Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

Nem sok kedvem volt egyből a klubhelyiségbe menni, úgyhogy egy jóleső esti séta után a könyvtár felé vettem az időt. Nyolc óra felé jár, vagyis bő két órám van még visszajutni a körletembe. Nem igazán jellemző rám, hogy kapkodó idegbeteg lennék, ha csak valaki fel nem húz, mert olyankor kő kövön nem marad. Viszont köszönöm szépen, kezdek javulni, sőt. A Lucy-vel töltött időre tudok már úgy gondolni, mint életem első nagy szerelmére, és csak a szép dolgokra, és a Biával történtekre is normálisan reagálok már. Azt hiszem, fejlődőképes vagyok.
- Jó estét!
Köszönök a könyvtárosnőnek, aki kedvesen mosolyog felém, mint mindig. Nem indulok el a könyvek felé egyből előbb megérdeklődöm tőle, hogy van - e adósságom, és amikor kiderül, hogy se könyv, se tartozás nincs a "számlámon", sokkal nyugodtabban indulok el hátrafelé, hogy körbenézzek. Idén végzős vagyok, ez komoly feladat, azonban nem akarok idegbeteg lenni, ahogy nem akarok csak a tanulásra koncentrálni. Muszáj kicsit kikapcsolnom. Ebben az évben is csak az Edictumot vállaltam be, semmilyen más körnek nem akarok a tagja lenni. A prefektusi rang megpályázásán ugyan elgondolkoztam körülbelül két pillanatig, de nagyjából ennyi is volt. Nem szeretem túlvállalni magam, így feleslegesen nem akarok se magamnak, se másnak rosszat.
Ezen elmélkedve térek be a szépirodalmi részre, ahol pár diák lézeng. Kellene valami egyszerű olvasmány, ami leköt, de nem gondolkodtat el. Leveszek néhány ígéretes című példányt, oké, körülbelül tizenötöt, és a legközelebbi asztalra halmozom őket. Valahogy már csak le kell őket szűkíteni. Például a hátukon lévő ajánlók elolvasásával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=587369#post587369][b]William Eric Payne - 2016.04.16. 20:39[/b][/url]

Nem sok kedvem volt egyből a klubhelyiségbe menni, úgyhogy egy jóleső esti séta után a könyvtár felé vettem az időt. Nyolc óra felé jár, vagyis bő két órám van még visszajutni a körletembe. Nem igazán jellemző rám, hogy kapkodó idegbeteg lennék, ha csak valaki fel nem húz, mert olyankor kő kövön nem marad. Viszont köszönöm szépen, kezdek javulni, sőt. A Lucy-vel töltött időre tudok már úgy gondolni, mint életem első nagy szerelmére, és csak a szép dolgokra, és a Biával történtekre is normálisan reagálok már. Azt hiszem, fejlődőképes vagyok.
- Jó estét!
Köszönök a könyvtárosnőnek, aki kedvesen mosolyog felém, mint mindig. Nem indulok el a könyvek felé egyből előbb megérdeklődöm tőle, hogy van - e adósságom, és amikor kiderül, hogy se könyv, se tartozás nincs a "számlámon", sokkal nyugodtabban indulok el hátrafelé, hogy körbenézzek. Idén végzős vagyok, ez komoly feladat, azonban nem akarok idegbeteg lenni, ahogy nem akarok csak a tanulásra koncentrálni. Muszáj kicsit kikapcsolnom. Ebben az évben is csak az Edictumot vállaltam be, semmilyen más körnek nem akarok a tagja lenni. A prefektusi rang megpályázásán ugyan elgondolkoztam körülbelül két pillanatig, de nagyjából ennyi is volt. Nem szeretem túlvállalni magam, így feleslegesen nem akarok se magamnak, se másnak rosszat.
Ezen elmélkedve térek be a szépirodalmi részre, ahol pár diák lézeng. Kellene valami egyszerű olvasmány, ami leköt, de nem gondolkodtat el. Leveszek néhány ígéretes című példányt, oké, körülbelül tizenötöt, és a legközelebbi asztalra halmozom őket. Valahogy már csak le kell őket szűkíteni. Például a hátukon lévő ajánlók elolvasásával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588088#post588088][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.18. 21:11[/b][/url]

Will

Szeretek itt lenni. Elsősorban azért, mert csend van. Nagyon jó itt relaxálni, elvonulni a többiek elől, ha éppen nem vagyok kíváncsi másokra. Sokszor érzem, főleg ilyenkor esténként, hogy jó lenne egyedül lenni. Ervin sincs már itt a kastélyban és, mivel a rutin mindig az volt, hogy a takarodó utolsó pillanatáig együtt voltunk, úgy döntöttem, nem akarom másnak átadni ezt a helyet. Tudom, butaság, de ez az időpont őt jelenti számomra és fontos ez nekem. A másik ok pedig, hogy miért szeretek itt lenni, a könyvek. Rengeteg könyv van itt, ezelőtt még sohasem láttam ennyi olvasmányt egy helyen, és minden témában legalább milliónyi könyv van, ez engem hihetetlenül lázba hoz.
A mai napon már nagyon vártam, hogy végre ideérjek. Ahogy bejöttem hátra mentem, ahol számomra izgalmasabbnál izgalmasabb könyvek rejtőznek. Levettem egy vastag, piros borítójú könyvet a polc azon fokáról, amit még lábujjhegyre állva elértem, leültem a szokásos asztalhoz és belemerültem a történetbe, ami egy titokzatos lényről szól.
Teljesen belefeledkezem az olvasásba, amikor egy puffanás ránt vissza a valóságba. Ugrok egy nagyot a székemen ijedtemben, aztán körülnézek, honnan is jöhetett a puffanó hang. Pontosan a velem szemben álló asztalhoz huppant le egy srác. Még sohasem láttam őt ezelőtt, legalábbis nem ismerős az  arca.
Egy csomó könyv hever előtte, ő levesz egyet a kupac legtetejéről és elkezdi olvasgatni a borító hátulját. Szóval könyvet borítójáról. Miközben olvasgat, én az arcát tanulmányozom. Olyan komor arccal olvas, egyszer csak azon kapom magamat, hogy tartok tőle. De mégsem tudom levenni róla a szememet, nem tudom, miért, valahogy érdekesnek tűnik. Már-már jóképűnek mondanám, aztán hirtelen feljebb csúszik a tekintete én pedig lányos zavaromban olyan lendülettel fordítom el a fejemet, hogy kis híján leesek a székről. Érzem, ahogy az arcomba szökik a vér, miközben próbálok úgy csinálni, mintha teljesen ura lennék a helyzetnek.
Eddig itt én voltam a csendes lány a könyvtár hátuljában. Eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588121#post588121][b]William Eric Payne - 2016.04.18. 22:24[/b][/url]

Az első könyv nem szimpatikus, sőt. Nagyon furcsa elméleteket vet fel, melyeknek tudom, hogy semmi köze ahhoz a nézethez, amit én vallok. Sok tekintetben nyitott vagyok, de van egy határ. Ez pedig nem csak a határon túl akar elvinni kicsivel, hanem egy több száz kilométeres kirándulást is tervez benne. Na nem, biztosan nem.
A következő már sokkal jobb, szimpatikus a borító is és a tartalom is. A következő kettő megint nagyon nem az én világom, azonban a verses kötet nagyon jó. És akkor történik meg. Érzem a tekintetet magamon. Először igyekszem nem foglalkozni vele. Apám miatt, meg a drága bátyám miatt sokan megbámulnak. Először mindig erre gondolok. Majd kinézegeti magát, aztán visszafordul a maga kis világába. Olvasok pár verset, félreteszem a könyvet, de csak nem múlik az érzés, hogy figyelnek. Eleve kényes az egész helyzet, ami most a kastélyban van, így úgy gondolom, jobb megnézni a bámészkodót. Elvégre egy felügyelő is lehet. Borzalmas dolog, hogy nem követtél el semmit, mégis nagyon rosszul érzed magad miatta.
Felpillantok, egy lány az. Ismerős valahonnan, de biztos, hogy nem beszéltünk még. Mielőtt pedig jobban megnézhetném, elpirulva lesüti a szemét. Gyönyörű. Ő bámulhat, de én nem. Hát ez szép. Egy hosszú pillanatig még megpróbálom kicsalni, hogy mégiscsak felemelje a fejét, ám nem teszi, így csak felkelek, és lazán odasétálok, leülve a vele szembe lévő székre. A lábaim hanyagul szétesve a székről kicsit lecsúszva ülök. A magammal hozott könyvet fellapozom. Volt itt az előbb egy ide illő idézet. Oké, nem teljesen ide illő, de úgy gondolom, hogy mégiscsak ideális.  
- "Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott, és ez a nézés intimebb volt minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezdett, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantástól."
Mikor a végére érek, felpillantok, hogy rám mer-e nézni. Roppant érdekesnek tartom, hogy egy könyvtárban a könyve helyett inkább én kötöttem le a figyelmét. Pont én. Ez roppant mód figyelemre méltó.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588143#post588143][b]Mesélő - 2016.04.18. 23:32[/b][/url]

Egy felügyelő megbízottja  sétálgat a könyvtárban, egyik kezében egy notesszel, a másik a zsebeiben pihen. Nem sokáig azonban, ugyanis néha rosszallóan felnéz egy-egy polcra, olyankor felír valamit, a fejét enyhén csóválva. Megeshet, hogy talált egy-két könyvet, amelynek a tartalmát nem szívesen látná egy iskolában. Hiszen ekkora káoszban, mint ami itt van, ez a legkevesebb. Nem baj, lesz egy-két szava, s akkor talán majd azok a könyvek is végre kikerülnek az iskola hivatalos könyvtárából, amelyek a tanuláson és az épülésen kívül bármilyen más célt szolgálnak.
A talárjának szegélye szürke, ő maga pedig alacsony és sötét haja van, könnyedén eltűnik a sorok között.
A tekintete megáll a párocskán, akik láthatóan nagyon zavarban vannak, így felügyelőnk rögtön feltételezi, hogy egy bimbózó szerelmi kapcsolatról lehet szó. Mi másról? Szívesen elrontaná a pillanatot és megjegyezné, hogy a könyvtár hamarosan zár, akkor pedig büntetésre számíthatnak, ha továbbra is itt fognak tartózkodni. Egyelőre reménykedik azonban, hogy a könyvtáros majd felvilágosítja őket. Ő inkább egyelőre csak rosszalló pillantással nézi a párost miközben az egyik könyvespolcot támasztja, majd a kezét egy penna kíséretében előhúzza újra a zsebéből, és serényen írni kezd valamit. Miután feljegyezte amit szeretett volna, tovább bámulja őket. Lepelezetlenül és indiszkrét módon. Bizony, ez célzás. A szerelmespárok menjenek szobára, vagyis esetünkben a klubhelyiségükbe. Ott legalább nem szegnek szabályt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588145#post588145][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 00:13[/b][/url]

Will

Észrevett! Észrevette, hogy őt bámulom, de én inkább úgy teszek, mintha valami nagyon, nagyon érdekes dolgot olvasnék az előttem heverő könyvben, hátha mégsem vett észre semmit és ő is visszatér az olvasnivalóihoz.
Ám ebben a pillanatban feláll és elindul felém. Üvöltök belül, hogy majd most biztosan egy könyvtári légkörhöz illően, diszkréten elküld egy melegebb éghajlatra, nekem viszont fel kellene állnom és vissza kellene rohannom a körletemben, amúgy is későre jár már, de ahelyett, hogy felállnék, mozdulatlanul ülök, és továbbra is érdeklődően bámulok egy h betűt. Odaér az asztalomhoz, kihúzza az asztal másik felén álló széket és lehuppan rá, majd mielőtt egy szót is szólhatnék, esetleg elsuttoghatnék egy bocsánatot, ő már el is kezd beszélni. A kezében tartott könyvből olvas fel egy részletet és nekem minden egyes porcikám megmerevedik, miközben a szívem majd' kiugrik a helyéről. Az idézet olvasása közben nem tudom eldönteni, hogy a szöveg részletet vajon magára vagy rám érti-e. Míg olvas próbálom minden bátorságomat elővenni, hogy legalább a szemébe tudjak nézni, aztán egy pillanat alatt előtör belőlem a dac. Ez az én asztalom, én voltam itt előbb, különben is mit képzel magáról, hogy egy könyvtár közepén elkezd hangosan felolvasni.
Amint az utolsó szó elhagyja az ajkát én felemelem a tekintetemet és mélyen a szemébe nézek a lehető leggorombábban, ahogy csak bírok. Hosszan nézek a barna szempárba, ám a dac, ami olyan hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnik és átadja a helyét valami teljesen más érzésnek. A tekintete teljesen átjár, úgy néz rám, mintha belelátna a gondolataimba és megint érzem, hogy az arcomat elönti a vörösség.
- Szia! - köszönök neki megpróbálva elterelni a figyelmét a paradicsom színű arcomról. - Ez egy nagyon klassz idézet volt.
A hangom halk és szégyenlős. Ebben a pillanatban észreveszem, hogy valaki a sorok közül minket bámul és rosszalló tekinteteket küld felénk. Még jobban lehalkítom a hangomat, kicsit közelebb hajolok az asztalhoz, hogy az ismeretlen srác hallja, mit mondok.
- Valaki minket bámul. - súgom és a fejemmel a sorok közé bökök. - Talán lassan mennünk kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588152#post588152][b]William Eric Payne - 2016.04.19. 06:22[/b][/url]

- Ugye, hogy az.
Biccentek én is. Magam se tudom eldönteni, hogy mit is vártam attól, hogy ide ülök hozzá. Nem az a fajta rellonos vagyok, aki szeret embereket melegebb éghajlatra küldeni, sem az a fajta, aki élvezi, ha másokat megalázhat, szóval azt hiszem, a végkövetkeztetés alapján kíváncsi vagyok.
- Tudom, hogy láttalak már...
Pont amikor én beszélek, beszél ő is, egyszerre mondunk ki dolgokat, és még ennek ellenére is tökéletesen értem, hogy mit akar mondani. Lassan záróra van, de Tilda néni jó szokásához híven erre úgyis figyelmezteti a diákokat, így nem értem, hogy annak a valakinek miért kell minket figyelnie.
- valahol.
Fejezem be a mondatot nyugodtan, anélkül, hogy odapillantanék, amerre a lány mutat. Szóval nem ő volt az egyetlen, aki leselkedett, van itt még valaki, aki azt nézi mit csinálunk mi itt. Szentséges Szalamandra, ugyan mit csinálnánk egy könyvtárban! A tekintetem egy pillanatra az ég felé emelem, de közben a taláromba nyúlva apró füzetet és tollat húzok elő. Ez van, ha Edictumos az ember gyereke, hajlamos rá, hogy mindenhova tollal és papírral járjon. A kis jegyzetfüzet közepéhez lapozok, onnan kitépek egy lapot. Az egész akkora, mint a tenyerem, ezért is tudok mindent azonnal feljegyezni, és később az újságba beírni. Most viszont csupán pár firkantást végzek el, mielőtt megemelkednék.
- Egy pillanat.
Az első gondolatom az volt, hogy leütöm, akárki is az, de nem feltétlenül tanácsos ezekben az időkben verekedni. Szóval a második megoldás következett. Odasétáltam hozzá, és a polc résén át odacsúsztattam a papírt, amin az aláírásom van. Új taktika. Viselkedj úgy, mint anno Várrfy Robi. Hidd el magadról, hogy te vagy a világ közepe.
- Általában tíz galleonnál kezdődik egy ilyen, de egye fene, neked ajándékba adom, ha befejezed a bámulást.
Lazán beszélek, még magamat is meglepem, micsoda képességem nem tört felszínre. Úgy néz ki, be kellett volna lépnem a színjátszóba, a legutóbbi tagtoborzásukon. Közben azért megfigyelem az illetőt is. Az biztos, hogy nem Edictumos, és az is, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy kukkoló legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588240#post588240][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 19:10[/b][/url]

Will

Összezavarodok egy kissé, amikor az ismeretlen srác előhúz a talárjából egy papírt, ráfirkant valamit, feláll és egyenesen a minket bámuló illetőhöz sétál. Autogramot ad neki? Nem hiszek se a szememnek, se a fülemnek. Mégis ki lehet ő, egy híresség? Butának érzem magamat, hogy halvány fogalmam sincs arról, kivel kerültem kapcsolatba.
Miután átadja a kukkolónak a kis cetlit, lazán visszasétál az asztalhoz és újra kényelembe helyezi magát az előttem álló széken. Pár pillanatig csak kukán bámulok rá, próbálok kinyögni valami értelmeset, próbálnám eljátszani, hogy valójában nagyon is tudom, kivel van dolgom, de végül feladom. Semmi sem jut eszembe, amivel menthetném magamat vagy a helyzetet. Eszembe jut egy mondatfoszlány, amit gyakran szoktam hallani a nagymamámtól. Egy férfi észreveszi egy leányzó zavarát, de megretten egy nő bájától. Tehát eldöntöm, hogy magabiztos leszek. Kihúzom magamat, előretolom a mellkasomat, veszek egy mély levegőt és a lehető legbájosabb mosolyomat csempészem elő. Lehet, hogy nem tudom, ki ez az idegen, de ha magabiztosan adom magam elő, akkor talán nem lesz annyira kínos a helyzet.
- Szóval te ilyen híres vagy, hogy csak úgy osztogatod az aláírásaidat? És egyben ilyen nagylelkű is, hogy még csak pénzt sem kérsz érte? - rákacsintok, próbálom érzékeltetni vele, hogy bár pimasz vagyok, de csak viccelek.
- Nekem nem kell pénzt adnom, amiért élvezhetem a társaságodat, vagy kivételes eset vagyok?
Sikerül egy kicsit ellazulnom és felbátorodok. Maximum, ha nem veszi a viccet, akkor egyszerűen csak felállok, elköszönök és már itt sem vagyok, elkerülve ezzel az esetleges szóváltást. Legalább akkor tudni fogom, hogy ezzel a fiúval nem éri meg szóba elegyedni. Tovább firtatom az arcát, próbálom leolvasni róla, hogy mégis mi járhat a fejében. Egy pillanatra átsuhan a fejemen, lehet, hogy mégis átléptem egy bizonyos határt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588271#post588271][b]William Eric Payne - 2016.04.19. 20:34[/b][/url]

Óóó mondanék én még megannyi mindent ennek a sunyi alaknak, de végül csak ellépek, és visszaülök a lánnyal szembe. Utólag belegondolva talán nem volt helyes megadni a nevem, de hát most már ez van. Kell nekem olyan szépen, olvashatóan írni. Anyám folyton sóhajtozik, hogy orvos már biztos nem lesz belőlem. Na nem mintha a vérrel olyan jó viszonyt ápolnék. A rellonosok mintapéldánya, mi? Igyekszem nem bosszankodni a meglapuló miatt, mert tudom, hogy ha befeszülök, azt itt nem tudom majd levezetni, és akkor már biztos, hogy takarodó után el fognak kapni. A lány kérdez, erre ocsúdok fel először, és el is nevetem magam. Vicces, és egyben ironikus is.
- Az kellene még nekem.
A fejem is megrázom hozzá, persze nem hevesen, csak érzékelhetően.
- Nem, egyáltalán nem vagyok híres, éppen csak úgy alakult, hogy híres szülők gyereke lettem. Nem én akartam így. És ilyet...
Kissé hátrabiccentek a polc felé, ahol fogalmam sincs, hogy ott van-e még a kukkoló, de nem is igazán izgat már innentől. Ha összepisilte magát, akkor elszaladt úgyis, ha meg összeszedi a bátorságát, akkor majd elém áll, és közli a véleményét. Spicli.
-... nem csináltam még sosem. Csak gondoltam meglepem.
Hozzátenném még, hogy jobb, mintha szétvertem volna, de hát úgy ismeretség, nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni, hogy kicsit nehezen viselem, ha stresszes vagy dühös vagyok, de amúgy jó gyerek, mert fejek helyett inkább a dobomat püffölöm, szóval ne aggódjon, reményeim szerint nem olyan leszek, aki patyolatfehér asszonyverőben keménykedik majd, mert attól elhiszi, hogy ő a Jani a gáton. Egyszerűbb futóbolond vagyok annál.
- És mi a helyzet veled? Gyakran bámulsz meg embereket?
A kérdés, hogy fizetnie kell-e, hogy itt ülök most vele, inkább csak egy vigyorral elengedem a fülem mellett. Persze, hogy kell, hiszen nem osztogathatok mindent ingyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588298#post588298][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 21:24[/b][/url]

Will

Ő kérdez és válasz helyett én inkább úgy döntök, pontosabban az arcom, hogy újra vörösbe fordul. Utálom ezt a furcsa jelenséget a testemen. Bárki, aki idegen, kérdez tőlem valamit, vagy csak rám néz, én azonnal elpirulok. Ez lehet valami betegség? Majd megkérdezem a nagyiéktól, hogy a családban volt-e ilyen rendellenesség valakinél. Esetleg a mamámnál vagy a papámnál.
Próbálom elrejteni az arcomat, ezért az előttem heverő könyvet becsukom és közben olyan mélyre hajtom a fejemet, amennyire csak tudom.
- Én... nem akartalak bámulni. - rántom meg a vállamat. - Csak tudod olyan hangosan ültél le, megijedtem és kíváncsi voltam, ki hangoskodik itt, aztán meg...
Nem bírom befejezni a mondatot. Mégis mit mondhatnék neki? Ne haragudj, amiért bámultalak, de van benned valami, ami annyira megragadott, hogy nem bírtam levenni rólad a szememet. Amúgy is, ha jobban belegondolok, hihetetlenül szégyellem magam, amiért ilyen reakciót váltott ki belőlem valaki, aki nem Ervin.
Egyszer csak eszembe jut, úgy csuktam be a könyvet, hogy nem néztem meg az oldal számot, így gyorsan felcsapom a könyvet és elkezdek lapozni. Pár pillanat múlva megtalálom az oldalt és megjegyzem a számot. Felpillantok, látom a zavart pillantást az ismeretlen arcán.
- Bocsánat, csak elfelejtettem megnézni az oldalszámot, de megvan! 72. oldal. - magyarázom és mosolyogva újra becsukom a könyvet. - 2 nappal ezelőtt kezdtem el olvasni ezt a könyvet és eddig nagyon titokzatosnak és izgalmasnak tűnik, szeretnék a végére érni.
Megpróbálok visszatérni a témához úgy, hogy ne mondjam el az igazat, de valahogyan mégis adjak valamiféle magyarázatot a kérdésére.
- Nem szoktam embereket bámulni, csak téged. Vagyis téged is csak azért, mert hangos voltál. - nem tudok mit tenni, már kicsusszant számon, de próbálom menteni a menthetőt. - Claire vagyok, egyébként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588309#post588309][b]William Eric Payne - 2016.04.19. 21:40[/b][/url]

- Rossz tulajdonságom, hogy hangoskodom.
Aranyos ez az elpirulás. Szegény az előbb olyan magabiztos volt, hogy az már figyelemre méltó, most meg hirtelen visszaesik. Látszik, hogy még nagyon kezdő ebben, de az előbb az is látszott, hogy ügyesen képes lenne manipulálni.
- Ritka példány vagy, Claire.
Jegyzem meg nyugodtan, miközben egy kicsit előrébb hajolok a széken, a két kezemmel felkönyökölök az asztalra, ujjaimat lazán összekulcsolom, miközben figyelem. Ő már bemutatkozott, én is be fogok, ám előbb még figyelem a reakcióit. Érdekes egy lány.
- Nem sok olyan van a mai lányok között, mint te. Az első barátnőmre, Lucyre emlékeztetsz. Bájos, ártatlan, normális. A legtöbb csaj ma nem ezekről híres, szóval inkább maradj ilyen, plusz egy kicsit több önbizalom.
Nem is szeretem túlságosan azokat, akik nyomulnak, valahogy egyik lány se volt ilyen. Lucyt én kaptam el, Bianka engem kapott el, de azzal, hogy bevallotta, két éve töretlenül szeret. Aztán késő lett már nekünk azt hiszem, mert mostanában fogalmam sincs, hogy mi van vele. A hangomban nem sok érzelem bujkál, ritka az, amikor azonnal el tudom engedni magam, és meg tudom mutatni, milyen is vagyok. Bianka ezért bámult távolról, mert az hitte bunkó vagyok. Pedig csak tartom a távolságot.
- William.
Nyújtom végül felé a kezemet, ha már egyszer bemutatkoztunk, igazán kezet is rázhatunk a dologra, elvégre olyan szép az, amikor két ember új ismeretséget köt egymással, még ha most lassan be is kell fejezni ezt a beszélgetést, ugyanis az órámra pillantva látom, hogy valóban lassan eljön a záróra ideje.
- Azt hiszem, lassan ideje elindulnunk vissza a klubhelyiségeinkbe.
Felkelve az otthagyott könyvek felé lépek, azokat veszem csak magamhoz, amelyek szimpatikusak voltak, és amelyeket nem néztem még át.
- Csak egy ártatlan kérdés. Melyik házba jársz?
Van egy rossz előérzetem, de ha ő is Navinés, hát akkor esküszöm, kifutok a világból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=588325#post588325][b]Claire Anne Livingstone - 2016.04.19. 22:18[/b][/url]

Will

Kicsit közelebb hajol hozzám, én viszont reflexből hátradőlök. Van valami ijesztő ebben a pasiban, olyan titokzatos, rejtélyes. Ervin nem ilyen, sokkal nyitottabb volt, amikor megismerkedtünk, ahogy most is. Rólam pedig köztudott, hogy Ervinen meg egy 5 éves kisfiún kívül nem sok sráccal volt dolgom. Szóval itt ül előttem ez a srác, a maga titokzatos módján, majd közli velem, hogy én vagyok egy ritka példány. Meghökkenek. Nem is a ritkán, tudom jól, hogy egy fura bogár vagyok, de példány? Tudom nem kellene ezen fennakadnom, de már megtörtént.
- Elnézést, mi vagyok? - kérdezem, miközben ő már felállt és indulásra készen áll, hiszen idő van, mennünk kell.
Félresöpröm a kezét, amit felém nyújt bemutatkozása jeléül. Dühösen felállok, olyan hévvel lököm ki a széket magam alól, hogy az egy hangos csattanással a földön landol. Felkapom a könyvet a helyéről és a hónom alá csúsztatom, a másik kezemmel pedig felállítom a széket és belököm az asztal alá a helyére. Visszasétálok a mögöttem álló polchoz, lábujjhegyre állok és visszateszem a könyvet.
- Mégis mi az, hogy "példány"? Hogy nevezhetsz így valakit, akit még csak nem is ismersz, kedves William? Talán azt hiszed, hogy te valami felsőbbrendű valaki vagy, aki bárkit lepéldányozhat?
Egyszer csak azt veszem észre, hogy remegek a dühtől. Eleget csúfolódtak velem és aláztak meg engem a csonka családom miatt, de azok az idők elmúltak, most már nem fogom hagyni magamat.
- Tudod mit? Elárulok most neked egy titkot. - közel megyek hozzá, újból csak lábujjhegyre állok, hogy elérje a szám a fülét és odasúgom neki. - Nem vagy semmivel sem több csak azért, mert Rellonos vagy.
Gúnyosan rámosolygok és elindulok a kijárat felé faképnél hagyva őt, de még a vállam fölött visszaszólok neki.
- Ja, és ezek egy Eridonos szavai voltak.