Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=314389#post314389][b]Emandorie West - 2014.06.16. 09:35[/b][/url]

Sokat vacilláltam rajta, hogy a nagyterem vagy a konyha felé vegyem az irányt. Hozzászoktam a késői vacsorázáshoz, ami bár nem túl egészséges és nem tesz jót az ember kilóinak, mégis némi energiát ad az éjjelibagoly-életmódomhoz. Még járőröznöm kellett volna, de őszintén, egyáltalán semmi kedvem nem volt hozzá. Kinőttem már én az ilyen dolgokból, már nem okoz boldogságot, hogy egy-egy tizennégy éves kis fruskát sikálásra ítéljek. Az az időszak elmúlt, én már máshol keresem az élet apró örömeit.
Szóval némi kaja és társaság reményében löktem be a Nagyterem ajtaját. Hatalmas szerencsémre még volt ez-az az asztalokon, így nem kellett a manók ábrázatát bámulnom vacsora közben.
- A helyedben én azzal vigyáznék - böktem a villámmal két falat között a velem srégen szemben lapátoló fiúra... vagyis férfire. Még nem láttam azelőtt itt, első ránézésre nem diáknak tűnt, de még csak nem is mestertanoncnak. Nem úgy öltözött, mint aki idevalósi lenne.
 - Persze csak ha nem akarsz három füllel és hat szemmel ébredni reggel - igazán nem akartam én elvenni a kedvét semmitől, de hát soha sem lehet tudni. Egyszer-kétszer én is belefutottam már a tréfás kedvű szakácsok alkotásaiba. Nemrég három napig szivárványszínű hajjal léteztem, nem tudom, hogy csinálták, de semmivel sem tudtam eltüntetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=314969#post314969][b]Dora Martinez - 2014.06.16. 22:16[/b][/url]

Oké, kicsit hülyén nézett az ki, hogy én csak úgy leszólítok egy, a Levita asztalánál lapátoló egyént, de mentségemre szóljon, hogy én tényleg csak jót akartam neki. Egyszer tényleg a jó szívem fog sírba tenni.
Akcentusán elmosolyodtam. Valahol a régi énemre emlékeztetett. Én is így kezdtem, alig tudtam magam megértetni másokkal, de nagyanyámnak és Bagolykő lakóinak hála már egészen jól ment a nyelv. Csak néha fordul elő, hogy nem találok egy-egy szót, de valahogy mindig kivágom magam.
 - Hát azért elég hülyén néznél ki vele - megvontam a vállam és vágtam egy újabb falatot a jó kis rántott husimból. Habár a kastélyban elvétve fel-felbukkan néhány ismertebb spanyol fogás, mint a tortilla vagy a gazpacho, javarészt magyar ételekkel kell beérnem. Mondjuk nem is tiltakozom ellenük, egészen hozzászoktam már.
 - Hmm... hát... - nem is igazán tudtam, milyen nyelven szóljak hozzá. Egyértelmű volt, hogy nem magyar és nem is angol, ahhoz túlságosan is furán ejtette a szavakat. Egyébként meg többszöri ránézésre ismerősnek tűnt. Talán csak az én figyelmem siklott át rajta az utóbbi időben, mert hát a magyart is beszéli valamilyen szinten... Nem tudtam hová rakni, így hát félretettem egy kicsit a problémát.
 - Talán azt ott - mutattam egy tálcára, ami körülbelül két méterre volt tőlünk és jól meg volt pakolva sült csirkecombokkal. Azt az elvet követtem, hogy a férfiak nagy része szereti a húst és azzal igazából nem lehet nagyon mellélőni. Ha bepróbálkoztam volna egy jó kis töltött káposztával, lehet hogy a hajamra kente volna és elküldött volna melegebb éghajlatra.
 - Mi az anyanyelved? Beszélek angolul és spanyolul is, ha esetleg úgy könnyebb lenne.