A kis eminens

    Vizsgaidőszak. A rettegett szó, amelynek hallatán a diákok nem négy, hanem huszonnégy égtáj felé reppennek szét, ki azért, hogy tanuljon, ki azért, hogy megkerülje a tanulás rögös útját és puskát írjon a vizsgára. Mi tagadás, az utóbbi lényegesen egyszerűbb megoldás, nem csoda hát, ha Michelle is ezt a verziót preferálja. Amit tudnia kell, azt megjegyzi, de minden apró részletre teljesen felesleges emlékeznie, ráadásul tudományosan bizonyított tény, hogy aki puskát ír, az egyben magába is issza a tudnivalókat. Mindenesetre egy részét biztosan.
    Tekintve, hogy Mich – jó rellonoshoz híven – elhányta valahová a tankönyveit, így mehetett a könyvtárba okosodni. Tiszta ideg volt, mert úgy tervezte, a szobájukban szépen mindent kijegyzetel, valamennyi meg is ragad, aztán körbeterrorizálja a terrorizálandókat és alszik egy jót. Nos, ez az elgondolás már magánál az írott irodalom pontnál meghiúsult, így arra ítélte szabadnapját, hogy a könyvtár szentélyében roskadjon, míg minden anyagot össze nem gyűjt. Aki trehány, annak vállalnia kell a felelősséget a dolgaiért, vagy azok hiányáért. Persze mondanom sem kell, hogy az egyetlen olyan dolog, amit nem tud elhagyni, az kedvenc kézi kése – meg még vagy öt másik darab az övének hátsó részén egy tokban. Mint mindig, kezében forgatta a legélesebb és legjobb pengét, csak hogy a diákok érezzék a törődést. Kétség sem fér hozzá, ha valaki belekötött volna a lányba, az valószínűleg gondolkodás nélkül beleröpíti a kést a gaz elkövetőbe. Ez a törvény. Az ő törvénye.
    Az ajtón belépve csend és hullaszag fogadja. Bár utóbbi csak a teljesség igénye végett, mert önmagában a némaság snassz kifejezés a helyiség szellemének leírására. Még a könyvtáros hölgyet sem látni sehol, pedig ha valaki, ő biztos itt kéne, hogy leleddzen. Na nem mintha gondot okozna Michelle-nek, hogy nincs társasága. Az SVK felé indul el és útközben megpillant egy túlbuzgó gólyát. Szánalom, hogy mennyire tepernek ezek is mindössze egy vizsgajegyért. Mint a ma született bárányok, úgy tesznek, a folyosón a könyvükbe mélyednek és fellöknek mindenkit, utána meg csodálkoznak, ha felkenik egyiket-másikat a falra. Van mindenhol ki nem mondott hierarchia, itt pedig a csúcsragadozók a zöldek, bárhogy is tagadjuk mindezt. Miután a lány összeszedte a megfelelő tankönyveket, ledobta őket az asztalra, amelyen már amúgy is egy halom könyv tornyosult. Eddig bár nem vett tudomást háztársáról – mert nyilván az, abból ítélve, ahogyan az irományokat fixírozza -, most mégis kedve támadt gúnyosan elvigyorodni, a kis tanuló palántára meg egy lenéző pillantást vetni. Egye meg a szívét roston sütve, fogja ő ezt még máshogy is csinálni. Tekintetét újra a fiúra emeli, de nem szól semmit, csak farkasszemet néz vele. Ez amolyan területfoglalás, hasonlóan működik, mint a kutyáknál, csak ők körbepisilik a kijelölt helyeket, a rellonosok meg leszemezik, illetve leátkozzák. Tök logikus.

A kis eminens

    A csend, amely ellepi az amúgy is fojtogató helyiséget feszültséget ébreszt benne. Remek ötlet volt idejönni, púpnak sem kell a hátára az egész. Kifújja a levegőt és csak azért nem gyújt rá, mert azt már totális bunkóságnak érzi. Plusz nem lenne valami üdítő, ha kirúgnák a könyvtárból, mert akkor hogyan írna puskát? Ezen tényezők összessége azt eredményezte, hogy pár perc múlva elszántan járta a sorokat a tankönyvekért, pengéjét továbbra is bal kezében forgatva. Mikor már a polcokról halmozta ölébe az irományokat, muszáj volt abbahagynia a késforgatást, de az asztalhoz érve újra folytatta. Két elsős is jelen volt ott, ahol épp a csalás műveletét tervezte végrehajtani, ezek közül az egyik Noel volt. Michelle-t nemcsak hírből, de személyesen is ismerte a fiú és hát… Nos, mikor felpillant a könyvek mögül és végigméri, az mindent elmond. Nem jutottak el a barátság extrákkal kategóriába, lévén még ennek első fele sem következett be, de igény az utóbbira mindenképpen volna. Nem mondhatnánk, hogy a szőkeség bármi jónak elrontója lenne, de most épp nem tervezett etye-petyét senkivel, ráadásul teljesen lefoglalta a területkijelölés hosszas művelete. No igen, éljen a farkasszem párbaj, ami remélhetőleg mindent megold. Na mondjuk mikor Ozi megszólal, Mich türelme fogytán lesz. Honnan feltételezi a kis eminens rellonos, hogy bármilyen szempontból is partnere lehetne főhősnőnknek? Kész vicc.
- Meg ahogy azt te elképzeled – egy pillanatra borzalmasan nagy műmosolyt ereszt meg, de utána minden visszaáll a régi kerékvágásba. Bele sem pillant az előtte heverő könyvekbe, a szemkontaktust megszakítás nélkül tartja, mígnem könyvek borulnak elé. Másodpercek tizedrésze alatt történnek a gyors események: Michelle iszonyatos lendülettel pattan fel, széke is épphogy csak állva marad, kése kezében, majd Noel előtt az asztalba vágva, arcuk között pár centi távolság, hacsak nem csökkent idő közben milliméterekre és irtózatosan ingerült tekintet. A következő ajkakon kiejtett szavak suttogva visszhangzanak a tágas térben, közöttük lebegve nyughatatlanul.
- Velem te ne szórakozz. Egyszer mondom el, hogy te is megértsd. Légy olyan eminens, mint eddig és nem kapsz egy díszvágást a nyakadra. Fogod? – ahogy a mondat befejeződik, a lány sztoikus nyugalommal veszi ki az asztalból – a nem kissé mélyen beléállt – pengét, majd visszahelyezkedik székére. Heves vérmérséklet pipa, állítólag szeretik a férfiak. Mi tagadás, Michelle-nek nincs ellenére, hogy a fiú felkéri egy keringőre, de még az sem, hogy kekeckedik vele, bár hozzá kell tegyük, ez nem bátorság, vakmerőség. Így jobban végiggondolva, nem is rossz parti ez a gyerek.  Persze ezt majd az fogja eldönteni, hogy Noel állja-e a sarat.

Pici zöld sárkányom *-* (becupidózva)

    Idegesítő. Ez az egyetlen szó, amely a fejében keringett rellonos háztársával kapcsolatban. Mégis mit képzel ez magáról, hogy a teljesítményét, és úgy unblokk önmagát az egekig magasztalja? Arról nem is beszélve, hogy hogy van képe azt feltételezni, hogy Michelle vevő lenne rá. Ahhoz sokkal korábban kéne felkelnie és jóval többet kéne tennie az ügy érdekében. A pofátlansága bitang mód bosszantó, nem csoda hát, hogy a lány rövid úton elveszti azt a bizonyos türelmet.
- Addig örülj, míg fogalmam sincs róla – figyelmeztető hangsúllyal hagyta helyben a fiút, gondolván ezzel le is zárta igen csekélyke kommunikációs töltetű beszélgetésüket, csakhogy a másik nem igen óhajtotta feladni. Az ideg másodpercek alatt kúszott végig Mich testén, ami elég indítéknak bizonyult arra, hogy kését az asztalba mélyesztve „elbeszélgessen” Noellel. Mi tagadás, kissé heves megoldás, de a szent cél érdekében bármi jöhet. Miután úgy érezte, a másik kellően az agyába véste a hallottakat, pengéjét egyszerűen kihúzta a kemény fából és visszasüppedt jól megérdemelt helyére. Illetve tekerjünk vissza ahhoz a mozdulathoz, amikor épp hátsóbbik felét tervezi a székre helyezni, ugyanis hirtelen fájdalom nyilallik hasába, ami pillanatokon belül bár elillan és arcán sem látszik, valamelyest befolyásolja szőkénk mozgását. Aztán érkezik is a fiú válasza és… Na itt megint álljunk meg. Michelle kék szemei felcsillannak, arra a híres félmosolyra húzza a száját, de nyel is egyet és… Mi a fene? Dobog a szíve! Mármint, persze, naná hogy dobog, de most ÚGY dobog. Ver, mintha kalapáccsal ütnék, vagy egy turbómotor dolgozna benne. Aha! Megvan a bűnös! És te atya jó egek mi lesz ebből! Ombozi is kap egy nyilat, csak ő a lábába. Szögezzük le, ha most nem is, ezek után, a kijózanodás küszöbét átlépve, valaki szárnyaszegett angyal lesz, az egyszer ziher. Na de mi is volt a kérdés? Maga Mich is jó eséllyel elfelejthette, mert nem úgy tűnik, mint aki felelni készül. Gyerünk lányom, rellonos vagy, vadóc vagy, szedd össze magad!
- Nocsak, miféle árra célzol? – kacér tekintettel méri végig a fiút. Hogy nem vette észre eddig azokat a gyönyörű, zöldes szemeket, amik ilyen melegséget és túlfűtött erotikát sugároznak? Oké, Michelle gondolatai kicsit mások, mint szerény narrátori személyemé, de Cupido miatt elnézzük neki. Óvatosan előrehajol és könyökére nehezedik, íriszeit továbbra sem véve le Noelről. Igen, bár nincs kivágott felsője, ez a mozdulatsor sok mindenre jó volt, de ezt bízzuk mindenki fantáziájára. A könyvkupac úgyis sok mindent eltakar, így valószínűleg a fiú, hacsak nem helyezkedik szintén előrébb nem láthat semmi különöset.
- Te mit szeretnél? – felvonja fél szemöldökét, úgy néz áhítattal a másikra, de igyekszik türtőztetni magát. Legszívesebben felpattanna, berángatná az egyik könyvsorba és azt tenne vele, amit nem szégyell, de éljen az önkontroll és talán valamelyest a szabályok, ilyesmire eddig még nem került sor és ha minden igaz, nem is fog. Mert Ombozi sem tervezi ilyet. Ugye nem tervez?

A legromantikusabb sárkány

    Michelle előbb kapta meg a nyílvesszőt, ez abból is kiderül, ahogy a fiú feljajdul. Mi lesz itt még… Szinte látszik Noel arcán, ahogy megvilágosodik és egyetlen szíve választottja Michelle lesz. Most érdemes a hölgyeményre is rápillantani és bingó! Ugyanaz a bárgyú arckifejezés, csak női változatban. Hűvös kék szemei játékossá válnak és egészen nagyra nyílnak az érdeklődéstől, mint egy apró gyereknek. Ahogy a fiú megfogalmazza a változást, Mich szíve hatalmasat dobban. Érzi, ahogy ereiben a vér száguldozni kezd, arca kissé kipirul és szőke tincséhez kap, hogy zavarát annak tekergetésével palástolja. Érzi a feléje közeledő arcot, de nem húzódik el, inkább csak megmerevedik ültében és figyeli a másikat. Oh, egek, az a zöld szempár milyen kutakodó, kémlelő, mintha a velejéig látna, s tudná a legapróbb legféltettebb titkokat, ennek ellenére is szeretve a lányt.
- Nem értem, hogy nem vettem eddig észre – maga is kissé előrébb hajol és hagyja az érzéseit szabadon szállni, mint a madarak. Jó erős kábszert adtál be nekik Cupi! Ha ebből kijózanodnak, kő kövön nem marad, innen üzeni minden kedves skizofréni narrátor énem! Na de hol tartottunk? Jah, igen, épp elájulunk Noel íriszeitől, attól a bárgyú arckifejezéstől, meg a szerelmetes szavaktól. Na de a csúcs most jön! Ilyen nyálas szöveget nem hányhat ki magából SENKI, ez már több mint egy szerelmi nyíl, ez a sátán maga! Na persze a szőkeség egyből vevő rá, még jobban kunkorítja zuhatagát, kék szemei ellágyulnak, negédes mosoly jelenik meg arcán. Félek, hogy amit most mondani fog, ki fog ütni mindannyiunkat.
- Ennél szebbet még senki sem mondott nekem – az a sóhajtás több mint elég eme mondat befejezéséhez. Csak pár centire, aztán már csak milliméterekre vannak egymástól (*narrátor eltakarja a gyerekek szemét*), de ajkuk nem ér össze, csak leheletük súrolja a másik arcát. A várakozás ott lebeg kettejük között, de mindketten tétováznak. Valószínűleg a szerelem tisztasága és a másik megbecsülése és tisztelete viszi rá őket erre az útra. De már mindegy is, Michelle-nek kell felelnie a kérdésre, aki egy pillanatra lehunyja a szemeit és ajkával óvatosan súrolja Noelét, majd hátrébb húzódik.
- A karjaidban lenni, csókokkal borítani be minden porcikádat, egyszerűen csak téged… - mondandója végére szinte teljesen elhalkul. Elég absztrakt látvány ilyen érzékenynek és nyitottnak látni őt, főleg úgy, hogy eredeti rellonos énje meg sem közelíti ezt a mámorban lubickoló mását. Kéne ide valaki, aki gyorsan kirángatja ebből a katyvaszból, ugyanis jelenleg ki sem lát a rózsaszín felhői mögül. Nem mer újra közeledni Noel felé, de vágyik újra az érintésre, az ajkak találkozására, hogy a fiú vigye és fusson vele, míg olyan messze nem kerülnek, ahol már nem zavarhatja meg őket senki.

A legédesebb zöldség


    A kis puffadt, de meg fogja ezt még bánni… Ombozi sem tudja még a csalárd tettet, melyet ellenük elkövettek, csak a hirtelen jött mámoros szerelem kábítja el, csakúgy, mint Michelle-t. Bááár, tény ami tény, egész szép párt alkotnak így együtt. Már ha feltételezzük, hogy a lánynak valaha is lehetne párja. Na de kanyarodjunk vissza az eseményekhez. Szóval gyönyörű, boszorkányszemek. Ezért most kitépné a hangszálaidat valószínűleg, de jelenlegi állapotában csak még nagyobbra nyitja amúgy is elég óriási szemeit. Aztán… Aztán megint elpirul.
- Te olyan édes vagy – pfejj, micsoda mézes-mázos hang. Rajongás holtig, az egyszer biztos. Michelle nem is állja meg, hogy szőke fürtjeit tekergetni kezdje, egy tincs egy ujj. Aztán még egy. Így játszadozik, mint macskák szoktak a gombolyaggal. Tekintete Noel puha ajkaira téved és erre fel beharapja sajátját, ami rettentően erotikus mozzanat, de végtelenül felelőtlen is. Nem kéne Noelt még jobban sűrű sötét bozótosba vezetni, így is eléggé ott van már. Aztán miféle bókok érkeznek? Ha ezt Mihael hallaná, valószínűleg eldőlne a nevetéstől, nem is, belehalna. Ha jobban belegondolunk, végtelenül hízelgő lehetne, ha nem ilyen nevetséges körülmények között hangzana el. Ráadásul ilyen nevetséges arckifejezéssel. Hát nem nevetséges? Gondolom nem, mert Michelle tovább olvadozik.
- Olyan vagy nekem, mint a sírásás az éjszaka közepén, mint az erekben csordogáló vér hangja, mint a bőr durvaságának érzése… - nos, a lányból is előjött a költő. Remek! Na és hogy Noel lenne az első? Igen, ilyen sületlenségekben ő az első, szerelmet már vallottak Michelle-nek. De a delikvens lábát levágták. Illetve fáját kivágtak. Mindegy, szóval a lényeg, hogy csúfos véget ért, tekintve, hogy nem bizonyult megfelelő személynek a szőkeség számára. Aztán ajkaik összeér egy örökkévalóságnak tűnő pillanatra, de a lány elhúzódik. – Ne légy telhetetlen – halkan suttogja vissza, halovány mosollyal arcán, mely bágyatag görbévé alakul. Aztán egy rántás, reakcióideje nullára csökkenésével tehetetlenül tűri, no meg persze nem is igazán ellenkezik. Pár pillanat múlva két könyvsor között dönti homlokát a másikénak, egyik kezével arcán simítva végig.
- Én sem – leheli, miközben érzelmei futótűzként terjednek szét testében. Ajkait a másikéra tapasztja és még közelebb húzza magához, egyszerűen nem bírja türtőztetni magát. A vészjelző ott villog a fejében, de nem áll meg, nem löki el, csak szorítja, émelyítő szerelemmel kapaszkodik belé. Aztán egyszer csak elereszti és kissé el is tolja magától Noelt.
- Menjünk. Szökjünk meg, bárhová! – kék íriszei ragyogóbban világítanak, mint eddig bármikor. A zöld szempárba néz és heves lélegzetvételek közepette várja a folytatást, hogy mennek, vagy maradnak.