37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Létai Roland hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. április 5. 18:53 | Link

Marina és Róza
kinézet

Úgy tűnik negyedikben minden más lesz, mert Marinának a könyvtáros eset után sikerült még valamibe belerángatnia. Igaz, a könyvtárba nem ő hívott, de ezt az apró tényt elnézem magamnak. De most csínytevés a lényeg, abban pedig tiszta szívből részt tudok venni, főleg úgy, hogy így el fogom kerülni én magam. Mégis csak jobb másokon röhögni, nem igaz? Ilyen lötyiket adott a kezembe, kis fiolákban, szóval beszereztem egy pici váltáskát, és odatettem az üvegeket. A táskát silentioval láttam el, így nem fog hallattszani az üvegek összeütközése, zörgése, az álca tökéletes így. Nem hiába vagyok prefektus, máris jobb vagyok a legtöbbnél. Most épp rajtam a sor, Marina terel én pedig locsolok, höhö. Úgy látom, hogy kipécézett magának valakit, addig én akkurátosan töltök minden szabadon hagyott pohárba, ahol csak tehetem. Persze figyelek arra is, hogy ne vegyenek észre éls túl sok kockázatot sem vállalok, nem akarom, hogy lebukjunk. Mae pedig odamegy az egyik levitáshoz, azt hiszem Rózsához, vagy valami ilyen neve van, habár határozottan kérte, hogy ne szólítsam így. Nem mintha a másik neve eszembe jutna, és egy szép virág, szóval marad. LÁtom, ahogy belékarol, gyorsan odalépkedek, de igyekszem észrevétlen maradni. Amikor felmutat az égbe a dán, abban reménykedve, hogy követi a tekintetét a virágszál óvatosan melléülök, majd az előtte lévő pohárba löttyintem az italt, majd az üvegcsét a hangtalan váltáskáéba teszem.
- Na mit hallok? Amúgy itt mindig más kaja van, mint nálunk? Ti ennyire ismeritek egymást? Még sosem beszélt rólad a dán - mondom mellette, de a háta mögött a virágszálnak. Aztán, hogy biztos legyen abba, hogy semmiben sem mesterkedek, elveszek a tányérjáról egy falatot és betolom a képembe. - Aha, jobb, mint nálunk. Ezt te tudtad Marina? - kérdően nézek rá, még talán kicsit sikerül morcos képet is vágnom. Remélem megissza, kíváncsi vagyok a hatásra. Persze semmit sem mondott el a lökött jány, hogy mire jók, az is lehet, hogy órák múlva hat. Az bizony pech lenne. Természetesen úgy üülök, hogy a prefektusi jelvényem megcsillanjon valami fény által, legalábbis így képzelem. Létai Roland prefektus, hát nem csodás?
Utoljára módosította:Létai Roland, 2021. április 5. 21:22 Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. április 5. 21:45 | Link

Marina és Róza
kinézet

Elvileg sikerült a dolog, de ha nem, hát nem, annyira nem rémiszt meg. Úgyis lesznek olyanok, akik kikerülik, de még mindig az aggaszt leginkább, hogy nem láthatom a hatást. Az igazán genyó dolog lenne Istentől, Merlintől egyaránt. Valamit azomban ki kellett találnia, hogy miért menne oda, de végül megbánja, mert Marina el sem csevegte, hogy ilyen jóképű pasibarátja van, mint ő. Hát az a minimum nem, hogy mindenkinek áradozik rólam?!
- Roland vagyok, prefektus - nyújtok kezet a csajszinak. - Amúgy Marina, te rejtegeted a jó csaj barátnőid előlem? - nézek ide-oda a két lány között. - Vagy magadnak akarsz csak, önző módon, mi? - felnevetek, majd egy kicsit megcsócsálom a levitás kaját, ami nyilván ugyanolyan, mint a miénk. De talán mégsem, jobban esik valamiért. Talán csak, mert itt van és nem ott, fene tudja. Ezek ilyen pszichikai dolgok, amikhez éppen nem értek. Még. - Nem tudom milyen, de inkább Coláznék, csak a büdös manók nem gyártják, még előlük is titok. 1:0 az embereknek - nem mintha amúgy mindenfélével jobb a varázslat, mint az elektronika, meg a gépészet. - Persze, Marina ilyen kis duracel nyuszi - vonok vállat, bár olyan sokszor nem találkozunk reggel. Más a hálókörletünk a csajokkal, sajnos. Virágszál nem bírja ezt a nagy hangzavart és lelép, otthagy minket, mint eb a Szaharát. Hát szép, levitás lányok. Nem sokat ismerek, de azok morcosak. - Köszi - és magamhoz veszem a kaját és hagyom elmenni a lányt. Legalább jól is lakok közben. Aztán Marinára nézek somolyogva, na mi lesz?
Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. május 18. 15:43 | Link

Csenge
kinézet

Az ebéd fontos része a napjának, mivel elég nagy a választék, igyekszik összeválogatni a nem hízlaló kajákat. Általában. De minden héten tart egy napot, ahol nem érdekli az egészség és ma van ez a nap. Így aztán egy elég nagynak számító grillezett hússzeletet eszik éppen, amikor letámadja őt volt évfolyamtársa - azóta sem hiszi el, hogy Csenge megbukott, tuti szivatja vele - és talán az egyetlen olyan barátja, aki még elsőből való. Nos, amikor még nem volt ilyen menő srác, csak egy a sok közül, mégis a lány haverkodott vele, amit így utólag persze meg tud érteni.
- Szevasz szöszim - üdvözli, majd gyorsan hozzá is teszi. - Miféle kutatómunkát... amúgy?! - néz rá kicsit értetlenül, miközben a lány helyet csinál magának. Szereti, ha valaki nem ijedős, de azért lehet, hogy a bátorságot nem a Rellon étkezőasztalánál kellene gyakorolni. Végül is neki mindegy, Benedek - akit Csenge arrébb tessékelt "finoman" - is csak kicsit sértődött meg, úgy tűnik a szőkének megint mákja van és megússza az esetet.
- Ki a fasz? - teszi le akést és a villát, majd azzal a lendülettel fordul is hátra. Ez a mozdulat félúton megakad, amiközben ő megforgatja a szemeit és nagy levegőt vesz, majd lebámul a bújócskázó levitásra. - A helyzet nem rossz, mássz rám még, baby - röhhen egyet Roland-stílusban, de még vár, hogy feltáruljon a mai nap titka. Azaz, hogy: mi van?!
- Vass Vivi azt hiszi, Csenge szerelmes... kibe is? - kérdezhetné még, hogy ki az a Vass Vivi, de megszokta már a csajoknál, hogy nem kell mindent tudnia. Mert könnyen lehet, hogy elmondják és az még fél óra. Két kézbe veszi Csenge arcát, majd ellentétes mozdulattokkal fel és le mozgatja a tenyerét, hogy végre a szöszke barátja rá figyeljen.
- Szóval... mi van? Kit nézünk, miért, és jó csaj az a Vass Vivi? - emeli le a kezét a lányka arcáról végül és kíváncsian várja a választ. Amúgy szereti őt, csak néha a világból ki tudná kergetni az ilyen oknyomozásaival.
Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. május 18. 23:19 | Link

Csenge
kinézet

Van vér a levitások pucájában - milyen szó már az, hogy puca? - főleg ezen példánynak. Kivételesen nem bánja Roland sem, hogy Benedek kissé arrébb vonulhat Csenge jóvoltából, azonban az egész szövegből nem fog fel semmit. A kontextus hiányzik, így kénytelen észhez téríteni a szöszke csajt.
- Jaj, bocs, direkt volt - csinál egy kényszervigyort és még mindig úgy néz a lányra, mintha egy ufonautát látna. Nem véletlenül kérdez rá mindenre, mert a sötétségből még mindig nem emelkedik ki a lényeg, hogy miért is bujkál a lány és kit kell meglesniük, miért.
- Lili pasija? Az? - mit ne mondjon, az, hogy Süveges nem normális, eddig is tudta. De pont, hogy valami nyálgépet nézzen ki magának, majdhogynem megdöbbentő... ha egy cérnafasznyit is érdekelné Rolandot. De nem így van.
- Konkure... óóó! - esik le hirtelen a hat kilós kettlebell a lábára. Szóval innen fúj a szél, hogy féltékeny a szőke a... szőkére. Vagyis a pasijára, ha ugyan ez igaz, nem mintha ilyen szempontból nyitott fülekkel járna, akár így is lehet. - Hát te nagyon szexi vagy, amikor elpirulsz. Amúgy meg - fogja suttogóra és a lány füléhez hajol - egy dán csajt tudok ajánlani, ha Lili inkább a fiúkat pártolná. Csak mondom - von vállat és hajol vissza, pedig megcsapta az orrát a finom parfüm, amit a lány használ. Ezt éppen szereti tőle, szóval nem kezd el látványosan fintorogni. Ezt is megértük.
- Te határozottan az vagy... hmm - morfondírozik, majd a nagy mellek hiányára már húzza is száját menetrendszerűen. - Fene - sóhajt egy kisebbet a rossz hírre.
- És akkor mi van, Csenge? - kérdezi. - Ki a szart érdekel a melletlen véleménye? És ha azt mondaná? A Lukács gyerek hamar rájönne, hogy - int egyet a fejével, olyan "tudod, hogy mire gondolok" stílusban. Nem most fogja kiteregetni Csengusz Kitekattusz titkát. Valamiért ezt az egyet soha nem pletykálta ki, maga sem érti igazán mi ennek az oka.
- De amúgy meg mi tart vissza a bolond szőkétől? Meg honnan veszed, hogy járnak? - soha nem hallotta még ezt a párost, pedig egy évfolyamba jár Lilivel, csak észrevette volna, ha van ilyen. Amúgy nem biztos, mert jobban lefoglalják általában a zenéi, így inkább azokat hallgatja a szünetben, mint a szerelmi drámákat. Esetleg a srácokkal hülyül, vagy csajokat próbál befűzni, szóval mindig van dolga.
Utoljára módosította:Létai Roland, 2021. május 19. 05:40 Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. május 19. 18:08 | Link

Csenge
kinézet

Még mindig kicsit sajnálja, hogy megzavarták evés közben, hiszen annak is jár a tisztelet. Szerencsére egy olyan valaki tette, akire úgy igazán nem haragszik, talán ez a szerencse, hogy egyáltalán végig hallgatja Csenge előbb fogalmatlan, majd felvilágosító kulcsokkal megtoldott nyomozását. Így már tudja Roland is, hogy kit kell megoknyomozni, sőt még azt is, hogy miért. Persze mindig tesz ajánlatot a lánynak, hogyha ennyire nem megy a lányokkal, ott van ő, akitől mindenféle trükköt eltanulhatna... amiknek a segítségével majd menni fog a lányokkal. De hát tudja jól, hogy hiábavaló az egész, viszont nem lenne Roland, ha nem hozná fel a témát újból és újból. Mindazonáltal most eltekintvén ettől, eszébe jutott Marina is, akivel kék-kék mágnest alkothatnának, ha úgy adódik. A dán csaj is van annyira bolond, mint Lili, szóval ilyen téren nagy baj nem lehet.
- Na és? Beszélgetni akartál? - százwattos vigyor és emlékeztető következik. - Amúgy van ilyen nyelvgyűrűje, szóval ért magyarul, de igazából mindegy. Ha Lili, hát legyen Lili - most ő biztos nem fogja lebeszélni Csengét senkiről, pedig ha úgy igazán belegondolna, akár a konkurenciája is lehetne. De sosem gondolta annak, meg akad pár csaj még rajta és az ő kiszemeltjein kívül is. Például, ha már feljött, a Vass Vivi. Gőze sincs ki az, ezért gyorsan informálódik is a felsőbb évesről.
- Jól van, de te más vagy. Meg én nem tudtam előre, hogy nincs nagy melle. Meg hát, hmm - gondolkodik el egy pillanatra. - Végül is az extra, nem fontos a nagy mell - hazudik a barátja kedvéért. Mert igen, neki tetszenek a nagyobb mellű lányok, de azért Csenge is. Akkor végül is nem is hazudik nagyot? Na, de ha már témánál vannak, akkor az ő mentalitását elővéve kérdez, hogy a szőke, miért nem vallja be az érzéseit. Ő ezt tenné, nem vitás, csak hát egylőre jobban fűti őt a nyúlhormon, mint a rózsaszín.
- Nagyon valószínű esetleg. Oké - próbál bátoritóan nézni a szemforgatóra, de inkább sikerül felemásra, mint jóra. Ilyen baromságot még sosem hallott, de hát végül is, Csenge volt ott vele sokat, amikor ki kellett húzni őt a letargiából, meg motiválni. Ezek a dolgok természetesen sosem történtek meg!
- A fenéket. Az az én ágyam, nem kapod meg csak úgy. Nekem nagy az alvási... szélességem, még hókon vágnálak és akkor reggelig hallgathatnám, hogy nem figyelek rád eléggé. Na, erre nem vágyom Nyunyikám - fintorog, még a nyelvét is kinyújtja a hülyéskedése közben. Majdnem felkiált, amikor végül kiderül, hogy honnan van a holtbiztos info Lucas és Lili afférjáról vagy járásáról. Azonban a figyelmeztető kézmozdulat inkább egy harapó mozdulatot eredményez nála, így ha nem húzza el a kezét Csenge, fájdalmas fognyomszerzésben lehet része.
- Szóval ha smárolnak, már járnak. Itt nincs helye egyéb opcióknak - bólogat serényen, és legilimencia nélkül is leolvasható róla, hogy mennyire gondolja komolyan. Segítek: semennyire. - Odamenjek megkérdezni? Amúgy tényleg jóképű a srác így első ránézésre, annyira nincs rossz ízlése Lilinek. Bár, mint tudjuk bolond, szóval lehet, hogy csak véletlen találat. Én nem tudom elképzelni, ha járnának nem itt enyelegnének, hogy megmutassák a népnek, hogy együtt vannak? - teszi fel az egymillió galleonos kérdést a szőkének, akire bátorítóan néz épp. Nem egy randiguru, de azért ez általában így szokás, hogy megjelennek "hivatalosan". Ez is mekkora baromság, hogy hivatalosan. Mintha papírt írnának róla, két hónap múlva meg mondjuk Lucas kap egy bókot Vass Vivitől és máris málnásváltásba kezd a srác. Ő így képzeli, hogy az ilyen naaaagy szerelmek nem tartanak igazán sokáig, tehát ő magát megvédi ezektől. Ellenben Csenge kedvét nem fogja elvenni ezzel, szóval csak a vár a válaszra.
Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. május 20. 11:52 | Link

Csenge
kinézet

- Van mit - jegyzi meg túl gyorsan, vigyorogva és egoját előtérbe engedve, pedig pontosan tisztában van azzal, hogy Csenge tudja, hogy "honnan jött". Így aztán kevés titka van előtte, amivel el tudná rejteni a valódi énjét, de most már mindegy, mert kimondta. Talán nem lesz érte megjegyzés. Az alvás téma viszont már privát szféra, arról igenis markáns véleménye van. De nem azért utasítani vissza a lányt, mert annyira egyedül akar aludni és egy csaj ne aludjon nála. Dehogynem, de akkor már olyan legyen, akivel tud kezdeni valamit. Mármint az alváson kívül.
- Oké. Könyvtárba kell járnod helyettem, jó móka szöszi - úgy mondja, mintha ez már egy lebeszélt forgatókönyv lenne és Lili visszautasította volna Csengét egy direkt szerelem-bevallás után. De egyébként is el tudná képzelni, hogy Csenge helyette járjon könyvtárba, jegyzeteljen. Na, akkor tényleg aludhatna nála, ha éppen nincs ott valaki más ágymelegítőnek. Végül is a szöszke sem lenne rossz arra, csak hát nem fajulhatnának el a dolgok. Biztosan rohadt kínos lenne mindkettőnek, de azért Roland eljátszik a gondolattal...
- Ez itt - kocogtatja meg a levitás homlokának a közepét. Szóval fejbe csapná alvás közben, nyilván nem szándékosan. - De hát egy levitásnak ismernie kéne ilyen régi szavakat - elnyújtja az egész mondandóját, nyálas körítéssel, nyilván az említett testnedv nélkül. Úgy hangzik, mintha tudálékoskodna, holott csak szórakozik az egészen. A szavak a levitások fegyvere, az övé viszont a tettek, szóval be is lengeti, hogy mi lenne, ha odamenne Lucashoz rákérdezni a dolgokra. A reakció Csengusz részéről olyan, mint egy normális emberé, ami mosolyt csal egy ideig Roland arcára.
- Nananana! Nem vagyok ratyi és nem is leszek - háborodik fel a nyelvnyújtós szőke arcába. - Miért nem valid, ha már szakítottak? Főleg, ha Lili miatt. Nehogy megbántsák szegény lány érzelmeit? - takarja el a száját a tenyerével, mintha valami égbekiáltó dolgot hozott volna fel. Holott csak nem érti és utálja is ezeket a drámákat. Valószínűleg, ha nem Csengével "leselkednének", már rég elküldte volna a másikat, vagy... meg is bünteti, ha már prefektus. Felkapja a fejét, micsoda ötlet juthatott eszébe a barátjának. Biztos valami fenomenális, már várja előre, hogy fájjon.
- Van olyan, hogy százfűlé főzet, és akkor pasinak nézhetsz ki. Akár Lucasnak is, csak kell valami hozzá, ami az övé. Sajnos csak ennyi maradt meg, meg az, hogy sokáig tart megcsinálni. Tehát nem vállalom - fordítja el a fejét és csukott szájjal vigyorog a szőke felé. Na még az kéne, hogy főzőcskézzenek, főleg, ha ő benne van. Nem éppen a legjobb bájitalkeverő.
- Persze, ha csinálunk egy rád átváltoztató főzetet nekem, fogdoshatnálak büntetlenül - nevet fel, majd még hozzáteszi. - Ez nem is olyan hülye ötlet, legalább tudnám, hogy mi jó neked és akkor elmondhatnám Lilinek, aki tudná rajtad alkalmazni. Elhiszed, hogy alapos lennék? - vércsevigyor, Roland wins. Fatality.
Szál megtekintése
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 249
Összes hsz: 347
Írta: 2021. május 22. 15:04 | Link

Csenge
kinézet

- Azért gondoltam, hogy jobb lesz neked a katalógusok és a könyvek felett görnyedve kiírni nekem azokat, amikre szükségem van. Te már rutinból csinálod, azaz még nagyon kedves is voltam izé... kéki - forgatja meg a szemeit a becézésen. Ő sosem szeret semmit sem becézni, kivéve, ha gúnyolódik, vagy rosszat akar. Tudja jól, hogy ez most finom szarkazmus volt, tehát az elveinek pont bejön, de mivel ellene használták, mindjárt nem jött be. De hát ezt csenge pontosan tudja, így az adok-kapok kényes egyensúlyáát őrzik barátság címén.
- Inkább gúnyolódok, vagy modernül mondva ironizálok - újabb nyelvöltés, egész édesen is nézhetnének ki így, csak ők tudják, hogy mindketten nem banán, hanem barack vadászok. Habár inkább nevezhető most Csenge gyüjtőnek, mint vadásznak.
- Ezt általában a hormonok eldöntik, vagy az ész. Ha engednek az észnek, nincs egyből összeborulás, ha nem, akkor egy pár hét, hónap nagy szerelem, aztán jöhet más. Ezért nem leszek soha szerelmes, csak nyűg - von vállat őszintén, ezt vallja, hogy felsleges lekötnie magát, amikor ennyi lány van. Főleg most, amikor elvenni vélhetően egyiket sem fogja, annyira mégsem ütődött, hiába tartják annak. Az új ötlet viszont már nagyon is lázba hozza. Tutira letesztelné, hogy milyen is a szöszke, akármennyire is barátja, egy ilyen ziccert nem hagyna ki, az hótziher.
- Jó, mondjuk igaz - gondolkodik el egy pillanatra, majd elmondja a másiknak, hogy megkopott emlékei szerint a százfűlé főzet nem olyan könnyű és időigényes is egyben. - Aha, de La Rosa rokona vagy, vagy mi? - szkeptikus hanglejtés, apró kíváncsi csillanás a szemekben. Nem hiszi, hgoiyg csak úgy lehet százfálét szerezni, de sokszor lepte már meg dolgokkal a levitás őt, úgyhogy nem teljesen zár ki minden lehetőséget. A bal kezére könyökölve támasztja a fejét, a cseverészésnek egyik legkényelmesebb pózát veszi fel.
- Ó, hohó! Ragyogó ötlet! Leszek én Lili, te meg elpróbálhatod a dolgot. Hidd el, nem nehéz eljátszani őt. És ha akarod, még le is fekszek veled, így végül is mindketten jól járnánk, nem? - hogy ő biztosan, erről kétsége sincs, pontosan tudja, hogy erre semmi esély, de még arra sem, hogy próbababát játszon, mint Lili. Annál jobban oda van Csenge a háztársáért.
- Na, ugye? Hidd el mindent beleadnék... akkor csináljuk? - teszi fel egy félmosoly keretében a kérdést. - Vaaaagy... kérdezd meg Karolinát, ő mindenkivel olyan nagyon nyálasan kedves, tuti kiszedné a romantikus titkokat Liliből. De egyéb ötketben is benne vagyok. Elraboljuk és kikérdezzük. Szerzünk legilimentort, bármi... - kezd beindulni a fantáziája, és még nem is említette a Rellonban lévő kínzókamrát. Nyilván valódi kínzásba nem menne bele, nem őrült meg, de egy kis ijesztgetésbe bőven benne lenne... vélhetően rá kéne szólni, hogy ne lépje túl a határokat, de az ötlet pazar.
Szál megtekintése
Nagyterem - Létai Roland hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet