Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=829432#post829432][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.11. 13:38[/b][/url]

Három percig voltam abban biztos, hogy én szeretnék iskolaelső lenni. Aztán mikor megláttam úgy az éves tananyagot, rájöttem, hogy idén sem én leszek. A tavalyi évben a navinések közül kerültek ki az elsők, ami engem nem zavart, de ugye van az a tipikus nézet, hogy hát ez jobban illet volna a mi házunk egy tagjához. Oda se neki! Majd idén, valaki. Hátha megpróbálom, még addig alszom rá sokat. Úgy hónapokat.
Mégsem veszem fél vállról az egészet. Az oké, hogy a teremben edzek néha, megint, meg Darya is tanít nekem dolgokat, de az eszemet is karban kell tartani, vagy hogyan is mondják. Büszke lenne a mondatra minden kék, irány a könyvtár! Könyveket és papírt tettem a táskámba, lesz mit leadni már most így az elején is, annyi szent. Tüske dobozát is elteszem, van benne neki nasi, egy kis tálka a víznek, azt magamnak is teszek, némi szőlőcukor kíséretében. Kezembe veszem végül pajtásomat, mert méltánytalanul kevés órára vittem magammal mostanság és már hiányoltam. Így indulunk el a körletből, bár nem tartottam meg a magamnak tett ígéretem, miszerint a nyakamba akasztok egy táblát: nem, nem harap és nem is szúr meg sosem. Mondjuk ezt is meg kellett tanulni, de nem nehéz, ha valaki, történetesen én, sokat tanultam az alatt, mióta velem van. Mind a négyünknek van valami kisállata, Domca macskája vicces, amikor megpróbál vele játszani, aztán fújtatva elmenekül, mert bizony, megböki az orrát akaratlan. De mindig kisimogatom belőle a traumát.
A könyvtárhoz érve lépek be, majd kettő könyvet veszek elő, amikre már nincs szükségem. Gyorsan lerendezem a visszaadás menetét, majd távozok, hogy válogassak és kitaláljam, melyiket kell majd el is vinnem. Három került a kezembe, majd a negyedikért nyúlok, amikor a színes tincseket szúrom ki az egyik asztalnál. Hah! Kerestem már őt egy ideje, bár nem beszéltünk sokat, feltűnt valami, ami eszembe maradt a szünet alatt is. Most nem látom mellette az álmos fiút, így nem fogok zavarni, ha kicsit odamegyek. Tüske a könyvhalom tetején ül, így mikor odaérek, óvatosan teszem le és könyvtár-hangerővel szólok a lány felé.
- Szia! - csusszanok le az egyik székre. - Nem zavarok? - remélem. Hát most már mindegy. - Csak gratulálni szeretnék az iskolaelsőséghez! Találtam is neked valamit - nem akarom a másik lányt is felkeresni, de ez feltűnő volt otthon, így eszembe jutott. Keresgélek egy kicsit, majd előkerül egy tolltartó, tele ceruzákkal, mindennel, amiket összeszedtem az idő alatt. Keresek, majd végül két, mugli golyóstoll kerül elő belőle. - Tavaly voltunk egy kiállításon, és neked ugye Anubisz lóg a nyakadban. Na, én ezeket sose használtam, de neked szeretném adni - teszem le a két tollat. Tipikus szuvenír, nem nagy dolog, de a mintája igen. A szem, a sakálfej, a kiállítás tematikája és világa köszön vissza róla. Az egyiken még egy kis apró lánc is lóg, amin Hórusz-szem fityeg. Csak azért vettem meg, mert tetszett, de aztán el is felejtettem. Tüskét veszem el végül az asztal közepéről és teszem vissza a könyvekre.
- Hát, nem nagy dolog, csak gondoltam, neked jobban való, mint nekem - vonok aprón vállat végül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=829512#post829512][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.12. 20:27[/b][/url]

Jó, egy kicsit sietve ültem le, meg se várva, hogy annyit mondjon, hogy kakukk. Elnézést kérő pillantással nézek felé, hogy ezt most nézze el nekem. Kicsit nehezek voltak a könyvek és nem akartam, hogy billegjen annyira a kezemben, hogy Tüske a földön kössön ki
- Klassz ez az kék szín. Tetszik – bólogatok, hogy levitához méltó lenne, igaz, ő unikornis, nem szfinx, de oda sem neki. Nem ezek teszik az embereket jobbára azzá, amik, mert tessék, simán lepipált minden okost. Emlékszem, mennyire duzzogtak páran nálunk az asztalnál, amikor bejelentették. Volt, aki csak egy vizsgával csúszott le és ahogy ő mondta, alig pár pont kellett volna ahhoz a K-hoz. Bár akkor is csak egyenlő lett volna velük. Én nem voltam mérges, tapsoltam sokat és kész. Nem értem, mire jó irigy lenni, nekik is ugyan annyi lehetőségük volt.
- Ugyan, ugyan – keresek nagyon, fel sem nézek. Ne szabadkozzon, erre gratulálni kell és kész. Nekem is jól esne, még ha tagadnám is, ha megtörténne. Bár az is jó volt, amikor a jó jegyek miatt veregették meg a vállam, szóval, majdnem ugyan olyan érzés, csak nem mondta be a nevemet az igazgató úr. Túléltem. Végül csak megtalálom, amit kerestem, egy pillanatra úgy tűnt, hogy eleve bele se tettem, akkor meg jaj nekem, mit ígérgetnék itt. Ciki lenne, hogy később, következő találkakor adnám, de nem az, mert most sikerül. Csupa öröm. Igazából az, ahogy az arcán látom, hogy tényleg meglepődik, pedig, apróság. Szabadkozik is rendesen, de nem engedek belőle, azok már az övéi.
- Naaa, nyugalom. Nem kényszerből adom – néha csinálok ilyet, amikor sok holmit gyűjtök be, de rájövök, nem kell. Adtam már pólót Hunornak, mert nekem se nem állt jól, se nem tetszett, vagy éppen amikor tekergetős gombócból lányos dolgot kapok, azokat is. Szóval, mondhatni, kész öröm velem néha. – Én nem írtam velük, csak kipróbáltam. Hozzád jobban illik, nagyon megy a nagyláncodhoz is, például – mert az annyira fontos egy iskolában, minthogy melyik cipőhöz melyik táska illik. Nem foglalkozom ilyenekkel, csak a zavarán szeretnék enyhíteni. Nem akartam gondot, tényleg nem. Csak örömöt.
- Használd egészséggel – mondhatnám, hogy írjon velük vizsgát, de nem lehet, ott puskázást gátlóval kell mindent. Kérdésére nézek a kispajtásra, akinek gyorsan pár nassolnivalót veszek elő, leterítek egy papírzsepit és óvatosan rátéve, hagyom falatozni.
- Igen. Nem akarok elúszni a beadandókkal meg itt-ott kiegészítem a jegyzeteket néha. Domca tanította, csak hát nem mindig van kedvem hozzá – igen, a motivációm sokszor nem a legszebb. – Nehéznek tűnik a harmadik év. Neked az volt? – érdeklődöm, meg veszek magam elé egy könyvet és felnyitom a tartalomjegyzéknél. – Szerinted én tudnék kviddicsezni? – én sejtem a választ, de na. Hátha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=831344#post831344][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.05.16. 17:44[/b][/url]

Aki jobban ismer engem, már megszokta, hogy random adok dolgokat, ha csak apróságokat is. Egyszerűen sok van és sokfelé tudom pakolni, addig, ameddig meg nem unom. Nem adom ünnepnapokra, mert az olyan fura, de ha mégis úgy jön ki, csomagokat szoktam készíteni, amibe komoly ajándék mellé elférnek ezek az apróságok. Bár tudom, nem olyan megszokott dolog, hogy az ember ilyeneket mond és dolgokat az, ez inkább… ritka. Sokszor láttak bele már furcsát, hogy én szerelmes vagyok ebbe, abba, vagy éppen nyalizni akarok, ha idősebb. Pedig nem, nekem ebből annyi hasznom van, hogy nem kell tovább pakolgatnom ezeket, vagy portalanítani, semmi több. No meg az öröm, bár azt furcsa így kimondani. A lány zavarba jön, én pedig addig Tüskét bámulom, mert ilyenkor én se szeretem, ha néznek is mellé, elég megküzdeni a zavarral.
- Remélem fognak is, nem száradt be a tinta - erre mondjuk nem gondoltam, de a gyors két csík, amit egy lapra húztam vele, biztatóan erősnek látszott. Olyan régen sincs nálam, hogy évekről beszéljünk, szóval csak egészséges aggodalom az, hogy hasztalan volt ezeket felkapni és tovább adni olyannak, akinek fontosabb. Tollból sose elég, ahogy ceruzából sem, és bár nem festek, van egy hatalmas temperakészletem. Az mondjuk biztos jól fog még jönni, így egyelőre várok vele.
- Jó, jó, tudom - ingatom meg a fejem, hogy oké, tényleg nem a legjobb ok az, hogy nincs kedvem hozzá. Pedig valódi, mert amikor kényszerből kell, nagyon tudok “szenvedni” és minden mást csinálni. Volt, hogy jegyzetelés helyett inkább csak kiemeltem a lényeget a könyvben és abból olvastam, sosem írtam le végül. Aztán pechemre, pont az a jegyzet kellett volna kölcsön valakinek. - Na hát magamnak könnyíteni se jó, mert akkor megint nem lesz kedvem. De tudom, hogy kell, meg hasznos, így előbb vagy utóbb, megcsinálom - csak nem mindegy, hogy utolsó percben vagy éppen tökre időben van kész. A beadandóim élete is ilyen; ha a témát érdekesnek vélem meg izgalmasnak, másnapra kész, ha nem, akkor előtte éjjel fejezem be. Meh.
- Tényleg segítenél? Mármint, ha sok a dolgod meg a tanulnivalód, akkor nem kell, de ha mégis, akkor… hát élni fogok vele. Én nem vagyok olyan okos mint a levitások nagyjai - semmi bánkódás nincs a hangomban, tényként közlöm. Inkább figyelek a szavaira, miközben Tüskét veszem le a jegyzeteiről, amire épp most akart átköltözni ismerkedni.
- Bocsi, ma megint kalandor kedvében van - teszem vissza a könyvre, majd bólintok. - Ez egészen jól hangzik. Örülök, hogy nem idén van a VAV, de annak is, hogy nem jövőre. Akkor kevésbé nézek félve az évre - nevetek fel halkan persze, mert ez mégiscsak egy könyvtár.
- Áhh, nem hiszem. Csak keresek sportokat, amitől kicsit erősíteni tudom magam. Van pár apróság, ami miatt kellene - az nem biztos, hogy a repülés oldaná meg, de annyi baj legyen. - És te kipróbálnád egy meccs erejére magad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=832651#post832651][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.06.13. 21:50[/b][/url]

Én szeretem egészséges mértékben irigyelni azokat, akiknek ilyen jól megy a tanulás. Van motiváció, kedv, erő és ez meg is látszik. Én valamelyiket mindig elvesztem és utána már csak látványosan szenvedek a könyveim felett. Hol a falat nézem, hol azon gondolkodom, hogy merre csavarogjak, mit egyek a vacsoránál, tehát csupa totál haszontalan dolgon. És meg se jegyzem, amit olvastam, így aztán ott vagyok, ahol a part szakad – sehol. Órán változó, mert ki hogy adja elő. Amelyik unalmasabb, ott szinte mindenki elveszíti a fókuszt és csak a csengőt várom, várjuk, aztán tessék, megint sehol vagyok. Iskolaelső? Arról nem is álmodom.
- Ezt a nővérem is mondhatná, de tudom. Csaaak… nem mindig van kedvem és megszívom – eresztek meg egy apró kis mosolyt, hogy tudom miről beszél és tök igaz. Csak mikor kiadnak egy beadandót, mindig számolok, hogy jó, van egy hetem, sok napom, nem kell azonnal. Aztán pár nap múlva rájövök, hogy sok gyűlt fel és akkor pánikolok, hogy melyik lesz kész vagy egyáltalán lesz jó. Tavaly év elején igyekeztem leckefüzetet vezetni, felírni mi mikorra kell, majd betartani, hogy pár napon belül – már ha nem másnapra kell – meg is írni és akkor nem csúszok meg. Aztán a felénél ellustultam és nem írtam fel többet. Lehet megint el kéne kezdenem, maximum nem olvasom el utána, de elmondhatom, megtetettem amit tudtam.
- Ööö… hol is kezdjem – teszek úgy, mintha ábécé rendbe rendezném éppen, hogy mik is nem mennek. Annyira nem vészes, több olyan van, amivel többet kellene foglalkoznom, mint most teszem és akkor menne. - A Bájitaltan az nehéz, meg kicsit a bűbájok, Átváltozástanon a képletek nem mennek a fejembe. A többivel úgy megvagyok, most így hirtelen be sem ugrik – vakarom meg a fejem, hogy mi is van még hirtelen, de az évszámok is olyanok, hogy le kell ülni és bemagolni, másképp nem megy. - Tudom én azt, csak amikor sok gyűlik fel, úgy érzem, hogy én semmiben sem vagyok erős – fújok egyet. Akkor szerencsére elmúlik ez, amikor jó jegyet kapok mégis arra, amiről azt hittem, totál sületlenséget írtam bele. Mint a tavalyi vizsgám, ahol meg voltam róla győződve, hogy mugli történelmi dolgokat és évszámokat írtam a lapra, mert valamiért az ragadt meg. Aztán mégsem – egy-két helyen csak – és még a végeredmény is egész jó lett.
- Szerencsére nem eszik papírt. Ha szeretnél, ebből tudsz neki adni – veszem elő a kis tasakot, amiben hordom Tüske nasiját, mert chips-el és csokival nem kéne etetni őt, a rendes ételét meg nem dobozolom be és rakom a könyvek közé. Ez meg hamar megvan, le is teszem a lány keze ügyébe, ha szeretne sünt etetni.
- Az egyik srác az évfolyamban azt mondja, hogy trollal kell majd megküzdeni Sötét Varázslatok kivédésén. Végül is igaza van, mert nem akarunk trollt kapni a lapunkra, így küzdünk – neki néha vannak hülye elméletei, amiken jót lehet nevetni. Asszem totálisan naiv és elhiszi, amivel a felsőbbévesek meg szokták heccelni. Igaza van, még ráérünk ezen rágódni, úgyis akkor fog kiderülni. Pontosabban előtte, amikor majd úgy rimánkodom, hogy semmit sem tudok.
- Én nem tudom mi a legmegfelelőbb. Csak csomóan kviddicseznek, oda meg kell egyensúly – vagyis, én úgy láttam, amellett, hogy leverték egymást a seprűről szinte. - Igen voltam, de a legtöbb dolgot azt sem tudom, hogyan kell használni – vallom be, hogy hát oké, hogy azon a lábat lehet, meg a kart, de sose használtam, így csak álltam előtte, mint az a bizonyos birka a kapu előtt. - De majd megpróbálok elvinni valakit és társaságban könnyebb – mármint Tüske is az, csak vele nehéz beszélgetni. De vicces, amikor valahol ücsörög és nézelődik.
- Ó. Akkor sosem repültél vagy próbáltad ki, milyen lenne? - nem olyan vészes az, sokan nem tudnak, nincs ezzel gond. - Mondjuk amennyire elpüfölik egymást a meccseken, nem is bánom, hogy nekem sem megy – húzom el a számat, majd legyintek egyet. Nem való az se mindenkinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=834062#post834062][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.07.10. 17:35[/b][/url]

Épp időben emlékeztetem magam, hogy pár kötetet vissza kell vinnem, mielőtt a morcos képű könyvtárosunk reggelire fal fel. Egy szép stócba rendeztem, hogy majd csak felkapom és indulok, de ez ott dőlt meg, hogy amint megfogtam a köteteket, azok leborultak a földre. Káromkodok halkan, manapság egyre többet, de még úgy, hogy utána körbenézek, nem hallotta-e senki. Nem akarok én kocsis lenni, de jobban félek én attól, hogy Domca jön, egy hatalmas szappannal a kezében és megsikálja vele a nyelvem. Véletlen kóstoltam már fürdés közben, nem, nem finom.
Szerencsére megmenekültem és el is indulhattam a könyvtár felé. A köteteket magamhoz ölelve lépkedem a folyosón, majd állok meg és magyarázok így, mert két diák nagyon nézeteltérést akar intézni hirtelen. Mielőtt kitörne a párbaj, elsimítom a dolgokat a jelvényem villogtatásával – meg, hogy összeláncolva kell menniük majd takarítani, ha nem fejezik be –, a béke legalább addig beáll, míg nem vagyok ott. Épp elég, nekem főleg, amit nem látok, az nem fáj ugyebár. Eszemben van, hogy Hunor mit olvas, hátha itt is akad belőle és nem kell elkunyerálnom tőle, illetve ahogy magam is ismerem, jól megkutatom, mitől lesz tartalmasabb a beadandóm, mert jelenleg olyan siralmasan száraz, mintha a sivatagról kellene írnom. Meh.
Miután lepakoltam a könyveim, megnyugodtam, hogy lett volna még egy napom is, mert elnéztem, már minden mindegy alapon fordulok el és nézek a polcok irányába. Nincsen soha taktikám, járom körbe és körbe ezeket, aztán ami megfog, az jön vele, minimum az első asztalig, mert ha nem jön be, akkor marad is ott. Egy pár napja hallott számot kezdek el dúdolni, halkan persze, mert ez egy könyvtár, ujjaimmal egyelőre csak a combom oldalán „dobolva” a ritmust. Hamar kerül egy könyv a kezembe, amelyiktől a beadandóm várom szebbre, amikor sikerül egy évfolyamtársammal szóba elegyednem. Hátrafelé lépkedve intézem felé az utolsó szavakat, amikor is integetni kezd. Innen már nem hallom, kiabálni nem lehet, én pedig nekikoccanok valakinek.
- Jaj! - sikerül megtörnöm a csendet, ahogy pördülök egyet állásból és úgy lépek félre. Egy diák, nem ismerős, de fura is lenne minden arcot tudnom. Pislogok felé, nem volt olyan nagy, így elvileg, fellökni lehetetlen. - Ne haragudj, nem figyeltem – szusszanok végül, ahogy mellé lépek és arra a polcra nézek, amely előtt állt. Hát, itt nagyon fura kötetek vannak és unalmasnak hangzanak.
- Mit keresel? Tudok segíteni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=834144#post834144][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.07.11. 19:11[/b][/url]

Nem mindig szerencsés ez, hiszen a legtöbben ilyenkor obszcén módon érdeklődnek utána a látási viszonyaimnak, meg úgy az egészségi állapotomnak. Csúnya dolog kategorizálni a véletlen koccanásokat, de az esetek nagy részében én vagyok a kicsi és ők a nagyok. Ezzel a sráccal kábé egymagasak vagyunk, nem néz ki vasgyúrónak sem, szóval nem hiszem, hogy azon lesz, hogy megverjen vagy csak megkergessen. Legyintésére nyúlik arcom mosolyba, aztán adom is engesztelésnek a segítségem. A könyvtárban már egészen jól kiigazodom, ha a kastélyban még vannak foltok, ahol néha megállok, hogy mi a franc van és merre?
- Ó, vannak ilyen órák, amikor az ajánlott olvasmány kész rejtvény – bólogatok, ahogy közelebb lépek hozzá. Tekintetem végül arra a pergamenre vetül, amelyet elém tart. Őszinte leszek, ez egyik órába sem fér bele, nemhogy valami szabadnapos olvasmányt jelentene. Értetlen pislog a szavakra, az állam vakarom meg, ahol egy apró pattanás készül megszületni. Nincs sok, épp elég, hogy bosszantóak legyenek vagy éppen akkor jöjjön ki, amikor készülök valamire és mennék valahová.
- Hűha. Ezt tanár adta? Mert ha nem, akkor tuti azért, hogy megszívasson. Szerintem ilyen könyv nem is létezik vagy nem ezen a nyelven. Lehet a külföldi kötetek között van? - elmélkedem hangosan. A szabad fordítások néha nagyon csúnyán hangzanak magyarul. Valamennyit tudok, próbálom is átfordítani fejben. - Hanem? - kapom oda a fejem, majd végül követem kapkodó mozdulatait. Az asztalhoz lépve nézem, ahogy leírja a betűket, fejem oldalra billenve követi. Ó, hogy ez tényleg egy rejtvény lesz? Pedig az elején csak vicceltem.
- Nem tudom – még az edictumos rejtvények is nehezek néha, de volt már olyan szorgalmi, meg a vizsgákon is imádják az anagrammákat. De nagyon is… én meg nem. Így olvasva, megpróbálom, hátha most mégis jobban sikerül és nem kapok agyérgörcsöt tőle.
- Akad, aha… példa… kép, lét, tél… pad… - motyogom, de ezek csak töredékek, az egészet kell néznem. - Példa… érték… példaérték. Példaérték? Ennek szerinted van értelme? - nézek rá, de fejben tologatom még magamban a betűket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=834148#post834148][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.07.11. 19:46[/b][/url]

- Mindig azt csinálom, csak a testvéreim nem hiszem, hogy örülnének neki. Mármint, akkor elég rossz jegyeim lennének, aztán én lennék az első Somogyi, aki bukdácsol, mert épp nem érdekli a tanulás – pedig, még azt sem mondhatom, hogy ezerrel hajtom a csajokat, ahogy Viktor mondaná, vagy lázadok és furán öltözök, mint az a srác az eridonban. Pedig akkor lehet elhinnék, hogy nincs kedvem. Hmmm. Felnyírassam a hajam? Az mekkorát szólna!
Elvetem a dolgot hamar, és ahogy elül a nevetgélés, én is kisandítok a könyvtáros felé, nehogy valami gond legyen. Nem szeretnék két mérges, szúrós szempárral találkozni, viszont úgy néz ki, ügyesek vagyunk és csendesek, nem vontuk magunkra a figyelmet, annyira.
- Ismerős. Bár egyszer átmarta az üstömet az egyik, mert nem figyeltem és kétszer tettem bele valamit… De na, megesik – vagyis jó esetben nem, kaptam is érte külön feladatot, szerencsére senki cipőjét nem rágta át, sem a kezét, szóval mondhatni, sikeres volt. Félig. Kár, hogy nem savakból kell vizsgázni, azt tök könnyű összedobni. Majd beadom szorgalminak, mint javaslat, sokan áldanának érte és szereznének vele jobb jegyeket.
- Áhh, elmúlik, csak akkor és ott ilyen… hiszti – ha lehet annak nevezni, de azt mondják, mi pasik hisztisebbek vagyunk, mint a nők. Lehet van benne valami, lehet nincs, nem jártam még utána. - Júj? - pislogok párat. Lehet valamit végképp rosszul mondtam? Vagy inkább a menthetetlenség esete? Kérdőn pillantok rá, pislogva, majd megvilágosodom. Beugrik a cikkből pár mondat, leginkább másik bekezdésből. - Áhh, hogy ő. Vagyis ugye, az egyikük. Mert ketten vannak. Én nem tudom őket megkülönböztetni – nem tudom mennyire szép dolog ez, de ikrek, a természet játéka ez, mintha örökké kettős látása lenne az embernek, hiába színjózan. Nem hiszem, hogy nekik ez amúgy sértés, sőt, valahogy úgy érzem, a szüleik után, akik majdnem teljesen egyforma nevet adtak nekik, még rá is játszanak. Én ennyire egyik testvéremre se hasonlítok, szóval, nem tudunk ilyet játszani bájital nélkül. Margaréta is kapcsol, és pontosít, így aztán hamar megvilágosodom.
- Így már tudoooom, köszi – ettől még nem biztos, hogy meg is teszem azt, hogy megkérem. Nem vagyunk haverok, de ellenségek sem, elrötyögök azon, ha ők valamit akcióznak és ennyi. Majd meglátjuk, mennyire esek bele abba, hogy nem tudok tovább haladni és mindenképp kell valaki. Nem a büszkeségem miatt, hanem mert szerintem a srácnak pont nem én hiányzok az életéből.
- Nyugi, nem, be se engednék az iskolába – majdnem hozzáteszem, hogy „ugye nem?” de moderálom magam. Elnézem, ahogy Tüske felvidul és élénken szimatol, majd megindul a lány keze felé, ahonnan a finom falatokat reméli.
- Fogalmam sincs ki ért hozzá. De majd kiteszek egy menő plakátot, hogy edzőtársakat keresek. Aztán, majd állunk ott, mind, akik szintén nem tudnak semmit sem használni – nevetem el magam, mert el tudom képzelni, hogy nem a hurkás karú behemótok, hanem a hozzám hasonlók jönnének. Ülnénk a padokon és néznénk egymást, hogy akkor most? Hogyan és miképp? Mondjuk, jó móka lenne. Hmmm. Felírom fejben.
- Pedig nem vészes, néha jó. Persze nem gond ez, csak a kviddics mindig valami olyan téma, amiről mindenki beszél. Én is néha megpróbálom, aztán nem jövök rá, hogy végül miről is van szó. És valami más sport érdekel téged? Vagy csinálod is? - ha már itt vagyunk, miért ne jöjjön fel. Hátha valami könnyű és akkor arra kiírhatom a plakátomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=834252#post834252][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.07.12. 22:11[/b][/url]

Serceg a toll a papíron és látom, ahogy az általam mondott szavak jelennek meg ott. Pedig tökre random csinálom az egészet, amit látok, az jön. De a szavak csak gyűlnek, majd végül találok valamit, amivel talán még közelebb viszem a megfejtéshez.
- Ó? - állok meg, mert találok még benne szavakat, de most éppen ír és nézi, hogy jó is-e. Figyelem,  ahogy kihúzza a betűket és végül mindegyik eltűnik. - Ennyi? Kitaláltam? - pislogok felé, mert ez nekem annyira hihetetlen. Mármint, hogy nem is tudom… könnyű volt? Annyira nem, mert azért pörgött az agyam rendesen, de vért sem izzadtunk. Felkiált, közben pedig egy lány szól rá, ránk, hogy legyünk már csendesebben. Én is mosolygok felé egyet elnézően, mert nem az volt a cél, hogy most felkiabáljuk itt a békét, hanem megfejtsünk valamit. Fogalmam sincs, mire vezet ez majd, de egész izgalmas, mint valami nyomozás kezdete. De szerintem szimplán csak egy feladat. Nem tudhatom. Azt igen, hogy a felém nyújtott kezet megragadva rázom meg.
- Helló, én pedig Zente – engedem el közben. - Nincs mit – rázom meg a fejem, hogy ez aztán semmiség, időmből bőven kitelik és tényleg tökre jó móka volt megfejteni, ráadásul úgy, hogy sikerült is.
- Áhh, értem. Akkor legalább nem kell felforgatni az egész könyvtárat érte – ez mondjuk jó dolog, lehet holnapig itt lennénk, mert nagyon sok a kötet és mivel sietnénk, biztosan hatszor elszaladnánk mellette, mire hetedjére ráböknének, hogy „ITT VAN”. Ezt megúszva, könnyebb is lesz.
- Melyik tanár adta ezt a feladatot? - mert erre én is szívesen benevezek, komolyan. Közben, nem kell se kérni, se semmi más, lépek a polc elé és már keresem is. Mivel nem a címek, hanem az írok szerint van sorba rakva, így az elejétől kezdem. Ajkaim mozognak kicsit, ahogy némán olvasom a címeket, futom át a gerinceket, majd homlokom ráncolom. Ilyen cím pontosan nincs, vagy most nem látom. Az lenne a ciki, ha ezek után az lenne, hogy: igen, van ilyen könyv, de valami Gipsz Jakab most vette ki egy órája, bukta. Végül, miért is ne alapon nyúlok fel azért, ami a legjobban hasonlít a címre, vagy épp ideillik és azzal fordulok Zalán felé.
- Hmmm… pontosan nem találtam olyat, de nézd – lépek oda és fordítom felé a borítót. A mű Grigorij Rjazsszkij - Példaértékű ház című kötete. Eléggé erős célzás, viszont az is lehet, hogy régen messze van attól, amit ő keres. - Mást nagyon… Hmm – nézek azért oldalra, de nem, semmi másban nem látok én itt példát. Ennek kell lennie!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=835161#post835161][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.08.01. 21:06[/b][/url]

Ha olyan elvetemülten levitás lennék, mint az a pár, pápaszemes tag, akikkel másról se lehet beszélni, mint a tananyag – bár biztos máshol is van ilyen, ne legyek már ennyire előítéletes –, akkor most az orromat felkapva már itt is hagynám a srácot, hogy nem órára kell és itt hagynám. Viszont mivel maga ez az egész roppant izgalmas, nem tudom megtenni és egy pillanatig sem akarom. Szóval, kicsit meglepve, szemöldököm enyhén felhúzva hallgatom a másikat.
- Az apád… hű – hümmögök párat a dologra. Érdekes dolog lehet, ha valakinek rejtvényeket ír bárki is. - Azért most, mert te is levitás lettél és úgy gondolja, most van itt az ideje – próbálok okosnak tűnni. Mármint, na, tök logikus, hogy megvárta, míg a fiát beossza a bot és mivel ugyanoda került, kezdődhet a kaland. Vagy lehet már gyerekkorában tudta, hogy neki ha gyereke lesz, vagy több, egy biztosan ide fog járni. Merész jóslat volt, annyi szent. - Főleg, ha régen is kaptál tőle, akkor tuti készült már erre. De izgi apukád van! És vajon kincset rejt a dolog? - villanyozódom fel azonnal, hol érdekel engem innentől a tanulás. Olyan hévvel vetem bele magam, mint valami regénybeli kutató, akinek az élete csupa kaland és izgalom. Szerencsére, nekünk itt a könyvtárban nem kell majd mérgezett nyilakkal és rejtett csapdákkal megküzdeni – bár ki tudja –, így marad a nyomozás része.
- Néha amúgy az egyszerű a megfejtés. Vagy ami az orrod előtt van. Én mindig így találom meg az elhányt cuccaim – nem mintha ezt ahhoz lehetne hasonlítani, hogy képtelen vagyok rendet tartani a helyemen. Mindegy. - Akkor főleg ez a megfejtés, ha a holló idevág – azzal úgy forgatom a könyvet, mintha ott lenne valami. Igaza van azonban, lehet, hogy belül van a megoldás, így aztán az asztalhoz lépve teszem le és nyitom ki.
- Hát nagyon fura lenne, ha ki kéne olvasunk a könyvet. De az is, hogy firka lenne benne, mert na, az ilyenekért a könyvtárosok a fejet veszik – mondjuk, ha kivette és a szobája csendjében csinálta, ráadásul nem feltűnőt, akkor főleg nem volt halálos. Hmmm. Mindegy. - Ennyinél? Gondolod lesz még? - pillantok felé, majd gyors átlapozom. - Nincs benne titkos levél és nagy firka sem. Ez nehéz lesz – sóhajtok egy nagyot, majd odahúzok egy széket és lapozgatni kezdek. Nem találok elsőre semmit sem, sokadjára sem nagyon, míg egyszer csak Zalán nem nyúl oda, hogy megállítson a lapozásban. Értetlen meredek rá, amikor jobban megnézem a lapot, nagy nehezen, de meglelem. Most rajtam a sor, hogy a lapot odahúzva megfordítsam és leírjak egy ’k’ betűt.
- Szerinted…? - nem kell kimondanom, de úgy néz ki, ismét betűk várnak ránk. Visszahajtom az elejére és minden oldalt átfésülünk, hol ő, hol én írunk hozzá valamit. Az idő telik, a lapon meg túl sok minden van, de akárhogy van számolva, nincs már több.
- Kék must… annak van értelme? - talán lehet borászok is a holló mellett? Mivel azonban ezer betű van még, így aztán, kétlem, hogy ennek köze lenne hozzá. Az előbb is ment, hajrá!
Szerintem emberöltő telik el, mire elveszem tőle a tollat, ha épp írni akarna és szavakat kezdek firkálni: mű, művész, művészet, művészetek, bőven ragozva is kijön még pár, de a vész, tű, sziget és ilyen apróságokat elengedem. A nyelvem rágva húzom ki a betűket, vagy épp hallgatok a másikra és végül felemelem a fejem.
- Mágikus művészetek – szusszanok egy nagyot. Szerintem ebbe rendesen beleizzadtam. Persze, minek sziget vagy más, varázslók vagyunk. - Ez tuti jó, kijön az összes betű – dőlök az asztalra kicsit, majd felegyenesedem. - De én ilyet nem ismerek és szerintem nem is önéletrajz. Szóval… hol kezdjük? - nézek végig a polcok sokaságán. Ma itt fogunk aludni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=836264#post836264][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.08.28. 20:00[/b][/url]

Nem teljesen igaz, hogy első lennék bukásból, Viktor tette meg, de arról nem lehet beszélni, mert akkor nagyon rossz volt minden, köze van Darya-hoz és olyankor mindig ideges lesz a fivérem, hiszen szerinte én elárultam őt. Így maradjunk annál, hogy nem akarok első lenni ebben. Semmiben sem, mivel a sor végén vagyok és nekem sok szempontból jó is ott.
- Eeeeehhh… Nem olyan egyszerű ám. Az a maximalizmus nekem sok, mi onnan jönne. Motiválnak amúgy, csak nem vagyok ügyes azokban, amikben ők – hiszen nem tudok zenélni, a seprűt is átlagosan ülöm meg, vagy úgy bármit. Hiába keresem, nincs meg, hát próbálok akkor tanulni, de az sem az élére sikerül. Ez nem lesz így jó…
- Ó, ez jól hangzik. Az is motiváló, ha valaki van velem, mert… mert könnyen elvesztem a figyelmet és nem árt ha valaki szól, hogy amúgy miért ültem le vagy össze - nevetek egy sort, hogy az a bizonyos együtt tanulás sem mindig a legjobb, de mivel Margaréta igencsak jól csinálja, mármint a jegyeit, talán ragad rám majd valami a szorgalmából vagy éppen a módszeréből. Lehet van valami titkos vagy éppen praktikus, ami nekem is jól jöhet majd.
- Akkor kevésbé érzem magam kínosan. Nem szép dolog, vagy nem is tudom… - hümmögök párat. A természet ajándéka egy iker, olyan, aki pontosan mása a másiknak, így nem lehet kiküszöbölni, hogy ne tévedjen az ember akaratlan. Ha pedig, mint Móricék esetében, még direkt rá is játszanak kicsit, nem lepődik meg az ember és mégis, van egy kellemetlen szájíz mögötte, nem sok, de mégsem lehet teljesen elengedni. Na mindegy, mert mosolygok, hiszen így nem olyan rossz ez. - Ó, szerintem néha direkt cserélnek egy-egy dolgot, hogy meg is zavarodj. Mókásak tudnak lenni – finoman fogalmazva mondom ki korábbi gondolatomat, de miközben a fejemet rázom, somolygok. Én nem haragszom rájuk, sokat nem beszélek velük ugyan, gondom nincs velük. Néha kicsit sokak és hangosak, mivel azonban vannak lábaim, ha nekem már nem jön be a dolog, elsétálok. Tüske is sétál, a finom falatok és a lány keze felé.
- Ne félj, nem fog megszúrni – persze, könnyű úgy mondani, hogy tudom, miképp kell hozzáérni, azonban mutatom is, hogy hol tudja picit megcirógatni, ha szeretné. - Igen, az úgy könnyebb lenne. Aztán jöhetnének a kigyúrtak nevetni – ez ezzel jár, megszoktam már, ha nem is rólam van szó, hanem csak úgy általánosságban, hogy jót mulatnak itt egymáson. Próbálok olyan témát mondani, amiben kicsit erősebb vagyok, mint a kondigépek, de abban meg a lány nem. Viszont nem zökken ki, ami nagyszerű.
- Háááát… a sérülések nagyon gyakoriak. Mikor milyen. Én is azért nem kezdtem bele jobban, mert úgy érzem, első lenne, aki gurkót ölelne – ki is ráz picit a hideg, mert már kipróbáltam milyen, mármint csak megtapogattam egy leszíjazott darabot és nagyon keménynek tűnt. Nem kell sok matek kiszámolni, hogy az felgyorsulva milyet üt. - A szabályok kuszák, gyakorlatban jobban érezni és néha még ott is becsúszik a szabálytalanság – főleg, ha kicsit erélyesebb egy csapat és nem kellemesen akarnak szerelni.
- Szerencsétlen? Ugyaaaan. Biztos nem esel el a saját lábadban, így már nem is vagy közveszélyes. Persze azonban megértem, mert te elmesportolsz ennyi kiválóval. Azt is kell, ugye. Gondolkodtál már, hogy milyen szakot választasz ötödik után? - dobok be egy olyan folytatást, ami nem sport, de a tanuláshoz kapcsolható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=837362#post837362][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.09.26. 20:47[/b][/url]

Nem hiszem magam különösebben okosnak, sőt, annak sem többnyire, de ez azért most jót tett a lelkemnek. Vagy az agyamnak. Lehet mind a kettőnek. Bár nem mondom, hogy könnyű volt, vagy azt, hogy nehéz, inkább illetném azzal, hogy igencsak gondolkodni kellett. Észre se veszem, ahogy telik az idő, tanulásra tett kísérletem pedig azt bőven kútba fulladt, ezt azonban, valahol sejtettem is. Nem volt meg a kellő motiváció, bár simán kinézem sokakból, hogy hagyták volna a fiút egyedül érvényesülni és szenvedni, mert inkább a könyvekkel töltötték volna az időt, meg a tanulással. Nos, mondhatni, szerencsésen járt velem, mindig segítségre készen állok – ha ezzel megúszom a magolást.
- Jaj, azt azért ne – nevetek fel, de komolyan nem szeretném, hogy veszekedjenek emiatt. Persze megértem, hogy munka van vele és nem is kicsi, de harag mégsem kellene. Tényleg jó lenne kincset felfedezni, találni, bár nekem ahhoz sok közöm nem lenne. Megnézném, elismerően bólogatnék, de az Zaláné. Így aztán, mondhatni tét nélkül segítek, annál nagyobb elánnak. Nem tántorít el semmi, így leltem meg az újabb útmutató darabjait. Bár majdnem észre sem vettem, hiába akarta kiszúrni a szemem, hogy ott van, de ezért dolgozunk csapatban, hogy könnyebb legyen. Megállva aztán a betűk következnek, szép sorban, rendezetlenül.
- Szerintem is. Csak rettenetesen kusza. Ez nagyon alapos rejtvény, annyi fix. Mint azokban a krimis történetekben, minden apróság valami mögé rejtve – nem nagyon láttam, olvastam sok ilyet, de ott szoktak a főhős elé ilyen rejtvények kerülni. Együtt agyalunk a betűk felett, amelyek elsőre aztán mindent kiadnak, csak azt nem, amit kellene. Fájóan sóhajtok fel, hogy fejem már kezd zsibogni, talán éppen ennek hatása, hogy végül kipattan valami. Talán jó is.
- Megnézed? - nézek utána, miközben a könyvtárossal beszél és már jön is vissza. Vagy úgy! Ez a könnyebb út, hogy aki érti mi hol van, tudja is. Csak nekem nem esett le egyhamar. Fáradok talán. Így követem, ahogy lépked a könyv helye felé és leemeli. De nem kell kinyitni, nem volt a mélyébe rejtve nagyon a papír, amely a földre hull. Ő volt a gyorsabb, így már csak odahajolva figyelem, hogy mit szed fel és mi áll rajtja. Ajkaim mozognak picit, ahogy olvasom a verset, majd megakadok.
- Jaj, ezekhez hülye vagyok. Remélem nem elemezni kell – vannak benne rímek, eddig jutnék. De hogy az milyen meg mi és hogy, na azt már senki se remélje tőlem. Lehet inkább a tartalma a fontos? Pár percnyi csendesség után nyögök fel.
- Fogta a kincset és rejtvény mögé zárta. Ó! Sejtem. Ez a vers szerintem apukádról szól. Vagy valami rokonodról – bólogat, mert hát ő csinálta a rejtvényeket, ő indította el a kalandon, csak nem valami ősi, isten tudja mikor élt levitásra. - Neki is van könyve? Vagy ami róla szól? Sajnos nem tudom a nevét – de talán a családnév elég. Az életrajzokhoz megyek és kutatni kezdek, ha valami vele kapcsolatos, itt kell lennie. Legalább annak, hogy hol a kincs.
- Hát… lehet most nem voltam okos… Hogy hívják őt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=838089#post838089][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.10.14. 15:43[/b][/url]

Lassan kétlem, hogy találok bármit is, de legyen úgy, ahogy ő mondja. Már annak is örülni fogok, ha a fele sikerül, legalább az irány legyen meg, onnan pedig könnyű lesz kitalálni, merre és mit. Vagyis könnyebb, maradnék reális. De előre se ő, sem én nem tudhatom, azért mégis jól esik az, hogy bizalmat fektet a dologba és legalább szavakkal támogat. El is mosolyodom a dologra, aztán bólintok párat, miközben a motoszkáló Tüskét nézem.
- Azt hiszem nekem is évek kellenek majd, de köszi. Igyekszem – ezt igazából otthon is mondtam már, teszem amit tudok, meg amit kell, végül pedig ami kisül belőle, az lesz a jó megfejtés. Tippelni nem szeretek, valahogy lelomboz ha nem sikerül, ezért nem is fogadok dolgokra vagy teszek lottót, bármit. A szerencse nekem bőven elég arra, hogy megoldják a napjaim pozitív végét, vagy közben ne érjen semmi gáz.
- Azzal lesz munka, könnyen elmászik mindenhova – nevetek fel, hiszen elég Tüske és máris nem fog olyan könnyen menni az, hogy ne a tanulnivaló érdekeljen. Jó, akad amikor nem muszáj, mert laza a tananyag, azonban sokszor, túlságosan is nehéz és azért nem megy. Ami a kettő között van? Változó.
Most is sokkal könnyebb másról beszélni és másra gondolni, bár most pont nem arról volt szó, hogy együtt tanulunk. Most csak a véletlen és a direkt miatt kerültünk egy asztalhoz és egyikünk sem görcsöl a könyvei miatt. Néha ez is kell és úgy látom, hogy a lány ellenére sincs. Legközelebb azonban, fogadom meg magamban, majd a tanulással „zaklatom”.
- Az a gond, hogy de. De igazából nem baj, mert van, amikor én is nevetek rajta, magamon. Ha meg bánt is, arról se kell tudniuk – akkor és ott nem. Elmondom másnak, vagy csak elengedem és elfelejtem. Nem mindig egyforma ez sem, és ez a jó. Ha mindent nagyon a lelkemre veszek, az simán meg tud betegíteni és akkor semmihez nem lesz többé merszem. Úgy pedig nagyon nehéz lesz megtalálni, hogy miben vagyok jó.
- Nem vagyok az. Tudom. Van egy kis hiba az egyensúlyommal meg a lábammal. Tudom, repülni kell, de fent sem biztos, hogy minden rendben lenne. Marad a biztonsági játék, ahol csak hobbi. Nem fogom összetörni magam, ígérem – mosolygok megint rá. Milyen szép a lelke, hogy ennyire aggódik! Aranyos lány, a maga bátortalan módján mégis nyitott és érdeklődő. Bár tudom, hogy nem én vagyok a zsánere, annak nagyon is örülök, hogy barátok vagyunk. Vele is lehet sok mindenről beszélni és mindig lelkes.
- Elhiszem én – nevetek vele, halkan, mert igaza van, ez egy könyvtár. – Az már eleve jól hangzik. Nagyon nehéz, de én tudom, hogy neked menni fog – mert hát, nem buta, nem is egyszer lett iskolaelső. Ő tud koncentrálni és azzal már nyerő, hiszen ott nagyon oda kell figyelni. Ezért is nem merek én ilyenekre gondolni.
- Fogalmam sincs. De tényleg – lehet semmi leszek, főleg úgy, ha elkések. Csak azért nézek az órára, mert pakolni kezd, ekkor esik le, hogy nekem igenis dolgom is van. Basszus! Nem baj, egész időben vagyok, viszont így pakolok én is, végül pedig Tüske is a kezembe kerül.
- Érdekel a történelem, a sport, a varázslatok. Lehet ezek közül valamelyik – ecsetelem kifelé menet majd a folyosón tovább bontom ki, épp most mi a kedvenc történelmi pillantom. Úgy látom halálra se untatom, így folytatni fogom majd legközelebb. Elköszönve, mosollyal sietek végül a cél felé. És még tök időben.

//köszönöm a játékot!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=838105#post838105][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.10.14. 20:38[/b][/url]

Hiába nézem a kereteket, semmi sem hangzik úgy, amely nekünk kellene. Az oké, hogy a versben ez az utalás van, azonban nem rejt újabb kötetet rejtvénnyel. Kár. Egészen megszerettem az anagrammákat, simán csinálnék még párat, még ha Zalán lehet addigra biztosan befonná a szemöldökét. Bólintok a nevére, aztán el is engedem ezt a vonalat. Figyelem a papírt, majd hallgatom őt, ahogy hangosan gondolkodik.
- Nem ő a lovag? Én azt hittem simán ő az – madárral nem akartam asszociálni rá, megtette saját maga, ezek szerint. Nos, ebbe belekötni nem tudok, nem az én művem, de rendesen bele fogok őszülni, mire kiszedek belőle bármit. Ő biztos, én bizonytalan, azonban ezt nem osztom meg egyelőre vele, mert ki tudja, lehet menet közben jön meg az ihlet. Az államat vakarom, hátha ezzel megsürgetem azokat a gondolatokat. Hátha. Felsóhajtok inkább és fejem emelem meg, amikor ismét megszólal.
- Hát ezt eddig is tudtuk, hogy valamit elrejtett – vagyis, nagyon arra utalgattak, hogy kincs vár a végén, vagyis, inkább én reméltem, hogy ennyi agymunka után minimum jár valami. A szám, jobb esetben. - Hajaj. A valahol az nagyon tág, rengeteg terem, hely, ajtó – rágni kezdem a nyelvem és fel-alá járkálok, mintha muszáj lenne. Nem távolodom el tőle messzire, megállva pillantok felé, ahogy a kérdés elhangzik.
- Lehetséges. Azt kér minden bejárat a házakba. Van egy folyosó, ahol páncélok vannak, Páncéllovagok folyosója. Ez az egyik tippem, a másik viszont már talán jobban ideillik. Vannak helyek a levitás körletben is, amik titkosak. Ha jól hallottam, van egy rejtett helyiség, amibe dolgok vannak és ott kér jelszót. Talán az – sosem néztem meg a helyet, csak azért tudom, mert bemagoltam minden urban legend dolgot, miután jelvényt kaptam és az egyik alsóbb éves oda tűnt el pár órára, mert nem tudta, hol jut ki.
- A harmadik tippem, hogy kell még egy könyv, amiben leírja, hol van. De az már lehet sok lenne. Menjünk, induljunk el a kastélyban vagy azért nézzük meg, hátha van még egy kirakós? - hosszú séta lesz vagy sem, több válasz van a fejében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=839474#post839474][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.11.28. 01:17[/b][/url]

Szerintem itt már túl sok a válasz, vagy a választási lehetőség. Nem tudom. Egyszer tök jó ihlet és megoldás ugrik be, másodszorra elfelejtem és jön valami harmadik is, csak hogy az se legyen a legjobb vagy épp a tökéletes. Nem, ilyenben sosem volt részem, maximum egy-egy rejtvény vagy amiket az Edictum végébe írnak bele és megoldom ha épp érdekel vagy unatkozom, ez azonban sokkal összetettebb. Na meg azt sem kell elfelejteni, hogy ennek a végén bőven több van, mint pár potya pont vagy elismerés. Jaj, most hagy cserbe az eszem, de érzem, hogy fáradok.
- Ugyan! Dehogy tudok többet, csak találgatok, mint valami bolond – legyintgetek, hogy nem kell itt az egómat fényezni, már ha sok lenne belőle. Nem tudtam hogy álljak hozzá, ez lett belőle. Azért na, valami nyomának kell lennie annak, hogy abban a házban vagyok, amiben, úgy néz ki, hogy ez így jött ki. Aztán majd holnap meg a napokban olyan hülye leszek az órákon, mint egy hegyi troll. Legalább nem olyan büdös. - Ja hogy azok. Van pár belőle, mutattak párat a felsőbb évesek, vagy a tesóim mondták. Ha kellenek ilyenek, szólj elmondom vagy megmutatom mi merre – majdnem hozzáteszem, hogy jól jön majd, ha meg akar lógni prefektus elől, de leesik, hogy én is az vagyok és igencsak nem lenne etikus, meg úgy magam ellen beszélnék. Nem mintha az lenne a tervem, hogy ronggyá büntetem őt vagy úgy, bárkit. Egyelőre ez is várat magára, éjjelente jófelé megyek, mert arra csendes.
- Szerintem is. Meg na, még picit hangoskodunk és ki is leszünk dobva – utalok arra, hogy én nem mindig fogtam vissza azt, hogy örültem egy-egy felfedezésnek, így aztán bólogatok és az elején lepakolt cuccaim kezdem összeszedegetni. Hamar a kezemben van minden, ami pedig könyv került elébünk, azt visszateszem a helyére gyorsan. Az egyiket fejjel lefelé sikerült, de jó az ide.
Elköszönve a könyvtárostól, élesben indul a keresés. Hol az én ötletem, hol az övét nézzük meg, azonban az eredmény mindenhol ugyanaz: a nagy büdös semmi.
- Ez a vers szórakozik velünk – nyögöm a sokadik forduló után, mikor már lábam bőven sajogva adja tudomásomra, hogy mára sok volt a kilométer, ideje lepihenni. Nem akartam azonban abbahagyni, mert akkor tudom, hogy ezen kattognék és segíteni is akarok, így maradok, picit talán jobban húzva a lábam, de oda sem neki. A szfinx bizonyul a végső fegyvernek, azonban tőle is annyit tudtunk meg, mint a rejtett átjáró mögött, ahol ugyan volt valami, de az egy szétrebbenő párocska volt. Sóhajtva fogadom el a sorsot, hogy akkor ma nem tudom meg mi van az út végén és ha már helyben vagyunk, akkor ideje bemenni. És, a nap ennyi mára. Bár nem mondom, rohadt izgalmas kaland volt!

//köszönöm a játékot