Cory

Michelle
#edictummegjelenés #felkészületlen #kitekerikanyakátcsakmégnemtudja

Michelle
#edictuminterjú #nebántskérlek #tudodhogycsakviccvolt

Michelle
#afalnakisfülevan #zsibbadakarom #kezdérdekeslenni

Noldi
#tűzzeljátszol #megégetedmagad #bajoklesznek

Michelle
#nemkispályázunk #figyeljéstanulj #lillamegfogölni

Michelle
#okéezmárténylegfáj #befogomlegközelebb #szétszednekanők

Nem bízott a gyűlölettől elvakított emberek ítélőképességében, ahogy bizonyos helyzetekben a sajátjában sem bízhatott - az, ami teljesen jogosnak és illő mértékű visszavágásnak hat, nyugodtan válhat brutális megtorlássá és senki, de senki nem garantálhatta, hogy az indulatok nem veszik át teljesen az irányítást.
Jóformán nesztelenül mozgott, folyton figyelve és ignorálva Kilián bosszankodását, a valódi veszélyekre ügyelt elsősorban. A túlzott elbizakodottság nem szerepelt rossz tulajdonságainak listáján, talán ezért is lehet szemtanúja annak, aminek a másik épp hátat fordított, hogy újrakezdje roppant idegesítő és felesleges szájtépését. A helyzet egyetlen vicces pontja, hogy mindketten olyan szintű higgadtsággal kezelik a borjúmacska feltűnését, mintha az ilyesmi teljesen természetes lenne, azonban míg egyesek csak locsognak, addig Gareth villámgyorsan sorra veszi a lehetőségeit - többek közt azt is megfontolja, hogy amennyiben Sherlock az ő sara, ő most teljesen megfeledkezik Kiliánról, hogy neki is legyen módja érvényesülni és megoldani a saját problémáját, ami rövidesen abból fog állni, hogy egy kisebb szfinx méretű lény veszi üldözőbe, amit egyedül nem sok esélye lehet leteríteni. Arról nem is beszélve, hogy fogalmuk sincs, miféle varázs vagy bájital hatása alatt van épp és a mágia kombinálása semmiképp sem jó ötlet ebben a szituációban. Épp csak annyi idejük van, amíg a kandúr valamelyest alkalmazkodik hirtelen túlméretezett végtagjaihoz és visszanyeri megszokott mozgékonyságát. Elég kevés választást hagy ez így neki, pedig nem akarta használni a képességét, amíg nincs jelen tanár a kastélyban,
- Kuss és hasra!-*Adja ki az utasítást, mert illúzió jelenleg csak vizuálisak, amennyiben az ismeretlen járatni fogja a pofáját, Sherlock meg fogja hallani és megkeresi. Ez persze már nem az ő sara, ha szeretné, felőle aztán nyugodtan lehet élő macskajáték és szaladgálhat hajnalig, ha ez szíve vágya. Hogy Kilián is értse a szituációt, úgy alakítja az illúziót, hogy átmenetileg se Garethet, se magát ne láthassa, aztán a folyosó közepén megjelenít egy élénken világító, vörös foltot, ami ide-oda ugrálva hívja fel magára az állat figyelmét. A macska lelapul, a közvetlen közelükben dermedve meg, mielőtt a pont csalogatásának engedve elstartolna, hogy levadássza.
A szőke nem várja meg, amíg a másik feltápászkodik, egyszerűen és egy szó nélkül otthagyja, nincs most ideje magyarázkodni vagy újabb kiselőadást hallgatni meg Prof. Álmosvölgyitől, lépést kell tartania a játékba merült kandúrral - vissza kell terelnie az Eridonhoz, bár nem biztos benne, hogy be tudja juttatni a portrélyukon át a klubhelyiségbe, de bízik a macskák legendás hajlékonyságában.

A banya most biztosan mereszti a szemét lefele, az alatta lévő kanapén ücsörgő fiúra, aki, mondjuk úgy, igencsak furán fest. No nem, nem amiatt, mert fehér pólóban, és még  mindig szaggatott farmerben ül. Nem, hanem amiatt mert feje tetején két nyuszifül pihen, kezén pedig mókás, nyulas kesztyű. Az emberriogatás ugyan most nem játszik szerepet, de a meglepetés ereje igen, és úgy érzi, hogy ez most igencsak annak fog hatni. Kesztyűs mancsai között egy dobozkát szorongat, és csokinyuszit, mivel, annak, aki most épp vár, így kíván meglepetést okozni -  a látványon kívül. Mivel néha nem felejt el mindent, és ez lassan erényei közé is felírható, nem feledte el a lány születésnapját sem, és azt se, hogy illene valamit meglepit vennie a jeles napra. Mondjuk úgy, hogy erőn felül teljesített. Nem valami idióta dolog pihen kezei között, hanem egy nyaklánc, illő medállal, amely reméli, hogy meg fog felelni az ízlésnek. Ha még egy csokor virág is lenne nála, ő lenne a romantika megtestesült mintapéldánya. Leszámítva a füleit.
Nem hozott órát, és nem is türelmetlen. Kinyújtott lábakkal trónok a kanapén, kényelmesen, és a fejében csengő muzsika dallamát „hallgatja”. Nemigen tévednek erre, de aki mégis, és még meg is bámulja, vidáman megérdeklődi, hozott-e répát, és, hogy megnyugodhat, nem ő fogja tojni a húsvéti ajándékait, csak dublőr. Páran jót röhögnek, páran nem, de megszokta, hogy poénjaira nem mindenki gyomra vevő. Hosszan ásít egyet, mint valami macska, majd maga alá húzva lábait, előre dől, és körbekémlel a folyosón. Még nem lát semmi olyat, amit kellene, így vissza is dől, és várakozik tovább. Reméli, hogy nem felejtette el a lány, bár nem mondott neki semmit, csak azt, hogy meg szeretné mutatni neki az egyik rajzát, ami tök véletlenül úgy lett megalkotva, hogy hasonlít rá. A rajz nincs nála, nem is létezik, csalinak viszont hihető, hiszen, ha jobban meglesi az ember, a kesztyű alatt bal keze még mindig grafitmaszatos, jobbján pedig, egy firka látható. Nem is gond, aki ismeri megszokhatta már. De a fene már zsibbad, mocorogni kezd, de nem áll fel, és kezd el körözni. Annyira azért még nem türelmetlen. Hozhatott volna magával egy órát, már ha tudná, hova pakolta el. Erre gondolva sóhajt nagyot, és babrál a kesztyűjével.

Julien Király




Lina számára pompásan indul ez a nap, elvégre ma van a születésnapja, ráadásul a tizenhatodik, ami nem mindennapi az ember életében, különösen, ha lányról van szó. A szüleitől érkezett ajándékhalmokkal már reggel ott toporogtak a szorgos kis baglyok az ablakpárkányon, kapott mindenfélét, amit csak kívánhatott, meg persze olyat is, amit sosem mondott ki, hogy szeretne, de ez a szülők misztériuma, mindig tudják, mi kell a gyereknek, ergo most dugába dőlt a Néma gyereknek anyja se érti a szavát elmélet.
Lelkesen bontogatja a csomagolásokat, amikor a szobában lévő kakukkos óra éktelen ricsajjal kezdi visítani az áriáját, jelezve, hogy már elég későre jár az idő. Tekintete bosszúsan kúszik a madárra, majd ijedtté változik, amikor jobban szemügyre viszi a mutatót. Már ennyi az idő?! Fut végig fejében a gondolat, félrerakja a kezében lévő dobozt, és sietős léptekkel – már amennyire a magas sarkúban ezt kivitelezni lehet – nyargal a lépcsőkön, folyosókon át. Hogy mi az, ami ennyire sürgős? A héten összefutott Juliennel a folyosón, és megbeszéltek egy találkát a Banya portréja előtt, ahol a fiú megmutatja egy rajzát Linának. A lány már nagyon várta, hogy láthassa a remekművet, elvégre nagy művészetpárti, viszont annyira belefeledkezett az ajándékokba, hogy megfeledkezett az időről, de sebaj, sportoló lévén viszonylag hamar sikerül neki megtenni a szoba és a portré közötti távot. Bekanyarodva az utolsó oszlopnál, rögtön kiszúrja a fiút, aki a közelgő ünnep szellemében nyuszi fület, és kesztyűt öltött. Akaratlanul is széles vigyor kúszik az arcára, miközben átszeli a köztük lévő néhány lépés távolságot. A fiú kissé türelmetlennek fest, épp ezért a szokásos bocsánatkérő szónoklással kezdi a társalgást.
-Hejhóó Nyuszika!-Megbirizgálja a füleket.-Ne haragudj, hogy késtem, csak elfelejtettem az órára pillantani, és… Na, de a fő, hogy itt vagyok. Hol a remekmű?
Tágra nyílt szemekkel pislog a nyuszira, és tekintetével a rajzot keresi, nem igazán érti, hová rejthette a fiú. Pillantása a kezében szorongatott dobozkára siklik, de naivságából kifolyólag egyelőre még nem érti a kialakult helyzetet.

Újabb ásítás, félő, hogy még pár ilyen, és szétreped az orcája. Megelőzve ezt, inkább visszafogja magát, és átmozgatja tagjait, nem törődve, hogy itt-ott roppan egy kicsit. Fejét hátradöntve pislog fel a banyára, aki nemtörődömséget színlelve bámul a folyosóra, de tudja jól, hogy figyel mindenre. Szusszan, mivel némasága nem fogja mulattatni, mint egy-két, vad pletyka, de nem kezd el egy portrénak könyörögni, hogy ugyan meséljen már valamit. Az elalvás veszélye így se-úgyse veszélyeztetné, csak hát na. Mégis csak hangot hallana, a csend helyett.
De ideje nincs végül arra, hogy teljesen elunja magát, mivel, a csodálatos kastélybeli akusztikának köszönhetően hallani kezdi a sietősen kopogó cipősarok jellegzetes hangját. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy az, kire vár, de már több, mint a semmi. Ismét előre hajol, kémlel, és felfedezi a közeledő alakot, akiben bizony ráismer a meglepetés elszenvedőjére. Széles vigyorral pillant fel rá, amint elé ér, és megpiszkálja műfüleit. Ekkor áll csak fel, hálásan sóhajtanak fel tagjai, meg feneke, amely már komoly zsibbadásnak indult, de nem mutatja egyiknek sem jelét most.
- Szia,  Lina. Nem harag.. Itt vagy, igen. – bólogat nagyokat, majd amikor arra kerül a sor, amikor a rajzot említi, boci-szemekkel pillog rá.
- Öühmm.. az nincs. Nincs rajt.. csak helyette. – azzal felemeli a csokit, és a dobozkát, és felé nyújtja, még szélesebb vigyorral. Bizonyára ez nagyobb dolog, mint egy rajz, de meg fogja neki egyszer egy művét is mutatni.
- Boldog szülinapoooot! – kiáltja szokványos, érdekes akcentusával, miközben finoman a kezébe nyomja a dobozkát.

Julien Király




Csak áll és bizerálja Julien édes nyuszi füleit, miközben azon kattog, hogyan is nézhet ki a rajz, ami a fiú szerint hasonlít rá. Rendkívül izgatott, hiszen még sosem rajzolta le őt senki, és úgy érezi, ez is egyike lenne a tökéletes szülinapi ajándékoknak. Julien, Lina érkezését követően feláll, helyeslően-elnézően bólogat a lány szabadkozására, majd széles vigyorral közli, hogy rajz… az nincs. Lina nem egészen érti ezt az egészet, nincs rajz, neki azt mondta, hogy van, és jöjjön ide… Most akkor mi a szöszös-fészkes fene van? Pislog kettőt, hármat, arckifejezéséről totálisan leolvasható, hogy teljes a káosz odabent. De Julien nem hagyja sokáig bizonytalanságban évődni a lányt, felé nyújtja a kezében eddig oly’ lelkesen szorongatott csokit és dobozkát, és különleges, de tőle már jól megszokott akcentussal rikkantja el magát: boldog szülinapot! Lina azt sem tudja hová legyen örömében, nem számított arra, hogy bárkinek is eszébe jut, hogy bolondok napja mellett más esemény is van ma. Lelkesen veszi le a dobozka tetejét, és kíváncsian kukucskál bele. Arcán meghatódás jelei láthatók, ahogy szemléli a nyakláncot, amelyen szépséges macska medál csücsül. Hihetetlen!
Megszólalni nem igazán tud egyelőre, helyette egy hatalmas öleléssel – már amennyire vézna karjaitól kitelik – ajándékozza meg a fiút, és egy cuppanósat is nyom az orcájára. Végül, még mielőtt szegény teremtés megfulladna, elengedi, remélve, hogy a banya épp most aludt be egy kicsit, vagy figyelt más, a közelben kószáló emberekre, különben még a végén edictumi cikk lesz belőle.
-Nagyon, nagyon szépen köszönöm! De tényleg! Gyönyörű! Huh…
Ennyire futotta most a nagy öröm közepette. Miközben vigyorog, mint a vadalma a nyakába akasztja a láncot, és tovább csodálja a medált. A gyönyörködés után tekintete visszatér a fiúhoz, lehuppan a padra, elvégre csak végigfutott néhány folyosót tizenöt centis magas sarkúban.
-Tényleg nagyon köszönöm! Nem kellet volna… És, hogy telik a bolondok napja? Gondolom, most állati jól érzed magad, hiszen nem szólhatnak be a viselkedésedre, vagy a poénjaidra, na meg a füleidre!
Julienre kacsint, majd babrálni kezdi ismét az említett kiegészítőt. Hiába, mágnesként vonzza a kezét, nem tehet róla.

Szánja-bánja, hogy ilyen kis hazugsággal hívta ide, de hát, nem tudott okosabbat kitalálni. A „gyere el ide, és akkor” elég száraz lett volna, más érdekessége meg nemigen akad a rajzain, meg a hülyeségén kívül, bár ki mit vesz annak abból, amiket művelni képes. Remélem, nem fog haragudni rá, bár, azzal, ami az igazság, bizonyára azonnal kárpótolni is fogja. Akkor pedig nincs is semmi probléma. Látja rajta az értetlenséget, amikor előadja az igazságot, szinte hallja a felbukkanó, de el nem hangzott kérdéseket is, amikre nem válaszolna, mert akkor jobban lelőné a poént, mint amennyire akarja. Azonban így is gyorsabban reagál, tesz, mintsem tényleg kimondhassa azokat a szavakat. Csendben követi végig, ahogyan a lány a dobozra pillant, majd megkezdi a felnyitását. Addig is tartja tovább a csokit, hogy ne legyen az útjában, arcán pedig most saját magának is nagy kíváncsiság ül, hogy mit is fog szólni ahhoz, amit a dobozka rejt. Örömmel fogadja, hogy a borzalom egy fikarcnyi jelet sem lát, annál inkább örömet, amit az okosan választott ajándék látványa nyújt neki. A vigyora így marad, menekülőre sem fogja, hanem karját kitárva fogadja az ölelést, simítja meg kedveskedően a hátát, majd engedi el, amikor a másik is. A puszira reagálva viszonozza, ámbár ő csak a homokára nyom egy apró cuppanóst, nem akar tolakodó lenni, sem pletykaalany, bár, szinte érzi, tudja, hogy a banya most jóllakatja a pletykaéhségét.
- Ugyan, nincs mit. Szülinap, kijár ez, de mennyire! – bólogat ismét, hiszen hálát nem vár, azért adta, hogy örömet okozzon. Igen, igen, nem csak fejfájást bír okozni az embereknek, hanem örömet is. Ahogy felteszi, és leül, lehuppan mellé, vissza a pamlagra, mint egy jó ismerősre. A lábára csak futólag pillant, emlékezve a kopogásra, és most megszemléli, mik is okozták azt.
- Aaaatyaég! Ebbe futni? Nem lehet! – tör ki belőle akaratlanul, mivel tényleg nem tudja elképzelni, ha neki kéne ilyet viselnie, kitört nyakkal heverne már rég, két lépés után. Lépcsőn meg… inkább nem is gondol ilyesmire.
- De kell. A szülinap jó dolog, ajándék is. – erősíti meg a dolgot, majd amint a napjáról van szó, felnevet. – Imádom! Igen, nagyon jól. Ahh. Ha valaki szól be, akármelyik nap, nem érdekel akkor se. De a fülek! – pillant fel, megpiszkálva azt. – Puha. Már azért is megvettem, mikor láttam. És neked milyen a nap? – kérdez vissza, leeresztve a kezeit.

Julien Király




Hatalmas meglepetés volt neki a nyaklánc a fiútól, tényleg nem számított arra, hogy valakinek is eszébe jut az, hogy az április elseje nem csupán a bolondok, de Lina napja is egyben. Bár, ha végignéznénk röpke tizenhat évének képeit, úgy éreznénk, sokszor ez a kettő tökéletesen fedi egymást. Örömét és háláját nem tudja másként kifejezni, minthogy egy hatalmas ölelést, és egy cuppanós nagy puszit nyom Julien arcára. Természetesen egyik sem marad viszonzatlanul, s miután a fiú ajkai homlokát érintették, úgy tűnt neki, mintha a Banya szemei a távolba meredésből rájuk siklottak volna. Hajjajj, ebből megint nem fog jól kijönni, ezt már előre sejti, pedig mennyire igyekezett az utóbbi időben, hogy ne kerüljön az újság hasábjaira, pláne ne a magánéletével… De, amit egyszer a Banya meglát, azt bizony az egész iskola tudni fogja. Háromszoros hipp-hipp-hurrá az öreglánynak!
A pamlagon ülve végre kicsit kinyújtóztathatja végtagjait, mert, bár nem okoz neki gondot, hogy akár tizenöt centis magas sarkúban végigflangáljon a folyosókon, lépcsőkön, egy-egy ilyen tortúra azért igencsak megviseli a lábait. Ugyan nem szenved látványosan, Julien szemei mégis kikerekednek a lábbeli láttán, és, mint általában a férfiak, ha ilyet látnak, bizonygatja, hogy ebben márpedig a futás lehetetlen.
-Dehogynem! Csak meg kell tanulni a technikáját, például, hogy hogyan tartsd a lábad, vagy mennyire vágd földhöz a sarkad. Nem nagy kunszt, bár azt hiszem parádés látvány lennél, ha felhúznál egy ilyet…
Felnevet, hisz nagyjából sejti, hogy a fiú van akkora Humor Herold, hogy lazán megcsinálná az attrakciót, tudván, hogy ezzel szerezne néhány kellemes percet a nézőközönségnek, és természetesen saját magának is. Az már más tészta, hogy a lába biztosan megbosszulná magát, mondjuk egy kiadós bokaficam, vagy lábfejgörcs formájában.
A szó a bolondok napjára, annak eseményeire, és arra terelődik, hogy melyikük hogy érzi magát ma. Lina élvezettel hallgatja Julien kissé tört magyaros élménybeszámolóját, és jót mosolyog rajta.
-Sokan mennek oda hozzád azért, hogy egy kicsit simizzék a fülidet? Vagy esetleg répát és káposztát ajánlgatnak?-Felnevet.-Az én napom? Eddig pompásan telik, leszámítva, hogy a lépcsők a nap folyamán többször is megbolondultak, mikor használni akartam őket, és totál más helyre vittek, mint ahová kellett volna… Borzasztóak tudnak lenni, ugye? A szellemekről meg ne is beszéljünk… Ilyenkor jobban elengedik magukat, mint általában, és előszeretettel hozzák a frászt az emberre… Te is összefutottál velük a mai nap folyamán?
A hideg is kirázza, ha eszébe jut a jelenet, amikor épp kezet mosott, és a mosdó tükréből a Véres báró ijesztő arca nézett vissza rá… Brrr!

Elég jól tette, hogy az eszét is használta, amit ritkán tesz, de úgy néz ki, igencsak megéri. De most egy időre biztosan elteszi, maximum húsvét előtt, a beszerzőkörúton veszi elő, hogy az ott szerzett dolgok is ötletesek legyenek, és hasonló eredménnyel zárhassa a meglepetéseket. Ez még viszont várat magára, hiszen jelenleg nem egyedül ücsörög, hogy elméjében rejlő dolgokkal foglalkozzon. A banya átható pillantása szinte cirógatja továbbra is tarkóját, de kihúzza magát, és megállja, hogy ne pillantson fel, és ne is tegyen olyan megjegyzést, amely miatt „szebb” pletykát kapjon, mint amúgy. Neeem, nem venné fel igazándiból, de vélhetőleg a lány is kapna belőle, és lehet, nem esne neki olyan jól.
Így hát maradt a jelenlegi dolog, mely aggasztja, a cipő. Atyaúristenmekkorasarkú cipő. Előrébb dől, úgy szemlélve meg a futóműveket, ráncolt homlokkal, belegondolva a dolgokba, de inkább nem feszegeti tovább, képzelőereje nagy, és már így is olyan dolgokat képzelt maga elé, amitől egy hétig röhögő görcse támadna, no meg annak is, aki látja. Nem mintha ez jobban zavarná, mint a banya.
- Oh.. óóóóó! Hogy technika! – vakarja meg a feje búbját. – Nem gondoltam erre, nekem nagy kun.. kunsz.. vagy mi lenne. – küzd meg egy kicsit a szóval, majd félbe is hagyja, mert a mássalhangzó-duplázás még mindig nem a kedvence, sőőőt.
- Én szuper lennék! Fekve. De nem menve. Meg.. nincs ekkora, mint ami a lábam. Túl nagy. – emeli fel az emlegetett tagot, mutatva, hogy nem harminchatos lábacskával áldották meg, de szerencsére, nem is áll egyelőre szándékában az, hogy ilyesmit húzzon a lábára, mivel még nincs patent életbiztosítása. Azon viszont jót nevet, hogy érdekes látvány lenne, együtt nevet a lánnyal, miközben serényen bólogat rá. Amint viszont más vizekre terelődik a szó, elhallgatva figyel csendben, a kérdésre pedig, csak megvonja a vállét.
- Inkább néznek. A legtöbbnek fura, ők ilyet nem. Ők nem tudják mi vicces, savanyúak. De répát akartak, igen, ketten. – még a klubhelyiség falai között, és, ha nem sietett volna találkára, mé ki is várta volna, hogy elébe hozzák. Bizony ám.
- Aaaz jó. – jegyzi meg arra, hogy a napja jó, a lépcsőkre viszont csak együtt érzően sóhajt. Bizony, ilyenkor az egész kastély bolond.
- Azok, igen. De nem csak lépcső. Például menni akarok mosdóba folyosón, és össze van cserélve a rajz, és mentem lányokéba. Sikított is az egyik, én meg nevettem és kimentem. Lefele kétszer volt rossz irány, de visszafele érzem, sok lesz. – biztosan bekeverik a málnásba, erre mérget venne, persze, még sokáig nem szándékozik visszatérni, menni fog neki a világnak, vagyis a kastélynak, és bolondozik, ha már ma van a napja.
- Szellem? Nem, nem láttam egyet. Bár lehet, nem néztem jó irányt. – vagy nem emlékszik, hogy látott volna. Most azonban, hogy a szellemekre kerül a sor, nem állja meg, hogy ne nézzen fel a banyára. A keret azonban üres, vagy csak annak látszik. Úgy néz ki, elment, hogy beszámoljon, mi folyik a folyosóján.
- Ohh, itt hagyott. – megrázza a fejét, és visszapillant rá. Nem bánja a dolgot igazából.

Julien Király





Ez a meglepetés dolog Julien részéről fantasztikusan jól sikerült, tekintve, hogy a lány nem készült fel rá, hogy bárkinek is eszébe fog jutni. Egy valaki levelére, megjelenésére számított egész nap, Caiuséra, remélte, hogy titokban majd visszatér a kastélyba, hogy egy csokor vanília virággal, huncut mosollyal az arcán annyit mondjon: Boldog szülinapot! , de a fiú nem jelentkezett, és, bár ettől függetlenül a napja vidáman telt, valahol belül mégiscsak hiányzott ez a rész… De most, hogy Julien előrukkolt ezzel a nyaklánc dologgal kicsit kisebb lett az űr, éppannyira, hogy a nap végére ne könnyek között hajtsa álomra a fejét.
A pamlagon ücsörögve a cipő, az a fránya magas sarkú a téma. Lina jót kacarászik a fiú hitetlenkedő arckifejezésén, ráncolt homlokán, ahogy a lábbelit méregeti, majd megemelve saját pacskerét, megállapítja, hogy ekkora méretben bizony nem gyártanak ilyen pipellőt.
-Szépen is nézne ki a cipőboltban a negyvenhatos tűsarkú. Szinte biztos vagyok benne, hogy menten bekerülne a Guinness Rekordok Könyvébe, a Világ Legnagyobb Magas sarkúja címszó alatt… Ha híres szeretnél lenni, megpróbálhatnád legyártani, majd megtanulni menni benne… Igazi világszenzáció lennél!
Felnevet, sőt nevetésbe kacagássá fokozódik, hallva a fiú próbálkozását a kunszt szó kiejtésével. Borzasztó lehet külföldinek lenni Magyarországon, az egyszer biztos, elvégre annyi furcsa szava van a nyelvnek, hogy szegények hülyét kapnak, mire legalább a felét megtanulják kimondani, a nyelvtani szabályokról meg már szót se ejtsünk.
Figyelmesen hallgatja Julien sztoriját, ami arról szól, hogy nem csak a szellemek és a lépcsők kattantak meg teljesen, de a mosdó jelzőtáblái is mókás kedvükben vannak, és összecserélőnek kerül-forul. A lány el tudja képzelni, mit élhetett át a fiú a lánymosdóban, de azt is, hogy szegény csajok mennyire kaphattak frászt, amikor sminkelés közben szembetalálják magukat egy pasival… Brr!
-Akkor ma jobban odafigyelek, kétszer is megnézem a jelzést, mielőtt bemegyek, nehogy egy foglalt piszoárral találjam szembe magam…
Ismét elvigyorodik, majd tekintete a fiúéhoz hasonlóan a Banya keretére siklik. Úgy tűnik az Öreglány eleget látott és hallott ahhoz, hogy forró dróton továbbítson mindent az arra érdemeseknek.
-Azt hiszem, most ment, hogy pletykáljon rólunk egy szaftosat valamelyik szerkesztőnek. Olyanokat tudnak írni az emberről, hogy a füle kettéáll tőle… Te is részesültél már a Banya kegyében, és jutottál általa az újság hasábjaira?
Pillantása ismét Julienre szegeződik. Kérdésével, még, ha finoman is, de szeretné kipuhatolózni, hogy fog reagálni a másik, ha a legközelebbi számban találkájuk nem gyengén kiszínezve, és felnagyítva címlapra kerül.

Kicsit megviselt a cipője, sőt, ahogy most, felemelt állapotában megbámulja, még koszos is, de a fekete ápol és eltakar. Viszont nem lenne egy buta dolog, ha legközelebbi kiruccanásakor beszerezne egy újat, mert ebből lassan ki fog kukucskálni a lábujja, és bár őt nem zavarja, de a harmatos fű, vagy egy kis eső már nem fog jót tenni neki, és semmit sem utál jobban, mint a vizes zoknit a lábát. Neki is kell utálnia valamit, és hát ez egyike azoknak, amitől az ő haja is égnek áll. De tappancsa a földre kerül, fülében pedig a lány nevetése csend, amit vigyorral reagál le. Annyiszor vigyorog, hogy félő, már nem is tudja normál, komoly formában tartani az ajkait. Vagy nem is akar olyat? A csibészes félmosoly mindenkinek jól áll, vagy egy jópofa grimasz. Na de most a cipő a téma..
- Nem is negyvenhat. Csak negyvenegy. De lehet még nő. – vonja meg a vállát, majd visszakanyarodik a cipőkhöz. – Nincs ilyen nagy láb lányoknak? Pedig vannak naaagyon magasak. Na mindegy… híres.. az jó lenne, de nem tudom. Így? Fura. – ráncolja a homlokát, mert valószínűleg a legnagyobb cipő mellett a legtöbbet gipszelt ember címet is megnyerné. Élő múmia, kéremszépen!
- Csak nyakam, meg bokám törne. Nem jó. – rázza a fejét, és elveti, hogy ilyesmivel keresse meg a kenyere javát. Marad a papírnál meg a grafitnál, egyelőre. Nem tudni merre nyomja előre a sors.
A saját kárán tanult ma, és még jó, hogy szóba jött, legalább ő el fogja kerülni. Annak örül igazán, hogy nem máshol ébredt, mert hallotta, hogy volt olyan is, amikor átköltöztettek majdnem mindenkit máshova. Fura lett volna, bár.. egyszer kipróbálná azt is. Ki tudja.
- Kell is. Mi fiúk nem sikítunk, állva.. öööö.. tudodmicsinálunk, szóval csak hátakat látni mindből. Csak kellemetlen. Kinek mi. – vigyorog egy sort a dolgon, mert hát na, tényleg nem szoktak nagy dolgot tenni, ha valaki betéved, a szemetebbek még megjegyzéseket is benyögnek, ő – bár még nem volt vele ilyen – nevetne csak. Mindenki más.
- Had tegye. – vonja meg a vállát a Banyára. – igazad van. Tudnak írni.. furákat. Egyszer-kétszer. Volt barátnőm, de én nem tudtam róla. Valamit tud a Banya, mit én nem. De nem izgat, én tudom igazság, a többiek meg egyenek papírt. – most is így van vele. nem fogja érdekelni, mit írnak meg. Tegyék. Ha nekik ennyi idejük van, hajrá, ő már várja, mikor tudja meg ismét a lapokból, hogy szerelmes, és még barátnője is van. Vagy épp… barátja. Amit írni tudnak..

Julien Király





Kicsit mellélőtt ezzel a láb mérettel úgy tűnik, mert a fiúnak nem negyvenhatos, csak negyvenegyes lába van, de ennyi baki még igazán elnézhető, tekintve, hogy ő csak és kizárólag a 36-os méretet ismeri, és ami ennél nagyobb, neki az már csónaknak is beillene. Szerencsére Julien nem csinál nagy ügyet belőle, talán azért, mert fiúból van. Bezzeg, ha nőből lenne, most sírva szaladna el, és, ha érzékenyebb lelkivilággal rendelkezne, akkor talán még egy lábplasztikai műtétre is bejelentkezne bánatában. Természetesen ezt a prefekta nem saját bőrén tapasztalta, de tudja, hogy vannak ilyen elvetemültek, akik bármire képesek, csak, hogy úgy nézzenek ki, mint a kor ideáljai. Ennyi erővel ő mehetne valami génkezelésre, ahol kicsit feltornásznák a magasságát, mert a maga 153 centijével alig látszik ki a földből. Na, de épp itt az ideje, hogy visszatérjünk a Királyhoz, még mielőtt kiszúrná, hogy Lina fejben egy kicsit elkalandozott.
Pislogással jelzi, hogy nem változott kigúvadt szemű hallá, és nincs szükség a defibrillátorra sem, mert él és virul, csak épp egy kicsit elbambult. Julien épp azt taglalja, hogy a fiúk nem kezdenének el sikoltozni, ha a lány betévedne a dolguk végzése közben.
-Az lehet, hogy ők nem kapnának szívszélütést, de, hogy én azt se tudnám, hogy nyargaljak ki a helyiségből, az már egyszer biztos. Ti, fiúk, nagyon kegyetlenek tudtok lenni egy-egy kellemetlen szituáció alkalmával, pláne, ha kiszúrjátok, hogy a lány zavarban van… Tudjátok, hogyan kell az enyhe arcpírt téglavörös színűre változtatni, mindössze egyetlen beszólással…
Sokatmondó szemforgatás keretében elvigyorodik. Anno, még Pécsett volt szerencséje egy-két balfékkel találkozni, akik előszeretettel űztek sportot abból, hogyan szekálják halálra nőnemű társaikat akkor, amikor amúgy is zavarban volt szegény.
A szó a Banyára terelődik, és Julien elmondása alapján, neki is volt már szerencséje, vagy éppen szerencsétlensége a Vénlány áldozatául esni, de úgy fest, ez őt csöppet sem zavarja.
-Mondjuk, ha jobban belegondolunk, érthető is, hogy mások magánéletével foglalkozik, elvégre az övében minimum tizenöt éve semmi izgalmas nem történik, és, hát valamivel le kell kötnie magát. Pluszban még ott van az is, hogy a szerkesztőségi tagoknak jól jön, hogy ő mindenütt ott van, mindent lát és hall… Pillanatnyi szünetet tart, majd folytatja. -Örülök, hogy ilyen lazán állsz ehhez az egészhez, mert több, mint valószínű, hogy az áprilisi számban egy párként fognak emlegetni bennünket, vagy, ha össze nem is boronálnak, a találkánk biztosan meg lesz említve némi színezékkel…
Ismét felnevet, majd pillantását Julienre szegezi, remélve, hogy nem érti félre, amit mondott.

Az emberi különbségek már csak ilyenek. A lánykának még ebben a cipőben is apróak a lábai, mint ahogy az a  lányoknál oké.  Bár ismert egy lányt, akinek akkora lába volt, mint neki most, mellé még magas is volt, és cseppet sem fiús alkatú. Csak épp a ruhákat nehezen találta meg, mivel nem átlagos méretűre nőtt. Amikor először látta, a hasáig ért, most lassan be is éri őt, lehet fel se ismerné. Amióta eljött onnan, sokat változott külsőleg, bizonyára a lány is. Talán írhatna neki, de nem tudja a címét, pedig bírta. Na mindegy is.
Nem gondolkodik tovább a múlton, inkább marad a jelenben. A csokinyulat immáron az ölébe fektette, itt látja, nem hagyja el, és oda is adja a lánynak, hiszen neki szánta. Gyors mozdulattal igazítja meg a hajpántot a fején, vakarja meg a kusza tincsek közti bőrfelület apró szeletét, és már le is ereszti a kezét, vissza maga mellé. A mosdós dolog vigyorgásra bírja, hiszen most sikerül elképzelnie, ahogy ő ugyan semmit se csinál, kezet mos, de ő betalál, és paprikavörös arccal igyekszik kifele, mivel azt hiszi, olyat látott, amit nem kéne.
- Egyszerű kifele. Vagy titeket ez nagyon zavarban hoz? – érdeklődik, majd végül elneveti magát a „vádra”, hogy milyenek is ők. Ő csak néha, nem mindig, mások még álmukban is.
- Ugyaaan! Én tök ártatlan. Nem szólom meg, semmi. Maximum vigyorgom. Szélesen. Az is zavaró? – a pirulás jellemző, máskor is. Amikor véletlen nekimennek, vagy például, ha az ártatlanabbak a kezéhez érnek. Ő olyankor mindig vigyorog, a pír erősebb, és néha már megijed, hogy szegény lány nehogy agyvérzést kapjon, csak mert ő ott volt, és megzavarta. Isten őrizzen, de eddig egyikük sem kapott. Ezt se tudja, hogy lehetséges.
Bőszen bólogat, amikor a Banya életét most ők vesézik ki, nem fordítva. Ha most hallaná, biztos közbeszólna, hogy márpedig ez nincs így, még ha így is van, de nem ért még vissza. Biztos hosszú a mese, amit ecsetel épp.
- Maximum új képkeret. Retusálás. Nem.. nem az.. resturálás.. –rázza meg a fejét, homlokát ráncolva, miközben rágódik a szón. – Restaurálás! Az! – csettint egyet, amint megleli, amit keres. – No igen. Nekik jó, mert van munka. Nekünk olvasni, csak épp nem mind kellemes. – dől hátra, kicsit helyezkedve, majd ismét legyint.
- Ohh, had legyen. Remélem a füleim is benne lesznek, meg, hogy van másik barátnőm, vagy hat. – neveti el magát, miközben az említett plüssfület piszkálja meg.

P(.F)anni
The Black Rabbit


Fannit a DÖKből ismerem, mint kiderült egyszerre jelentkeztünk és persze rögtön be is dobtak minket a mély vízbe. No, nem szó szerint, de a húsvéti szervezkedés azért nem volt semmi. Megjegyzem, én nagyon élveztem! Régen szórakoztam ennyit a Nyuszi miatt és ennek köszönhetően Bogival is sokkal jobban kijöttem most, mert bár ő már nagylány és "nem" hozzák lázba a húsvéti ajándékok, azért mégis csak lelkesen reagált, amikor meglátott reggel nyuszifülekkel. Igazából nem nyuszi fülek, csak egy fekete kendő amit a fejemre kötöttem és tádáááá... kész a Fekete-Bálint nyuszi.
Na de Fanni! Annak ellenére, hogy ő még csak elsős, vagy pont azért?, jól kijöttünk és mire minden ránk bízott aprósággal végeztünk azt hiszem egész jóban lettünk, így sikerült kitalálni, hogy ma - mivel húsvét van - nyuszisat játszunk. Azt mondjuk nem sikerült tisztázni, hogy ez pontosan mit is takar, de a nyuszifüleim szerintem, kezdetnek megteszik. A faluban még tegnap vettem egy rakat répát, ezeket már gondosan megmostam és megpucoltam és a táskámba tettem. Egy párat adtam Boginak is, a maradékkal meg siettem vissza, ide a suliba, hogy a megbeszélt késő délutáni időpontban a Bibircsókos banya folyosóján legyek.
- Helló!!! - kiáltok oda már messziről és futni kezdek, majd mikor lefékezem a lány előtt, az órámra pillantok. - Késtem, vagy te jöttél előbb?
Érdeklődöm, de simán lehet, hogy én késtem. Jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy átállítottam-e az órámat a múlt héten. Annyira összezavar az időjárás, a szünet, a sok egyéb dolog. Remélem azért nem várt rám egy órát! Szusszanok egyet, aztán a táskámba nyúlok a répákért. Kiveszem a zacskót, amibe csomagoltam őket és Fanni felé nyújtom.
- Vegyél Panni! - mert vagyok olyan "gonosz", hogy őt is átkereszteltem, de legfeljebb majd hozzám vág egy répát. Én addig is eszem egyet. - Játsszunk nyuszisat?
Teszem fel az újabb kérdést közben meg egy másik répát kezdek ropogtatni.

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Az első napjaimat a Bagolykőben eddig siker övezi, hisz sikeresen felvettem a tantárgyaimat, sok új embert ismertem meg és ezek mellett amikor megláttam, hogy a DÖK tagfelvételt hirdet azonnal jelentkeztem a DÖK elnöknél. Ám nem én voltam az egyedüli új tag, hanem velem együtt egy fiú is jött, Bálint. Beszélgettünk néhányszor, és már akkor egész jól alakultak a dolgok, persze pont akkor csatlakoztunk amikor megkezdődtek a húsvéti készülődések, programok, feladatok, játékok ötletelése. Így hamar neki is láttunk mind a ketten a munkának. Ennek köszönhetően barátkoztam össze a fiúval.
Bálinttal előző délután megbeszéltük, hogy ma félhétkor találkozunk a Bibircsókos Banya folyosóján ahol kicsit kirúgva a hámból nyuszinak öltözve végig ugrálunk a folyosón akár csak a kis nyuszmókok.
A mai reggel is úgy kezdődött mint az összes, de ez annyiban különbözött, hogy ma nyuszinak öltözöm és esztelenkedni fogunk az új barátommal. Hamar kimászva az ágyból felöltözöm és engedélyt kérve ki is rohanok a faluba, mert nincsenek nyúl kiegészítőim. Így is történt, vettem egy pár tapsi fület, farkat és szemceruzát az arcomat kifesteni. A kastélyba visszaérkezvén fehérbe öltözve, felveszem a nyuszi füleim és farkam egy virágkoszorúval párosítva a tavasz jelképéül. Orromra pici fekete orrocskát rajzolok és kér arcomra 3-3 bajszot, ezek után elindultam a találka helyre.
Nagy rohanásomban majdnem felborítottam társaim, persze időben kitértem a frontális ütközés elől, majd megérkezvén látom, hogy Bálint még nem jött, így előkapva zsebórám megnézem az időt.
-Hmm.. 10 perccel hamarabb ide értem.. Na mind egy, meg várom addig! -mosolyodtam el és arrébb ugráltam, felvéve a szerepem. Nem sokkal később, gyors léptekre leszek figyelmes, olyan, mintha valaki szaladna, oldalra nézve egy fekete valami közelít felém, amint megérkezik látom, hogy Bálint az.
-Szia! -mosolyogva integetek neki, nagy vigyorral párosítva.- Nem késtél!Nyugodj meg!-mosolygom még mindig.-Én jöttem véletlenül 10 perccel korábban!-nevetem el magamat, látszik Bálinton, hogy sietett és kicsit kétségbe esett, hogy megvárakoztatott. A zacskó csörgésére felkapva a fejem nagy szemekkel figyelem tetteit ám, amikor a répát meglátom pupillám is kitágul, mert imádom a répát főleg nyersen.
-Köszönöm, Tapsifüles! -vágok egyből vissza a kis gonoszságára és a zacskóból 2 répát ki is veszek, az egyiket rágcsálni kezdem a másikat pedig a kezemben tartom.
-Játszunk!-jelentem ki mosolyogva majd hirtelen szemeibe nézek.- De előtte.... -nyúlok be az én zsebembe kivéve a szem ceruzámat, letámadom és neki is rajzolok nyuszi orrot és bajuszt- Most már mehetünk! -ismételten elnevetem magam.

P(.F)anni
The Black Rabbit


Sietősen, futva érkezem a megbeszélt helyszínre, főképp, mert nyuszi barátnőm már itt van. Persze nem úgy a barátnőm, csak barát, aki nő nemű. Tessék jól érteni. Szóval ő már itt van, s mivel én ahhoz szoktam, hogy a lányok késnek, jogosan aggódom, hogy nem állítottam át az órámat, vagy más hiba csúszott a rendszerbe. Szerencsére azonban gyorsan kiderül, hogy ő valami különleges eset és korábban érkezett. Így, hogy megnyugodtam és kifújtam magam, elő is veszem a táskámból a nyusziságunkat megpecsételendő finom falatokat: a répákat.
- Am, hogy lehet véletlenül korábban jönni? - érdeklődöm, miközben répát ropogtatok, mert ez valóban újdonság számomra és kíváncsivá tett. Na meg, ezáltal is csak jobban megismerem őt. Az hamar kiderül, hogy a répát szereti, a Panni nevet meg még mindig nem. Nem értem miért, cuki is, meg illik is rá, még akkor is ha ő Fanni. Na mindegy. Nekem amúgy nincs bajom a Tapsifülessel. Sőt!
- Tényleg, amúgy csini vagy! - nevetek rá, ha már nyulak vagyunk. Főleg, hogy ő még ki is festette magát, én azért nem mentem ilyen messzire.
- Játszunk! - bólintok rá s már tenném vissza a répákat a táskámba, hogy ne essen bajuk, miközben végig ugrálunk a folyosón, amikor ismét megszólal.
- Előtte...? - nézek rá kérdőn, s kikerekednek a szemeim, ahogy meglátom a kezében a ceruzát. - Nehhem! Ezt nem... gondolod komolyan? - pislogok reménykedve, de aztán rájövök, hogy nagyon is komolyan gondolja. Nyelek egy nagyot, hátrálok pár lépést. Épp a minap aggódtam azon, hogy mit fog terjeszteni rólam a banya, erre még ez is? Bár... talán ha nyuszinak álcázom magam, nem ismer majd fel! Hiú ábránd, de Fannit sem akarom megbántani, így csak összeszorítom a szemem és azzal biztatom magam, hogy nincs itt senki, nem fog rólam fénykép készülni és ha túl vagyunk ezen a bohóckodáson rögtön eltüntethetem a szerintem túlzó nyuszi vonásokat.
- És most jobb? - kérdezem előbb csak a jobb szemem kinyitva, félve pillantva a lányra, hogy mit gondol. Közben pedig egy másik gondolat is megfogalmazódik bennem.
- Legyen verseny, a folyosó végéig meg vissza! - javaslom vigyorogva - mi legyen a tét?
Mert ugye tét nélkül nincs értelme. Vagyis van, csak úgy érdekesebb és több lenne a motiváció.

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Pihegése láttán elmosolyodom, nyúlszerkóját végig mérve meg tapizom a haját kíváncsian és a nyuszi füleit ami a valóságban, egy fekete selyem kendő amibe egy drótot varrtak bele a formázás kedvéért, a cselekvéseim közepette figyelek rá majd válaszolok azonnal elengedve a fülét.-Nem tudom még én sem, hogyan hoztam ezt össze!-próbálok valami normális indokkal elő állni, mert még sem mondhatom azt, hogy vonzom a balszerencsét, aminek hála mindig elkésem mindenhonnan vagy egyéb kellemetlenségek érintenek..Na mindegy.
Kivéve a répácskákat a zacskóból az egyiket el is kezdem rágcsálni, bókja hallatán pont megettem a répát, majd a ruhám két szélét megfogva megemelve pár centiméterrel, pukedlizem.-Köszönöm!-Még mindig fenn van a lemoshatatlan mosoly az arcomon aztán viszonozom kedvességét.-Te is jól nézel ki tetszenek a füleid! -jelentem ki, ezután kihúzom magam.
Mikor épp a répácskákat pakolja el, gondoltam még egy kicsit megspékelem a kinézetét, így előkapva a szemceruzámat, ördögi vigyorral párosítva közelítek felé, láttam rajta, hogy nem igazán repdes az ötlet iránt, emiatt nem is vittem túlzásba az arcfestést, csak pár vonal és egy orrocska az orra hegyére.-Jobb! Most már sokkal de nyuszisabb vagy! -válaszolok neki boldogan, ezek után én is elrakom a ceruzám vissza a helyére. Amikor elhangzott az a bizonyos mondat amiben a "verseny" szó szerepelt, egyből éreztem, hogy van valami ami nem engedte, hogy elherdáljam ezt a tökéletes alkalmat a versenyzésre. Ez a valami volt a büszkeségem. Sunyi mosoly ül ki ismét az arcomra a tét felvetése hallatán.-Tétet szeretnél? Rendben! A vesztes a Fejetlenség Folyosóján fog végig szambázni.. A szambát értsd úgy, hogy végig sétálni, pizsamában! -nyújtom a kezem felé a fogadásunk megpecsételése érdekében, közben szemeibe nézek még mindig. A kézfogás után a képzeletbeli rajtvonalhoz álltunk, amit egy  kis szobor jelképezett. Végig nyaltam alsó ajkamon és közben a cél lebegett a szemeim előtt. A visszaszámlálása után elkezdtem ugrálni páros lábakkal, épp mint egy nyúl, kezeimet a mellkasomhoz emeltem, ökölbe szorítva.-Ugrálj Tapsi' az életedért! Én is ezt teszem!-viccelődök, hisz ez csak egy játék.

Julien Király




Lina, miután általánosítva elmondta véleményét a férfi nemről, kissé kényelmetlenül érzi magát, nem tudja, Julien hogyan fog erre reagálni. Még az is megeshet, hogy bosszúsan felpattan, és itt hagyja őt a sunyiban, mondván, ha ennyire ellene van a pasiknak, ő már itt sincs. Teljesen érthető lenne a helyzet, mégis rosszul esne neki. Szerencsére azonban nem ez történik, a srác szépen marad a fenekén, és bőszen bólogat és vigyorog az eszmefuttatáson, hogy a lány fejvesztve menekülne a férfimosdóból, ha valamilyen szerencsétlenség folytán betévedne oda.
-Engem borzasztóan kellemetlenül érintene a történet. Ha utána látnám a delikvenst a folyosón, rögtön irányt váltanék, annyira szégyellném magam…
Bár hangja komoly, szája sarkában ott bujkál a komisz vigyor, mert igen, megint sikerült lelki szemei elé képzelnie a ciki helyzetet.
-A széles vigyor szerintem, oldja a hangulatot. Mert, ha látja a lány, hogy a pasi ennyire lazán kezeli a szituációt, hogy tud rajta nevetni, ő is elmosolyodik, és elfelejt zavarba jönni…
Elmosolyodik, ami főleg a fiú kissé tört magyaros beszédének tudható be. Mindig is szerette hallgatni, ahogy a külföldiek törik az ékes anyanyelvet, persze mindenféle kárörömöt mellőzve.
A szó a Banyára terelődik, és a nem túl izgalmas életére. Nagyokat pislog, ahogy látja Julien ráncolt homlokát, és hallgatja próbálkozásait, mire megtalálja a megfelelő szót: restaurálás. A srác még csettint is egyet örömében, elvégre ez nem tartozik a túl egyszerű szavak közé.
-Na igen, nekünk itt azért tanítanak olyat is, ami egyáltalán nem érdekel bennünket. Nálam speciel a repüléstan az ilyen. Irtózom a seprűktől, meg a repülő labdáktól… Brr!
A hideg tényleg végigfut rajta, bár az idő egészen kellemes itt a portré előtt. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy Julient egyáltalán nem fogja zavarni, ha együtt debütálnak az Edictum Pletykarovatában.
-A füleidet szerintem külön ki fogják emelni, túl cuki és figyelemfelkeltő ahhoz, hogy kispórolják a cikkből…
Megint birizgálni kezdi a hajpánt bolyhait, reméli nem megy vele a fiú idegeire.

Egy pillanatig sem horkant fel azon, amiket az erősebbik nem képviselőiről mondott. Minek is tenné, sosem idegesíti magát feleslegesen, rettentően nyugodt létforma alapjáraton, és bár van, amivel igen hamar fel lehet húzni az agyát, ez nem tartozik közéjük, és a mai nap amúgy is túl kellemes ahhoz, hogy bármivel felhergelje magát. Mintha valami meditáló zen lenne, aki mindig megtalálja a lelki békéjét valamilyen úton-módon. De nem, messziről nem az, már csak a haja végett sem. Arról sosem mondana le.
- Ha velem lenne ilyen, és lány lennék, jól nevetnék rajta, még akkor is, ha látom az arcot. Sőt, még jobban. De nem vagyunk egyformán. – ami igaz is, és ami még jobban, hogy nem is lány, és nem is lesz az ebben az életben. Egyelőre pedig, egy lány sem fut el előle, mert véletlen rányitott volna.
- Igen, igen. Jókedv fontos, nagyon. Ezért vigyorgom sokat, hogy oldva legyen hangulat. Nem is baj ha elfelejt, az csak jó. Nektek. Ugye jó? – nem tudja, hogy tényleg az-e, lehet, valaki épp szeret zavarba jönni. Sosem lehet tudni, kinek mi a jó, nem ismerhet eléggé semmit, mert lehet, hogy ezt nem reklámozza, mint például az olyanokat, hogy mit szeret enni. Persze, nem kell erre úgy gondolni, mint valami beteges dologra, csupán számára lenne fura, hogy tiltakoznak, hogy ne hozzák őket zavarba, aztán mégis jó nekik. Hű, ezt nem jegyzi meg hangosan, mert így is belekeveredett..
A kis nyelvbotlása után gyorsan visszatalál, és a poros Banyáról is lassan elterelődik a szó, hiszen nem lehet mindig ő a téma, még a végén jól is esne neki, hogy ennyire napirendre került. Na azt már. Arra csak bólogatni tud, hogy sok minden olyan van, amiről tudniuk kell, de sosem fogják használni, vagy szeretni. Ez mindenhol így van.
- A követelmény. Kell mindenkinek ugyanaz, mert ha te nem tanulod, mert nem akarod, sokan mennek utánad, hogy nekik se. Én nem szeretem Bájitaltant, és a repkedés még oké, de kviddics nem köt le. Miért irtózol seprűtől? – érdeklődik, de sejteti, hogy ha nem akarja elmondani, nem kötelezi rá. Sőt. Amikor ismét a füleire esik a szó, szélesen elvigyorodva húzza ki magát.
- Még jó! Direkt azért! Írják csak meg, milyen jó, meg puha. – tényleg nem zavarja, legfeljebb nevetni fog ismét egy nagyot, ahogy mindig.