36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 7. 23:11 | Link

Péter, Elijah, Sára, Liliána

Hogy miért éppen ti? Mert abban a pillanatban, hogy Péter felnyitotta a könyvet, csak ti tartózkodtatok a könyvtárban. Vele ellentétben nem önszántatokból nyitottátok ki a könyvet, szó szerint a könyv egy-egy társpéldánya repült hozzátok, csapódott a mellkasotoknak, és ti ösztönösen rászorítottatok. Az álom azonnal bekövetkezett, és akár álltatok, akár ültetek összeesve mély álomba merültök. Kívülről legalábbis így tűnik, belül azonban más a helyzet. Ott nagyon is éberek vagytok, és szó szerint egy kupacba érkeztek, mintha az égből dobtak volna le titeket egy erdő közepére. Dörög, villámlik, de még nem esik. Most még nem. Minden, ami veletek itt bent történik, hatással van a testetekre a mesekönyvön kívüli világban. Ha valaki képes kiszakítani a könyvet a kezetekből, akkor örökre itt maradtok.

Kezdőhelyzet: Sára, te nem értél földet, a ruhád beakadt az ágakba, és most lebegsz a föld felett jó pár méterrel. Ha leesel, esélyesen eltörik a lábad. Liliána, te a földet éréskor felhorzsoltad mind a két térded s könyököd, finoman szivárog belőle a vér. Elijah, ösztönösen könyököltél, így miután Péter térde a gyomrodban kötött ki, behúztál neki. Üdvözöllek titeket az elvarázsolt erdőben.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 7. 23:36 | Link

Elvarázsolt erdő

Szóval amúgy ő majdhogynem biodíszletként funkcionált a könyvtárban, éppen körbevezette egy felsőbb éves a kastélyban annak örömére, hogy megérkezett. Így ma délelőtt. Egykedvűen hallgatta a magyarázatot a könyvtár szabályairól, amelyek - guess what - ugyanazok voltak, mint akármelyik másik könyvtár szabályai. Már amúgy is a szélén állt annak, hogy elaludjon, de nem egészen így tervezte. Alighogy kikötött kezében a kötet, egy jól ismert zsibongó érzés futott át rajta, ami a mágikus lapozgatós könyvekre jellemző, de mielőtt még egyáltalán bosszúsan felsóhajtott volna, az álom beszippantotta.

...
Hogy aztán azon belül sóhajtson fel bosszúsan. Hamar realizálja, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe került (a többiek jelenlétét legfeljebb a vizuális perifériájának szélén), így az első dolog, amit tesz, hogy ellazítja magát és igyekszik mozdulatlanná dermedni. Ha ezek az ágak most tartják egyelőre, amíg nem fejt ki folyamatosan nagyon nyomást a mocorgással, akkor legalább kis ideig még tartani fogják. Ezt használja fel arra, hogy felmérje, mit lát a környezetében maga körül, ami hasznos lehet számára. Hogy konkrétak legyünk: egy stabilabb ágat, ami vagy kartávolságon belül van - vagy legalább kicsit neki kell rugaszkodni, de elkaphatná.
Ha talál ilyen stabilabb ágat, akkor kinyúl felé, hogy belekapaszkodjon, és majd azáltal lemászhasson - egyértelmű stratégia.
Amennyiben nem, legalább annyira lenéz magára, hogy felmérje, azokat a ruhákat viseli-e, mint a könyvtárban? Ha igen, akkor a pálcája valószínűleg nála van. Legalábbis ezt feltételezi.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. augusztus 8. 21:14 | Link

Elvarázsolódtunk

- Kérlek, csak a hétvégére. Nem lenne nagy buli, ígérem.
Ujjaimat egymásba fonva, a lehető legártatlanabb és legaranyosabb szemmel nézek Francira, könyörögve, hogy adja nekem a nagyházat a hétvégére. Szeretnék csinálni Ricsinek egy ilyen, ha már itthon vagy a hétvégén, akkor találkozz a barátaiddal és legyen minden póker, pia party, egy kicsit, hogy lazítson. Pillogok párat, hogy hassak rá, mert tudom, hogy nem járnak haza, pontosan tudom, hogy nem nagyon akarják a Farkas házában élő szellemnőt egyedülhagyni, szóval inkább nem itt vannak.
- Kérlek... kérlek... kérlek!
Tudtátok, hogy a pszichopaták mondanak ki három szót egymás után? Vagy a szociopaták? Valamelyik Gyilkos elmék részben volt, még az első három évadban, de igazából belealudtam, és az agyam hátsó részében volt csak meg a tény, hogy van ilyen. Viszont hat a dolog, és áldást ad a bulira, és pedig az asztalt megkerülve, csókot nyomok egyetlen nővérem arcára.
- Ezeket visszavisszem!
Ha már odaadta, legalább dolgozzak meg azért a bizonyos képzeletbeli kulcsért, szóval felkapom a könyveket, és a sorok között elindulok, hogy visszategyem őket. Az utolsót irányítom a helyére, amikor valami a mellkasomnak csapódik, ijedten fogom meg a gerincét, és...

... szisszenve ébredek fel, az agyam is fáj, de annál is rosszabb a térdem és a könyököm érzést, csíp, hiszen fáj, még friss a seb, ráadásul a hajam nincs se befonva, se összefonva, úgyhogy a combig érő tincsek egy része, még a sebbe is beférkőzött. Egy nyögéssel ülök fel, körbenézve, nem tetszik, amit látok, mert tudom, hogy nem itt kellene lennem.
- De hát a könyvtárban voltam...
Mormogom magamnak, és kezd eluralkodni rajtam a pánik. Oké, jól teljesítek stresszhelyzetben, csak ez egy kicsit váratlan stressz most. Nézem az embertömeget, ami két összegubancolódott srác, méghozzá Petya és valaki, aztán a fáról lógó lányt, amit az agyam egy percig tök természetesnek fog fel, majd a térdeimet. Aztán azért a szemem visszakúszik a lányra, és rájövök, hogy nem okés, ami ott van. Nem kéne ott lógnia. Felkelve teszek felé pár bizonytalan lépést, és végül kimondom, ami az eszembe jut:
- Helló.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 9. 06:55 | Link

IV.

Tipikusan az a fajta vagyok, aki igencsak szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat. A srácokkal tegnap összeültünk, hogy majd mi megmutatjuk, hogyan kell felkészülni a vizsgákra, de végül D&D lett belőle. A játék végeztével elaludtunk a klubhelyiségben, s amikor magamhoz tértem, az egyik felsőbb éves lány állt felettem, és rosszallóan csóválta a fejét. Nem volt prefektus, hisz’ nem volt rajta a jelvény, csupán egy tudálékos felsőbb éves, aki megveti a fiatalok szórakozását. De ez csak egy társasjáték, nem is értem. We’re just kids, for God’s sake. Mindenestre, jól ki lettem oktatva, hogy mégis mi ez a viselkedés, napokon belül vizsgákkal kell majd szembe néznem, így tegyem el a gyerekes játékomat, és eredjek tanulni. Nem is kellett több, kissé belém hozta az ideget, ezért a könyvtárba siettem, hogy „tanulni eredjek”. Persze, hiányos könyvet veszek magamhoz, ezért dühösen húzóm össze kusza szemöldökömet, megemelem baseball sapkámat, és az újabb kötet keresésére indulok. Elég hamar meg is találom, amit úgy gondoltam, hogy kerestem, így mellkasomhoz szorítva elindulok vele vissza a helyemre.
- B*szki – suttogom ingerülten, amikor megérzem, hogy valami melegség járja át felsőtestemet. Egészen biztos vagyok benne, hogy megint elbambultam, és mivel ma nem tettem be a műfogsort felülre, ezért tutira kifolyt a nyálam. De nem ez a helyzet. Fejemet megrázva foglalok helyet, majd a nagy lapozgatás közepette a könyv életre kel, és egy „Ég is feketéllik...” című műnél áll meg.
- Nem vicces, Eli – engem már megint szívatnak.
De senki nem válaszol nekem, majd furcsa érzés jár át a köldököm környékén, és végül valami borzasztóan furcsa történik. Konkrétan bezuhantunk az égből egy erdő közepére. És ekkor esek rá Elijahra, aki automatikusan bemos egy erősebbet az arcomat.
- Embeeeeer! Tán direkt csináltam… basszus – kapok orromhoz, és mondom mindezt olyan értetlenül, hogy az a bizonyos nadrág nélküli fehér kacsa is megirigyelné. Fogak nélkül hadarok, és szentségelek, hogy a srácom ennyire agresszívan reagál. Így vérző és sajgó orromat fogdosva nézek szét, és észre kell vennem, hogy nem vagyunk kettecskén. Akkurátusan fejem fölé tekintek, és egy szőke lány pillantok meg, aki egy igen veszélyes pozícióban próbál életben maradni.
- Hé, hé, hé – ez is pszichopata? – Óvatosan!
Ekkor újabb inger ér; Lili hangjára leszek figyelmes, ezért ahelyett, hogy egy hatalmasat bokszolnék Elijah vállába, kezem elernyed, és a vérző orromról is felemelem a másikat, hogy áhítatos tekintettel és véres tenyérrel inthessek egyet a Révay lánynak.
- Szia – mosolygok fogatlanmód, majd felrázom magam, egy halk nyögéssel felkelek az avarból. Le sem porolom a göncömet, hanem a fán ragadt lány alá sétálok, és hunyorítva kezdem őt méregetni.
- Le tudsz jönni? – kérdezem tanácstalan arccal, nyakamat vakargatva.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 11. 01:51 | Link

úristen



Nem, nem, nem, nem és nem.
Mantrázok magamban, meditálnék is, ha tudnék. Vizsgák, már megint a vizsgák, hát nem most írtunk?! És megint? Úgy érzem, az összes hajam kihullik ettől az egész helyzettől, ami nem lenne baj, apám csak örülne, mert szerinte ez se normális, hogy úgy nézek ki lassan, mint valami hippi. Vagy huligán. Fene sem tudja, milyen szót használt. De itt jó, nem ér utol és aztán ja, én elvagyok, elszórakozom, elszórakoztatnak, vannak tök jó arcok, ezt már megtanultam, seggfejek is, mit számít. Aztán ugye...
Vizsgák.
Igazából azt kell mondjam, hogy év közben egész jól ment, senkit nem küldtem a gyengélkedőre, magamat se nagyon, így talán van esélyem arra, hogy a vizsgáztatókat sem. Hogy átmenjek? Az már más kérdés. Tudjátok, ez olyan, mint a takarítás, addig kell ódázni, ameddig lehet és én mindenre figyeltem, csak a jegyzeteimre és a könyveimre nem. Aztán tessék, azon kapom magam, hogy bár az egyikből sikerült elkérnem a dolgokat, a másik hiányos, a harmadikra meg ráönthettem a kakaót vagy az ég tudja mit és olvashatatlan. És tessék, itt vagyunk.
Vagy hat könyvet raktam egymásra és ezzel kívánok egyensúlyozni, de pont jó, az állam tökre rá tudom fektetni a felsőre és így látok is és el se ejtem. Nem merem, mert félek, ki leszek akasztva a következő évig, mint a könyvek merénylője. Brrr. Első lépés, második, megy ez nekem, egyre kevesebbszer ejtem a dolgokat, határozottan javul vagy végre ember méretűre nő a tenyerem. Meg a reflexem. Kinézem az asztalom, már látom magam ott ülve és a körmöm tövig rágva, a másik kezem meg lezsibbadva, hogy épp jegyzetelek. De, sajnos nem vagyok jóstehetség. Sem.
Valamit épp ugatnék a beszólásfélére, aztán már csak arra van időm, hogy tágra nyílt szemekkel pillantsam meg a felém száguldó könyvet. Nem újdonság, láttam már galacsint, rágót és egyéb dolgokat megbűvölve repkedni az áldozatok felé, én is kipróbáltam, ez viszont olyan hévvel jön, hogy a gyorsvonat megirigyelhetné. Vagy nyilván csak felfújom, férfiasan sikítva dobom el a könyveket – meg fognak nyúzni, fel leszek lógatva – és elugrani nem, de az arcom akarom védeni, ehelyett amint becsapódik, felnyögök, a tüdőmből minden levegő kiszorul és végül, mint valami zombi, felhördülök. Észre sem veszem, hogy a könyvet szorítom, csak jön a sötétség és a zuhanás. Remélem, megint a labirintus...
Rettentő ramaty idő és zuhanás. Kiáltva érkezem és próbálom kivédeni, valahol olvastam, mi az ideális póz meg ilyenek, aztán már lent is vagyok. Zihálva tapogatnám át magam, hogy egyben vagyok-e meg ilyenek, de érkezik Petya és mindent visz. Előbb a tüdő, most a gyomor, mint valami eszement viadal. A hányás és a káromkodás közötti állapotban lendül meg a kezem és vernyogok fel, mert oké, megütöttem, de ez fáj. Ez is. A jó ku...
- Direkt hát... direkt – fogok a fájó pontra, majd feltápászkodva görnyedek előre és köpök egy embereset. Oké, nem hányunk, kis szédülés, de elmúlik.
- Te kinek beszélsz? - egyenesedem ki, amennyire kényelmes és körbetekintve veszem észre a többieket. Némán formálok ó-t a látottakra, nagyobbat a lógó lányra. Van aki rosszabbul járt, igen.
- Nyilván akkor lejött volna, ne kérdezz hülyeséget – lépkedem Petya mellé. - Le kell onnan lebegtetni vagy mi. Én öhm... inkább valaki próbálja meg, odaadom a pálcám is ha kell – mert megint nem bízok én ebben, aztán meg ha a lány repül miattam, repülök én is. Aztán, mint a villámcsapás, akár a távolban.
- De ami még fontosabb... hol... hova kerültünk? - ez nem Kansas, Toto...
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 11. 11:57 | Link

Sára jobb, ha nyugton marad, mert a legtöbb közelében lévő ág vékony, szerencsés, hogy az egyetlen vastag ágon maradt fent, Elijah módszere nem rossz, és talán egy felsőbbéves sikerre is vinné, de Liliána pontosan tudja, hogy miért nem nyúlt azonnal pálca után, mert nincs nála, ahogy a lánca sem. Éppen most, éppen ezen a hétvégén nincs nála. Kellemetlen. Döntenie kell, hogy kockáztat-e, vagy hagyja, hogy Sára a földre zuhanjon. Azonban az ágon lógó lány szerencsés, mert az öltözete nem változott, így a pálcája is nála van, vagyis könnyedén lejuthat a többiekhez.
Bár fák veszik körül a négyesfogatot, még így is érzékelhetik, hogy az ég színe folyamatoaan egyre mélyebbé, egyre sötétebbé válik, villámok nincsenek, de dörög, és mintha megrezdülnének a bokrok, pedig szélcsend van. Mintha valaki folyamatosan szemmel tartana titeket. Mintha lenne ott még valaki. Vajon van is ott valaki?
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. augusztus 11. 12:18
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 11. 12:52 | Link

Kerekerdő

Egyszerre egy dologra igyekszik koncentrálni, és az most jelen helyzetben igencsak kényes szituációja, nem más. Ebben viszonylag sok dolog akadályozza, egyik jobban, másik kevésbé. Kisebb baj az új környezet, az erdő, merthogy mondhatni, ez még otthonosabb is számára. A nagyobb baj, hogy mindenki beszél körülötte, ő pedig pontosan tudja, hogy még a hangos beszédhez vett mélyebb levegő is kockázatos mozgást generál. Csendre inteni őket tehát nem opció.
Első körbenézésre sikerül felmérni, hogy a mászás nem működőképes opció, nincs egyetlen stabil ág sem, amire rákapaszkodhatna, így mást kell kitalálnia. Pár éve még bevállalta volna a lábtörést, de pár éve még egy olyan világban történt volna hasonló, ahol nincs mágia mint B terv.
Most viszont van.

- Hey kid - wanna some dangerous illusion-world szólal meg fojtott hangon, minél kisebb levegővétellel, szinte szűrve a szavakat. Ez kissé mérges benyomást kelt, annak ellenére, hogy pillanatnyilag inkább csak nagyon koncentrált, mintsem ideges.
- Állj arrébb. - Ha nem áll arrébb, az sem baj igazából, megoldja, merthogy a pálcája szerencsére a keze ügyében van, és nem hagy sok időt tenni a természetnek a dolgát (azaz az ágaknak, hogy tovább törjenek), a föld felé irányítja a pálcáját és a kviddicsezők által gyakran használt párnázó bűbájt terjeszti ki a földön egy területre. Miután végzett, most először tesz határozottabb és szélesebb mozdulatot, ezzel saját maga kezdeményezve a zuhanást (nem kell sokat könyörögni az ágaknak tho), a lényeg, hogy kontroll alatt tartsa a mozdulatsort. Sokkal nehezebb landolni egy olyan esésből, amire nincs felkészülve az ember. Így viszont, ha minden jól megy, a párnázott földterületre érkezik le, eredetileg behajlított lábakkal, de benne van, hogy a lendület annyira tovább viszi, hogy végül elesik. A lényeg, hogy ne sérülékeny, kinyújtott, feszített inakkal érkezzen le, és ne rossz szögben - merthogy párnázó bűbáj ide vagy oda, azért sosem lehet tudni -, elsődlegesen erre is törekszik; erre ment ki az előbbi pozicionálás, felkészülés.
Majd ha konstatálja a végén, hogy mi lett az eredménye, fájlalja-e a lábát vagy sikerült épségben leérkezni, utána lesz ideje, alkalma és kapacitása a többiekkel is foglalkozni.


//Sikeres párnázóbűbáj, sikeres landolás, pont úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A párnázóbűbáj megszűnik, de mintha a talaj kissé ingoványosabb lenne alatta. //
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. augusztus 11. 14:13
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. augusztus 11. 14:34 | Link

Elvarázsolódtunk

Nézem a lányt, majd zavartan petyát, aztán megint a lányt, majd megint Petyát, meg a másik fiút, akinek valami Ali a neve vagy mi. Az előbb valami ilyet mondott Peti. Szóval nézem őket, majd Sárát.
- Hát...
Igen, le kellene szedni onnan a lányt, de én most éppen nem vagyok rá alkalmas. Jó, elméletben lehozhatnám, a mágiám megvan, csak nem nagyon szeretnék tenni azért, hogy azon a bizonyos listán megűrüljön a helyem. Így is már a nyolcadik vagyok, és valljuk be, nekem sosem volt az a vágyam, hogy a világ tíz legerősebb mágiával rendelkező embere közé kerüljek. Ami azt illeti, ez a nyolcadik hely is idegesít. Persze Ricsi néha ezt az orrom alá dörgöli, mert szerinte vicces, de addig nevet csak, amíg azt nem mondják, hogy benne vagyok a top háromba. Hogyan lehet odajutni? Úgy, hogy az előtted lévőket már felemésztette a mágiájuk, és meghaltak. Most még persze ez a nyolcadik nem tűnhet komolynak, főleg, hogy a kapcsolatunk elején is ott voltunk, de öt évvel ezelőtt, amikor felfedezték ezt, az ötvenhatodik voltam. Ilyen tempóban pedig nem vicces a menetelésem.
Arra, hogy álljunk arrébb, kiteszem a két kezem, és hátrébb állok, úgy, hogy a két srác is mozduljon, mert nem csoda, ha bámulnak, elvégre nem mindennap láthatunk ilyet, egy párnázóbűbáj, és egy tökéletes talajra érkezés. Mintha egy macska lenne a lány. Nem semmi. Fogalmam sincs, hogy miért nem találkoztunk eddig.
- Szóval, helló.
Nézek megint a lányra, majd először Petyára, aztán a másik fiúra, végül magamra mutatok.
- Petya, Ali, Lili. És te?
Mondjuk a másik srácnak nincs Alis feje, de lehet, hogy amikor megszületett, akkor még az volt. A szülei ránéztek, és azt mondták, hogy olyan "Ali", aztán felnőtt, és már nem lett Ali. Ez kellemetlen. Közben körbenézek, de nem látok senkit, viszont magamon érzem a tekintetét. Tudom, hogy milyen az, Ricsi sokszor néz.
- Én... um... én a könyvtárban voltam. És ti?
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 11. 15:55 | Link

Kerekerdő
-sikeres cselekvés végett közbeékelődő hozzászólás-

Oké, sikerült. Felegyenesedik, de nem fárad azzal, hogy leporolja magát- láthatóan nem zavarja, ha kicsit koszosabb. Így viszont végre van alkalma most először figyelmesen körbenézni a többieken és a tényleges környezetén. Mivel hátrébb terelte a két srácot, Lili áll hozzá a legközelebb, neki biccent először, de aztán hanyagul int a két fiúnak szintén.
- Hi, én Sára. Ez az első napom itt.- Remek indulás a bagolykőben. Mint valami elb*szott, megcsúszott gólyaavató. Ellép a landolás helyéről, és közvetlen környezetéből a földön felszed egy masszívabb botot. Elég hosszú, nem lenne túl effektív így önmagában, de miközben a többiek beszélnek, megfogja két ponton, majd megemeli az egyik térdét, és azon töri félbe az, két nagyjából egyenlő részre. Az egyiket odaadja Liliánának, a másikat magánál tartja. Nem a legjobb, de a semminél még így is több.
- Én is, épp körbevezettek. Mindenesetre most épp az erdőben vagyunk és sötétedik, szóval a helyetekben keresnék valamit, amivel alkalomadtán meg tudom magam védeni, vagy elővenném a pálcám.
Speciel részéről így is tesz, még van egy szabad keze a pálcához, ismét használatba is veszi és némi fényt csihol, hogy jobban lássák egymást.
- Nem mondanám biztosra, mert rég voltam ilyesmiben, de mielőtt ide kerültünk, az érzés hasonlított a mágikus kalandkönyvekhez, amikbe be lehet lépni. - Na olyasmit is rég használt, az annyira '90-es évek. Lol, nem is élt akkor. Vállat von.
- Vagy csoportos zsupszkulcs, az nagyobb szívás, de ezt ellenőrizhetjük, ha valakinél van telefon.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 11. 17:57 | Link

erdőcske és népecske



Senkinek nem kell a pálcám, nekem sem, szóval ez a kör marha hamar lement. De ahogy nézem, a csaj is lefog, valamit ügyködik. Nyelek egyet, ha itt töri össze magát előttem, akkor nem lesznek szép éjszakáim, de hát ugye, neki van több esze és eszébe jut a megoldás. Én nyekeregnék a fán és leesnék, ilyen rizikós esetekben nem tudok szépen és okosan dönteni, bevallom. Pedig már lassan harmadéves vagyok, ott kéne lennie a kisujjamban a mágiának, hogy na majd mindenre azt, de nincs. És talán nem is lesz, mások legyenek okosabbak.
- Ez tök ügyes cucc – mutogatok, a gyomrom még mindig kicsit forog és fáj, Petyának nincs puha térde és ha a fizikát nézzük, estünk olyan erővel, hogy ennek fájnia is kell. De legalább nem akarok hányni, aztán terelnek minket, vagyis megérzem a nagyobbik kezét, amint finoman felszólít erre mert valóban, felfele bámulni most könnyebb. Egy nagyobb dörrenés miatt rezzenek össze, nem azért, mert félek a vihartól, hanem mert odakint – vagy hol van a valóság – jó és napos idő van, ez meg itt mindjárt leszakad és meglepett, így rázom hát meg a fejem, ez ránt ki a bambulásból, épp akkor, amikor a macska talpra esik. Még meg is tapsolom.
- Szuper, hogy leértél. Üdv a földön – sütöm el a béna poént, aztán kiegyenesedek végleg, mutogatós körbeismerkedés történik, de az én homlokom azonnal ráncolódni kezd.
- Ali? Nem vagyok Ali, a nevem Elijah – mintha sértve lennék, de nem, csak hát minek tudja rosszul, ha beleszólhatok. - De amúgy szia Sára. Nem minden nap ilyen fura amúgy, bár... elég sok – húzom el a számat, belegondolva abba, hogy mennyi fura dolog, esemény történik vagy hát eleve a mágia. Uhh. És ő pont azonnal futott bele, nem fogom csodálni, ha a vonatra vágyik vissza, én az első héten éreztem úgy, hogy csomagolok a francba, mert nem leszek itt, ebben az őrültek házában, ahol repkednek a poharak meg minden. De én speciális vagyok, azt hiszem. Legalább ebben?
- Tanulni akartam, de az univerzum se akarja. Az biztos, ha emiatt bukok meg valamiből, megnyúzom a tettest – mordulok, de ott a vigyor az ajkaimon, hogy hálelujah, megint nem kell tanulni. Nem volt kedvem, és most... Azért azonban ez a viharos égbolt, amit felnézve látok, nem biztató, az összes szőr feláll tőle a hátamon meg ilyenek, közben Sára mondja a dolgokat, így visszaforgatom felé a tekintetem.
- Vannak olyan könyvek, amikbe bele lehet lépni? - emelkedik meg szemöldököm, jön elő a mugli. Oké. Nekem a magától író penna is csoda volt, maga a penna, amivel írni kellett és én csaltam és tollat használtam és használok amíg csak lehet, de na. Oké. Fogom vissza magam, nem kéne ennyire földhözragadtnak bemutatnom magam.
- Az otthon van, nem hozhattam el, mert elvileg nem működik – tessék, ebben most hasznos lehetnék, a mobil, hátha itt menne, fene vigye, hát jövőre elhozom, bár év végére ezerszer lemerül és itt nem divat a konnektor. Óóó szűzanya. - Nem tudom amúgy, mert nekem jött egy könyv és ennyire emlékszem csak, aztán már itt vagyok. Az olyan cuccok nem ilyen lomos szutykok szoktak lenni? A suliban elég nehéz lenne... - vonok vállat végül, a tarkóm vakarom, mert közben még a viharfelhők mellett van itt még valami. Gyorsan körbe is nézek, de én nem látok semmit. Vagy igen?
- Szerintem keressünk valami szebb helyet, mert a végén még el is ázunk. Vagy... oké, befogom.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. augusztus 11. 21:24 | Link

Elvarázsolódtunk

Csak így simán: wow. Nézem, ahogy a lány felvesz egy vastagabb fát, és a combján simán kettétöri. Tényleg simán. Abban a pillanatban eszembe jut Farkas Kamilla, és bár ezer éve nem hallottam felőle, egy pillanatra összerezzenek. Amúgy is összerezzenek a fiúsabb lányoktól, mert mindig szerencsétlennek érzem magam mellettük, és mert ők például Ricsivel is könnyebben megtalálják a hangot. Pillogva nézek rá, ahogy felém nyújtja a botot, és tényleg annyira meglepődök, hogy nem emlékszem rá, mikor történt, amikor átvettem tőle, de tudom, hogy még meg is köszöntem. Na ez a nem mindegy. Mégis, attól még, hogy megborzongat a jelenléte, elönt a nyugalom, hogy itt van, hogy ennyire masszív, ennyire meg tud minket védeni.
- Az első napod?
Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz, én akaratlanul is tudom mindenkiről, hogy kicsoda ebben a kastélyban, nem csoda, hogy őt nem ismertem fel, mert igazából sosem láttam. Talán egy kicsit beteg, hogy mindenkit tudok, de eléggé jó az elmém az ilyenekben.
- Óóó, akkor Eli? Tudtam, hogy valami ehhez hasonló.
Akkor ezért nem volt Ali-s, mert ő inkább Eli-s. Az se teljesen, de sokkal inkább, mint az Ali. Sokkal inkább. Riadtan nézek a fiúra, amikor azt mondja, hogy megbukik. Óóó nem, ez csak egy rossz álom, felkelünk, és nem lesz semmi baj, rájövünk, hogy ez csak egy vicc, hogy nem komoly. De mégis, bármennyire is tiltakozom, el kell ismernem, hogy ez nem egy álom, hiszen érzem az illatokat, és álmunkban nem érzünk illatokat.
- Ez egy mesekönyv?
Ellépve a többiektől nézek körbe, de a kérdéskor a tekintetem Sárán van, majd a válasz után visszafordulok a fá felé. Minden olyan valóságos. Most már érzem, hogy fájnak a horzsolások a térdeimen és a könyökeimen. Nézem a környezetünket, és mint mindig, amikor ideges vagyok, ujjamon a gyűrűmet kezdem el piszkálni. Pontosabban a gyűrű helyét, mert még mindig csak fantomérzés, hogy ott van, hogy Ricsi visszaadta, de mindig rájövök, hogy ez nem így működik, hogy csak mert érzem, nem lesz ott. Vissza akarom kapni, ahogy a csókhoz való jogomat is. Egy mesekönyv.
- Vagyis, ha a kinti világban megszakítják köztünk és a könyv között a kapcsolatot, örökre itt ragadunk.
A kinti világban pedig örök életünkben kómába esünk, és ha itt, ezen a világon meghalunk, ott is leáll a szívünk, az agyunk. Akkor teljesen vége lesz. Ez mondjuk nem teljesen jó, mert akkor biztos szellem leszek, Ricsi miatt, a záróvizsgáim miatt. Nekem mennem kell innen, nekem le kell vizsgázni, és nagyon nem tetszik ez az egész.
- Mobil?
Nézek rá, majd a szoknyámat megtapogatva, zsebembe nyúlok, és előhúzom az unikornis kékeslila telefont, és átnyújtom Sárának.
- A képernyőkód 0319. Elhoztatod a mobilod, csak fel kell rúnázni. Nem működik száz százalékosan, de egészen jól. Viszont, ha ez egy mesekönyv, akkor nem fog működni kicsit sem.
Lehunyom a szemem, és Ricsire gondolok. Mostanra talán már a faluban van, és talán meghallja, hogy gondolok rá, hogy akkor megpróbál megtalálni, és megment. De hogyan mentene meg? Nem tudom, de próbálkozom vele, hogy meghalljon. Kinyitva a szemem, Elijah-ra nézek.
- Ez egy jó ötlet. Itt préda vagyunk. Kell lennie a környéken egy menedéknek, oda kellene mennünk.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 12. 10:14 | Link

IV.

Göndör fürtjeim alá kaparok megrágott körmömmel, ami a teljes tanácstalanságomról árulkodik. Varázs-szülöttség ide vagy oda, vannak helyzetek, amiket nagyon át kell gondolnom, hogy cselekedni tudjak. Főképpen azért, mert a bűbájtan áll a legtávolabb tőlem. De annyira messze, mintha divatról kellene valakivel beszélgetnem. Nagy gombóc szánt végig a torkomon, ahogyan kék szemeim Elijah és Lili között cikáznak. A Révay lány segíthetne, elvégre a világ legnagyobb boszorkányai között van. A ny… igen, a nyolcadik helyen jegyezték fel, de biztosan bőven előtte kellene. Ekkor ismét Elijah felé fordulok, és szemeimet értetlenül düllesztve mutatok fel hurkás kis ujjammal a fára.
- Neki – le sem emelem a tekintetemet a pajtásomról. Egészen addig, amíg ő is úgy nem dönt, hogy szemügyre veszi a veszélyes helyzetben és a fán ragadt szőke lányt. – De amúgy neki köszöntem – suttogom Eli fülébe egy gyermeteg kaján mosoly kíséretében. Közben Lili irányába bökök sapkás kis fejemmel. Igen, ő a lány, akiért jelenleg kis szívem dobog. Felsőbb éves, és? Ez nem jelenti azt, hogy nem hódíthatom meg egy-két tánc vagy D&D éééés éneklés erejéig. Majd kitalálom még. Egyelőre az is egy mérföldkő, hogy már tudja, ki vagyok. Ekkor – mire valók a barátok – Elijah megajándékoz egy „Captain Obvious” titulussal a kérdésem miatt. Hát, oké. Baráti játékossággal fintorgok egyet Kearney irányába, majd inkább egy pár lépést arrébb állok, még az előtt, hogy a szőkeség fentről erre intett volna.
- Nem vágom – nézek körbe, a fák alatti bokrokra bámulva, miközben karjaimat is sas módjára tárom szét. Amolyan John Travoltás Pulp Fictionösen. – Tanulni kellett volna… besétáltam a könyvtárba, de természetesen olyan könyvet vettem magamhoz, amiből kitéptek egy lapot… - itt azért megforgatom a szemeimet, mert nem bírom a könyvrongálást. – Aztán… visszasétáltam a polchoz, és igazából meg sem néztem, hogy mit veszek le, mert ott volt a másik is, értitek, aztán… odalapozott magától ehhez a történethez, és… azt hittem, hogy te szórakozol – szegezem végül mutatóujjamat Elire, aztán elgondolkodó arccal meredek magam elé.
- Ja, igen... szia-szia! – intek egyet a bemutatkozásokra is, persze. Lili és Eli nem ismeretlenek, így bennük teljes mértékben megbízok, de amikor Sára azt mondja, hogy ez az első napja itt, és valóban nem is látta még őt senki, akkor összehúzom dús szemöldökömet, és Eli felé dobok egy jelentőségteljes pillantást; amolyan „Szerinted van köze ehhez?” nézéssel. Próbálom elhessegetni a gondolatot, elvégre nem lehetünk benne biztosak, de azért szemmel tartom őt. Ami amúgy nem is tart olyan sokáig, mert hirtelen elvarázsol azzal, hogy látott már kalandkönyvet. Szívecskék jelennek meg szemeim helyén, majd megrázom a fejem. Hú, átkozottul jó a csaj. Még a figyelmemet is eltereli arról, hogy őt gyanúsítom.
Aztán hatalmas dörgés. Imádom a vihart és az esőt. De így, az erdő közepén… azt sem tudjuk, hogy melyik erdőben vagyunk, és a mű címe sem volt éppen bizalomgerjesztő. Nagyot nyelek, majd a többiekre emelem tekintetem felváltva egyikről a másikra. Fel és alá kezdek mászkálni, miközben egyet-kettőt sántítok. Az esés engem is megviselt. Még akkor is, ha Elijah puha gyomra volt az érkezés vége.
- Az volt a mű címe, hogy az „Ég is feketéllik…” - jegyzem meg csak úgy, miközben nem is tudom, hogy mit akarok kihozni belőle. Folytatom a fel-alá sétálást, majd Eli tekintetébe fúrom kékjeimet.
- Jogos – bólogatok serényen, majd hirtelen kiráz a hideg. Mintha valami végig száguldana gerincem mellett, és szúrós tekintetét a bőrömbe vájta volna. Felszisszenek. A többiek tekintetét keresem, hogy ők is érzik-e, hogy valami nagyon nincsen rendben. Fúj a szél és rezdül egy bokor. Dörög és dörög.
- Akkor minden oké veled, Sára, igaz? – ráncolom szemöldököm, és közben az érdekel, hogy akkor el tudunk-e innen indulni. – Minden csontod a helyén – biccentek láthatóan kimérten a szőkeségre, majd pajtásomra emelem a tekintetem. Tőle csupán egy határozott bólintásra várok, hogy minden a legnagyobb rendben. Ezután Lili mellé lépek.
- Mire kell a telefon? – súgom neki. Nem értem, hogy miért kell.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 12. 11:27 | Link

Kerekerdő

- Köszi – válaszol egy felvillantott vigyorral Elijah (szerencsére a neve azelőtt tisztázódik, hogy még Sára is tévesen leAlizná) “üdv a földön” üdvözlésére. A szemfogai azok a hegyeskésebb fajták, nem természetellenesen, csak valahogy kölykösebb élt kölcsönöz a gesztusnak.
- Az biztos, hogy nem említették, része lenne ez is az idegenvezetésnek. – Azért annak a lehetőségére, hogy egy könyvbeli illúzióvilágban vannak, és ha kint megszakítják a kapcsolatot, egy pillanatra lemerevedik és feszültté válik.
- Shit, again.  – Mormogja maga elé, mert bár Sierra már-már második otthon (ha nem az első), de ez megint egy teljesen ismeretlen terep, amit nem járt be, és ami nem ismerős úgy, mint az. Úgy tűnik, valami személyes átka lehet a fiktív világokban csapdába eséssel.
- Vannak. Régebbi varázslójátékok, de lehetnek varázstárgyak, amik nem szándékosan ilyenek.  – Igaz, személyesen az előbbi kategóriával volt csak dolga eddig, teljesen véletlenül még nem rántotta be magába egy sem. A pokolba is, még a Sierrába is önként lépett be, csak arra nem számított, hogy kilépni nem fog tudni.
- Teljesen jó ötlet a menedék, nem kell befogni.  – Amíg a helyzetükkel kapcsolatos a téma, nincs gondja a beszéddel, meg aztán most, hogy eléggé sötétben vannak egy erdőben, nem is gond, ha folyamatos hangi visszacsatolást kapnak egymás jelenlétéről. Rossz látási viszonyok mellett ez még megnyugtató is, hogy hallod a többiek hangját.
- Reménykedjünk, hogy ahogy Lili tudta, úgy más is tudni fogja, hogy nem szakíthat el minket tőlük.  – Nem akarja kimondani azt a lehetőséget is, de már lehet első felindulásban a mellettük lévő megtette ezt, viszont.. az nem lett volna jó, ha három amúgy is megilletődött, kicsit rémült fiatal helyett 3 pánikrohammal küzdő, használhatatlan gombóc vergődne az erdőben a továbbiakban. Arról nem is beszélve, hogy ő sem akarta belelovallni saját magát ebbe az eshetőségbe.
- Köszi, lássuk. Nem tudom melyik a jobb, egy mesekönyv vagy egy, az iskolai védelmet is kicselező térmágia.  – Az, ahogy ‘jobb’ szót ejti, az a szarkazmus regényeket tudna megtölteni. A mondat közben hálásan biccent Lilinek, és bepötyögi a képernyőzárat. Nála nincs itt a saját telefonja, mert.. nos, hát amúgy sincsen hozzánőve egyáltalán, néha azt is elfelejti, hogy van, de még ha ragaszkodna is a készülékhez, eredetileg csak egy gyors kört mentek volna a kastélyban, arra meg minek is kelletne. Lemondóan szemez a hálózat teljes hiányával. Nem túl biztató.
- Semmi. De az alapok működnek, tudunk ezzel is világítani egyelőre.  – Ezzel a kijelentéssel vissza is adja Lilinek.
Alapvetően Sára nem jelentené ki, hogy kell lennie itt egy menedéknek, a természetben semmi sem indokolná, hogy biztosan legyen egy barlang vagy olyan képződmény, ami alá biztonságosan behúzódhatnának, ugyanakkor ez egy könyv, egy történet elméletileg. Sokat segít a szituáció feldolgozásán, hogy volt már hasonló helyzetben, illetve az is, hogy kifejezetten sok alkalommal volt kitéve hasonló sztressz-helyzetekben. Nem számít, hogy játék-e, ha elég élethű, a pszichológiája ugyanaz. Szerencsére senki sem jár kiabálva fel-alá, ez már egy jó pont, a srácok is talpraesettnek tűnnek, megint csak valami, ami segíti a helyzetüket. Gondolatban azért mégiscsak önkéntesen magára vállalja a feladatot, hogy ha másnak nem is, de neki mindenképpen törekednie kell a hidegvérének megőrzésére.
Petya kérdésére átmozgatja a lábait, guggol egyet, majd kiegyenesedik.
- Úgy néz ki.
Érzi ő is, hogy valami nem teljesen kerek, nyugtalanító a hely atmoszférája, a bokorzörgés, és az, ahogy a tarkóján égnek állnak a szőrszálak; nem is ragaszkodik túlzottan ahhoz, hogy még sokáig egy helyben toporogjanak. Körbenéz, immár jobban bevilágítvsa környező susnyást, bokrokat, avart, és valami jobban kitaposott ösvénykezdeményt kerek, akár állatok által – meg úgy egyáltalán felméri, hogy melyik irányban a legkevésbé sűrű, ágas-bogas a növényzet. Amint kiválasztja a számára legszimpatikusabbnak tűnő opciót, mutatóujjával abba az irányba mutat.
- Arrafelé egészen járhatónak tűnik.
Utoljára módosította:Jáger Sára, 2019. augusztus 12. 12:57
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 18. 18:16 | Link

erdőcske és népecske



Hát na, a fatörős jelenet nem volt semmi, de nem vagyok én olyan, hogy a szájamat tátom ilyesmin, arcom egy elismerő fintorba moccan, halkan hümmentek egyet, hogy ez nem nekem jutott előbb eszembe...! Persze, itt a pálcám, na de egy bot, hát menten nekem is kell egy, így szememmel kutatom mint az állat, hátha találok valamit. Aztán odébb látok is egyet, de egyelőre nem moccanok érte. Kivárom az alkalmat? Na meg figyelek.
- Semmi gond amúgy, nem haragszom – persze vágom én Petya megjegyzése után, hogy mi volt itt a nagy köszöngetés meg minden. Aprót vigyorgok is a pajtás felé, hogy na, mik vannak, minden rosszban van valami jó, meg minden, neki meg most aztán főleg, én meg kapom azt, amit, egyelőre az értetlenséget. Jó, hogy Sára nem törte össze magát első körben, ez külön öröm, így akkor egész nyugodtan tudjuk megvitatni a helyzetet és persze, talán kitalálni valami olyat, amely hasznos lehet. Megint megvakarom a fejem búbját, ilyenkor szoktak ötletek jönni, amikor kihúzok egy szálat közben az üstökömből, de most... most semmi. Ott is annyi a kérdőjel, hogy abból is erdőt lehetne ültetni. Ajh.
- Én szórakozni ilyennel? - meglepett arccal pislog egy sort, bár aztán egy szégyenlős „hja, igen” vigyorral vonok vállat, a könyvlapozgatós dolog vicces lenne, na de bezárni egy mesekönyvbe, az olyan mágia, amelyet még elképzelni sem tudok. - Hát most már mindegy ki mit csinált. Nekem a kezemben sem volt mesekönyv, mégis itt vagyok. Szerintem csak random kapott mindenki, aki kicsit közelebb volt, ha akarta, ha nem. Szerintetek valaki más szívatása ez? - el lehet képzelni a kreatívak közül, hogy ilyet is kiagyal, viszont ott bűzlik az egész, hogy nekem ez nagyon bonyolultnak tűnik ahhoz, hogy csak úgy egy diák megtegye. Viszont mindig vannak meglepetések, így aztán nem kell ezen sokat gondolkodni, majd kiderül, egyszer.
- De ugye ki lehet jutni...? - bukik ki belőlem ismét, aztán leginkább egy másféle válasz hangzik el Lilitől, amire nem tudok nem nagyon nyelni. - F*sza... - mormogom arra, hogy akár itt is maradhatunk ha valaki megpiszkál minket és elveszi a könyvet. Akkor ezek szerint most ott fekszem a könyvtárban, szorongatom azt a könyvet és idebent meg állok és pofázok? Remek!
- Tuti valaki meg fog minket találni és elveszi a könyvet. Nem akarok mesehős lenni! - nem nyávogok, nem nyávogok, ez tény. Inkább mérges vagyok, de nem Petyára, nem volt ráírva, hogy ez történik. Szegény... tuti most rágja magát, hogy mit csinált véletlen.
- Ég is feketéllik... Biztató cím, ez inkább valami thriller lesz, nem mese – csóválom meg a fejem, most itt már tényleg nem vicc, főleg ha megint felnézek az égre, amely ezt sugallja, a címre utal meg minden és még mindig nagyon nincs jó érzésem ezzel az éggel kapcsolatban. Nem olyan, mint mikor valami kemény vihar csap le a strandon, vagy a városban, ez sokkal... mélyebb? Nincs hideg, mégis ráz a hideg folyamatosan, főleg mert közben még érezni azt a figyelő dolgot, érezni, hogy itt nem jó. Azért arcom felvidul egy kicsit, amint Lili felé fordulok.
- Tényleg? Ez remek! Te... te tudsz majd segíteni felrúnázni? Vagy hogy kell? - érdeklődöm, addig sem ezzel a vacak hellyel kell foglalkozni. Figyelem őt, őket, amint a telefonnal bíbelődnek, forognak és világítanak, az már túl szép remény lett volna, ha van térerő és még hívni is lehetett volna segítséget.
- Máshogy nem lehet üzenni kifele? Mondjuk ráírom a homlokomra, hogy ne piszkálj, az nem jelenik meg a fejemen kint? - spekulálok csak, azon történetek alapján, amiket valaha olvastam, akár képregény formájában. Talán bejön, talán hülyeség. Egy nagyobb dörrenés közben pont jól esik, aztán irányt választunk, miután a vakuval körbekémleltük a dolgokat. Fényben, főleg ebben, még parább az egész.
- Oké! - indulnék meg, de gyors visszalépek és felkapom a nemrég kinézett botot. Egész vastag, nem fog kettétörni, mert épp ránézek, talán megcsapkodhatok vele szörnyet is, ha lesz. Remélem nem. De közben úgy nézek ki, mint valami túrázó.
- Akkor menjünk – nem vagyok épp hősalkat, de nem küldhetek előre lányokat. Így magamra veszem ezt a terhet és elindulok Sára irányába, hátha járható, közben Petya felé sandítok, mennyire bírja. Amúgy tök vigyorognék, mert végre valami kaland, csak ja, nincs jó érzésem.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 28. 07:49 | Link

IV.

Állj, állj, állj! Most akkor mi egy olyan könyvben vagyunk, amivel mindig a szomszéd öregember ijesztgetett otthon. Mivel soha semmire nem figyeltem, amikor olvastam, ezért azt mondta, hogyha ennyire benne vagyok a könyvekben, akkor egyszer ott is fogok maradni. Lassan tekertem a bringámmal a kis utcában, miközben egy Stephen King könyvet bújtam. Végképp eretnekség, mert általában mugli szerzők lapjaiba voltam belemélyedve. És… hát átmentem a bácsi varangyán. Nem volt szép látvány. És szándékos sem. Utána azzal átkozott meg, hogy egyszer a könyvben ragadok, és ő lesz az, aki kiveszi a kezemből, hogy örökké belezárhasson. Hatalmasat nyelek, miközben kék szemeim a kinyúlt varangyra hajaznak. Tényleg megátkozhatott. De most férfinak kell lennem! Felrázom magam, hogy újra résztvevője lehessek a kis csoportosulásunknak. Éppen szólásra nyitnám ajkaimat, amikor egy pillanatra világos lesz egy közeli villámlástól, és tisztán látom társaim arcát. Ők is az enyémet sajnos, amire tanácstalanság ül ki pont arra a másodpercre, amíg láthatnak. Már ha egyáltalán valaki rám akar nézni.
- Ez közel volt – mondom egy erőltetett mosoly kíséretében, miközben Sárára emelem tekintetemet. Hallgatom, és hallgatom. Miközben számolok, és amikor eljutok magamban háromig már dörög is egyet az ég. – Baromi közel – motyogom már csak szinte magamnak, miközben tovább hallgatom a többieket. Kivételesen csöndben tudok maradni, mert rendesen összecsináltam a gatyámat az elmúlt pár perctől.
Közben az is kiderül, hogy mindenki jól van. Már csak el kéne indulni innen. A bokrokat és lombokat fújja a szél, ami egyre vészjóslóbban süvít a fejünk felett.
- Mindenesetre – kezdem komolyan. – Nem vagyunk biztonságban a fák alatt – nézek először Elire, Sárára majd Lilire. Indulni kell. Semmi hasznos nincsen nálam. Legalábbis azt hiszem, mert az a fontos észrevétel, hogy a táskám a könyvtárban, a mellettem lévő széken pihen. Pedig millió jó dolog lehetett volna benne, amivel most ki tudnák húzni magukat a csávából. Odasétálok az egyik bokor mellé, a többieket egy pillanatra magukra hagyva. Hadd beszélgessenek, én most teljesen használhatatlan vagyok. Illetve, nem szeretnék most mindenféle találgatásba belemenni, attól azért érdekes módon realistább vagyok. Tudom, fura. De ilyen, veszélyesebb helyzetekben szeretek a realitás talaján megmaradni, és csak arra fókuszálni, ami igazán fontos. Jelenesetben a találgatásnál fontosabb az, hogy minél hamarabb találjunk egy biztonságos helyet. A bokor mellől magamhoz veszek egy nagyobb ágat, és azzal megyek vissza a többiekhez. Éppen Sára utolsó mondatát kapom el. A szőke lány egy kevésbé sűrű növényzetű útszerűségre mutat.
- Nekem oké – mondom, és Gandalf módjára koppintok kettőt a félnedves erdőtalajon. Hát, most kell mindent feleleveníteni, amit az eddigi szerepjátékokból tanulhattam. Persze azokat, amik hasznosak. Például azt, hogy mindenhol vannak minden játékban és világban vannak úgynevezett Easter Eggek. Ha nagyon figyelünk a környezetünkre, akkor biztosan találunk hasznos holmikat.
- Gyertekindulok meg vezér módjára a többiek előtt. Remélem, hogy követnek, mert a bennem dúló rémületvihartól nem nagyon nézek hátra, hogy jönnek-e utánam vagy sem. Lábam elé figyelek, miközben egy-egy villám megvilágítja előttünk az utat. Földből kiálló gyökerek és kövek állhatják olykor az utunkat, így érdemes a lábunk elé figyelni. Közben néhány imát elmondok magamban, hogy nehogy veszélyes növények földjére lépjünk. Az nagyon kellemetlen lenne. Aztán hirtelen rossz érzésem támad; valaki figyel. Szinte hallom, hogy felmér minket, és a markába röhög minden alkalommal, amikor látja, hogy összerezzenek.
- Sára! – kiáltok hátra a lánynak. – Azt tudod, hogyan lehet kijutni? Mitől szakad meg a kapcsolat? Mármint… Azzal nem számolva, hogy valaki kiveszi a kezünkből a könyvet, és örökre itt maradunk – nyelek egy hatalmasat, miközben megfordulok, és Sárára emelem kék tekintetemet. Arcom most jóval gondterheltebbnek tűnik, mint általában. Persze, ezt csak az veheti észre, aki nem először találkozik velem. Szóval, Sára ebből kiesett.
- Ez nem hülyeség – mutatok Elire a külvilág felé jelzés gondolatára.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. augusztus 29. 07:51 | Link

Elvarázsolódtunk

Ahogy kimondom, hogy egy mesekönyvben vagyunk, átjár a jeges rémület. Kívülről könnyen maradok nyugodt, de odabent! Egyáltalán nem. Nekem jövőhéten kviddics meccsem lesz, és Eszter lenyakaz, ha nem megyek. Istenem, ki kell jutnunk innen. Oké. Egy aprócska pánikroham, semmi vészes, tudom kezelni a csődjeimet. Viszont a mesekönyv és a tény, hogy Sára egyetért velem, rossz, nagyon rossz.
- Reménykedjünk.
Ajajaj, igen. Reménykedjünk. Nem mintha most minden olyan felhőtlen lenne odakint, de szeretném hinni, hogy még van lehetőségem felhőtlenné, vagy legalábbis ahhoz hasonlóvá tenni, mert nem akarom, hogy ne legyen esélyem. És ha kell, akkor, bár távol áll tőlem, de én magam égetem el a mesekönyvet, olyan szinten, hogy soha többet senki se férhessen hozzá. Eszter tényleg meg fog ölni, ha nem leszek ott azon a kviddicsmeccsen.
- Az ég is feketéllik...
Gondolkodás közben átnyújtom a telefont Sárának, hogy nézze meg, tud-e valamit kezdeni vele, túl azon, hogy mindenki megtudhatta mikor született Vajda Ricsi, vagy éppen nézheti a mosolygós fejét, ami a háttérképemről köszön vissza. Amíg Sára alkot, én a fiúkra nézek.
- Az a baj, hogy ez a mese nem létezik. Ez nem mugli mese és nem is mágikus. Ez valami, amit a mesekönyv éppen most ír, vagyis, minden tettünk hatással van a végkimenet alakulására.
Lenne inkább a Piroska és a Farkas, de tényleg, azzal sokkal, de sokkal messzebbre mennénk. Nem hiszem el, hogy egy olyan mesébe ragadtunk, amit még senki sem írt meg. Így sokkal kockázatosabb benne lenni. A számat elhúzom arra, hogy nincs jel, mert akkor legalább valakit felhívhattunk volna, de nem. Visszavéve Elijah-ra pillantok, és bólintok párat.
- A faluban van egy bolt, ahol megcsinálják. Elmegyek veled szívesen oda.
Ha ugyebár erre még lesz lehetőségünk, de nem lenne szabad ennyire negatívnak lennem. Vegyük úgy, hogy végigvisszük, és minden tökéletes lesz. Viszont a kérdésére csak megvonom a vállam, mert nem tudom a választ. Azt tudom, hogy a sérülések megjelennek, de azt nem, hogy más is. De mindenképpen meg kellene próbálni.
- Van valakinél íróeszköz?
Mert hát az nem lenne egy utolsó szempont, hogy tudjunk mivel dolgozni. Ha kell, akkor viszont képes vagyok arra, hogy belekarcoljam az alkarunkba ezt a feliratot, csak nem szeretnék idáig eljutni. A bokor továbbra is zavar, de mielőtt ezt a gondolatot kifejezésre juttathatnám, a csapat az indulás mellett dönt, és én is egyetértek ezzel, jó lenne inkább olyan terepen lenni, ahol mindent jól beláthatunk. Így hát Péter vezetésével megindulok én is.
Utoljára módosította:Révay Lili Athalie, 2019. augusztus 29. 21:12
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. augusztus 29. 08:44 | Link

Csapatom

Az égen a felhők egyre sötétebbek, és ezzel párhuzamosan a körülöttetek lévő világ egy egyre jobban veszik bele a mélybe. Talán tényleg célszerű lenne elindulni, ha már egyszer erről van szó hosszú percek óta, a tanakodás nem segít.
Petya, ahogy közelebb lép a zörgő bokorhoz, a valami, mintha elillanna, azonban a rövid kutatás nem sikertelen, valóban van ott valami, pontosabban két tárgy is. Egy csúzli és egy lámpás. Legalább már minimális fegyveretek van. Mindenképpen érdemes kézközelben tartani.
Indulás! Az irány, amit Sára javasol, remek, az út kitaposott, könnyen járható, a fény segíti a jobb látást. Az ég dörren egyet, mely elnyom egy tompa puffanást. Hárman maradtatok. A sereghajtó Liliána nyom nélkül tűnt el, pontosabban a telefonja megmaradt, az a földön hever és úgy néz ki, képet akart készíteni, amin a háttérben meghúzódik egy alak. Körvonalai alapján egy mágus, de ha hátranéztek, nincs ott semmi.
Egy pillanattal később a nyomasztó érzés, hogy figyelnek titeket, megszűnik. Továbbindulhattok az úton, kijuttok az erdőben és a közelben egy falut pillantotok meg, ami nagyon emlékeztet az iskola mellett található Bogolyfalvára. Elindultok felé?

//Egy kört írjatok csak, amiben benne van a döntés, hogy merre indultok, utána érkezem.//
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 30. 13:24 | Link

IV.

Miután megálltam, és jobban szétnéztem, nem tudtam nem észrevenni, hogy itt valami készülőben van. Valamit láttam, kajakra. Rossz érzésem támad. Nem az a rossz érzés, mint amikor beszólsz valakinek, aztán amint kimondod, tudatában leszel annak, hogy most jön a verés. Ez egy teljesen más érzés. A gerincem most az M0-ás, amin végigszáguld a hideg, de itt nincsen sebességkorlát. Így egymás után többször is kiráz a hideg. Valaki néz bennünket. Nem is csak néz; figyel. Minden apró szőrszálam az égnek áll, de végig nézek a csapaton, és megállapítom, hogy kellek nekik. Vezetőnek képzelem magam, amolyan Mózesnek, aki most elviszi őket az Ígéret Földjére. Kettéválasztom az utunkba álló bokrokat, és nyájamként vezetem őket. Ekkor a szétválasztott bokorba tekintek, mert valamit kiszúrok a szemem sarkából.
- E – szólalok meg finom úriassággal, majd lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem az ölükbe pottyanó jackpotokat. Egy csúzli és egy lámpás. Azt a ku…tya mindenit! Ekkora mázlit.
- Srácok, srácok! Ezt nézzétek – emelem fel a két megmentőt. Mindig is jó voltam a csúzlival, s mivel én találtam, ezért egyértelműen az enyém. Zsebre is dugom, majd a lámpást a magasba emelem. Megnyitom rajta a gázt, és már világít is. – Minek nekünk teló? Ezt nézzétek – mutogatom szélesen vigyorogva, mintha én találtam volna fel.
És intek is a buksimmal, hogy menjünk tovább, így már minden rendben lesz. De sajnos nem. Ez nem így működik. Így működik az univerzum. Ad, aztán elvesz. Van egy fegyver és egy fényforrás. Aztán dörgés és egy puffanás. Biztos Eli bukott fel valamelyik gyökérben, ezért szememet forgatva fordulok meg.
- Bakker, figyelj a lá… - ekkor látom, hogy nem látom. – Lili – suttogom elhaló hangon. Az utánam lépkedő Elit kicsit arrébb lököm, hogy a Révay lány hűlt helyére siessek. A telefonját találom a földön. Lehajolok érte és felveszem. Egy kép van rajta… és egy ismeretlen alak. Azonnal szétnézek, majd annak a kezébe nyomom a telefont, aki a leghamarabb érkezik mellém. – LILI – kiáltok most már. – Lili, hol vagy? – nem adom fel, a lámpást a magasba emelve kezdek fel s alá mászkálni.
- Most mi a francot csináljunk? – markolom meg szabad kezemmel izzadt nyakamat. Közben folyamatos a dörgés és villámlás. És egyre csak erősödik.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 30. 16:15 | Link

erdőcske és népecske



- Nagyszerű! - lelkendezek, mert tényleg öröm, ha segít majd benne. Könnyebb lesz nekem azzal, kicsit az otthoni környezetet fogom dédelgetni és megnyugtat majd. A többi dolog most? Nem. Nagyon izzad a tenyerem, félek, ha valamit megfogok, úgy ugrik ki belőle, mint fürdésnél a szappan. Nem jó, hogy a mese ilyen, nem jó, hogy ez a hely ilyen és mi itt vagyunk. És nem egyedül, mert mindenki figyel ide-oda, mindenki nézelődik, mintha keresne valamit vagy valakit. Senki nem tudja mit, és mégis, ott van, mert... Mert.
- Eeeeh, nálam nincs semmi olyan. De pálcás módon nem lehet? Megcsinálom magamon ha kell, csak mondd, hogyan – mert hát na, nem akarom senkire sem ráerőltetni, főleg, ha fájdalmasabb dolog az, hogy oda kell tenni a szöveget. Lehet mindenki akarja majd, lehet senki, én meg mint valami hős. Csak kár, hogy sosem voltam az. Az időnk azonban fogy, így ha ez meg is lesz, akkor valójában már menet közben, nem is gond, egy percet sem tudtam volna már helyben állni. Egyre rosszabb...
Sosem féltem a viharban, de ez olyan, mintha még lenne benne valami. Lehet idegenek, mint a filmekben, vagy valami gonosz lény egy horrorból. Tényleg, remélem, nem korhatáros véres mesét ír a könyv. Nyelek egy nagyot.
Épphogy elindulunk azonban, Petya felkiált, mintha ajtót talált volna. Megállok én is, aztán ránézek, mert érdekel mi az. - Óóóó! De menő! - nem zavar, hogy elteszi a csúzlit, a lámpának azonban nagyon örülök. Fény! Mintha valami csoda lenne, komolyan. Máris vidámabb az út, nemde? Nekem könnyebb az, hogy végre így kövessem. Hagyom, hadd vezessen, olyan jól csinálja, én meg be vagyok tojva, csak menőbbnek akarom mutatni magam. Komolyan, nem kéne mindentől beijedni, elvégre, nem lesz bajunk, nem? Fogalmam sincs, elmerengve sétálok, próbálok valamiféle tervet kiagyalni, minden esetre, de mindig egy áll a képlet végén: bármit látunk, futás. Így aztán észre sem veszem, mi folyik körülöttem, a dörgésekre néha összerezzenek, aztán már csak Petya hangja ráz fel.
Mi?
Ahogy félrelök, úgy rázom meg a fejem, mint akit fejbe vágtak kicsit. A tarkómra fogok, megvakarom, mintha beleégett volna a valami pillantása, vagy csak az idegesség miatti izzadtság csípte ki. Fejemet felemelve nézek a pánikoló haverom felé, majd aztán észlelem, hogy mi történik. Hunyorgok, sajogni kezd a fejem, túl sok minden történik.
- Hova lett Lili? - de az érzés nem múlik, csak könnyebb a lélek. Mintha, a zavaró tényező, amit nem mondtunk ki, nem lenne már, de észre se veszem, csak Lili hiányát. Petya a kezembe nyomja a telefont, mert azonnal ott termek mellette, ösztönösen. A képre tekintek, ajkaim elnyílnak, majd össze is zárulnak. Kattan a billentyűzár és elteszem a telefont. Most fontosabb dolgok is vannak. Valami nem oké. Valami, valami...
- Figyi, én... - aztán megakadok. Miért? Nem, mintha nem tudnám megfogalmazni. Vagyis, tudom. Pánik talán. - Én is nagyon aggódom érte, de talán csak látott egy rövid utat – hogy mi? Mi ez? Kiabálni kellene. Lili! És én.
- Menjünk innen, el, előre. Ott van egy hely, nézd. Egy – falu, ott a falu, megmenekültünk. De ujjam másra mutat végül, egy kastélyra. De hát.
- Lehet oda ment? Nézd, mintha... valami kastély lenne ott, és a fények. Biztos vannak ott mások is – elfordulok, Petyát is oda fordítom. Sára? Sára talán már látta eddig is, talán vele sem lesz gond. Rátekintek. Figyelem. Mondanám, hogy van még valami, de a nyelvemre harapok és félek.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 30. 23:06 | Link

Kerekerdő

Az a tény, amit Lili majdhogynem rettegve állapít meg a meséről, ami magát írja, és amit befolyásolni is tudnak, a navinés lánnyal ellentétben Sárát kifejezetten megnyugtatja - ez ki is ül az arcára, miközben úgy szólal meg, mintha a szavai magától értetődőek lennének.
- Remek, akkor rendben leszünk. Ezek szerint olyan történetbe sem kerülhettünk, ami biztosan a halálunkkal zárul.
Személy szerint jobb esélyeket szavaz meg annak, ha van kihatásuk valamire, ott sokminden menthető lehet még.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az működne, az ilyen típusú könyvekben a sérülések normális esetben nem hatnak kifelé. Bár az sem normális, hogy itt ragadtunk. - Vállat von. Nem, nem szarja le, csak jelen helyzetben nem tudnak mit kezdeni ha a végtelenségig találgatnak. Az ő olvasatában tiszta a sor: végigviszik a történetet és kikerülnek innen, szimpla, magától értetődő. Főleg, mert valami nem volt rendben ezzel az erdővel, pontosabban inkább azzal a sötét, beláthatatlan rengeteggel, ami körülvette őket, és amelyből összetéveszthetetlenül valaki figyelte őket. Feszült, de a feszültségnek az a tettrekész formáját érzi, amely rémült paralízis helyett adrenalint pumpál szét a testében. Tudatalatt valami groteszk indíttatásból talán még élvezi is a helyzetet.
Nem, határozottan nem talán. Valóban élvezi.
Ez akár meg is ijeszthetné, valójában fel sem tűnik, mert ez ugyanaz a fajta izgatottság, amit Sierrában érzett a nagyobb küldetések és harcok előtt. Sokkal jobb, mint egy unalmas iskolában, a szürke hétköznapokban tengődni.
- Rendben, már csak az a kérdés, hogy hol van az, aki elejtette ezeket. - Távol álljon tőle az, hogy letörje Petya lelkesedését, de benne azonnal ez a gondolat merül fel, mikor megpillantja a fiú kezében a lámpát és csúzlit. Ezeknek átlagos esetben kellene, hogy legyen gazdája. Ő lumosszal világít maga előtt, lábuk alatt surrog az avar minden egyes lépésnél. Próbálja a világító eszközeik és varázslataik vetette árnyékokból kiszűrni mi az, ami természetes, hol moccanhat valaki, de dolgát megnehezíti a szél, ami még így a fák közt is végigsüvít a területen.
Amint meghallja, a puffanás, azonnal arra fordul, amerre Lili jött mellettük-sréhen mögöttük, de a navinés lány sziluettjét sehogy sem tudja kivenni. Mi A.. ! Itt jött mellette.. vagy legalábbis nagyon közel, mi a bűbánatos pokol lehetett, ami ilyen fürgén el tudta húzni? Látnia kell! Mielőtt Eli is elrakhatná a telefont, megelégeli, hogy a abszolút egyértelműnek vették, hogy neki nem kell látnia, és némileg lendületesebben és nyomatékosabban kapja ki a fiú kezéből a készüléket, mint kellene. Amint megpillantja a képet, abba az irányba néz el, amerre a sötét sziluett kirajzolódik, de ott most csak az éjszaka sötétjében feketének tetsző leveleket rezgeti a szél.
Dönt. Rosszul vannak felszerelve, nem tudják hol vannak, az időjárás vészes, nem lehet semmit ideálisan felmérni, a természet zajai és a mennydörgés elnyeli a hangokat körülöttük, minden szempontból hátrányos a helyzetük. Ahogy Eli valami kastély felé mutat, automatikusan megrázza a fejét.
- Nem, a faluba fogunk menni. Több ember, megközelíthetőbb, több információ erről az egész helyről, a kastélyról, mindenről. - Sosem volt jó ötlet rögtön a központi helyszínre rongyolni mindenféle előismeret nélkül. A falu logikusabbnak és biztosabb lehetőségnek tűnik jelen pillanatban neki, mint az az ódon épület, ami eddig valami szürreális okból kifolyólag nem tűnt fel nekik. Neki legalábbis biztos nem. Van egy kellemetlen érzése azzal kapcsolatban, hogy Lili inkább a kastélyban lesz, de egy dolog meg akarni menteni és nagyon elszántan a teljes vereségbe sétálni, vagy átgondoltan és felszereltebben (akár információkkal, akár ténylegesen) berongyolni a bossfightra.
Hát, Sára a felszereltség mellett dönt. Ha kell, akkor nemes egyszerűséggel a kétségbeesetten Lili után kiáltozó Petya vállát is megfogja és ellentmondást nem tűrően húzni kezdi a falu felé. Erősen ráfog a ruhájára, így ha a lendülettől netán véletlenül felbukna, még időben felrántja, mielőtt elesne.
- Indulás. Falu. Most. - Nem tudhatják, hogy az a valaki egyedül volt-e. Őt is zavarja a navinés eltűnés és addógik is érte, de pont ezért akar valamiként előrébb jutni. Ha így, hát így.
Utoljára módosította:Jáger Sára, 2019. augusztus 30. 23:08
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. szeptember 1. 02:13 | Link

erdőcske és népecske



Nem biztos, hogy a halálunkkal zárul.
Ez a mondat tök olyan, mintha azzal próbálna bárkit nyugtatni, hogy nyugi, csak kicsit harap. De jó, legyünk optimisták, meg vidámak, újkori tinihősök és miegymás. Aztán majd ha olvasható lesz, kiderül, mennyit ér a szereplés, amiből nemigen kértünk. Nincs mindenhol reklamáció, ámbár a könyvtáros felé később lehetne, hogy jobban is figyelhetne, milyen köteteket enged a polcokra, azonban az nem biztos, hogy eddig is ott volt. Még mindig egy rossz, kicsit szemét viccnek vélem az egészet, aljas kísérletnek, vagy épp a saját hülye szerencsémnek. Vagy csak az agyam már nem bír el szinte semmit sem és tiltakozik. Kegyetlenül.
- Akkor ne kísérletezgessünk? Persze, meglehet jobb így, de akkor lényegében, ha itt valami van, akár meghalunk, akár mondjuk csak valami seb, az nincs kint? Eeennyire nem lesz ez könnyű, úgy érzem – van benne valami biztos, hogy ne legyen minden könnyű, ezt valahogy zsigerből érzem, vagy csak hasonló tartalmú előzmények súgják könyv, film és akármi téren. Sosem olyan egyszerű, bár az is lehet, hogy ha itt végünk, odakint alszunk tovább, mint a Csipkerózsika, de a csók már rég nem lesz elég semmire sem.
Megrázom inkább a fejem, nem most kezdek majd el alkart kapirgálni, hogy igazam legyen vagy épp cáfoljam. Valahogy Sárából olyan nyugalmat érzek, és magabiztosságot, ami megijeszt és amit irigylek is kicsit. Mi vagyunk az „erősebb” nem, és mégis, lassan mint a riadt nyulak. De nem gond, sehol sem veszem elő a hím-soviniszta vonalat, vagy azt, hogy kinek mi lenne a főbb dolga. Dolgozzunk össze, ez az egésznek a nagy lényege és ez eddig nagyon jól megy, ahogy figyelem.
- Ohh.., - erre hirtelen nem is gondolt, valóban, hisz ha az előbb a nem egyszerű mellett szavaztam, akkor most sem kellene, csak nem nyitottam ki eléggé a szemem, mert igazából megörültem, hogy nem csak szívatás lesz az, ami várhat minket. Vagy épp bármi. Szerencsére nem indulunk vissza tettest keresni, nagyobb és jobb az, hogy előre és biztonságba húzódjunk, végtére is, ezt már letárgyaltuk.
Persze, csak megint nem az egyszerű módra állította valaki a történetet.
Sóhajtok. Továbbra sem veszem le a szemem Lili helyéről, mintha valami látomás, még mindig ott lenne, aztán nincs. Petya kivan, mindenki, csak máshogy jön ki. Vagy mégsem. Valami...
Szinte észre sem veszem, ahogy kikapja a kezemből a telefont. Egy pillanatra ujjaim erősebben szorítanak rá, de az kicsusszan, én pedig a levegőt markolom. Ujjaim engednek, végtére is, nem is az enyém és nem is volt jogom eldugni. Bocsánatkérő pillantás, azonban a szó elmarad. Nem volt helyes. Senki sincs itt rajtuk kívül, orrnyergem dörzsölöm végül meg csupán, az agyam fárad, a fej zúg. Pont jókor, pedig nem vagyok migrénes. Sőt. Szinte sosem fáj, és most kellemetlen tör rám, értetlenül állok elébe. Kezem leeresztem.
- Nem tudhatjuk a faluról sem, nem-e valami gonoszok lakta tanya-e. Semmit sem tudunk semmiről. Az irány más, a táv szinte ugyanaz – nem mentegetőzök, hogy rosszra mutattam, csak akkor már lényegében ott is lehet ugyanolyan rossz, mint másutt. Az egész hely rossz. Zsiger ez, mélyről jön. De Sára hajthatatlan, átveszi a stafétát, megragadja és erélyesen dönt. Lábaim nagyon lassan és nagyon nehezen mozdulnak. Fázni kezdek, az ég is zavar, mélyül a sötét.
Fejem felkapom, amint hallok valamit. Egészen biztos, hogy hallom.
- Srácok! Hallottátok?! Valaki bajban van... - és itt vagy hülyén néznek rám, vagy nem. Nem látom jelét, hogy ők is kiszúrták volna, hogy megtorpannának, hogy... és megint. Újra meg újra, belerezdülök, szinte a fülem befogom. Hallom, amit ők nem? Ez nagyon nem jó...
Vagy képzelődni kezdek csupán, mi sem jönne jobban.
A reszketés erősebb, már a gyomrom is öklömnyi. Páni félelem, a nagy pupillák, a heves szívdobogás, minden megvan. Pedig amúgy örülök, hogy haladunk, hogy együtt vagyunk
- Ne – bluggyan ki belőlem, megállok. Közelebb értünk a faluhoz, és ha nem elég a sikoly a fülben, amit úgy néz ki csak én érzékelek, szinte látom, érzem, hogy a falu a nem jó irány.
- Az a hely. Az a hely gonosz. Nagyon gonosz... Kérlek Sára, ne menjünk oda! És ha... és ha azok voltak, akik ott élnek? Akik figyeltek és... és elvitték Lili-t? Nem mehetünk oda... - és a riadalom valós. A faluba nem lehet, nem akarok. Nem akarom. A fejem jobban hasogat, már mindent érteni kezdek. Mégis néma maradok, mint a sír.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 2. 16:48 | Link

IV.

Egy olyasfajta eszelősnek nézhetek ki most, akinek erről hivatalos papírja is van, és vihetnének tovább egy olyan helyre, ahol nagyon boldog leszek. Fel s alá mászkálok, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Minduntalan nyakamat markolászom, és annyira szorítom azt, hogy szinte érzem, ahogyan távozik belőle a kincset érő vér, és hulla állapotúra kezdenek hűlni ujjbegyeim. Nem szeretném elhinni, ami most velünk történik. Hallasz és olvasol ilyen történetekről, de olyankor mindig jobban becsülöd a saját kis légypiszok életedet, elvégre neked milyen jó. Nem történik veled ilyen jellegű szörnyűség. Aztán tessék. Itt van négy – most már csak három – fiatal, akik semmi rosszat nem akartak, csak egy-egy könyvet kivenni a könyvtárból. Basszus, így járjon az ember lánya és fia könyvtárba. Baromi jó, tényleg. Erre jön Eli bugyuta kérdése. Ne haragudj, haver. Szeretlek téged, de most sajnos teljesen készen van az elmém.
- Szerinted, ha tudnám, akkor itt mászkálnék, mint egy balf*sz? – teszem fel a kérdést kétségbeeséstől tágra nyílt szemekkel, majd megcsóválom a fejemet. Odalépek a Pajtáshoz, és a vállára teszem bal kezemet. A másikkal arcunk magasságába emelem a lámpást. Megbánóan sóhajtok egyet, és kékjeimet az ő lélektükreibe fúrom. – Bocs. Nem aka… nemt’om, hogy mi ütött belém – mondom egy apró fintorral, ami a viselkedésemre haragszik ennyire. Sokszor szólalkozunk össze viszonylag. Nem mindig egyeznek a nézeteink. De ez most olyan helyzet, amikor még ennyi civakodást sem engedhetünk meg magunknak. Egy társunk eltűnt. And Sára, you’ve got a point there. Örülök a tárgyaknak, amiket találtam, persze. De vajon ki rejtette el őket? Ta-ta-taa. Egy villámlás és tiszta Scooby Doo érzéssel nyelek egy hatalmasat. Meg kell találnunk Dianát.
- Elijah – nem szoktam kimondani a nevét, csupán a becézett formáját használom. Látom és szinte érzem, hogy teljesen kezdi elveszíteni a fonalat. Valahova elgurul a nyugi gyógyszer, és úgy érzem, hogy nem tudok rajta segíteni. Sára nagyon magabiztosan jelentette ki, hogy csak egy út van, ami most szóba jöhet, az pedig a faluba vezető út. – Abban a kastélyban – mutatok az irányába, de kékjeimet ki nem veszem Eli sötétjeiből. – Nincsen semmi és senki, aki segíthetne nekünk. Vagy ha szeretnél egy interjút a vámpírral, akkor csak hajrá – tárom szét színpadiasan karjaimat, amire a lámpás fénye egy időre kissé bátortalanná változik. – Kérlek, haver – újat rángatok a jobb kezemben lévő lámpásos, mert most imádkozva teszem össze a két kezem. – Hallgassunk Sárára, és kotródjunk lefelé abba a koszos faluba – a végére már kissé ingerültebb a hangom, nagyon nehéz higgadtnak maradni ebben a helyzetben.
Katona módjára fordulok a Jáger lány irányába, akinek ezidáig háttal álltam. Olyan fordulatot veszek, hogy szinte beleszédülök.
- Menjünk – bólintok az irányába, de a jólneveltségem nem hagy nyugton. – De én megyek előre – mondom magabiztosan, és indulok meg a többiek előtt, jó magasra emelve a lámpást. Hátra-hátra tekintgetek, hogy megbizonyosodjak róla, mindketten jönnek utánam. Az kéne még, hogy még egy ember felszívódjon. A gondolatra megtorpanok, és csak félig mutatom arcom a többiek irányába. – Szorosan gyertek mögöttem. Nehogy titeket is elkapjon az… az izé – hangom szokatlanul komoly és aggodalommal teli. Katona léptekkel menetelek tovább, hogy mihamarabb megérkezzünk a faluba.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2019. szeptember 9. 08:40 | Link

Csapatom
(Sára ugyan nem írt még egyet, de a történet folytatható)

A faluba vezető út egy kellemes lejtő, nincsen benne semmi kihívás, ugyanakkor az utolsó métereken olyan érzésetek van, mintha kezek ölelnének körbe titeket, és ez megállásra késztet.
A falu határában lángok csapnak fel, melyből egy ember lép elő, alacsony férfi, hosszú botja végén vörös kő csillan meg a lángokban. Lassan közeledik felétek, elméretezettnek tűnő vörös talárja a nedves füvet szántja. A férfi szemében bölcsesség csillan, és egyenesen Sárát nézi, mint aki mondana valamit, azonban jó három méterre megtorpan a triótól, és tekintetét Elijáhra emeli. Mint aki a veséjébe lát, úgy nézi őt, nem csoda, ha a fiú esetleg hirtelen jött bűntudatot érez. Van valami, amit bevallanál, Eli?
- Jöjj velem!
Fordítja végül vissza a tekintetét Sárára, és a választ meg sem várva indul vissza a tűzbe, melybe úgy sétál bele, mintha hétköznapi dolog lenne. Ha Sára vele megy, neki sem kell aggódnia, nem égetik, inkább csiklandozzák a lángok. Persze dönthet úgy is, hogy nem megy.
Ahogy Péter is, akit egy világoskék szempár figyel az egyik közeli fa mögül. A szőke szépség, kifejezetten a fiút nézi, és ha megvan a kapcsolat, hófehér mutatóujjával int neki, hogy jöjjön közelebb.


//Beszéljétek meg, hogy szétváltok-e vagy sem, és írjátok meg nekem, hogyan döntöttetek. Elmehet egyikőtök is, vagy mind a ketten magára hagyva Elijah-t. //
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Jáger Sára
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. szeptember 12. 21:33 | Link

Kerekerdő

- A falu valamivel közelebb van, az pedig nem jelent jót, hogy az a kastély csak úgy a semmiből úszott a látómezőnkbe. - Nagyon magabiztosan hangzik, ám valójában számára is ugyanolyan bizonytalan a helyzet, mint a fiúnak. Mindössze tudja, nem tehetik meg a tétovázást most, hogy egyikük már így is eltűnt. Ha az egyik a másik pedig a másik irányba akar tartani, nem állhatnak egy helyben. Ez a luxus most nem megengedett. Továbbra is fogja a srácot és húzza magával, érzi, hogy az ellent tart, de ez csak növel benne valamiféle baljós bizonyosságot. Olyasmit hall, amit ők nem, nyugtalan.. mi a pokol? Olyan mintha valaki rajta keresztül akarná terelgetni őket. Hát akárki is az, ha a szándéka jó lenne, akkor nem így kommunikálna, ez az elme felett gyakorolt erőszak! Nem, kicsit sem szimpatikus neki az ötlet. Egy pillanatra megáll, szembefordul Elijah-val és két oldalt megfogja a fejét. Ujjai a bongyor fürtökbe túrnak, de cseppet sem romantikus jelentéstartalommal, mindössze azért, hogy így stabilabban megtarthassa a fejét és rákényszerítse, hogy rá nézzen.
- Ide hallgass. Nem, nem hallom, amit te hallasz, de nem vagy jól és akármerre is akar téged kényszeríteni bármi, ha így teszi, nem jelent jót. SNAP OUT, KID!
Beszéd közben felveszi vele a szemkontaktust, zavartságot keres, nem normális méretű pupillát, bármi mágikusan vagy fizikailag érzékelhető vagy árulkodó jelet. Azt mondják, a szem a lélek tükre, hátha most is mesél valamit.
- Mit hallasz, mit látsz? Valaki beszél hozzád? Elijah. - Megnyomja a fiú nevét, hogy az legalább egy pillanatra egyáltalán kiszakadhasson abból a lázálomból vagy akármit is éljen át most. Sára gyomra is liftezik, mert hazugság lenne azt mondani, hogy nem ingatták meg a fiú szavai, de mostmár elindultak a felé, mostmár nem fordulhatnak vissza. És ki tudja továbbra is, hogy nem ez a jó út, hogy nem valami trükk. Mint azok a varázslények Sierrában, amelyek kislánysírás hangját imitálva csalják magukhoz az áldozatot, hogy aztán elkapják.
Valóban lassabbak úgy, hogy neki gyakorlatilag noszogatnia kell végig Elit, de félreértés ne essék, hiába ő a lány, meglepő módon igenis van annyi fizikai előnye, hogy a csak sima húzódzkodást legyűrje. Ha Elijah sokkal erőszakosabban és hevesebben állna ellent, az már trükkösebb lenne.
- Ha bármit látsz, azonnal szólj, van pálcánk, tudunk támadni, ha kell. - Arra az eshetőségre is felkészül, ha a faluban valóban barátságtalanul fogadnák őket. Mindent fontolóra kell venni.
- Whoa. - Egy pillanatra hátrahőköl a felcsapó narancsos lángok láttán és megfordul a fejében, hogy talán rossz döntést hozott, mikor ezt az irányt választotta, a felbukkanó varázsló azonban nem kelt benne rögtön ellenséges benyomást. Ez persze lehet megtévesztő is. Rövid ideig az ismeretlen mágusra mered, míg az Elijaht nézi meredten.. zavaros momentum, de Sára valójában már döntött, ez a döntés pedig kiterjed a kezében tartott eridonos fiúra is, merthogy az előbbi pánikroham után nem hagyja itt, az biztos. Péterre néz, miként reagál minderre, majd megszólal.
- Menjünk. Nekem ezek a lángok inkább tűnnek valami védővarázslatnak. Lehet, pont a kastélytól és az erdőtől. - Ráfog Elijah kezére és elindul, de ő megy elöl, hogyha a tűz netán égetne, egyrészt csak ő sérüljön, másrészt időben tudjon szólni a többieknek. A lángok azonban csak enyhe bizsergéssel szaladnak végig a bőrén, nem bántják, félig a tűzből néz vissza a párosra, jönnek-e, végül ténylegesen követni kezdi a varázslót a lángokon keresztül. Mivel a választási lehetőség végett kissé elbizonytalanodott, illetve nem koncentrál annyira arra, hogy Elijaht fogja, a fiúnak van lehetősége kiszabadulni a fogásából, ami most kevésbé határozott.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. október 16. 11:26 | Link

erdőcske és népecske



Eljut agyamig bocsánatkérése és úgy is nézek rá, hogy nincs semmi baj, nincs emiatt baj, de van, van valami nagy és hatalmas, de hogy mondjam el ha...? Persze, iszonyat szörnyű dolog volt eddig is Lili eltűnése és akkor még minden más is... Ezek után ha valaki valaha könyvet mer a kezébe fogni... előtte minimum írok egy végrendeletet. Kettőt. Nagyot sóhajtok, vállaim kicsit megrogynak, mintha valami nehéz lenne ott, majd el is tűnik, talán lehet, hogy tényleg túltoltam ezt a hiszti dolgot, sőt, sőt, nagyon, érzem, de úgy elönt, hogy már nem tudok ellene tenni. Nem én irányítok és mégis, muszáj lesz erősebbnek lenni, ujjaim ökölbe szorulnak, az érzés azonban marad. Miért ilyen nehéz?
Fejem fordul, ahogy nevem hallom, ahogy rám néz és ahogy most ő próbál nyugtatni, alkudozni velem, rávenni a falura és reppennék, jaj, már rég ott lennék de _nem_megy_. Nem lehet. Talán még könny is csillan a szemeimben, fejembe még jobban beleáll a fájdalom, egy pillanatra meg is fogom kobakom, mint aki csak tiltakozni akar vagy egy kis csendet azáltal, hogy ráfogok füleimre, de semmi. A fájdalom enyhül, az arcom is, minden.
- Ott van Lili, tudom és érzem – nézek el a kastély irányába, vágyakozóan, hogy nekem ott a helyem. Lehet interjú lesz, lehet vámpírral is, nem számít. A falu említésére testem ösztönösen rezdül össze, védekező mechanizmus és miegyéb, visszapillantok rá és határozottan rázom meg a fejem.
- A falunál még ez a nyomorult pusztulat tisztás is biztonságosabb – szűröm ki fogaim között, mintha csak valami káromkodás lenne és nem esne jól. Nem is esik jól. Semmi sem. Egy véleményen vannak, egyet mondanak és egyet döntenek. Menni kell, nincs mese, Petya hangjából elég kiszűrni, hogy itt és most nincs helye annak, amit teszek, tenni akarok. Bátortalan, apró léptek, mintha ólomból lennének a cipőim, de elindulok. Tekintetemmel ismét a kastélyt nézem, bámulom, hátha véletlen mégis arra tartunk, de nem. Előre, a falu közeledik, az én gyomrom egyre kisebbre szűkül, az őrület pedig közben...
Ujjakat érzek magam körül, hisztérikus tekintetem a másikra kúszik. Mintha egy üveg mögött lenne, elérhetném és mégsem. Még úgy is hallom kicsit, kell egy kicsi időre, mire felfogom szavait, mire lenyomom a magam torkán a gombócot és ki bírom nyitni számat. De elsőre valami nyikkanást hallatok csak, még mindig tele van a fülem azokkal, azzal, nem múlik.
- Nem hallod...? De... - erőtlen, tekintetem riadt, nem tudom, van-e ott bármi más is. Lehet. Nagyot sóhajtok, máskor zavarba hoz, ha egy lány ilyen közel és így, most erre sem tudok figyelni, csak kitépni innen magam és elrohanni. A lábaim mozgásban, toporgok, mintha nem lenne nyugtom, apró harc ez, önmagammal?
- Téged látlak, téged hallak és... mást. Valakit. Valaki aki veszélyben van... - és keservesen sikolt életéért talán. Szörnyű. Kínzó. Már-már szinte én érzem, mi fáj neki. De hogy mi ez és miért csak én hallom, fogalmam sincs. Reszketek, miközben ismét elindulunk, folyamatosan. Lassú lépések, elmaradok, lemaradok, megtorpanok, nem könnyű, tudom. Haladunk, csak nekem egyre rosszabb. És más.
Felsikítok, amikor a lángok felcsapnak. Ösztönösen ugrom hátra, mint valami vad és nem gondolkodom. Aztán kilép a mágus. Tekintete metsző, állom, de közben elsírnám magam, azonban ezt már nem engedem magamnak. Csak bámulom, állam felszegem, majd le. Ó, tudja. Tudja, amit én is?
Nagyot nyelek végül, semmit sem mond, a lángokra pillantok. Közelebb érek hozzá, érzem Sára kezének fogását. Aztán elborul minden. Most már nem csak a fejemben tombolnak, én magam is üvöltök egyet és kirántom a kezem.
- Nem, nem, nem. Halál! A tűz éget! - fröcsögöm és hátrálni kezdek. Nem enged oda be, tekintetem most már nem fél, határozott. - Akkor vesszetek oda! - köpöm feléjük a szavakat és megyek, vagyis... bukdácsolok. Lábaim még mindig nem engedelmesek, a bal erre, a jobb arra, de végül megtalálom az irányt. Nem futok gyorsan, náluk ott a pálca, ha meg akarnak állítani, de nekem az a cél, hogy ettől a tűztől olyan messze legyek, mint ide Kairó.
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet