Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=784207#post784207][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.17. 22:07[/b][/url]

Mert ő meg a szavai. Végtére is, kimondta, ezek után meg nincs mese, az ő lelki becsülete olyan, amely nem enged sumákolást, bár annak idején könnyebb volt elengedni és mást tenni, mára azonban már bőven más és ha már itt van, akkor... nem az, hogy legyen értelme, hanem legalább egy embernek okoz nyugalmat, egész megéri. Meg ott a jelvénye is, elvileg mindenkit figyelnie kell, annyi szeme azonban nincs és nem is kívánja, így marad meg abban, hogy figyel mindenre, meg rá is, próbálkozik, aztán majd lesz belőle valami. Eddig minden nyugalmas.
Viszont, nem ártana arra is, amely miatt itt van. Még a végén annyit korzózik, hogy aztán a tanulmányait dobhatja a kukába és akkor már végképp azt mondhatja, hogy örök vesztes és idióta, a harmadik alkalmat bukná, így totál hivatalos. Az meg nem tenne jót amúgy is hullámzó kedvének és persze a lelkének sem. Így talán lazítani kéne és tanulni. Mégse viszi rá a lélek, ugyanúgy jár egyet, mielőtt visszamenne a faluba és láss csodát, megint beleütközik abba, amelyről nemrég szó volt. Hogy ő a jó őrző-védő. Már-már nevetnie kell, és a sors iróniája a könyvtár, ahova betér. Pedig nem követte, csak állt és végignézte. Végtére is, nem ártalmas hely, mostanság alapból többet jár ide és tanul, újabban megint elővette a mágiatörténelmes, sőt, még egy alapkönyvet is átnyálazott arról, egyáltalán mi és hogyan működik, csak belezavarodott. Nehéz hely ez.
Apró biccentéssel köszönt a könyvtáros felé, majd már lépdel is a polcok felé. Legyen akkor valami új is és régi is, kettőt kerül ujjai köré, bájitalok és növények, kéz a kézben, magának kedvez, bár mindkettővel foglalkozik, előbbivel nem oly hivatalosan, de erről sem kell senkinek tudnia, miért ül be azon órákra. A helyválasztás már viszont direkt, lepakolva foglal helyet és lapozza fel a bájitalos kötetet, sőt, még füzetet is tol mellé, jegyzetelni, mert az sosem árt. Ki akarja élesben próbálni, bár gyakorlatra még nem mászott be, ütközik az alappal, de... megoldja. Elvileg nem kell hozzá a spiritusz, szóval neki is menni fog. Az viszont biztos, hogy a szabad ég alatt fogja művelni és akkor nem ég le semmi.
Néha felpillant, a sorok gyűlnek, aztán a figyelme is osztódik vele együtt. Elmerül végül, így azt nem észleli, hogy a lány mozdul, ha most kimenne, csak pislogna, hogy mikor tette és milyen gyorsan. Azt viszont már nagyon is érzékeli, ahogy leülnek hozzá, így pillant fel rá és találja szembe magát pont azzal az arccal, amelyet jól ismer, de egy szót se nagyon váltottak. Talán a zavart pislogás is ennek az oka, a kérdés viszont megakasztja végleg. Saját nyálát nyeli fére, miközben köhög, és hátradőlve csap saját mellkasára.
- Hogy mi? - perverz. A könyvekre tekint, azokban semmi olyan, aztán rá. Ó, most van lebukott, vagy... Bakker. Kínos vigyort ejt, de ezzel biztos csak ront, szóval marad az ártatlan kék íriszek.
- Nem értem a kérdésed, őszintén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=784946#post784946][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.22. 14:34[/b][/url]

Talán még mindig nem érti, de most már jól kifejtette, így nem tettetheti magát végképp süketnek és ostobának sem, aki nem ért magyarul sem. Jobb lenne most erre kenni, de hát, nem. Te jó ég. Egyszerre rökönyödik meg a kérdésen és kezdene el nevetni a dolgon, mert valljuk be, ezt eddig nemigen kapta meg. Ennyire agresszor feje lenne, vagy valami más? Megtapogatja a saját arcát, annyira még kiált borotváért sem, hogy úgy nézzen ki, mint a rosszarcú kamionosok, akik pont az ilyen lányokra vadásznak, gátlástalanul. Ő meg nem is vadászik, kezét megereszti és aprót fúj.
- Egyik sem vagyok, erről megnyugtatlak. Persze, tudom, mint ezt mondja, de tényleg – tartja fel a kezeit, hogy tényleg, ő ártatlan és még a fejében sem fordult meg ilyesmi. Nyugodtan bele lehet túrni, bár fogalma sincs, az ilyenre mindenki képes vagy csak ritka, nem foglalkozott a dologgal még ha tudatán kívül már többet esett át rajta, mint fogászati kezelésen egész életében. És nincs sok ideje itt sem. Aztán kezeit leengedi, ismét, becsukja a könyveket, majd maximum hazaviszi és összekulcsolt ujjait a fedlapra helyezi. Figyel rá, mert így illik, nem azért mert... perverz.
- Hmm? - ráncolódik kissé a homloka, hogy most min is töri a fejét, de talán el kellene engednie. Meg innen kimenni, ez már így is tök kellemetlen és fura, kicsit idegesen jár a lába az asztal alatt, ő tök diszkréten akarta a dolgot Denis-nek intézni, ha már ígérte, de hát... elcseszte. Sosem csinált ilyet, benne volt a pakliban, remélte, kicsit később lepleződik le és lesz ideje értelmes indokot kitalálni az egészre, az igazságon kívül, mert az kész, csak nem mindig a legszebb. Hallani sem. Mindegy.
Bár aztán mire most bármit is mondhatna, megint beelőzi. Nagyokat pislog a kérdésre, aztán a másik mondatra is. Oké, oké, oké, lefújva. Nagyon másfelé csúszott el a dolog és lehet nem ez a jó irány. Egyik sem. Rázni kezdi a fejét, hátradől a széken.
- Jaj, jaj, félreértesz, nagyon félre – szusszan egyet és barátságos hangnemet meg arcot keres. Ezt tisztázni kell, mert nagyon félrement a dolog.
- Nagyon aranyos tőled, köszönöm. Elkísérlek én szívesen, csak nem randiként. Nem kívánok a bátyád ellensége lenni, túl közel van, hogy megfojtson egy ilyenért álmomban, meg amúgy is... - legyint. Persze, lehet ennek most egy része csak túlzás, lehet nem, de azt már most lefektette, ismeri, ismeri őt is, oké, ez lehet így baromi ijesztő. Pont úgy néz ki, mint aki stalkol.
- Bocsánat, ha ijesztőnek vagy tapadósnak tűntem. Csak néha akartam rád pillantani, hogy minden oké-e, szerintem te is tudod, kinek ígértem meg. De ha ez téged zavar, abbahagyom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=785353#post785353][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.23. 22:17[/b][/url]

Mondják hát, de azok olyanok is, ő meg nem, hát azért tényleg nem annyira katasztrófa, lehet, illene lecsippenteni már a hajából egy keveset és sűrűbben fogni a borotvát, de na. Nem veszélyes ez. Vagyis a helyzet de, ő meg nem.
- Aha. De nem, nem így. Nincs az iskolában – tudomása szerint, hiszen már nem ide jár. Múltkor is az iskola kapujában futottak össze, szóval, nem, nincs itt, még ha ennyire körbe is néz. Hozzá van közel, mint lakótárs, egy ajtó nem választ el attól senkit, ha idegben van és nyakat kell tekerni. Már csak saját tapasztalat, bár nem rúgott ajtót senkire, de képes lett volna rá annak idején. Így inkább tisztázni kezdi a saját dolgait, a helyzetét, úgy a legkönnyebb, ha kicsit kitálal és akkor már legalább a perverz része alól mentesül kicsit, vagy nagyon, ez a lány döntése. Lehet, mégis túl sokat mondott?
- Oooké – akad meg, lehet még kiegészítette volna, de nem, csendben marad és vár. Pislogva figyeli kicsit, ahogy vélhetően kicsit kusza szavait is kibogozza, lehet, hogy nem volt teljesen egyértelmű abban, amit akart mondani és ahogy, de mivel meglepte, megesik. Nem tudja eldönteni, hogy haragra, hisztire vagy épp megértésre számítson, így egy kicsit mindenből is felkészíti magát, lesz ami lesz alapon, úgy a könnyebb.
Mégsem.
- Elhalálozó? Ó jaj, erre semmi szükség nincs! Nem is az, hogy mit csinálsz, hanem hogy inkább... hogy vagy, meg ilyenek. Tudod, aggódik, mint minden testvér és nem, nem ve... Mi? - rökönyödik meg, ahogy elrugaszkodik szinte, át az asztalon, és mire kettőt szólhatna, a puha ajkakat érzi sajátján és már ott sincs. Mered rá, úgy, ahogy volt, a szék háttámlájának préselt háttal és őszintén, nem így gondolta volna, hogy annyi év után, majd pont ebben a helyzetben és pont ő fog az ajkaihoz érni. És basszus...
- Jó, ez... baromira meglepett – köhint egyet, nem hal bele, tény és amúgy is, ez inkább amolyan „csakazértis” dolog, a nők értik ezt, nagyon. Még valamikor a kréta korban, hasonlót átélt, csak hát... kicsit komolyabban beleélte magát. Az másik ember volt.
- Nem játszom ilyet, hé – kicsit talán még fel is háborodik. A tudat mellett, hogy ha belemegy, ha mondjuk akár egy igazi csókba is, mehet az utcára, de előtte még biztos felkoncolják. Nem, amúgy sem ilyen, de csak a gondolat. Már fut a hátán a (h)ideg.
- A műsort én kapnám, a fejemre. Ne, nem kéne. Amúgy is, nem ő vett rá, mint ahogy akartam mondani. Beszéltünk rólad és mivel én itt vagyok, felajánlottam. Mivel vele élek, kapóra jött. Neki is kényelmes, neked is, ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=785770#post785770][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.25. 13:32[/b][/url]

Megérthető, fordított esetben lehet neki sem tetszene, de hát ahhoz már elég vén, hogy ne kelljen utána figyelő szemeket küldeni, most már hivatalosan sem, még ha azt a részét megszokta, sőt, be nem vallja, de kicsit még hiányolja is. Persze, menni kell néha, hogy merre és hogy áll, vagy épp a karkötőt, ha érdekel bárkit is, kezdi úgy érezni, hogy annyi év után meglazult a póráz és elengedték. Csak épp nem mindenbe lett bevezetve, így most aztán botladozik, de menetel. Valamerre. Kiderül, hogy hol lesz a vége és reméli, nem valami puha falú szobában.
De persze, a lánynak nem kellemes. Kinek lenne az. Nem botrányos, amit eddig látott, semmi olyat nem tesz, amit a korabeliek ne tennének, talán még kevesebbet is. Elvonatkoztat attól, hogy mit mondott még, hogy hogyan is van és amúgy is, úgy néz rá, mint bárki másra. Nincs tekintetében mély szomorúság, vagy akármi, tudja, nagyon jól tudja, mennyire zavaró, ha valaki úgy néz rá, mint aki már... mindegy.
Persze, azért van benne meglepettség, sőt, bőven, miután ajkaival is találkozik és most ezt a gondolatot kell megtanulni nagyon, nagyon mélyre ásni, mert Denis a fejébe lát és nem, nem akarja tudni, hogy friss lakótársa mit tenne, ha hazamegy, elkezd valamiről beszélni és közben ez bukkan fel a fejében, miközben amúgy totálisan úgy kezeli, hogy csak megtörtént. Nem néz ferde szemmel, nem néz sehogy, csak bambán. Majd sóhajt.
- Persze, már csak azért is megtetted, hogy felbosszantsd. Így nem ő halálozik el, hanem én – fájdalmas képet vág, talán reméli, hogy ha meghallgatja, vagy kinézi, hogy hogyan is történt, az enyhítő körülmény. Megrázza a fejét. Ő nem haragszik, nem szomorú, csak nehezen kezeli a helyzetet. Mint mindegyiket persze. Nem készült fel arra, hogy testvérek között áll, hogy egyre több arc kúszik be piciny életterébe. Semmire sem és egyelőre kényelmetlenül érzi magát. A széken is mocorog, feszeng, akaratlanul piszkálja a könyv borítóját. Most mit kéne tennie? Ebből kéne könyvet keresnie...
- Semmit – tér vissza a valóságba, hát akkor próbálkozik magától. Még barátságos arcot is varázsol, nem olyat, aki legszívesebben kifutna innen. - Nekem is van húgom, láttam, hogy aggódik, az ilyen apró dolog meg csak jó, nyugalmasabb. Nem besúgó vagyok, csak akkor terveztem szólni, ha valami gázos és én nem tudom megoldani. Minden más nem tartozik rám, hát tudom mi az a magánszféra – menti a menthetőt, kikerülve, hogy miket tud még, vagyis csak épp eleget és kész. Könnyebb így, talán kicsit megnyugszik, mert nem akarta felidegesíteni. Ehh. De nehéz ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=786239#post786239][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.28. 00:25[/b][/url]

Legszívesebben most leejtené a fejét, homlokkal lefelé és kicsit megkocogtatná az asztal lapját. Nem, nem a lány miatt, hanem inkább saját maga, hogy eltolta a dolgot és persze, hogy most emiatt alakul ki minden baj. Azt pontosan nem tudja, mikkel és hogyan küzd, csak azt, hogy baj van, így fogalma sincs, hogy a méreg nem csak a szépségének árt és talán most még jobb is, ha jajveszékelne, még rontana a helyzeten, ennél jobban. Az meg a másik, hogy elintézett egy kiadós veszekedést is, a csók már csak a meggy a hab tetején, lehet, most kellene szünetet kérnie és elvonulnia cigit venni – úgy két hétre. De minden helyett csak egy nagyot sóhajt, akkorát, amekkorát az orvosnál is kell, oké, nincs semmi veszve, meg kell tanulnia kommunikálni, rendesen kimondani a gondolatait, nem olyan nagy dolog ez. Vagy de? Fogalma sincs. A fejét csóválja meg, az asztal lapján kopog kicsit ujjaival. Hogyan tudná lenyugtatni? Jó, ha testvéri viszály van, abba neki nincs beleszólása, de nem úgy tűnt neki abból a rövid ismertetőből, hogy ilyesmi fenyegette eddig őket. De tény, nem ismer mindent.
- Dehogy szükséges az, nyugodj meg kérlek – olaj a tűzre, mert aztán ez benne van a top tíz „ki ne mondd, ha valaki ideges” szövegei között, de ő barátságos mosolyt is villant felé, mintha ez számítana valamit. Gyilkosságot nem akar, még ha most tényleg csak az ideg mondatja ezt vele. Biztos.
- Azért ezt nem mondanám. Vannak nála sokkal rosszabbak – könyököl az asztalra. Hogy ő mennyire jó védőügyvéd, azt senki nem tudja, maga sem. - Vele élek, amúgy. Ha rá akart volna venni, már lett volna ideje zsarolni. De nem, nem tette. Szóval... felesleges ezen vitázni. Még mindig az én döntésem volt ez – nem tudja, mennyire ragadt meg az benne, hogy saját útját járja, amely a másiknak kedvező. Ennyi az, ami ideköti. Meg a rokonság. Hát komolyan. Mindig ilyen nehéz volt a lányokkal? Tényleg elfelejtette.
- Elfogadta a felajánlásomat. Ez bűn? Kérem a bilincset – megint mosolyog, halkan nevet, szinte alig tör ki belőle hang. - Gondolom csak a fiúnak, neked nem jár olyan. Nézd, figyelj kérlek. Nem azt mondtam, hogy minden lépésed figyelve van. Felőlem azzal csókolózol, akivel szeretnél, majd ha hazaviszed mondjuk, az már ott más tészta, de nem a kém vagyok, aki még fotóz is, meg ilyenek. Hjaj... már nem tudom jobban körbeírni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=791304#post791304][b]Helvey Belián Balázs - 2020.02.02. 01:45[/b][/url]

De pedig ő mindjárt mérget vesz, kis üvegcsében, halálfejesen. Komolyan, ő ezt nem így akarta, mert az alapokat tudja, hogy nem lenne illdomos felhúznia és mégis, látja rajta, hogy forrong. Mert ő béna, ez tudott, tudja, amióta ismét közösségben mozog. Ez is olyasmi, amit kitapasztal, de a büdös élet, hogy nem teszi többet. Elbukott, nem ő lesz a királynő fő kémje, szóval, karriert sem kell cserélnie. Oké, tudja, hogy az emberek makacsak, a nők is azok, de ennyire? Nehéz. Ő is nehéz természet és minden, és mégis, ennyire azért nem. Csak nem. De ezzel a helyzettel látványosan nem tud mit kezdeni, nem tudja kezelni és ha lehetne, megoldani sem. Az ilyenekből menekülni szokott, annak idején a hisztis csajokat is inkább hagyta, mert a végén csak robbantak volna felfelé, most azonban ha felpattan és elfut, csak pofont adna a dolognak és nem érdemli meg. Inkább ül, mint a darab valami, tekintetében a megbánás jele, aztán van ott egy kis fáradtság is és néma segítségkérés. Nincs erre könyv? Ide vele.
- Sajnálom – böki ki, nem tud többet. Tényleg, és ez legalább őszinte. Majd beszél erről Denis-el is vagy nem. Nem, nem fog. Olyan hamar illan el a dolog, ahogy jött, mert volt a mini intermezzo, amire talán már csak ő emlékszik, és nem azért, mert innentől furcsán fog a lányra nézni, hanem mert szokatlan, olyan embernek, aki elzárkózott minden ilyesmitől, annak megragad, apró sokk módjára. De bírja, holnapra kiheveri, csak jelenleg ő is pörög kicsit és agya kattog. Egyelőre nem vesz észre senkit sem, koncentrál előre és a nyelvét rágja. Jó, és most? Esdekeljen, köszönjön el és ennyi?
- É... értem, értem. Bűn. Nem erről van szó szerintem, de... nem szólok ebbe én többet bele – emeli fel a kezét, megadóan, nem, semmit sem fog. Nem figyel, nem kémked, nem zavar. Csendes lesz, mint az állóvíz és távol marad. Neki a saját dolgait kellene megoldania, azokat meg nem akarja, úgyhogy majd keres más dolgot. Akad. Majd tanul. Hah, szánalmasabb, hogy elismeri, hogy ez lesz a jobb út.
- Lehetséges, te ismered őt jobban – bólint, pillant ő is az ajtó felé. Egy pillanatra azt hiszi, hogy kap tőle egy adag fejmosást, de felé sem pillant, nem is ez volt a lényeg. Nem miatta jött. Oké, kapcsol.
- Szia – köszön ő is, még egy erőtlen intést is enged magának, majd amikor bezárul az ajtó, kezét leengedi és nagyot sóhajt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű belemenni az életbe, hogy bárkivel is együttműködni, de az sem a legegyszerűbb út, ahova került. Nem átlagos. Neki ehhez még lassú az élete és talán az is maradt. Lehunyja a szemeit és nemes egyszerűséggel koppan homloka a nyitott könyv lapjain, mintha csak fáradt lenne és bealudt volna. Aztán ennyi. Egy ideig erőt gyűjt, mikor felegyenesedik, még mindig nem áll senki körülötte, bár tény, pár elkapott tekintetet észrevesz. Csak a szokásos. Fogalma sincs, hol tartott, így inkább magával fogja vinni a könyvet és egy nagy séta után esik neki újra. Elhagyja végül ő is a színteret.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=826592#post826592][b]Helvey Belián Balázs - 2021.02.20. 23:17[/b][/url]

Hirtelen felindulásból nagyon sok minden születhet; egy mű, gyilkosság, egy vad menet, vagy épp olyan elmeroggyant ötlet, hogy nyelvet tanul. Sok a szabadideje, nincs mostanság a toppon, legalább leköti magát és izgatott várakozását, vagy éppen csak a fölös energiáit, bármit, mert igazából tanulni sosem késő, erre ő az élő példa, hiszen elmúlt bőven 27, amikor elkezdte az első évét. Igaz, azt is magának köszönheti, ha előbb enged, ha előbb lábal ki a támadás utána depresszióból és kálváriából, akkor jobban állna és nem érezné úgy magát, hogy mindennel el van késve. A nyelvekkel nem, az angolt ugyan megtanulta, de mindig utált tanulni, könnyebben ment ha filmeket nézett, videójátékot tolt, vagy bármi, aztán mikor sikerült egy jó erős alap, minden könnyebbé vált. Aztán kopott, majd megint erősebb lett, ha beszélnie kell, egészen magabiztos, kis szókincs fejlesztés és minden tökéletes lenne. Nyelvvizsgája sosem jött el, arra is készült, ahogy az akkori jövőben a diplomára, de félbetört minden és sosem fejezte be. Talán megejti, bár úgy nézi, erre nemigen kérnek ilyesmit; ha tud, beszéljen, muglik közé teljesen pedig nem fogják visszaengedni és nem is tudna ő sem, elvégre, egy hely mindig kell neki havi egyszer, amely a mágia birtoka. Így, marad az, hogy majd gyakorolja, aki beszéli. Most viszont nem erre készül, hanem franciát tanulni. Szerinte egy roppant nehéz és fura nyelv, de miért ne alapon, egy beszélgetés alkalmával dobta fel Sophie-nak, hogy tanítsa meg. Van valami megmagyarázhatatlan, apró furcsaság a lányban, amit nem tud megmagyarázni, de ő olyan hippi még mindig, hogy nem lát benne rosszat, így felőle, minden oké és szívesen beszél háztársával. Megérti, hogy nehéz neki a nyelv, és bár néha az akcentus miatt jobban figyelnie kell, sosem volt probléma, hogy megértsék egymást. Szívesen javította ki, ha valamit rosszul mondott, de cseppet sem rosszindulatból.
Ahogy majd ma is, ha úgy alakul. Egyelőre ő már itt van, a megbeszélt időpontban ül a könyvtárban. Van egy füzete, meg egy tolla, több nem is kell, szótárat meg szerzett a polcokról, így az pihen még a keze mellett, amely az asztalon pihen, mert a másikkal meg állát támassza. A magyar-francia kötet lapjait olvassa és keres ki olyan szavakat mint: csavarkulcs, klumpa, vödör, mert nem a legfontosabbak, csak éppen ezek jutnak eszébe. A hangjára emeli fel fejét és tekintetét.
- Maillet – inkább fonetikus, mint szép, de ő most a kalapács szót szedte ki. – Bocsi, szia. Semmi gond, elszórakoztattam magam – emeli meg a szótárat, majd becsukva teszi a másikra és kiegyenesedve nyújtózik kicsit, míg a másik leül. A tollak felé néz, majd előre dőlve nézi a felhozatalt.
- Hűha. Írhatok valamelyikkel? – odanyúlva válogatja át a színeket és a lilára esik a választása, kicsit szemtelen módon már le is firkálja saját aláírását a saját füzetébe, majd visszateszi a tollat. – Pöpec. Én a szagosakat bírtam, na de – köhint, hogy komolyra veszi a szót, majd lazán vállat von. – Mindjárt végzek, sok az időm és ha az angol már megy, a latint muszáj valamennyire tudni, úgy gondoltam, miért ne. Persze, csak ha van időd. Cserébe, ha valami nem oké, segítek a magyarban, vagy az angolban, vaaagy ha vannak növényeid, abban – valamit valamiért elven, de igazából, nem erőlteti, ha nem muszáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=827730#post827730][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.16. 20:14[/b][/url]

Sophie sok tekintetből nem hétköznapi, csakhogy ő nem szokott beleállni ezekbe, hogy beszéljék ki, legyen már valami téma, ha éppen nem olyan, mint az átlag. Van egy olyan kisugárzása, amin az ember elidőzik, megjegyzi, ahogy a porcelánbaba-szerű arcocskát is, mégsem ez az talán, amely miatt leül annak idején beszélni mellé. Nincs sok közös órájuk, hozzá hasonlóan, a nő sem van mindig itt, a faluban él és sokat utazik, abba már nem mentek bele, hogy miért, mert dolga van és ahhoz nemigen volt sosem köze. Nem vájkált és vájkál senki életében, de azt a másik is láthatta, hogy szívesen beszélt, még akkor is, ha Sophie-nak nehezebben megy a magyar nyelv és ezt hallani is. Egy kicsit emlékezteti egy régi, múltban pihenő felállásra, az akcentus, amely hirtelen tűnt el, mely ok volt arra, hogy akkor is találkozzanak. Hitetetlen, mintha egy másik életben lett volna, de mosolyog rá, kellemes, még ha a hétköznapok most nehezebbek is. Nincs semmi baj, nyugtatja magát folyamatosan, amennyire tudja. Csak nem mindig megy.
Szeretne ezért is tanulni, mert míg dolgozik vagy azzal foglalja le magát, addig sem kesereg, addig is más, működik. Legalább addig is szocializálódnak, sosem árt az se, az új dolgok tanulása mellett, főleg úgy, hogy újként kell egy közösségbe illeszkednie. Könnyebb úgy, ha nem zárkózik el előle mindenki és fordítva, mert tudja, hogy mennyire nehéz megindulni, elkezdeni, aztán beindul az és megy, lassan, majd biztosabban. Ha meg ezzel is segít, akkor már megérte.
- Malliet – utánozza le, bólogatva, mint egy jó papagáj, akinek megvan az új, napi szava. A kérdésre azonban aprót nevet, majd ujjával a szótárra bök. – Semmire, csak random keresgéltem szavakat, hogyan néz ki franciában, míg ideértél – egyszerű időtöltés, nem kíván lakást felújítani vagy épp csak vásárolni a barkácsboltban, azt játszva, hogy ő francia. Be is csukja a szótárt, hogy a másik mellé csúsztassa, nem tudja, lesz-e rá szükség, de hozta.
- Kerestem ilyet, hátha – fejezi ki szóban is, hogy ő készült bizony, valamennyire, amennyire ettől a könyvtártól kitelt.
- Salut! – köszön szintén, majd rá is veti magát a kipakolt tollakra. Na, már jobban készült a másik, neki ennyi tolla nincs, csak kék, de most lesz más, amint képes választani. Egyikkel-másikkal egy-egy apró vonalat húz, tesztelve, mennyire valid a szín, amit kívülről lát, végül, amelyik mellett döntött, azt egyelőre a füzetre helyezi. Persze, csak kölcsönbe.
- És illatos radír? Nem tartott mondjuk sokáig, kiszipkáztuk belőle az illatot – meg azt nem is teszi hozzá, hogy a lányoktól nyúlták le, majd aztán szolgáltatták csak vissza. De hát, a diákévek már csak ilyenek.
- Színekkel kódolni? És valóban nem, mert egybefolyik, nem tudni hol kezdődik ugyan az vagy a másik szín. Így jobb – mutat a kavalkádra, miután kicsit kisegítette szóban, hogyan is használja a kifejezést, cseppet sem kioktató éllel. Lesz még alkalma bőven a lánynak javítania majd azt, ami kijön a száján.
- Oké, majd egyeztetünk. Ha végzek, tudsz jönni hozzánk, ott cserébe adok finomat enni is – ajánlja, hogy nem kell a könyvtárban kuporogni, ha megmondja, milyen könyvet vegyen meg, akkor azzal már előrébb lesznek. De ez még a jövő zenéje, még van egy kis idő a végéig. Majd megbeszélik.
- Hát nem mondanám, hogy perfekt vagyok, de tudok, igen. Kacifántos, főleg a hatmillió igeidő és a nyelvtan. Hmmm. Hát, ha tudok valamibe segíteni benne, akkor csak szólj – mert ő elhiszi, hogy próbálta, hát akkor, tessék, itt van cserébe. – Az olasz is jól hangzik, keresztapás lennék tőle, de egyszerre csak egy – nevet egy sort, hogy ő akkor készen is áll, de nem baj, ha csevegnek kicsit előtte, nincs időhöz kötve semmi sem.
- Jaj, az nagyon finom! Én is csináltam már, még van is belőle. Bár nem mondom, nem a kedvencem a francia konyha, de megvagyunk – inkább olasz, kínai, távol-keleti, minden, főleg a magyaros, hús legyen benne és akkor minden tökéletes.
- És akkor… mit kell most majd csinálnom? Te beszélsz és én visszamondom? – kérdez, hogy akkor hogyan is képzelte el ezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=831335#post831335][b]Helvey Belián Balázs - 2021.05.16. 15:35[/b][/url]

Sosem ment bele abba nagyon, hogy miért és hogyan került erre, nem szeret faggatózni, mindig is tiszteletben tartotta az emberek határait. Legyen szó valami tettről vagy épp a múltról. Bízik abban, hogy amikor kialakul a bizalom, akkor megindulnak a szavak, amint szükségesek, azonban anélkül is jókat tudnak beszélni. Egy kicsit furcsa, de ez a jó furcsa, érdekes. Vannak, akik máshogy néznek, amikor mondjuk egymás mellett ülve beszélnek, de bizonyára az akcentus az, amit nehezen fogadnak el, pedig, itt rengeteg a külföldi diák, akiknek szintén van. Kinek rosszabb, kinek jobb, azt tudja már, hogy sokan nem beszélik a nyelvet, hanem éppen valami fordító dolgot használnak. Így aztán, nehéz kiszűrni, ki tud és ki nem, de akcentusból akad bőven, így sosem érti, hogy miért kell úgy nézni bárkire, mint a piros kukoricára néz az a bizonyos tyúk.
- Szuper - akkor már szerzett egy jó pontot, így már több értelmét érzi, hogy olyasmit csinál, amivel leköti az idejét, ami mégse köthető a növényekhez. De nem baj az, szeret tanulni, erre már rájött, csak legyen kedve is hozzá. Az már, kicsit bajosabb. Ahogy az is, hogy egy-egy szó még oké, de lesznek itt még olyan érdekességek, amelyeket nemhogy kimondnai nem tud majd elsőre, de jól hallani sem. Ám legyen. Hasonló lehet a magyart hallani egy külföldinek, ha pedig nem megy, akkor majd mondja, meg a lány is látni fogja.
- Áhh, akkor gondolom van pár szó, aminek több a jelentése? Az ilyet szeretem az angolban is, sokszor nem tudom, ki mit használ. De a fokhagyma jó, majd arra gondolok ha nem értem - nevet fel, mert igen mókás dolog lenne az, hogy amikor valami hivatalos beszélgetés lenne és nem ért egy-egy szegletet, pont a rossz szóval helyettesíti be és akkor kész katyvaszt kap válaszul. Szórakoztatná a dolog, más haszna nemigen lenne. Hallja azonban, hogy a másik küzd a betűhalmokkal, azonban rosszabb is lehetne, szóval jó úton jár, nem kotyog bele.
- Le stylo violet - persze töri és még inkább fonetikus, mint szép, de elismétli, mintha ez is egy lecke lenne. - Hát ez is a része. Ahogy angolórákon is tanultunk nem létező nagybácsival levelezni és telefonálni. Meg sok rettentő unalmas párbeszédeket, szóval nyugi, nekem ez is jó - nem akarja, hogy feszengjen attól, hogy valamit rosszul ad át. Úgyis a legalapabb dolgok kellenek, mint ezt és ezt a betűt hogyan képzi, mert hiába van leírva, ha fogalma sincs, az ott micsoda. Lehet nagy ez a fa neki, de ki tud tartani, ha akar.
- Jaj igen, azok az elsők, mindig - bólogat, hogy anno is így kezdődött, napszakok, napok, hetek, minden. Aztán homlokát ráncolja, ajka kerek, ahogy próbálja kimondani, de végül csak szusszan egyet. Az írásra pillant. - Nekem nagyon sok. Öreg vagyok - húzza el a száját a húszas láttán. - Huszonkilenc évem van, de letagadok ötöt - vigyorog vissza, mert van, amit tényleg letudna és akarna, csak nem lehet. - De nem tudom kimondani - hümmög, elsőre érdekes volt hallani, a kalapáccsal könnyebben boldogult. Egyelőre marad annál, amit ért.
- Az, amelyiknek a hegye is mindenféle színű volt? - tudja ő pedig miről van szó. Ha neki nem is, a lányoknak az osztályból volt bőven, néha elkérte ha ki akarta dekorálni valamelyik füzetét vagy könyvét, szóval nem idegenek nekik.
- Remek. Akkor kedvencem lesz az igeidő. Miért nem elég három? - az angolnál is mindig ezt mondta. De nem, kell bonyolítani. - Ezt a logikát én sem, persze, kit érdekel az én véleményem a nyelvtudósoknál - dől hátra, mert ezzel már nem tud mit kezdeni. Így van és kész.
- Sapkám sincs nagyon, szóval a kalap is elmarad - ingatja meg a fejét, hogy ő anélkül marad, csak macska van, amit simogatni tud. - Tudom, hogy nem csak csigák. Csigát sose csináltam mondjuk. De ha már olasz, azt jobban művelem, szóval mikor mit kívánok meg - vagy mire van idő és kedv, nála ez bonyolult. - Hű, az ázsiai. Azt nagyon szeretem. Én ennék simán polipot is, rákot már sikerült. De a poliptól félek, mert vagy lepofoz vagy megfojt - persze, túloz, csak elég aggasztó hallani, hogy él és mozog és vannak balesetek. Szóval ez mindig amolyan listás lesz. - És neked? - mert lehet nem a magyar, vagy bármi más. De attól még érdeklődik.
- Hát hmmm. Szerintem elsőnek mint anno, írjuk le a betűket meg hogyan kell ejteni. Meg a számok. Aztán beszélni. Ha az nem sok, és akkor ha leírsz valamit, próbálom később kiejteni. Asszem így lenne logikus - vakarja meg a fejét végül.