33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. május 13. 16:49
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ujjai némán koppannak a soron következő könyv gerincén, az évtizedek alatt beléjük ivódott por mostanra már nyomot hagyott a bőrén. Feketéi minduntalan az asztalok irányába szökken, ahogy lassan rója a polcok végtelen sorát és úgy tesz, mintha keresne valamit köztük. Érzi magán Kazanov szúrós tekintetét, mikor felbukkan a pulttal szemközt, de nem törődik házvezetőjével. Gondolatban ugyanazt a pár mondatot ismétli, amit napok óta gyakorol az éjszaka sötétjében, a plafont bámulva.
Tekintete zizzen, ahogy mutatóujja egy lukba téved a könyvek között. Feketéi elvesznek a mélyedésben, majd lassan vezeti őket a maszatos ujjaira, végül suta mozdulatokkal a nadrágjába törli, hogy látszólag tiszta bőrfelülettel folytathassa a megszakított tevékenységet, míg tovább kutat...
Hogy órák vagy csupán percek telnek el, nem tudná megmondani, de minden várakozás okozta bosszúság semmivé foszlik, mikor az egyik asztalnál végre megpillantja a színes hajzuhatagot. Szíve azonnal a torkában kezd dobogni, kiszáradt szája vízért kiált. Napok óta kerülte a lányt, a jelenlétében képtelen volt dűlőre jutni a már hosszú hónapok óta halogatott dilemmával kapcsolatban, ami minden egyes eltelt nappal egyre jobban kínozta. A titkolózásból fakadó hazugság és a vágytól érzett bűntudat nem hagyta, hogy csak egy pillanatra is szabaduljon a lány édes illatától, mosolyának tökéletes ívétől...
A köztük lévő tér, mintha sosem akarna véget érni. Mély levegőt véve és tincsei közé túrva torpan meg végül Kisvirág mellett. Szíve vad ütemet diktál, ahogy feketéi a lány arcára téved, szinte attól fél, hogy Kazanov nyomban lepisszegi a hangoskodás miatt.
- Szia... - hangja rekedtesen hasítja a levegőt. Nagyot nyelve lép a Kisvirággal szemközti székhez és markol rá a támlájára, míg az oly régóta gyakorolt szavakat keresi. - Esetleg... beszélhetnénk? - Feketéi nem tágítanak a lány arcáról, ahogy száját összeszorítva várja a válaszát. Pontosan tudja, hogy ez lesz a kezdet vagy a vég.
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. május 13. 21:04 | Link

Dodi
... itt vagyok neked … aktuális


A könyvtár csendje megnyugtatóan lebeg körbe immár. Eddig Zay-Zay is mellettem volt, de mennie kellett, így egyedül ülök a hatalmas asztalnál próbálva összeszedni a gondolataimat. Ma nincs más dolgom, mint elmélyedni az okkultizmus világában, hiszen Kende sem csatlakozik hozzám később, hogy ő meg a sárkányok - számára kéretlen - bugyraiba ássa bele magát. Főleg mióta tanársegéd lett. A gondolatra kerül akaratlan mosoly ajkaimra, halkan kuncogok fel, de azonnal Házvezetőmre esik pillantásom és alsó ajkamba harapva vezetem vissza tekintetem a könyvre. Pennám halkan koppan ugyanazon az oldalon már percek óta. Hatalmas hévvel vettem fel ismét a tárgyat, de nem gondoltam volna, hogy a tananyag ekkora sebességgel fog nehezedni. Elhúzom számat. Hangosan szusszanok egyet, leteszem pennámat, automatikus mozdulattal nyúlok fel a hajamat összefogó masnihoz, hogy megigazítsam azt, mintha csak újult erőt adna a továbbiakhoz. Szeretném ezt hinni. Ujjaim közé kapom ismét íróeszközömet, majd áll meg a papírom fölött, hogy oldalra kapjam fejemet. Szívem dobban egy hatalmasat.
- Szia - mosolyodom el szélesen. Kékjeimmel követem, ahogy velem szemben áll meg, gondolataim kezdenek el ezerrel pörögni, az okkultizmus úgy száll ki a fejemből, mintha soha nem is lett volna ott. Napok óta nem beszéltünk, valahogy mindig máshol volt, ahol én, ha éppen alkalmunk lett volna váltani pár szót, dolga akadt. Eszembe jutott, hogy esetleg kerül, mert csináltam valamit. Ott ültem az ágyamon és Hay felé sandítgattam, hogy rákérdezzek, ő mégis mit gondol, de végül nem tettem. Nem mertem. - Persze - csukom be a könyvet, majd rendezem össze jegyzeteimet és csúsztatok mindent a táskámba. Másodpercekig ülök csendben, az asztalon pihenő ujjaimat nézem. - Én is beszélni szeretnék veled - szólalok meg végül, ahogy felsandítok rá. - Vagyis inkább kérdezni szeretnék valamit - javítom ki magam gyorsan.
Utoljára módosította:Havas-Mezei Margaréta, 2021. május 14. 09:27
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. május 26. 17:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Szíve vehemens ütemet diktál, félő, hogy a tervezett beszélgetés végére kiszakad a helyéről. Oly régóta halogatja, oly sokáig tartott, míg képes volt elég erőt gyűjteni hozzá, hogy Kisvirág elé álljon és az utolsó, felfedetlen kártyákat is kiterítse előtte. Hosszú időbe telt, de sikerült elhatároznia magát, kéretlen segítség nélkül. Három hét. Ennyi idő telt el, mióta ujjai minden este megtalálják a fiolát, ami előtte oly sokáig hevert érintetlenül fiókja mélyén. A kéretlen álmok sem ijesztőbbek már, mint az álmatlanság tünetei, amik jóformán az egészségébe kerültek. Keservesen hosszú idő telt el, mire képes volt elengedni testvére kezét és nélküle élni tovább... de kénytelen volt belátni, hogy az élet a hallucinációk nélkül is túlságosan ijesztő és kilátástalan. Ha magáért nem is feltétlen, Kisvirágért hajlandó megragadni az utolsó szalmaszálakat, még ha remegve emeli ajkaihoz az üvegcsét minden alkalommal. Elég egy mosoly tőle, egy kedves szó és a sötét fellegeken átszűrődik a nap sugara.
Ujjai szinte eggyé válnak a szék támlájával, míg a válaszra vár. Reszketegen sóhajtva húzza ki lassan, lábai panaszos ricsajjal töltik meg a néma teret. Feketéit Kazanovára kapja, majd száját elhúzva foglal gyorsan helyet és húzza be vállait, ahogy ismét Kisvirágra pillant.
- Ó... - szíve hatalmasat dobban a szavaira és érthetetlen félelem kúszik tagjaiba. Kezét az asztal lapjára fekteti, ujjait kezdi tördelni. Tekintetét a lány holmiján nyugtatja, miközben sután bólint egyet. - Kezd te... kérlek - hangja rekedten száll a lány felé, miközben lassan rá emeli a tekintetét. Magában szitkozódik, mert pontosan tudja, hogy a gyávasága miatt volt előzékeny.
- Figyelj... ha azt akarod kérdezni, hogy kerültelek-e, akkor nem. Vagyis igen, de megmagyarázom, ha engeded... - hatalmas, reszketeg sóhajjal fejezi be a mondatot. Balját maga mellé ejti és a nadrágjának zsebére fekteti. Nincs több kibúvó, nincs több idő... És már nem is kér többet. Itt van ő és itt van Kisvirág, mégis, mi rossz történhetne?
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 1. 17:32 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Sok megválaszolatlan kérdés van bennem. Jó, igazából rengeteg. Miért nem keresett napokig? Miért nem írt a naplónkba? Miért nem kért segítséget, amikor szüksége volt rá? Dolgozat, beadandó vagy egyszerűen óra közben. Minden olyan gondolat megfogalmazódott bennem, amik nem mondhatók éppen pozitívnak. Nincs már rám szüksége. Talált maga mellé valaki olyat, aki jobban hasonlít rá és egyszerűbben találják meg a közös hangot. Sokszor érzem magam feleslegesnek mellette, de mindig érezteti velem, hogy ne tegyem, mert minden szavamra figyel. Hónapok teltek el, én pedig csak mellette lehetek igazán önmagam. Semmihez nem fogható az az érzés, amikor az arcába húzott kapucni alól bukkan fel mosolya, amit az ismételt szerencsétlenkedésem vált ki belőle. Mégis került.
Alsó ajkamba harapok, miközben bólintok egyet. Kezdem én. De mégis hol? Egy egyszerű kérdést kellene feltennem neki, hogy valóban került-e, vagy csak úgy jött ki a lépés, hogy nekem tűnt úgy, és kombináltam magamban, pedig egyáltalán nincs így? A nyelvem hegyén van, már csak le kellene gördülnie róla a szavaknak, de nem tudok megszólalni, és pillanatokon belül kiderül, hogy nem is szükséges. Került. Mellkasom szorul össze, ökölbe szorított kezemet csúsztatom rá, ahogy elfordítom fejemet kicsit. Valóban került. Legalább kiderült, még akkor is, ha ennyire fájnak a szavai. Sután bólintok visszapillantva rá, ajkaimon halvány mosoly villan fel.
- Fi-figyelek. Miről szerettél volna beszélni? - hagyom figyelmen kívül, hogy megmagyarázná. Nem szeretném. Még nem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy halljam a szavakat, amik megmagyarázzák, miért nem ül mellettem hetek óta. Miért nem beszélget velem hetek óta, miért szakadt ki az életemből egyik napról a másikra. Ő, aki mellett önmagam lehettem, és nem úgy, mint a barátaim legtöbbje mellett. Mert mellette hagyhattam, hogy a szomorúság kicsit felül kerekedjen rajtam. Helyzettől függetlenül.
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 1. 18:37
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



A könyvek áporodott szaga csavarja az orrát, a helyiség kínzó némasága bántja a dobhártyáját. A művész otthona nem a csend, hanem a zene és jelenleg meztelennek érzi magát a fülében visszhangzó zongora játéka nélkül. Gondolatai zabolátlanul kergetik egymást az őket körülvevő dallamok nélkül, amik lassan hömpölygő patakká szelídítenék az elszabadult képeket és félelmeket. Mégis, mintha megállt volna az idő, a percek szinte órákká növik ki magukat, ő pedig tehetetlennek érzi magát a végtelen csendben.
Ádámcsutkája vad táncot lejt, ahogy próbálja észrevétlen lenyelni a torkába szoruló gombócot. Feketéi a pad megkopott erezetére tapadnak, véletlen sem pillantva Kisvirág halványlila hajára, aminek olyan jól áll minden egyéb szín is, a mosolyára, amitől mindig kihagy a szíve egy ütemet. Kerüli azt a csillogó, lágy tekintetet, amivel egyedül ő tudja Domonkost figyelni. Azt, amitől most úgy fél, hogy soha többé nem láthatja ugyanilyennek, mert amire most készül, mindent meg fog változtatni. Hiába győzködi magát az ellenkezőjéről, pontosan tudja, hogy a könyvtár csendes burkát, ahol most csak ők ketten léteznek, vagy együtt fogják elhagyni vagy végérvényesen külön-külön. Teóhoz fohászkodik némán, hogy ne kelljen átélnie újra, ahogy a magány éles karmai fájdalmasan a húsába marnak.
Feketéi Kisvirágra zizzennek szavai nyomán. Ajkait összeszorítva figyeli a kedves arcot, szíve még ádázabb ütemre vált, sápadt arcára haloványan pírt rajzolnak rakoncátlan gondolatai. Reszketegen sóhajt végül és tekintetét lesütve nyúl zsebébe, hogy a már elnyűtt papírlapot a tenyerével együtt helyezze az asztalra, kettejük közé, félúton.
- Teóról... először - torkát marják a szavak, ahogy végre, több hónapnyi hezitálás után a felszínre bukkannak. Nem mer a lányra nézni, ujjai, mint börtöncella rácsai szegezik a lapot az asztal lapjához, hogy pár másodperccel később jogos tulajdonosa elé csúsztassa azt. - Ez a tiéd. Már... rég oda kellett volna adnom - hangját a bűntudat fűszerezi, miközben lassan visszahúzza a kezét. Feketéi nem eresztik a lapot, ami oly régóta társa volt, aminek jelenléte mindig ott motoszkált a fejében, mikor Kisvirág mellett volt... és mégsem volt elég elrettentő erő, hogy ne fogalmazódjon meg benne ugyanaz a kérdés, mint ami a lapon, Teó kézírásával tetszeleg; Hogyan mondjam meg Maynek, hogy szeretem?
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 1. 21:49 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


A név hallatán szorul össze torkom is, míg mellkasom konstans préseli kifele a levegőt tüdőmből, hogy véletlen se legyen meg a megkönnyebbülés érzése, ahogy levegővel töltődik meg. Olyan rég volt, neve mégis képes még mindig ilyen érzelmeket kiváltani belőlem. A hiánya újult erővel csap le rám, pedig azt hittem képes voltam ennyi idő távlatából túllépni az elvesztésén. Szívemet marcangolja a név, ami elhagyta Dodi ajkait, és érzem, hogy a hiányérzet egy megmagyarázhatatlan formája markol lelkembe ismét. Késleltetve érzékelem, hogy a bennem tomboló érzések ellenére a való világ még nem állt le, így szúrom ki a Dodi tenyere alatt simuló papírlapot.
Ajkaim nyílnak el meglepettségemben, mikor elém csúsztatja, és közli, hogy az enyém. Az enyém? - kérdezném, de hang nem jön ki torkomon. Ölembe ejtett kezeim ujjait morzsolgatom, miközben a papírlapot fürkészem, amit Dodi ujjai engednek szabadjára, hogy előttem álljon teljes pompájában valami olyat rejtve, amiről tudnom kellett volna régóta. Vajon mennyire régóta? Mi van benne? Miért érzek félelmet? Lehunyom kékjeimet pár pillanatra, majd meg-megremegő jobb kezemet emelem fel, hogy mindössze közelebb húzzam magamhoz a papírt. Alsó ajkamba harapva pillantok el róla, majd sandítok vissza rá, míg végül egy mély levegőt véve veszem ujjaim közé, és a súlyát mázsásnak érzem. Remegő ujjakkal hajtom ki a papírt, ami így sokkal több időt vesz igénybe, majd kapom szám elé kezemet. Elég egyetlen sor tőle, és ismét… és könnyeim ismét halkan kezdenek el lefolyni arcomon. Összeszorítom szemeimet, mert minden szó elhomályosult pillanatok alatt, s mikor ismét kinyitom, egyáltalán nem jobb. Homályba borul minden. A múlt, a jelen és a jövő is. Szeretett. Úgy szeretett, ahogy én őt, ám mielőtt bármi történhetett volna, mielőtt kiderült volna, akkor ő… elment. És soha többet nem jön vissza. Számra szorítom kezemet, hangosan kapok levegőért, miközben szemeim is összeszorulnak, hogy kizárhassak minden vizualitást, ami körülvesz. Nem akarok itt lenni. El akarok menni innen. Felszívódni és egy olyan helyen elolvasni a levelet, ahol csak ő és én lehetünk. De nincs lehetőségem ilyenre, így tekintetem vezetem vissza a homályos sorokra. Érvek sorakoznak a kérdés alatt. Pro és kontra, két oszlop, hogy elmondja-e. Kezem alatt húzódnak vérszegény mosolyra ajkaim. Ez annyira rávall. Megtervezett mindig mindent, megfontoltan cselekedett, ahogy ebben is ezt tervezte.
Teó, miért nem mondtad csak el?
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 08:48
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Hosszú hónapokon át úgy hordozta magával azt a már elnyűtt, maszatos papírlapot, mintha a világ legnagyobb titkát őrizte volna. Ez volt az utolsó, kézzel fogható cselekedete testvérének, mielőtt elragadta volna őt a kíméletlen zöld villanás, ezzel egy akkora űrt okozva Domonkos lelkében, ami talán sosem fog begyógyulni... ahogy Kisvirágéban sem. Tekintetét félve vezeti fel a lány arcára, hosszú másodpercekkel később, mint ahogy a laptól, a kéretlen amulettjétől, bűntudatának fő forrásától örökre búcsút vett. Feketéi tágra nyílnak, ahogy megpillantja a lecsorduló könnycseppeket, amiket ismét előtte, de mégsem miatta hullajt el. Ujjai ökölbe szorulnak, fejét elfordítja Kisvirágról, hogy ha ránézne se lássa az indulatot az arcán. Tudta. Valahol, a lelke mélyén pontosan tudta, hogyha odaadja a levelet, nem tudja majd folytatni, mert... onnantól ő maga megszűnik létezni. Egy kellemetlen hang sosem volt rest Domonkos tudtára adni, hogy ő nem más, csupán egy silány pótlék, hogy ő sosem lesz elég jó, főleg nem Kisvirághoz.
Ujjai megremegnek, ahogy akaratlan nyúlna a papírért, hogy, mint fenevad, csapjon le a lapra és marja ki azt a lány ujjai közül. Önző módon vissza akarja kapni, elégetni, széttépni, hogy testvére már csak emlék maradhasson... Szemeit lehunyva, ajkát összepréselve túr tincsei közé, ujjaival erősen belejük markolva, hogy a fájdalom elűzze a rémisztő gondolatokat. Válla megroskad a mázsás súly alatt, könyöke némán puffan az asztal lapján, szabad kezét pedig az arca elé emeli, hogy senki se lássa az eddig el nem sírt könnyeinek hírnökét, ami szinte égeti orcáját útja során.
Fáj. Ahogy Kisvirágéba, úgy az ő szívébe is belemar a fájdalom, a hiány marcangoló érzése. Elmondhatatlanul hiányzik neki Teó, így egyáltalán nem tud haragudni a lányra, hogy őt kívánja maga helyett. Ő pontosan ugyanezt teszi.
- Nyáron írta. Pont akkor mentem a szobánkba, nem vett észre. Elvettem előle, aztán nevettem, mikor visszaadtam. Megsértődött, de utána már segítettem ötletelni, hogy hogyan mondja meg. Merlinnek hála, nem hallgatott volna rám... de elmondta volna. El akarta... - a szavak kényszeredetten hagyják el ajkait, hangja meg-megremeg beszéd közben. Ujjai bőrébe vájnak, ahogy tenyerét jobban szorítja arcára, hogy felfogja a következő kéretlen könnycseppet. - Sajnálom... - ...hogy én vagyok itt, helyette. A szavak égetik a torkát, mégsem képes utat engedni nekik. Érzi, hogy feleslegessé vált, nem mássá, mint egy imposztorrá... az érzéseivel együtt, amiket sosem érzett még ennyire bűnösnek, mint most.
Utoljára módosította:Kiss-Herczeg Domonkos, 2021. június 2. 08:50
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 2. 09:47 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Szeretett. Még a lehetőséget sem kaptam meg arra, hogy viszonozzam. Hogy együtt nevessünk a tanítási szünetben, hogy segítsük a másikat, hogy támasza lehessek mindenben, amiben csak kéri és úgy érzi, szüksége van rám. A lehetőség is úgy ment el, ahogy Teó maga, miközben én próbáltam tovább lépni. Kellemes emlékként visszaemlékezni a közösen töltött pillanatokra a könyvtárban, vagy a Kívánságok Terméből kiszűrődő zongora hangjára, ami nekem szólt. Szerettem volna, hogyha az év első fagyija vele történik meg, ha a szünetben találkozhattunk volna, ha… ha egyszerűen mellettem marad. Igyekeztem.
Mégis elbuktam. Mert most, olvasva a papírlapra írt sorokat, ugyanolyan űr keletkezik bennem, mint a legelején. Mintha minden próbálkozásom sutba dobtam volna, pedig én el akartam hinni. Komolyan el. Elhinni, hogy sikerült, hogy a gyász elmúlt, és Teó szép emlék lett, akit szerettem, de a levél miatt ismét a startvonalon állok. Semmi nem történt. Illúziókban ringattam magam végig, hittem abban, hogy képes vagyok erre, de a sorok olyan sebeket téptek fel, amik már éppen hegesedni kezdtek.
Hallom Dodi szavait, de valahonnan messziről jutnak el hozzám. Felfogom szavait, értelmezem őket, de képtelen vagyok felnézni. Meredten a papírt nézem, amit ujjaim szorongatnak, hogy a megviselt papírlap legyen még megviseltebb. Kicsit a lelkemre emlékeztet. A sorokat olvasva lesz mosolyom kicsivel szélesebb. Teó és az ő rendszerei, amiket sokszor nem értettem. Most értem. Nagyon is. A plafon felé emelem fejemet, könnyeim ugyanúgy némán folynak le arcomon. Lehunyom szemeimet, a levelet szorítom mellkasomhoz, mintha ezzel tudnék üzenni annak, aki elment. Vajon érzi? Anubisz, kérlek, mondd meg neki. Mondd meg neki, hogy hiányzik. Hogy viszonoztam volna az érzéseit. Megremeg alsó ajkam, ahogy a mosoly szélesedik. Fejemet lassan fordítom Dodi felé, ugyanolyan mosollyal törlöm le könnyeimet kézfejemmel, míg ő keze mögött hullajtja könnyeit. Halkan szipogva állok fel. A levél nehezen ugyan, de kicsusszan ujjaim közül az asztallapra. Nem élhetek a múltban, amikor a jelenem boldog, és a jövőm lehetőségekkel teli. Megállok Dodi előtt, óvatosan fogom kezeim közé övéit, mert láthatóan okoz magának fájdalmat. Ha ellenáll, akkor sem adom fel, addig küzdök, míg hajlandó mozdulni és kezeit veszi el arca elől, hogy őszinte mosolyommal találja szemben magát pár pillanat erejéig, mielőtt magamhoz ölelném.
- Minden rendben - suttogom a nagy világba, miközben vállára teszem államat. - Itt vagyok - ölelem magamhoz szorosabban.
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 10:28
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Most, ahogy itt ül a porosodó könyvektől roskadozó polcok között, a terem közepén tucatnyi másik diáktársával együtt, Kazanov felügyelő tekintete alatt és legfőképp Kisvirággal szemközt... sosem éreztem magát még ennyire egyedül. Mióta Teó nincs, főleg, mióta anyja is elhagyta és apja az eddigieknél is jobban a munkája foglyává lett, a lány vált az egyetlen támaszává, ő nyújtotta számára a nyugodt perceket, a rémálmoktól mentes álmokat. Most mégis, mintha egy újabb lidércnyomás rabjává vált volna. Látja Kisvirágot, ő mégsem látja őt, csakis azt a felét, akit mindenki szeretne, akinek hiánya olyan fájdalmat hagyott az emberek lelkében, amit nem lett volna szabad. Mindig ott volt benne a keserű gondolat, hogy ő felesleges és ezt a kínzó érzést próbálta elfedni a viselkedésével. Ezért kereste a népszerű diákok társaságát, ezért ment bele olyan piti bűntettekbe, amiket pontosan tudott, hogy büntetőmunkával fogják jutalmazni a tanárok. Akaratlan okozott oly sok fejfájást szüleinek, miközben nem vágyott másra, csak elismerő szavakra, egy büszke mosolyra. Garanciára, hogy ő is számít... Teó halála óta a bizonytalan gondolat bizonyossággá vált.
Ahogy szavai elhalnak, próbálja engedelmességre bírni tagjait. Távozni akar, magára hagyva Kisvirágot a jobbik testvér emlékével, amiben neki nincs helye és ahogy eddig se volt, soha nem is lesz. Mégsem képes megmozdulni, lábai csak meg-megrándulnak a silány próbálkozás közepette. Dühös kétségbeesésében képtelen megálljt parancsolnak az egymás után előbukkanó könnyeknek, azoknak, amiket oly rég el kellett volna már hullajtania, mégis képtelen volt rá. És most, mikor végre sikerül, mégis honnan kéne tudnia, hogy testvére emléke nyomán csorognak végig arcán vagy saját, szertefoszlott reményeit siratja el? Tényleg mennie kéne... nem a szobája mélyébe, hanem messze a kastély oltalmazó falain kívülre.
Teste megmerevedik, ahogy megérzi Kisvirág érintését. A pihék az ég felé meredeznek a karján, száját összeszorítva áll ellen a kérlelő húzásnak. Nem akarja, hogy lássa így, hogy kiderüljön mennyire önző is valójában. Hogy is képzelte, hogy elmondd mindent a lánynak? Az egyetlennek, aki megérti, aki sokkal nagyobb sebeket cipel lelkében, mint ő? Szorítása mégis engedni látszik, keze remegve enged utat Kisvirág törékeny ujjainak. Fejét elfordítja, szőke tincsei az arcába hullanak a mozdulat közben, mégsem képes megállni, hogy csak egy futó pillantást vessen az arcára, ami a várt érzelmek hadával ellentétben mosollyal fogadja őt. Szíve kihagy egy ütemet, mérgező gondolatai belefagynak a pillanatba. Próbál ellenállni az azonnal jövő reakciónak, ám képtelen rá; karjai körbefonják az apró testet, arca elveszik a lila tincsek leple alatt.
- Sajnálom, hogy én... hogy nem ő... - halk, az elfojtott sírástól fuldokló hangja elveszik a hajszálak hálójában. Szorosabban öleli magához, szinte kapaszkodik belé, a pillanatba, ami még talán neki jutott. Hatalmasat nyelve szorítja vissza a további könnyeket, közben észre se veszi, hogy közelebb húzza magához a lányt, arra kényszerítve őt, hogy az ölébe üljön. Csak még egyszer, utoljára...
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 2. 10:58 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Önzőség lenne tőlem, ha a múltba kapaszkodva tengetném a mindennapjaimat. Nem tehetem meg. Vannak olyan emberek az életemben, akik a jelenem - és reményeim szerint a jövőm - részei. Tiszteletlenség lenne feléjük, hogyha nem tudnék túllendülni soha a múltba való kapaszkodásomon. Az emlékek megmaradtak Teóról, mosollyal ajkaimon emlékszem vissza rájuk, mert az összes gyönyörű és boldog, de a jelenben kell élnem. Így a szívem 100%-át tudom azoknak adni, akik nap, mint nap mellettem vannak, éppen akkor, amikor szükségem van rájuk. Nem engedhetem el őket azért, mert a múltba kapaszkodva elfelejtem, mennyire fontos a jelenem, és a benne megtalálható személyek. A barátaim. És ezekbe az emberekre Dodi is beletartozik, akinek könnyei hullanak le halkan arcán, nedves nyomot hagyva maguk után, pedig nem kellene, hogy létjogosultságuk legyen ennyi idő elteltével. Mégis itt vannak. Én pedig reflexszerűen mozdulok, hogy, mint eddig is, támaszaként legyek jelen neki. Szeretném megkönnyíteni a lehulló könnyek okozta fájdalmat, és máshogy nem tudom megtenni, minthogy szorosan ölelem magamhoz, ahogy mindannyiszor tettem már, de ez most mégis más. Ugyanolyan tiszta a pillanat, mint ott és akkor, a tisztáson. Talán még tisztább és őszintébb is, hiszen ismét rá kell jönnöm:  Teó kötött össze minket. Én pedig nem érzek más ez miatt, mint hálát. Hálás vagyok neki, amiért megtette, amiért ilyen áldozat árán ugyan, de megtörtént.
Ahogy karjai mozdulnak körém mosolyodom el még szélesebben, és szorítom magamhoz. Szavait hagyom figyelmen kívül. Számtalanszor bocsánatot kért már ezért, ugyanannyiszor mondtam el neki, hogy badarságokat beszél, mert nem pótolhatja Teót, de nincs is szükség rá. Azért vagyok Dodi mellett, mert mellette szeretnék lenni, és nem azért, mert pótolni vágyom vele Teót. Maga felé húz, gondolkodás nélkül araszolok közelebb, de lábam akad meg lábában, míg ő még mindig húz. Ajkaim nyílnak el egymástól, az előttem lévő könyvespolcot szuggerálom, ahogy lábaim mozdulnak és oldalasan ülök mindkét lábára. Fejére hajtom fejemet, ahogy mellkasomra húzom a könnyáztatta arcot, tincseit simogatják ujjaim, miközben bocsánatkérő tekintetemet emelem Kazanovra. Apró mosolyát, majd bólintását meglátva mosolyodom el én is, és fúrom még jobban fejemet a szőke tincsek közé.
- Nincs semmi baj, Dodi - simogatom tincseit megállás nélkül. - Köszönöm, hogy elmondtad - halkítom le hangom minimálisan, mert ez olyan dolog, amit csak ketten érthetünk.
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 11:38
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Csupán egy apró, kedves gesztus, számára mégis felér az egész világgal. Karjai közt Kisvirággal egy röpke, ám annál jelentőségteljesebb pillanatra naivan elhiszi még hulló könnyei közepette is, hogy minden rendben. Hogy Teó emléke mindkettejüknek épp olyan fontos, de végre ott van, ahova való; a múltban. Elhiszi, hogy az eddig görcsösen titkolt érzései nem rosszak, hogy nem árulja el velük testvérét, hogy ugyanannyi joga van szeretni, mint bárki másnak. Joga van boldognak lenni, nem feledve a múltat, de szem előtt tartva a jövőt. Bár ne múlna el olyan gyorsan a pillanat...
Feketéit összeszorítva hajtja Kisvirág mellkasára arcát, szemei előtt fehér foltok lejtenek táncot. Vállai meg-megrázkódnak a néma sírástól, amivel próbálja feltölteni önmagában az űrt, ami a már lassan éveknek mondható idővel egyre csak mélyült. De míg eddig tagadta könnyei létezését, most minden próbálkozása ellenére megállíthatatlanul hullanak alá, hogy útjuk Kisvirág felsőjén érjen véget. Hogy csupán percek, vagy órák telnek el, mire könnyei apadni látszanak, fogalma sincs. Az idő megszűnt létezni, a jelen nem áll másból, csakis Kisvirág szívdobbanásainak üteméből, ölelő karjainak menedékéből és tincsei közt játszadozó ujjaiból. És titkon abban reménykedik, hogy a jelenben maradhat örökké.
A könnyek múlásával gondolatai minduntalan vissza-visszatérnek a levélhez, az utolsó múltbéli kapaszkodóhoz. Oly sok idő után, annyi győzködés után végre fellélegezhet a súlya nélkül és már csak egyetlen egy titok maradt hátra. Képes lehet azt is elmondani? Nincs több lehetősége, bármennyire szeretné odázni még... ujjai Kisvirág felsőjébe kapaszkodnak a hátán, arcát a lány nyakába fúrja, szapora lélegzetvételeivel csiklandozva a bőrét.
- Szeretlek - hangja nem több, mint suttogás, benne mégis zengő visszhangként ismétlődik a vallomás. Kimondta, annyi idő után megtette, egy szédítő hullámvasútra csábítva ezzel Kisvirágot. Ő mégis, a tucatnyi érzelem súlya alatt olyan szabadnak érzi magát, mint még soha.
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 2. 18:36 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen most? Miért nem hónapokkal ezelőtt, mikor a sebek még frissek voltak, és nem már bevarosodva vártak arra, hogy heg legyen belőlük? Miért most, amikor kezdtem elhinni, hogy minden rendben van? Mind az ő lelkével, mind a sajátommal? Most, mikor a dolgok, úgy érzem, kezdenek helyrerázódni? Vannak barátaim, igazi, jó barátaim. Van egy fiú, aki tetszik. És mindezek tetején van Dodi. Dodi, akivel osztozhatok örömön és bánaton, aki nem csak mondja, hogy átérzi és megérti, hanem valóban át tudja érezni és meg tudja érteni a bennem tomboló érzelmeket, amiket olykor a szomorúság hoz felszínre. És most, ahogy karjaim között tartom, nem csak a lelke tűnik az átlagosnál is törékenyebbnek, hanem ő maga is. Megígértem magamnak is és Teónak is, hogy Dodi támasza leszek, így mindenképpen meg kell cselekednem azt, hogy egyben maradjon. Ölelem magamhoz, halk hangon csitítgatom, miközben rendellenesen fehér ujjaim simítják lefelé tincseit.
Halvány mosoly kerül arcomra, őszintén, ahogy megérzem feszülni a felsőt hátamnál. Engedek a szorításomon, hogy Dodi kedvére tudjon mozogni. Gerincem mentén fut végig a borzongás, ahogy lélegzete csapódik vissza nyakamról. De végül az a mosoly fagy arcomra, amit olyan őszintének szántam, mint még soha, kezem megáll Dodi haján, míg testem merevedik meg. Kékjeim kikerekednek, meredten nézek magam elé, majd eszmélek fel és ölelem ismét szorosan magamhoz. Hajába fúrom fejemet, de megszólalni nem tudok, mikor torkomat még soha nem éreztem ennyire száraznak. Túl sok. És ismét: miért most? A nyugodt hétköznapok után szívem ma már másodjára szeretné elhagyni a bordáim adta menedéket. Olyan hevesen ver, majdnem biztos vagyok abban, hogy Dodi minden rezdülését érzi. Nem tudok megszólalni, pedig nagyon is meg kellene. Valamit mondanom kell, de nem jutok tovább annál, hogy ajkaim elnyíljanak egymástól. Most mégis mit tegyek?
Egyáltalán... úgy gondolta? Vagy mint barátot? Hiszen én is szeretem őt. Én is... szeretem. Én...
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. június 2. 21:46
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Ó, ha tudná... Ó, ha tudná Kisvirág, hogy mennyire kínozta minden perc, amit otthon kellett töltenie a szünetben, nélküle. Ó, ha tudná, hogy egyedül az ő mosolyának emléke volt képes megnyugtatni háborgó lelkét és álmatlan álmokat hozni fáradt tagjainak. Ó, ha tudná, hogy minden egyedül töltött pillanatban eszébe jutott... Ó, ha tudná, hogy egy ugyanolyan levél lapul fiókja mélyén, mint amit Teó írt, ami pár perce Kisvirág remegő ujjai közt talált otthonra. Ha tudná, vajon választ kapna?
Kimondta. Ahogy tudatosul benne tette, feketéi tágra nyílnak a lány felsőjének oltalmában. Levegője benn reked, amint rájön, hogy nem teheti meg nem történte. Kimondta, a legnagyobb titkát osztotta meg a lánnyal, hogy végre, annyi idő után ott legyen mellette, meztelen lélekkel, könnyes orcával. Mindkettő akkora erővel nehezedik rá, hogy moccanni is képtelen. Örömmel nyújtaná el a bizonytalan perceket, Kisvirág válaszára várva, mert ezt a feszült, kínzó állapotot is jobban viseli, mint a visszautasítást, mégis tuja, hogy ez lehetetlen. Érzi ujjai alatt, ahogy Kisvirág teste megfeszül és hiába öleli át, tagjaiból nem távozik a merevség. Talán mindent elrontott, mégsincs visszaút.
Kiszáradt ajkait benedvesítve egyenesedik fel lassan. Arca vöröslik a már rászáradt könnyek árjától, szíve a torkában dobog, elállva a szavak útját. Ádámcsutkája fel, s alá mozdul, remegő ujjaival az előre hullott tincseit tűri hátra, közben másik kezét is leereszti, megadva Kisvirágnak a lehetőséget a távozásra. Feketéi kerülik a lány pillatását, az asztalt, azon is Teó hagyatékát figyelik, mintha abból merítene erőt a továbbiakhoz.
- Én... ezért kerültelek. Nem tudtam, hogy... hogy mondjam el, hogy... elmondjam-e. Féltem, hogy elárulnám az öcsém - a szavak nehézkesen, mégis megfontoltan gördülnek le ajkairól. Tekintetét, amiben fájdalom és remély egy különös elegye játszik, lassan Kisvirágra emeli, hogy pillantását halovány mosoly kövesse, amit csakis neki tartogatott. - Nem kell válaszolnod... vagyis, nem kell, hogy ugyanígy legyen. Csak... azt akartam, hogy tudd... Tudd azt, hogy... - hangja megremeg, feketéit ismét lesüti, míg erőt gyűjt, hogy végre elmondhassa úgy, ahogy annyiszor gyakorolta. Végül nagyot nyelve, Kisvirág tekintetét kutatva folytatja: - ...hogy szeretlek.
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
online
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. június 30. 10:34 | Link

Dodi
... i’m here for you … aktuális


Minden egyes kimondott szó csak még jobban összezavar. Ahogy fülemben zúg a vérem, Dodi szavait messziről hallom, ráadásként nyomja el hevesen dobogó szívem. Érzem, ahogy gerincem mentén egy izzadságcsepp gördül végig, mert olyan sok mindent kellene mondanom, mégis képtelen vagyok megszólalni. Minden olyan könnyed volt, mikor még csak a levelet adta oda. Nem. Könnyedebb volt. Mert Teó emléke így pecsételődött meg bennem, hogy az évek óta tartó bizonytalanság végre bizonyosságot nyert, hogy a fel nem tett kérdésekre mégis választ kaptam. De most, ahogy Dodi mozgolódik, miközben ölelem, és nem szeretném elengedni, mert akkor láthatja arcomat, túl sok mindent árulhat el. Mégis elengedem, mert nem tehetem meg, hogy ne. Kezei esnek le rólam, mintha egy űrt hagynának maguk után a meleg kezek. Nagyot szipogok, miközben ő tincsei közé túr. Nem néz rám, mikor megszólal, de én csak őt nézem, csak őt látom és hallom, ahogy elkezdi, ahogy szavai belém égnek. Elárulná? Kékjeim lágyulnak el, kezem remeg meg, hogy Dodi arcához nyúljak, mert így látnom őt megszakítja a szívemet, és tenni szeretnék az ellen, hogy szomorú legyen. Mindent megtennék azért, hogy elvegyem a fájdalmát. Megtenném, de felnéz rám, és azon kívül, hogy kezem remeg meg, nem történik semmi, mert ismét kimondja, ráadásul az a mosoly... Fejemet hajtom előre, alsó ajkamba harapok.
- Dodi… - kezdek bele halkan, de nem tudom folytatni. Muszáj lesz. Kezem lassan mozdulva fonódik rá a medálomra, fejemet fordítom az asztalon heverő levélre, majd vissza Dodira, miközben a szék támlájára támaszkodva állok fel az öléből és totyorgok kicsit előtte. - Saj… én nem… nem tudom mit… én… - dadogok össze-vissza, ránézni nem merek, és ahogy könnyeim kezdenek hullani ismét, a felismerés villámcsapásként ér: nem akarom elveszteni. Mi van, ha elvesztem? Mi van, ha soha többet nem lesz minden olyan, mint régen? Önző gondolat, tudom, hiszen nem lehet olyan, mint ezelőtt volt, mégis reménykedem benne, azonban érte nem tudok tenni. - Bocsáss meg - kapom szám elé kezemet, ahogy a bocsánatkérés elhangzik, ami leginkább arra irányul, hogy nem tudok neki válaszolni. Hirtelen fordulok el tőle, táskámat kapom fel a székről, majd mindössze pár másodpercig ugyan, de meredten szuggerálom a Teó által írt levelet, mielőtt felkapva indulnék a könyvtár ajtaja felé, hogy elhagyjam azt. A levél szinte égeti mellkasomat, miközben ahhoz szorítom azt, míg a szobánkba beérve is, mikor már az ágyam szélén ülök és csak bámulom a padlót.
Nem tudtam mit mondani. Elvesztettem.
Hozzászólásai ebben a témában

I am grateful
that my suffering,

did not force me to become cruel.
Kiss-Herczeg Domonkos
Művészetis tanonc


#Királykondor
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 220
Kisvirág
Írta: 2021. július 1. 09:27
| Link

Szívem megdobban, feszülten vár,
Körülöttem minden felizzott már.
Csönd van, csak a levegő remeg,
Mindenhol halkan az érzelem lebeg.



Szíve hevesen ver, mintha a könyvtár minden egyes szegletébe eljutna hangja és az utána maradó, halkuló ütem pulzálna a tágas helyiségben. Már-már azon csodálkozik, hogy Kazanov bá’ nem szól rá a csendháborításért. Érzi, hogy szája teljesen kiszáradt, mégsem meri megnyalni se ajkait, miközben a saját ítéletére vár. A levegő reszketegen tölti meg a tüdejét, hogy még szaggatottabban hagyja végül el azt, minél kevesebb hangot kiadva, minél kevesebb mozdulattal zavarva meg Kisvirágot az ölében. A lányt, akinek az imént vallott szerelmet. A lányt, akire Teó halála óta számíthat, aki képes volt boldog perceket csempészni a fakó hétköznapokba, aki nem ítélte el őt kényszeres cselekedetei után és aki édes álmokat volt képes elhozni neki pusztán csak a jelenlétével. Szeretlek. Egyetlen egy szó volt csupán, mégis izgatott várakozást és zsigeri félelmet hagyott maga után.
A feszült várakozás közepette eszébe jut az este, mikor Zsombival együtt csak forgolódtak a szobában. Csend és sötét honolt, csak a másik ágya felőli surmókolást lehetett hallani. Egyikük sem tudott aludni, félve a rémálmok hadától. Akkor tette fel a kérdést, ami már jó ideje motoszkált elméjében, szívében és lelkében. Ami, ha csak rá gondolt, megdobogtatta a szívét és elhitette vele, hogy még valóban él és oka is van rá. Azt hiszem tetszik egy lány… mit kéne tennem? Nem mondott nevet, se semmi mást, szobatársa pedig nem kérdezte. Csak hallgatta a válaszát, amit kétkedve fogadott csupán. Mégis jelentősséggel bírt, hisz az volt az első alkalom, hogy elismerte önmaga előtt is érzéseit. Ezután fordult testvére módszeréhez…
A saját neve rántja vissza a valóságba, gyomra bukfencet vet idegességében, arcán mégis ott van még az a halovány, de felismerhető mosoly. Feketéit lassan, bizonytalanul emeli a lányra, szíve dobogása egészen a torka tetejéig kúszik, elállva a szavak útját… amik jobb is, hogy benne rekednek.
Mosolya lassan szertefoszlik, ahogy Kisvirág feláll. Mint magára hagyott kóbor eb, ami a házikosztot és az otthon melegét szokta, úgy pillant fel a lányra a remegő, félbehagyott szavak hallatán. Ajkai elnyílnak, hang mégse érkezik. Keze rándul meg maga mellett, ahogy érte nyúlna, hogy biztosítsa, hogy nincs semmi baj. Hogy nem kell válaszolnia, sőt, felejtse el akár, mégsem teszi. Teste ellentmond elméje parancsának.
A bocsánatkérés mintha elvágná szívének eddigi sebes munkáját. Kihagy, ha lehet nem egy, hanem megszámlálhatatlan ütemet, míg ő maga üveges tekintettel néz maga elé, lehajtott fejjel. Füle zúgni kezd, a levegő marja a tüdejét, ami végül halkan sípolva hagyja el azt. Nehézkesen nyel egyet és erőnek erejével emeli fel a fejét, tekintetével Kisvirágot, a színes hajzuhatagot keresve… de már nem talál mást, csak az üres teret, a hiányzó levéllel.
Egyedül maradt. Elveszített mindent.
Neked kellett volna itt maradnod, Teó...
A néma, fájó sóhaj olyan erővel, olyan valóságosan csap le eddig vágyakozó szívére, mint még soha azelőtt. Egyedül maradt.


Köszönöm, hogy az élete részévé lettél Love
Utoljára módosította:Kiss-Herczeg Domonkos, 2021. július 1. 09:32
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet