Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=830790#post830790][b]Fellner Ádám - 2021.05.02. 20:56[/b][/url]

Még éktelenkedett egy kis folt a szemem alatt, nem múlt olyan gyorsan Milán ütése, de szerencsére nem volt vészes, messziről nem is látszott, talán csak közelről vehette észre a szemlélődő, hogy valaki beverte a képemet. A szemüvegem jobban bánta, annak sajnos eltört az egyik szára, ezért míg elvittem javíttatni, ideiglenesen egy másik keret volt rajtam, egy régebbi dizájn, amit egy éve már félreraktam. Most viszont kapóra jött, jobb híján még ezzel is többet láttam, mintha nem lett volna rajtam szemüveg. A haverom, Gergő szerint úgy festettem benne, mint egy óvodás, amin magam is röhögtem, mert ami azt illeti, volt benne némi igazság. Ettől függetlenül nem váltam meg a darabtól, ebben indultam el reggelizni, és néhány levitás társaságában tartottunk az étkező felé.
Gerivel egy kicsit le is maradtunk, mert lett egy remek ötlete, amit le is rajzolt, és előhúzva zsebéből a gyűrött papírt, menet közben mutogatta nekem, hogy mit és hogyan is képzel el a közös filmünkbe. Aztán szóba jött a bunyó, el kellett neki mesélnem, hogy mi volt, és röviden össze is foglaltam neki, leszámítva egy két részletet, ami egyelőre még mindig nem hagyott nyugodni, s amit sem neki, sem pedig Borinak nem mondtam el.
Igazából a szavak végére érve egy kicsit bele is merültem a gondolataimba, Geri közben már egész másról kezdett el fecsegni, ezért is volt olyan nehéz észrevenni Sophie-t, aki a nevemen szólongatott. El is haladtam volna mellette, mert nagyon bebambultam, de aztán megtorpanva kaptam felé a pillantásom, és egy kicsit le is döbbentem. Mellettem Geri is nagyot nézett, legjobb barátom révén tudta jól, hogy ki is ez a lány, sokat meséltem neki a szakításunkról. Ő sem értette, hogy éppen mi történik, bennem pedig nem voltak túl jó érzések Sophieval kapcsolatban, mert ha nagyon őszinte akartam lenni magammal, akkor Bori ide vagy oda, de még mindig fájt az, ahogyan Sophie szakított velem. Nagyon szerettem őt, és nem is nagyon értettem, hogy miért kellett dobnia csak úgy, egyik napról a másikra.
Azóta nem is beszéltem vele, eléggé ki voltam miatta, Leila sem hagyta volna, hogy szóba álljak vele, kerültem is, ha lehetett, most azonban nem tudtam levegőnek nézni, mert mégis csak az én nevemet mondta, és ott ácsorgott, csinosan felöltözve, azokkal a nagy szemeivel engem fürkészve.
- Menj, majd később találkozunk - Gergő bökdösésére és motyogására csak ennyit reagáltam, aztán közelebb léptem Sophiehoz. - Igen Sophie? - egy kicsit megemeltem a szemöldököm, kissé feszült is voltam, még a karjaimat is összevontam magam előtt, tudat alatt ezzel vonva egy határvonalat közénk. El nem tudtam képzelni, hogy ennyi idő után mégis mit szeretne tőlem, de találgatásokba nem szerettem volna belemenni, ezért is vártam, hogy mit mond majd a lány.