Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

Továbbra sem vagyok éppen üde, ahogyan Álmos mögött baktatok a könyvtár irányába. Az a vicces, hogy még csak nem is vagyunk különösebben óvatosak - annyira késő van (pontosabban inkább már korán), hogy ilyenkor már nincsen az a mazochista prefektus vagy tanár, aki járőrözésre adná a fejét. A Banya portréja előtt elhaladva azért igyekszem vigyázni, mert a pletykákat jobb elkerülni, de úgy egyébiránt elég kényelmesen sétálunk végig a Rellontól az első emeleti folyosóig.
- Azt hiszem emlékszem, merre van a részleg az álmokról - mondom halkan, miközben benyomom az ajtót, hogy aztán a könyvek között találjuk magunkat. Remélhetőleg gyors és problémamentes lesz a keresgélés, bár abban biztos vagyok, hogy nem lesz a legkellemesebb így ennél a pici pálcafénynél olvasni. Nagyobbat varázsolni viszont én nem vagyok elég vakmerő, kiszúrhatja valaki, de lehet hogy a fiú erről máshogy vélekedik.
- Erre - bökök fejemmel az egyik bal hátsó sor irányába, amerre emlékeim alapján az álmokkal foglalkozó köteteket sejteni vélem. Amikor odaérek a megfelelő sorhoz, pálcámmal megvilágítva a polcot keresni kezdek bármilyen olyan könyvet, ami most segíthet. Azt pedig nem szabad elfelejtenem, hogy később egyedül majd visszatérjek egy olyanért, ami megmagyarázza nekem azt, mi történhetett akkor, amikor megpróbáltam illúziómágiát használni Álmoson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=719970#post719970][b]Somoskői Lilla - 2018.04.08. 16:57[/b][/url]

Továbbra sem vagyok éppen üde, ahogyan Álmos mögött baktatok a könyvtár irányába. Az a vicces, hogy még csak nem is vagyunk különösebben óvatosak - annyira késő van (pontosabban inkább már korán), hogy ilyenkor már nincsen az a mazochista prefektus vagy tanár, aki járőrözésre adná a fejét. A Banya portréja előtt elhaladva azért igyekszem vigyázni, mert a pletykákat jobb elkerülni, de úgy egyébiránt elég kényelmesen sétálunk végig a Rellontól az első emeleti folyosóig.
- Azt hiszem emlékszem, merre van a részleg az álmokról - mondom halkan, miközben benyomom az ajtót, hogy aztán a könyvek között találjuk magunkat. Remélhetőleg gyors és problémamentes lesz a keresgélés, bár abban biztos vagyok, hogy nem lesz a legkellemesebb így ennél a pici pálcafénynél olvasni. Nagyobbat varázsolni viszont én nem vagyok elég vakmerő, kiszúrhatja valaki, de lehet hogy a fiú erről máshogy vélekedik.
- Erre - bökök fejemmel az egyik bal hátsó sor irányába, amerre emlékeim alapján az álmokkal foglalkozó köteteket sejteni vélem. Amikor odaérek a megfelelő sorhoz, pálcámmal megvilágítva a polcot keresni kezdek bármilyen olyan könyvet, ami most segíthet. Azt pedig nem szabad elfelejtenem, hogy később egyedül majd visszatérjek egy olyanért, ami megmagyarázza nekem azt, mi történhetett akkor, amikor megpróbáltam illúziómágiát használni Álmoson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720524#post720524][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.04.14. 22:57[/b][/url]

Annyira megszokta már az állandó fáradtságot, hogy szinte már nem is emlékszik arra, milyen kipihentnek lenni. Fogalma sincs, mikor aludt ehhez eleget utoljára, tekintve, hogy az álmait kerülni igyekszik, ha pedig az mégsem sikerül, akkor előbb-utóbb úgyis felébred, méghozzá cseppet sem pihenten. Kezét zsebre dugva olyan komótosan sétál a folyosón, mintha az egész világ ura ő lenne ebben a pillanatban és fel sem merülne a lehetősége, hogy esetleg belefuthat egy álmatlan prefektusba vagy tanárba. Még a pletykás portrék előtt sem hajlandó osonni, csak úgy tesz, mint aki észre sem veszi őket. Azt hihetné az ember, hogy éppen alva jár, vagy valami olyasmi, ahogy leragadni igyekvő szemhéjakkal baktat előre a vakvilágba. Lilla lépteit követi tulajdonképpen, amíg csak el nem jutnak a pincéből egészen a könyvtárig.
- Sokat olvasol álmokról? - kérdezi, amint becsukja maguk mögött a helyiség ajtaját, egy pillanatra még neki is támaszkodik, majd nagyot ásít és nyújtózik egyet. Éberebb ettől sem lesz, a tagjainak azonban mégis jólesik a mozdulat.
- Tulajdonképpen miért érdekelnek annyira? - tesz fel újabb kérdést. Tenyerét végighúzza rövid haján, aztán ismét zsebébe mélyeszti a kezeit, amíg el nem jutnak a megfelelő polcig.
- Te is pszochológiára készülsz netán vagy mi? - dünnyög megállva a könyvek sora előtt, majd előhúzza a pálcáját, hogy lumost idézzen vele, elolvasva aztán a könyvek gerincén álló címeket a mágikus fény segítségével. - Állítólag közük van a tudatalattihoz, de ha ez igaz, akkor az nagyon borzalmas zuga lehet az agyamnak. Szóval... nocsak, álmoskönyv. - Leveszi a kötetet, majd fellapozza az sz betűnél. - Nincs is benne szörny. Nemáár. Te találtál már valamit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720669#post720669][b]Somoskői Lilla - 2018.04.15. 22:56[/b][/url]

Egészen elmélyülök a keresgélésben, mert tudom, hogy itt kell valahol lennie... Volt már a kezemben a könyv, ami a tudatos álmokkal foglalkozó fejezetet tartalmazza. Nem is sima szimbólumfejtős, vagy az álmok dinamikájáról író könyv volt, hanem gyakorlatiasabb, technikákat tartalmazott. Csak emlékeznék a címére... De lila borítója volt, az biztos. Még egy kis ideig keresgélek, éppen leveszek egy hasonló lila borítós könyvet. Lehet, hogy ez volt az? Éppen kinyitnám, amikor Álmos nekem szegezi a második kérdését, mivelhogy az elsőt megeshet, hogy elengedtem a fülem mellett... Kicsit felmegy bennem a pumpa, amiért megszakítja a keresési folyamatot, de igyekszem nem kimutatni. Valószínűleg csak a fáradtság miatt vagyok türelmetlen és egyébként sem lenne semmi értelme összeveszni vele. Összecsapom a könyvet amelyben éppen keresgélek, megpördülök, nekitámaszkodom a polcnak és Álmosra szegezem kékjeimet, miközben enyhe szkeptikus nevetést hallatok.
- Dehogy. Illúziómágiát tanulok és az álmaim jó ihletforrások. Főleg, ha még irányítani is tudom őket - mondom, majd kicsit sóhajtok és még eggyel halkabban folytatom - Meg aztán nekem is meggyűlt a bajom a saját rémálmaimmal... - Hát igen, miután az az idióta Ákos volt kedves beavatni az igazságba, miszerint különböző módokon tervezgette a kínzásomat és a halálomat, amíg én a közös jövőnkön gondolkodtam... Mondjuk úgy, hogy nem aludtam éppen a legjobban. Főleg akkor nem, amikor mindezek után még bevonult az elmegyogyóba. Most pedig próbálok úgy tenni, mintha nem tett volna tönkre mindent ez az egész, de ki tudja meddig megy még. Azon pedig már szinte csak nevetek, hogy most összehozott a sors egy újabb sráccal, aki nem bír a rémálmaitól aludni. Jó esetben ő talán nem pszichopata is mellé, de most már a biztonság kedvéért inkább semmi jót nem várok.
- Hát nem ez az - teszem vissza csalódottan a könyvet, amiről hamar megállapítom, hogy nem tartalmazza az általam keresett fejezetet.
- Mióta megy ez már? - kérdezem, egyértelműen a rémálmaira célozva. Borzasztó lehet így élni, ahhoz képest még egészen úgy tűnik, mint aki eszénél van. Én már biztosan megbolondultam volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720902#post720902][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.04.18. 00:49[/b][/url]

Az embert nem érdeklik csak úgy önmagukért az álmok, ez a véleménye az eddigi tapasztalatai alapján. Vagy valamit kutatnak azok, akikkel eddig találkozott, például pszichológusok vagy egyszerűen álomfejtésből akarnak roppant naívan megélni, vagy valami fura van az álmaikban, amitől szabadulni szeretnének, vagy ha szabadulni nem is, de legalább megérteni akarják, miért van valami úgy, ahogy. Még a Herzbergben találkozott valakivel, akit azért érdekelt az egész, mert volt egy fura visszatérő álma egy piros lufiról. Sajnos vagy sem, nem bírta egészen komolyan venni, úgyhogy nem sikerült megtudni, jutott-e valamire az az illető aztán ezzel kapcsolatban. Az első kérdésére Lilla fel sem figyel, csak a második hallatán csapja össze hirtelen az éppen kezében tartott könyvet és ad választ.
- Aha - dünnyögi. Már mindent ért. Ez esetben az álom ihletforrás, azazhogy eszköz, tehát Lillát sem önmagukért érdeklik. A további információ is csupán ezt a meglátását támasztja alá, de azért száját elhúzva pillant a lányra.
- Szar ügy - állapítja meg velősen a rémálmokat illetően. Ha valaki, hát ő aztán teljes joggal mondhatja, úgy érzi, és különben is. A rémálom az valami borzalom. Ezt úgy is tudhatja bárki, hogy nem él együtt vele. Levesz egy kötetet a polcról, de egyelőre csak a borítóját nézi meg, ujját végighúzza a gerincén, majd csak azután csapja fel tartalomjegyzéknél, majd találomra lapoz tovább.
- Nézd csak, itt... honnan tudhatjuk, hogy álmodunk... - mutatja, amint megakad a szeme ezen a mondaton éppenséggel az egyik oldal alján. Az újabb kérdés hallatán felpillant, majd gondolatban utánaszámol, mikor is halt meg az anyja. Nem sokkal azután jelentek meg a szörnyek. Ujjait is mozdítja, ahogy az éveket számlálja, de csak hangtalanul teszi egyelőre.
- Öt éve - böki ki végül. - Előtte is voltak kék foltjaim, ha leestem álmomban valahonnan, de a szörnyek öt éve jelentek meg először, és el ne mondd senkinek, de néha attól tartok, hogy egyszer ide is követni fognak és itt lesznek akkor is, ha ébren vagyok. Néha mondjuk már nem vagyok biztos benne, hogy épp álmodok-e vagy ébren vagyok. De nézd már, ez lehet, hogy hasznos - tér vissza az iménti témához, a lány orra elé tartva a könyvet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720959#post720959][b]Somoskői Lilla - 2018.04.18. 16:44[/b][/url]

Elgondolkodom azon, vajon miért tűnik úgy, mintha Álmosnak a válaszom nyomán valamiféle felismerése támadna. Lehetséges, hogy volt már eleve bármilyen sejtése arról, miként fogok válaszolni? Nem hagy azonban sokáig töprengeni, ami pedig a "szar ügy" válaszát illeti, enyhe mosolyt csal az arcomra ez a rendkívül egyszerű, a rémálmokat megmásíthatatlan tényként kezelő, de nagyon is reális válasz. Rögtön beugrik Rachel és az ő reakciója ezekre az álmokra. Az aggódó barátnői szavak, amelyek olyan kontraszttal hasítanak most az emlékezetembe az iménti szavakhoz képest, hogy mosolyom már majdnem vigyorrá húzódik, mielőtt magamra erőltetném az előbbi halovány mosolyomat újra, visszaszelídítve ez arckifejezésemet. Továbbra is egy bódult álomban (hmm, milyen ironikus, nem?) érzem magam a kialvatlanságtól, az Álmos és köztem húzódó furcsa helyzet pedig nem sokat segít ezen. Szeretném megérteni, mitől lett nekünk hirtelen közünk egymáshoz - még mindig nem tudom elhinni, hogy gyenge illúziómágus próbálkozásomnak lehetett köze hozzá - de nem találok válaszokat.
- Ez az a könyv! - jelentem ki határozottan a kezében fekvő kötetet vizsgálva tekintetemmel, az álom pedig hirtelen teljesen kiszáll a szememből a röpke pillanat műveként rám zúduló lelkesedés eredményeképp. Közelebb állok hozzá, próbálva belekukucskálni a könyvbe, még a könyököm is az övéhez ér, de nincsen benne semmi természetellenes. Elvégre jártam már a gondolatai között is, mit nekünk most már ennyi fizikai kontaktus? Egy pillanatra a könyvben nyugvó tekintetem átemelem rá, enyhén megrázom a fejem.
- Én... Én éppen pont arra gondoltam, hogy nem is látszik, hogy annyira megviselne téged, mint amennyire mondjuk engem megviselne... - mondom neki egészen halkan és mélyen elgondolkodva, majd folytatom:
- Jól leplezed. - Ezt már egészen halkan, de némileg elismerően mondom. Szívesen hozzátennék még valami megnyugtatót, minthogy a szörnyek ide nem követhetik, vagy hogy biztosan találunk megoldást... De előbbit nem érzem ideillőnek, mert egyáltalán nem olyan a kapcsolatunk hogy gyengéden nyugtatgassam - nem is hiszem, hogy rászorul- , utóbbit pedig nem tudom garantálni, így inkább magamban tartom a megjegyzéseim. Inkább a könyvünkre koncentrálok, pontosabban annak tartalmára.
- Nézd, itt vannak a technikák! - mutatok jobb kezem mutatóujjával (amelyről már némileg lekopott a fekete körömlakk) a listára, amely olyan tippeket tartalmaz, minthogy az ember napi több alkalommal kérdezze meg magától a dátumot, vagy hogy milyen nap van, továbbá próbálja meg felidézni a nap korábbi történéseit és a további részére vonatkozó terveit. Ilyen és ehhez hasonló tanácsok vannak felsorolva, melyet a könyv írói röviden csak "valóságtesztnek" neveznek, és amelyek egészen könnyen követhetőnek tűnnek. A fejezet ír még valamit az alvás paralízisről és egy fura elalvási technikáról, amikor nem hagyod magad rendesen elaludni, de az a valóságteszteléshez kepést elég kellemetlennek és kissé veszélyesnek is tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=722483#post722483][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.06. 14:49[/b][/url]

Szemernyi időre döbbenten nézi a mosolyt a lány arcán, ahogy az szélesedni kezd, mielőtt még visszaszelídülne egy haloványabb változattá. Kissé összeszűkül a szeme, két szemöldöke között pedig ráncot rajzol ez a pillanatnyi meglepettség és értetlenség, mielőtt még egy vállvonással elengedné az egészet. Nem egyszerű eset a lány sem. Más mostanra már hosszas magyarázkodásnál tartana, vagy éppen arról kapna kioktatást, hogy így aztán nem illik beszélni, pedig hát mi mást lehet erre mondani? Kezdje el sajnálni, szánakozzon rajta, aggódjon, hogy jaj te jó ég, hát ez micsoda dolog már, és ugyan különben is... ez nem ő. Ő pontosan tudja, milyen a rémálmokkal együtt élni, és éppen ezért sincs értelme többnek eme lakonikus megállapításnál szerény véleménye szerint. Inkább vissza is tér a tartalomjegyzék böngészéséhez, hiszen az fontosabb, mint ezen a kérdésen lamentálni, és egész megkönnyebbülten szusszan fel, amikor a lány a tudtára adja, hogy ez az a könyv. Fordítja kicsit a könyvet, hogy mindketten rálássanak, és bizonyára a fáradtság tehet róla, hogy miközben megoldást igyekeznek találni, nagyon is őszintén válaszol a kérdésre, olyan mértékben nyílva meg, mint évek óta senkinek, még a nővérének sem. Szinte már el is felejtette, hogyan kell őszintének lenni, és kimondani, mi nyomasztja, egy pillanatra még meg is retten tőle, hogy micsoda komoly titkot adott ezzel a lány kezébe, de végtére is úgyis ismeri már az álmait. Ott járt bennük, csak még azt nem tudja, hogyan került oda és miért.
- Kösz - mormogja vállait kissé behúzva azért, és már vissza is térne a könyvhöz, ám még eszébe jut, hogy ha már itt tartanak, miért is ne kérdezhetne. Neki megvannak a szörnyei, és Lilla látta is őket, de azt nem tudja, hogy őt mi is tartja rettegésben, ha az álmok földjén jár.
- Te miket szoktál álmodni? - kérdez rá végül, csak ezt követően futja át a valóságtesztekről szóló részt. Hümmögve olvasgat. Érdekes.
- Az egyetlen bajom, hogy ehhez álmodni is kell - jelenti ki hatalmas sóhajjal. - És ha te is benne leszel... szóval ahhoz, hogy ott legyél, azt hiszem, éjszaka kellene aludnom, nem valamikor óra közben, amikor már nem tudom nyitva tartani a szemem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=722586#post722586][b]Somoskői Lilla - 2018.05.06. 19:14[/b][/url]

Nem mondom hogy nem veszem észre Álmos röpke döbbenetét, ettől pedig persze kicsit még szórakoztatóbb lesz az egész. Végül aztán továbblendülünk és Álmos tényleg meglepően őszintén beszél arról, milyen ilyen álmokkal együtt élni. Még mindig kicsit meglepődöm a dolgon, pedig nem kellene. Az hogy szerepelek az álmaiban, az általánosan megszokott határokat nagyon meglazította kettőnk között. Nekem már nem kell magyarázkodnia és éppen ezért a többi ide kapcsolódó dologról is könnyebben beszél, nyilván neki is muszáj néha elmondania ezeket valakinek. Aztán mintha azt érezném, hogy kicsit rögtön meg is bánta a dolgot, ezt pedig megerősíti az, hogy hamar megpróbálja átterelni a beszélgetést rám. Hát persze, titokért titkot, vagy mifene. Felnézek a könyvből, Álmos tekintét keresve. Fel sem tűnt eddig, milyen szép szeme van, habár epésebbik felem nem hagyja ki az éles megjegyzést, hogy félhomályban mindenki szebb egy kicsit.
Azon gondolkodom, mennyit kellene mondanom. De ha már egyszer ő is őszinte volt velem és minden éjszaka önszántán kívül őszintének kell lennie, hát ennyit csak megérdemel, nem? Összefonom magam előtt védekezőleg a karjaim, érzem a pillanaton hogy mindkettőnk agya kicsit kevésbé zakatol a könyv tartalmával kapcsolatban, még ha csak rövid ideig is. Lesütöm a szemem azt remélve, hogy így könnyebben kiszakadnak a még gondolatban is undorítóan hangzó szavak.
- Leggyakrabban azt, hogy a barátom fojtogat. De néha bezár, néha kerget egy soha véget nem érő lépcsőházban és persze mindig ő a gyorsabb... - a végén kicsit már remeg a hangom, úgyhogy abbahagyom egy pillanatra, megköszörülöm a torkom. Mikor a hangomat kellően érzelemmentesre sikerül varázsolni, megvonom a vállamat és üres hangon hozzáteszem:
- De eddig mindig felébredtem, mielőtt meghaltam volna - végül is, ezt akár tekinthetjük pozitívumnak is, én legalábbis úgy teszek, mintha az volna. Egyébként mostanában már ritkábban álmodom ezt, de hozzá kell tennem, semennyit nem szokott segíteni, hogy gyakran végül felébredek ugyanamellett az ember mellett, akiről a rémálmok szóltak. Egyszer majdnem fejbecsaptam Ákost az éjjelilámpával közvetlenül ébredés után. Szinte köszönettel tartozom Álmosnak, amiért inkább az ő álmaiban vehetek részt a sajátjaim helyett, de ezt a világért sem mondanám ki hangosan. Elég önző dolog lenne, úgy érzem.
- Tudom hogy nehéz, de szerintem át tudnál szokni. Így is egész gyakran álmodsz éjszaka, legalábbis az elmúlt héten veled voltam párszor... Napközben pedig tesztelgetjük a külvilágot, kérdezgethetjük akár egymást is - belenézek a könyvbe példát keresve kérdésre, majd folytatom - egy hét múlva ha meglátsz álmodban, más sem fogd eszedbe jutni rólam, csak hogy mi a mai dátum - mondom, majd kicsit bugyuta, reményteljes mosolyt villantok. Meg kell próbálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=723778#post723778][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.22. 22:20[/b][/url]

Valószerűtlenül könnyen jönnek a szájára a szavak, szinte már álomszerűnek is mondhatná, ha emlékezne még arra, milyen is egy kellemes, ködös álom, ahol minden a helyén van, talán jobban is a kelleténél, és nem menekül éppen valami elől egy félelemmel és rettegéssel átitatott szürke köztes világban. Csakhogy nem emlékszik már ilyen álmokra, évek óta nem volt hozzájuk szerencséje, így mindössze hihetetlennek képes titulálni az egész pillanatot, amelyben gondolkodás nélkül enged betekintést a lánynak lelke mélyére. Nem szokása felfedni a félelmeit, de általában még azt sem, hogy ismer még érzéseket, nem csupán valami szoborszerű merevségbe dermedt szemlélője a világban zajló eseményeknek mindenféle reakció híján. Dehogy. Csak éppen jó mélyre száműzi magában mindezt, és ezzel egyidejűleg az embereket is távol tartani igyekszik magától. Minél kevesebb az esélye, hogy közelebb kerül hozzá bárki is, annál biztosabb, hogy nem kell újra átélnie mindazt, mint amikor évekkel ezelőtt elveszítette az anyját. Hirtelen megretten a tudattól, hogy Lillának most mégis felfedett valamit az igazán emberi valójából, és különben is, a lány részese az álmainak. Különösen ijesztőnek tetszik a lehetőség, hogy esetleg ismételten szembesülhet mindazzal a kellemetlen, égető, fájó, maró kavalkádjával az érzéseknek, ami akkor, évekkel ezelőtt zúdult rá teljes hirtelenséggel, ilyenné formálva őt szép lassan, hát igyekszik inkább a könyvre terelni a figyelmét és megoldást találni a jelen helyzetre. Akkor talán Lilla is kikerül az álmaiból, nem kell már tartania tőle, hogy esetleg éppen ő okozná a vesztét, mert ki tudja, mire képesek az álmai, amiről még nem tud, meg egyáltalán mire képes ő. Csakhogy akarja-e, hogy ez teljes mértékben megszűnjön? Mégiscsak megkönnyebbülést hozott az, hogy elmondta mitől is fél hosszú ideje, bármennyire is nem szeretné bevallani. Hülyeség, dönti el végül, határozottan utasítva rendre saját magát, kényszerítve szinte, hogy a sorokra figyeljen a könyv lapjain. Minden más mellékes csupán, fölösleges időpocsékolás foglalkozni tehát vele.
- Akkor miért a barátod? - kérdez vissza kurtán, meglehetősen értetlenül, mégis valahogy ítéletnek hangzik szájából a kérdés. Miért? Az ilyen nem barát. Ott van a ki nem mondott gondolat a szavak mögött. Ez inkább mumus.
- Nemt'om. Megpróbálom - közli megvonva a vállát. Tulajdonképpen nem is nagyon látja, mi más választása lenne, leginkább csak igyekszik visszabújni a kis burkába, de nem éppen sok sikerrel. Meglazult az egész konstrukció, legalábbis ami a lányt illeti. Hatalmasat sóhajt, és ez a sóhaj már inkább holmi halálhörgésre is emlékeztetheti az embert, ahogy enyhén gurgulázó hanggal társulva szakad fel a torkából, majd megdörzsöli az orrnyergét, aztán Lillára pillant.
- Remélem, mert most csak az jut eszembe, hogy mi van, ha egyszer tényleg bántanak téged is a lények. Fogalmam sincs, mire lehetnek még képesek az álmaim - dünnyögi tudomásul véve, hogy kár már megpróbálni is tovább játszani az önként választott szerepet, hiszen itt ezen a ponton nem tud már hiteles lenni. Vállat von csak úgy magának, aztán a könyvet becsukva leül a földre hátát a polcnak vetve. - Miért segítesz nekem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=723823#post723823][b]Somoskői Lilla - 2018.05.23. 19:31[/b][/url]

Fura érzés az álmaimról beszélni. Álmos nem tudja, de ő az első akinek meséltem róluk, ahogyan én is sejtem, hogy az imént megfogalmazott gondolatait nem sokan hallhatták előttem. Talán éppen ezért döntöttem én is úgy, hogy őszinteséggel tartozom az őszinteségéért - de egy picit saját magam miatt is. Együtt kicsit könnyebb az ilyen titkokkal. Nem sokkal, de az elviselhető és az elviselhetetlen mércéjén talán egy leheletnyit lök a mutatón, amikor az ember valakivel megoszthatja, ami fáj. Így aztán mintha kicsit könnyebb lennék egy futó pillanatra, ám az érzés nem tart sokáig, egészen pontosan Álmos következő kérdéséig. Miért van az, hogy ez a srác egy hét ismeretség után olyan kérdéseket tesz fel, amelyeknek a megfogalmazásához nekem hónapok kellettek? A válaszadással segíthetne, hátha abban is ennyivel gyorsabb nálam, ugyanis azt még nem találtam meg.
- Nem tudom. Nem is vagyok már biztos benne, hogy az - mondom zavartan, egy tincset türelmetlenül a fülem mögé tűrve, mint aki zavarba esett. Zavarba is estem talán kicsit, úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak valamin. Mondjuk azon, hogy hülyeséget csinálok. Hogy olyan emberre áldozom az időmet és a szeretetemet, aki nem is érdemli meg és aki talán sosem érdemelte. Persze tudom én, hogy a maga módján igyekszik. Éppen ez az igyekezet láncol hozzá évek óta, de minden igyekezete kevés lenne ahhoz, hogy jóvá tegye a dolgokat, azt hiszem.
Bólintok, bátorító mosoly kúszik az ajkaimra. Lehet hogy naiv vagyok, de én tényleg elhiszem, hogy ez a dolog sikerülhet. Azt nem tudom, mire megyünk vele pontosan, hogyha sikerül az álmodás tényét tudatosítani, de minden lépést a maga idejében kell megtenni, ezen majd aggódunk akkor, amikor aktuális lesz.
Álmos újabb gondolatára megrázom a fejem, mert már most libabőrös vagyok a szavaitól. Nem akarom, hogy ennek a felelősségét is magára vegye. Elég, ha aggódik saját magáért, félek ha még engem is a vállára vesz - és most nem a 45 kilómról beszélgetünk - összeroppan alatta. Most már teljesen elveszem a figyelmemet a könyvből és kékjeimet Álmosra szegezem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Nem fognak bántani, mert nem tudnak és mert tudok magamra vigyázni. Ha mégis bántanának, akkor sem a te hibád lenne, úgyhogy kérlek ne vegzáld magadat még ezzel is - mondom, és remélem érti, hogy mennyire komolyan gondolom.
Csend ül közénk egy időre, aztán Álmos végül feladja a könyvben való kutakodást és leül a földre, a könyvespolc elé. Odalentre már tényleg alig ér el a beszűrődő fény, a pálcám pedig nem szeretném hogy kivigye a szemét, úgyhogy azt is eloltom, de így alig látok már belőle valamit a sötétben. Végül letérdelek vele szemben, majd lassan leereszkedem a sarkamra, így ülünk egy ideig némán. Közelebb hajolok, ha engedi finoman kicsúsztatom az ujjai közül a könyvet és beteszem a táskába, amit elhoztam magammal. Ezt a könyvet elvisszük, az biztos. Francba a könyvtárossal, meg a kölcsönzési listával. Egy kicsit gondolkodom, mielőtt Álmos kérdésére válaszolnék, akár azt is hiheti, hogy nem fogok már mondani semmit.
- Hiszek abban, hogy a dolgok nem történnek véletlenül. Hogy azért vagyok az álmaidban, mert szükséged van rám és mert nekem is rád - vonom meg a vállam, nem mintha mocorgáson kívül sokat láthatna belőle. Lehet, hogy ez kicsit most nyálasan hangzott, bár nem szántam annak. A fejemben kétségkívül kicsit jobban hangzott, mint általában minden ilyesmi. Sóhajtok egy nagyot. Lassan ránk reggeledik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=723830#post723830][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2018.05.23. 21:38[/b][/url]

- Mhm - dünnyögi megtartva magának minden elcsépelt okosságot ezzel kapcsolatban. Lilla nagylány már, csak el tudja dönteni, hogy akitől fél, az aligha a barátja, és különben sincs ehhez neki annál több köze, hogy most valami hihetetlenül furcsa, már-már szürreális pillanat eredményeként megosztottak egymással néhány apró, eddig még feltehetőleg soha ki nem mondott részletet. Legalábbis az ő részéről határozottan pozitív, hogy senki más nincs a megosztott kis titok birtokában. Csakhogy ez úgyis a múlté lesz, amint megoldódott ez az egész álom-mizéria, mert szinte biztos benne, hogy azzal majd úgyis kikerül a lány is álmaiból. Mindenképp reméli. Nincs szüksége arra, hogy mások testi vagy lelki épségét kelljen felügyelnie, nehogy éppen az álmai miatt essen bántódásuk, különösen, hogy azzal még ő maga is megégetheti magát. Náh, ez hiányzik a legkevésbé. Megoldás kell, lehetőleg minél hamarabb, mielőtt még túlságosan megkedvelné és közel engedné a lányt például, további titkokat fedve fel, mert annak sose lesz jó vége. Soha. Koncentrál is a könyvre egy ideig, ám valahogy nem sikerül kellőképpen figyelnie. Bizonyára csak a fáradtság az oka, az az állandó kimerültség, ami miatt kihívás, hogy olyan legyen, mint bármelyik normális ember. De végtére is, sose volt ő amúgy se az. Mindegy is.
- Csak azt ne mondd, hogy majd megszelídíted a démonaimat, jó? Az annyira elcsépelt lenne, mint valami zs kategóriás amerikai film - szólal meg jobb kezét félig felemelve, mutatóujját enyhén behajlítva tartva el a többi ujjától, mintha figyelmeztetni akarná a lányt, hogy vegye csak komolyan ezt a kijelentést, csak valahogy mégis fölöslegesnek érezné a mozdulatot vagy túl fáradt lenne a teljes kivitelezéshez. Hamar le is engedi a kezét, engedve, hogy elvegye tőle Lilla a könyvet, hunyorogva igyekezve behatárolni a sziluettjét a sötétben.
- Neked rám? Haha... - horkan fel. - Hát esetleg megkergethetem én a változatosság kedvéért a barátodat egy folyosón - közli némi szarkazmussal, hiszen ötlete sincs, mi másban tudna segíteni. Meg különben is. Ez kicsit olyan horoszkópba illő okosságnak hangzik számára, de ezt inkább nem mondja ki, csak egyszerűen lenyeli. Hihetőbb, hogy valami fura bolygóegyüttállás, vagy még inkább a birtokon szabadon áramló túlzott mértékű tette lehetővé az egészet, de akármi is a magyarázat, ebben már ketten vannak. Feltápászkodik lassan.
- Menjünk, mielőtt valaki rajtakap. Még egy hónapot ki kell bírnom anélkül, hogy kirúgnának - dünnyögi végül, aztán a lovagiasság látszatát is mellőzve zsebre dugja a kezeit ahelyett, hogy felsegítené esetleg a lányt, éppen csak bevárja, és a nyomában baktatva kisétál a könyvtárból, vissza a sokkalta biztonságosabb alagsori hálókörletbe.