Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=499980#post499980][b]Fehéresi Blanka - 2015.07.25. 20:05[/b][/url]

Nem is tudom, hogy miért hagytam magam rábeszélni, hogy eljöjjek ide. Nincs partnerem, és még a többieket sem látom sehol, ahogy számítok rá, nem is fogom. Szépen egyedül hagytak, mondhatom. A régi Blanka ilyenkor biztosan visszafordulna, vagy legalábbis az egyik sarokban ücsörögne szerencsétlenül.  Természetesen emlékszem a fogadalmamra, ezért inkább egyiket sem teszem, vagy legalábbis próbálok tenni ellenük. Nem mintha annyira sok ötletem lett volna, hogy mit is csináljak. Egy ideig elszórakoztam azzal, hogy bál középpontját, a végzősök keringőjét figyelem. Csodálatos volt, gyönyörű és romantikus. Egy pillanatra elfogott a vágyakozás a jövő iránt, ahol én táncolhatok így. Kissé mosolyogva ráztam meg a fejem: az még nagyon, igazán messze van, hiszen még csak elsős vagyok. Sokkal inkább kellene kiötölnöm, hogy most mit teszek. Végül lábujjhegyre állva pillantok körbe, és az asztalok mentén, igyekezve, hogy ne legyek útban, elindulok némi frissítőért. A töklevet kortyolgatva figyelek fel egy kissé érdekes hármasra. Vagyis először két fő, majd egy harmadik rohanta le az asztalt. Valószínűleg már illetlenül sokáig figyelhettem a jelenetet – amibe esetleg már így közbeléphettem volna, de a lány a segítségem nélkül is rendbe jött végül - , ezért inkább gyorsan elfordítottam a pillantásomat. Kissé felvont szemöldökkel újra felnézek. Arrafelé csak nem zavarok. Meg egyébként is máshol csak párocskákat látok, meg pár hozzám hasonlóan kissé szerencsétlenül álldogáló egyént. Akkor odamegyek. A gondolat még könnyű, a megvalósítás nehezebb. Mi van, hogyha mégis zavarom őket?  Felsóhajtva szidom magam a gyávaságomért, és már csak azért is elindulok. A poharat inkább lerakom, még a végén, a szerencsétlenebbik felemet ismerve, leborítanám valamelyiküket, az pedig nem jó ismeretségkezdés lenne. Végül újra kissé kétkedve felsóhajtva, és a körmömet piszkálgatva indulok el feléjük.
- Sziasztok – nézek rájuk félszeg mosollyal, és próbálok nem úg kinézni, mint egy ijedt nyuszika. Nyugi, nem fogják leharapni a fejed. Legalábbis addig vagyok biztos ebben az állításban, amíg zavaromban nem botlok el egy kósza cipőben és utána nem tudom megőrizni az egyensúlyomat. Kissé botladozva zuhanok be az üres helyre, a két eszegető diák és a virágkoszorút viselő lány közé. Saját magamat is meglepem azzal, hogy nem öltök olyan színt, amit egy paradicsom is megirigyelhetne, hanem csak egy kicsit pirulok el.  - Megkérdeznem, hogy leülhetek-e, de azt hiszem késő – nevetek fel kicsit zavartan, egy bocsánatkérő pillantás kíséretében. A szám szélét rágom, hogy ne kezdjek el értelmetlenségről csacsogni.
- Szép ez a bál - szólalok meg még egyszer egy rövidke csend után. A belépőmet tekintve ez a megszólalás, kicsit gyatra, de hát már ez is elég nagy teljesítmény tőlem. Próbálok kedves mosolyt vetni rájuk, közben azon tűndődöm, hogy mennyire nézhetnek idiótának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=500260#post500260][b]Fehéresi Blanka - 2015.07.26. 20:36[/b][/url]

A szandálomat kezdem bámulni, miközben a fiú, vagyis Wolgi, és a felsőbb éves lány bemutatkozását hallgatom. Ne legyél már ennyire szerencsétlen - szidom magamat, úgyhogy halkan felsóhajtok. Az ajkamba harapva sütöm le újra a szemem, de a bemutatkozások után is csak kicsit bátorodtam fel. Végül már tényleg felnézek, és meleg, de egyben bocsánatkérő mosollyal nézek végig rajtuk.
- Először is bocsánat, hogy így... betörtem - keresem a megfelelő szót viharos érkezésemre, miközben szabadkozom. A hangom egész határozottan cseng, és ennek örülök. Közben azon tanakodom, hogy lehet, hogy mégiscsak megzavartam... valamit. Végül is, majdnem mindenki táncol, lehet, hogy ők is akartak. Mármint nem tudom, hogy ki és kivel, de lehet és akkor zavarhatok. Ugyan, ezt verd ki a fejedből! Eddig nem táncoltak, és azzal, hogy ideültem semmire sem köteleztem senkit. Nem kötelező velem beszéni, egyáltalán nem. Őszintén szólva én is táncolnék, csak nincs partnerem, egyedül meg nem állhatok neki táncolni, anélkül, hogy bolondnak néznének, arra meg nem igazán van szükségem.
- Amúgy Blanka vagyok - mondom végül a nevemet is, egy újabb rövid körbenézéssel egyetemben. Kicsit azért zavarban érzem magam, és alkalmatlankodónak, de ezt végül magamban tartom. Csak egy kevés bátorság kell, egy kis bátorság.
- Örülök, hogy megismerhetelek titeket - csevegek tovább, bár biztos vagyok benne, hogy nem egészen tudtam eltüntetni csacska félelmemet. Detti kérdésére kissé érdeklődve fordítom rá a tekintetemet. Van valami a hangjában, és a pillantásában, ami még inkább felkelti a figyelmemet, valami ami egyszerűen arra ösztönöz, hogy mondjak igent. Mosolyra húzódik a szám, ahogy felnézek.
- Én mindenképpen benne vagyok, azt hiszem egyedül úgy sem lehet valami szórakoztató estém - mondom, ahogy enyhe izgalom önt el. Talán mégiscsak jól érezhetem magam. Óvatos pillantást vetek a másik két egyénre. Kicsit még mindig zavarban vagyok, úgyhogy én is rágcsálni kezdek egy színes valamikkel díszitett süteményt, ahogy elcsendesedjek. Inkább, minthogy elkezdjek rettentő gyorsasággal fecsegni valami értelmetlenségről.