Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=525541#post525541][b]Regős Manó - 2015.09.29. 21:32[/b][/url]

a talár alatt

Eljött ez is. Az új életének kezdete. Hátralévő életének első napja, vagy mi. A régit már hónapokkal ezelőtt ott hagyta, de azóta csak a berendezkedés folyt az újrakezdéshez. Most mindezeknek vége: megvolt az osztályozóvizsgája, ebben az idegen iskolában negyedik évfolyamba került. Gyanította, hogy nem kevés hátszéllel, de próbált nem gondolni erre. Pláne arra, hogy ha nem hozza fel magát a negyedikesek szintjére, villámgyorsan ki fog bukni a Bagolykőről. Ja, nem. Az apja úgyis elintézi. Dühös lett, amikor ez jutott eszébe.
Próbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat, és hogy elterelje a figyelmét, elkezdett ismerősök után nézni. Nem sok ilyenje volt neki. Megismerkedett már két tanárral (bár az egyik sokkal gyerekesebb volt, mint Manó a tizenhét évével), az igazgatóval és négy házbélivel. Most egyiküket sem látta a tömegben, ahogy beáramlott a többiekkel a nagyterembe, így szótlanul és magányosan ült le a Navine asztalához. Próbált nem elveszettnek tűnni. Fejét felszegte, a díszítést nézegette, az arcokat figyelte, vetett pár pillantást a többi asztal diákjaira is. Mindenkin egyentalár feszült, ami fölött Manó még mindig nem tudott napirendre térni. Értette az indokokat, amik az egyenruha mellett szóltak, mégsem tudott egyetérteni velük. Ő önkifejezésében gátolva érezte magát ettől a rendelkezéstől. Hogy ezt valamelyest mégis kimutassa, talárja alá, egyszerű fekete nadrágja és inge fölé egy különleges, fehér, virágmintás zakót vett. Sajnos hacsak meg nem pillantották a néha kikandikáló szegélyét, más nem gyönyörködhetett benne. Pedig a nyári szünetben felfrissített átváltoztatástan tudását kamatoztatva Manó néhány virágot sárgára is változtatott rajta, hogy prezentálja Navinehűségét, mert állítólag ez fontos volt ebben az iskolában. Aki látja, meg nem mondaná, hogy a gyenge teljesítményű varázslógyerek nem teljesen így tervezte az átalakítást. Tehát Manó büszkén viselte szerelését, amely tökéletesen illett fehér bubifrizurájához, még ha senki sem látta, illetve senkit sem érdekelt, mi rejlik az unalmas és közönséges fekete talár alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=529097#post529097][b]Regős Manó - 2015.10.08. 18:45[/b][/url]

a talár alatt

Rengeteg diák jár ide. Most először látja őket így egyben, eddig csak körülbelül kétszer fordult meg a kastélyban, és akkor nem ekkora dózisban kapta a gyerekáradatot. Az ő iskolájába maximum ha húszan jártak, sosem volt tumultus. Most néhányan meg is lökték a hátát, ahogy elvonultak az asztalok között, a helyükre igyekeztek.
Manó ezt csöndben tűrte, szerencsére ritkán fordult elő, és senki nem inzultálta komolyabban a belső szerveit, ha neki is ütődött. Így viszonylag kényelmesen elnézegethette az arcokat és a talárok alól kivillanó ruhákat, miután a díszletet rendesen szemrevételezte. Ahogy lassan eltűntek a fejek, ahogy leült a tömeg java, a tanári asztal körül gyűlő felnőtteken is elidőzhetett. Az igazgató még nem volt ott, de felismerte Merkovszky Ádámot. A többiek idegenek voltak még, azt a másik, fiatal tanárnőt nem látta.
Nem sokára befutott Rabbot Portnipper, szinte észrevétlenül bukkant fel az emelvényen. Manó körülnézett a navinés asztal körül, felmérte, hogy állnak az ülők: elhelyezkedett-e már mindenki, kezdődhet az évnyitó? Egyik oldalára egy vörös hajú lány került, aki épp akkor kapta el a pillantását, amikor Manó ránézett, így nem volt alkalma bemutatkozni. Másik oldalán egy nagydarab gyerek dobolt az asztalán, maga elé meredt, a szőke nem akarta zavarni. Vele szemben is csupa idegenek ültek. Hol van Mat vagy Ágoston? - Manó ültében nyújtózkodott, de nem látta egyiküket sem a közelben. Remélte, meg fogják keresni, és mellé ül legalább egyikük, de nem így történt.
Elég unalmas volt így a várakozás, de végre az is elérkezett, hogy az igazgató felállt, és belekezdett mondókájába. Csak egy részét mondta el, és Manó úgy érezte, neki semmi köze az elhangzottakhoz, de azért udvariasan tapsolt, amikor ez volt terítéken.
Hogy a valódi terítékről is szót ejtsek, ez hamarosan - varázsütésre! - megtelt százféle étellel. A sok fogás közül rengeteg időbe került, míg a fiú kiválasztotta, mit egyen. A levest meghagyta másoknak, az ő tányérjára párolt zöldségek és egy fűszeres csirkemell került. Evés közben - csúnya dolog vagy sem -, igyekezett mások beszélgetésébe belekagylózni, így ő is valamennyire elszórakozott, míg végre túlestek a vacsorán, és jött az igazgatói beszéd második része.
Ezt őrült sok taps szaggatta szét, megint csak mindenféle díjak kerültek kiosztásra. Manó hallgatta a nyertes személyek vég nélküli sorát, és legalább a navinések említésénél próbálta a kisétáló diák arcát és nevét jegyezni. Meglepetésére az egyik díjnál - Manó már akkor elfelejtette, melyiknél, amikor Portnipper befejezte a szót - kis késéssel a mellette ülő lány pattant fel. Törte a fejét, mit is kapott most ő, ahogy nézte, amint átveszi az oklevelét odakint. Aztán visszajött, és ahogy az asztalra helyezte a díszes lapot, a fehér hajú leolvashatta róla a címet: iskolaelső. Az mi?
Mielőtt méltathatta volna a teljesítményt, a lány maga fordult hozzá, és megbökte. Az új fiú egy mosollyal indított, nem tudta, mi az oka a bökdösődésnek, de nem akadt fenn rajta.
- Gratulálok! - mondta tompított hangerővel, hiszen az igazgató még sorolt valamit. Aztán, nem tudván, hogy ezt világosan elmondták korábban, mikor ő már elveszett az érdektelen szavak és hangok tengerében, szégyenérzet nélkül, még mindig barátságos mosollyal rákérdezett a lánynál:
- Hogy lesz valakiből iskolaelső?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=541134#post541134][b]Regős Manó - 2015.11.09. 21:56[/b][/url]

a talár alatt

A lány hosszan fixírozza őt ahelyett, hogy válaszolna. A meglepett ábrázatot Manó eddig a váratlan siker érzésének tudta be, de most feltámad benne a gyanú, hogy a díjazott sem igazán tudja, mit ünnepelnek itt.
A vörös hajú diáktárs végül szólásra nyitja a száját, és a harmadik szónál... - vagyis a másodiknál, de nagyon hosszan tartott ez a két szó is - Manó első gondolata: ó, szegény. Dadog.
Reméli, nem lehet leolvasni arcáról a sajnálatot emiatt, ellenőrzi arcizmait, ezzel el is kalandozik a figyelme, de így sem marad le a mondanivalóról, hiszen a lányka még csak ekkor fejezik be a következő szót. Nem tűnik bosszúsnak, amiért beszéltetik, így Manó a második gondolatát, miszerint biztosan utál megszólalni, elveti, és úgy dönt, folytatja a csevegést.
Ekkor taps harsan fel - lemaradtak a kviddics eredményhirdetésről. Jobb is, így Manó nem hallotta, hogy a Navine tavaly valamiféle szabotázs miatt mondta le a játékot. A zaj miatt beszélgetésre nem fordítható időt szomszédja a papírja fixírozásával és döbbent és tanácstalan arckifejezések váltogatásával tölti. Mikor az igazgató újra szövegelni kezd - ezúttal a friss tanárokról -, a lány is újra megszólalhat.
- Dehogy is, te kaptad, ott a neved - bök rá Manó az oklevélre, mikor navinés társa azzal a furcsa ötlettel áll elő, hogy visszaszolgáltatja a díszlapot. Érzi, hogy elkél egy adag bátorítás a kishölgynek, hát kifundál valamit, miről is szólhat az iskolaelsőség.
- Biztosan nagyon büszke rád az igazgató. Talán megnyertél egy versenyt, vagy kitűnő lett a bizonyítványod?
Lemaradt Merkovszky professzor igazgató-helyettesé ütéséről is, de az orkán erejű örömteli diákhangokra és tapsra felkapja a fejét, és a tanári asztal felé fordul. Már csak azt látja, ahogy a két férfi elengedi egymást.
- Mi történhetett? - kérdezi a fejét forgatva, de azt sem akarja, hogy újdonsült háztársaira rossz benyomást tegyen azzal, mennyire nem figyel az első évnyitóján, így inkább nem kezd faggatni külön egy asztaltársat sem.
Portnipper úr ekkor fejezhette be a hirdetős etapot, mert váratlanul megint megrakódik az asztal: rengeteg színes édesség, sütemény, mindenféle desszert jelenik meg a tányérokon.