak olyanok akik azért hagyják, mert érdeklik milyen lehet? Nem nagyon tudtam elképzelni, vagy éppen megérteni azoknak a tényállását, már ha vannak ilyen emberek. Én például nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy csak úgy hagyom, hogy megharapjanak. De azért tudni szerettem volna, hogy miért hagyják azok, akiket megmar, vagy hogy mondják.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Catherine
Írta: 2014. szeptember 26. 15:48
| Link

Érdekes, hogy a lányban nem jön létre semmilyen összefüggés aközött, amiről kérdez és hogy itt áll velem a kihalt, éjszakai folyosó közepén, holott pontosan tudja, hogy veszélyes ragadozó vagyok, és észre se venné, már a vérét szívhatnám. Nem egyszerűen az az oka ennek, hogy kevés az életösztöne, nagy a kíváncsisága és érdekli a személyem. Nem. A halandók vonzódnak hozzánk. Eredendően. Csalogatjuk Őket a lényünkkel magunkhoz. Ez alapvetően így van, hát még ha szánt szándékkal növeljük kívánatosságunkat egy könnyű prédaelejtés érdekében. Számtalan hasonló jelenség van a természetben, amikor a ragadozók színükkel, illatukkal, megjelenésükkel odavonzzák áldozataikat. Ez hasonló.
- Akadnak, akik szimplán kedvességből teszik, míg sokakat az érdeklődés hajtja, egy részüknek pedig egyszerűen kedvére való. - sorolok fel csöndesen néhány változatot, figyelve közben a lány vonásait. Rengeteg ilyen halandóval találkoztam már, akik meglehetősen értetlenül álltak afelett, miért ajánlják fel magukat nekem embertársaik. Egy részük megmaradt ezen értetlenségben, míg egy jelentős hányaduk végül hamar a karjaimban találta magát, teljesen önszántából.
- Ideje mennem. - jelentem be aztán. Körbetekintek az üres folyosón, a falon sorakozó festményeken, majd ismét lenézek a lányra. Ildomos lesz most elköszönnünk egymástól, mert biztos vagyok benne, hogy valaki kihallgat minket, és egyre inkább olyan témák felé evezünk, amelyeknek elég egyik szájról a másiknak terjedni ahhoz, hogy valamilyen egészen botrányos elmondás kerekedjen belőle.
- További kellemes estét! - biccentek neki, lágy hangon ejtve búcsúmat. Végigpillantok még rajta régi fényű szemeimmel, majd ellépek mellette, és tovahaladok a folyosón sötét, nyurga alakommal.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet