Ginnie-nek

Ginnie-nek

Borókának
2013. március. 03. fél órával takarodó előtt

Az előzőévekben sokan mondták már, hogy a harmadik az egyik legnehezebb év, mivel mondhatni, hogy az a közepe az iskolának. Ez azért van, mert az első és a második után, de a negyedik és az ötödik előtt van, és ugye ötödik után lehet ballagni. Az már más kérdés, hogy ha valaki itt marad a mestertanonci képzésre, mert ahhoz külön jelentkezés kell és hasonlók, ha jók az értesüléseim.
Mindenesetre eddig ez az évem a legnehezebb, valamint most kell e legtöbbet tanulnom. Komolyan, olyan tárgyból megyek vizsgára, amiről nem is tudtam, hogy fel van véve, pedig ezt én intéztem el még év elején. Na mindegy, ha már megtörtént, akkor így jártam. Mindenesetre nem értem, hogy hol voltam a Vámpírológia órák alatt. Persze, most már kár siránkozni, mert holnap vizsga és egy büdös szót nem tudok, de tényleg.
Így lehetséges az, hogy jelenpillanatban is a könyvtár felé tartok, hogy szerezzek egy ilyen tankönyvet, amiből majd a járőrözés alatt - ami körülbelül fél óra múlva kezdődik - megpróbálok elsajátítani valamit, hogy legalább egy E-t kapjak, ami ez eddigi eredményeimet nézve siralmas jegy, de legalább nem bukás, ami önmagában siker.
Amikor belépek a könyvtárba, a könyvtársnő egy pillanatra rám tekint, már éppen szólásra nyitja a száját, amikor meggondolja magát. Igazából nem tudom, hogy mit akarhatott nekem mondani. Gondolom valami olyasmi lehetett, hogy siessek, mert mindjárt menni kell, vagy valami hasonló. Persze ezt nem mondta ki, amikor meglátta a jelvényemet, elvégre rám ez a szabály nem vonatkozik, vagyis nem úgy, mint a többiekre. Nekem a hálókörletem helyett a kijelölt területre kell mennem járőrözni, ami ma a… a… a fogalmam sincs mi. Hát ez a nap már jobb nem is lehet.
Szerencsére a könyvtárban kiismerem magam, így miután elhagyok pár Bájitaltannal és hasonlókkal foglalkozó sort, megtalálom azt, ahol a szükséges könyvet találom. Amikor befordulok a polcok közé, a legnagyobb meglepetésemre, egy lány találok ott, aki - minő meglepetés, elvégre egy könyvtárban vagyunk - a könyveket nézegeti. Egy rövid ideig elgondolkozom, hogy odamenjek-e, de végül megindulok felé. Ahogy egyre közeledem meg kell állapítsam, hogy elég fiatalnak néz ki, olyan elsős, másodikos lehet. Vagyis erre tippelnék, ha tippelnem kéne.
Ám mielőtt megszólítom, gyorsan végignézek magamon. Igazából ez pont nem lenne fontos, de valahogy ez olyan megszokás. Szerencsére az egyenruhámon nincs semmi kivetni való. Ha nagyon "olyan" akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy egy prefektushoz méltó. A szoknyám pont a térdem felett van, a harisnyámon nincsen olyan vonal, ami azt jelezné, hogy az fut az anyag, a pulcsim nem gyűrött, így tisztán látszik rajta a főnixes jelkép, ami a házam jele, a vörös hajam pedig kiengedve és kicsit begöndörödve omlik a vállamra. Mind ezt kiegészítésül pedig: ott lóg a nyakamban a prefektusi jelvényem.
- Szia - szólalok meg halkan, nehogy megijesszem. - Tudok esetleg segíteni valamiben? - teszem fel végül a kérdést, holott igazából szólni akartam neki, hogy lassan takarodó van, így ideje lenne indulnia.
Mindenesetre ez most így alakult, ám amíg várom a választ, addig gyorsan felnézek a polcra, majd leveszem az első Vámpírológia 3 című tankönyvet.
~ Remek, 500 oldal ~ sóhajtok gondterhelten. ~ Izgalmas éjszakám lesz, az tuti ~ könyvelem el magamban, majd megint a lányra emelem zöld szemeimet, hogy megtudjam a válaszát.

Ginnie-nek

Borókának
2013. március. 03. fél órával takarodó előtt

A lány nem kér a segítségből, én meg nem erőltetem. Nem erőszak a disznótor, ahogy mondani szokás, vagyis maga a disznótor erőszak, mert ugye megölik a disznót, de ez most nem fontos. A lényeg, hogy én nem fogom ráerőltetni a segítségemet, ha azt mondja, hogy eligazodik, akkor valószínűleg úgy is van.
- Rendben - bólintok végül, majd én is visszatérek a könyvekhez, mert a holnapi vizsgán kívül még lesz pár.
Miközben válogatok a tekintetem akaratlanul is a lány felé téved. Nem vagyok túl jó emberismerő, vagyis inkább nem tartom magam annak, de ahogy őt nézem, szerintem kicsit magányos. Az arckifejezéséből is azt olvasom ki, hogy inkább menekülne messzire, minthogy megint szóba álljon velem, pedig szerintem nem vagyok egy ijesztő jelenség. Mindenesetre az a viselkedés bátorságot ad arra, hogy megint megszólítsam a lányt. Mondjuk ehhez egy téma is kéne, ami sajnos nincs. A könyvet nem ismerem, ami a kezében van, így nem mondhatnom neki, hogy jó vagy rossz. Nem mondhatom neki, hogy egy házban vagyunk, mert az nem lenne igaz, elvégre az egyenruháján ott a Levita címere.
~ Semmi közös téma nincs ~ sóhajtok gondterhelten, majd lenézik a cipőm orrára, így a látószögembe kerül a jelvényem, és ez ad egy remek ötletet. Már tudom, hogy mit fogok mondani a lánynak és reménykedem, hogy ez egy kicsit hosszabb kommunikációt von majd maga után.
- Szia, megint - érintem meg a vállát mosolyogva. - Gondolom új vagy, így figyelmeztetlek, hogy nemsokára itt a takarodó ideje - mondom neki kedvesen, és reménykedek, hogy legalább kérdez valamit. Mondjuk nem azt, hogy mi az a takarodó, mert azt még a féléves unokahúgom is tudja, de valamit, amire válaszolhatok. Bármit.