33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Könyvtár - Kiss-Herczeg Domonkos hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. május 13. 16:49
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ujjai némán koppannak a soron következő könyv gerincén, az évtizedek alatt beléjük ivódott por mostanra már nyomot hagyott a bőrén. Feketéi minduntalan az asztalok irányába szökken, ahogy lassan rója a polcok végtelen sorát és úgy tesz, mintha keresne valamit köztük. Érzi magán Kazanov szúrós tekintetét, mikor felbukkan a pulttal szemközt, de nem törődik házvezetőjével. Gondolatban ugyanazt a pár mondatot ismétli, amit napok óta gyakorol az éjszaka sötétjében, a plafont bámulva.
Tekintete zizzen, ahogy mutatóujja egy lukba téved a könyvek között. Feketéi elvesznek a mélyedésben, majd lassan vezeti őket a maszatos ujjaira, végül suta mozdulatokkal a nadrágjába törli, hogy látszólag tiszta bőrfelülettel folytathassa a megszakított tevékenységet, míg tovább kutat...
Hogy órák vagy csupán percek telnek el, nem tudná megmondani, de minden várakozás okozta bosszúság semmivé foszlik, mikor az egyik asztalnál végre megpillantja a színes hajzuhatagot. Szíve azonnal a torkában kezd dobogni, kiszáradt szája vízért kiált. Napok óta kerülte a lányt, a jelenlétében képtelen volt dűlőre jutni a már hosszú hónapok óta halogatott dilemmával kapcsolatban, ami minden egyes eltelt nappal egyre jobban kínozta. A titkolózásból fakadó hazugság és a vágytól érzett bűntudat nem hagyta, hogy csak egy pillanatra is szabaduljon a lány édes illatától, mosolyának tökéletes ívétől...
A köztük lévő tér, mintha sosem akarna véget érni. Mély levegőt véve és tincsei közé túrva torpan meg végül Kisvirág mellett. Szíve vad ütemet diktál, ahogy feketéi a lány arcára téved, szinte attól fél, hogy Kazanov nyomban lepisszegi a hangoskodás miatt.
- Szia... - hangja rekedtesen hasítja a levegőt. Nagyot nyelve lép a Kisvirággal szemközti székhez és markol rá a támlájára, míg az oly régóta gyakorolt szavakat keresi. - Esetleg... beszélhetnénk? - Feketéi nem tágítanak a lány arcáról, ahogy száját összeszorítva várja a válaszát. Pontosan tudja, hogy ez lesz a kezdet vagy a vég.
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. május 26. 17:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Szíve vehemens ütemet diktál, félő, hogy a tervezett beszélgetés végére kiszakad a helyéről. Oly régóta halogatja, oly sokáig tartott, míg képes volt elég erőt gyűjteni hozzá, hogy Kisvirág elé álljon és az utolsó, felfedetlen kártyákat is kiterítse előtte. Hosszú időbe telt, de sikerült elhatároznia magát, kéretlen segítség nélkül. Három hét. Ennyi idő telt el, mióta ujjai minden este megtalálják a fiolát, ami előtte oly sokáig hevert érintetlenül fiókja mélyén. A kéretlen álmok sem ijesztőbbek már, mint az álmatlanság tünetei, amik jóformán az egészségébe kerültek. Keservesen hosszú idő telt el, mire képes volt elengedni testvére kezét és nélküle élni tovább... de kénytelen volt belátni, hogy az élet a hallucinációk nélkül is túlságosan ijesztő és kilátástalan. Ha magáért nem is feltétlen, Kisvirágért hajlandó megragadni az utolsó szalmaszálakat, még ha remegve emeli ajkaihoz az üvegcsét minden alkalommal. Elég egy mosoly tőle, egy kedves szó és a sötét fellegeken átszűrődik a nap sugara.
Ujjai szinte eggyé válnak a szék támlájával, míg a válaszra vár. Reszketegen sóhajtva húzza ki lassan, lábai panaszos ricsajjal töltik meg a néma teret. Feketéit Kazanovára kapja, majd száját elhúzva foglal gyorsan helyet és húzza be vállait, ahogy ismét Kisvirágra pillant.
- Ó... - szíve hatalmasat dobban a szavaira és érthetetlen félelem kúszik tagjaiba. Kezét az asztal lapjára fekteti, ujjait kezdi tördelni. Tekintetét a lány holmiján nyugtatja, miközben sután bólint egyet. - Kezd te... kérlek - hangja rekedten száll a lány felé, miközben lassan rá emeli a tekintetét. Magában szitkozódik, mert pontosan tudja, hogy a gyávasága miatt volt előzékeny.
- Figyelj... ha azt akarod kérdezni, hogy kerültelek-e, akkor nem. Vagyis igen, de megmagyarázom, ha engeded... - hatalmas, reszketeg sóhajjal fejezi be a mondatot. Balját maga mellé ejti és a nadrágjának zsebére fekteti. Nincs több kibúvó, nincs több idő... És már nem is kér többet. Itt van ő és itt van Kisvirág, mégis, mi rossz történhetne?
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 1. 18:37
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



A könyvek áporodott szaga csavarja az orrát, a helyiség kínzó némasága bántja a dobhártyáját. A művész otthona nem a csend, hanem a zene és jelenleg meztelennek érzi magát a fülében visszhangzó zongora játéka nélkül. Gondolatai zabolátlanul kergetik egymást az őket körülvevő dallamok nélkül, amik lassan hömpölygő patakká szelídítenék az elszabadult képeket és félelmeket. Mégis, mintha megállt volna az idő, a percek szinte órákká növik ki magukat, ő pedig tehetetlennek érzi magát a végtelen csendben.
Ádámcsutkája vad táncot lejt, ahogy próbálja észrevétlen lenyelni a torkába szoruló gombócot. Feketéi a pad megkopott erezetére tapadnak, véletlen sem pillantva Kisvirág halványlila hajára, aminek olyan jól áll minden egyéb szín is, a mosolyára, amitől mindig kihagy a szíve egy ütemet. Kerüli azt a csillogó, lágy tekintetet, amivel egyedül ő tudja Domonkost figyelni. Azt, amitől most úgy fél, hogy soha többé nem láthatja ugyanilyennek, mert amire most készül, mindent meg fog változtatni. Hiába győzködi magát az ellenkezőjéről, pontosan tudja, hogy a könyvtár csendes burkát, ahol most csak ők ketten léteznek, vagy együtt fogják elhagyni vagy végérvényesen külön-külön. Teóhoz fohászkodik némán, hogy ne kelljen átélnie újra, ahogy a magány éles karmai fájdalmasan a húsába marnak.
Feketéi Kisvirágra zizzennek szavai nyomán. Ajkait összeszorítva figyeli a kedves arcot, szíve még ádázabb ütemre vált, sápadt arcára haloványan pírt rajzolnak rakoncátlan gondolatai. Reszketegen sóhajt végül és tekintetét lesütve nyúl zsebébe, hogy a már elnyűtt papírlapot a tenyerével együtt helyezze az asztalra, kettejük közé, félúton.
- Teóról... először - torkát marják a szavak, ahogy végre, több hónapnyi hezitálás után a felszínre bukkannak. Nem mer a lányra nézni, ujjai, mint börtöncella rácsai szegezik a lapot az asztal lapjához, hogy pár másodperccel később jogos tulajdonosa elé csúsztassa azt. - Ez a tiéd. Már... rég oda kellett volna adnom - hangját a bűntudat fűszerezi, miközben lassan visszahúzza a kezét. Feketéi nem eresztik a lapot, ami oly régóta társa volt, aminek jelenléte mindig ott motoszkált a fejében, mikor Kisvirág mellett volt... és mégsem volt elég elrettentő erő, hogy ne fogalmazódjon meg benne ugyanaz a kérdés, mint ami a lapon, Teó kézírásával tetszeleg; Hogyan mondjam meg Maynek, hogy szeretem?
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 08:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Hosszú hónapokon át úgy hordozta magával azt a már elnyűtt, maszatos papírlapot, mintha a világ legnagyobb titkát őrizte volna. Ez volt az utolsó, kézzel fogható cselekedete testvérének, mielőtt elragadta volna őt a kíméletlen zöld villanás, ezzel egy akkora űrt okozva Domonkos lelkében, ami talán sosem fog begyógyulni... ahogy Kisvirágéban sem. Tekintetét félve vezeti fel a lány arcára, hosszú másodpercekkel később, mint ahogy a laptól, a kéretlen amulettjétől, bűntudatának fő forrásától örökre búcsút vett. Feketéi tágra nyílnak, ahogy megpillantja a lecsorduló könnycseppeket, amiket ismét előtte, de mégsem miatta hullajt el. Ujjai ökölbe szorulnak, fejét elfordítja Kisvirágról, hogy ha ránézne se lássa az indulatot az arcán. Tudta. Valahol, a lelke mélyén pontosan tudta, hogyha odaadja a levelet, nem tudja majd folytatni, mert... onnantól ő maga megszűnik létezni. Egy kellemetlen hang sosem volt rest Domonkos tudtára adni, hogy ő nem más, csupán egy silány pótlék, hogy ő sosem lesz elég jó, főleg nem Kisvirághoz.
Ujjai megremegnek, ahogy akaratlan nyúlna a papírért, hogy, mint fenevad, csapjon le a lapra és marja ki azt a lány ujjai közül. Önző módon vissza akarja kapni, elégetni, széttépni, hogy testvére már csak emlék maradhasson... Szemeit lehunyva, ajkát összepréselve túr tincsei közé, ujjaival erősen belejük markolva, hogy a fájdalom elűzze a rémisztő gondolatokat. Válla megroskad a mázsás súly alatt, könyöke némán puffan az asztal lapján, szabad kezét pedig az arca elé emeli, hogy senki se lássa az eddig el nem sírt könnyeinek hírnökét, ami szinte égeti orcáját útja során.
Fáj. Ahogy Kisvirágéba, úgy az ő szívébe is belemar a fájdalom, a hiány marcangoló érzése. Elmondhatatlanul hiányzik neki Teó, így egyáltalán nem tud haragudni a lányra, hogy őt kívánja maga helyett. Ő pontosan ugyanezt teszi.
- Nyáron írta. Pont akkor mentem a szobánkba, nem vett észre. Elvettem előle, aztán nevettem, mikor visszaadtam. Megsértődött, de utána már segítettem ötletelni, hogy hogyan mondja meg. Merlinnek hála, nem hallgatott volna rám... de elmondta volna. El akarta... - a szavak kényszeredetten hagyják el ajkait, hangja meg-megremeg beszéd közben. Ujjai bőrébe vájnak, ahogy tenyerét jobban szorítja arcára, hogy felfogja a következő kéretlen könnycseppet. - Sajnálom... - ...hogy én vagyok itt, helyette. A szavak égetik a torkát, mégsem képes utat engedni nekik. Érzi, hogy feleslegessé vált, nem mássá, mint egy imposztorrá... az érzéseivel együtt, amiket sosem érzett még ennyire bűnösnek, mint most.
Utoljára módosította:Kiss-Herczeg Domonkos, 2021. június 2. 08:50 Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 10:28
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Most, ahogy itt ül a porosodó könyvektől roskadozó polcok között, a terem közepén tucatnyi másik diáktársával együtt, Kazanov felügyelő tekintete alatt és legfőképp Kisvirággal szemközt... sosem éreztem magát még ennyire egyedül. Mióta Teó nincs, főleg, mióta anyja is elhagyta és apja az eddigieknél is jobban a munkája foglyává lett, a lány vált az egyetlen támaszává, ő nyújtotta számára a nyugodt perceket, a rémálmoktól mentes álmokat. Most mégis, mintha egy újabb lidércnyomás rabjává vált volna. Látja Kisvirágot, ő mégsem látja őt, csakis azt a felét, akit mindenki szeretne, akinek hiánya olyan fájdalmat hagyott az emberek lelkében, amit nem lett volna szabad. Mindig ott volt benne a keserű gondolat, hogy ő felesleges és ezt a kínzó érzést próbálta elfedni a viselkedésével. Ezért kereste a népszerű diákok társaságát, ezért ment bele olyan piti bűntettekbe, amiket pontosan tudott, hogy büntetőmunkával fogják jutalmazni a tanárok. Akaratlan okozott oly sok fejfájást szüleinek, miközben nem vágyott másra, csak elismerő szavakra, egy büszke mosolyra. Garanciára, hogy ő is számít... Teó halála óta a bizonytalan gondolat bizonyossággá vált.
Ahogy szavai elhalnak, próbálja engedelmességre bírni tagjait. Távozni akar, magára hagyva Kisvirágot a jobbik testvér emlékével, amiben neki nincs helye és ahogy eddig se volt, soha nem is lesz. Mégsem képes megmozdulni, lábai csak meg-megrándulnak a silány próbálkozás közepette. Dühös kétségbeesésében képtelen megálljt parancsolnak az egymás után előbukkanó könnyeknek, azoknak, amiket oly rég el kellett volna már hullajtania, mégis képtelen volt rá. És most, mikor végre sikerül, mégis honnan kéne tudnia, hogy testvére emléke nyomán csorognak végig arcán vagy saját, szertefoszlott reményeit siratja el? Tényleg mennie kéne... nem a szobája mélyébe, hanem messze a kastély oltalmazó falain kívülre.
Teste megmerevedik, ahogy megérzi Kisvirág érintését. A pihék az ég felé meredeznek a karján, száját összeszorítva áll ellen a kérlelő húzásnak. Nem akarja, hogy lássa így, hogy kiderüljön mennyire önző is valójában. Hogy is képzelte, hogy elmondd mindent a lánynak? Az egyetlennek, aki megérti, aki sokkal nagyobb sebeket cipel lelkében, mint ő? Szorítása mégis engedni látszik, keze remegve enged utat Kisvirág törékeny ujjainak. Fejét elfordítja, szőke tincsei az arcába hullanak a mozdulat közben, mégsem képes megállni, hogy csak egy futó pillantást vessen az arcára, ami a várt érzelmek hadával ellentétben mosollyal fogadja őt. Szíve kihagy egy ütemet, mérgező gondolatai belefagynak a pillanatba. Próbál ellenállni az azonnal jövő reakciónak, ám képtelen rá; karjai körbefonják az apró testet, arca elveszik a lila tincsek leple alatt.
- Sajnálom, hogy én... hogy nem ő... - halk, az elfojtott sírástól fuldokló hangja elveszik a hajszálak hálójában. Szorosabban öleli magához, szinte kapaszkodik belé, a pillanatba, ami még talán neki jutott. Hatalmasat nyelve szorítja vissza a további könnyeket, közben észre se veszi, hogy közelebb húzza magához a lányt, arra kényszerítve őt, hogy az ölébe üljön. Csak még egyszer, utoljára...
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 11:38
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Csupán egy apró, kedves gesztus, számára mégis felér az egész világgal. Karjai közt Kisvirággal egy röpke, ám annál jelentőségteljesebb pillanatra naivan elhiszi még hulló könnyei közepette is, hogy minden rendben. Hogy Teó emléke mindkettejüknek épp olyan fontos, de végre ott van, ahova való; a múltban. Elhiszi, hogy az eddig görcsösen titkolt érzései nem rosszak, hogy nem árulja el velük testvérét, hogy ugyanannyi joga van szeretni, mint bárki másnak. Joga van boldognak lenni, nem feledve a múltat, de szem előtt tartva a jövőt. Bár ne múlna el olyan gyorsan a pillanat...
Feketéit összeszorítva hajtja Kisvirág mellkasára arcát, szemei előtt fehér foltok lejtenek táncot. Vállai meg-megrázkódnak a néma sírástól, amivel próbálja feltölteni önmagában az űrt, ami a már lassan éveknek mondható idővel egyre csak mélyült. De míg eddig tagadta könnyei létezését, most minden próbálkozása ellenére megállíthatatlanul hullanak alá, hogy útjuk Kisvirág felsőjén érjen véget. Hogy csupán percek, vagy órák telnek el, mire könnyei apadni látszanak, fogalma sincs. Az idő megszűnt létezni, a jelen nem áll másból, csakis Kisvirág szívdobbanásainak üteméből, ölelő karjainak menedékéből és tincsei közt játszadozó ujjaiból. És titkon abban reménykedik, hogy a jelenben maradhat örökké.
A könnyek múlásával gondolatai minduntalan vissza-visszatérnek a levélhez, az utolsó múltbéli kapaszkodóhoz. Oly sok idő után, annyi győzködés után végre fellélegezhet a súlya nélkül és már csak egyetlen egy titok maradt hátra. Képes lehet azt is elmondani? Nincs több lehetősége, bármennyire szeretné odázni még... ujjai Kisvirág felsőjébe kapaszkodnak a hátán, arcát a lány nyakába fúrja, szapora lélegzetvételeivel csiklandozva a bőrét.
- Szeretlek - hangja nem több, mint suttogás, benne mégis zengő visszhangként ismétlődik a vallomás. Kimondta, annyi idő után megtette, egy szédítő hullámvasútra csábítva ezzel Kisvirágot. Ő mégis, a tucatnyi érzelem súlya alatt olyan szabadnak érzi magát, mint még soha.
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 21:46
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ó, ha tudná... Ó, ha tudná Kisvirág, hogy mennyire kínozta minden perc, amit otthon kellett töltenie a szünetben, nélküle. Ó, ha tudná, hogy egyedül az ő mosolyának emléke volt képes megnyugtatni háborgó lelkét és álmatlan álmokat hozni fáradt tagjainak. Ó, ha tudná, hogy minden egyedül töltött pillanatban eszébe jutott... Ó, ha tudná, hogy egy ugyanolyan levél lapul fiókja mélyén, mint amit Teó írt, ami pár perce Kisvirág remegő ujjai közt talált otthonra. Ha tudná, vajon választ kapna?
Kimondta. Ahogy tudatosul benne tette, feketéi tágra nyílnak a lány felsőjének oltalmában. Levegője benn reked, amint rájön, hogy nem teheti meg nem történte. Kimondta, a legnagyobb titkát osztotta meg a lánnyal, hogy végre, annyi idő után ott legyen mellette, meztelen lélekkel, könnyes orcával. Mindkettő akkora erővel nehezedik rá, hogy moccanni is képtelen. Örömmel nyújtaná el a bizonytalan perceket, Kisvirág válaszára várva, mert ezt a feszült, kínzó állapotot is jobban viseli, mint a visszautasítást, mégis tuja, hogy ez lehetetlen. Érzi ujjai alatt, ahogy Kisvirág teste megfeszül és hiába öleli át, tagjaiból nem távozik a merevség. Talán mindent elrontott, mégsincs visszaút.
Kiszáradt ajkait benedvesítve egyenesedik fel lassan. Arca vöröslik a már rászáradt könnyek árjától, szíve a torkában dobog, elállva a szavak útját. Ádámcsutkája fel, s alá mozdul, remegő ujjaival az előre hullott tincseit tűri hátra, közben másik kezét is leereszti, megadva Kisvirágnak a lehetőséget a távozásra. Feketéi kerülik a lány pillatását, az asztalt, azon is Teó hagyatékát figyelik, mintha abból merítene erőt a továbbiakhoz.
- Én... ezért kerültelek. Nem tudtam, hogy... hogy mondjam el, hogy... elmondjam-e. Féltem, hogy elárulnám az öcsém - a szavak nehézkesen, mégis megfontoltan gördülnek le ajkairól. Tekintetét, amiben fájdalom és remély egy különös elegye játszik, lassan Kisvirágra emeli, hogy pillantását halovány mosoly kövesse, amit csakis neki tartogatott. - Nem kell válaszolnod... vagyis, nem kell, hogy ugyanígy legyen. Csak... azt akartam, hogy tudd... Tudd azt, hogy... - hangja megremeg, feketéit ismét lesüti, míg erőt gyűjt, hogy végre elmondhassa úgy, ahogy annyiszor gyakorolta. Végül nagyot nyelve, Kisvirág tekintetét kutatva folytatja: - ...hogy szeretlek.
Szál megtekintése

Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. július 1. 09:27
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Szíve hevesen ver, mintha a könyvtár minden egyes szegletébe eljutna hangja és az utána maradó, halkuló ütem pulzálna a tágas helyiségben. Már-már azon csodálkozik, hogy Kazanov bá’ nem szól rá a csendháborításért. Érzi, hogy szája teljesen kiszáradt, mégsem meri megnyalni se ajkait, miközben a saját ítéletére vár. A levegő reszketegen tölti meg a tüdejét, hogy még szaggatottabban hagyja végül el azt, minél kevesebb hangot kiadva, minél kevesebb mozdulattal zavarva meg Kisvirágot az ölében. A lányt, akinek az imént vallott szerelmet. A lányt, akire Teó halála óta számíthat, aki képes volt boldog perceket csempészni a fakó hétköznapokba, aki nem ítélte el őt kényszeres cselekedetei után és aki édes álmokat volt képes elhozni neki pusztán csak a jelenlétével. Szeretlek. Egyetlen egy szó volt csupán, mégis izgatott várakozást és zsigeri félelmet hagyott maga után.
A feszült várakozás közepette eszébe jut az este, mikor Zsombival együtt csak forgolódtak a szobában. Csend és sötét honolt, csak a másik ágya felőli surmókolást lehetett hallani. Egyikük sem tudott aludni, félve a rémálmok hadától. Akkor tette fel a kérdést, ami már jó ideje motoszkált elméjében, szívében és lelkében. Ami, ha csak rá gondolt, megdobogtatta a szívét és elhitette vele, hogy még valóban él és oka is van rá. Azt hiszem tetszik egy lány… mit kéne tennem? Nem mondott nevet, se semmi mást, szobatársa pedig nem kérdezte. Csak hallgatta a válaszát, amit kétkedve fogadott csupán. Mégis jelentősséggel bírt, hisz az volt az első alkalom, hogy elismerte önmaga előtt is érzéseit. Ezután fordult testvére módszeréhez…
A saját neve rántja vissza a valóságba, gyomra bukfencet vet idegességében, arcán mégis ott van még az a halovány, de felismerhető mosoly. Feketéit lassan, bizonytalanul emeli a lányra, szíve dobogása egészen a torka tetejéig kúszik, elállva a szavak útját… amik jobb is, hogy benne rekednek.
Mosolya lassan szertefoszlik, ahogy Kisvirág feláll. Mint magára hagyott kóbor eb, ami a házikosztot és az otthon melegét szokta, úgy pillant fel a lányra a remegő, félbehagyott szavak hallatán. Ajkai elnyílnak, hang mégse érkezik. Keze rándul meg maga mellett, ahogy érte nyúlna, hogy biztosítsa, hogy nincs semmi baj. Hogy nem kell válaszolnia, sőt, felejtse el akár, mégsem teszi. Teste ellentmond elméje parancsának.
A bocsánatkérés mintha elvágná szívének eddigi sebes munkáját. Kihagy, ha lehet nem egy, hanem megszámlálhatatlan ütemet, míg ő maga üveges tekintettel néz maga elé, lehajtott fejjel. Füle zúgni kezd, a levegő marja a tüdejét, ami végül halkan sípolva hagyja el azt. Nehézkesen nyel egyet és erőnek erejével emeli fel a fejét, tekintetével Kisvirágot, a színes hajzuhatagot keresve… de már nem talál mást, csak az üres teret, a hiányzó levéllel.
Egyedül maradt. Elveszített mindent.
Neked kellett volna itt maradnod, Teó...
A néma, fájó sóhaj olyan erővel, olyan valóságosan csap le eddig vágyakozó szívére, mint még soha azelőtt. Egyedül maradt.


Köszönöm, hogy az élete részévé lettél Love
Utoljára módosította:Kiss-Herczeg Domonkos, 2021. július 1. 09:32 Szál megtekintése

Könyvtár - Kiss-Herczeg Domonkos hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet