Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Ginnie
A napja szabad volt, ennek fejében elindult a kastély felfedezésére: első sorban a könyvtárat akarta megkeresni, mert konkrét célja volt valami jó kis olvasmány után járni. Ikerhúgával ellentétben ő nem csak a tanulás miatt járkált ilyen helyekre. Körülbelül fél órás eltévelyedés után lassan megtalálta a díszes ajtót, amin belépve igencsak nagyot nézett : se szeri, se száma a könyveknek, na, most hogy válasszon olyat, ami a jóslással avagy állatokkal kapcsolatos? Vékony kis ősz kabátját egy üres fogasra helyezte, miután túlesett a kezdeti meglepettségen, és félig-meddig tanácstalanul veselkedett neki a könyvvadászatnak.
Azért abban is reménykedett, hogy a betűfalás és, jó, némi tanulás mellett mg ismerkedni is tud egy kicsit a többi diáktársával, és hátha még barátokat is találhat - bár ezt más házaktól nem igazán remélte abból fakadóan, amit tesójától hallott. Azt már haladásnak vélte, hogy a szellemek nem rettentek el tőle - talán mert még nem fagyasztott meg semmit és még nem is hergelte fel ahhoz semmi. És semmit sem érzett meg, amiért idegeskednie kelljen... Szép lassan, a könyvtároshölgy segítségével sikerült néhány könyvet előkeríteni a keresett témakörökben, aztán leült egy közelinek ítélt asztalhoz olvasgatni.
|
|
|
Kertesi Hanga Ivett INAKTÍV
offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 34
|
Írta: 2013. október 31. 18:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=191975#post191975][b]Kertesi Hanga Ivett - 2013.10.31. 18:32[/b][/url] GinnieA napja szabad volt, ennek fejében elindult a kastély felfedezésére: első sorban a könyvtárat akarta megkeresni, mert konkrét célja volt valami jó kis olvasmány után járni. Ikerhúgával ellentétben ő nem csak a tanulás miatt járkált ilyen helyekre. Körülbelül fél órás eltévelyedés után lassan megtalálta a díszes ajtót, amin belépve igencsak nagyot nézett : se szeri, se száma a könyveknek, na, most hogy válasszon olyat, ami a jóslással avagy állatokkal kapcsolatos? Vékony kis ősz kabátját egy üres fogasra helyezte, miután túlesett a kezdeti meglepettségen, és félig-meddig tanácstalanul veselkedett neki a könyvvadászatnak. Azért abban is reménykedett, hogy a betűfalás és, jó, némi tanulás mellett mg ismerkedni is tud egy kicsit a többi diáktársával, és hátha még barátokat is találhat - bár ezt más házaktól nem igazán remélte abból fakadóan, amit tesójától hallott. Azt már haladásnak vélte, hogy a szellemek nem rettentek el tőle - talán mert még nem fagyasztott meg semmit és még nem is hergelte fel ahhoz semmi. És semmit sem érzett meg, amiért idegeskednie kelljen... Szép lassan, a könyvtároshölgy segítségével sikerült néhány könyvet előkeríteni a keresett témakörökben, aztán leült egy közelinek ítélt asztalhoz olvasgatni.
|
|
|
|
Ginnie Marrywather INAKTÍV
Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence, offline RPG hsz: 70 Összes hsz: 653
|
Írta: 2013. október 31. 19:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=191996#post191996][b]Ginnie Marrywather - 2013.10.31. 19:16[/b][/url] Hanga és Matilda nov. 2. nem sokkal takarodó előtt Mivel kiolvastam a nagyitól kapott könyvet, így nem sokkal a „műszak” előtt a könyvtár felé veszem az irányt, hogy szerezzek egy kis olvasnivalót. Persze, így végzősként inkább a tankönyvet kéne olvasnom, de nem visz rá a lélek, hogy azokat a jól megírt könyveket hagyjam kallódni, ahelyett, hogy olvasnám őket. Amikor belépek az ismerős helységbe megcsap a könyvek jellegzetes illata, ami semmihez sem fogható. A lépteim már célirányosan mennek a kiválasztott polc felé, ahonnan a legtöbb könyvet már elolvastam az elmúlt évek folyamán. Ahogy a borítókat mustrálom, kezdek rájönni, hogy lassan tényleg csak a tananyagot tudom majd olvasni, hacsak nem küldetek otthonról egy kis irodalmat. Egy hosszabb keresgélés után találok két regényt, amit még nem olvastam. Az egyik valami kviddicses, szerelmes történet, a másik meg valami párbajozós, középkori dolog. Egyik sem kifejezetten az érdeklődési köröm, de unaloműzőnek megteszi. Mivel még van egy kis időm a takarodóig, úgy döntök, hogy leülök és beleolvasok abba, amit találomra kiválasztok. A szokásos asztalom felé veszem az irányt. Annál ismerkedtem meg Emmával, ott vesztem össze Yarral és ott készültem a vizsgáimra is. Lehet, hogy hülyeség, de egészen a szívemhez nőtt az a fa bútor. Amikor a fent említett tárgyhoz érek, egy rövid pillanatra megtorpanok, mert egy ismeretlen ismerős ül ott. Ezt azért így mondom, mert ugyan névről nem ismerem a lányt, de ő volt az, aki a partin puncsos lufival találta el Caiust. Erre a gondolatra elmosolyodom, majd határozott léptekkel elindulok felé. - Szia, Puncsos lány! Szabad ez a hely, vagy menjek máshová? - kérdezem tőle mosolyogva, de a válaszár nem várom meg, hanem egyből leülök az egyik székre. - Még nem találkoztunk így face to face, csak láttalak az Eridonos partin. Az én nevem Ginnie, és benned kit tisztelhetek? - kérdezem tőle, miközben lekönyökölök az asztalra, hogy jobban rálássak.
|
elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó| Csibe
|
|
|
Gryllus Matilda INAKTÍV
Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke offline RPG hsz: 274 Összes hsz: 6651
|
Írta: 2013. október 31. 19:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=192006#post192006][b]Gryllus Matilda - 2013.10.31. 19:25[/b][/url] Hanga és Ginnie Viszonylag eseménytelenül telt Matilda mai napja is, ha nem számítjuk azt a pár kósza szellemet, akik úgy döntöttek, unalmukban átrendezik kicsit a könyvespolcokat, mindezt úgy, hogy a lehető legkisebb logika se legyen az új "rendben". Szerencsére viszonylag hamar észrevette a rendetlenkedőket - épp nem olvasott semmit, ami teljesen kizárta volna a külvilágból - így nem volt olyan nehéz rendet rakni, mintha csak az akció végén eszmél fel. Diákok is jöttek-mentek, nem sok, de elég, hogy ne tudjon még két könyvet kiolvasni. Ez azért jól jött, mert néha már komoly fejtörést igényelt, hogy mi is legyen a következő, amíg viszont megvolt, nem volt ilyen gond. Estefelé, mikor már odakint sötétedni kezdett, egy elsős lány lépett hozzá, miután látványosan körülnézett. Tilda elmosolyodott mikor meglátta, látszott a kis nebulón, hogy lenyűgözte a könyvek rengetege. - A jóslással kapcsolatos olvasmányok, jóskönyvek, álmoskönyvek ebben a sorban vannak, ott hátul - magyarázta, aztán egy pillanatra megakadt, majd kezét, mellyel az irányt mutatta kicsit arrébb irányította. - Illetve nem.. most épp itt vannak, a sor elején. Volt némi kavarodás ma délelőtt, és ez úgy maradt úgy látszik. Úgy döntött, most nem áll neki visszarendezni, mert a jóskönyvek helyén lévő kötetek elég nagy valószínűséggel valahonnan egész máshonnét hiányoztak. Pálcája néhány mozdulatával begyűjtött pár legendás állattal foglalkozó tankönyvet és lexikont is, és mindet a legközelebbi asztalra küldte. - Ha szükséged van még valamire, csak szólj bátran! - mondta, majd visszaindult a dolgára. Egy idősebb diáklány is felbukkant, épp ekkor kapott le egy második könyvet is magának, majd célirányosan megindult arra, ahonnét Matilda éppen eljött. Egy mosollyal köszöntötte őt is, majd befordult abba a sorba, melyben a kavarodást hagyta. Nem volt hozzá kedve, de csak rá kellett jönnie, hogy ez nem maradhat így.
|
|
|
|
Kertesi Hanga Ivett INAKTÍV
offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 34
|
Írta: 2013. október 31. 19:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=192035#post192035][b]Kertesi Hanga Ivett - 2013.10.31. 19:58[/b][/url] Ginnie és MatildaKedvesen mosolygott a könyvtárosnőre, miután a egy laza pálcaintéssel odahívta a könyveket. - Szabad megkérdeznem, ezt hogy csinálta? - kíváncsiskodott. Ez bizony neki is igencsak jól jönne néha ez a kis varázslat a hétköznapokban: szokása időnként óriási kupit gyártani maga körül, és nem lenne rossz, ha megtalálná néha a holmijait a maga kis környezetében. Miután leült a legközelebbi asztalhoz, nemsokkal később egy idősebb diáktársa is felbukkant. Ahogy Ivi ránézett a lányra, egy pillanatra elmerengett, tekintete révedő lett. Sose szerette, ha egy-két megérzése előjön olyankor, amikor társasága akadt. A Puncsos Lány megnevezésre tért magához, megrázta a fejét, majd elmosolyodott. - Persze, szabad. Kertesi Hanga Ivett vagyok, de inkább az Ivettet használom. Azt jobban szeretik az emberek. - válaszolt a lány mindkét kérdésére. - Caiusnak hívják, akit eltaláltam, ugye? O-ó... remélem, nem sértettünk meg senkit Teóval. Mondjuk azt láttam volna. - csevegett vidám hangon. - Ginnie Marryweather, prefektus, igazam van? - Nem szívesen csalódott volna a "megérzésében". Körülbelül olyan 4 könyv tornyosult előtte, szép vastag példányok. Épp egy jóslástannal kapcsolatost sikerült beszélgetés közben a kezébe emelnie.
|
|
|
|
Ginnie Marrywather INAKTÍV
Vöröske^^, Gin, Gigi, A keresztapa bérence, offline RPG hsz: 70 Összes hsz: 653
|
Írta: 2013. október 31. 20:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=192045#post192045][b]Ginnie Marrywather - 2013.10.31. 20:25[/b][/url] Hanga és Matilda nov. 2. nem sokkal takarodó előtt Hanga - mert mint kiderül ez a neve - bemutatkozik, majd közli, hogy a második nevét jobban szereti, mint az elsőt. Szerintem ez hülyeség, a Hanga sokkal szebben hangzik, mint az Ivett, de ahogy akarja. Én se szeretem a teljes nevemet, ezért is becéztetem magam. Furcsának találom, hogy tudja ki vagyok, de nem teszem szóvá, elvégre a prefektusok elég ismertek, legalábbis azt hiszem. - Nem - rázom meg a fejem. - Nem hiszem, hogy megsértettétek volna, egyébként is, visszavágott a saját puncsos lufijával - vonom meg a vállam, miközben emlékeztetem arra, hogy azért nem csak a fiú kapott a nyakába egy adag puncsot, hanem ő is. - És igen, eltaláltad, hogy ki vagyok. Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az igazi nevem Virginia és ezt becézik Ginnie-nek, de igazából mindegy - legyintek egyet, mert tényleg az. Ahogy szemügyre veszem az előtte lévő könyveket, kicsit meglepődöm. Én az ő korában - is - inkább a ponyvaregényekért és nem a tanulnivalóért jártam be a könyvtárba. Mindenesetre jó tudni, hogy a következő generáció ilyen szorgosan készül a jövőre. - Azt hiszem, hogy nagy érdekelhet a jóslás és az azzal kapcsolatos dolgok - teszem azért mégis szóvá a dolgot, mert egyszerűen nem bírom ki. Az ég szerelmére, 14 éves, idén kezdte az iskolát, nem kéne ennyire hajtania magát, még van erre négy éve. Az első év arra van, hogy az ember megismerkedjen a hellyel, a környezettel és a háztársaival, meg úgy mindenkivel, legalábbis én erre használtam fel. - Egyébként, miért a Bagolykőbe jöttél? Persze, ez egy jó iskola, de sokat hallani arról, hogy a diákok inkább az angol Roxfortot választják Isten se tudja, hogy miért - kérdezem tőle teljesen random, hogy beszélgessünk, mert nem szeretek csöndben ülni bárkivel is hozzon össze a sors. Én ilyen vagyok, folyton beszélek, ha tehetem. Bár, az ismeretlenekkel kicsit óvatosabb vagyok, mert vannak rossz tapasztalataim még régebbről. Ahogy várom a lány válaszát és mustrálom az arcát, eszembe jut egy furcsa jelenet, amit még év elején láttam. Nem biztos, hogy ő volt benne, de azért nem kizárt, eléggé hasonlít arra a lányra, vagyis inkább lányokra. - Nincs belőled kettő véletlenül? - csúszik ki a számon. - Tudod még szeptemberben láttam, hogy te kint vagy a folyosón, aztán felmentem a közös helységbe és megint ott voltál - ecsetelem neki a dolgot, mert akkor is fura volt ez az eset. Persze, sejtem, hogy ikertestvér van a dologban, de azért jobb, ha megkérdezi az ember.
|
elsős mestertanonc| Hydromágus tanonc| Eridonos hajtó| Csibe
|
|
|
Kertesi Hanga Ivett INAKTÍV
offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 34
|
Írta: 2013. október 31. 20:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=192075#post192075][b]Kertesi Hanga Ivett - 2013.10.31. 20:54[/b][/url] GinnieÓ, ő nem teljesen tanulási céllal érkezett a könyvek közé, sokkal inkább érdeklődésének megfelelő olvasmányokat keresett, és talált is némi segítséggel. - Igen, de ha nem a puncsot javaslom, akkor Teó képes lett volna művért csenni valahonnét, abból meg nem lett volna köszönet - fintorodott el a kis srác partiesti ötletétől. Még jó, hogy meg lehetett fékezni és a puncsra rá is kapott. Annak meg csak örülni tudott, ha senki sem sértődött meg az ártatlan kis tréfától. - A Virginia szép név. Hát, igazat megvallva nem sokat tudok a mágusiskolákról, "sárvérű" máguscsaládból származok. Anyáék is a mugli világból kerültek ám be, csak anya Franciaországban, apa meg Angliában tanult - gondolkodott el kissé dadogva. Szégyellte a tudatlanságát, hogy nem nézett utána jobban a dolgoknak, miután bekerült a suliba, vagy nem kérdezősködött Hajnitól, az ikertesójától. - Nemcsak hogy érdekel... imádom - vigyorgott szélesen, amikor kedvenc témakörét hozta fel Ginnie. - Ja, akkor biztos Hajnit is láttad már. A klubhelyiségben a partin én voltam. Nem viseljük olyan jól, ha külön vagyunk egymástól. Végül is ikrek vagyunk, ő a "másik felem". - Ő is élvezte, hogy akadt társasága, és nem egyedül tölti végig a takarodóig hátralevő időt. Az már más kérdés, hogy pillanatnyilag nem gondolt arra, hogy még is miként fog visszavergődni a tornyukba, de az idősebb lány nyilván tudja az utat visszafelé. Pár pillanat múlva ismét révedő, kissé üveges tekintettel meredt előre, mikor kiakarta nyitni a jóslásról szóló könyvet. Kissé meg is lepődött magában, mert nem szokott ilyen gyorsan felbukkanni ez a kis "átok", amit kifejezetten utált. Nem szerette a megérzéseit, de bízott benne, hogy Hajni visszajött a suliba tényleg, és nem csak egy lehetséges opció. Na, ezért az egyért nem szerette a jóslást, mert ő csak lehetőségeknek tartotta azt, amit a látók láthattak. Ő meg csak azért nem szívesen tartozott volna közéjük, mert nem akarta, hogy csalónak, vagy egyenesen idiótának bélyegezzék emiatt.
|
|
|
|