 Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 16. 21:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=737000#post737000][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.16. 21:47[/b][/url] RiriSzép szombat, ritka alkalom, hogy tanulással töltöm, de sosem árt a gyakorlás, pláne, hogy nem vagyok valami nagy bájitalos. Kisebb csoda, hogy ilyen jól átvészeltem a vizsgát is, úgyhogy idén dupla bedobással készülök. Nem akarok csalódást okozni Csanádnak. Ő tök jó tanuló, vannak ambíciói, nem is kicsik. Nekem meg még mindig halványam sincs arról, hogy milyen irányba menjek tovább. Abban biztos vagyok, hogy a muglik közé nem akarok visszatérni, jól érzem itt magam, csak még nem bontakoztam ki eléggé. Van, aki korán megtalálja a hivatását, van, aki később, nem vagyunk egyformák. - Fúha… nem. Tudom, tudom, nem aludni kéne órára járnom… - Szégyenlősen sütöttem le a szemem. Hányszor fogadkoztam már, hogy megváltozom, és jobb tanuló leszek, de valahogy ez mindig elmaradt. Valahogy nem tud lekötni a száraz lexikális tudás. Lázasan lapoztam a tankönyvünket, megoldás után, azonban arra is rá kellett jönnöm, hogy még mindig nem én vagyok a rendezettség, szervezettség mintaképe. Áldom az eszem, amiért általában véve jól kijövök a kékekkel, és ők olyan segítőkészek, tudom, kit keressek, ha bajban vagyok. – Nem tudom, ti kékek, hogy csináljátok, hogy szivacsból van a memóriátok. Mi a titkotok, hogy ilyen jól tanultok? Néha elgondolkodom rajta, hogy bárcsak egy pillanatra fejemre kerülhetne Hollóháti Hedvig híres diadémja. Nem kérnék sokat az ékszertől, csak annyit, hogyan tanuljak meg úgy tanulni, hogy közben ne unjam magam át a túlvilágra.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 17. 18:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=737044#post737044][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.17. 18:38[/b][/url] RiriRirivel üdítőbb volt a tanulás, legalább lehetett vele beszélni dolgokról úgy is, hogy nem akarta egyszerre lenyomni az anyagot a torkomon. - Ja-ja, odáig megvan – bólogattam bőszen, fel se nézve a könyvemből. Oldószer, oldószer… a francba, kerülj már elő! Hova bújtál, aranyom? Fú, Csilla ebben biztos jó lenne, ő ismeri az oldószereket, tök jól fest, hugi biztos tudná, mik jöhetnek szóba. Valami bázisról hablatyolt a nyáron… megvan! El ne felejtsem a húgocskámat a zseni emlékeztetőiért meglepni valamivel. Megérdemli, ki tud segíteni velük. – Vagy olaj, vagy víz. Spec ezek jutottak az eszembe. Mint a festékeknél. Az egyik típus vízbázisú, a másik olaj… asszem. A húgomnak jobban menne ez a tárgy. - Mégis szfinx vitte el a pálmát tavaly. De nem baj, mindenkinek kell a sikerélmény, én másban vagyok jó – ezúttal a vörösödés sora rám került, fülem hegyéig paradicsomszínbe váltottam. Na, ja, a bajkeveréshez és a káosz-okozáshoz remekül értek. A sátorbűvölős kertben alvós mizériám után hivatalosan is oda az ártatlan kislány-imidzsemnek, ami addig sem igen létezett, lévén, azt már Várffy-profnál elintéztem. Ja-ja… kíváncsi lennék, ki a fodrásza, hogy olyan jól rendbe tartja a haját. Meg még jó pár egyén nyújthatna nekem ilyen ajánlásokat, mert a göndör hajam néha az idegeimre megy. Tessék, miken jár most is az eszem, hogy kötöttem ki a hajápolásnál a tinktúra és az oldat különbségeitől? Végül is, a hajápolás is ide tartozik valamilyen szinten, lehet, megkérdezem, hátha tudnak erről valamit. – Nincs véletlenül valami hiper hajápoló balzsam recepted, amit így, suliidőben is el tudnék készíteni? Nem bírok ezzel az Aslan-sörényemmel.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 27. 17:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=738264#post738264][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.27. 17:36[/b][/url] RiriTényleg, mit nem adnék Hollóháti diadémjáért… nem azonnal akartam tudni az infót, inkább jobb tanulási módszerre volt szükségem. Amikor megérkezett az Általános kémia c. kötettel Maris, én azt hittem, helyben csinálok egy hátra szaltót székestől és lehidalok, spárgával körítve. - A francba, hogy eddig eszembe se jutott az alkohol. Pedig azt sokszor használják oldószernek, de fertőtlenítésre is. – Elég csak nőkezdeményként a körömlakk-lemosóra gondolnom. Jó volt így, hogy Ririvel bármiről el tudtam beszélgetni, de tényleg, a legapróbb dolgokig is. – Egy zseni vagy. A következő szabad hétvégén biztos teszek egy kört a Leányálomba. Újabb feladat került fel a to-do listámra. Irány vásárolni, na, nem két kézzel pénzt szórni, annál azért ügyesebben vigyáztam a zsebpénzemre. Alig várom, hogy betöltsem a tizenhatodik évemet, és legálisan is diákmunkázhassak. Jó lesz zsebpénzgyűjtésre, meg tapasztalatszerzésre, legalább rájönnék, hogy mihez is kezdjek magammal. - Riri, szerinted hogy jöhet rá az ember a legegyszerűbben arra, hogy mihez akar kezdeni magával a jövőben? Mivel foglalkozzon? – főleg egy ilyen problémás egyed, mint én. Kb. egy-két óránál tovább semmi sem kötötte le igazán a figyelmemet, és nagyon nehezen maradtam nyugton sokáig egy helyben, jobban szerettem a pörgést, a lendületet. Valami ilyesmi kéne, amitől nem unom halálra magam.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 29. 10:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=738893#post738893][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.29. 10:50[/b][/url] RiriA kékek jó arcok, erről vitát nyitni nem vagyok hajlandó. – Viszont ha te nem gyakorolsz velem délutánról délutánra, úgy lemaradtam volna már rég, mint a borravaló. És ebben teljesen biztos is vagyok. Már csak azt nem tudom, hogy ezt a sok szívességet mivel tudnám viszonozni, hisz az értékes idejéből áldoz rám. – Mikor van a szülinapod, Riri? Bár szinte a legtöbb óránk közös volt, Asztrológián is párban dolgoztunk, mégis alig tudtam róla valamit, nem ártana egy kicsit a saját korosztályommal is ismerkedni. Amióta Emily befejezte a sulit, kissé elveszettnek éreztem magam, és akartam is már baglyot küldeni neki, na de… pont most zavarjam, amikor kb. örül neki, hogy a saját kis világában lehet, azt csinálhatja, ami a legjobban érdekli? Miért emlékeztessem arra, hogy mennyire nem szeretett itt lenni? Vajon szóba állna velem még? Egy ilyen rosszcsont, ördögfajzat kölökkel? Hiányzott, piszkosul, még úgy is, hogy a testvéreim is most már a faluban voltak. Átlag heti kétszer rájuk néztem. Donátot és Csillát elbűvölte a nagyra nőtt Cili cicám, és Fluffy, a golymókom. Annyira, hogy Csilla közös portrét rajzolt rólunk. Nagyon ért a művészetekhez a kiscsaj, tuti híres lesz egyszer, és én támogatni fogom, mert ő a szeretnivaló kishúgom. Még akkor is, ha néha összekapunk azon, hogy éppen ki milyen ruhát kölcsönözhet a másiktól. - Jó lenne egy ilyen módszer. Az biztos, hogy Bűbájtan irányába mennék el, a bűbájokban jó vagyok és szeretem is őket, szóba jöhet még az ÁTV is. Az SVK se rossz, de ahhoz még edzeni kéne, és nem igen hajlik a pálcám az átkokkal való barátkozásra. Kicsi körülményes galagonyával dolgozni. Még jó, hogy nem vélahaj a magja – A figyelmem jó alaposan elkalandozott egy olyan területére a mágiának, amivel akár órákig el tudnék tütyörögni, annyira szerettem. - Eredeti témánkhoz visszatérve, már csak az a kérdés, melyik oldószer melyikkel kompatibilis. Szerintem a tinktúra lesz az alkoholos – vágtam rá teljes bizonyossággal, és abban is biztos voltam, hogy talán vissza kéne vennem ekkora magabiztosságból, mielőtt egyből benyögnék valamit, aztán felsülnék miatta.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. november 12. 15:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=740569#post740569][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.11.12. 15:43[/b][/url] Riri- Mit szólnál, ha cserébe a korrepért meghívnálak szülinapodkor a kedvenc kajáldádba? – vetettem fel az ötletet. Stella rendes, igazán kijár neki a lazítás a sok prefimunka mellett, és én is szerettem volna már lenézni a faluba, de egyedül ez uncsi. Az ilyesmiket bandában szeretem, több szem többet lát. - Az átváltoztatások nagyon klasszak, volt szerencsém jó párat már kipróbálni, és eddig ezek érdekelnek a legjobban. – Vállat vonva lezártam a témát, jobb túlesni minél előbb a GYNT nehézségein, utána annyit csevegünk másról, amennyit csak kedvünk tartja, meg időnk engedi. Diadalittas vigyor terült szét arcomon, amint sejtésem beigazolódni látszott. A tinktúra alkoholos alapú. - A gyökerét – Ezt az egyet kivételesen tudtam, hogy miért pont ez ragadt meg a fejemben azt ne kérdezze senki, de valahogy a krumplira emlékeztetett helyenként, és annak sem a szárát, virágát, termését rakjuk bele kajákba… hacsak nem kívánunk a vendégeknek testi panaszokat, khm. A gumója, ami a földben növekszik, na, az viszont mennyei ételek alapja, nyamm, bár én inkább rizspártinak mondanám magam, de az is tud fincsi lenni. - Azt reszelik le, és hasznosítják, de a tárolása már nem világos egészen. Hogy lehet valamit légmentesen elzárni?
|
|
|
|