Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=733992#post733992][b]Wittner Stella - 2018.09.12. 21:46[/b][/url]

Uuuncsi. A nap, a vizsgázók, a tanárok és még a történések is. Újabb olyan nap, aminek csak a végét várom, mert még munkám sincs. Se falu, se járkálás és most még Dávidhoz se mehetek haza Pestre, mert reggel korán vizsgám lesz. Vagyis lenne, én igyekszem úgy tenni, mint aki nem tud róla. Nyilván kikönyörgöm, ha megoldani nem is tudom, hogy ne bukjak meg, ehhez azért értek, ettől még nem várom a gyomorban gombócos érzést és izzadni igen gusztustalan. Ennek örömére inkább a vizembe kortyoltam, majd félig bólintva néztem oldalra a srácra, aki amúgy szerintem hozzám beszél, de eddig a túrógombócaim és az életem leterhelte a figyelmem. Csak annyit értettem az egészből, hogy "cicám". Azt hiszem ez az egyetlen jelző, amitől a hideg ráz, de nagyon. Fel is kúszott a szemöldököm majd elhúzódtam kicsit arrébb és inkább belekanalaztam a sodóba. Akkor éreztem a mozgást magam mellett, majd éppen a villám emelve fordultam volna meg fenyegetően, mikor megláttam ki is az.
- Tudod én ezt nem csak evésre tudom... Úúúúúúúúú, Ezra bácsi - sipítva egy kört vágtam le az evőeszközt az asztalra, miközben ő a kajába válogatott, de ideje se maradt kérni azt az üdvözlést, mert már a nyakában csüngtem kicsit oldalasan és a puszit is kiosztottam az arcára. Mind a két oldalra járt! Kicsit lehet össze is kentem, új rúzst tesztelek, de eddig nem a kedvencem. Mindent összeken és a színe is olyan semmilyen. Arrébb rángattam a magam alá gyűrt talárt, így jobban elfértünk, aztán csillogó szemekkel néztem rá.
- Miket gondolsz te rólam! Ehhez sosem leszek túl nagy. Izé...mint egy suli, úgy. Elvagyok. A mi tornyunk nem dőlt be, eddig nem buktam meg, a kretének többnyire békén hagynak - néztem az iménti fiú után, majd vissza rá - szóval elég jól. De mesélj! Mikor jöttél? És hogy hogy itt vagy? Merre voltál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=734103#post734103][b]Wittner Stella - 2018.09.14. 20:41[/b][/url]

Magamban már sorra vettem a lehetőségeit annak, milyen könnyed és mégis ezerszer fontos semmiséggel fogok felállni és inkább a szobámban befejezni az ebédet, amennyiben még egyszer elmeséli mennyire menő. hogy túlélt egy kartörést, amikor tilosban rohanva "állítólag" verekedett. Én kinézem, hogy simán csak elhasalt és ráborult egy páncél. Más kérdés, hogy magamban nem tartottam, neki is kifejtettem ezt, egyből hallgatagabb lett, majd már nem is hallottam. Azt hittem hallucinálok, de nem, csak hőst kaptam!
- Melyik részéért is? - nevettem el magam a kérdés végére, hogy aztán elengedjem és hagyjam őt is enni, ha már így páros ebéd lett ebből. Két falat között azért persze nagyon figyeltem rá, de ha valakinek nem kell bemutatni, hogy a kaja szent és sérthetetlen, az ő, így nem is aggódtam ezen. - Furi ez a hely amúgy. Bizarr dolgokról mesélnek és még rémisztőbb emberek vannak. Múltkor láttam egy lányt három éve divatból kiment PAPUCSBAN NAPKÖZBEN - meséltem el neki teljesen kiakadva még illusztrálva is mennyire szörnyű az arckifejezésemmel. Arra, hogy büszke rám csak széles és elégedett vigyorral billegtem kicsit ültő helyemben még hallgattam a beszámolóját.
- És mit csináltál itt fent a suliban? - érdeklődtem kicsit szét is nézve, nem hozzám jött, mert tudtam volna, Dávidhoz se hiszem, mert seholsenem látom. Tuti megint naaagyon elfoglalt. - De jó! Akkor fogunk még találkozni...mármint izé. Mivel itt leszel akkor gondolom, már úgy értem - tettem helyre de hamar rá kellett jöjjek, hogy ennek már mindegy, mert ezek szerint tényleg fogunk találkozni, fel is szusszantam kicsit a karkötőim forgatva. Jól tudtuk ez minek a jele, ilyenkor vagy füllentek, vagy kínos dologról hallgatok. Utáltam a szokásaim.
- Ott van nagyon szép vízesés ha jól tudom. Ugye azt is megnézted? És volt ott más gyönyörűség is? Úúúú, és mit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=734168#post734168][b]Wittner Stella - 2018.09.15. 20:28[/b][/url]

Már majdnem büszke voltam magamra, sőt még szépen ki is húztam magam széles mosollyal az arcomon, de aztán csak gyanakvóan méregettem Ezra bácsit két kanál sodó között. Nem akartam én szétcsepegtetni. Meg úgy egyébként is, ez a kaja aranyat ér, pedig nem minden van megfelelő ízben vagy mértékben, szerintem tökre el szokták méretezni például a reggelit. Kinek elég az a pici szendvics? Meg egy tojás? Vagy az a fél tál müzli?
- Hogy érted, hogy mikor te jártál ide? Naaa, Ezra bácsi, meeeesélj ha már belekezdtél - néztem rá amilyen szigorúan csak tudtam, ezt már elég jól fejlesztettem. Állítólag anyától örököltem valami ráncot a nózim tetején, ami ilyenkor jól látszik, meg egy gödröcskét is, de az nem számít most. - Jó, de az más, téged helyre tudlak tenni. De itt sok ilyen van, és rosszabbak! Nem tudnak szépen felöltözni, nem is túl helyesek, még a lányok sem, pedig hidd el, én leellenőriztem, Dávid tud-e itt valamit kezdeni magával - még ingattam is a fejem rosszallóan, mert bizony siralmas volt a helyzet. Kevés korban és külsőben is nagyon jó lányka volt, és sorra kerültek le a listámról, mert undi dolgokat csinálnak. Tanárokkal vagy a többiekkel.
- Hogy miiii - mondtam szintve visítva a végét a nevetéssel egybekötve, ami miatt a levegőt is rosszul vettem és besípoltam kétszer is, mire rám is néztek elég sokan, de ez most nem érdekelt annyira. - Ugye te is hallottál itt pletykákat? Szerinted itt lehet javítani ezen?
Nem mintha foglalkoztatott volna mások sorsa, ilyenkor szokták rám mondani, hogy önző vagyok, de ami azt illeti, nekem ez volt a dolgom, leginkább magamra figyelni, az se ment maradéktalanul. Én mondjuk amúgy se vagyok boldog, mikor olyanokról kéne beszélgessek vele vagy Dáviddal, amiről az ő érdekükben jobb, ha nem tudnak. Van ilyen, bőőőven. Végül csak sóhajtottam egy nagyot.
- Ühm. Az attól függ most mire gondolsz? Ja így... most éértem - néztem a kezemre aztán abba is hagytam a piszkálást. - Hát az Előkészítő... de ígérd meg, hogy nem szólsz senkinek! Már így is elcsiporogta egy lány Dávidnak is, mert itt senki nem tud ráülni a szájára!
Nem volt akkora titok, de nem akartam szétkürtölni. Anya meg apa sem tudták, persze a cukorkaboltos munkát így vagy úgy de kiböktem otthon, már abból is volt hercehurci, miért nem a tanulás inkább vagy kötöm le magam mással, aztán meg a minek nekem az a pénz. Ne menjünk bele a fenntartásaimba mert még egy fizetős barát is elsírná magát.
- Nagyon helyes... mondjuk mind a kettő - vigyorodtam el, aztán a tányérba néztem. - Hát ez már a második adag, és ha nem pukkadok ki... na jó, harmadik már nem lesz, vigyáznom kell, mert lassan úgy nézek ki, mint egy elefánt! A mekibe is csak light kólát kérhetek már a három sajtburi meg fagyi és krumpli mellé az almáspitéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=735759#post735759][b]Wittner Stella - 2018.10.01. 20:12[/b][/url]

- Teeermészetesen. Még nem végeztünk - jelentettem ki kicsit ki is húzva magam a kacsóm meg oldalra csapva tök nagylányosan - vagy plázacicásan. De mindenesetre jól tudja majd ő is, hogy ezzel nem úszta meg, túl kíváncsivá tett. Nem lehet rosszabb annál, amit mondjuk láttam Dávidnál, szóval nekem ne mondja senki, hogy csak engem óvnak a "csak szépet meséljünk a kislánynak" sztorikkal. Különben láttam már én is eleget. Márhogy. Nem olyan régen szó szerint is, de az más kérdés.
- Jól hallod. Nem egészen, én csak szeretném ha végre nem egyedül lenne meg citromba harapott képpel. Mikor volt ilyen csaja, bármilyen elég boldog volt általában. Kivéve a hisztisek mellett, azokat én se csíptem - ingattam is meg a fejem, egyelőre kihagyva a történetből mit tettem. Nem hiszem hogy nagy büszkén kéne elmeséljem, hogy legutóbb fogadásba vonszoltam egy lányt - amit én is meg kellett járjak -, majd összeboronáltam egy estére Dáviddal. Jó, délután volt, de értitek. Sosem nézett még rám a bátyám úgy, mint utána az első összefutásunkkor. Még dolgozom a békülésen.
- Hát de...ez...nagyon jó - nevettem tovább, már kicsit halkabbra fogva, aztán cinkosan hajolva közelebb suttogtam, de alig bírva nem folytatni a nevetést remegtem meg. - Hozol lufinak valót is?
Nyilván tőlem nem ezt várja, senki. Gondolom én, hogy nekem kéne, ha már lány vagyok meg kicsi a családban az ügyes, szófogadó és odafigyelő gyereknek lenni. De azt hiszem ezt a részt skipeltem az életembe. Elsőre még ilyen voltam. Másodszorra meg arra jöttem rá, hogy undi és nem foglalkoztat. Már a komolyság, elsősorban, az óvszer egy másik lapra tartozik.
- Mindenki...majdnem mindenki - helyesbítettem aprókat bólogatva, ahogy letettem a kezemből az evőeszközt egy pillanatra és rá néztem. - Ő se tudja, anya se. Igazából Gergő se tud semmit. A cukorkaboltról tudnak, az nem nagy szám. De nem hiányzik nekem semmi okoskodás meg leskelődés utánam. - Túl sokat volt téma a mi leszel ha nagy leszel én meg sosem tudtam válaszolni, szóval abból építkeztek, amit láttak. Tudom mi lenne a vége, ha ez kiderülne. Arról nem beszélve, hogy ugye megkapom a zsebpénzt mindkettőtől, plusz van már egy fizum, minek ez nekem és hogy költöm el mégis? Ne firtassuk. Tényleg drága lány vagyok.
- Elfelezhetjük - közöltem elvigyorodva, aztán pont úgy, mint mindig elvágtam, de nem félbe a kisebb darabot egybe betoltam a számba, majd villára tűzve a többit toltam felé. Nem különösebben érdekelt se más a teremben, se a higiénia. Meg a rokonom! Elég közeli, akkor meg?
- Igen, mostanában megint elég sokat. Csináltam pár rendes tervet, mármint igazit. Elkezdtem őket gyűjteni, hátha egyszer lesz belőlük valami. Miért?
Egy darabig még mesélgettem mi és hogyan meg merre, félig persze teli szájjal, de ez egyikünket se zavarta. Mondjuk a szemben ülő kislánynak nem maradt gombóc, az utolsóra ketten hasaltunk rá Ezra bácsival és happoltuk el előle, milyen szomorú. De végszóra Kriszpin bá' is besétált, én meg csak azt vettem észre, hogy Ezra fogja magát és eltűnik az asztal alatt. Még hallottam egy koppanást meg egy szentségelést, gyanítom lefejelte alulról az asztalt, aztán el is tűnt én meg vállat vonva ettem meg a maradékot.