Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=742558#post742558][b]Apfelbaum Balázs - 2018.12.12. 17:11[/b][/url]

Könnyű annak, aki úgy születik, mint az a szöszke gyerek repüléstan órán; „Mindent tudok, nyenyenye. Te nem tudsz semmit, nyenyenye” Úgy kellett volna földhöz vágni, mint ahogyan én tettem az óra végén a seprűvel. Nem volt a legjobban megtervezett kilépő, mert utána még fel is buktam a lábam elé dobott repülőszerben, de ez van. Többet már nem tudok tenni az ügy érdekében. Sikeresen zártam az első napot. Ügyes vagy, Apfelbaum. A vállamat veregetve, vagyis inkább azt fogdosva, és az esés fizikai fájdalmával küszködve megyek most a nagyterembe, hogy végre egyek valamit. Ma még nem sikerült, és így is tiszta égő volt, hogy folyamatosan a gyomrom korgása zavarta meg az órákat. Reggel elaludtam, nem volt idő reggelizni, no comment. Sajgó vállammal természetesen megtolom az étkező ajtaját, hogy hadd fájjon még jobban, megérdemlem.
     - Azt a… - csikorgatom a fogaimat, majd egy előttem álló fekete hajú fiúra nézek. Legyintek. Nem történt semmi. Azért szisszentem fel, mert ez jól esett nekem. Ja, nincsen gáz. Minden szuper. Úristen, kit akarok átverni? Egy csődtömeg vagyok. Így nincsen más választásom. Orromat lógatva veszem lépteimet egy olyan szeglet irányába, ahol látszólag nem ül senki nem. Aaaazonban mégis; egy lány. Zöld szemeimet csak egy pillanatig pihentetem rajta, majd vékony hangomon felteszem a kérdést.
     - Le-leülhetek? – nagyot nyelek. – Vagy zavar? – emelem újra rá szempáromat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=742618#post742618][b]Apfelbaum Balázs - 2018.12.13. 09:22[/b][/url]

Gvendolin – repüléstan után - 17:00 körül

---

Vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne lássam; a lány nem szeretné, hogy leülje mellé, de ez most nem érdekel. A legkevésbé sem. Ha nem szólunk egymáshoz, az sem akadály. Szükségem van most egy kis társaságra. Csak érezzem, hogy nem vagyok egyedül. Bennem nagyon erős a csordaszellem, mindig szeretem, hogyha vannak körülöttem, még akkor sem szomorodok el, ha nem hagyja el egy szó sem a szánkat. Amúgy sem vagyok egy szószátyár. Bátortalanul foglalok helyet a lánnyal szemben, aki ragadozó módjára védi elejtett zsákmányát.
     - Nyugodj meg, nem fogom elvenni – jegyzem meg halkan. Nem kötöm az orrára, hogy miért nem, elvégre biztosan nem érdekelné. Számat elhúzva nézek végig az asztalon, ahol hús, hús hátán és tejtermék, tejtermék hátán. Sajtok, tojás, sonka, tatárbifsztek és társai. Fintoromat elrejtem fitos orrocskám alá; mindenki azt eszik, amit akar. Nem kell hozzám és az elveimhez igazodnia senkinek sem. Kiszúrok végül egy jó adag salátát. A’la nature. Nincsen öntet, így magam elé veszem a sót, borsot, és egy kisebb tálat. Beleöntök egy öt centiliternyi olívaolajt és ugyanennyi citromlevet, megfűszerezem és et voila! készen is van a dresszing. Ráöntöm a salátámra, miközben felnézek a lányra.
     - Balázs vagyok – mutatkozom be. – Navine – folytatom halkan.