36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. október 29. 17:58 | Link

Gideon

Durcásan keltem. Az idő mindig is hatással volt a hangulatomra. Amikor reggel felkeltem, kócos hajjal leskelődtem ki az ablakon, ahol a vártnál borúsabb idő fogadott. Köd, köd és köd mindenhol. Mintha már el is érkeztünk volna a télhez, amit amúgy szeretek, hiszen szép, fehér, tiszta meg minden.
A reggel rátette a bélyeget a napomra. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak. Szinte egyik órán sem tudtam figyelni, valami mindig lekötötte a figyelmemet.
Szívesen jelentettem volna beteget, vagy ilyesmi, de hát tanulni mégiscsak kell.
Gotto szinte egész nap a nyomomban volt, de már megszokta a durcás napokat.
Amikor vége lett az utolsó órának is, és az összes diák kitódult az ajtón, végre fellélegeztem.
Alig vártam, hogy elszabaduljak, hogy azt csináljam ami épp boldoggá tesz.
Szinte futva indultam a Nyugati szárnyba, az egyik legcsendesebb helyre, amit ismerek. A könyvtár!
Gottóval a nyomomban csörtettem be a könyvtárba, néztek is néhányan szigorú tekintettel felém, de nem zavart.
Egy kis ideig sétálgattam a polcok között, majd letelepedtem egy régi receptkönyvvel a polc sor tövébe. Nekidöntöttem a hátam a polcoknak, és Gottóval az ölemben törökülésbe vágtam magam.
A könyv sok receptet tartalmazott, volt vagy 600 oldalas. Igazából régebben sokat sütöttem a nagyival. De fogalmam sem volt, miért egy receptkönyvet kaptam le a polcról... Nem is szoktam receptkönyvet olvasgatni...  
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 29. 18:35 | Link

Norina

Mint a legtöbb tanítási napot, így a mait is a könyvtárban fejezi be. Persze azért a sok szellemi táplálék között szakított időt a rendesre is, és elment ebédelni, de utána be is vetette magát az ismerős helyre. A könyvek illata a legjobb. Mindig élvezettel szagol bele a levegőbe, amikor belép ide. A könyvtáros felé tett apró biccentés a napi rutinjai közé tartozik. A könyvtárat is úgy ismeri már, mint a tenyerét. Valószínűleg fejből fel tudná mondani a kedvenc részlegének könyveit. Sorrendben, ahogy a polcon következnek. Hiszen most is, szinte oda se nézve kapja le a polcról az éppen jelenleg kiszemelt könyvet. Más számára talán unalmasan hangzik, de most is az ÁVT rejtelmeiben merül el. Amint a kezében a könyv, már fel is üti és elkezdi olvasni. A polcsorok között vakon képes tájékozódni, így nincs szüksége arra, hogy előre nézzen. Néha persze ilyenkor annyira elveszik, hogy egy-egy vonásán alakít is olvasás közben, attól függően, hogy éppen miről szól a mű.
Most is ez történik, nagy nyugodtan sétál falva a lapokat, közben pedig az állát meg is változtatta, nem a szokásos kis kerekded, hanem hosszúkásabb lett, hiszen apjától elörökölt mozdulattal, olvasás közben, ha gondolkozik ő is az állát simogatja, csak épp neki nincs ott szakáll.
Ebben a teljesen könyvi világában a földire el is felejt figyelni, aminek az lesz a vége, hogy egy macska farok kerül a lába alá. A macska felvisít, és ezzel együtt Gideon is ordít egy aprót ijedtében, az arca pedig egyből visszaváltozik, hiszen hirtelen azt sem tudja ő, hogy fiú-e vagy lány, nemhogy a képességét legyen képes használni. Még a könyvét is eldobta hirtelenjében. Nem számított ő ilyesmikre itt, a könyvtár kellős közepén.
 - Merlinre! Mi a dementoros nyavaja volt ez a visító fenevad? - Kezd bele fennhangon a szitkozódásba, amint két lábbal áll már a földön és nem készül hátradőlni. Mindezt persze anélkül, hogy körülnézne, hiszen úgy hiszi, hogy a fekete gombóc már hetedhét határon is túl van és csak magának beszél itt mérgében. De amikor lepillant meglátja a szőrcsomót annak vélhető gazdájával együtt. El is szégyenli magát kissé a lányt meglátva. Nem szokott ő így kiabálni, meg szitkozódni.
 - Bocsi a kiabálásért, de a macskád a frászt hozta rám. - Kis mentegetőzés, de ugyanakkor a másikra való hárítás. Látszik, hogy hatással van rá a rellonosokkal töltött idő.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. október 29. 18:54 | Link

Gideon

A könyvtár mindig is alkalmas volt a pihenésre. Úgy öt perc olvasgatás és lapozgatás után már le is csillapodott a vágyam, hogy izegjek-mozogjak. A légzésem egyenletes lett és szinte már el is tudtam volna aludni. A könyvek illata, a tinta és sárguló lapok...
Aztán éles karmok beleszúródása a karomba... Nem túl jó érzés.
Éles nyávogás, a fejem mellett két centire elsuhanó könyv és egy fiú dühös hangja.
Mikor elhárult minden fajta veszedelem ami repülő könyveket illet... felnéztem az alakra, aki laposra taposta Gotto farkát.
- Egy macska- vágtam rá nem túl kedvesen.
A bal kezemet rászorítottam a Gotto által rám mért támadás helyszínére, ami pillanatok alatt cérnaszálnyi vörös sebbé duzzadt.
Többször megkarmolt már véletlenül a macskám, így már megszoktam, de elég hirtelen jött ez a mostani, így kicsit megijedtem.
Feltápászkodtam a földről, lesöpörve az ijedt Gottót az ölemből.
Meglepve tapasztaltam, mennyivel magasabb volt nálam a szőkeség. Persze végigmértem, hiszen ki nem mér végig egy ismeretlen srácot?
- Az egy érzékeny pontja- mondtam már sokkal barátságosabb hangon, egy halvány mosoly kíséretében.
A tekintetem a fiú elejtett könyvére esett.
- Átváltoztatástan?- hajoltam le érte- Nem rossz tárgy. Hobbi, vagy csak rossz érzéseid vannak a vizsga miatt?- mosolyogtam már őszintén.
Láttam rajta, hogy nem az a rosszfiús alkat, úgyhogy meggyőződésem volt, hogy jó tanuló.
Igazából elég szimpatikusnak tűnt, a macskám és ellenem elkövetett bűntett után is.  
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 08:52 | Link

Norina

Könyvek repkednek, macskák ugrálnak. Gideon, ha éppen nem elvegyül a tömegben mindig nagy feltűnést kelt valamilyen bénaságával. Jellemző... A megoldás persze ilyenkor az, hogy valamilyen ügyes módon továbbálljon. Úgy nem jegyzi meg őt a másik. Nem szereti annyira, ha sokan megjegyzik őt. Megfigyelő és nem megfigyelt szeret lenni.
 - Szenvedély. - A kérdésre a válasz, miközben oda is nyúl a könyvéért. Persze ő is észreveszi a másik által olvasott vaskos példányt, amit ő maga valószínűleg sose fog a kezébe venni. Nem szeret főzni, nem is tud. Úgy véli, ez a nők dolga, nem a férfiaké. De ezt persze nem hangoztatja. A lány szeme még az előbb szinte szikrákat hányt, nem fogja esetlegesen a húrt feszíteni vele szemben. Legalábbis nem Gideonként. Az ilyesfajta dolgokat inkább Ivánként szereti művelni, amihez most persze kedve is támadt. Ilyenkor pedig szeret azonnal át is vedleni sötétebbik álruhájába. Ugyanis felkeltette a lány érdekes amplitúdója kíváncsiságát. Nem túl kedvesen reagál, majd barátságosan folytatja, végül őszinte mosollyal zár? Egy átlagos ember nem ilyen szélsőséges. Gideont pedig érdeklik az ilyen egyedi dolgok. De ahhoz, hogy kihúzza a nyulat a bokorból Iván kell. Gideonként nincs hozzá elég mersze, hiszen az a valódi önmaga. Úgy pedig nem akar bajba keveredni. Nem meri igazán vállalni önmagát a világ előtt.
Szóval hát éppen ezért, hirtelen tovább is áll a lánytól. Még egyszer bocsánatot kér, majd eltűnik a sorok között. Még jó, hogy ma is rétegesen öltözött fel. Felülre ing, alulra egy szürke póló. Nem az a fajta, ami lóg az emberen. Igazából nem is nagyon tudnak lógni rajta a ruhák, mert Ivánossága miatt kénytelen edzetten tartani magát. Bár ezt Gideonként a megfelelő optikai csalódásokat alkalmazva leplezni próbálja. Nem illik hozzá a kisportoltság.
Na, tehát a polcok között előkapja pálcáját. Egy pillanatra ezzel pedig sötétséget is teremt, hogy még csak egy festmény se lássa meg őt miközben gyorsan átváltozik. Egy varázslat a hajszínért, egy fésülő varázslat annak formájáért - ne kérdezzétek, hogy honnan jött neki ez az Ivános frizura, valószínűleg nagybátyja fiatalkori kinézetét próbálta meg leutánozni. Az ingből kibújik, a farmert pedig átszínezi feketére. Varázslattal minden egyszerűbb. Csak a táskáját kell eldugnia, amit meg is old a maga módján. Hogy ez pontosan milyen mód is? Egy varázslattal belevarázsolja a könyvbe. Ilyen egyszerű.
 - Reconde! - És már benne is van a könyvben a táskája. Az álca megtartása mindenekfelett! Tehát immáron szürke pólóban, a szélrózsa minden irányába álló tincsekkel táska nélkül, egy könyvvel a kezében áll. Totálisan más, mint Gideon. Most már csak meg kell kerülnie a blokkot és visszatérni a lányhoz.
 - Na, mi az cica, nem tudod kordában tartani a rühes dögödet? - Szól oda flegmán a lánynak, a véres csíkot megpillantva. Már az imént is észrevette, hogy a macska harciasságát a gazdája megtépázásában fejezte ki. Most ez pedig jó indok volt arra, hogy valamivel megszólítsa a cicust, akire lehet, hogy most ő hozza rá a frászt, hiszen annak háta mögül érkezik.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. október 30. 09:48 | Link

Iván

A furcsa fiú egy másodperc alatt eltűnt a polcok között, rám pedig újra letelepedett a nyugalom. Visszatettem a receptkönyvet a polcra, és egy másik után kutattam, amit még az első napomon láttam. Vörös, bőrkötéses könyvecske volt.
A kutatásom kudarcba fulladt, ugyanis újra társaságom lett. Gotto felborzolta a szőrét, így azt hittem a szőke fiú jött vissza. Amint megfordultam, megbizonyosodtam róla, hogy nem ő jött. Azt viszont nem értettem, Gotto miért borzolja fel a szőrét egy ismeretlen előtt. Általában csak elbújik a hátam mögé, vagy ilyesmi.
Végül betudtam annak, hogy biztosan látta már a folyosón, vagy valami.
Borzaska alig, hogy befordult arra a folyosóra, amin éppen álltam, máris megszólított. A szemem pedig elkerekedett. Nem is tudtam hirtelen mit mondjak. Hogy egy ismeretlen valaki csak úgy megszólja Gottót... Egy ismeretlen, de nagyon is szexi valaki... Szóval két dolog miatt is elállt a szavam, ugyanabban a percben.
- Mit képzelsz?
Ez a két szó elárulta a bennem felgyülemlett érzéseket. Azt, hogy cicának hívott, másrészt meg azt, hogy Gottót rühes dögnek nevezte.
Aztán feltűnt valami. A fiú kezében tartott könyv vagy ugyanaz volt, mint amit a szőke olvasott, vagy csak elegem lett aznapra a meglepetésekből.
- Mi van? Elátkoztad a szőkét, hogy odaadja az Átváltoztatástan könyvét?- kérdeztem fennhéjázó mosoly kíséretében.
Általában jó kislány voltam, ahogyan megtanítottak. De a fiú bunkósága kiváltotta belőlem a rosszkislányt.
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Vadmacska
Írta: 2014. október 30. 13:10
| Link

Norina

A fogadtatás most is éppen olyan "szívélyes", mint az imént volt. Úgy tűnik mindenkit "kedvesen" szeret fogadni a kislány. Ezzel még önmagában nincs is baj, az iskolába járok java része ilyen, ám ilyen is marad a többi. Vajon a kislány most is mindjárt átvált kedvesbe és barátságosba? Vagy ha éppen egy igazi kőkorszaki modorú vele szemben a másik, akkor ő is olyan marad? Ez kiderül mindjárt, ugyanis Iván és a kedvesség még köszönőviszonyban sincs. De lehetséges, hogy a lány valami idegen néptől származik, ahol úgy szokás az ismerkedés, mint amit ő produkál. Lehetséges... Gideon ugyan sokat olvas, de nem tud mindent ő sem.
 - Elég sok mindent képzelek. - Néz végig a lányon, ami persze sokat elárul arról, hogy mikről is képzelődhetne. Bár nem igazán szokott. A lányok többsége ugyanolyan, éppen ezért nem is nagyon kötik le az ő figyelmét. Unalmas óráiban
 - Közöd? - Válasza csupán ennyi a könyvre, ami ugyan tényleg a kezében volt az előbb, csak éppen el is felejtette ezt. Túlzottan sietett. - Na, és te megátkoztad, hogy úgy menekült előled? - Veti a hátát a polcsornak és a kezeit a zsebébe mélyeszti, a könyvet pedig a hóna alatt szorongatja. Nem is néz a lányra, csak a könyvek gerinceit vizslatják szemei. A lányok nem szeretik, ha semmibe veszik őket, rájuk se hederítenek, átnéznek felettük. Sérti az egójukat, ami persze felpaprikázza a legcsinosabb pofi mögött is az embert. Szinte fúriává is képes varázsolni azt. Főleg olyankor, ha érdeklődést mutat a fiú iránt a lány.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. október 30. 13:37 | Link

Iván

Mindig is jó voltam abban, hogy megtippeljem az emberek gondolatait csupán az arckifejezésekből. Nem voltam benne biztos, de talán a fiú arcán meglepetést véltem felfedezni, ami esetleg a nem túl kedves megnyilvánulásom miatt volt. Nem is értettem mit várt, ha ő is pontosan olyan bunkón viselkedett az előbb.
Laza sok mindent képzelek beszólására egy kicsit elpirultam, ahogy végigmért, ez viszont semmim nem változtatott.
Flegma, bunkó, amolyan minden csajt megkapok ha akarom típusnak láttam először. A lányok mindig buknak az ilyesmire.
A hátát a polcoknak vetette, szinte pontosan úgy, ahogy előbb én is tettem törökülésben.
- Mégis honnan veszed, hogy menekült? Te leskelődtél valahonnan?- forgattam körbe a tekintetem a polcok között, azonban sehol nem láttam jó helyet a kukkolásra.
Közben észrevettem, hogy a macska által okozott seb lassan lappadni kezdett.
- Egyébként mi közöd ahhoz, hogy menekült-e vagy sem? Megijesztette a macskám, és továbbállt.
A fiú egyre érdekesebbnek tűnt, a kócos hajával, a stílusával...
Rám sem nézett, ahogy ott állt a polcnak támaszkodva, de egyből tudtam, hogy idegesíteni akar. Azért sem szóltam semmit rá.
Levágtam magam vissza törökülésbe szembe vele.
- Szóval minek köszönhetem a szerencsétlenséget, hogy találkoztunk?- persze nem gondoltam komolyan, igazából nem volt olyan rossz fej a srác, csak nem mertem bevallani magamnak- Norina vagyok.
Egy pillanatig kezet akartam nyújtani neki, aztán végül csak biccentettem felé.
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 16:15 | Link

Norina

Tanult emberrel szemben az ösztön nem győzhet. Legalábbis ez a szent meggyőződése neki, aki mindig is a tanulásban hitt. Nem hiába tanult annyit világ életében. Egyesek szerint ő már az anyaméhben is tanult valamit. A belsőszervek elhelyezkedését, vagy ilyesmi.
 - Ha te kérdezhetsz, akkor én is. Így játszunk... - Rántja meg a vállát, a korábbi kérdéseket pedig puszta érdektelenségből elereszti a füle mellett. Nem fog ő minden kérdésre válaszolni. Nem egy lexikon ő, amit előkap az ember és minden kérdésére választ lel benne. Noha valószínűleg Gideon tudása meglehetősen közelít a lexikonok felé Átváltoztatástanból.
Az idegesítő taktika persze közben nem jön be a lánnyal szemben, aki inkább fenékre veti magát, és ismét kérdez. Nagyon kotnyeles és kíváncsi. De legalább a nevét elárulja. Na, ez fordítva nem történik meg. Szeret rejtélyes maradni, hiszen ő a valóságban nem is létezik, csak Gideon megalkotta második önmagát.
 - Te mindig ilyen sokat kérdezel? Nem vagy kicsit túl kíváncsi? - Néz le a bal szemöldökét felhúzva a lányra. De utána ellöki magát a polctól, egy lépést lép előre, hogy egy könyvet lekapjon a polcról. Igazából tök mindegy volt, hogy mit, csak az volt a lényeg, hogy úgy tűnjön, hogy untatja őt a lány és inkább fordul valamilyen unalmas könyvhöz, ami jelen esetben egy verses kötet. Egyébként Gideon szereti a verseket. Ivánként szokott is párból idézni, mert az olyan titokzatossá és műveltté teszi őt. Ez pedig mindig is a fő ismérvei közé volt sorolható, Gideonként is. Hiszen róla nem sokan tudnak bármit is, azt leszámítva, hogy van esze, és intellektuálisan magasan kvalifikált.
 - Nocsak, ez pont idevág... "Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság." Szabó Lőrincz így üzen, hogy ne gondolj mást, mint látsz. Gyanakvó nagyon a tekinteted Kíváncsi úrhölgy. - Csapja össze ezzel a könyvet, visszateszi azt a polcra, majd sarkon fordul kezeit ismét zsebre vágva és elindul. Ki akarja próbálni, hogy a lány követi-e őt. Kíváncsi-e rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. október 31. 20:52 | Link

Iván

Mindig kíváncsi fajta voltam. Érdeklődő, kíváncsi, fogékony mindennemű tudásra és persze a versenyszellem sem elhanyagolható a "hobbijaim" közül.
- Nem hiszek a babonákban. Nem leszek ráncos néhány egyszerű kérdés miatt.
Megvontam a vállam, és próbáltam ugyanolyan flegmán viselkedni, ahogy ő is tette.
Még mindig próbált felhúzni, próbálta azt tettetni, hogy nem figyel rám, és inkább beletemetkezett egy könyvbe. De még mindig nem akartam megtörni, nem akartam megadni neki ezt az örömöt, de nem ám!
A nevét persze nem árulja el, és igyekszik lerázni. Ügyetlen próbálkozás.
Elindult zsebre vágott kézzel a másik irányba, én pedig rögtön felálltam és utánaindultam. Halkan lépdeltem, gondoltam hátha nem vesz észre, és megleshetem miért ilyen furcsa a viselkedése. Persze tudtam, hogy annak az esélye, hogy nem vesz észre, a béka feneke alatt van.
Azért utánaindultam, és reméltem, hogy valamit kivált belőle az, hogy követem, és egy kicsit jobban kiismerem magam a gondolataiban.
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 1. 14:40 | Link

Norina

Tudása nem kopott, a várt reakciót éri el a lánynál. Követi őt az. Pont ez kellett neki, semmi más. Ivánként szinte mintha másképp is gondolkozna. Az a fajta szabadság, amit megenged önmagának így, a névtelenség mögé rejtőzve még a gondolkozását is megváltoztatja erre a kis időszakra. Nem mintha Gideonként nem jutnának neki ilyesmik az eszébe, de mindig elhessegeti a gondolatokat. De most van rá lehetősége, így megteszi. Bátor lesz.
A polcsor végéhez érve elfordul, majd ismét, de aztán megtorpan és visszafordul, hogy a lányt a falhoz tudja szegezni, mivel máshova nem igen menekülhet, kicsi itt arra a hely.
Egy lélegzetvételnyi távolságra megáll a lány előtt a két kezével a falnak támaszkodva annak feje mellet. Kissé lehajol hozzá a szemébe nézve, azt hihetnénk, hogy meg akarja csókolni, akkor szoktak ilyesmit csinálni. Pláne, hogy óráknak tűnő másodpercekig áll a lány fölött. És ha semmi sem húzza keresztül számításait, miszerint olyan váratlan volt ez a fordulás a részéről, hogy a lánynak nem nagyon van ideje akciózni, megszólal.
 - Kiszámítható vagy, édes. - Ezzel pedig már el is lökte magát a faltól, hogy egy lépést hátrálhasson és karba tett kezekkel egy oldalas elégedett mosollyal nézzen a lányra. Kíváncsian várja a lereagálást. A személyes impulzusok derítenek a leginkább fényt a belsőre. A hirtelen jött váratlan események, amikor nem tudja az ész kellőképp kontroll alatt tartani az ösztönt. Ezek a pillanatok teszik a legjobban kielemezhetővé az embert. Láthatóvá válik a különbség az ész és az ösztön irányítása között. Gideont pedig érdekli a lány, mikor mire hogyan reagál, a maga alap szélsőségével.
Persze lehet, hogy másképp végződnek a dolgok, nyitott a történet. Norina kiszámíthatósága visszájára is elsülhet.
Utoljára módosította:Romhányi Gideon Iván Ezra, 2014. november 1. 14:44
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. november 1. 15:35 | Link

Iván

Igazán nyeregben érzem magam, amikor néhány kanyar után sem veszi észre, vagy csak nem akarja észrevenni, hogy követem.
Már éppen megörültem, amikor hirtelen körülfogott. Hátam mögött a polcokkal, előttem szorosan a fiú, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
Próbálkoztam kiutat találni a fogságból, de aztán feladtam. Amúgy sem akartam megadni neki az örömöt, hogy elfutok.
Ahogy ott álltunk, teljes csöndben egy jó darabig, megszemlélhettem a fiú kidolgozott mellkasát és vállait. Nagyon halványan elmosolyodtam, úgy, hogy még ne tűnjön föl a "fogvatartómnak", vagy ha feltűnik, ne jöjjön rá egyből a mosolygás okára. Bár elég szolidan vittem véghez, úgyhogy reméltem nem vesz észre semmit.
Az arca éppen annyira volt közel az arcomhoz, hogy ha a fejemet feljebb fordítom, elértem volna az állát az orommal.
Bizsergett a bőröm és enyhén szétnyílt a szám a nagy csodálkozásban.
Aztán egykettőre minden elmúlt. Visszatért a laza srác, és ellökte magát a faltól, szabad utat engedve nekem.
- Várj!- ragadtam meg a csuklóját, és elé ugrottam.
A tervem az volt, hogy odahajolok a füléhez, és súgok neki valamit, aztán... Aztán csak az jött amit éppen jónak láttam.
Nem voltam olyan bátor, hogy megcsókoljam, de egy aprócska puszit nyomtam az arcára.
Fogalmam sem volt akkor, mit fog szólni, arról sem, hogy ezután elküld-e, vagy csak lefagy, és azután küld el, vagy... szóval fogalmam sem volt róla.    
Utoljára módosította:Kálnoki Norina, 2014. november 1. 15:38
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 1. 17:29 | Link

A váratlan meglepetésekre a legkevésbé felkészült Gideon, azt hiszem. Az ő élete tele van számításokkal. Mindent előre tudni szeret. Nem a spontaneitás híve. Néha kicsit el is várja, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan ő azt eltervezte. Számára minden elemezendő, és minden kiszámítható.
Az arcra puszi persze nem volt a kiszámítható dolgok között. Egy pillanatra meg is lepődik. Szerencsére nem annyira, hogy a képessége feletti kontrollt is elveszítse. Roppant nagy bukás lenne az most a részéről. Persze egy felejtésbűbájjal kezelhetné utána a helyzetet, de nem jó abban a bűbájban, és ki tudja, talán a teljes emlékezettörlés lenne a nóta vége. Kellemetlen lenne, roppant mód!
 - Tüzes... - Reagálja le végül ezzel az egy szóval a lány reakcióját egy mosollyal együtt. De többet nem szól. Mit mondjon most? Nem akarja törni a saját fejében kialakított képet Ivánról és annak személyiségéről azzal, hogy elgideonosodik, szóval inkább szófukarként megáll a lánnyal szemben. Persze kellő távolságba, hogy ne legyen több hirtelen jött arcra puszi. Nem szereti annyira a túlzott emberi kontaktusokat. Módfelett ügyel rá, hogy kikerülje az ilyen szituációkat. A személyes szférájába való behatolás számára kellemetlen. Túl zárkózott ő ahhoz, amit most a karba tett kezekkel jelez is. A testbeszéd sok mindent elárul, még ha többségében a testét is próbálja tudása folytán szabályozni.
 - Bátor próbálsz lenni, de nem mersz eléggé az lenni. Eridonos gólya vagy talán? - Az első tippje a lányról ez. Más házba nem tudná sorolni. Hiszen a pirosakra jellemző megfigyelése szerint a bátorság. A gólyák persze még nem elég bátrak, de szeretnének azok lenni. Egy lánynak pedig mihez kell a legtöbb bátorság, egy nála idősebb pasival való kommunikációhoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. november 2. 10:31 | Link

Iván

Sosem szoktam így hirtelenjében cselekedni... Na jó. Ha jobban belegondolok, mégis. A húgom olyan, aki mindent előre megrág és néha igenis döntésképtelen. Én mindig hamar hozok döntéseket, és nem riaszt vissza, ha valakit meg kell bántanom vele. Amolyan ami a szívén a száján lány volnék.
Nem húzódik el, és még el is mosolyodik. Nem számítottam rá, hogy ilyen reakciót hozok ki belőle. A társaságomban maximum még csak gúnyos mosollyal illetett, ami nem gáz. Vagyis nekem nem.
Biztos voltam benne, hogy mond még valami bunkót, de aztán nem tette. Csak karba font kézzel állt és csak egyetlen szót mondott, ami egyáltalán nem volt bunkó. Jellemfejlődés? Ki tudja...
Hasonlóan karba font kézzel nekidőltem a vele szemben lévő polcoknak és felvont szemöldökkel, összehúzott szemmel figyeltem, egy félmosollyal a számon. Ez addig ment, amíg újra meg nem szólalt, mert akkor szívesen lenyeltem volna keresztbe.
Ellöktem magam a faltól és most én léptem elé.
- Rellon. Második évfolyam.
A fiú hozzászólása meglepett, és dühbe is ejtett. Nem vagyok elég bátor? Ugyan már. Próbáljon ő megcsókolni egy olyan lányt, akinek csak az álláig ér.
- Rólad viszont még nem tudok semmit.
Körbe-körbe kezdtem el járkálni, mintha nagyon törném a fejem valamin. Aztán megálltam, végigmértem. Aztán újabb gondolkozó körre indultam. Végül megálltam és a szemébe néztem.
- A stílusod olyan mint a rellonosoké. A könyvtárban vagy, fogalmam sincs miért. Azt tudnám kinézni belőled, hogy egy vaskos verseskötetet olvasgatsz, tele különböző alternatív versekkel. De ott volt a kezedben az Átváltoztatástan könyv is. A szünetek közbeni tanulás a levitásokra jellemző, bár nem ismerem annyira őket, de a rellonos pletykák elértek hozzám is. Aztán... az Eridon... Nem tűnsz közéjük valónak. Aztán a Navine? Ugyan már. Abszolút nem vagy jóindulatú és kedves. Az viszont tuti, hogy nem vagy rellonos, mert már láttalak volna.
Érdekes, de így végiggondolva elég furcsa szerzet. Hiszen a rellonban kellene lennie, de az száz százalék, hogy nem rellonos.
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 6. 22:53 | Link

Norina

Reakciók és válaszreakciók. Kíváncsiságból indult ki minden, ami most felkeltette a másik kíváncsiságát is. Érdekes játszma veszi most kezdetét. Ivánról megtudni bármit, megfejteni őt, nem lehet olyan egyszerűen. A mesterséges találmányoknak ez az egyik nagyszerűsége, ha emberről van szó. Minden úgy van összerakva, és minden elem akkor kerül megváltoztatásra, amikor éppen úgy tetszik. Lehet nem várt jellemfejlődés, vagy éppen egyszerűen itt is hagyhatja a lányt, senki sem fogja tudni, hogy ki volt az, akivel beszélt. Iván alakja a ködbe veszik mindig. Erre ő különösen ügyel. Mindig.
Norina viszont ne ilyen könnyen megfejthető és elég hamar felpaprikázható. Már a puszta feltételezés is sértő számára, hogy ő nem Rellonos, a koráért pedig úgy harap, mint egy majdnem 50 éves nő.
 - Nyugi van házi sárkány, ráérsz még a korod miatt aggodalmaskodni. - Vigyorogja telibe képen a lányt amolyan gúnyos módon. De látszik rajta, hogy jól szórakozik a helyzeten. Azon végképp, amikor elkezdi őt elemezgetni beszélgető partnere.
 - Lehet, hogy csak egy látomás vagyok a fejedben. Ki tudja, lehet, hogy csak álmodsz. Édes álom ez az egész. Belefeledkeztél a könyvbe, amit olvastál. - Hangja kissé altatóbb lesz, a szemeivel a lányét próbálja fogva tartani, miközben egy lépést tesz a vöröske felé. A pálcáját eközben előszedi finoman, lehetőleg észrevétlenül. - Stupor! - Teszi meg az utolsó lépést is a lány felé, majd egy gyors kézmozdulat a lányra, és ha minden jól sül el, akkor a lányka rongybabaként hullik a kezébe, ő pedig az első fotelhoz viszi őt, hogy oda leültethesse, a kezében tartott ÁVT könyvet pedig a kezébe tehesse, miután már az teljesen Gideontalan.
 - Álmodj rólam! - Súgja még a lány fülébe, majd elindul a könyvespolcok közé. Miután takarásba ér visszaint még pálcájával, hogy feloldja a kábítást. Ezt követően pedig arcán gonosz, és öntelt mosollyal elandalog a könyvtárból. Ennyi most pont elég volt a részéről ahhoz, hogy nyomot hagyjon Norinában, talán csak álomnak hitt alak lesz az elméjében. Igazából reméli, hogy ez történik, ha esetleg később még találkoznának mókásabb lenne a szituáció.
Hozzászólásai ebben a témában
Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2014. november 7. 17:14 | Link

Iván

Fogalmam sem volt róla, hogy miért nevetett ki a fiú.
Zagyvaságokat kezdett beszélni. Már nevetni támadt kedvem, amikor lassan előhúzta a pálcáját...

Egy fotelben ültem. A szemem előtt apró, fekete pontok kergetőztek, és egy vaskos kötetet tartottam a kezemben. Elaludtam volna? Az imént mintha egy szakácskönyvet lapozgattam volna...
Aztán beugrott egy sötét, kusza haj. Álmodtam. Milyen furcsa álom volt...
A tagjaim elzsibbadtak. Leraktam a könyvet az ablakpárkányra, és kinyújtóztattam a lábaimat.
Szememmel Matildát kerestem, hátha látta mi történt, miért aludtam el ilyen hirtelen? És mikor változtattam meg a helyem?
De közel s távol senki nem volt éppen a könyvtárban.
Gottót sehol sem láttam, így elindultam a könyvtár kijárata felé, valami furcsa, sötét hajú fiúval a gondolataimban...
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet