Mostanában kicsit zaklatottabb voltam, mint általában. Mindezt persze egy valakinek köszönhettem, aki ha csak eszembe jutott rögtön elfutott a méreg és a félelem. Nem tőle féltem, csak a helyzettől, minduntalan a hátam mögé pislogtam, hátha követ valaki, paranoiás lettem. Mostanában mindenért őt okoltam, ha elaludtam, ha éjszakánként csak forgolódtam még a rossz időjárásért is csak ő lehetett a hibás. Jó volt valakit mindenért okolni és erre ő tökéletes alany volt, mert a ritka boldog perceimet tönkretette az, ha visszagondoltam arra mi történt. Hiába figyelt oda annyira rám, kísért végig a folyosókon akkor sem tudta jóvátenni amit akkor tett. Egyszerűen nem tudtam továbblendülni a dolgon, bármennyire is akartam. Hiszen tőle továbbra sem féltem, bár mintha az utóbbi időben kicsit előzékenyebbek lettünk volna egymással, biztosan az este miatt. Pedig szívesen kiosztottam volna, mert erőm már lett volna hozzá, mégsem tettem meg.
A mai délutánon viszont úgy döntöttem, ideje lesz egy kis időt a tanulásra is fordítani. Elhanyagoltam a tanulmányaimat és kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat emiatt, a tavalyi évben elég aktív voltam, hiszen akkor több időm volt rá, mint mostanában. Ezért ma úgy időzítettem a dolgaimat, hogy a délutánt itt tölthessem. Összepakoltam a dolgaimat a táskámat, a vállamra akasztottam és ráérős léptekkel indultam el a könyvtár felé. Szokás szerint hátrapislogtam, de a folyosó teljesen üres volt, nyilván mindenki órán volt, vagy a nagyteremben fogyasztotta a  kései ebédet. Néha megálltam, kinéztem az ablakon de nem időztem túl sokáig, hiszen nem odázhattam azt, aminek amúgy is be kell következnie. A könyvtárhoz érve óvatosan benyitottam az ajtót, senki figyelmét nem akartam fölkelteni, Matildáét sem, hiszen a tanulásban most nem segíthetett. Elindultam hát hátra, ahol tudtam, hogy megtalálom azokat a köteteket amikre szükségem volt és még egy asztal is akad ahová lepakolhatok. Egészen kihalt volt itt hátul a terep, a közelben egy lélek sem volt, így nyugodt szívvel tettem le a táskámat és pakoltam elő a dolgaimat, hogy aztán a polcokhoz fordulva levegyem a magasból azt a könyvet, amire szükségem van.

Runácska-hadművelet.

Végre véget ért ez az egész ünnepi mizéria, vissza tudtam jönni a kastélyba és most egy csepp nyugtom van. Otthon szokás szerint állt a bál egész Karácsonykor, anyu ilyenkor elveszíti minden eszét és józan ítélőképességét, 3 évre elegendő ünnepi kaját csinál, minden létező rokont meghív, akinek nincs semmi köze apámhoz, és 2 napig náluk hesszelnek. Rühellem ezt az egész felhajtást, nem is nagyon szeretek hazamenni ilyenkor, de legalább Húgi otthon van és nyújt némi vigaszt ezekben a napokban. Őt lehet csendben nyúzni, igaz néha ordibál és sikítozik, de minden jobb annál, minthogy ilyenkor anyu mellett legyen az ember. Ezért még a dobhártyámat is hajlandó vagyok beáldozni. Különben is hiányzik a húgom, ritkán megyek haza, ő meg nem jön el meglátogatni. Pedig igazán megérdemelné néha a társaságomat és viszont is.
Haha, mindenki milyen irdatlanul hülye pofázmánnyal nézne rám, ha tudná, hogy most éppen hova tartok. Mert bizony egy Rellonosok által kevesett látogatott terem az úticélom, ami nem más, mint a könyvtár. Ja, jól olvastad, komolyan mondom. Azért nem kell valami egetrengető dologra gondolni, a világ nem fordult még ki a 4 sarkából és én sem vettem fel egy Levitás jellemvonást sem, szimplán Tanja megkért, hogy járjak utána valaminek, mert ő az otthoni könyvekből nem tudja kideríteni és Innsbruckban meg nem akkora a varázslótársadalom, hogy legyen egy aféle "mágikus könyvtár", vagy hogy is mondjam... Szóval nekem maradt a nemes feladat, hogy utánajárjak a húgom dolgainak. Nagyszerű, mintha én valami futár lennék, vagy nem is tudom. De a húgom az egyetlen, aki ilyen hülyeségekre is rá tud venni..
Halkan lököm be az ajtót, ami a könyvtárat a folyosótól elválasztja. Némán biccentek a könyvtároshölgynek, de szerintem észre se vette, hogy bejöttem. Amilyen nagy vagyok, olyan csendesen tudok közlekedni, és ez néha nagyon jól tud jönni. Na, de lássuk, hogy mi is kell nekünk...

Elhagyva szállásomat elindulok a könyvtárba, jó néhányszor máshol kötöttem ki de végül eljutok úti célomhoz. Belépve a könyvtárba leesik az állam, jó néhány könyvtárba megfordultam már de ilyen szépen berendezett és ennyi könyvet sosem láttam.
Első ámulatomból fölrezzenve elkezdtem a könyvtárost keresni,de úgy néz ki nem tartózkodik itt. Toporgok egy darabig az ajtóban, majd úgy döntök feltalálom magam és megkeresem azt amire szükségem lehet.
Elindulok a polcok között és egy órás kutakodás után találtam jó pár könyvet ami segíthet a felkészülésben.
Az asztalhoz megyek és leteszem rá a könyveket, ekkor veszem észre, hogy már van ott valaki. Ha jól látom egy Rellonos diák és Ő is elsős mint én.
Rá köszönök félszegen, Ő rám nézz és kurtán vissza köszön.
Ahogy elnézzem nagyon nem örül annak,hogy itt vagyok, így fogom a cuccom és ki húzódok az asztal másik szélére. Úgy nézz ki ez sem okozott neki örömöt. A könyvtárat viszont nem vagyok elhagyni, túl sok mindennek kell még utána járnom. Tehát leülök és bele temetkezek a könyvekbe.      

Jones.


* Bár a vizsgaidőszaknak vége van, Eris máris a könyvtárat látogatja az új és új varázsigék és átkok tanulmányozása miatt. Persze könyveket nem kölcsönöz, miért is tenné, hiszen felhívná csak magára vele a figyelmet, illetve a legtöbb könyv amibe beleolvas, nem elvihető darab. Talárjába bújva koptatja cipője a folyosó szünidőben kihalt padlóját. Arca felét eltakarja a fekete csuklya, s mikor belép a könyvtárba, csak a kezét emeli fel egy pillanatra a könyvtáros nő felé, hogy valamiféle üdvözlést mutasson - Matilda ettől kivételesen megtisztelve érezheti magát. De nem áll le, a következő célpontja máris a K-részleg, csakhogy ABC sorrend szerint folytathassa a kutatásait. Szemei ide-oda ugrálnak a könyvek gerincein lévő címeket olvasgatva, vékony, fehér ujjai néhol meg is érintik őket. Egy számára tetszetős könyvcímet, vagy egy írót keres, de legnagyobb meglepetésére ott talál egy regényt is, csak úgy rádobva pár könyv tetejére. *
- Hátezmeg...? * Suttogja, és leemeli a vastag, kötetet, ami a Végítélet címet rejti. Valaki idedobhatta, merthogy K, mint King, Stephen az írója, de lusta volt a valódi helyére vissza tenni. Eris morogni kezd a trehány ismeretlen miatt, aztán ideiglenesen félretéve nagyra törő átokkutató szándékát úgy dönt, most kivételt tesz egy kis csemegének. Kivételesen nagyra tartja Stephen King-et, és az ő óriási marketing ötletét, miszerint a megtörtént eseményű történeteit eladja a mugliknak horror-könyv címszó alatt. Zseniális. Nem hiába az egyik példaképe a hírhedt kalóznő után. Ezt a könyvet még úgy sem olvasta, csak hallott róla, úgyhogy kicsit összébb húzva magán a sötét talárját ül le az egyik puffra a könyves polc mellett, hogy belefeledkezhessen ebbe a regénybe. Messziről egy kicsit úgy tűnhet ez a lány most, mint egy dementor, akik olvasásra adta a fejét. *

Állia

Már rég csak a szobámban tartózkodásról szól az életem. A hálóterem négy fala közt gubbasztok minden nap. Egyre csak arra gondolok, mit fogok kezdeni? Hiszen a leteendő vizsgák közül csak kettőt írtam meg, és abból egy már ki is van javítva.
Hát... hogy ne is dicsekedjek, nem éppen a legjobb érdemjegyet értem el, sőt megbuktam. Uram bocsá', de Legendás Lények Gondozásából megbukni nagy művészet. Ilyenkor ne olyanokra kell gondolni, mint Leonardo Da Vinci, esetleg valami híres előadó, nem! Ilyenkor olyanokra kell gondolni, mint Fodor Benjámin.
Külön hirdetmény: aki meg akar bukni LLG-ből, az csak forduljon hozzám, hisz ebbe én vagyok a mester.
Állandóan azon rágódok, vajon milyen lesz újra átélni a második évfolyamot. Én eddig eléggé tartózkodtam ettől a gondolattól, sőt ha fel is vetődött bennem, gyorsan el is vetettem.
De most felébredve ezen álmodozásomból visszatérek arra, hogy most én szorgalmasan akarok tanulni, és kitűnő leszek mindenből.
Ennek érdekébe felállok az ágyamról, és utamat a könyvtár felé veszem. Vajon milyen könyveket találhatok ott, amik tudnak segíteni.
De ne gondoljatok olyanra, hogy én annyira szeretek tanulni! Sőt! Annál jobban utálok. Ha valaki arra akar venni, hogy tanuljak, egyből elátkozom.
Tehát nem is tudom, hogy mi értelme lemennem, és tanulnom. Mégis úgy érzem, hogy muszáj, mert kell, és nem tudom miért. Egyszerűen nem is tudom mi az az érzés, ami engem felállított az ágyamról, és leküldött a hosszú lépcsőkön át a "tudástárba".
De ami a lényeg, hogy már a könyvtár ajtajánál állok, és kinyitom az ajtót. Bemegyek, de már megint az az érzésem van, hogy megzakkantam.
-Szuper, még egy ilyen hülye ötlet, és öngyilkos leszek-dünnyögöm az orrom alatt.
De már nincs mit tenni, ezért elmegyek egy tetszőleges polchoz, és keresek valami könyvet, ami a címe alapján valamennyire is érdekesnek tűnik.

Jenny Tündérmókus Miles  

Grylda

Gwen Laura Kimiko Jones

Este újabb vándorútra kelt. Hiába az előző esti kalandja, nem tanult belőle. Fel akarta fedezni a kastélyt. Elvégre nem ártana megismernie, ugye?
Elhatározása szerint (bár egy kis botorkálás által, de) betért a könyvtárba. Mi más árulhatna el többet, mint az iskola könyvtára? Több ezer könyv sorakozott a roskadásig töltött polcokon, melyek már-már a mennyezetet érintették. Udvariasan köszönt a könyvtárosnak. Igyekezett nem kimutatni, mennyire izgalomba hozta a könyvtár.
Egyre beljebb ment a helyiségben, egyre régebbi könyvek közé. Néhányon még a por is felcsapódott, ha végigfuttatta a gerincükön az ujjait. Az egyiknél azonban megállt, visszafojtott lélegzettel kihalászta a "Máguscsaládok és vértípusaik" című könyv 200 éves példányát. Óvatosan körbenézett, de mivel tiszta volt a levegő, letelepedett a földre és olvasni kezdett.

Könyvtáros hölgy



Egyenruha

Weöres Ioana Médea

Ideje volna egy kis tanulásnak, na nem mintha az elmúlt jó pár hétben nem tanultam volna semmit. Azonban szeretnék kicsit jobban elmerülni a dologban, kicsit többet megismerni a tantárgyakról és az iskoláról. Jó volna néhány szorgalmit megírni és rendszerezni a tudásomat. Úgyis már régóta elakarok menni a könyvtárba, mivel eddig csak futólag sikerült megismerkednem a hellyel. Kicsit rendbe szedem magam, hogy nézzek is ki valahogy aztán szép lassacskán végül elindulok. A kastély nyugati szárnyába igyekszem, majd felbattyogok a lépcsősoron az első emeletre. A folyosón bolyongok egy picit, de nem tart sokáig, mire észreveszem a majd négy méter magas, sötétbarna ajtót. Ha emlékezetem nem csal, igenis ez az ajtó rejti a könyvtárat. Lenyomom a kilincset és egy határozott mozdulattal beljebb kerülök. Hirtelen még a szám is tátva marad. Hatalmas, de egyben gyönyörű helységben találom magam. Eddig csak egyszer jártam itt, akkor is csak benéztem és már jöttem is ki, akkor valahogy nem tűnt fel a hely varázsa. Félénken tátogok egy "Jó napot!"-ot a könyvtáros hölgynek - akiről meg kell jegyezzem, hogy elég fiatalnak tűnik -, majd tovább lépkedem az útból. Hatalmas festett ólomüveges ablakokra leszek figyelmes, melyek eléggé egy gótikus templom benyomását keltik. Igyekszem összeszedni magam és nem eltérni a tárgytól, a célomtól ami miatt idejöttem. Gyorsan az óriási könyvespolc sorok közé bandukolok és próbálok minél halkabb maradni. Szeretem a könyvtárak légkörét, itt mindig nyugalom és csend van. Ha valaki véletlen nem ilyen volna, arra hamar rászólnak, (ránézve) rosszabb esetben kitessékelik. Nem mellesleg itt mindig sok okosságot és hasznos dolgot talál az ember. Elveszetten bolyongok a sorok között, ugyanis fogalmam sincs, hogy most hogyan tovább. Oké, jó, tanulni akartam, meg többet megtudni a kastélyról, de fogalmam sincs, hogy hol kezdhetném. Mit keresek egyáltalán? Elégedetlenül sóhajtok. Talán segítséget kéne kérnem a könyvtárostól, ő biztos tudná a megoldást és amúgy is egész kedvesnek tűnt így első látásra. Találkoztam már nem egy olyan könyvtárossal, akinek olyan modora volt, mintha még akkor is haragudott volna, ha kikölcsönöznél egy könyvet. Mindenesetre most inkább hagyom a hölgyeményt dolgozgatni, ugyanis eléggé úgy tűnt mint aki nagyon belemerült a saját tennivalóiba, a hatalmas stóc papírról nem is beszélve, ami az asztalán van.
A címkéket vizsgálgatom, de valahogy egyik sem fog meg, egyik sem utal arra, amit én keresek. A szemem végül egy olyan könyv gerincén áll meg, melyen nincs szöveg. Óvatosan kihúzom a könyvet a helyéről, figyelve, nehogy leboruljanak a mellette lévők. A borítóra pillantok, de azon sem találok semmiféle feliratot. A könyv kissé kopottnak tűnik, feltehetőleg tartalmazott a külseje is szöveget. Kinyitom és gyorsan belepörgetek, majd meggyőződöm, hogy a könyv belseje bizony nem üres. Elégedetten csapom a hónom alá, mintha arra számítanék, hogy találok benne valami számomra is érthetőt, aztán elindulok az olvasó térbe. Egy üres bőrfotelt céloztam meg és gyorsan bele is huppanok, ölembe veszem a könyvet, kinyitom az első oldalon és elkezdem olvasni.

Zsófi

Az iskola folyosóit járom valami elfoglaltság reményében. Nem tudom mit keressek ezért egyszerűen csak sétálgatok. Hirtelen ötlet jut eszembe, de akár jó is lehet. Úgy hallottam a sulinak hatalmas könyvtára van. Oda indulok tehát.
Általában nem vagyok egy nagy könyvimádó, de ha az a könyvtár olyan jó csak találok valami nekem valót. Igazából szinte kizárólag regényt olvasok a tankönyveken kívül, de ki tudja mi nyeri el a tetszésem. Otthon nagy ritkán még mugli szerzők könyveit is kipróbáltam a szüleim nagy megrökönyödésére. Igaz csak egyszer buktam le, mert utána már nagyon figyeltem. A szüleimnek meg magyarázhattam, hogy attól még nem fogom szeretni a muglikat mert tőlük olvasok könyvet. Ez nem volt hazugság, mert a muglikat azóta se szeretem, sőt.
Közben elérek a könyvtárhoz úgyhogy minden figyelmemet ennek szentelem. Benyitok, gyorsan köszönök a könyvtárosnőnek és belépek az olvasótérbe. Szétnézek és rájövök, hogy itt sokkal több könyv van mint gondoltam. Egy kis ideig csak a címeket olvasgatva sétálgatok, de egy idő  után célirányosan a legendás lényekről keresek olvasnivalót. Nagyon szeretem őket, bár azt hiszem foglalkozni nem velük szeretnék. Viszont egy  kis háziállatot nagyon szeretnék. Otthon megtiltották mert apám utál mindenfajta állatot, de most hogy több időt töltök az iskolában kiharcoltam náluk, hogy lehet valami kisebbről szó ami a szünetekben elfér a szobámban esetleg az udvaron.
Leveszek tehát egy lexikont kinyitom és főképp a kedvencekre koncentrálva olvasgatni kezdem.

Nojel <3

Kicsi Csibu

###

Bíborka

Így estefelé kedvet kaptam kicsit sétálni. Már megint egy új helyre keveredtem. Sikeresen találtam egy könyvtárat. Elméletben erre még nem jártam. Bementem.Levettem az egyik polcról egy könyvet. Helyetfoglaltam és olvasni kezdtem.

Carl Tender

Egy kicsit ki akartam kapcsolódni. Első utam, pontosabban sétám ide a könyvtárba vezetett. Gyakran járok erre. Általában amikor sétálni kezdek a legkülönfélébb helyekre tévedek. Volt olyan amikor egészen a faluig elcsámborogtam. Az csak véletlen volt, elméletben. Besétáltan a könyvtárba. Elvileg már jártam erre, nem először vagyok itt. Szeretem ezt a helyet. Szemügyre vettem a polcokat, a legfelül volt egy könyv ami megtetszett. A fejembe vettem, hogy nekem az kell. Én nem értem el. Túl alacsony vagyok. Gondolkoztam egy kicsit. Megfogtam egy széket és odavittem a polchoz. Ráálltam és levettem a könyvet. Utána amikor leszálltam a székről, megfogtam és visszavittam a helyére. Leültem az egyik asztalhoz és olvasni kezdtem. Valami gyógynövényes könyv volt. A legtöbb növényt már úgy is ismerem, nem találtam benne szinte semmi újat. Azért érdekes könyv volt. Hamar megismételtem a kis rituálémat. Ide-oda pakoltam a széket. Meg a könyveket. Persze mindig a helyükre raktam őket vissza. Nem szeretem a rendetlenséget. Utána amikor meguntam ezt az egészet, leültem egy könyv mellett és csöndben olvastam.

Amira

A mai nap nagyon húzós volt. Reggel korán keltem és körbefutottam a birtokot 2x. Utána a faluban voltam, vásároltam egy új pálcatokot, és néhány zoknit is, mert azokat otthon felejtettem. Nem az a tuti pamut, amit otthon lehet kapni, de megteszi. Csutakosan értem vissza a kastélyba délben, vettem egy hosszú zuhanyt, aztán leültem az ágyra, és tanulni kezdtem. Nem tudok visszaszokni az órákra beüléshez, 2 évig magántanuló voltam, és tökéletesen jól elvoltam azzal.  Körülbelül egy-két órát tanultam egyhuzamban, aztán újra lementem a faluba, és vettem egy képkeretet, meg a bagolypostára is ellátogattam. Bekereteztem a közös képünket Jace-szel, és kitettem az éjjeli szekrényre. Így kicsit olyan, mintha velem lenne. Nekidőltem az ablakpárkánynak, és felbontottam a csomagot, amit a postán felvettem. Volt benne egy becsomagolt kis dolog, ami ajándéknak tűnt, meg egy levél. A feladója Stella volt. Izomból az ágyhoz csaptam a levelet, megragadtam a hajam és a fejem, és tettem két kört erőltetett menetben a szobában. Legalább 5 perc volt, mire rá tudtam magam venni, hogy felbontsam a levelét. Kicsi parfümmel átitatott papírra volt írva, rövid volt, és lényegre törő.
Dear Bentley,
Jace and I both miss you. I have to tell you, I kinda lied to you when I said he isn’t yours, I probably should’ve said chances are he isn’t yours. Please come back, so we can find out. I don’t care about anyone else, only you. And I want you to raise this child with me. And sorry for everything i’ve said.
Love, Stella
A kis csomagban volt még egy kép Jace-ről, és az egyik kis zoknija is. Összegyűrtem a levelet, miután elolvastam. Egyáltalán nem akartam Stella-val semmilyen kapcsolatot, de hogy most újra hiteget engem, megőrjít. Miért van az, hogy az anyák kapják a gyereket, ha két pár szétmegy és nem házasok? Semmim nincs, amit mondhatnék a bíróságon, Stella se nem részeges, és nem dolgozik a sarkon sem… legalábbis papíron nem. Plusz elvileg Jace nem is az enyém. Túl bonyolult volt ez nekem. Hülye muglik. Egy pálca kéne és mindent elintéznék. Teljes erőmből a falba vertem, aztán még 20 percig sajnáltam a jobb öklöm. Jó kis Bentley-féle megoldás volt…
Túlságosan felbosszantottam magam, hogy egy helyben maradjak. Egy írólapot kerestem, hogy válaszoljak Stella-nak egy kicsit sem kedves hangvételű levélben. Egyet sem találtam, ezért szét akartam tépni a könyvem, és az egyik lapjára írni, amin csak félig van írás, de egy olyan lapot sem találtam. Lefutottam a könyvtárba, és kedvem lett volna felborogatni az egészet, de inkább egy eldugott sarokba mentem, és elkezdtem keresni egy ilyen könyvet. Már mindent tudtam, hogy mit fogok neki írni.

Parammparamm Belle és Tilda, hadd szóljon  :3

Nagy L. Anita

Közelednek a vizsgák, és ezt nem csak én érzem, hanem azt hiszem mindenki más is. Egyre többször akadok tanuló diákcsoportokba és egyre nehezebb nyugodt helyet találni, hogy az ember tanulhasson egy kicsit.
Az utolsó reményem a könyvtár, mert Tildát ismerve, ő figyel a rendre és nem hagyja, hogy bárki is hangoskodjon. Most sem kell csalódnom, ahogy belépek síri csend fogad, csak egy-egy könyv lapjainak suhogása hallatszik, majd az egyik sarokból, ahogy a polcok közt haladok halk suttogás.
Mosolyra húzom a számat, megtaláltam a megfelelő helyet a rúnatan házim megírásához. Már csak a rúnaszótárt kell megkeresnem, meg pár másik könyvet, ami a témába vág, aztán kell egy asztal és tanulhatok is.
Szerencsére a rúnatanos könyvek mind egy helyen vannak, így könnyen ki tudom választani a nekem szükségeseket, és egy kisebb kupaccal felpakolva sietek a legközelebbi asztalig. Az asztaloknál elég sokan ülnek, ám az egyiknél egy ismerős Levitás arcot találok. Bár korábban nem beszélgettem a lánnyal, többször láttam a klubhelyiségbe, és ha jól sejtem elsős-másodikos lehet. Mellé lépek, leteszem a könyveimet, és halkan megszólítom.
- Szia! Nem baj, ha ideülök? - pislogok le rá, miközben megigazítom a taláromat. Délután van, és még nem jártam a klubhelyiségben, de amúgy is furán néznének rám, ha már levettem volna az egyenruhát. Így viszont tökéletesen látszik, hogy én is levitás vagyok. Mondjuk, kétlem, hogy ő ne látott volna korábban. Na mindegy. Ha rábólint, hogy ideüljek, akkor kihúzom a széket, és leülök, majd a jobb kezem köszönésre nyújtom.
- Amúgy Bálint vagyok! Te mit tanulsz? - érdeklődöm, még mindig halkan, talán nem küld el rögtön. Nem szeretném zavarni, de ki tudja, még segíthetünk is egymásnak.

Niki
öltözet





Ritkán fordul elő, de Chuck-ot újabban nosztalgikus hangulat gyötri. Mióta visszatért, egyszer vetemedett arra, hogy besétáljon a kastély falai közé. Úgy érzi, hogy ez egy korszak volt, ami lezárult. Jobb bent tartani azt, ami odavaló, és nem kellene kiengedni, mert abból csak baj lehet. Közben egyébként ugyanúgy éli a hétköznapjait, mint eddig, csak ez is helyet foglal a gondolatai között a kispadon. A mai nap sem különbözik semmivel a többitől. Úgyis mondhatjuk, hogy ez egy "üres" nap, mert ma nem adott órát, és egyéb dolga sem akadt eddig. Szóval a szokásos dolgok: reggeli korán kelés után edzés, futás, zuhanyzás és egy jó reggeli. Bearanyozza a napot. A mai napon délelőtt kiolvasta az utolsó könyvét is, amit otthon talált. Ezután az udvaron szórakozott egy sort a tuják lemetszésével, mert azért bevallhatja magának, hogy jól néz ki meg minden, de néha azért méretre kell vágni, egységesen. Amikor végez, leül a fűbe, mint egy kisfiú és bámul maga elé; egy kicsit azért elfáradt. De hamar feltápászkodik, mert még a házban is van dolga. Közben egy kicsit meg is izzad, de nem érdekli, majd utána letusol. Lemegy az alagsorba, mert a dobszobát akarja átalakítani egy kicsit, meg kitakarítani. Milyen mozgalmas felnőtt lett ebből a Chuck-ból, talán kezd benőni a feje lágya? Azért ne hamarkodjunk el semmit, mert megbánhatjuk...
Megkönnyebbülve dől el az ágyán a megváltó fürdés után, ilyenkor édes ám a pihenés. De csak fekszik, nem bír aludni. Lehet, hogy nem elhanyagolható tényező az, hogy délután négy óra van, és ilyenkor nem igazán szokott aludni. Szóval inkább felkel reményt vesztve és az étkező felé veszi az irányt. Igencsak megéhezett a fárasztó munka után. Jól esne valami kaja. Ennek megfelelően összeüt valamit, ami szemnek-szájnak ingere, önt egy kis limonádét egy pohárba, és az étkezőasztalnál ülve elmélkedik magában. Milyen ironikus, hogy mindene megvan, semmiben nem szenved hiányt és mégis olyan egyedül van, hogy fel nem lehet fogni. Nem tud mit csinálni, ő is tudja, hogy ez így van, keserédesen mosolyogni tud csak rá egyet.
Nem tud ellenállni, muszáj elmennie a kastélyba. Nem talált ki semmi más elfoglaltságot estére, és csak ez maradt most, úgy érzi. Úgyis kell pár könyv, amit kikölcsönözhet a suli könyvtárából. Aztán szépen visszaviszi, mint a mesékben, hacsak el nem felejti. Felöltözik, aztán kilép az ajtón. Reméli, hogy este nyolckori indulással nyitva lesz a kastély és be tud jutni. Régebben simán megcsinált bármit, reméli, hogy azóta nem volt semmi változtatás a házirendben. Bár, nem az a típusú gyerek, akit bármi is érdekelne.
Szépen, komótosan sétál a bűbájos lépcsőfordulókon felfelé, és az első emeleten le is fordul a mellékfolyosóra. Azért annyira nem régen járt ide, hogy ne emlékezzen arra, hogy mi hol található. Átmászik a portré által "őrzött" bejáraton, és rögtön elő is ugranak elméjében az emlékek. Jók is, rosszak is. Ahogy halad, majdnem mindenhez tud fűzni magában emléket, ettől szép ez az egész. Egyszerűen csak lehuppan az egyik könyvespolc előtti könyöklőhöz, ahova még pár széket is mellékeltek a diákságnak. Elkezd nézelődni, de nem talál semmi érdekeset, egyelőre.

Nojel
gönc

Shara Rogers

Egy kicsit már megint unatkoztam, így csak a szokásos mellett döntöttem, elindulok sétálgatni. Most kivételesen a kastély falai közt maradtam, általában a szabadban járkálok, de most beértem a kastéllyal is. Pont útbaesett a könyvtár, hát mit volt mit tenni bementem, úgyis van még egy-két tanulással kapcsolatos dolgom, amiért úgyis bekellett volna jönnöm ide. Most itt az ideje, hogy benézzek, hát meg is tettem, csak a szokásos fogad, sok könyv, legalább van választék. Hamar ki is választottam egy nekem szinpatikus könyvet, csak sajnos már megint a polc tetején volt. Gondolkodnom kellett, hogy tudnám leszedni onnan, támadt is egy ötletem. Mivel, hogy kicsi vagyok és nem érem el, növeljük a magasságot, erre az elvre jutottam. Hamar körültekintettem a könyvtárban és kiszemeltem magamnak egy széket, ő lesz a szerencsés áldozat. Odamentem, megfogtam és odaállítottam a polc elé és rááltam. A könyvet így már leemelhettem a polcról. Utána mindent a helyérepakoltam, ahogyan kell és leültem az egyik asztalhoz. Az áldozatom egy Bűbájtan könyv volt. Hamar kinyitottam, pont a lebegtetőbűbájnál, abban a pillanatban ügrott be, hogy egyszer-kétszer átgondolhattam volna a dolgokat cselekvés előtt, akkor kevesebb erőfeszítésembe került volna. Már késő, így is megszereztem a könyvet, akkor olvassunk is bele. Az elejérelapoztam és el is kezdtem. Síri csöndben üldögéltem a sok könyv közt, igazi kikapcsolódás volt a nap végén. Csak egy a bökkenő, nem vagyok valami türelmes hangulatomban és meguntam az olvasást viszonylag hamar. Így hát becsuktam a könyvet és csak azt teszem amit szoktam, ülök és nézek ki a fejemből. Az előttem lévő asztal a könyvel nagyon érdekes volt, bizonyára ha bejön valaki és így talál elmebetegnek fogy tartani, végül is ilyet épelméjű ember nem csinál, de én nem arról vagyok híres.

Julien király :3



Végreeee végeeee a vizsgaidőszaknak, és ha jól tudom, sikerrel túljutottam a harmadik évfolyamon, vár a negyedik. Az már persze más kérdés, hogy hogyan, milyen eredményekkel, de sikerült, és csak ez a lényeg. Bár apa nem tudom mennyire örül mondjuk egy E-nek... Nem hiszem, hogy kitörő örömmel fogja fogadni, mikor megtudja az eredményeket, de legalább mindegyik sikeres, és nincs benne egyetlen Troll, Borzalmas, és Hitvány se. Még csak az kéne... Előbb nyírnám ki magam, minthogy apám karmai közé kerülök. Deeeee ez szerencsére nem történt meg, nyugodtan élhetem tovább a békés, megszokott napjaimat, már ha ilyet lehet mondani egy ilyen apa mellett.
Szóval ott tartunk, hogy elkezdődött a szünet, és lehet pihenni. És hova megy egy jó Levitás...? Hát persze, hogy a könyvtárba. Jó, nem feltétlenül, mert van néhány kék, akiről nem tudnám elképzelni, hogy a szabadidejét a könyvtárban töltené. És amúgy én se, de gondoltam ha már van időm, akkor olvasok egy kicsit a varázslényekről. És hogy miért pont róluk? A válasz nagyon egyszerű... Ugye volt az az aprócska incidens az Erdő mélyén. És én akkor megfogadtam, hogy oda be nem teszem a lábam, soha többet, de persze mint tudjuk, ez nem igaz. Előbb vagy utóbb úgyis be fogok oda merészkedni valamilyen indokkal. Na szóval, hogy az olyan incidenseket, mint ami akkor volt, elkerüljem, szeretnék a lehető legtöbbet megtudni a különféle bestiákról, és mivel nem vettem fel az LLG-t így maradnak a könyvek.
Kényelmes tempóban haladok a könyvtár felé, nyomomban azzal a kis szőrcsomóval, a mókussal, aki megint nem bír magával. A Puffskein bezzeg békésen szunyókál az ágyamban, de ő... Hjaaj...
- Nem csinálsz semmi hülyeséget, és mindig mellettem maradsz... Világos? - Tudom, lehetetlen vállalkozás, és hiába beszélek hozzá, mert nem érti meg, de a remény hal meg utoljára. A kezembe veszem a kis dögöt, majd belépek a könyvtárba, s egy rövid köszönés után elindulok a polcok irányába. Előtte persze Mogyorót még leteszem az egyik asztalra.
Hmm... Hol van az a könyv, ami nekem kell... Hol...? Áá... meg is van... Csak az a baj, hogy kicsit magasan van, és egyedül nem érem el. Próbálkozom vele, de csak nem sikerül, legalább öt percnyi szenvedés után aztán megunom, és egy széket húzok a polc elé. Na, talán így. Gyerünk... Gyerünk már.... Még lábujjhegyre is állok, hogy a lehető legmagasabbra érjek, de nem... még így sem... Ahh... miért vagyok ilyen pici?

Lora

Nagyon hosszú volt ez a vizsgaidőszak. Nem is kicsit örülök, hogy véfre letudtam a vizsgáimat és végre van időm mindenre. Ezért is határoztam, hogy bejárom a kastélyt, főleg a könyvtár érdekelt, úgy hallottam mindenképpen érdemes megnézni.
A szobámat elhagyva az első utam ide vezetett és hát igen... Leesett állal léptem át a küszöböt. Ide-oda cikázó szemem próbálta egyszerre magába fogadni a látványt.
Könyv. Könyvek mindenhol. Eridonosként talán nem a legelőnyösebb tulajdonságom a könyvmolyság, de ez Velem jár.
A bőség zavarában azt sem tudtam hirtelen melyik könyvhöz kapjak, vagy melyik emelet járjam végig először.
Jogos lehet a kérdés, hogy a vizsgák alatt, hogy-hogy elkerültem a könyvtárt. Háááát. Túl nagy lett volna számomra a csábítás.
Most sem könnyű a választás számomra.
- Vingardium Leviosa - suttogom magam elé, ezzel megkönnyítve a dolgom, mivel a könyvek lebegve követnek engem.
A következő "áldozatom" elég magasan van a polcon, kénytelen vagyok pipiskedni, hogy elérjem. Végre sikerül lepiszkálni a könyvet és a többire pakolom.
Elég sokan vannak itt rajtam kívül, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a következő sarkon sikerül belerohannom egy másik lányba. A könyvek hangosan puffannak mögöttem, az egyik sikeresen a fejemen landol.
- Bo-bocsi - hebegem kissé kótyagosan.  

Pszichológus néni

Szokásos morcos képpel keltem fel, hogy elintézzem reggeli teendőimet. Elmentem zuhanyozni, aztán persze, én okos későn jöttem rá, hogy talán ezt felöltözés előtt kellett volna, úgyhogy öltözhettem át. Mostanában valahogy semmi sincs rendjén. Tényleg ennyire begyöpösödtem volna már most, mint ahogy a nővéreim mondják?
Az antiszocialitásban van igazság. Sosem voltam egy szociális jellem, és az emberek elüldözésében profi voltam. A hegedűjáték viszont vonzotta őket. Most akkor mi van? Válasz: megosztott a személyiségem. Vagy nagyon kedvelnek, lásd családom, vagy nagyon utálnak. Erre a példa Zója vőlegényének az öccse. Kifejezetten irritáló a srác, hiába vagyunk egykorúak (Jonathan késői baba volt).
Miután megvolt a tisztességes tisztálkodás, meg az átöltözés száraz! ruhába a részemről, felkaptam a táskám, benne kajával. Úgy döntöttem, felkeresem a pszichológusunkat, hogy érveljen Zója mellett vagy ellen. Elvégre a lélek – meg agyturkálás a fő szakterülete, nem?
Beletelt egy fél órába, mire leértem a Földszintre. Viszonylag gyors vagyok, nem szoktam megállni, hogy bámészkodjak, vagy csevegjek a festményalakokkal.

Odaérve kényelmes léptekkel megkerestem a házam asztalát, majd találomra leültem egy üres helyre. A szokásos rántotta-szalonna kombinációt választottam, azonban akármennyire csábító volt az ajánlat, valamiért most ellenálltam neki. Pedig enni kéne. Az elmúlt napokban nem igazán volt étvágyam se, jobbára csak turkáltam az ételt, vagy bámultam, de inkább az utóbbi, mert az előbbit nem illik.
Lehet, ez lenne a baj velem? Mindig arra figyelek, hogy másoknak a legkevésbé se legyek a terhükre. Inkább maradok észrevétlen, csak ne lássák meg, hogy mennyire feleslegesnek, haszontalannak éreztem magam. Ráadásul alapból nehezen fejeztem ki magam szavakkal, ami szintén megnehezítette az életemet. A zene viszont mindig kikapcsolt, abban megtaláltam önmagam. Kíváncsi voltam, vajon egyetértene-e Zója nővéremmel a pszichológus nénink, de egyelőre még nem döntöttem el, hogy megyek-e. Inkább a könyvtárat céloztam meg, valami olvasmányért, hogy legyen mivel eltöltenem a szünidőt, tanuláson kívül persze, mert azt is kell, de néha más könyvet sem árt olvasni. Kivéve mugli példányokat. A muglik csak rosszak lehetnek, ha anya és apa is olyan volt. Bár, ők jobban mondva nem is szüleim. Egy szülő sosem tesz ilyet… vagy mégis? Ezek szerint igen, mert ha velem megtették, mással miért ne tették volna…

Reggeli után kényelmesen a könyvtárba battyogtam – ráértem, akkor hova siettem volna?
Találomra levettem egy könyvet, miután megelégeltem a túlkínálatot. Zenei szakkönyv a hegedűkről, de mi mást várhatnának tőlem? Persze, majd varázsjogot fogok olvasni, mi? Azt meghagyom Katának, ő jobban ért hozzá, és szereti is. Én anyára szeretnék hasonlítani, mármint a nevelőanyámra. Ő gyógyító, és mindenki szereti. Nyitott, kedves, barátságos, és legfőképpen gyerekszerető. Azt hiszem, ilyen egy jó anya. Vajon én is ilyen leszek, vagy kitörnek rajtam a rossz gének?
Mindenesetre ez a helyzet tarthatatlan.
- Elnézést, leülhetnék ön mellé? – kérdeztem kimért udvariassággal, mikor megláttam, hogy ahova én szeretnék ülni, már ülnek. De szerencsére még három szék szabad volt annál az asztalnál.

Licia Henrietta Lily Wolf

Az éjszaka alig sikerült aludnom, mivel a macskák a szobában rémes ramazúrit csaptak. Sebastian fel alá rohangált és az összes játékát, meg párnáját odahordta Sierrához, akinek már feltűnően nagy pocija volt. Nem igazán örültem a dolognak, de mit lehet tenni, ha megtörtént, hát megtörtént. Reggel már arra keltem, hogy Seb a mellkasomon jár táncot és a nyakamat nyomkodja a praclijaival, hogy végre adjak neki reggelit, szóval nem hagyta, hogy aludjak, muszáj volt felkelnem. Elláttam állattartói kötelezettségeimet, de mikor visszafeküdtem aludni, sehogy sem jött álom a szememre. Negyedórás próbálkozás után mély sóhajjal felkeltem és elkezdtem rendbe szedni magamat, ami nem volt egy rövid feladat. Mindent meg kellett csinálnom, meg kellett fésülködnöm, felöltözni, arcot, fogat mosni, ilyesmik. Jó sok időm ráment, így körülbelül egy órával később résnyire nyitva hagytam az ajtóm a cicusoknak és fürge léptekkel a könyvtár felé igyekeztem. Kezdtem kifogyni a kötetekből és tavaly jártam párszor a könyvtárban. Ezen látogatások alkalmával bőven láttam érdekesnek tűnő olvasmányokat és most ezek újbóli felkutatására igyekeztem. Mikor odaértem, még megigazítottam a ruhámat, majd benyitottam. Az orromat meglegyintette az ezer éve nem érzett, isteni könyvillat, amit annyira szerettem a londoni könyvtárakban is. A papír és a tinta, valamint a kötések közös szimfóniája mindig megnyugtatott, így a sárkánylakban is gyakran illatozott hasonlóan a levegő. Elmosolyodtam és beljebb sétáltam. Kabátot direkt nem hoztam magammal, nehogy azzal is vacakolnom kelljen, így utam egyenesen a könyvtárosnő pultjához vezetett. Mint mindig, most is rettenetesen elfoglaltnak tűnt, szóval nem nagyon akartam zavarni, de muszáj volt megkérdeznem, hogy detektív regényeket merre találok. Zavartan jó napot kívántam, majd előadtam a mondanivalóm a számára. Segítőkész volt, pont ahogy emlékeztem és elmagyarázta, hogy ezeket merre is találom, amit persze megköszöntem és már szedtem is a lábam arra felé. Ahogy a célom felé haladtam, megpillantottam egy Navinés lányt... talán elsős lehetett. Nem tűnt biztosnak a dolgában így arra sandítottam.
 - Minden rendben? - kérdeztem bizonytalanul.