36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2019. december 28. 16:22 | Link

Otets | ¤


Nem mondom, hogy nem félek. Sőt, reszketek. Hidegebbnek érzem a bőröm, mint a legfagyosabb Moszkvai estén. Hetek óta itt vagyok. Már a levelem is megírtam, és szinte biztosra vettem, hogy célba is ért, hiszen Pulia visszajött nélküle. Már csak annyi volt hátra, hogy ténylegesen elé állok. Biztosra vettem, hogy az első nem lesz egy kedves fogadtatás, hogy fel kell vérteznem magam a legrosszabbra. Hiszen minek ment volt Amerikába, ha nem azért, hogy előlem meneküljön. Az orosz maffiát ott se kerülhette volna el.
Addig megvolt, hogy leértem a könyvtárba. Nem először, hiszen amikor első körben voltam itt, valaki más foglalt helyet a pultban. Viszont már a belépésnél láttam, hogy ő van ott. Gyorsan az egyik hátsó sorba iszkoltam, és zsebemből elővettem a képet, amelyet még kiskoromban kaptam a babuskától. Ő volt rajta, amint engem tart a születésem után pár nappal. Még kis csúnya kukac voltam, az ő arcán pedig egy olyan mosoly volt látható, amit talán azóta soha nem villantott újra.
- Jól van Darya, mély levegő - mondta saját magának. - Meg tudod csinálni.
Pár levegő, és a polcról lekapva egy könyvet indultam el a pult felé. - Elnézést, megtudná mondani hol találom az orosz akrobatát? Mármint a könyvet... - próbáltam elviccelni a kezdést, bár igazság szerint fogalmam sem volt, hogy megismer-e. Végül is deduska mindig azt mondogatta, hogy anya szelleme bennem él tovább, annyira hasonlítok rá. A levelem után pedig számíthatott rá, hogy felbukkanok.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2019. december 29. 21:41 | Link

Dashenka


Ötödik napja terrorban élek. A folyamatos rettegés egyenesen az őrületbe kerget. Minden megmozdulásra megrezzenek, az idegen diákoktól pedig szabályosan rettegek. Szinte felkiáltok ha rám néz valaki, akit nem tudok beazonosítani. Azt hiszem még néhány nap és pánikbeteg leszek.
Már nincs több kivehető szabadnapom, tehát a párnákból és bezárt ajtóból ácsolt pajzsom áttörte a lányom. Immár sebezhető prédaként vagyok kiveszítve ennek az átkozott helyiségnek a közepén. Érzem csuklóim körül a kötelek szorítását. Érzem, ahogy a húsomba vág, s a vér lassan cseppenként csöpög a padlóra. Minden egyes csepp visszhangzik fülemben. " Le fog vadászni ", " El fog kapni " ," Felemészt ", ezt kántálják.
Tehetetlenségembe szinte beleőrülök, a szünetet határozottan máshol akarom tölteni, de addig még ki kell bírnom legalább egy hétig. Szívem vad kalapálását próbálom egy újabb spékelt kávéval csillapítani. A második már ma. Többet nem ihatok. Ez az utolsó. A könyv amin rágom magam, az önidegen módon a borítója alapján választott darab, ami olyan nagy, hogy elfedjen engem. Legalábbis elölről. Mást nem tudok tenni ezen felül, csak imádkozni. Én még nem állok készen szembenézni a múltam legnagyobb szörnyetegével Időt akarok. Örök időt és egérutat.
Hallom, ahogy közelednek hozzám. Remegnek a kezeim, homlokomon gyöngyöző izzadságcseppek csillognak.
" Csak egy sima diák Misha, ne aggódj " - próbálom magam nyugtatgatni, de annyit ér mint halottnak a csók.
Aztán megszólal. Már az, hogy női hangja van újabb aggodalomra ad okot,de az, amit mond.
- Az író vezetéknevének kezdőbetűjét keresse meg a sorok közti betűkön onnan el tud már igazodni - darálom le monotonan, fel se nézve a könyvből, s magamban csak könyörgöm, hogy menjen el, menjen el, menjen el.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2019. december 29. 23:39 | Link

Otets | ¤


Na tessék itt vagyok. Fogalmam sincs, hogyan képzeltem el fejben ezt a jelenetet. Néha azt szerettem volna, ha megölel és addig ismételgeti a nevemet, míg elfelejtem, hogy elhagyott. Máskor egyenesen irtóztam a gondolattól, hogy ez az ember hozzám érjen. Ismeretlen. Tizenöt éve a hangját sem hallottam. Néha pedig egyenesen azt képzeltem, hogy jól leteremtem, amiért nem csak elhagyott, de dedushkáék nyakába ilyen nagy terhet helyezett, mint én, miközben már öregek. No nem mintha rossz életem lett volna velük, de akkor is.
Tehát mindenhogy elképzeltem már, de nem így. Hátrahőköltem, és egy pillanatig értetlenül néztem csak rá. Vegyem le a láncom? De ha neki is ilyen micsodája van, akkor nem fog megérteni. Esetleg kérjem ki a könyvet, ami a kezembe akadt? Hiszen miért hoztam volna ide, ha nem ezért?
- Tudom, hogy tudod ki vagyok - szögeztem le az egyértelműt. - Kérlek nézz rám - mondtam neki a lehető legsemlegesebb hangon, ami tőlem tellett a jelen pillanatban. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok tőle. Lesz valami jövőnk? Változtat ez bármin? Aztán gondolkodás nélkül folynak ki belőlem a szavak.
- Mióta elmentél, éreztem a hiányodat. Megtört az egyedüllét, szinte meg is ölt egy kicsit. Egyszer visszamentem a cirkuszba, és akkor újra kicsit közelebbinek éreztelek. A világ minden viharával egyedül kellett szembe néznem. Tudod milyen érzés, mikor három évvel később mutatkozik csak meg a varázserőd? Utálom a tudatot, hogy nem ismersz, és hogy én se ismerlek téged. Nem tudom, hogy olyan emberré váltam-e, akire büszke vagy, hogy helyesen cselekszem-e. Ezért jöttem utánad, ha már te nem tetted - kipirosodott arccal néztem Mikhailra. Az apámra. Az apámra? A nevét hordtam, de mégsem éreztem annak.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2019. december 31. 18:42 | Link

Dashenka


Nem megy el. Sőt, nem is pontosít, csak egyenes és nyílt. Pont mint az apja. Pont, mint én. Mélyet sóhajtok. Úgy tűnik tényleg eljött az idő, hogy szembenézzek életem legnagyobb mumusával, a tulajdon lányommal.
Ahogy leteszem a könyvet és ránézek összefacsarodik a szívem. A vonásai, az alakja, minden annyira Katyára emlékeztet. Mindenben ott él, sokkal jobban, mint mikor utoljára láttam. Pedig már akkor ott ültek az arcán, az anyja mosolyával mosolygott, az anyja szemöldökével ráncolta a homlokát, ha nagyon koncentrált. Az anyja mozdulatával emelte fel a kezét, mikor elbúcsúzott valakivel. Épp ugyanúgy, mint régen Katya. Most sem más, csak erősödött minden. A gyermeki élek, amik eddig tompítottak, már eltűntek. Nem maradt más, csak Katya.
- Azért jöttél utánam egészen Oroszországból, hogy megtudd büszke vagyok-e rád? - kérdezem, hosszú csend után. Ez egy nagyon jó kérdés, amire nem tudom a választ. Büszke vagyok azokra, amiket gyermekként elért, amíg mellette voltam, de az a tény, hogy miatta halt meg életem szerelme...
- Dashenka, nem azért hagytalak ott aznap, mert rosszat akartam neked. Hanem, hogy megóvjalak magamtól és magamat tőled. Az, hogy nagyanyád ide engedett mérhetetlenül nagy hiba volt a részéről. Úgy jártál volna a legjobban, ha soha nem is ismersz. - Újabb sóhajtás hagyta el számat és megdörzsöltem az orrnyergemet, mintha szemüveg ült volna korábban rajta. Nem egészen tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel a helyzettel, vagy, hogy ha sokáig mellettem marad képes leszek-e moderálni magam és nem minden kétségem, ami összegyűlt bennem rá zúdítani. Eddig könnyű volt visszafognom magam, mert mesze volt, de most, egy egyszerű veszekedés után, vagy ha csak levegőt vesz a közelemben...Nem tudok eltekinteki attól, hogy kicsi szörnyetegnek látom és nem a lányomnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. január 1. 23:39 | Link

Otets | ¤


Elakadt a szókincsem is. Éreztem, ahogy a torkomba tolulnak a szavak, ott egy ponton összegyűlnek, és egymásba botlanak. Egy gombócot képeztek, amely már lassan levegőt sem engedett át.
- Én... nem tudom. Talán - tártam szét a karomat, hiszen ez volt az igazság. Éreztem magamban, hogy ide kell jönnöm. Tudtam, hogy valami nem volt jó eddig, és meg kell változtatnom. De arról hogy mit fogunk egymással kezdeni, arról előbb tudott volna a sas mesélni, mint én.
Dashenka. Először és utoljára is ő hívott így, másnak nem is hagytam. Most viszont a szó hallatán elfacsarodott a szívem. Éreztem, ahogy szúrni kezdett a szemem. Általában engedtem magamnak, hogy mások lássák, ha sírok. Hiszen ez sosem volt másnak a jele, minthogy élek. Most azonban teljesen más volt szituáció. Itt állt előttem az a férfi, akit egész életemben látni akartam. Nem akartam, hogy ez legyen az első benyomása rólam.
- A nagyit ne keverd ebbe bele, ő nem is tud róla, hogy te itt vagy
- szögeztem le kemény hangon. Azt még el tudtam nézni az embereknek, ha engem bántanak. Vagy egy számomra ismeretlen valakit. De a nagyszüleim tabunak számítottak. Tőlük annyi mindent kaptam, hogy egy élet is kevés lett volna azt visszaszolgáltatni. - Különben meg, honnan tudod te mi nekem a legjobb? - tettem fel az újabb kérdést. Nem veszekedni jöttem. Eleinte. Viszont nem tetszett, ahogy velem beszélt. Ahogy kioktatott, mintha tényleg az apám lenne. Lehet igaza volt, és a hátralévő időben inkább szépen elkerülgetjük egymást.
- Figyelj, nekem igazából egy kérdésem lenne. Miért? Miért hagytál el? És miért nem jöttél vissza hozzám az elmúlt tizenöt évben?
- váltottam újra halkabbra a hangom. - Én vártalak. Az apámat. A legjobb barátomat. Egy telefonhívás is elég lett volna... - Itt már nem én beszéltem, hanem a kisgyerek, aki még mindig bennem élt. Aki nem nőhetett fel apa nélkül, mert nem akart.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. január 4. 15:53 | Link

Dashenka


- Tehát lényegében titkolózol a saját nagyanyád előtt is. Az ilyesmit mindig a szívére szokta fenni. Majd este megírom neki. - vonom le a következtetést. Így már érthetőbb, miért nem volt semmi visszahúzó erő. A mama biztos figyelmeztette volna, hogy ez nem jó ötlet, mert ő ismer engem. Tudja, hogy amíg nem állok rá készen, nem jövök vissza önszántamból a lányomért, addig úgysem lesz jó. A sok- sok levél, amiben Daryáról lehetnek képek, megindító történetek, beszámolók, mind ezt támasztják alá. Egy egész évtizeden át csak küldte és küldte, nem zavartatva magát. Egyetlen választ sem írtam, a második után már ki sem bontottam a borítékot, csak dobtam a sarokba, ahol mára egész kupac nőtt belőle. De ő akkor sem adta fel, mai napig küldi őket. A legutolsót három hónapja kaptam. Ha azt kibontom, értesültem volna első kézből Darya érkezéséről, akkor meg tudtam volna akadályozni.
- Azért, mert anyád meghalt - nagyot nyeltem, még kimondani is rossz. Ilyenkor mindig fojtogatni kezd a bánatba. Hideg ujjai újból megtalálnak, én meg csak kapálózni tudok. De mindez pusztán sziszifuszi munka, soha nem fogok kijutni ebből a gödörből, akárhogy próbálkozom mindig majd vissza és vissza fogok csúszni.
- Hidd el nagyapád jobb apád volt, mint amilyen én valaha is leszek. Azzal, hogy őt kaptad helyettem nem veszítettél semmit, inkább nyertél. - nem tudom hova terelni tovább a szót, kellemetlen az egész beszélgetés, mert arra kényszerít, hogy a múlt felé forduljak, ami így is hátulról felemészt. Persze, most még az arcomat is dugjam oda, hogy marja meg azt is.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. január 14. 00:27 | Link

Otets | ¤

Dühös voltam? Igen. De azt is tudtam, hogy én voltam az az ember, aki utána jött, így nem játszhattam a sértődött tinédzsert. És amúgy sem volt értelme. Ivan előre felkészített, hogy mire számított. Misha... apa legjobb barátjaként látta már őt a legjobb és a legrosszabb passzban is, és tökéletesen tudta, hogy mire készülhetek. Több estét beszéltünk végig a lehetséges mondatokat boncolva, hogy mindenre legyen kézenfekvő válaszom. De soha nem gondoltam, hogy kimondja azt a két szót. Azokat, amelyeket belőlem próbáltak kihúzni az évek alatt, de soha nem tudtak. Mindig valami olyan megfogalmazást használtam, mint a "Már nincs köztünk", "Kicsi voltam, amikor elment", vagy nemes egyszerűséggel csak "Csak a nagyszüleim vannak nekem". Ez a két szó a szívembe mart. Karmaival erősen belekapaszkodott, mintha nem akarná elengedni, nehogy elfelejtsem. Éreztem, ahogy az arcomon minden izom valami más formát vesz vele, amelyet kevésszer lehet látni rajta. Mint az olajozatlan fém, nem egyik percről a másikra, hanem csak lassacskán alakult át.
- Az igazság az, hogy a jelenlegi állás szerint igazad van
- ismertem el. Bólintottam is egyet, és közben pedig a "Középkor varázspszichológiája" című könyv borítóját fixíroztam. - De én még emlékszem arra, amikor legalább próbálkoztál jó apa lenni. Megtanítottad az óra olvasását, elvittél szánkózni és mindig kaptam egy kis csokigolyót, ha segítettem neked. Nem is beszélve a kötéltáncról - kezdtem el sorolni a róla szóló emlékeket. Nem sokra emlékszem, inkább a boldogságra. Illatokra, és mindenekelőtt a színekre. Akkoriban minden sárgás narancsos fényben volt. Amikor elment pedig kék és fehér lett. - Én ezt az embert őrzöm a szívemben - ekkor rápillantottam, és elé raktam a képet, amit a nagyitól kaptam. - És anya is egy ilyen embert szeretett. - Tudtam, hogy az ő felemlegetése talán olaj volt a tűzre, de muszáj volt megpróbálnom. Nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen kicsússzon a kezeim közül. Most nem.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. január 18. 14:51 | Link

Dashenka



Az embernek rosszul esik, ha valaki beismeri egy rá vonatkozó negatív tulajdonságát. Akkor is, ha ezt az állítást ő teszi, pár perccel ezelőtt. Közömbösen bólintok rá. Remélem legalább a fordítók átváltottak oroszra. Még csak az kellene, hogy az egész könyvtár hallja miről beszélgetünk.
Daryát látszólag nem zavarja  a környezet. Megértem, fordított helyzetben én is az érzelmeim hullámán próbálnék felülkerekedni, nem pedig azt vizslatni, melyik pápaszemes sandít ide, meg, hogy milyen gyakran teszi ezt a mozdulatot.
Miután leteremt engem, hogy rossz apa vagyok, azután áttér arra, amikor próbálkoztam ezen változtatni. Elkezdi sorolni gyermekkori emlékeit. Megesik rajta a  szívem. Kár, hogy a fejekből nem lehet kitörölni élményeket egyetlen csettintéssel. Ha ezt megtehettem volna tizenöt évvel ezelőtt, most nem lenne itt. Nem hajtaná semmi gondolatfoszlány felém. Élné az életét, békét hagyva nekem is meg magának is.
A szívem kezd meglágyulni, mint a mikroba tett fagyos vaj. Szegény kicsi rebenok. Talán megpróbálhatnánk még egyszer. Kezdésképp heti egy-két óra kötéltánc gyakorlat. Közben nem kell annyit beszélni, akkor túl tudunk lépni a múlton. Egyszer.
Pillanatnyi szünetet tart, ekkor már nyílik ajkam. Fel akarom ajánlani neki ezt az opciót, de ő megelőz. A mondata ledermeszt. Minden előző elmélkedésem eltűnik agyamból. Nevetséges mélázás volt. Soha nem fogja Darya visszakapni azt a férfit, aki kicsiként okította.
- Tévedsz Darya. Anyád tett olyanná, amilyen akkor voltam. Sem előtte, sem utána nem tudok az lenni mint aki közben voltam. Hetente egyszer színes inget veszek fel. Cifra, röhejes mintás darabot. Ennyi maradt hátra abból az emberből. - Felállok, kezdem úgy érezni ez a beszélgetés nem lesz jobb, minden további kifakadás csak olaj a tűzre.
- Ha olyanra vágysz add fel és menj haza. Otthon minden olyan mint anyáddal volt. Oroszország nem változik. Soha. Most pedig hozok magamnak egy kávét - keserűség szűrődik ki hangomból. Érzem, de nem tudom visszafojtani. Biccentek elköszönésképp a lányomtól, aztán hátat fordítva neki elindulok a könyvtár ajtaja felé.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. január 22. 19:11 | Link

Otets | ¤


Legszívesebben kiálltottam volna ahogy csak a torkomon kifér. Utána, hogy ne menjen el. Vagy hogy mégis. Mindent mondtam volna gonoszat, jót, megrovást és megértést. Hiszen hogyan lenne ugyanolyan Oroszország? Minden más volt. A hó másképp csillogott, a vodka íze kesernyésebb volt, a barátaim száma megcsappant. Olyannyira, hogy alig volt. Még a cirkusz is megérezte mindezt. Ivan mesélte el nekem egyszer, az emberek hogy kérték vissza a pénzüket anya halála után. Azt mondták "Ők arra a gyönyörű párosra kíváncsiak, nem a kabaréra, amit a többiek művelnek".
- Amikor elmentél és felégettél magad mögött mindent, azt szó szerint értsd. Alig úsztuk meg élve - mondtam már a férfi hátának. Arcom felpuffadt, mint egy kisgyereké, és piros színt öltött a méregtől. Tudnia kellett, hogy nem ő az egyetlen. Hogy nem lehet ennyire önző. S mégis, mindenki hagyja neki.
Inkább megfordultam, és a levita felé vettem az irányt. Hogy úgy alakult-e, ahogy terveztem? Nem mondanám. Hogy sikeres volt a találkozó? Hát... az apámmal beszéltem. Tizenöt év után először...


/bol'shoye spasibo Love /
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet